2010. július 27., kedd

Vasárnapi program: Figaro


Nem mintha nem szeretnénk, de most vasárnap Figarot mégsem az operában néztük meg, hanem egy kirándulás keretében látogattunk el a Figaro nevű kis hegyi faluba. Itthonról mindössze fél óra autózással jutottunk el a Montseny hegységbe, ahol egy előre kinézett sétautat akartunk bejárni (múltkori kirándulásunkkor az egyik információs központban kezünkbe nyomtak egy igényes kiadványt, amiben a katalán nemzeti parkok egyesülete népszerűsíti a tartomány 22 sétaútját).

Figaro falucskája már önmagában is szép célpont, anno a barcelonai városlakók kedvelt nyaralóhelye volt, ennek köszönhetően kedves és stílusos kúriák bújnak meg a hegyes-völgyes zöld háttérben. De azt sem bánjuk meg, hogyha a faluból elindulunk valamelyik sétaúton, így tettünk mi is.

Az út a "bebörtönzött völgyben" halad, ami nem is túl nagy lódítás, hiszen a patak egy mély völgyben fut, hatalmas fák árnyékában. A patakot több forrás is táplálja, okos kis könyvünk még azt is elárulta, hogy csak itt a Montseny hegységben több, mint 600 forrás van, ami egész Spanyolország ásványvíz fogyasztásának a felét adja. Amikor tehát megnéztük a környező helység- és forrásneveket, nem lepődtünk meg, hogy visszaköszönnek az ismert ásványvízmárkák: Viladrau, Font Agudes, Font Vella, Vichy Catalan, stb.

Sétáltunk, sétálgattunk tehát, ittunk több forrásból, itt-ott átkeltünk a patakon, amiben a helyi természetvédelmi programnak köszönhetően gyönyörű nagy pisztrángok úszkáltak és élveztük hogy a börtönbe zárt völgyben tiszta trópusi hangulat uralkodott: óriásfák és óriáspáfrányok között bóklásztunk a párás nyári levegőben. Virág persze nagyon élvezte a túrát, a hercegnős hátizsákban velünk jöttek a túrázás elmaradhatatlan kellékei is: a nagyítós bogárgyűjtő doboz és a kis elemlámpa, amivel az üregekben kerestük a rókákat és nyulakat... (az öröm vagy épp riadalom csak akkor lett volna nagyobb, hogyha találtunk volna egyet-kettőt)

A kis túra jól esett, szép volt, így valószínűleg folytatjuk a felfedezéseinket a szuper kis túrakönyv segítségével.

2010. július 18., vasárnap

A Blog visszatér - a gyakrabban frissített azaz élő blogok közé

És nocsak: újraformáztuk!

Reméljük mindenkinek tetszik ez így is - ahogyan mi is néha elmegyünk fodrászhoz vagy veszünk egy-egy új zoknit, hát a blogunk is divatosabb, fiatalosabb lett!

és hát milyen hírrel kezdjük a visszatérést? Legyen mondjuk Autó!

Ma reggel ugyanis arra lettem figyelmes a teraszunkról, hogy valamilyen élénk színű autócsoda állja el a forgalmat a házunk előtt - na igen, még egy fotózás/filmezés - mondtam magamban, mivel a házunkelőtt készült többek között a Porsche Panamera, az új Seat Ibiza és még ki tudja mennyi új autó reklámképeinek némelyike. Gondoltam hát, lemegyek megnézem miféle darab lehet ez, a hangja után ítélve 500 lóerő lehet legalább...

és lementem a kocsi körül szorgoskodó csapathoz - akikkel aztán angolul csevegtem egy hatalmas kaliberűt:

- may I ask what type of car this is? (megkérdezhetem miféle autó ez?)
- this is a McLaren MP4 12C
- very nice (nagyon szép)
- hum (aha)




szóval hogy így megdícsértem, gondolom bearanyoztam a napjukat, lehet ugyanis hogy hatalmas kétségek között vergődtek álmatlanul egész északa: lehet, hogy ez a félmillió eurós 608 lóerős eddig 10 darabban gyártott szuper-sport autó-ínyencség valójában csak egy rakás szalma? Mondták is mikor lekapták a kevlár motorvédőt a szépen üvegtető alatt láthatóvá V8-as középmotorrol: 'rubbish' (vacak) - persze lehet, hogy valami másra értették.




körbenézegettem, lefotózgattam (a telefonommal... no comment, minek tartok fényképezőgépet?) majd elkértem a kulcsokat és mentem egy kört a városban: igen kellemes az úttartása, megfelelően gyorsul csak hát a fogyasztás... meg ezek a kellemetlen felfelé nyíló ajtók...




Na jó, csak csorgott a nyálam, úgysem adták volna oda hiszen csak most csinálják a katalógus-képeket, féltek volna, hogy megkarcolom... vagy vissza sem hozom.


azt is csak utólag tudtam meg, hogy pontosan mi ez, némi google keresés után - na ő az



kedvesen bújik meg a barcelonai taxik közt - egy katalán anyó majdem le is intette

na hol is van a motor... ja, nem itt, ide csak a CD-im férnek