A tevék nagy kupit hagytak maguk után

Elkedződött az új év és itt Spanyolországban ilyenkor nem a karácsony-újév utáni munkába visszatérő depresszió a fő jelenség mivel ez az év kereskedelmileg legmagasabb forgalmú hete ami iskolai szünet és sokaknak még vakáció: ilyenkor érkeznek a háromkirályok (január 6) és másnaptól pedig a leárazás (Rebajas) ami nagyjából azt jelenti, hogy mindenki őrülten és féláron vásárol napokon át.

Mivel most először minket is itt találtak a kiráyok, Virággal el is mentünk szerda este a királyok bejövetelére - azaz a cukorka-hajigáló karneválra. Ez egy tradícionális felvonulás amit minden kerület megszervez (persze van egy mega-cavalcada is Barcelona központjában) és főleg a gyerekek és családosok állnak ki a menetet köszönteni és azt a fejenként pár kiló cukorkát összeszedni amit a királyok vagy a menetben lévő kocsikról a gyerekek szórnak kilométereken keresztül.

Íme a Poblenou menete
Szerencsére hozzánk közel volt a felvonulás indulási pontja és még Virág osztálytársai közül is belebotlottunk egy-kettőbe. Rögtön azt is megtudtuk, hogy amatőrök vagyunk mert nem hoztunk nejlonzacskót ami pedig a királyokat fogadó gyerekeknél alapfelszerelés ugyanis abba kell gyűjteni a cukorkákat - amiket pedig marokkal szórnak az út mellett felsorakozó tömegbe a királyok és mindenféle segítők és jelmezes alakok. Azért szerencsére ügyesen megoldottuk a dolgot mivel a kabátom zsebébe belefért az a kiló cukorka amit gondolom a helyi fogorvosok ajánlásával szedegettünk össze. A menetet egy takarító-brigád zárta akik gyakorlatilag nyom nélkül eltűntették a széttiport cukrokat meg azt a koszt amit a tömeg maga után hagyott. Ilyenkor persze még a menet egy buliba torkollik - ami a Parc de Poblenou-ban volt - de oda mi már nem mentünk csak a tüzijátékokat hallottuk hazafele menet.
Szóval a királyok már itt vannak (Gáspár, Menyhért és Boldizsár), és a Spanyol gyerekekben az izgalom a tetőfokára hág ugyanis nekik hagyományosan nem karácsonykor hanem ilyenkor 'los reyes'-kor érkeznek az ajándékok. A felvonulást még megelőzően meg kell írniuk a levelet a királyoknak (persze van aki ezt már december elején abszolválja) és azt több helyen le lehet adni a városban (király-jelmezben ücsörgő szociális munkások várják a gyerekeket karácsony utántól folyamatosan, átveszik az ákom-bákom leveleket, adnak egy-két cukrot és családi fotó is készül általában). A sajtóban már arról írnak egy ideje elemzéseket, hogy az idei ajándék-kérő levelekben a különböző korosztályok milyen játékokat kérnek leggyakrabban és ennek milyen szociológiai trendjei vannak (idén is a video-játékok az adu ászok). Szóval miután a levél már a királyoknál, a családok hazamennek és a gyerekeket korán ágyba dugják - ilyenkor este még ki kell tenniük ennivalót a tevéknek és innivalót (Pezsgőt - itt szigorúan Cava-t) és reggelre ott is van az ajándék.

Virág szépen le is írta, hogy mit szeretne
Virág már hajnalban kiugrott az ágyból - naná, hogy zabszem volt a fenekében – viszont nem mert kimenni a nappaliba, minket piszkált ki az ágyból, hogy menjünk vele meglesni, hogy vajon itt jártak-e a királyok és ha igen akkor idekakiltak-e a tevék a nappaliba. Szerencsére egy kisebb kupit és ajándékokat hagytak (de ürüléket nem), aminek Virág nagyon örült, főleg mivel pontról-pontra teljesült a kívánságlistája. A spanyol gyerekek általában kapnak Carbon-t (azaz csoki-szenet) is, akárcsak otthon mi a krampusz virgácsát.
..és lám mennyire örül is az ajándékoknak!
Ezen a napon a nagycsaládok összejönnek, együtt ebédelnek és megeszik az ünnepi süteményt a Rosca-t, amelyben el van rejtve egy király-figura meg egy babszem. Aki az elsőt találja az egy koronát kap a fejére, aki pedig a babot az a család lúzere mivel neki kell kifizetnie az ebédet (legalábbis elvileg).
Holnap (Január 7-én) pedig kígyózó sorok állnak majd az El Corte Inglés (Spanyolország legnagyobb áruházlánca, az óriás angol department store mintájára működik hazai viszonylatban a - már nem igen létező - Skálára hasonlít) ajtajai előtt mivel ami tegnapig 100 Euró volt, az holnap 50 vagy akár csak 25. Tombol tehát a vásárlási láz.

MacBookPro RIP

Különválasztani a munka világának sosem véget érő e-mail zuhatagát az otthon és a hétvége nyugalmával - erre a célrá állítottuk csatasorba korunk egyik legszebb számítógépét: az előző szériából való MacBook Pro-t. Rajta futott a skype a családdal, az itthoni rajzfilm-nézések és a blog szerkesztése is. Na ő nem ébredt fel az egyik őszi reggelen és hát azóta sem.

A Barcelonai Apple-Store szimpatikus géniusza csak csóválta a fejét mikor a vizsgálat végén kimondta a verdiktet: alaplap. Ez nagyjából annyit jelent hogy nem éri meg javtani.

Szerettük, szinte családtag volt és világító betűivel, élénk színeivel és trendi fémes házával a nappalink egyik sztárja volt. Azt elnéztük neki, hogy már két év után is szinte használhatatlan volt az aksija (típushiba), és azt is hogy derekasabban forrósodott mint egy olajfűtőtest (szinte égési sérüléseket okozva a nem épp megfelelő helyen).

Utódja gyengébb, kisebb, még a betűi sem világítanak - cserébe akár 6 órát is elketyeg és egy közepes borítékba is beférer. Ami klassz volt az a migrációs asszisztens (nem Ricsi, ez nem egy kellemes kinézetű irodai munkatárs hanem egy apple szoftver) ami egy óra alatt a kimúlt gép merevlemezéről gyakorlatilag átemelt mindent az újra - programokkal, beállításokkal és fájlokkal együtt.

RIP MacBook Pro

A Blog visszatér - a gyakrabban frissített azaz élő blogok közé

És nocsak: újraformáztuk!

Reméljük mindenkinek tetszik ez így is - ahogyan mi is néha elmegyünk fodrászhoz vagy veszünk egy-egy új zoknit, hát a blogunk is divatosabb, fiatalosabb lett!

és hát milyen hírrel kezdjük a visszatérést? Legyen mondjuk Autó!

Ma reggel ugyanis arra lettem figyelmes a teraszunkról, hogy valamilyen élénk színű autócsoda állja el a forgalmat a házunk előtt - na igen, még egy fotózás/filmezés - mondtam magamban, mivel a házunkelőtt készült többek között a Porsche Panamera, az új Seat Ibiza és még ki tudja mennyi új autó reklámképeinek némelyike. Gondoltam hát, lemegyek megnézem miféle darab lehet ez, a hangja után ítélve 500 lóerő lehet legalább...

és lementem a kocsi körül szorgoskodó csapathoz - akikkel aztán angolul csevegtem egy hatalmas kaliberűt:

- may I ask what type of car this is? (megkérdezhetem miféle autó ez?)

- this is a McLaren MP4 12C

- very nice (nagyon szép)

- hum (aha)

szóval hogy így megdícsértem, gondolom bearanyoztam a napjukat, lehet ugyanis hogy hatalmas kétségek között vergődtek álmatlanul egész északa: lehet, hogy ez a félmillió eurós 608 lóerős eddig 10 darabban gyártott szuper-sport autó-ínyencség valójában csak egy rakás szalma? Mondták is mikor lekapták a kevlár motorvédőt a szépen üvegtető alatt láthatóvá V8-as középmotorrol: 'rubbish' (vacak) - persze lehet, hogy valami másra értették.

körbenézegettem, lefotózgattam (a telefonommal... no comment, minek tartok fényképezőgépet?) majd elkértem a kulcsokat és mentem egy kört a városban: igen kellemes az úttartása, megfelelően gyorsul csak hát a fogyasztás... meg ezek a kellemetlen felfelé nyíló ajtók...

Na jó, csak csorgott a nyálam, úgysem adták volna oda hiszen csak most csinálják a katalógus-képeket, féltek volna, hogy megkarcolom... vagy vissza sem hozom.

azt is csak utólag tudtam meg, hogy pontosan mi ez, némi google keresés után - na ő az

kedvesen bújik meg a barcelonai taxik közt - egy katalán anyó majdem le is intette

na hol is van a motor... ja, nem itt, ide csak a CD-im férnek

Farsangi felvonulás

A múlt heti nagy farsangi őrületet az iskolában a pénteki össznépi felvonulás zárta le, ahol az iskola apraja-nagyja, tanárai és természetesen a szülők buliztak egy nagyot, majd vonultak fel az iskola környékén. Miután a nyugdíjba vonuló iskolaigazgató búcsúztatása is őrülten hangos és vidám buli volt, nem is lepődtünk meg, hogy a farsangi felvonulás kész cirkusz volt. A riói karneválnak is lett volna itt mit tanulni. Az iskola osztályait ételeknek öltöztették be (tükörtojás, csoki, desszert, epert, rákocskák, stb.), amiből aztán végül összeállt a Napi menü, ami pedig a tanárok nyakában lógott.

Először is osztályonként kivonultak az iskolából a közeli térre, ahol a felsőbb évfolyamosok hangos dudálással csináltak hangulatot, majd a mikrofont magukhoz ragadva kiáltották ki a kis farsangi programjukat, miszerint nem lesz több leckeírás, szófogadás, tanulás és padban ülés, jöhet a buli, kiabálás, beöltözés, felvonulás. A gyereksereg természetesen minden pontot őrült dübörgéssel helyeselt, amihez a lelkes szülők is csatlakoztak. Amikor mindenki elfogadta tehát a nagy programot, akkor jött a felvonulás a környező utcákon. Tánc, buli, zene, tülkölés - ez volt most itt a farsang.

Virágunk osztálya volt az előételek közül a tükörtojás és ők ugyan nem mindig értették, hogy mi a helyzet, de nagy büszkén vonult a sok kis tükörtojás egymás kezét fogva az utcákon, a szülők pedig lelkesen fotózták persze őket.

Magasabb szintű katalánkodás

Februártól az itteni rendszer szerinti második szintbe léptem a katalántanulás terén. Januárban sikeresen abszolváltam a kezdő1 tanfolyamot, és a nagy jártasság a tanfolyamjelentkezés terén meghozta eredményét: már február elejétől be is tudtam kerülni a kezdő2 tanfolyamra.

A csoport itt is nagyon sokszínű: régi arcok is vannak már az előző csoportból, például a félig olasz Emilio vagy Raiza, a tizenéves dél-amerikai vidám lány, akinek élete TV nézésből és vásárlásból áll. De van itt most belorusz és bolgár lány is, meg Rachid, a marokkói szépfiú, aki csak akkor jött bajba, amikor a napirendjét kellett elmondania. Valahogy így nézett ki a beszámoló: „hát reggel ugye felkelek, aztán..... ja, igen, reggelizem......hát és akkor jön a nap.... na igen, sétálgatok......aztán nemsokára jön az ebéd..... otthon eszem..... utána kicsit pihenek, aztán .... lassan jön a vacsora.... ja, közte???... hát kimegyek az utcára sétálgatni...barátokkal találkozni, néha telefonálgatok, aztán megyek haza enni..... utána elmosogatok és jön az esti buli a haverokkal..... utána kicsit TV-t nézek vagy internetezgetek és hát lefekszem.....”

Nem csekély számmal vannak dél-amerikaiak, akiknél a legérdekesebb feladat, amikor a családfájukról kell beszélniük: „Ez itt a nagymama és a nagypapa. Nekik 10 gyerekük volt: José, Rodrigo, Maria, Maria Jesus, Francisco.... Anyám legkisebb húgának csak 6 gyereke volt, ők az unokatestvéreim: Carlos, Lorenzo, Rodrigo, Andrea, .... „ És amikor már vagy 10 perce beszélnek és még a saját szűk családjukhoz el sem jutottak, akkor a katalán tanárnő (aki a jó katalán szokás szerint persze egyke) már azt sem tudja, hogy hogyan és vajon melyik kedves rokonnál fojtsa beléjük a szót...

És még egy érdekesség: a süket-néma lány. Neki saját tolmácsa van, aki oda-vissza fordít mindent neki az órán. Az első órán heves értekezést váltott ki, hogy vajon a jelelésben vannak-e nyelvek. És ha nem nagyon, akkor mi értelme van megtanulni egy másik nyelvet... Persze a leírt szövegek esetében hasznos, de szóban a spanyol és a katalán jelbeszéd elég hasonlónak tűnt. Minden esetre nem könnyíti meg ő sem a fiatal tanárnő dolgát.

A csoport amúgy elég jó, hajtós, a tanárnő fiatal és a maga módján lelkes. Nagyon tipikus katalán lány, ráadásul mégcsak nem is barcelonai, ami csak erősíti a hazafiasságát ebben az esetben. A kiejtése is nagyon eredeti, a mimikája is az a minden mástól nagyon jól elkülöníthetően kemény, mozdulatlan katalán arckifejezés (most már arra is rájöttem, hogy talán ez a kifejezéstelenség az egyik kulcsa az öregkori ránctalanságuknak).

Az intenzív beosztásnak köszönhetően március közepére már abszolválhatjuk a második szintet, ami gyakorlatilag annyi jelent majd, hogy jelenben, múltban és jövőben leszünk képesek katalánul cseverészni az alaptémákról. A felszólító módot is tanuljuk majd, bár ezt én már Virágunknak köszönhetően elsajátítottam, hiszen az iskolai helyzetek itthoni szimulációs jeleneteiben folyamatosan utasítgatja a babáit, hogy mit és hogyan kell csinálni, rajzolni.

A Pénztár-Barát

Nagyjából így lehetne lefordítani itt a nagyobb szupermarketekben található önkiszolgáló pénztárakat. Nekem is jó barátom ez a kis kütyü, mert az esetek többségében sokkal gyorsabb a sorbanállásnál, másrészt pedig jó tételesen még egyszer végignézni, hogy mit és mennyiért vettem, nem utolsó sorban ez a kis automata pénztár több nyelven is beszél. Mikor ideköltöztünk, akkor az angoltudása miatt lopta magát a szívembe, majd utána váltottam spanyolra és most élvezem, hogy katalánul mondja az árakat és az utasításokat.

A rendszer egyszerű: vásárlás után beállunk egy ilyen önkiszolgáló pénztár elé és a képernyő nyomkodásával lépkedünk végig a fizetési folyamaton. Először a termékeket egyenként húzzuk végig a kódolvasó felett, majd amikor a képernyőn megjelenik az adott tétel, akkor betesszük a mellé kikészített zacskóba. A zacskó alatt beépített mérleg rejtőzik, így hogyha többet vagy kevesebbet teszünk a zacskóba, mint a rendszerbe eredetileg betáplált súly, akkor a rendszer sípol és jön is a segítő eladó.

Ha már minden tételt bevittünk a rendszerbe, akkor a képernyőn láthatjuk a teljes vásárlási blokkot, amit jóváhagyás után készpénzzel vagy akár kártyával is kifizethetünk magunk. (Kártyás fizetés esetén a személyinket utána meg kell mutatni az eladónak)

A rendszer amúgy megbízhatóan működik, akár kézzel is be tudjuk pötyögni a kódot, ha nem olvasná le a lézeres olvasó magától és persze mindig van ott valaki, aki segít az elbizonytalanodóknak.

És akinek gyerekkorában még nem voltak szuper játék pénztárgépek, az most itt jól elszórakozhat ezzel a kütyüvel.

Újra itt a karneváli szezon

A karneváli időszakot itt nagyon komolyan IDŐSZAKként kezelik, ezért nem ám csakúgy letudják egy beöltözéssel vagy egy bulival, hetedhét országra szóló, több mint egy héten át tartó vígadozás időszaka ez. Eredetileg a karneváli időszakkal búcsúztatták a telet és köszöntötték a tavaszt, illetve a karneváli vidámkodások végeztével kezdődött el a húsnélküli, böjti időszak, amikor már evészet-ivászat nélkül a böjt és az ima vette át a fő szerepet. Mára mindebből gyakorlatilag kihalt a sokak által kellemetlenebbnek ítélt „böjt és ima” korszak, megmaradt viszont előtte a buli, ami nem is akármilyen.

Hasonlóan a karácsonyi lottózáshoz, minden kisebb közösségnek, baráti társaságnak, boltvásárlói körnek, utcának, kerületnek megvan a maga karneválja, ahol az adott közösség apraja-nagyja beöltözve vígad. Ezen kívül nemcsak a családok szerveznek még beöltözéses bulikat, de az iskolák sem maradnak ki a sorból.

Mi is voltunk nemrég szülinapi bulin, amiből végül nagy beöltözéses farsangi móka kerekedett.

Ez a hét a nagy farsangi hét, amikor minden nap másnak öltözve kell minden gyereknek iskolába menni. És nem is bárminek!! Méghogy a szülő (netán a gyerek) döntené el, hogy mi akar lenni, döntésszabadság itt nincs, kiadott lista van:

Hétfő: öltözz úgy, mint aki balesetet szenvedett

Kedd: öltözz úgy, mint aki ünnepélyre készül

Szerda: öltözz úgy, mintha otthon lennél

Csütörtök: öltözz be egyik TV-s/rajzfilm kedvencednek

Péntek: öltözz be fordított ruhákba

Pénteken tanítás után pedig egész iskolás felvonulás van jelmezben a környéken, amihez a szülők is csatlakozhatnak, majd jön a közeli téren a már megszokott evészet-ivászat-trécselés. Szombaton elmehetünk a szülői munkaközösség által szervezett kerületi buliba, ahol WESTERN témekörben bulizhatunk tovább. Ennyi esemény után viszont nehéz lenne ugye a hétfői felkelés és munka, így aztán az most itt nálunk iskolai szünnap.

A rendszer szerintem nagyon jó, hiszen nem a drága jelmezekre kell hajtani, hanem kreatív ötletekre. A lista pedig a 3-16 év közötti összes gyerekre vonatkozik, ami pedig még inkább nagy buli, hiszen az adott napon az iskola összes gyereke hasonlóan ácsorog reggel a kapuban. Ma például kész kórházi jelenetet lehetett volna forgatni a jónéhány bekötözött, begipszelt gyerek között...

Mi is kitettünk magunkért, reggel korai kelés után jött a fáslizás, kötözés, ragtapaszozás és persze az elmaradhatatlan monokli, művér és arcvarrás festés, maszkírozás. Itthonról elindulva a szomszéd néni rémülten kérdezte a liftben, hogy mi történt szegény kis Virággal. Erre Virág fülig érő mosollyal megjegyezte, hogy karnevál van! A siker ezután csak folytatódott, amikor az osztályban is megkapta Virágunk „A legjobb sebesült” díjat.

Íme a díjnyertes sebesült, akire még a fotó erejéig sem sikerült egy kis elkeseredett, sebesült kifejezést varázsolni, annyira fel volt villanyozódva a bulitól.

La Molina - lesiklószerda

Itt mifelénk az ősz/tél rövidebb és nem is olyan hideg, viszont amit talán már mondtunk: nem kell túl messzire menni és máris magas hegyekben találjuk magunkat. Így sikerült kitalálni mára, hogy egy kollégámmal (Pär-bácsi) kivettünk egy nap szabit és reggel felautóztunk a hegyekbe síelni. A 'la molina' nevű síközpontot vettük célba ami arról híres, hogy az egyik legközelebbi Barcelonához képest, és 1600-2450m között lehet a tenger szintje felett csúszkálni - igaz fordítva, azaz a magasabb pontoktól az alacsonyabbak felé, hegynek fel ugyanis baromi fárasztó (van egy kék pálya ahol ezt nem gondolták át teljesen és így egy ponton felfelé kell lépegetni, de hát egy mediterrán nemzet nem a sípályáiról lesz híres).

kaptunk egy megbízást, hogy vigyünk fel két kölköt a felvonón - sikeresen abszolváltuk

Hétvégén horror tömeg van a molinán (állítólag), de így szerdán miénk volt a pálya - a spanyolok 11 körül jelentek csak meg nagyobb létszámban, és 3 körül már el is tűntek a nagyobb csoportosulások, persze az egy-másfél óra ebéd- és napozási szünetet is vegyük figyelembe. A pályarendszer egyébként háztól-felvonóig másfél óra, javarészt autópályán ami nagyon baráti. A napibérlet 38€ ami már kevésbbé az, de hát ugye havat varázsolni oda ahova nem mindig esik, komoly munka ugyebár. Február lévén kicsivel fehérebb tájra számítottam, de végsősoron a pályákon volt elég fehérség és ez számít igazán. Állítólag 61 km pálya van de ennek egy része használhatatlan volt ma, egy másik részén a dőlésszög nem haladta meg azt a kritikus értéket ami sikláshoz már kellemes lenne, és természetesen voltak kellemes piros pályák ahol lehetett száguldani a feszesen kék égbolt alatt.

Kellemesen elfáradtunk, kis kétfős csapatunk Pär bácsival jól vette az akadályokat - igaz mivel ő fiatalkorában komolyan versenyzett ebben a sportágban, nem mindig én mentem elöl. Összességében egy ilyen nap nagyon kellemes tud lenni, főleg ha Zsuzsi ilyen finom szendvicsekkel lát el minket útravalónak. (ja és persze Virág kiakadt reggel, hogy hogyhogy nem ővele mentem síelni - így hát bekerült a naptárba máris a következő sí-nap amikor a lányokkal kerekedünk majd fel egy jó kis síelésre - folytatás tehát következik.

Posta kaland

Két hete Ambrózy Virág nevére csomag érkezett postán. A csomag persze nem itt landolt, mi csak egy értesítést kaptunk, hogy hol vehetjük át. Akkor jött a postarendszer feltérképezése, a kirendeltségek böngészése, majd a Google Map segítségével a felvevőhely lokalizálása. a jó hír: a posta, ahol a csomagot át lehet venni a gettó közepén van..

Vinni csupán az értesítő papírt és egész életünk történetét kell, azaz születési anyakönyvi kivonatokat, személyit, itteni regisztrációs számunk eredit okmányát, stb.

Pár nap után felpattanva a biciklire (azzal mégiscsak gyorsabban el lehet menekülni, gondoltam én) célba vettem a postafiókot. Megérkezve a következő kiírás fogadott:

"A POSTA nem üzemel, mert leszakadt a plafon."

Semmi egyéb infó, semmi nyitási időpont, bent sötét és nagy kupac beton, mely szerint a plafon tényleg leszakadt.

Tekerés haza, újabb kutatómunka, hol van a közelben még postahivatal, ahol érdeklődni lehet és persze reménykedés, hogy a csomag nem a kupac alatt volt..

Másnap irány az új posta, ahol értetlenül kérdezik, hogyha attól hogy előző nap nem volt még nyitva a leszakadt plafonos posta, miért gondolom, hogy ma sincs???? Nem nagyon akartam én itt belebonyolódni a spanyol munkamorálba, meg hogy túl nagy volt az a kupac ahhoz és senki nem dolgozott azon, hogy eltűnjön onnan. így hát aznap is elindultam, irány újra a gettó. Most már kocsival..

A posta tényleg üzemel, bár a kupac nem tűnt el, a plafonon nagy lyuk, mi pedig ugrálunk át a sitten. A csomag végre megvan és kiderült, hogy mi ez: a tavalyi Kinder tejszeletekről gyűjtött pontokért ajándékba küldött sátor (legközelebb nyolcszor is meggondolojuk, hogy gyűjtögetünk-e pontokat).

Otthon nagy az öröm, délután állítjuk is Virággal a sátrat és jól kipihenjük a csomagkutató akciót.

Árvadászat a katalán nyanyákkal

Közvetlenül január eleji „három királyok ajándékozás” után itt megkezdődnek a téli leárazások, aminek keretében február végére a boltok megpróbálnak három ütemben megszabadulni az őszi-téli kollekciótól. Az első ütemben 20-30-40 százalékos a leárazás, majd ezt követően jön az 50-60 százalékos forduló, végül a megmaradt darabokat már 70-80 vagy akár 90 százalék engedménnyel vehetjük meg.

Mivel pár dolgot akartunk amúgy is venni, ma nekivágtam a városnak és a hétköznap délelőttök csendes nyugalmában bízva léptem be az El corte inglés nevű nagyáruházba. Erről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy ez itt a hagyományos nagyáruház (mint nálunk volt a Skála), minden városban van legalább egy, de inkább sokkal több ilyen monstrum. Van itt ruha, cipő, illatszer, férfi, női, gyerek, lakberendezés, bútor, papíráru, élelmiszer, könyv, étterem, utazásszervezés és ki tudja még mi. A lényeg, ami már eddig is kiderült, hogy a helyiek szemében ez az áruház AZ ÁRUHÁZ. Ide kell menni vásárolni és kész. Mint kiderült azért is, mert itt vezették be első között az árucserét, azaz anno vissza lehetett hozni a nem megfelelő árut. Azóta a Corte inglés nevét a bizalommal és minőséggel azonosítják.

Nemcsak a helyiek, de az ide települő külföldiek is előszeretettel járnak ide, hiszen itt minden nagyobb ismert márkát megtalálnak, az élelmiszer részlegen pedig vannak olyan „nemzetközi” termékek, amiket máshol nem nagyon lehet beszerezni. (vagy csak sok utánajárással, ami nem minden „expat” erőssége...)

Én is be szoktam nézni, de általában nem nagyon jutok el a vásárlás örömethozó eredményéig. Hogy miért? Egyrészt talán azért, mert valahogy nem a mi stílusunk ez a bolt, másrészt pedig ugyanezeket a termékeket kisebb boltokban a feléért, negyedéért meg lehet venni. És itt az ugyanaz a termék teljesen ugyanazt jelenti, csakhát ugye itt jön be a képbe a kis utánajárás...

Ma mégis rávettem magam és adtam még egy esélyt a boltnak. És hogy mi lett az eredménye? Teljes képet kaptam arról, hogy kik tartják fent ezt az üzletet: a katalán nyanyák! Ma az 1-2 külföldit leszámítva CSAK ők hemzsegtek a boltban és ragadozó módjára csaptak le a csodás leárazásokra. Tolongtak a pultok és állványok körül, vizsgálták, kapkodták a ruhákat. Amikor pedig odamerészkedtem egy-egy ilyen hangyaboly közelébe, meglepve láttam, hogy a szuper vétel egy teljesen átlagos kinézetű kabát, semmi fakszni, de most 1200 Euro helyett már csak 900... Na most ahhoz, hogy megtudjuk, hogy miből is veszik a nyanyák ezeket, ismernünk kell ám őket.

Kinézetre semmi extra, bár a katalán nyanya általában nagyon ápolt, kozmetikázott, enyhén sminkelt, manikűrözött nő. Életkora valahol a 70 felett lehet, de mivel nagyon jól tartják magukat, lehet, hogy már jóval a 90 felett jár a többség. Ruházatuk az El corte inglés nyanyarészlegéről van: minőségi, márkás, de semmi extra. Halvány színek, egyszerű vonalak.. A katalán nyanyához néha tartozik katalán tata is, de ez nagyon ritka. A katalán nyanya nagyon beosztja a pénzt, vigyáz rá, egész életében csak a szükséges és teljesen funkcionális dogokat veszi meg, de azt az El corte inglésből, hogy biztosan jó legyen, lehetőleg élete végéig ne kelljen majd lecserélni. Általában egy gyermeket vállal, mert akkor mindkét szülő vagyona biztosítja már majd a kis katalán csemete jólétét (ez nem vicc, ez így van!). Mivel már ő is egyke volt, ezért még a nagyszülei belvárosi villa lakását eladva vett 1-2 szuper lakást az újonnan kiépített virágzó környéken, amit külföldieknek borsos áron kiad. És kérem itt is vagyunk annál a havi pár ezer eurócskánál, amiből lehet az El corte inglésben kapkodni a 900 Euros kabátka után. A katalán nyanya általában nem jár egyedül, mindig 2-3 fős kis csoportban vitatják meg az árakat, a ruhák minőségét, majd tovább cseverésznek még egy pár órácskát valamelyik környező kávézóban.

Az élmény felejthetetlen volt, kicsit talán sokkoló is. Utána mindenesetre gyorsan hazajöttem, majd nemsokára csengettek és az ajtóban állt a házinénink valami papírt aláíratni, aki mellesleg egy vérbeli katalán nyanya kiadó lakással, egy darab gyerekkel, Corte inglés ruhában...

Remélem, hogy ezzel ma letudtam az éves katalán nyanya napomat..

Iskolai kihívások - szülőknek

Új év, új kihívások a suliban: ma megkaptuk „az utazók könyvét” Virág osztályában, ami hétről-hétre körbejár az osztályban és mindenkinek bele kell írni, hogy mit csináltak a hétvégén a családdal.

Tehát a feladat egyszerű:

Könyvet megkap csütörtökön

Feladatleírást még aznap kiszótárazzuk, értelmezzük

Hétvégi programot megtervezzük

Szombaton-vasárnap nagyon érdekes és nagyon fotogén programokat csinálunk

A képeket vasárnap még a kis házi laborunkban előhívjuk (vagy férjünket beküldjük hétvégén a munkahelyre képeket nyomtatni)

A kinyomtatott képeket méretre vágjuk, a könyvbe ragasztjuk

És az egészet egy katalánul megírt mesébe ágyazzuk.

Ugye hogy nem is nehéz???

Na persze, csakhogy nincs itthon labor, ahol előhívnánk a képeket

Max sincs itthon, csak szombaton délután jön

Maxnél van a fényképezőgép is

Hogyan írjunk elbeszélést, ha nem tanultuk még a múlt időt katalánul és egyáltalán nem tanultuk még a „meseírás” témakört sem???

És ha meg is írjuk, kit fogunk becserkészni, hogy vasárnap este készenlétben üljön a gépe előtt, hogy amikor megírjuk a kis történetet, kijavítva visszaküldje nekünk...

Na ez az!!! itt is van a dolog kihívás része. A végeredményről beszámolunk. Szurkoljatok, hogy ne égessük le Virágot túlságosan!

Időtlen utazás az arab fürdőben

Régóta vágytunk valamilyen fürdőre, ahol csak ücsörgünk a vízben vagy a gőzben és elfeledhetjük a körülöttünk lévő nyüzsgést. Otthon ugye van a Széchenyi meg a Gellért – esetleg Lambival a Rudas (kizárólag férfi-napokon). De ha kicsit exkluzívabb élményre vágytunk, akkor elmentünk valalmilyen wellness-szállodába, ami ugye Magyarországon a korábbi gyógyfürdők helyén gomba-módon kinövő 4-5 csillagos létesítményeknél azt jelentette, hogy van több medence, szauna és esetleg gőzfürdő is. Egyébként jók is ezek, azt leszámítva, hogy az üdülési csekk intézményének köszönhetően szinte mindig tömeg van, és ettől a wellness minden csak nem az exkluzív ellazulás, hiszen Jancsi bácsi akit most először vitt el a család wellnessre, nem tudja, hogy a szaunából nem kell ki-és-be mászkálni percenként, és hogy a sörösüveggel nem illik beülni a dzsakuzziba.

Itt a Katalánoknál szintén van gyógyvíz (a Pireneusokban), és pl Andorrában van Európa legnagyobb ilyen létesítménye , csakhogy itt más a megközelítés. Pl gyerekeket nem lehet bevinni. Ennek előnye, hogy Pistike nem fog a fejünkre ugrani vagy vizipisztollyal megsorozni, ha éppen nem a fülünkbe ordít egy órán keresztül. Hátránya, hogy mivel Virágot nem engedik be, hát mi sem megyük mert mégsem hagyhatjuk kint a parkolóban.

Aztán jött az ötlet – névnapi meglepetés a drága férjnek, hogy menjünk el Barcelona egyik városi fürdőjébe, de nem ám a sarki uszodába, hanem az eredeti római majd mór városi fürdő (Hammam) helyére épült Banos Arabes-be, persze nap közben, hiszen gyerekeket ide sem lehet bevinni. Így amíg Virág az iskolában tanulta a katalán katicabogár-versikét (Marieta Vola…) mi a város szívében relaxálódtunk.

A koncepció elég egyszerű: design, hangulat, exkluzív életérzés és relax. Például előre be kell jelentkezni hiszen csak korlázozott számú embert engednek be egyszerre, megvannak a kétórás blokkok, amikre jelentkezni lehet és így sosincs tömeg. Arab beütésű chillout zene megy mindenhol, gyertyák égnek lépten nyomon, és az építészetileg nagyon modern földalatti fürdő-részt marokkói és antik motívumok teszik időtlenné . Persze jól is van ez így, mert a fürdőben tényleg megáll az idő, eltűnik a körülöttünk nyüzsgő város és kisimulnak a ráncaink.

Sok fürdőben jártunk már és így összehasonlítva valójában a funkconalitás inkább minimalista: egy sós-medence, egy bugyogós, egy forró, egy langyos és két kis hideg. Ezeken kívül egy gőzkamra és egy meleg hosszú kőpad, amire le lehet ülni vagy feküdni. Ugyanakkor a kivitelezés miatt nem jut eszünkbe, hogy még lehetne ez vagy az – és valójában egy arab fürdőben sem volt több annak idején. Mondjuk ez koedukált és kizárólag fürdőruhában használható, valamint a tisztasága felől sem volt kétségünk.

Nyáron nem tudjuk mennyien mennek el egy ilyen mókára, de ősszel-télen hosszas várólista van pedig masszázs nélkül is 25 € fejenként e beugró. Persze lehet hozzá kérni mindenféle maszírozást de attól olcsóbb nem lesz. Életérzés, kényeztetés és kisimult arc, ezt kapjuk cserébe.