A múlt heti nagy farsangi őrületet az iskolában a pénteki össznépi felvonulás zárta le, ahol az iskola apraja-nagyja, tanárai és természetesen a szülők buliztak egy nagyot, majd vonultak fel az iskola környékén. Miután a nyugdíjba vonuló iskolaigazgató búcsúztatása is őrülten hangos és vidám buli volt, nem is lepődtünk meg, hogy a farsangi felvonulás kész cirkusz volt. A riói karneválnak is lett volna itt mit tanulni. Az iskola osztályait ételeknek öltöztették be (tükörtojás, csoki, desszert, epert, rákocskák, stb.), amiből aztán végül összeállt a Napi menü, ami pedig a tanárok nyakában lógott.
Először is osztályonként kivonultak az iskolából a közeli térre, ahol a felsőbb évfolyamosok hangos dudálással csináltak hangulatot, majd a mikrofont magukhoz ragadva kiáltották ki a kis farsangi programjukat, miszerint nem lesz több leckeírás, szófogadás, tanulás és padban ülés, jöhet a buli, kiabálás, beöltözés, felvonulás. A gyereksereg természetesen minden pontot őrült dübörgéssel helyeselt, amihez a lelkes szülők is csatlakoztak. Amikor mindenki elfogadta tehát a nagy programot, akkor jött a felvonulás a környező utcákon. Tánc, buli, zene, tülkölés - ez volt most itt a farsang.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhnzkiSqEcjWJcdj8rWJfyRwYZMzK2kpQP3zY0TY-kPv6SWX1xJPLj50FX3XEm5Vu0_RD4vcyTFfefEwhZUUTXTj-w0G_6XMAITBYXqUsIv9ZUiAlMrPw6u95r5l2kKsY_u-oO6iBGyOhSz/s320/IMG_1610.jpg)
Virágunk osztálya volt az előételek közül a tükörtojás és ők ugyan nem mindig értették, hogy mi a helyzet, de nagy büszkén vonult a sok kis tükörtojás egymás kezét fogva az utcákon, a szülők pedig lelkesen fotózták persze őket.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghJI2vB42yqgm-8BoD2sS3CgDyKUaLv-kMh_vujtra3vQ6zvP-qfAk7QqPIuHEO-A9WGrS5t1pngfS3UYlyC8IhYaTLUioGm1PcypO87szHQfQwvJ_lemKrZg3dxQqLIyfuJEKKs3tiM6A/s320/IMG_1586.jpg)