Az utcákon többféle szemétgyűjtő konténer van: sárga (műanyag), zöld (üveg), kék (papír), barna (ez az új, amibe a szerves hulladék kerül) és szürke, amibe az egyéb (por, haj, pelenka, fadarabkák, stb.) általában minden ház környékén vannak ilyen nagy kukák. Ezen kívül vannak a kerületben gyűjtőpontok „PUNT VERD” (az otthon hulladékgyűjtő udvar megfelelői), ahova el lehet vinni az egyéb szemetünket (ruha, cipő, motorolaj, háztartási gépek, stb.) és hetente egy alkalommal még egy kis mobil autó „PUNT VERD MOVIL” is megjelenik az előre megadott időpontban és helyen, várva a környék lakosait speciális szemetükkel együtt, hogy mégcsak a gyűjtőpontig se kelljen elcipelniük ezeket.
Én a héten próbáltam ki először ezt a kis autót, működik: csak oda kell vinni zacskóban a szemetet, meg kell mondani a kis emberkének, hogy mi van benne, ő átveszi és aztán az autóban található szelektáló konténerekbe rakja. Tehát nekünk nem több, mint fél perc és máris nem a kuka mellett landol a mindenféle szemét. Hallottunk már olyat, hogy aki ide viszi a szemetét, az cserébe valamiféle kedvezményt kap a közüzemi számláiból – ez valószínűleg csak bevezető kampány lehetett anno, ma már sajnos nem fűthetünk olcsóbban, hogyha szelektíven szemetelünk.
Most, hogy a városban mindenfelé beüzemelték az új, barna konténereket, nem hagyják ám a népet információ nélkül: folyamatos a kampány, hogy mit hova kell dobni, melyik kerületben mikor jelennek meg a konténerek és minden kerületben van jónéhány kihelyezett felvevőhely (piacokon, önkormányzatokon), ahol ingyen osztogatják a kis barna kukát, ezzel is segítve, hogy már otthon a konyhában is jó helyre rakjuk a szerves szemetet. A kukát amúgy ingyen adják, több méretben lehet kérni, jár hozzá egy köteg lebomló zacskó, meg hűtőmágnes, ami mutatja, hogy mi nevezhető szeves szemétnek és mi nem és még egy kis receptfüzet is. Gyorsan be is szereztem egyet:
Ha mindez mégsem lenne elég információ, akkor a helyszínen minden kérdésünkre adnak választ, illetve interneten is megkaphatjuk a kellő segítséget: beírva, hogy milyen szemetünk van, a térkép megmutatja, hogy hova vihetjük, megnézhetjük, hogy mikor és merre jár éppen a kis „Zöld Pont Autó”, és hogyha kicsit szeretnénk gyakorolni az elméletet, akkor akár internetes játékban is szelektálgathatjuk a szemetet.
Nálunk nagyon egyszerű az egész, hiszen már itt a házban is van szerves és vegyes konténer, illetve a házunk előtt van a többi is. Hetente kedden pedig jön a kis zöld kocsi aranyos bácsival és elviszi a többi szemetet, ha van. Szóval mégcsak több idő vagy energia sem szükséges, hogy szelektáljunk.
És íme a nagy átfogó terv, melynek célja, hogy Barcelona környezettudatos és élhető város legyen. Ennek a szelektív szemétgyűjtés csupán egyik eleme, de talán ez az egyik leginkább érzékelhető és a lakossági közreműködést igénylő terület. Emellett folyamatosan térképezik fel azokat a területeket, ahol változtatni, modernizálni lehet az energiatakarékosság, szén-dioxid kibocsátás terén és a felmerülő hiányokat projektszerűen pótolják. Így rendszeresen számolnak be olyan kampányokról, amikor az irodai munkatársak szokásain próbálnak változtatni (ne csak szelektíven dobják ki az irodai papírszemetet, hanem vegyék ki belőle a gémkapcsot) vagy éppen új, vízmentes WC-ket szerelnek fel hivatalokba. A sok buli is sok szemetet generál, így például egy fontos döntés volt, hogy szervezett ünnepségek esetében az eldobható poharak helyett műanyag poharakat adnak a résztvevőknek, melyért ugyan az ital árán felül még fizetni kell, azonban így amellett, hogy emlékként haza is vihető, az újabb italt csak utána kell tölteni és nincs az utcán millió eldobott papírpohár.
Ezzel már találkoztunk a Zaragozai Világkiállításon is (azóta is nagyon szereti Virág a Fluvi-s poharat – Fluvi volt a kiállítás figurája).
De ennek keretében indították be a „carsharing” szolgáltatást is, hogy a nagyvárosi közlekedésből lehetőleg minél több saját autót váltsanak ki az új rendszerrel. Ez is éppúgy működik, mint a "bicing" szisztéma, tehát amikor szükségünk van egy autóra, felvesszük az adott parkolóházban, majd használat után letesszük egy másik parkolóban. Jelenleg 100 autó kering ilyen céllal és 38 felvevőhely van Barcelonában.
Ezekről a programokról amúgy részletes is lehet itt olvasni, hogyha valakit bővebben érdekel.
Nem könnyű természetesen beleláti a dolgok valódi működésébe, abba, hogy tényleg jó helyre mennek-e a pályázati pénzek, de az egyszer biztos, hogy vannak történések, fejlesztések és az elért mérföldköveken kívül véleményem szerint a lakosság tájékoztatása is nagyon jól szervezett, ami annyit jelent, hogy adnak információt, eszközt, háttérszervezetet, így hogyha valaki AKAR, akkor TUD is környezettudatosan élni. Ha meg nem akar, akkor úgyis mindegy.
A téma fontosságát pedig más-más oldalról is hangsúlyozzák, több nagy szervezet, mint például a barcelonai Állatkert is csatlakozott a szelektív hulladékgyűjtési projekthez. Így aztán mégiscsak az az érzésünk, hogy nemcsak mi gyűjtögetjük külön a papírdobozt és a flakonokat, de talán tényleg hozzá tudunk a nagy egészhez is járulni, amitől talán jobb lesz a helyzet.