2010. február 3., szerda

La Molina - lesiklószerda

Itt mifelénk az ősz/tél rövidebb és nem is olyan hideg, viszont amit talán már mondtunk: nem kell túl messzire menni és máris magas hegyekben találjuk magunkat. Így sikerült kitalálni mára, hogy egy kollégámmal (Pär-bácsi) kivettünk egy nap szabit és reggel felautóztunk a hegyekbe síelni. A 'la molina' nevű síközpontot vettük célba ami arról híres, hogy az egyik legközelebbi Barcelonához képest, és 1600-2450m között lehet a tenger szintje felett csúszkálni - igaz fordítva, azaz a magasabb pontoktól az alacsonyabbak felé, hegynek fel ugyanis baromi fárasztó (van egy kék pálya ahol ezt nem gondolták át teljesen és így egy ponton felfelé kell lépegetni, de hát egy mediterrán nemzet nem a sípályáiról lesz híres).

kaptunk egy megbízást, hogy vigyünk fel két kölköt a felvonón - sikeresen abszolváltuk

Hétvégén horror tömeg van a molinán (állítólag), de így szerdán miénk volt a pálya - a spanyolok 11 körül jelentek csak meg nagyobb létszámban, és 3 körül már el is tűntek a nagyobb csoportosulások, persze az egy-másfél óra ebéd- és napozási szünetet is vegyük figyelembe. A pályarendszer egyébként háztól-felvonóig másfél óra, javarészt autópályán ami nagyon baráti. A napibérlet 38€ ami már kevésbbé az, de hát ugye havat varázsolni oda ahova nem mindig esik, komoly munka ugyebár. Február lévén kicsivel fehérebb tájra számítottam, de végsősoron a pályákon volt elég fehérség és ez számít igazán. Állítólag 61 km pálya van de ennek egy része használhatatlan volt ma, egy másik részén a dőlésszög nem haladta meg azt a kritikus értéket ami sikláshoz már kellemes lenne, és természetesen voltak kellemes piros pályák ahol lehetett száguldani a feszesen kék égbolt alatt.

Kellemesen elfáradtunk, kis kétfős csapatunk Pär bácsival jól vette az akadályokat - igaz mivel ő fiatalkorában komolyan versenyzett ebben a sportágban, nem mindig én mentem elöl. Összességében egy ilyen nap nagyon kellemes tud lenni, főleg ha Zsuzsi ilyen finom szendvicsekkel lát el minket útravalónak. (ja és persze Virág kiakadt reggel, hogy hogyhogy nem ővele mentem síelni - így hát bekerült a naptárba máris a következő sí-nap amikor a lányokkal kerekedünk majd fel egy jó kis síelésre - folytatás tehát következik.