Hidegriadó és mosolygás | a szibéria visszavág

Tudjuk ám, hogy Magyarországon épp a rettentő nagy hó érkezése tart mindenkit izgalomban de képzeljétek itt Barcelonában is kritikus ám a helyzet! Csütörtökön bejelentették, hogy vészhelyzet van és kaptunk is egy e-mailt Virág iskolájából, hogy 1 órától folyamatosan mentsük ki a gyerekeket (a levél 12:58-kor érkezett). A nagy hidegre és várható havazásra tekintettel a munkahelyen is jött a kör-email, hogy aki messzebb lakik az inkább induljon haza - no meg akinek gyereke van annak úgyis futni kell az iskolába összeszedni...

 

Calella de Parafrugell - valóban meglepő

Valóban hűvösebb volt a szokásosnál, lehetett vagy +2 fok mikor megindult az armageddon. Az iskolák elött izgatott szülők, nagyszülők - ki hogyan tudott ugye reagálni az azonnali helyzetre. Kicsit fújt egyébként a szél is, szóval még sapkát is vettem. A felkészültség jegyében hókotrók köröztek a kerületünkben valamint két centi vastagon (nem vicc) felsózták az iskola előtt a járdát és a munkahelyem autókijáratát is.

Estefelé látni véltünk egy azaz 1 db hópihét, másnap ragyogó napsütés és kb +3 fok. A tévét is megnéztük a riadó eséjén, hogy lássuk kiket kell kiásni a só alól. Kiderült, hogy tőlünk kicsit északabbra esett pár centi hó és tényleg voltak települések ahol a közlekedés leállt (nyári gumikkal keresztbeálló autók, hógolyózó gyerekek) - csak épp Barcelonában volt inkább komikus a felkészültség. Az itteni autóklub oktatófilmet mutatott arról, hogyan kell letakarítani a havat a kocsi szélvédőjéről ha valakinek mégiscsak esne rá... 50 éves hidegrekord dől épp meg Katalunyában.

Most kb 2-3 fok van és hajnalra -2 lesz. Aztán holnapután indulok Moszkvába ahol olyan -20 várható.

Az elrejtett barlang nyomában | túrázni mentünk

A hétvégén szép időnk volt (ami itt 17-18 fokot jelent napsütésben) és úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kirándulni egyet ebéd után. Ehhez azért érdemes tudni, hogy így januárban mivel korábban sötétedik ez csak egy rövidebb sétát jelenthet ami rendszerint abba torkollik, hogy már szinte tök sötét van mire visszatalálunk a kocsihoz. 

 

 

Szóval volt egy kis nyomás a túravezetőn (rajtam) hogy ezúttal ne a vaddisznók kergessenek haza. Kitaláltuk tehát, hogy az egyik közeli természeti parkba (Parc Natural de Sant Llorenc del Munt) nézünk el ami tőlünk északra, Terrassa városkája felett helyezkedik el és már messziről meg lehet ismerni a félelmetesen furcsa homokkő és ki tudja milyen kő formációiról.

Nos így néz ki a kőzet közelebbről

 

Virág büszkén menetelt végig az új túrabakancsaiban és a túra nadrágjában amitől már végre nem éreztük magunkat kegyetlen szülőnek aki a kis barbie-szettben hajtja végig a gyerekét a GR5-ön (GR = grand recorrido azaz mint a kéktúra otthon, csak itt mivel nagy az ország számozzák és sok van belőle), és mivel gyönyörű időnk volt ezért amíg a hágóig elsétáltunk az egész nem volt keményebb egy margitszigeti krúzolásnál - főleg mivel az út alig emelkedik és csak a tájat kell csodálni.

 

A távolban szépen kirajzolódik a Montserrat mesébe illő kontúrja, illetve a mi hegységünk egyéb csúcsai amiket ugyan nappal szemben nem tudtam lefotózni de képzeljétek el hogy milyen szépek!

Aztán a séta kezdett kicsit keményedni mert a hágó után egy elég köves-sziklás ereszkedés indult meg sűrű erdővel súlyosbítva, majd kinyílt alattunk egy szakadék is és mikor már azt hittük, hogy megint betaláltunk a csalitosba egyszer csak egy csodálatos panoráma tárult elénk meg egy nagy hasadék a sziklában ami nem volt más, mint a Somanya barlang. 

Mivel kezdett a nap ismét alábukni, spuriztunk visszafelé hiszen sötétben mégsem szeretünk kirándulni - meg ugye a hőmérséklet is ilyenkor zuhan egyet. A levegő mondjuk amúgy sem volt meleg, de a napon nem lehetett érezni, hogy itt fent 900 méteren már csak 7-8 fok van. Kis Robin talán jobban megérezte mert ő ugye nem a lábain hanem most először a háti-hordozóban tette meg az utat, néha kajáért, néha melegebb környezetért reklamálva.

Jókedvünk nyara - Platja Castell en Costa Brava

Itt az iskolakezdés a nyakunkon (Szeptember 12) így a hétvégi program a nyár utolsó hétvégéjének kihasználásán alapult. Egy gyors reggeli Pádel-meccs és az időjárás alapos mérlegelése után északnak vettük az irányt (Costa Brava) ahol a Palamós és Cap Roig közötti vad partszakaszon található Castell strandon töltöttük a napot. Ez a rész a Costa Brava egyik legszebb vidéke és a strand egy aránylag nyitott öbölből teljesen dél felé néz. Ez egy úgy nevezett természetes part, azaz nem házak vagy egy kiépített part veszi körül hanem egy természetvédelmi terület így maga az öböl és a környéke gyönyörű viszont pont ezért az infrastruktúra pár mobil WC-re és két chiringuito-ra van korlátozva (ezek azóta nőttek oda amióta itt élünk mert mikor először jártunk ezen a parton akkor nem voltak).

A búvár és a homoktúró

Mások is ráérezhettek, hogy strandidő van mert a nemrégiben kibővített parkoló (fél szántóföld) majdnem tele volt és a strandon is voltak rendesen. Persze ez a népsűrűség nem összehasonlítható egy városi stranddal, itt körülöttünk pár méter senki földje van ilyenkor is amikor 'teltház' van. Robinnal azért a homokos strand nem kis kihívás hiszen számára a homok túrása és szerteszórása maga a kaland, míg mi mindent megteszünk, hogy a törölközőink úgy legyenek leterítve, hogy kis homokmentes szigetet alkossanak. Gyakorlott tengerpartozóként van kis divatos hűtőszatyrunk (nem láda, az nem menő) és napernyőnk homok-fúróval és profi tokkal (köszi Tini) és ilyenkor érkezéskor komoly tábort verünk egy pillanat alatt (nem, strand-sátrat nem állítunk, az itt nem szokás).

Vamos a la playa

 
A hullámzó-szeles tenger látványa sem tudta Virágot eltántorítani attól, hogy kajakkal nekivágjunk a szomszédos öblök és sziklafalak felfedezésének. Nagyon élvezte a hullámokon billegést csak egy ponton bizonytalanodott el, hogy vajon vannak-e alattunk cápák (ugyanis cápákról tanultak az iskolában még tavaly), én meg megküzdöttem az egyre erősödő széllel hogy visszajussunk a mi öblünkbe (ezek a tengeri kajakok a hullámok miatt magas építésűek és így a szél szépen tolja amerre fúj).

Indulnak a felfedezők

Robinnak nagyon tetszett a homokban matatás és a tenger is (ami nagyon kellemes meleg így a nyár végére) Virággal pedig még indulás előtt elmentünk halakat nézni (snorkeling) ami nagy élmény mindkettőnknek: neki mert halakat lát, nekem mert a lányunkkal már ilyen kalandokat lehet tervezni.

Az X-láb csak a csábos beállás része

Reméljük lesz még idén strandidő mert egy-egy ilyen naptól könnyedén nyaralásnak tűnik az élet.

A tevék nagy kupit hagytak maguk után

Elkedződött az új év és itt Spanyolországban ilyenkor nem a karácsony-újév utáni munkába visszatérő depresszió a fő jelenség mivel ez az év kereskedelmileg legmagasabb forgalmú hete ami iskolai szünet és sokaknak még vakáció: ilyenkor érkeznek a háromkirályok (január 6) és másnaptól pedig a leárazás (Rebajas) ami nagyjából azt jelenti, hogy mindenki őrülten és féláron vásárol napokon át.

Mivel most először minket is itt találtak a kiráyok, Virággal el is mentünk szerda este a királyok bejövetelére - azaz a cukorka-hajigáló karneválra. Ez egy tradícionális felvonulás amit minden kerület megszervez (persze van egy mega-cavalcada is Barcelona központjában) és főleg a gyerekek és családosok állnak ki a menetet köszönteni és azt a fejenként pár kiló cukorkát összeszedni amit a királyok vagy a menetben lévő kocsikról a gyerekek szórnak kilométereken keresztül.

Íme a Poblenou menete
Szerencsére hozzánk közel volt a felvonulás indulási pontja és még Virág osztálytársai közül is belebotlottunk egy-kettőbe. Rögtön azt is megtudtuk, hogy amatőrök vagyunk mert nem hoztunk nejlonzacskót ami pedig a királyokat fogadó gyerekeknél alapfelszerelés ugyanis abba kell gyűjteni a cukorkákat - amiket pedig marokkal szórnak az út mellett felsorakozó tömegbe a királyok és mindenféle segítők és jelmezes alakok. Azért szerencsére ügyesen megoldottuk a dolgot mivel a kabátom zsebébe belefért az a kiló cukorka amit gondolom a helyi fogorvosok ajánlásával szedegettünk össze. A menetet egy takarító-brigád zárta akik gyakorlatilag nyom nélkül eltűntették a széttiport cukrokat meg azt a koszt amit a tömeg maga után hagyott. Ilyenkor persze még a menet egy buliba torkollik - ami a Parc de Poblenou-ban volt - de oda mi már nem mentünk csak a tüzijátékokat hallottuk hazafele menet.
Szóval a királyok már itt vannak (Gáspár, Menyhért és Boldizsár), és a Spanyol gyerekekben az izgalom a tetőfokára hág ugyanis nekik hagyományosan nem karácsonykor hanem ilyenkor 'los reyes'-kor érkeznek az ajándékok. A felvonulást még megelőzően meg kell írniuk a levelet a királyoknak (persze van aki ezt már december elején abszolválja) és azt több helyen le lehet adni a városban (király-jelmezben ücsörgő szociális munkások várják a gyerekeket karácsony utántól folyamatosan, átveszik az ákom-bákom leveleket, adnak egy-két cukrot és családi fotó is készül általában). A sajtóban már arról írnak egy ideje elemzéseket, hogy az idei ajándék-kérő levelekben a különböző korosztályok milyen játékokat kérnek leggyakrabban és ennek milyen szociológiai trendjei vannak (idén is a video-játékok az adu ászok). Szóval miután a levél már a királyoknál, a családok hazamennek és a gyerekeket korán ágyba dugják - ilyenkor este még ki kell tenniük ennivalót a tevéknek és innivalót (Pezsgőt - itt szigorúan Cava-t) és reggelre ott is van az ajándék.

Virág szépen le is írta, hogy mit szeretne
Virág már hajnalban kiugrott az ágyból - naná, hogy zabszem volt a fenekében – viszont nem mert kimenni a nappaliba, minket piszkált ki az ágyból, hogy menjünk vele meglesni, hogy vajon itt jártak-e a királyok és ha igen akkor idekakiltak-e a tevék a nappaliba. Szerencsére egy kisebb kupit és ajándékokat hagytak (de ürüléket nem), aminek Virág nagyon örült, főleg mivel pontról-pontra teljesült a kívánságlistája. A spanyol gyerekek általában kapnak Carbon-t (azaz csoki-szenet) is, akárcsak otthon mi a krampusz virgácsát.
..és lám mennyire örül is az ajándékoknak!
Ezen a napon a nagycsaládok összejönnek, együtt ebédelnek és megeszik az ünnepi süteményt a Rosca-t, amelyben el van rejtve egy király-figura meg egy babszem. Aki az elsőt találja az egy koronát kap a fejére, aki pedig a babot az a család lúzere mivel neki kell kifizetnie az ebédet (legalábbis elvileg).
Holnap (Január 7-én) pedig kígyózó sorok állnak majd az El Corte Inglés (Spanyolország legnagyobb áruházlánca, az óriás angol department store mintájára működik hazai viszonylatban a - már nem igen létező - Skálára hasonlít) ajtajai előtt mivel ami tegnapig 100 Euró volt, az holnap 50 vagy akár csak 25. Tombol tehát a vásárlási láz.

Sitges Chill - out for the new year

Ismét egy új esztendő - gondoltuk - és egy kellemes Sitges-i kirajzással ünnepeltük meg, hogy 2011 is naposnak ígérkezik a mediterrán bölcső Katalán partján. A városka parti sétányán rengeteg ember sétált a gyönyörű időben de mégsem volt tömeg, hanem inkább csak olyan élettel csordultig teli korzózás a szinte teljesen hullámtalan tenger mellett.

Fotográfusunk Virág azt kérte mosolyogjunk és vágjunk jó képet az ebédhez, ami egyébként nagyon finom és hangulatos volt - az amúgy is magasan jegyzett Fragata napsütötte teraszán. Az éttermet melegen merjük ajánlani azoknak akik nem sietnek, nem ár-érzékenyek és vagy odamennek még fél kettő előtt vagy előre foglalnak asztalt. (bocs a szóviccért, ez nem egy gay étterem)

Sitges egyébként nem egy óriási város és ilyenkor télen vagy valamilyen fesztivál vonz oda embereket, vagy csak a hétvégi szép idő. Egyébként csendes és nyugodt - ilyenkor piheni ki a nyár sűrű forgatagát.

A párszáz méterenként a tengerbe könyöklő hullámtörő mólók egyikére kifeküdtünk, bámultuk az aranyhidat, Virággal ugráltunk a köveken és magunk sem hittük, hogy Január 2 van és egy szál pólóban olvasgatunk a tengerparton.

A Sitges-i 'promenade' képeslappal kívánunk mindenkinek kellemes és napos 2011-et innen Barcelonából

Vasárnapi program: Figaro

Nem mintha nem szeretnénk, de most vasárnap Figarot mégsem az operában néztük meg, hanem egy kirándulás keretében látogattunk el a Figaro nevű kis hegyi faluba. Itthonról mindössze fél óra autózással jutottunk el a Montseny hegységbe, ahol egy előre kinézett sétautat akartunk bejárni (múltkori kirándulásunkkor az egyik információs központban kezünkbe nyomtak egy igényes kiadványt, amiben a katalán nemzeti parkok egyesülete népszerűsíti a tartomány 22 sétaútját).

Figaro falucskája már önmagában is szép célpont, anno a barcelonai városlakók kedvelt nyaralóhelye volt, ennek köszönhetően kedves és stílusos kúriák bújnak meg a hegyes-völgyes zöld háttérben. De azt sem bánjuk meg, hogyha a faluból elindulunk valamelyik sétaúton, így tettünk mi is.

Az út a "bebörtönzött völgyben" halad, ami nem is túl nagy lódítás, hiszen a patak egy mély völgyben fut, hatalmas fák árnyékában. A patakot több forrás is táplálja, okos kis könyvünk még azt is elárulta, hogy csak itt a Montseny hegységben több, mint 600 forrás van, ami egész Spanyolország ásványvíz fogyasztásának a felét adja. Amikor tehát megnéztük a környező helység- és forrásneveket, nem lepődtünk meg, hogy visszaköszönnek az ismert ásványvízmárkák: Viladrau, Font Agudes, Font Vella, Vichy Catalan, stb.

Sétáltunk, sétálgattunk tehát, ittunk több forrásból, itt-ott átkeltünk a patakon, amiben a helyi természetvédelmi programnak köszönhetően gyönyörű nagy pisztrángok úszkáltak és élveztük hogy a börtönbe zárt völgyben tiszta trópusi hangulat uralkodott: óriásfák és óriáspáfrányok között bóklásztunk a párás nyári levegőben. Virág persze nagyon élvezte a túrát, a hercegnős hátizsákban velünk jöttek a túrázás elmaradhatatlan kellékei is: a nagyítós bogárgyűjtő doboz és a kis elemlámpa, amivel az üregekben kerestük a rókákat és nyulakat... (az öröm vagy épp riadalom csak akkor lett volna nagyobb, hogyha találtunk volna egyet-kettőt)

A kis túra jól esett, szép volt, így valószínűleg folytatjuk a felfedezéseinket a szuper kis túrakönyv segítségével.

Garraf - a Pleta tanösvény

Régen nem voltunk kirándulni és már nagyon jól esett kicsit kimenni a városból, így ismét a Garraf természetvédelmi parkra esett a választásunk, mivel ez aránylag közel található és szép időben csodálatos kilátás nyílik onnan a tengerre. Ugyan messziről nézve a Garraf nem más mint egy kopasz hegylánc ami nyáron ráadásul olyan forró mint a sivatag, viszont ilyenkor tavasszal telis-tele van virágokkal mivel az itt honos növényzet - a sűrű tüskés, bozontos, pozsgás levelű makka - éli a világát.

Interneten kinéztük a tanösvényt, amihez a helyszínen - a Pleta természetvédelmi központ egy szép modernista épületben van - kaptunk is színes-szagos könyvecskéket a növény- és állatvilág ismertetésével. Nagyon korrekt egyébként a helyszín: a séta egy része még kerekesszékkel is bejárható, továbbá mindenhol kis táblácskák mutatják be a növényeket.

persze katalánul van

Virág szerencsére már abban a korban van, hogy szépen végigsétálta a körutat, és ráadásul nagyon élvezte, hogy meg-megálltunk minden új bokornál és virágnál, megnézegettük és megszagolgattuk a flóra nemes képviselőit.

A kiránduló csapat

az egyetlen Európában őshonos pálmafajta - Margallo avagy chamaerops humilis

(Virág felett)

Virágot a virágnak

Szigetcsere

Ma áthajóztunk Teneriféről Gran Canariara – így is terveztük, reggel kipakolás az egyik resortból, némi fanyalgó városnézés Santa Cruz-ban (nem egészen értjük az utikönyv szerzőit akik pozitív csalódásként élték meg ezt a városkát), majd autó vissza, irány a kikötő és hullámok szárnyán vár Gran Canaria. Itt ismét taxi az itteni reptérre ahol várt a bérelt autó, majd némi életmentő perritos (hot-dog spanyolul) után irány a Playa del Inglés ami az olcsó egyhetes üdülésekről elhíresült nyaraló-telep és egyben retró-monstrum. Az itteni appartmanunk jó helyen fekszik az óceánhoz képest, ám ezt úgy sikerült elérnie, hogy akkor épül valószínüleg amikor még a nyaralóturizmus felllendülőben volt. Nos azóta egy-két lámpatesten kívül nem nagyon módosítottak a szállodán, ami így az egykori SZOT üdülőket is űbereli stílusban, minőségben és praktikumban. Nos a Tenerife-i resortunkhoz képest ez olyan, mint Virág nálunk lévő mesekönyvének főszereplője: (kipp-)KOPP.

Persze nem hagyjuk, hogy a szállás ránknyomja a bélyegét, végülis ez a sziget a legkakottabb az összes közül és talán nem véletlenül. Las Palmas egy igazi nagyváros, és éppúgy megtalálható itt a szép hegyi kis falu mint a külföldieket kiszolgáló üdülővárosok. Még sivatag is van, pont itt a szállásunktól egy sarokra! (a Maspalomas-i homokdűnék több filmben is szerepeltek már)

TENERIFE – Puerto de la cruz és Orotava

Reggel sűrű felhő ült a sziget közepén – természetesen nálunk még sütött a nap – ésezért amikor a sziget másik felé lévő Puerto de la Cruz felé vettük az irányt és a hágón elkezdett csepegni az eső, fel voltunk készülve a rossz időre. Szerencsére az északkeleti oldalon éppúgy napsütés fogadott, az esőfelhőket a hegyek vonzották, és úgy tűnik magukhoz horgonyozzák őket napokon át fehőbe burkolva a hegyeket.

Láttunk banánültetvényeket egészen közelről és a valaha forgalmas kikötő mai lelassult életét a hatamas hullámtörő sziklák felett. Puerto de la Cruz a pár kilométerre felfelé a hegyoldalban fekvő Orotava kikötője volt, aztán önálló életet kezdett élni. Virágnak találtunk remek játszóteret a hangulatos főtéren, magunknak hangulatos kávézót és hozzá napsütést. Miután körbesétáltuk a belvárost, felkerekedtünk, hogy megnézzük a sziget híres állatkerjét a Loro Parque-t, amely eleinte papagájokból tartott csak rengeteget, majd mikor betiltották a majmokkal fényképezkedést a városban, csimpánzok jelentek meg, aztán adományként két tigris... ma pedig már delfinek, gyilkos bálnák alkotjáj a fő látványosságokat – természetesen sokszáz papagáj között.

Ami egyedi volt a parkban – mivel már jártunk pár hasonó helyen – az a természeti környezet, a rengeteg trópusi virág, pálma és bambuszerdő no meg a szép idő. Virágnak nagy esemény volt természetesen a deflin-show és az orkák ugrabugrálása no meg a rengeteg pingvin. Egyébként a ’Pingvinek menetelése’ című dokumetumfilmet nem is olyan régen láttuk vele, így a királypingvinek látványa igencsak megfogta (és hát a legtöbb állatkertben az egyszerűbben tartható Humboldt pingvinek totyognak tucatszám). Nem véletlenül hordják ide a sziget minden csüsckéből a nyaralókat nagy buszokkal, a Loro Parque kellemes családi élmény minden korosztálynak.

Mikor az Orca kiugrik a vízből, mindenki hirtelen picinek érzi magát

Hazafelé még Orotava városkájában álltunk meg, ahonnan szép kilátás nyílt Puerto de la Cruz-ra és az Atlanti óceánra, és nem is a sok felújított erkélyes városi ház fogott meg minket leginkább hanem egy ma is működő malom ahová a helyi asszonyságok ugrottak be mint egy sarki boltba, majd sétáltak haza a frissen őrölt liszttel.

Orotava-i képeslappal búcsúzik a Tenerifei délután

TENERIFE – Masca szakadékai

Tenerife nyugati csücske felé a vulkáni kúpokat és lejtőket egy másfajta táj váltja fel. Gomera szigete sejtelmesen úszik a láthatáron, miközben egyre nagyobb sziklák szakadnak bele az óceánba. Puerto de Santiago halászfalu volt régen, ma a napimádók és a búvárkodást kedvelők paradicsoma. A kis falut amerre a szem ellát, üdülők veszik körül és az óriásoknak (Los Gigantes) nevezett sziklafalak, amelyek festői vonásokkal vezetik a partot napnyugat felé, többszáz méteres fügőleges bordáikkal megbabonázva az erre látogatókat.

Az óriások

Az innen induló nemzeti park a Punta del Teno-ig nyúlik, amely a sziget legnyugatibb csücske, és egyben a gyűrűk urába illő vad táj tengerbe szakadása. A keskeny út hosszasan tekereg a vulkanikus meredélyek oldalán, míg egyszercsak egy hágón átbillenve egy teljesen más arcát mutatja a szigetnek. Ezek a hegyláncok és szakadékok már nem a Teide lábai, hanem egy egészen más formáció, amely mélyzölden zuhan bele a tengerbe. Közel kétezer méteres hegyek között szinte függőleges lejtők szelidülnek meg ahogy a hasadékban fekvő faluhoz (Masca) érnek. Az ittlakók keskeny teraszok százait alakították ki az évszázdok alatt, hogy valahogyan meg tudjon nőni a krumpli vagy a paradicsom. A kertek között sövény helyett kaktuszok vigyázzák a rendet, az út pedig olyan meredek és keskeny, hogy sokszor csak egyesben tudtunk felkapaszkodni rajta.

Egyébként a hatvanas évekig itt nem is volt út, csak ösvény. Ma persze már nagy parkoló is van, hogy a völgybe le-araszoló turisták meg tudjanak itt álni egy kávéra. Nem nagy falu ám ez a Masca, és még a házak szét is vannak szórva egy nagyobb területen. Ahogyan a szél végigsüvít a szakadékokon, azt gondolnánk, hogy mindjárt mindent elvisz amit talál – persze ez nem így van hiszen már sokszáz éve élnek itt, többek között azért, mert ide még a kalózok sem tudtak eljutni akik pedig szorgos látogatói voltak a szigetnek.

A táj egszerűen hihetetlen, a hágóról visszanézve még egyet csodálkozik az ember de aztán ahogyan megy előre, a Teide havas csúcsa emlékezteti, hogy kínál még a sziget más meglepetéseket is. Mit üzennénk az utánunk jövőknek? Érdemes ide ellátogatni, de aki tűsarkúban jön (mint azt láttuk pár turistán), az jobb ha a parkolóban marad.

A hegyekben autózva a sziklák vad kiszögelléseit és fantasztikus formáit rendkívül kiegyensúlyozottá teszi az óceán, amely ráadásul nyugatra fekszik tőlük, tehát délután ezöstösen csillogó palásttal vonja be a látohatárt. A többi napszakban persze mindez mélykék, ami friss ellenpárja a szirtek zöldjének. A vizen néha látni hajókat, ahogy átviszik a nyugalmasabb időtöltést kereső emberkéket Gomorára, vagy éppen bálna-figyelő útra azokat, akik karnyújtásnyira szeretnének lenni az óceán óriásaitól. – Mi ezt egyébként kihagytuk mivel a szél egyre nagyobb hullámokat és habokat vetett, és féltünk, hogy a csapat nőtagjai bálnák és delfinek helyett rókákat kergetnének a hajón...

TENERIFE - Majomkodás a köbön

Mivel is lehet a nyaraló gyerekeket megörvendeztetni? Hát például egy kupac majommal, legalábbis ezen alapszik a ’monkey park’ üzleti ötlete amely szerint életünk egyik feledhetetlen élménye lesz ahogyan a majmócák a vállunkra ülnek és a kezünkből esznek. Nahát – gondoltuk – Virágnak mindenképpen kijár egy ilyen feledhetetlen élmény, irány tehát a mankipark.

A bejáratnál lévő trópikus tó-imitáció főszereplője a krokodil – aki szegény vagy már az életének utolsó időszakában van, vagy baromi álmos az előző napi majom-kergetés után – mindenesetre életjeleit olyan szinten redukálta, hogy akár műanyagból is lehetett volna. Ezután hirtelen előpattan egy fiatalember egy bazi nagy ara-papagájjal amit a kezünkbe nyom, majd mire felocsúdnánk, lefényképez és el is veszi a madarat még mielőtt saját képet készítenénk magunkról és a madárról.

Itt van Virág kedvence: 'Julien Király' a Madagaszkárból

Aztán már tényleg majmok jönnek, nem is kevesen. Olyan ketrecekben vannak, amelyeken át vezet az útvonalunk és így akár a kezünkből is ehetnek – vagy a kezünket is megehetik, legalábbis az előttünk haladó család egyik tagjának az ujjába sikerült beleharapnia a makinak, hogy szaladhattak seb-fertőtleníteni. Végsősoron mi is aranyozhatná be az egyhetes kanári szigeti nyaralást, mint egy elfertőződő majomharapás nyomán amputált végtag. No de mi legalább óvatosak voltunk ezután, és megfelelő tisztelettel és türelemmel közelítettük a majmócákat, akik elég válogatósak voltak mert a zoo-csemegéből csak a szotyit voltak hajlandóak megenni, és azt is csak úgy ha meghántoltuk nekik.

A kis kosztos próbálta elcsenni az egész zacskót

Virág persze nagyon élvezte ahogyan ’Julien király’ a kezéből vette ki a szotyit, miközben szülei mindúttalan átbotlottak a fel-alá kószáló óriásteknősőn és igyekeztek elkerülni a bazi nagy varánuszokat és egyéb óriás gyíkokat – amelyek egyébként védett állatok az egyik itteni szigeten. Voltak még madarak és olyan majmok amelyeket nem lehetett ketrecen belül megközelíteni, hanem csak a klasszikus ő bent, mi kint felállásban.

Kedvenceink azok a majmócák voltak akik akár kezünkből is elcsenték a falatokat, vállunkra ugrottak és villámgyorsan szaladgáltak körülöttük. Ha valaki még nem látott majmokat ilyen közelről, akkor ez tényleg egy jó élmény, főleg ha nem kell rohanni mert akkor csak várni kell és a kis kíváncsi majmok odajönnek hozzánk.

A csíkos a majom..

TENERIFE – Vihar utáni csend

Szombaton még reggel elmentünk sétálni egyet és hát viccelődtünk, hogy Virágot nem szabad elengedni, mert még a végén elviszi a szél – ugyanis a tengerparton elég erős volt a huzat. Beszéltük is, hogy itt vajon ez mindig így van-e, és hogy a növényzet vajon ehhez idomult-e a sok sok év alatt. Később egy helyi újságba belelapozva láttuk, hogy szélvihar csapott le Tenerife szigetére, az iskolákat bezárták, a hegyi utakat lezárták és néhány helyet evakuáltak... Mi ebből nem vettünk észre semmit, a vihar elkerülhetett minket. Aztán később láttuk is nyomait a helyenként 150km/h-s szélviharnak, letört ágak, kidőlt fák, összedőlt falak, megkopasztott banánültetvények... és hát mi is viharárosultak lettünk, ugyanis a Güimar-i piramisok és a Puerto de la Cruz-i botanikus kert zárva voltak amikor pedig mi szerettük volna megnézni őket – vihar utáni kármentesítés zajott odabent. Ja és itt a szállodánkban még mobil-hálózat sem volt egy fél napig (bár nem nagyon hiányoltuk) és az internet kapcsolatot is csak várjuk,várjuk... Hát így esett. Bajunk az nem lett, de még meg sem ijedtünk.

ez a szellemváros 'los Roques'

TENERIFE - Taigetosz program angol hölgyeknek

Ma reggel mivel szépen kisimult a tenger a tegnapi vihar után, és egy kis bárányfelhő kószált csak az egész égen, úgy döntöttünk, hogy mielőtt a felfedezőutunkat folytatnánk, lejövünk a medencéhez lubickolni egy picit, mivel Virágnak mindig ez a nap fénypontja. Mire belecsobbantunk a kellemes (27 fokos) vízbe, mellettünk ki is pakolták a hangszórókat és el is hangzott a háromnyelvű felhívás, hogy kezdődik a nyanyatorna (angol, francia és végül spanyol csak úgy a rend kedvéért).

Na ők nem a nyanyatorna szereplői hanem a kis családom aki élvezi a napsütést

Meg is jelent pár idős hölgy (átlagéletkor 70 és a halál között) és a diszkógeneráció slágereire melegítettek, majd relaxációs dallamokra végeztek mindenféle gyakorlatot, többek között a közismert fehér műanyag székek segítségével. Na ezeket nem egészen konditermi gyakorlatokra fejlesztették ki a távolkeleti fröccsöntő bajnokok, ezért az egyik sportos nagyi alól ki is csusszant nagy csattanással, aki pedig úgy terült el a kövön, hogy azt hittük sosem kel fel onnan.. A többiek egy ideig tanácstalanul körbeállták ahogyan vonaglott a földön, majd jobb dolguk nem lévén folytatták a tornát és az baywatch srácra hagyták az élesztést.

Morbid egy sztori, ön is küldje ide nyaralni idős családtagjait ha már elég rozogák ahhoz, hogy itt is maradjanak! (egyébként a néni végül a saját lábán csoszogott vissza a nyugágyakhoz, pedig ahogyan kinézett a történet mi már a mentőt vártuk)

TENERIFE – az üdülőketchup

Mindig kicsit elgondolkodunk, hogy a sokszáz vagy ezer embert befogadó üdülőtelepek kiket is vonzanak, de itt gyorsan megtaláltuk a választ: a nyugdíjas vagy családos angolokat. Tenerife déli csücske körül több olyan, szinte mesterséges város áll, amelyek a tömegek befogadására és kiszolgálására épültek. Los Americas szinte már nyomasztó a hetvenes és nyolcvanas évek panel-szállóival, bevásárló boltocskáival és bárjaival. Az üdülőtelepnek persze van egy menőbb része, ahol a ’gyikos’ és más luxus boltok egymást érik , és ahol a szállodák lounge teraszain nem csak nyugdíjasklub található.

Hát igen, az óceán hideg így hát marad a fűtött medence. Reggel 9 körül megindul a verseny a nyugágyakért

Los Christianos mára összenőtt Los Americas-al, parti sétányán angol feliratok buzdítják a látogatókat sörfogyasztásra, a padokon pedig napfürdőzik a nép. Nyugdíjasok főleg. Nem is rossz nyugdjasnak lenni, nem is értem, hogy a magyar nyugdíjasok miért a közértbe meg a gyógyszertárba járnak és nem pedig a kanári szigetekre.

Nekem bezzeg nyugdíjam sem lesz ha megérem... nekik még szép az élet a parti sétányon vörösödve

Persze a tájképnek annyira nem tesz jót a sok ’resort’, amerre a szem ellát, kis házikók, nagy épületek és mesterségesen telepített kertek. Ugyanakkor mivel kószáltunk egyet a sziget kevésbé napos oldalán, elmondhatjuk, hogy azért a kopár sziklák és vulkanikus göröngyöknél szebb a mesterésgesen telepített és öntözéssel fenntartott trópusi kert, a rengeg virág és a csobogó vizek és medencék. A sziget formájából és elhelyezkedéséből is adódik, hogy a déli oldalon általában magasabb a hőmérséklet, és amíg a hegyek felett felhők dekkolnak, ott akkor is süt a nap és barnul a nép. Vagyis inkább vörösödik, legalábbis mi regeteg paradicsomszínű angolt láttunk pár nap alatt.

Mindenkinek megvan a kedvenc helye a városban - naná, hogy Virág a játszótereket teszteli

TENERIFE – Első benyomások

Három-és-fél óra repüléssel érkeztünk meg, és mikor a marokkói kopár táj után már csak a tenger volt alattunk, a gépen utazók kisgyerekként ujjongtak amikor a kanári szigetek keleti tagjai felbukkantak alattunk. Hét nagy és hat apró szigetből áll ez a vulkanikus eredetű formáció, amely Spanyolországhoz tartozik közigazgatásilag, de annyira, hogy ugyanolyan autonóm régió, mint akár Valencia tartomány vagy Katalónia. Tenerife (amely a legnagyobb sziget), gyakorlatilag egy hatalmas vulkán, amelynek kiemelkedése hozta létre a szigetet, a csúcsa (El Teide) az egész Spanyol közigazgatás – beleértve az Ibériai félszigetet – legmagasabb csúcsa (3718 méter), ami még kb ugyanennyi a tenger alatt, hiszen a sziget már nem a kontinentális selfen, hanem az Atlanti óceán fenekén helyezkedik el, Tenerife egyébként olyan mint egy háromszög, amelynek az átfogója északkelet-délnyugat irányba mutat, és bármerre is járunk egyenletesen és meredeken emelkedik a vulkáni Teide csúcsa felé.

Laguna belvárosa a háttérben, az előtérben Zsuzsi, történetünk egyik fáradhatatlan főszereplője

Úgy gondoltuk, hogy a télből jól fog esni egy kis tavasz, itt ugyanis egyik első benyomás az a kellemesen langyos idő ami az év bármely szakában fogad minket, a második pedig az a rengeteg turista aki ideáramlik a tél elől menekülve. Rengeteg angol például. Aztán elhagyjuk a repteret és szembe ötlik a sok pálmafa, ami nekünk azért volt érdekes, mert másmilyen pálmákat láthatunk itt, mint mondjuk nálunk Barcelonában. Sok a növény és szép zöld a sziget. Ilyekor – február végén március ejelén - nap közben 20-24 fok van és este sem megy a hőmérséklet 17-18 fok alá ami azt jelenti, hogy kalap-kabát otthon marad. Sok a napsütés, és vigyázni is kell vele, mert a nap jó erős itt.

A régi udvarházak némelyikébe be is lehet menni nézelődni

Ahogyan érkeztünk, első utunk Laguna városába vezetett ami a második legnagyobb a szigeten, és régen az akkori spanyol gyarmat fővárosa volt. Szerencsére megmaradt a belváros hangulata és sok régi ház és templom idézi az akkori épitészet és utcakép hangulatát. Az Unesco képviselőinek is tetszett, mert világörökség matricát ragasztottak rá pár éve. Minket a brazil Paraty városkára emlékeztetett, és kószálni a házacskák között, vagy csak egy kávéval ücsörögni az utcán, hasonlóan nyugodt, lassú és gondtalan érzés. Laguna egyébként azon kevés pontok egyike, ahol a történelem megmutat magából valamit, a sziget legtöbb települése ugyanis vagy a tömegturizmus, vagy a helyiek jellegzetes de nem túl stílusos formáit követi.

Az egyik legjobb dolog, hogy kellemes langyos idő fogad tavasziasak a napok

Az autók, boltok, bankok és óriásplakátok kavalkádja határozottan emlékeztet Spanyolországra, azonban inkább mintha valamilyen szegény rokon lenne mondjuk Barcelona mellett. Laguna nem világváros, hanem üdülési érdekesség és a szigetre érkező sokszázezer turistát kiszolgáló cégek és közigazgazás egyik szíve.

sok szép régi templom van Laguna belvárosában