2010. március 7., vasárnap

Szigetcsere

Ma áthajóztunk Teneriféről Gran Canariara – így is terveztük, reggel kipakolás az egyik resortból, némi fanyalgó városnézés Santa Cruz-ban (nem egészen értjük az utikönyv szerzőit akik pozitív csalódásként élték meg ezt a városkát), majd autó vissza, irány a kikötő és hullámok szárnyán vár Gran Canaria. Itt ismét taxi az itteni reptérre ahol várt a bérelt autó, majd némi életmentő perritos (hot-dog spanyolul) után irány a Playa del Inglés ami az olcsó egyhetes üdülésekről elhíresült nyaraló-telep és egyben retró-monstrum. Az itteni appartmanunk jó helyen fekszik az óceánhoz képest, ám ezt úgy sikerült elérnie, hogy akkor épül valószínüleg amikor még a nyaralóturizmus felllendülőben volt. Nos azóta egy-két lámpatesten kívül nem nagyon módosítottak a szállodán, ami így az egykori SZOT üdülőket is űbereli stílusban, minőségben és praktikumban. Nos a Tenerife-i resortunkhoz képest ez olyan, mint Virág nálunk lévő mesekönyvének főszereplője: (kipp-)KOPP.

Persze nem hagyjuk, hogy a szállás ránknyomja a bélyegét, végülis ez a sziget a legkakottabb az összes közül és talán nem véletlenül. Las Palmas egy igazi nagyváros, és éppúgy megtalálható itt a szép hegyi kis falu mint a külföldieket kiszolgáló üdülővárosok. Még sivatag is van, pont itt a szállásunktól egy sarokra! (a Maspalomas-i homokdűnék több filmben is szerepeltek már)