2010. március 3., szerda

TENERIFE – az üdülőketchup

Mindig kicsit elgondolkodunk, hogy a sokszáz vagy ezer embert befogadó üdülőtelepek kiket is vonzanak, de itt gyorsan megtaláltuk a választ: a nyugdíjas vagy családos angolokat. Tenerife déli csücske körül több olyan, szinte mesterséges város áll, amelyek a tömegek befogadására és kiszolgálására épültek. Los Americas szinte már nyomasztó a hetvenes és nyolcvanas évek panel-szállóival, bevásárló boltocskáival és bárjaival. Az üdülőtelepnek persze van egy menőbb része, ahol a ’gyikos’ és más luxus boltok egymást érik , és ahol a szállodák lounge teraszain nem csak nyugdíjasklub található.

Hát igen, az óceán hideg így hát marad a fűtött medence. Reggel 9 körül megindul a verseny a nyugágyakért

Los Christianos mára összenőtt Los Americas-al, parti sétányán angol feliratok buzdítják a látogatókat sörfogyasztásra, a padokon pedig napfürdőzik a nép. Nyugdíjasok főleg. Nem is rossz nyugdjasnak lenni, nem is értem, hogy a magyar nyugdíjasok miért a közértbe meg a gyógyszertárba járnak és nem pedig a kanári szigetekre.


Nekem bezzeg nyugdíjam sem lesz ha megérem... nekik még szép az élet a parti sétányon vörösödve

Persze a tájképnek annyira nem tesz jót a sok ’resort’, amerre a szem ellát, kis házikók, nagy épületek és mesterségesen telepített kertek. Ugyanakkor mivel kószáltunk egyet a sziget kevésbé napos oldalán, elmondhatjuk, hogy azért a kopár sziklák és vulkanikus göröngyöknél szebb a mesterésgesen telepített és öntözéssel fenntartott trópusi kert, a rengeg virág és a csobogó vizek és medencék. A sziget formájából és elhelyezkedéséből is adódik, hogy a déli oldalon általában magasabb a hőmérséklet, és amíg a hegyek felett felhők dekkolnak, ott akkor is süt a nap és barnul a nép. Vagyis inkább vörösödik, legalábbis mi regeteg paradicsomszínű angolt láttunk pár nap alatt.


Mindenkinek megvan a kedvenc helye a városban - naná, hogy Virág a játszótereket teszteli