2010. február 11., csütörtök

Bolt nemcsak melegeknek - Casa GAY

Nálunk most lett vége a Karácsonynak, ezt pedig úgy sikerült összehozni, hogy mostanra vettük meg az utolsó ajándékot is. Arról már írtunk jónéhányszor, hogy a repülőzés nem éppen ajándékozásbarát, hiszen nem lehet akármit hozni-vinni, így ebben az évben az egyik ajándékom Anyutól egy étkészlet volt, amit itt kellett megvennünk, hiszen ez nehéz is, meg törékeny is.Régóta vágytunk már egy olyan étkészletre, ami egyszerű, de elegáns, nemcsak hatos csomagban lehet kapni és míg otthon már valószínűleg régen letudtuk volna ezt a vásárlást, itt küzdöttem vele, mert vagy teljesen átlagos tányérokat találtam a tömegboltokban, vagy nyálat csorgattam a designboltok kirakata előtt a méregdrága egyedi darabok előtt, de valahogy nem akart jönni a nagy egymásratalálás.

És akkor egyik nap nekivágtam a városnak, hogy gyalog új utcákat fedezzek fel és belebotlottam egy hotel- és étteremellátó boltba, ahol ilyen "kishalakat" is kiszolgálnak, mint én, de hatalmas és színes az árukínálat. A bolt neve Casa GAY (...), de a melegekhez semmi köze nincs.

Úgy éreztem magam, mint aki álmodik, mert volt ott gyönyörű étkészet, de ezen kívül hihetetlen sokféle tál: tapastál, levesestál, csigatál, tésztás tál, edény, serpenyő, pohárkészlet, kiegészítők, stb.... A bolt hátsó részében pedig a kisebb kütyük kaptak helyet: itt már volt cannoli készítő cső is..., meg legalább 50 féle szilikon sütőforma, és akkor még nem is beszéltünk a kis leárazásos sarokról, ahol a filléres csészék, poharak voltak csak úgy egymásra hányva.

A nagy nézelődésnek lett is eredménye, vettünk gyönyörű étkészletet, pár tapas kanálkát és néhány kávéscsészét. Úgy tűnik, hogy ezek tényleg ipari felhasználásra készültek, mert lehet őket mikróban, mosogatógépben és még sütőben is használni, vagy akár le is fagyaszthatjuk őket. Na, ezt majd meglátjuk...


Most hétvégén be is vetjük az új kincseket, szervezünk nagy farsangi bulit, de egyelőre még csak állófogadással, mivel ennyi székünk nincs (haha).