A repülőgépes utazásnak egyik előnye a gyorsaság, hiszen innen Barcelonából mindeössze 2 óra 15 percre van szükség (+ taxizás itt-ott, várakozás), hogy Budapestre érkezzünk. Ezzel szemben egyik hátránya az, hogy az idő szűke miatt szinte fel sem fogja az ember, hogy már másik országban van. Míg autóval látjuk a mellettünk elsuhanó tájat, érezzük a különböző országok más és más virágainak illatát, repülőről néha csupán egy felhőmasszát lesünk végig (már hogyha ablakhoz ülünk), majd hirtelen landolunk is és szinte fejbevág minket a más ország, más kultúra, más nyelv, más időjárás, stb.
Most, amikor hazaugrottunk egy hosszú hétvégés villámlátogatásra, fel voltunk készülve a már jól megszokott WizzAir útvonalra, mialatt Virág a felszállópályára gurulásnál elalszik, a leszállópályán érkezésnél ébresztem, így az utazás egyben 2 óra nyugodt olvasást, alvást, elmélkedést jelent.
Arról már leszoktam, hogy azon gondolkodjak, mi maradt otthon, így marad hát az utazás élvezete: ahogy a gép felszáll Barcelonából, még egy darabig lehet látni fentről a várost, az Ildefons Cerdá által jól megtervezett rácsos utcahálóival, Ramblával, kikötőivel, majd még messziről a házunktól is búcsút vehetünk és már repülünk is végig a Costa Brava gyönyörűen tagolt partja felett, ahol nemrég még a forró levegő után olyan jól esett megmártózni a hidegnek tűnő vízben, hogy gyors váltással már a dél-francia hangulat kerítsen minket hatalmába. Nizza, Provence felett haladunk el és ha éppen nem ekkor kezdik el kínálgatni a kávét a gépen, akkor gondolatban elénk tárulhatnak a gyönyörű levendulamezők, háttérben a Cote d’Azur-rel, érezhetjük a világhírű parfümgyárakat körülvevő virágmezők telt illatát, már-már elmerülünk a meghitten nyüzsgő kisvároskák hangulatában, de lassan a meghittséget felváltja az észak-olasz nyüzsgés és az Alpok, ahol viszont ilyenkor már inkább a friss, alpesi levegő ragad magával és hirtelen már az jár az ember eszében, hogy milyen csodás is egy jó síelés vagy túrázás után hazamenni a tipikus kis osztrák falusi Gasthofba, ahol már vár minket a jól befűtött szauna, majd utána relaxálhatunk kicsit a havasi gyógynövényekkel illatosított szobában. És Klagenfurt, Graz, óratornyok, faberakásos házak, puha osztrák császárzsemle nutellával és friss tejjel, sátrazás, kirándulás, jaj de gyönyörű... Innen fentről nem annyira érezhető a határátkelés, de mivel a gép elkezd lassan ereszkedni, már tudhatjuk, hogy hazai földek, legelők felett suhanunk át a Dunántúlon és mindjárt elérjük Budapestet, és már otthon is vagyunk.
Most a francia légi irányítás sztrájkja miatt nem merülhettünk el a francia életérzésben, mivel Barcelonából „kisebb” kerülővel mehettünk csak Budapestre: felszállás után egyenesen Korzika felé vettük az irányt és hamar elértük a zord, sziklás kis szigetet kanyargós útjaival, ahonnan hogyha tavasz lett volna, valószínűleg még a gép magasságáig is megéreztük volna a csodásan émelyítő jázminillatot, de így ősszel valószínűleg sokkal nyugodtabb a sziget is, ahol a helyiek már készülnek a gesztenyeszüretre és éneklik a maguk bús korzikai dalait. Ezután jött Róma, olaszok, nyüzsgés, dolce vita, vulkánok, pizza vagy pasta, mindegy, de sok-sok finomság és életigenlés után haladunk tovább a horvát partok felé, ahonnan fentről követhetjük haza az utószezon magyar turistabuszait és délről érkezünk most kivételesen hazánkba.
Jó kis repülőút volt, sok élménnyel, mégtöbb emlékkel, nagyon jó utazni. Gondolatban meg is köszöntük a franciáknak a sztrájkot. Akkor még nem sejtettük, hogy a spanyol sztrájk miatt a hazafele utunk nemcsak más útvonalon fog zajlani, de még a gépünket is törlik, így a villámlátogatásunk 4 nappal hosszabbra sikeredik majd. Ezt sem bántuk, hiszen így többet lehettünk otthon, de azért ide is jó volt utána hazajönni. Milyen jó, ha az embernek két hazája van!
