Idén valahogyan átcsúszott a karnevál Márciusba - hiszen általában Februárban van - viszont így legalább szép napos időben tarotta Virág iskolája ezt a mókás népszokást. Talán visszatérő olvasóink emlékeznek még, hogy itt mekkora buli ez (katt ide) és hát idén sem volt máshogyan. Az iskolai napi dress-code ugyan egy kicsit húzósabb volt mint tavaly (minden nap más ruhába kell mindenkinek beöltözni), de egy szóviccen alapuló feladaton kívül mindent remekül abszolváltunk. Virág idén is díjat nyert: 'a legálmosabb diák' címűt, aki annak járt aki a leghihetőbben felelt meg annak a feladatnak, hogy 'gyere úgy iskolába mint ha most másztál volna ki az ágyból'. Persze mi annak is örültünk volna ha a 'legjobb hippi' esetleg a 'leghitelesebb burzsuj' címet nyeri el (ugyanis ezekben a ruhákban is indulni kellett).
A karneváli hét nagy attrakciója pedig a szokásos iskolai felvonulás volt, amin kis Virágunk hangyának öltözve vonult végig (persze nem csak ő hanem az egész osztály hangya volt). A sort a legisebbek kezdték akik katicabogarak voltak, utánuk vonultak a hangyák, majd ki tudja milyen rovarok zárták a sort - őket már nem vártuk meg hanem együtt vonultunk a hangyabollyal.
Grevol Karnevál

Hangya-album