2008. november 23., vasárnap

Ha én ablak volnék, mindig tiszta lennék…

Hát igen, ezt már Koncz Zsuzsa is jól megénekelte (dalszöveg szerzője Bródy), de azért énekelni könnyebb róla, mint tisztává varázsolni az ablakokat. Amikor vendégeink jönnek, mindenkinek nagyon tetszik, hogy alig van fal a lakásunkban a kert és udvar felé, mindenhol csak ablakok, ablakok és ablakok. Ennek viszont ára van ám! A sok ablakpucolás. Még belülről csak-csak megy a dolog, hetente egyszer (de akár többször is lehet) nekiállok és röpke 1-2 óra alatt meg is vagyok az összes ablakkal. Kívülről persze semmi esély, így aztán várni kell, míg jönnek a kötélen lógó emberek és elvégzik helyettem a nemes feladatot. Azért ezek is kellemes pillanatok, amikor bentről a fotelből nézi az ember, hogy kint valaki karizmait nem kímélve tisztítja a nagy ablakainkat…

Na, és akkor ott van még a terasz! Ott jön a nagy mutatvány, merthogy ott kívül is nekünk kell tisztítani, így ilyenkor a Cirque du Soleil akrobatáitól ellesett mozdulatokkal lazán derékig kihajolok a korláton és először a felmosó moppal mosom le mosószeres vízzel az üvegeket, majd jön a nedvszívó törölközős törölgetés és végül a teleszkópos ablaktisztítós körkörös mosás. Ez az eddig legcélravezetőbb módszerem eddig. Ha mindezt végigcsinálom, akkor elképzelhető, hogy tiszta lesz az üveg mondjuk akár 1 hétig is! Szóval mire a kar- és hátfájásom és a tériszonyom emléke valahogy megszűnik, kezdhetem elölről.

Mindent összevetve mégiscsak megéri mindezt végigcsinálni, mert utána a látvány kárpótolja az embert. Ja, és persze így végre tiszta lesznek az ablakok, amit Virág egyből észrevesz és kis kézlenyomatait azonnal ott is hagyja mindenütt.

2008. november 22., szombat

Mi ez és mit kell vele csinálni?


Ha a fenti kérdésre nincs kész válaszod, akkor elárulom: ez a boniato (vagy batata, vagy moniato), vagy egyszerűen lefordítva édes burgonya. Úgy néz ki, mint a krumpli, csak kicsit nagyobb, hosszúkásabb, göcsörtösebb. Többféleképpen lehet elkészíteni, de a legegyszerűbb, hogy félbevágva cukorral megszórva vagy mézzel leöntve megsütjük. Így nagyon hasonlóan készítjük el, mint mondjuk a sütőtököt otthon, csak ez még édesebb és teltebb ízű talán, bár ezzel nyugodtan lehet vitatkozni. Szerintem nagyon finom, mi most a Boniato de Nerja-t próbáltuk ki, de a piacon úgy tűnt, hogy van még vagy hatféle hasonló zöldség, szóval most aztán úgy érezhetjük magunkat, mint Kolumbuszék, akik Közép- és Dél-Amerikában találkoztak ezzel a számukra újfajta növénnyel, indulhat újra a felfedezések kora!

2008. november 18., kedd

Járműpark-bővülés

nem egyszerű itt az autóvásárlás... hetek, hónapok teltek-múltak mire ki tudtam választani hogy milyen autó legyen a fenekünk alatt, aztán újabb hetek-hónapok mire meg is tudtam rendelni. Aztán azóta csak várni kellett... és várni...

BMW on board


...volt közben mercedesünk csillaggal, audink karikával és automata váltóval, eleinte még alfánk bézs bőrrel... 

aztán tegnap révbe értünk, átvehettem a család legújabb szekerét!
teljes lett a flotta. nagy az öröm

2008. november 17., hétfő

Szent Márton napi interkulturális élmény

Virág óvodájában van német, angol és katalán csoport is, így aztán mindegyik nemzet kis kultúrájából csipegetnek egy kicsit a programok szervezésénél. Most például a német csoport szervezte meg a Szent Márton napi lampionos felvonulást.

Jó előre minden szülő megkapta három nyelven az eredeti német monda leírását, nehogy tudatlanul érkezzünk az alkalomra és persze kiosztották a ilyenkor szokásos ének szövegét is kottával együtt. Mint kiderült, ezeket a német szülők természetesen az anyatejjel együtt már magukba szívták, a többiek közül pedig csak mi vettük komolyan ezek tanulmányozását. Merthogy Virággal mi már itthon szerepjátékban eljátszottuk, hogy mi is történt Kr. U. 300 körül a “híres” Márton lovaggal és bőszen gyakoroltuk a német szövegű dalocskát is. A lapon még az is kérés volt, hogy mindenki vigyen magával házilag készített süteményt, innivalót és egy jó erős 60 cm-es fabotot, amire majd a lampiont lehet erősíteni. A házilag készített sütemény nálunk a kekszes csokigolyó lett, ezt is természetesen Virággal közösen készítettük, gyúrtuk a kis golyókat és aztán beleforgattuk színes cukordíszbe. Szóval nagy buli volt. 60 cm-es erős botot nem találtunk a környéken, így a túrabotunkat vittük helyette. A helyszínen kiderült, hogy ebből sem kellett volna nagy ügyet csinálni, ugyanis mivel a szokás szerint soha senki nem visz botot, az óvoda előre szerzett botokat…

Na, nem gond, ott álltunk teljes készültségben, mindenki kapott egy lampiont (papírból készítette a német csoport, a közepébe pedig gyertyát állítottak), aztán rájöttek a német óvónők is a nagy turpisságra! A helyzet ugyanis az, hogy ilyentájt Németországban már jó sötét van, így aztán tényleg nagy buli a lampionnal kódorogni a sötét utcákon. Barcelonában viszont este 6 és 8 között még nagyban zajlik az élet és nincs túl sötét. Hát mit volt mit tenni, nekiindultunk így is a nagy körútnak az óvoda körüli utcákon és énekeltük az “Ich gehe mit meiner Laterne…” éneket (legalábbis a németek és mi) a lelkes német gitáros apukákkal, akik között ruházat alapján voltak elvont Minnesänger típusúak és voltak szegecses öves rokkerek is – a közös csak az volt bennük, hogy nagyon szenvedtek attól, hogy lassú tempóban legalább negyvenszer kellett ugyanazt az éneket eljátszaniuk.

Miután visszaértünk az óvodába, jött a nagy evészet-ivászat, a terülj-terülj asztalra került ott minden, amit a különböző népek anyukái jónak találtak: túrótorta, darabolt ananász, olajbogyótál, sonka (lehet, hogy ezt egy lelkes spanyol apuka készítette…) és persze a mi kis golyócskáink. Ezután még lett volna valami kis előadás is Márton lovagunkról és közös éneklés, de ezek érdeklődés hiányában elmaradtak, a gyerekeket ugyanis jobban lekötötte a sokféle étel-ital és az, hogy rájöttek, hogyha elborítják a lampionokat, akkor a gyertya meggyújtja a papírkeretet és az egész nagy lángra kap, ami sokkal izgalmasabb, mint bármi más. A szülők gyorsan eloltogatták a kisebb-nagyobb tüzeket és mindenki gyorsan hazafelé vette útját. Persze ez is kultúrák szerinti megoszlásban történt: a németek és a hollandok már 7 körül indultak, mert ugye a gyereknek legkésőbb fél nyolckor ágyban a helye, a spanyolok szerintem még éjfélkor is ott buliznának, ha lehetne.

Hát, egy-egy ilyen alkalom azt hiszem, hogy többet mond az embernek a kulturális különbségekről, mint amennyit otthon bármilyen nemzetközi kommunikációs képzésen meg tudnak tanítani…

2008. november 15., szombat

Családunk új barátja, Wii

A nemzetközi közösségekben is éppúgy megvannak a divatos dolgok, mint mondjuk gyerekkorunkban volt a jojo, a Barbie vagy a hullahopp karika. Most éppen Wii őrületben van mindenki a környéken. Hogyha Max a kollegáival vacsorán beszélget, akkor ott is ez a téma és az otthon ülő külföldi anyukák is erről áradoznak. Gyorsan utána is jártunk, hogy mi is ez a Wii: a Nintendo új fejlesztésű videójátéka, amivel a tévére csatlakozva lehet játszani, de a régi videójátékoknál sokkal fejlettebb módon. Tehát van egy kütyü, amit össze kell kapcsolni a tévével és olyan programot tudunk rajta futtatni, amilyen DVD-t éppen megvettünk. Lehet rajta játszani kicsiknek (mondjuk egy jegesmedvekölyköt kell úgy irányítani a kis távirányítós manccsal, hogy megegye a fókákat, miközben a nagymackót nem ébreszti fel), vagy lehet rajta nagyobbaknak való játékokat játszani, de lehet sportolni is. A lényeg, hogy a kütyü érzékeli a kezünkben lévő távirányítót vagy a lábunk alatt lévő tornapadot vagy tornaszőnyeget és az ezekben okosan elhelyezett érzékelőkön keresztül mindig azonnal mutatja is a képernyőn, hogy jó helyen van-e a súlypontunk, mennyire remeg a lábunk, milyen erős az adott izom, stb. Szóval ez már szinte felér egy személyi edzővel (szegény Claudio, lehet, hogy ezért egyre kevesebb az ügyfele mostanában…)!

Max, a gondos férj és apa vett is gyorsan a családjának egy ilyet, nehogy szégyenbe kerüljünk a külföldi bagázsban. (De lehet, hogy az volt a mögöttes szándék, hogy jól lekössük magunkat, míg ő mostanában sokat utazik a munkája miatt.)

A WiiFit program nagyon okosan van ám kitalálva módszertanilag. Vannak benne Jógagyakorlatok, Aerobic gyakorlatok, Erősítő gyakorlatok és Egyensúlyi gyakorlatok. Amikor megvesszük a DVD-t, akkor ezekből csak néhány van aktiválva, majd amikor már megfelelő percet edzettünk, akkor bónuszként kapjuk az újabb típusú feladatokat.

Szóval ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor mondjuk 10 percen át hullahoppkarikáztunk (hullahoppkarika nélkül) és már nem érezzük a derekunkat, csípőnket, akkor kiírja nekünk a gép, hogy “Nagyon jól csináltad, bónuszként megkapod a 20 perces csomagot is, hogy legközelebb ne kelljen 10 percnél megállnod.” Vagy: “a jobb lábad erősítésén kell még kicsit javítanod, ehhez most adunk neked egy nagyon hatékony gyakorlatot ajándékba”.

De minden feladatra pontszámot is kapunk ám, így egyből tudhatjuk, hogy hova tegyük magunkat. Akkor voltam a legbüszkébb, amikor az egyik izomerősítő gyakorlat után négy csillagból négyet értem el és a következő volt a minősítésem: “Muscle legend”. Ezt még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna semelyik izomcsoportomról sem, de hát egyszer csak ki kell derülnie az igazságnak, ugye… És aki muscle legend, az muscle legend!

Persze az is motiváló ám, hogy mások eredményeit is láthatod, és kit ne zavarna az, amikor az általa jól felállított rekordot a férje vagy netalán felesége megdönti. Azonnal vissza kell állítani a rendet és addig edzeni és próbálkozni, míg újra mi nem vagyunk az elsők. És észrevétlenül, de máris tornáztunk megint egy órát. Szóval, nagyon ki van találva és nem is gondolná az ember, de tényleg teljesen magával tudja ragadni ez a kis program.

De lehet ám együtt futni, egymással teniszezni, együtt bowlingozni vagy golfozni. Mindenkiről külön statisztikát vezet a rendszer, így pontosan mutatja, mikor mit csináltál, mennyit fejlődtél, stb.

Egyszóval nagyon okos kütyü, nagyon átgondolt a program és most nagy őrület ez az egész! Ha például este sötétben jövünk hazafele és a kivilágított lakásokba belátunk, akkor a mi toronyházunkban néhány lakásban tuti, hogy láthatunk pár embert, aki a távirányítóval a kezében éppen teniszezik, bokszol vagy hullahopp karikázik. És ez a legjobb amúgy benne: másokat figyelni játék közben! Képzeld el, amikor valaki teljes erőbedobással áll a tévével szemben és teniszezik egy láthatatlan teniszlabdával távirányítóval a kezében, vagy síelőpózban éppen a síugrást gyakorolja a szoba közepén. Edzésnek sem rossz, de csapatépítésnek még jobb.

2008. november 14., péntek

Amerikából jöttem....

...mesterségem címere: Apa!
tömény hetem volt sok-sok repülőn töltött órával.
Meglátogattam Obama mester városát ismét, de nem nagyon volt időm kaladozni, meg a havas-esőben még kedvem sem. Viszont Virág már nagyon várt itthon ezért siettem haza ahogyan tudtam.
Most az tűnt fel ott, hogy az emberek - akár az utcán is - nagyon segítőkészek ugyanakkor bármi is legyen a dolguk, rettentő komolyan veszik. Iparkodnak a taxisok, iparkodnak az étteremben felszolgálók... még az én kollégáim is iparkodnak. persze maglátjuk h ez kirántja-e őket a válságukból.

Örülök, hogy végre itthon!
A hétvégén még Miki is itt lesz!!!

2008. november 9., vasárnap

Csokoládé-kiállítás avagy Mostra de la Xocolata y Cacau

Gyönyörű vasárnapra ébredtünk ma reggel és elhataroztuk, hogy biciklivel megyünk be a városba megnézni a csoki-kiállítást. Itt Barcelonában ugyanis nagy hagyománya van a cukrászdáknak és a mindenféle csokoládé-készítményeknek - erre utal többek között a Csokoládé-Múzeum is ami Virág egyik kedvence. Évről-évre megrendezik a csokoládé-fesztivált, ahol sok-sok cukrászműhely állítja ki az esztétikai és gasztronómiai remekműveket, sok standon szerencsére kóstolóval összekötve.



Mostra de Xocolata


A kaland persze már hamarabb elkezdődött, végiggurultunk a tengerparton a vidám piros bicingekkel és ahogyan odaértünk a diadalívhez - ahol a monstre mostra volt - már láttuk hogy a kerékpár-parkolás nem lesz egyszerű. A Bicing lényege, hogy az emberek innen-oda, onnan-amoda és amonnan-ide kerekeznek és ettől mindig szabadul fel elég hely és bringa az adott állomásokon. Persze ha a vasárnapi tömeg egy helyre áralmik, akkor aztán ott megtelik a parkoló-dokkoló és a később érkezők hoppon azaz bringán maradnak. Persze ilyenkor csak annyi a tennivaló, hogy meg kell keresni a legközelebbi állomást - ami két sarkonyira volt - és mire visszasétáltunk a diadalívhez, már ott is voltak a bicing-mozgatók nagy utánfutóval vitték el a többlet-kerékpárokat.

A kiállításon rengeteg ember, sok-sok gyerek és igényes cukrászkülönlegességek sorakoztak. Virág élvezte a gyerek-sarkot, ahol csokival festett, mindenfélét mártogatott csokiba (amit aztán főleg én ettem meg) és még ajándékcsomagot is kapott. Volt csoki-dalra csoki-tánc, de ott ő inkább a többi gyereket figyelte ami azért is különös mert mostanában egész-nap táncol és ugrabugrál itthon.

A csokoládé kultúrája nagyon igényesen volt prezentálva, talán ha hétköznap megyünk, végig tudtuk volna nézegetni a standokat aprólékosan, így a tömeg miatt nem mindenhol álltunk le szemlélődni - viszont talán ettől meg még holnap is beleférünk a ruháinkba mert nem ettünk annyi kóstolót. Volt csoki-design kiállítás, emberke aki csokival festett csokoládé-alapú vászonra akvarell-szerű képeket mindenféléről. Volt egy stand ahol a nőknek csoki-pakolást raktak az arcára, egy különteremben pedig egy szakács tartott teltházas előadást valamilyen féltudományos témában. Lehetett bekötött szemmel kóstolni egy szinpadon, vagy nyitott szemmel kóstolni szinte bármelyik standon...

Hazafelé még játszótéren megálltunk, olyan szépen sütött a nap, hogy 22-23 fok volt és az összes pulóvert le kellett venni Virágról - még barnultunk is.