2010. május 16., vasárnap

Múzeumban éjszakáztunk

Repül az idő hiszen szinte csak tegnap volt mikor Virággal elmentünk a múzeumok éjszakájára, most pedig ismét itt volt a nagy lehetőség. Nem is hagytuk ki, kényelmesen este 8 körül elindultunk és mivel sejtettük, hogy a Pg Grácia nagy látnivalói ismét kilométeres sorokkal lesznek csak megközelíthetőek, más célpontokat néztünk ki. (És egyébként valóban baromi sokan voltak a Tapies múzeumnál és a Pedreránál is)

Első beugrásunk egy kis fotógaléria volt ahol még sosem jártunk és ahol mindenki megtalálta a neki valót. (Colectania alapítvány) Virág boldogan rajzolgatott, Zsuzsi nespresso kávéval a kezében sétált körbe-körbe, én pedig a parkolóhely-challenge után a képeket nézegettem buzgón.

Utána pedig felmentünk a Pedralbes negyed előkelő villái között megbúvó Pedralbes kolostorba ahol a nyíltnap, illetve este különlegesen hangulatot eredményezett. Körbesétálgattunk a belső kert illatozó növényei között, bekukucskáltunk a szerzetesek celláiba és a konyhájukba is.