2010. szeptember 28., kedd

Cooper teszt a Schipol-on

Minden utazás egyben kaland is. Többnyire inkább mentálisan - a mai nap volt az üdítő kivétel. Lelkileg arra készültem, hogy a Ferihegyi 'becsekkolás' és biztonsági ellenőrzés hirhedten sok időt fog igénybe venni, ezért nem 1 hanem 2 órával az indulás előtt már ott voltam. Mondanom sem kell 15 perc alatt már a tranzitban voltam egy kapucsínóval - persze sorok azok voltak, de a frequent-flyer státusz átsegített mintegy száz emberen. (ők is örültek, én is)

Az igazi kaland az Amsterdami átszállásnál adódott, mikoris a kapura állt gépből nem a terminálba engedtek be minket, hanem a kis oldalsó lépcsőn át buszra pakoltak mindenkit, és egy oldalsó kis ajtón próbálták az összes utast betuszkolni egy olyan beléptető/biztonsági ellenőrző pontra, ahol szerintem 10 ember tud óránként átjutni. Volt népharag, tolakodás, kis elveszett kínai csoport egymásba kapaszkodva, hollandok akik kiosztották a honfitársaikat (mármint a biztonsági személyzetet) és hát volt egy nagyon béna security csapat, szerintem valahol a betanuló pályakezdők és az alkamassági vizsgán megbukott de politikailag korrektségből mégsem elutasítottak között. Volt nekik egy kis átvilágító berendezésük amit szerintem csoportokra nem hitelesítettek a kapacitása miatt.




Aztán az udvariasságomon a józan ész győzedelmeskedett, magam mögé utasítottam kb mindenkit aki még nem jutott be a vizsgáló-helységbe, majd az idegőrlő átvilágítás után (persze ha nem megy a sor, akkor mindenki nekiáll vitatkozni a kis majmokkal, akik erre idegesek lesznek és ahelyett, hogy nyomnák a gombot, tárogatják szét a kezüket mint valami politológiai elemző a választások után) indult a futás. A reptér egyik végéből 10 perc alatt átrohantam a másikba - szabályos sprint egy akadállyal - útlevél-ellenőrzés is volt. Kérdezte a tiszt: miért nem vidám, nem akar Cork-ba menni? Mondom akarok én de épp lekésem a gépet....




...még utánam kiáltott: 'fuss Forrest, fuss!' Megvolt a mai edzés is.


2010. szeptember 23., csütörtök

A szürreális Román szörny


Amikor keresztül-kasul járja az ember a világot, szép lassan hozzászokik a dolgok váltakozásához. Egy-egy új országba érkezve mindenféle új vár bennünket, azonban ugyanakkor mégiscsak minden ugyanaz.... Más az építészet, ezért az utcakép, új illatok és színkavalkád, a nyelv zenéje és a szavak vizuális képi világa a plakátokon és feliratokon. Természetesen a helyi ételek, arcok és ahogyan a divat kirajzolódik az embereken... Ugyanakkor egyre több az azonos márka, üzlet és szálloda - és a végén mindig angolul találjuk meg amit keresünk.


Amikor hosszúra nyúlnak a munkanapok, sokszor ki sem jutok a reptér-szálloda-iroda háromszögből, ezért fontosak a vacsorák amikor egy picit belekóstolhatunk az adott országba - szó szerint.


Miután tegnap este 9 körül megtudtam, hogy a Bukarest-Budapest gépemet törölték és a reggel 10:40-es indulás helyett hajnali 6:15-kor már a levegőben a helyem - és még milyen szerencse hogy mániákusan nézem az e-mailjeimet mert különben Balázs&Kriszta úgy tanu nélkül maradtak volna, hogy veszélyben a frigy - elkezdtem átszervezni a tranfszert, a bérautót, persze telefonon egy zajos éttermből kontaktok után nyomozva. Amikor egy több-állomásos úton vagyok, általában minden előre le van szervezve, és feszített ütemben haladok A-ból B-n és C-n keresztül D-be, tehát az ilyen fennforgások nem annyira hiányoznak. Szóval mire átszerveztem és a kezdeti stressz is feloldódott, a kopogó szemű asztaltársaság szerencséjére a vacsora is megérkezett. Akár egy szürreális látomás: a húshalom. Egyből sikerült kizökkenni a trendi éttermek futószalagszerű végigkóstolásából. (így utólag is köszönöm a facebook kommenteket, jót mulattam rajtuk). Igaz, hogy most már Ferihegyen dekkolok, de még mindig emésztem a vacsorát miután éjszaka a feldolgozási munkálatoktól michelin-csillagokat láttam.

A hatszemélyes ínyenc-tál - mennyiség mindenek előtt - Excalibur/Bucharest

2010. szeptember 15., szerda

A gyulai májas mégiscsak otthon az igazi


Amikor kiköltöztünk ide, akkor hamar rájöttünk, hogy itt még a tejbegrízt sem lehet ugyanúgy megfőzni, mint otthon, más a liszt, nincs túró, nincs meggy és ezért valahogy beállt nálunk a rend, hogy ami itt kapható a boltokban, abból főzünk és ami nincs, abból nem, tehát nem keztünk el konténerekben túró-rudit szállítani és a helyi malacokból sem álltunk neki házi gyulai kolbászt tölteni a medenceparton. Próbáltunk úgy hozzáállni a helyzethez, hogy éppen ez adja talán a kiköltözés egyik szépségét, hogy itt gazpachot eszünk, míg otthon túrós csuszát.

Persze hogyha valaki jött látogatóba, nem üldöztük csak azért el, mert hozott egy kis gyulai kolbászt, meg a mi csomagunkba is került néha a Szamos Marcipántól színes gyurmarci tortadíszítési céllal, de nagyjából sikerült átállni a receptekkel is az itteni ételekre. Otthon pedig örültünk, hogy ehetünk túrós csuszát, túrógombócot, sárgaborsófőzeléket, gyulai májast, szilvás gombócot, stb.

És akkor nemrég jött a hír, hogy van ám itt Barcelonában egy magyar bolt, a Paprika Gourmet!

Februárban nyitottak, mi pedig (Nikivel, az új magyar szomszédasszonyommal) ma indultunk neki a nagy felfedező útnak. Odafele azon tanakodtunk, hogy vajon mi vár ránk a boltban, lesz-e túró-rudi, kenőmájas, erős Pista és társai. A férjek pedig leadták a rendelést: pálinka, kolbász, bor és persze már előre jót mulattak azon, hogy az asszonyaik kiéhezve a magyar ízekre felvásárolják majd az egész magyar boltot.

A bolt nem messze van a Sagrada Familia-tól és tényleg jó sokféle magyar termék van a polcokon és a hűtőkben: lekvárok, mézek, lisztek, ecetek, tészták, konzervek, felvágottak, Sió üdítők, szörpök, borok, pálinkák. De kaphatók még a főbb kötelező magyar olvasmányok is, illetve jópár elég igényes kiadvány a magyar konyháról és Magyarországról (persze spanyolul). De hogyha pár év külföldi lét után kezdenénk törni aztat a szép magyar nyelvünket, akkor itt beszerezhetjük a Magyar szólások és közmondások pár ezer oldalas kötetét is, hogy kicsit felfrissítsük tudásunkat. Sőt, rendelhetünk még Zsolnay porcelánt is a helyszínen.
Az ötlet jó, bár még mindig nem nagyon tudtam teljesen túltenni magam azon, hogy tényleg nemcsak álmodtam az igazi túrót a polcon és hogy most akkor mi legyen, amikor már éppen kezdtem szuper finom ricottás túrógombócokat készíteni, álljunk-e vissza az otthon megszokottra???

Szállítás 3 hetente van, fel is lehet a gyorsan fogyó dolgokra íratkozni (túró-rudi, liszt, meggy és társai).
Mivel mi éppen a kifogyó készletnél jártunk ott, egyes dolgoknak csak hírét hallottuk (sport szelet, túró-rudi, tejföl, lisztek, meggy), de azért így is vettünk pár dolgot: Karaván füstölt sajt, csípős magyar kolbász és szalámi, gyulai májas, pilóta keksz, gulyáskrém, fokhagymakrém, erős pista, sió levek, bor, pálinka, meggylekvár és persze egy kis vecsési savanyú káposztasaláta.
Hazafelejövet Nikivel felismertük, hogy a sok, otthont idéző finomságot kénytelenek leszünk magunkban megkóstolni, mivel a férjeink éppen külföldön vannak, de aztán este Virág is nagy étvággyal tömte magába puha zsömlén a gyulai májast (bár azért megjegyezte, hogy nem olyan, mint amit a Mamánál eszünk - na igen, még ugyanannak a termék is máshogy esik itt, mint otthon....). a jövőre nézve viszont azért vannak tervek: túrós pogácsa, szilvás derelye, karácsonyra diós és mákos beigli, meggyes süti forrón fahéjmártással, füstölt sajtos répasaláta, túrós csusza, stb.

Amit még kifejezetten jó volt látni, hogy milyen sok olyan magyar termék van, ami gusztusos, ízléses csomagolásban, tehát teljesen szuper exportálható kinézettel jelenik meg a polcokon. Vannak persze, amiknek a varázsát nem a csomagolás adja (búzadara), de minden esetre teljesen büszkék lehettünk a csokijaink, boraink, befőtteink kinézetére.

Viva Hungria!



2010. szeptember 14., kedd

Beton-tarzan visszavág


Néha olyan szép az idő, hogy nem akarunk otthon ülni, viszont Virágot mostanában nem lehet akármivel kicsalni mert szívesebben nézi az 'édi-bédi' rózsaszín gumicukor meséit (my little pony) vagy játszik a babáival. Ma bedobtam az egyik adu-ászt: a Forum beton-fennsíkján berendezett városi dzsungel-kötélpályát. Virág már egy ideje ácsingózott, hiszen a múltkor is arra sétáltunk Par bácsiékkal, ráadásul az osztályból Pablo és Alejandro is már jártak itt, tehát nehogymá pont mi ne!



A Bosc Urbá projekt lényege, hogy sportos szabadidő-tevékenységet helyezünk el a városban (ami azért a Fórum esetén eléggé kukutyinban van). Aki járt már ilyen erdei kötélpályákon, annak nem sok újdonságot jelent, hacsak az nem, hogy a híres-látványos városvégi napelemeket tartó oszlopcsarnok beton-oszlopai között van kifeszítve, mint valamilyen sztalkeri játszótér. Szerencsére egyik oldalon a XXI. századi építészeti remekek (mint pl a Torre Diagonal Zero) a másik oldalon pedig a tenger kék végtelenje oszlatja a beton-érzést.


A kisebb gyerekeknek (11-éves korig) egy másfél méter magasan végigszaladó kötélpálya 14 állomása jelenti a szórakozást - miközben a nagyobbak és a felnőttek 4-6 méter magasan szerencsétlenkednek a beülőikkel a mindennapi városi életmód után kicsit felkészületlenül csimpaszkodva a mindenféle lengő akadályba. Virág tehát nincsen nagyon magasan, és a tőle megszokott nyugodtsággal nem is nagyon siet. Szépen veszi az akadályokat és büszkén jelentjük, hogy egyszer sem pottyant le - ami ilyenkor csak a beülőt jelenti, hiszen végig szépen karabinerekkel biztosítva mászott. Egy ponton még elmélkedett is, hogy vajon a pici babák hogyan másznak ezen a pályán végig, mert hiszen még leesnének!

Apa segít ha kell - de itt már arra nincsen szükség


Tarzan hozzám képest járókeretes néni!


nagyon komolyan koncentrálok, hisz csak egy rossz lépés...


...na ugye megy ez mint egy karikacsapás!


2010. szeptember 12., vasárnap

Elkezdődött az Iskola


Szalad az idő és ha itt még a nyárnak nincs is vége (a spanyolok komolyan ragaszkodnak a csillagászati évszakokhoz és hát az időjárás is mintha elfogadná ezt), a héten elkezdődött Virágnak az iskola. Itt a 'Vuelta' azaz a visszatérés nem pont olyan, mint amit mi otthon megszoktunk. A vakond-osztály (Talps - azaz Virágék) kedden egy másik osztályteremben kezdett, mint ahol tavaly voltak, de ráadásul új tanítónőt is kaptak (Mária néni - aki a már megszokott vékony, csont és bőr, szikár katalán típussal ellentétben inkább egy magas, jól megtermett, orosz-német súlylökőnőre hasonlít inkább) és ami a leginkább meglepő: átnevezték őket 'Isards'-nak ami azt jelenti, hogy kis Virágunk idén nem vakond hanem zerge. Ez azért testhezállóbb.


azt senki sem látja, hogy a pizsamanadrág rajtunk maradt az első napon... (Apa öltöztette)

Fura, hogy a tanítónéni csere nem azért történt mert mondjuk az előző világgá ment volna, hanem itt az a megszokott, hogy minden évben új tanítónénit kapnak. Végsősoron vannak ennek előnyei, ha valakire pikkel az egyik, akkor nem lesz személyiség-torzulása, mire 16 évesen elhagyja az intézményt. Virág egyébként csak a második napon reggel gondolta úgy, hogy jobb lenne otthon maradni, a többi napon energizáltan ment be és pergő katalánsággal osztotta az észt a kis osztálytársainak. Talán nemcsak mi tartottunk attól, hogy sokat felejt hanem ő is, és amint rájött, hogy megy ez, mint a karikacsapás, vidáman csevegett.

Túl vagyunk már az év első szülői értekezletén is, ahol sok újdonság ugyan nem hangzott el, de számomra már az is nagy siker volt, hogy a tavalyi év tanfolyamainak köszönhetően mindent értettem. Elmondták, hogy milyen sokféle program és óra lesz ebben az évben is, a főbb oktatási célok elég elvontak: a gyermekek legyenek önállóak, tanuljanak meg gondolkodni, érvelni.. Na, hogyha Virágot még inkább fejlődik ezeken a területeken, akkor nekünk végünk, de azért kíváncsian várjuk az eredményt.

Virág amúgy mostanában a "mi hogy készült", "mit hogy teremtett Isten", "mi hogy működik" kérdésekre keresi a választ, úgyhogy esti kis elmélkedéseink közben a víz molekulaszerkezetéről, a bélbolyhok működéséről cseverészünk, Max pedig végre elmesélheti, hogy miként is történik az autómotornál a benzinbefecskendezés. És mondanunk sem kell, hogy nem ér olyan válaszokat adni, hogy "csak mert", "így van és kész", "nem tudom"...

2010. szeptember 5., vasárnap

Családi nyaralás Virág szemével

Vége lassan a nyárnak és hát ilyenkor szokás megosztani, hogy ki merre járt és mit látott. Mi úgy gondoltuk, hogy az egyhetes észak-katalóniai nyaralásunkról azokat a képeket osztjuk meg, amiket Virág készített:




Egyébként a kis fotográfus egy kellemesen nyugodt és ugyanakkor aktív nyaraláson vett részt szüleivel, ahol a fő tevékenységek így néztek ki:


Golfozás kicsiben és nagyban


Kirándulás természetben és hangulatos városkákban


Stílusgyakorlatok csak hercegnőknek