Aztán mire ezúttaé bejutottunk rá is jöttünk, hogy Virágnak nem éppen jó ötlet a világ leglátványosabb szörnyűségeit végignézni, tehát váltás volt és ő csak csalódottan kérdezte mikor mi már mindketten megnéztük külön-külön, hogy ő akkor most mikor mehet be megnézni a képeket. Mondtuk, hogy pár év múlva... Azért túltette magát rajta hamar, főleg hogy elmeséltem neki Miki-Maki kalandjait Afrikában (saját költés).
Aztán megtartottuk a családi kultúr-értékelést amelyen a kiállítás minden erénye mellett csúfosan szerepelt: a képek többnyire csak a kontexus részletes ismertetése mellett érthetőek, részben csak azért vannak itt mert sokkolnak, ha meg nem akkor pedig képileg egyáltalán nem különlegesek. Ha mondjuk teljes riportokat versenyeztetnének akkor sokkal értelmezhetőbb lenne a tényfeltárás és a képi világ kapcsolata, de így leginkább csak az elkényesztetett konzumer-társadalmak hűvös elborzasztására alkalmas de azt legalább tömeges szinten.
Szóval ha vért akarsz látni, meg tömegben sodródni a kiállításon - esetleg a filosz hajlamú ismerőseiddel azon merengeni, hogy a halálra kövezés vajon kultúr-antropológiailag hova tartozik és hogy ha oda is de miért kell akkor lefotózni - nos akkor nézd meg feltétlenül.
Azért van mosolygós téma is, mint például a SAPE egyesület színes tagjai akik az eleganciát igyekszenek Kongó fekete-fehér hétköznapjaiba becsempészni
