Tavaly nyáron jártunk Hollandiában Max egyik indiai kollegájáéknál, akik vacsorával egybekötött vendégségbe hívtak meg magukhoz minket. Nagyon jól éreztük magunkat és maguk kis 8-9 fogásával degeszre tömtek minket. Az lehet, hogy nem volt hús, csak rizs, meg zöldségek, meg persze édesség, de a végén már az is fájt, hogy levegőt vegyünk.
Hát, ilyen előzmények után merészeltük meghívni most hozzánk Venkat-ot vacsorára, hogy ha már itt van Barcelonában, akkor mégse egyedül menjen étterembe.
És akkor jött a kérdés: most akkor mit is adjunk neki enni? Annyit tudunk, hogy csak indiai kaját eszik, bárhova megy, ezeket részesíti előnyben, a rizst is rizzsel eszi és persze semmi hús. Ja, és a felesége valószínűleg elég profi a konyhában, mert főzőblogot is vezet. Na, hát ennyi tudás ahhoz ugyan elég, hogy beparázzak, de aztán összeszedtem magam, hogy azért ne süljünk fel teljesen.
Első ötlet: nézzük végig, hogy mit szoktunk enni, ami jó, ami bevált. Eredmény: némi átalakítással jöhet a tárkonyos csirkeleves (csirke nélkül, sokféle zöldséggel) és kis átalakítással a töltött cukkinik. Tehát ez a vonal már nem rossz.
Második ötlet: nézzük át, hogy milyen a vegetáriánus indiai konyha. Eredmény: nem sok közünk van hozzá, a felhasznált fűszerekből a környéken csak curry kapható és kész. Az egyik desszertjüket viszont már más néven én is csináltam régen, szóval az jöhet. És különben is, nincs annál cikibb, mint amikor felismerhetetlenül készítek el neki egy indiai ételt. Én biztos nem kívánnám, hogy vendégeljenek meg ők minket paprikáscsirkével…
Harmadik ötlet: tettessük kissé hülyének magunkat és vegyük az összes “keleti” országot egy kalap alá, így mossuk össze a thai, vietnámi és indiai ízeket. – ebből lett a sült tojásos rizs
Negyedik ötlet: tudjátok mit, majd kitalálok én nektek finom indiai ízeket – így született meg a currys karfiolpüré (hú, nekem nagyon ízlett) és a paradicsomszószos bab (na, ez aztán szupertalálat volt)
És akkor íme a végső menü, amit sikerült a fentiekből összegyúrni:
Tejszínes tárkonyos zöldségleves
A főfogás sok kis tálkából állt, hogy azért ne maradjunk le a náluk fogyasztott 8-9 fogástól: rizs, tojásos rizs, paradicsomszószos bab, töltött cukkinik (mivel is? – ja, persze rizzsel, haha), kagylótészták padlizsámkrémmel töltve és a csodás currys karfiol.
Na, meg kell, hogy mondjam, hogy elég jó lett ez az indiai ízlésvilágnak megfelelő, de igazából egyáltalán nem indiai vacsora.
Jaj, és a desszertről már majdnem meg is feledkeztem: először kókusztejes “ragadós” rizst találtam ki mangóval körítve. Régebben már csináltam ilyet, de nem is írtam a blogon róla, mivel annyira macerás volt és nem is lett igazán nagyon különböző egy mangódarabokkal körített tejberizstől, ezért nagyon haragudtam is rá. De most kapott tőlem még egy esélyt! Kókusztej helyett kókusztejszínnel kevertem ki a hagyományosan megfőtt tejberizst és így valami
iszonyúan finom intenzív kókuszíze lett. Ezt körítettem apróra vágott mangóval és a tetejére jött egy kis pirított kókuszreszelék.
És ez már így elég is lett volna, de nem tudtam elszakadni a sült banán gondolatától, amit az egyik távol-keleti könyvben láttam. És milyen jó, hogy nem! Képzeld el, hogy beleharapsz egy kissé karamellizálódott, roppanós, de utána gyorsan omlós bundába, aminek a közepén a krémesre sült forró banánmassza fogad! Nagyon édes, de iszonyatosan finom! Túl későn jutott már eszembe, de ehhez nagyon finom lett volna még egy kis vaníliafagyi… Majd legközelebb.
Lehet, hogy Venkat és családja Barcelonába költöznek. Nem tudom, hogy akkor mi lesz velünk, de most már állok elébe a kihívásoknak, akár indiai ízekkel is!
Amúgy a vacsora nemcsak az ételektől volt sokszínű, de nagyon élveztük a beszélgetést az indiai és az európai kulturális különbségekről. Gondolatban végigjártuk Venkat elbeszélése során, hogy hogyan is házasodik össze két teljesen normális indiai fiatal manapság, hogyha a házasság nem Love marriage (szerelmi házasság), hanem Arranged marriage (a szülők által elrendezett házasság). És míg mi itt Európában nem győzzük hallgatni és követni a kreativitást célzó pedagógiai tanokat, náluk ez egyáltalán nem is cél. Számukra érthetetlen a gyerekek szabad alkotása, fantáziájának fejlesztése, ők a fejlődést számokban mérik: hány angol szót tud már a gyerek felsorolni, mennyi angol kérdésre tudja az előre meghatározott választ és hány másodperc alatt képes kirakni egy ennyi és ennyi centiméteres puzzle képet.... Meglepő, ugyanakkor a számok, tények (később informatika) terén valószínűleg tényleg versenyképesebbek, mint mi.
