Nincs mese, meg kell állapítanunk, hogy valószínűleg van alapja azoknak a feltételezéseknek, hogy a családjainkban vannak francia, olasz, esetleg spanyol felmenők. A konyhaművészet terén legalábbis nehéz olyan olasz vagy francia specialitással előrukkolni itthon, ami ne fogyna el és ne kerülne fel a TOP 10 listára (ami most már inkább TOP nagyon sok...).
Egy jó ideje szemezgettem már a következő szicíliai édességgel is, a cannoli-val. Én csak azért nevezem cannolinak, mivel ez már egyből többesszám és hát miért is sütne az ember ebből a mennyei finomságból egyet, azaz cannolo-t. Hogy döntenénk el, hogy ki eheti meg? És akkor hogyan csinálnánk többféle tölteléket? És szegényt hagynánk a gyomrunkban árválkodni??
Na jó, túljutva a mennyiségi dillemmán (sokat csinálunk mindenből és kész), van ám itt egy fogósabb kérdés, mégpedig az elkészítés, mivel ehhez kérem szakkütyü kell: a cannolo készítő cső. A desszert ugyanis úgy készül, hogy a nyers tésztát kis darabokban kinyújtjuk, feltekerjük a célszerszámra és azzal együtt forró olajban kisütjük. Sütés után persze a kis csövet kivesszük a tésztából és annak helyére jöhet a finomabbnál finomabb töltelék.
Szóval olvasgattam én mindenhol erről a finomságról, meg láttam is, hogy mások milyen fortélyokhoz folyamodnak, csakhogy elkészítsék (csőkulcson sütik ki a tésztát és társai... ) és volt, ahol egyenesen a kis palermo-i mindenes boltot javasolták ennek beszerzésére (hmmmm, jó kis kaland lenne oda járni vásárolni). A csavarkulcshoz nem vagyok elég őrült, palermo-i utat most épp nem terveztünk, így maradt a sóvárgás a cannoli után. És akkor jött a csoda! Január elején az otthoni Auchan-ban (Savoya Park) az üres polcok között bukkantam rá a kis csövekre, amik szegények ott árválkodtak és pár száz forintért beszereztem a 12 darabos csomagot. Hoztam is haza, mint egy kincset és azóta cannoli-n élünk.
Az eredeti recept szerint a töltelék ricotta, porcukor, citromhéj és kis citromlé – ez nálunk a családban leginkább Virágnak ízlett, de nem tudtam kihagyni a megunhatatlan mascarpone, tejszínhab, málna tölteléket, ami igazán nagyon finom!
Íme a recept:
Hozzávalók: | |
180 g liszt | |
40 g vaj | |
1 db tojás sárgája | |
2 ek cukor | |
2-4 ek bor (a mi esetünkben most 3 ek citromlikőr) | |
1 csipet só | |
1 csipet fahéj vaníliás cukor | |
Töltelék: | |
ricotta vagy mascarpone | |
150 g porcukor | |
gyümölcs | |
Az egész hihetetlen egyszerű (miért is ne lenne az, hiszen olasz...). A tésztát összegyúrjuk a fenti hozzávalókból és betesszük pihenni a hűtőbe, majd pár óra elteltével (én csináltam már pihentetés nélkül is és nem volt akkor sem nagy gond vele) kis körlapokat nyújtunk ki belőle (a kör átmérője akkora legyen, mint a kis csövünk hossza. Miután a csövet nagyon vékonyan bekentük olajjal vagy vajjal, rátekerjük a tésztát és bő, forró olajban pár perc alatt készre sütjük. Amikor megsült, óvatosan kivesszük belőle a csövet (vigyázat, forró!) és megvárjuk, míg kihűl. Közben kikeverjük a tölteléket, ami tényleg bármi lehet: az édesszájúaknak javaslom a krémes mascarpone, kis tejszínhab és sok málna keveréket a savanykásabb ízeket kedvelőknek pedig a ricotta, kis porcukor, citromlé és reszelt citromhéj keveréket. Mindkettő nagyon-nagyon finom! Ja, és persze a tésztáját is lehet ám variálni, tehetünk bele kávét vagy kakaót. Nekünk most nem volt itthon borunk, így aztán például ahelyett alkoholmentes citromlikőr került bele, amitől nagyon extra, pikáns íze volt a tésztának.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, nagyon mutatós, könnyű elkészíteni, vendégségre előre is kisüthető, és tényleg nagyon finom. Kell még ennél több érv?
