Elkezdődött a harmadik katalán tanfolyamom is, amit ezúttal hivatalos vizsga, az alapfok zár majd le. A tanfolyam a város teljesen másik végén van, így a heti kétszer kétórás biciklis edzés ezzel ki is lesz pipálva. A környék inkább gettós, az órát pedig a helyi szociális központ omladozó falú pincéjében élvezem még kb. 15 lelkes katalánul beszélni vágyó „bevándorlóval” együtt. A csapat itt is lelkes, a dél-amerikaiak aránya a már megszokott módon mondjuk 90% körüli a csoportban. Az első feladat oldódásképpen az volt, hogy mindenki mondjon pár kedvcsináló mondatot saját országáról, hogyha valaki el akarna a csoportból oda látogatni, akkor mit is nézzen meg.
A nyelvtanárok bevonási kísérleteit támogatandó egyből jelentkeztem is, és a dohos hideg pincében felfestettem szemük elé, hogy milyen csodás is a magyar gyógyvizekben ücsörögni, stb. Aztán rájöttem, hogy szavak ide vagy oda, valószínűleg szegények leragadtak az első mondatnál, amiben a Magyarország szerepelt, hiszen nekik ez valami olyan titokzatos távoli helynek tűnhet, mint nekünk valamilyen sosem hallott apró afrikai vagy ázsiai állam...
Ezután jött Maria, aki Peruba csábította volna a csoportot, ha nem ragad le annál a pontnál, hogy mivel az ő országa tengerszint felett nagyon magasan fekszik, ezért a legtöbb európai nagyon rosszul van, amikor megérkezik és bizony hogyha nem adunk magunknak pár napot, akkor még meg is halhatunk. De még ebben az esetben is, nagyon fog fájni a fejünk, szédülünk majd és nem nagyon tudunk figyelni az ország sok szépségére... Őt követte az equadori fiú, aki bizony nem kertelt, megmondta, hogy az ő országában nem leszünk rosszul, de az idegeneket nem nagyon szeretik, a nagyvárosban tuti, hogy kirabolnak és bárkinek bármi ruhánk, kiegészítőnk megtetszik, késsel kéri majd tőlünk. Ő viszont legalább egy konkrét utazási tippet adott: van ott egy kisebb vulkán, ami működik, de nem „annyira”, menjünk fel és egy útközben talált kidobott fadeszkán/ajtón csússzunk le a vulkán oldalán, ez állítólag nagy buli.
Hát igen, nem is olyan könnyű saját országunkat fényezni, ugye??? Most még mindenesetre nagyon kell gondolkodni, hogy Peru vagy Equador a jobb hely: szívinfarktusban vagy kés által elvérezni a nyaralásunkon...
A csoport itt amúgy nem túl erős, sem a katalánban, sem más téren: az óra egy jelentős részében arról folyt a vita, hogy Barcelona (ami ugye közvetlenül a tenger partján fekszik, azzal egy szintben) hány ezer méter magasan fekszik tengerszint felett. Két nagy tábor csapott össze: az 1500 és az 1800 méterre tippelők!!!! Ezt ugye nem hiszitek el??? Én először azt hittem, hogy csak nem jól értettem, hogy miről megy a vita, aztán amikor rájöttem, akkor azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy a címet tévesztettem el és valami más csoportba csöppentem.
Hát igen-igen, így mennek itt a dolgok, persze mindez még mindig felhőtlen, dél-amerikai jóhangulatban, nevetgéléssel.
Pár kilógó arc van (gondolom rajtam kívül): a svéd fiú, aki eddig a maga diplomatikus svéd távolságtartásával még csak figyelte az eseményeket, a senegali fekete fiú, aki öltönyben, ingben, nyakkendőben kicsit furán hatott a dohos pincében.
Itt aztán biztos lesz miről mesélni, jelentkezem még!
