Nappal Mozaik

Elsétáltunk a helyi művészeti múzeumba (MAR -Museo d’Arte della cittá di Ravenna) ahol végignéztük az állandó tárlatot (99% festmény, ebből 44% középkori csoda). Eredetileg a múzeum azért érdekelt minket mert itt kortárs kiállítások és gyűjtemények is vannak, nem csak a minden sarkon fellelhető egyháztörténeti relikviák, freskók és egyéb antik szépségek (amik nagyon érdekesek csak nem az öt és a harmincnégy éveseknek). Nos a tárlat időrendi sorrendben volt elhelyezve és sajnos a múzeumőr bácsi annyira lelkiismeretes volt, hogy nem engedett legalább a tizenkilencedik századig előreszaladni, hanem végig kellett nézni az ikonoktól a husimusi angyalkákon és meghatóan néző mártírokon át az összes olyan festményt (sokat) amik már nem nagyon szólnak a ma emberéhez - pláne nem ha nem is ezek érdekelnek.

Robin és a Mozaikok

Aztán mint kiderült a legjobb rész nem is a nagy tárlatban, hanem a múzeum földszinti kerengőjén mintegy mellékesként kiállított modern mozaik-kiállítás volt. Itt Ravennában ugyanis olyan hagyománya van a mozaikoknak, hogy a belvárosi kitáblázott körút egyenesen ‘mozaik-séta’ és több mozaik-stúdiót is találtunk jövet-menet. Nem tartom magam műveletlennek de eddig a mozaikról vagy Gaudi mozaik-felületei (lásd Parc Güell) vagy pedig az otthoni úszómedencénk szép kék mozaik-csempéi jutottak eszembe. Itt viszont teljesen új megvilágítást kapott a téma. (Azért tudni illik, hogy a mozaikos díszítés már az ókori Mezopotámiában divatos volt, aztán természetesen Egyiptomban is lelkesen alkalmazták majd a görögökön és rómaiakon át szinte mindenki - és Ravenna a világ egyik Mozaik-központja a fennmaradt mozaikoknak köszönhetően)

Robin teljesen lázba jött a modern mozaikoknak köszönhetően. Voltak impresszionista festmények mozaik-leképzései (eredeti festmény bal oldalon, jobbra pedig az 1:1 arányú mozaik verzió), mozaik-szobor kreációk, non-figuratív mozaik-képek és még egy mozaik-borítású unikornis is. Neki szerintem az élénk színek tetszettek leginkább - bár az is elképzelhető, hogy a művészettörténeti értéküknek lelkendezett.

Spanyolként Olaszországban

Ami a legutolsó utunk óta nagy változás számunkra (ez négy éve volt, Virág egy évesen totyogott le Siena főterének a közepére, ránk hátra sem nézve) az nem más mint az új spanyol identitásunk! Nem is gondoltuk volna de mivel Spanyolországból érkeztünk ide, kicsit más a fogadtatásunk. Mondjuk a kocsi rendszáma alapján, de Virág csokibarna színének köszönhetően is simán spanyolnak nézünk ki - és mivel az olaszok rokon népnek tartják a spanyolokat nagy mosollyal köszöntenek mindenfelé. Spanyolból aránylag kevés jön ide, rengeteg a német, holland, belga, francia, lengyel - és persze láttunk pár magyar kocsit is (lehet, hogy ők magyarországi spanyolok voltak?) - tehát talán ez is emeli a fényünket.

Aztán az első benyomások után Robin mindig rámosolyog a helyi mammákra akik a házuk előtt traccsolnak (vagy mammák hiányában bárkire) és máris beszédbe elegyedünk a helyi erőkkel. No és itt jön a második nagy mutatvány: ők beszélnek olaszul, mi spanyolul és értjük egymást! Mire nem jó a nyelvrokonság! Eleinte furcsa volt, és mindig vagy olaszul próbálkoztunk - ami nem megy, mert nem tudunk pár szó kivételével semmit -  vagy angolul - ami szintén nem megy, ugyanis a helyi erők ritkán tudnak angolul.

A kölcsönvett identitásunkra a koronát az tette fel amikor a Palazzio Vecchióba (Firenze) egy spanyol-nyelvű gyerekekre specializált látogatásra mehettünk - és csak tíz percet kellett várnunk, míg aki ugyanezt angolul szerette volna, négy napja volt míg sorra került a foglalások miatt. Molto bene!

Firenze vagy Siena?

A középkorban sokszáz éven át versengett a három nagy Toszkán város: Firenze, Siena és Pisa. Ez utóbbit most nem látogattuk meg - úgyis csálé a tornya - viszont Firenzét és Sienát két egymás utáni napon néztük meg, így volt lehetőségünk rendesen összehasonlítani őket. Természetesen a régi vetekedésnek mára már csak a focipályán van jelentősége, közigazgatásilag Toszkána fővárosa egyértelműen Firenze lett.

Mi már jártunk korábban mindkét helyen, de mivel annyira részletgazdag a két - egyébként  nagyon különböző - városka, volt mire rácsodálkozni. Amikor készülődtünk az útra, akkor Firenze lebegett a szemünk előtt csábító uticélként, azonban mikor végül Virággal és Robinnal befutottunk a Medicik reneszánsz díszletei közé akkor már inkább túl nagy, túl zsúfolt és túlságosan is macskaköves volt a belváros (na igen, próbáljuk csak ki babakocsival). Igaz szinte mindegyik utcában van valami olyan ház, palota vagy templom amin valamilyen korabeli zseninek a keze nyoma látható, az üzletek és éttermek is szinte megszólalnak - a környező vidék városkáinak letisztult szépsége után valahogy Firenze sok. Ennyi turistát egyébként utoljára Barcelona belvárosában láttunk - amit a főszezonban messzire el is kerülünk. Aztán úgy gondoltuk, hogy céltalan sétával kezdjük a városnézést, elkerülve a főbb látványosságokat, amiből az lett, hogy egyből a bazilikánál találtuk magunkat, onnan jobbra elmenekülve a piazza della Repubblica közepére érkeztünk, ahonnan mintegy sorsszerűen a Piazza della Signorára sodródtunk ahol bepánikolva úgy döntöttünk, hogy inkább ebédeljünk valami csendesebb kis helyen, mire a következő sarkon balra fordulva a Ponte Vecchio tárult fel előttünk - ahol az egy négyzetméterre eső tömeg a legmagasabb az egész régióban. Ámokfutásunk egy kellemes osteriában ért véget ahol kiüríthettük a fejünket és megtölthettük a gyomrunkat ami után kellemesebb lett a további séta és nézelődés. (Ha valakinek nem ismerős a szituáció, a következőt próbálja ki: vegyünk két gyereket, az egyik legyen csecsemő akinek éppen ennie/pelenkát cserélnie/aludnia kell, a másik úgy 5 éves aki nem akar várost nézni, ellenben szeretne játélboltokba menni amiből a belvárosban talán ha egy darab van. Pakoljuk tele a babakocsit cuccokkal amíg már alig bírjuk tolni a macskaköveken, majd próbáljunk meg átkelni pár kínai/japán/amerikai/német csoporton akik esernyős vezetőjüket vakon követve letipornak bármit ami eléjük kerül. Ezután keressünk egy éttermet ahol pizzát adnak, nem csak turistáknak és még hely is van kettő körül. Miután nem találunk ilyet az első pár utcában, próbáljuk meg átfésülni a belvárost a két óbégató gyerekkel akik természetesen a lábukon nem hajladóak jönni így a nyakunkban lógnak (mondjuk az egyik még nem tud járni, a másik pedig nem akar). Szerencsére később minden jóra fordult, még játékboltot is találtunk ahol Virágnak már csak az volt a gondja, hogy melyik hercegnős szettet válassza a sok közül.

Siena jóval kisebb Firenzénél, viszont hegytetőre épült (ami kizárja a babakocsi használatát). Az egy macskakőre eső turisták száma nem sokkal alacsonyabb, de valahogyan jobb az eloszlásuk. A Piazza del Campo akár valamilyen park, telis tele földön ücsörgő, piknikező emberkékkel - akiket látszólag nem zavarja, hogy a napon felhevült terrakotta kövezet akár egy főzőlap szép lassan pirosra süti a hátsójukat. A zebracsíkos katedrális egyébként nagyon impozáns ahogyan megkoronázza a várost és a sok kis tekergő utca és lépcső is valamilyen helyi ünnep vagy talán a mi köszöntésünkre zászlókba öltözve virított - Siena könnyen belopja az ember szívébe magát. Természetesen itt nincsen Uffizi képtár és hatalmas Medici paloták - azaz a reneszánsz kincsek java mégiscsak Firenzében van, azonban egy napi sétára és nézelődésre Siena nekünk jobban tetszett.

Akiknek Firenzét ajánljuk: akik ékszert vagy designer ruhákat, cipőket akarnak vásárolni, akik oda vannak a reneszánsz festők, szobrászok műveiért, akiket nem zavar többszázezer turista, aki képes olyan korán felkelni, hogy az utcák még az eredeti arcukat mutassák, akik több napot el tudnak itt tölteni és a jobb éttermekbe előre asztalt foglalni

Akiknek Sienát ajánljuk: akinek az érintetlen belváros labirintusában való eltévedés örömet okoz, akik nem bánják a lépcsőzést, akiknek a kisebb és kompaktabb város előny, akik szeretik a szép kilátást

Agroturismo - az olasz családi gazdaság vendégeket fogad

Az első szállásunk egy gyönyörűen kialakított és ma is működő családi gazdaság középkori kúria-vendégházában volt. A ‘rezidencia’ Greve de Chianti mellett, a dimbes-dombos, vadregényes Toszkán táj szívében egy hegyoldalban fekszik, csodálatos kilátással, ‘infinity-pool’ medencével és kilencezer olajfával amelyek egyébként a családi gazdaság munkáját és fő bevételét adják: az extraszűz olasz oliva-olajat. Egy fa kb egy liter olajat ad, és mint megtudtuk egy öntöző-rendszert is ki kellett építeniük, hogy a száraz-forró nyári hetekben se torpanjon meg a bogyók növekedése.

Egy ilyen helynek - ha jó helyen fekszik - olyan varázsa van amit képekkel vagy leírással szinte lehetetlen visszaadni: madárcsicsergés, a kerti csobogóból egy béka kuruttyolása, az olajfák kemény leveleit rezegtető szellő és csend és csend és csend. Ha szerencsénk van akkor nincsen sok szállóvendég - ezen a helyen amúgy is csak kilenc szoba van - és ezek is különböző szegleteibe rejtve az ódon épületcsoportnak. Aki ilyen helyre jön az többnyire amúgy is a csendet és nyugalmat keresi és ráadásul reggel autóba ül és eltűnik egész napra, hogy felfedezze a tájat vagy bevásároljon az eldugott kis pincészetek kiváló borából.

Ami még emelheti a hely fényét az a házigazda ötletessége a vendéglátás terén. Itt például az appartmanok stílusosan, könnyed de nem túlzott eklektikával ötvözték a rusztikus, az antik és a modern olasz belsőépítészetet, és a lakóknak nagy segítség az is ha a vendéglátójuk beszél angolul is (vagy franciául, vagy mindkettőn). Esténként aki akar befizethet egy nagy közös vacsorára ahol a kemencében sül az olasz pizza vagy grillen készül a toszkán lakoma - attól függően, hogy milyen nap van, hiszen megvan előre, hogy a hét melyik napján mi a program - például csütörtökönként a gazdaságot lehet megnézni, olajprésestül és méz-palackozóstul.

Amerre csak kanyarog az út, midenfelé ilyen vendégházakat jelölnek a kis mellékutak sarkára kitett nyilak, valószínűleg a turizmus képes csak a családi gazdaságokat nyereségessé tenni, a házigazdák pedig ha ügyesek és kitartóak, sok visszatérő vendéggel töltik fel a nyári szezont - amikor a nyaralók valósággal ellepik ezt a vidéket.

Il Chianti - Toszkána szívében

Na itt is vagyunk azon a dimbes-dombos, olajfa- és szőlősoros zöld tájon amiről a giccses képeslapfilmeket készítik. Napsütötte Toszkána, Az élet szép, Sok Hűhó semmiért - és még ki tudja hány film játszódik ezen a vidéken, ezekben a középkori kőfalakkal körbevett ékszerdoboz városkákban. A kicsiny tekergős utakon száguldani nem lehet, a kis falvakban-városokban szintén lelassul az élet, a nyár melegében árnyékba húzódik és medidálva szemléli a táj fölött úszó bárányfelhőket, valamint a fényképezőgépekkel kattintgató-sokkba merevült turistákat. Valójában mára már övék ez a vidék, minden szép kis vidéki kúria ‘agroturismo’ lett ahol a hagyományos olaj- és szőlőtermelés már csak kiegészítő díszlet amit a tehetős fizető szállásvendégek és a borkóstoló túrára érkezett vidám társaságok kedvéért tart fent a leleményes olasz családi üzlet.

Mi is nekiindultunk és pár városka után úgy éreztük magunkat mint aki beszabadul egy nagy hírű étterem tízfogásos kóstoló menüjére - a hely varázsával csordultig telve nem is próbáltunk mindent megnézni és útba ejteni - az előétellel jól lakva ínyenc módjára turkálunk a következő fogásokban. Itt bizony heteken át lehet bóklászni, borokat és ételeket próbálgatni és csak élvezni az életet.

Pár hely ahol mi megálltunk és bárkinek merjük ajánlani. Radda, Volpaia, Greve in Chianti, Montefioralle, Castellina, San Gimignano, Monteriggioni  - azoknak akik szeretnek kacskaringós utakon beleveszni a tájba, akik nem rohannak, akik szívesen elücsörögnek egy étterem teraszán helyi (világhírű) borokat szürcsölve és olajbogyókat eszegetve, akik szeretnek ódon macskaköves utcácskákon, apró zegzugos városkákat felfedezni.

Olasz Riviera: Cinque Terre - Riomaggio

Az olasz Riviera egyik ékköve a Cinque terre néven futó öt kis halászfalu ami Firenze felől kb egy órára lévő La Spezia lepattant kikötővárosából induló szerpentinen át érhető el. Mi az első városkáig jutottunk csak mivel kerek egy óránk volt erre a gyönyörű vidékre

Riomaggio az első városka a partvonal mentén, és bár van fizetőparkolója, főszezonban némi kis szerencse is kell ahhoz, hogy le tudjunk parkolni. Innen indulnak a tengerbe majdnem függőlegesen beleszakadó sziklafalak oldalában kanyargó túristaösvények, amelyek összekötik a falvakat. A hegyoldalakban lépcsőzetesen kialakított teraszokon szőlők, olajfák - és csak elképzelni tudjuk a helyi farmerek vádliját a megállás nélküli lépcsőjárás után.

Benyomásaink összegzése Virág által (a jelzőket Apa tunningolta fel):
Sok lépcső, gyönyörű vad tenger, krémes finom kapuccsínó, fagyizók, turisták akik hegynek fel vagy le küzdenek a bőröndjeikkel, pottyantós vécék és a mindent ellepő külföldieket sztoikus nyugalommal tűrő halászok, akiknek a színes csónakjai inkább a parton pihennek a romantikus díszlet részeként.

Kiknek ajánljuk: akinek nincsen tériszonya, aki szeret zegzugos utcácskák/lépcsők labirintusában kószálni, aki szeret magas sziklákról a tengerbe fejest ugrani, akik szeretik a tenger illatát, akik szeretnek sok más turistával együtt kapuccsínót szürcsölni egy gyönyörű helyen

Toscanaban nyaralunk

Nem gondoltuk volna, hogy van olyan hely Europa nyugati felen - es raadasul egy ennyire latogatott es kozkedvelt videk mint Toscana - ahol nemhogy wifi nincsen kozel-tavol, de meg a mobil internet sem mukodik a lefedettseg hianyaban.

Szoval mi a gyonyoru Toszkan nyarat elvezzuk, es a kepek es elmenybeszamolok majd elszortan erkeznek, ahogy sikerul kapcsolodnunk

Mindenkit Puszil:
Robin&Virag&Zsuzsi&Max
---