Na itt is vagyunk azon a dimbes-dombos, olajfa- és szőlősoros zöld tájon amiről a giccses képeslapfilmeket készítik. Napsütötte Toszkána, Az élet szép, Sok Hűhó semmiért - és még ki tudja hány film játszódik ezen a vidéken, ezekben a középkori kőfalakkal körbevett ékszerdoboz városkákban. A kicsiny tekergős utakon száguldani nem lehet, a kis falvakban-városokban szintén lelassul az élet, a nyár melegében árnyékba húzódik és medidálva szemléli a táj fölött úszó bárányfelhőket, valamint a fényképezőgépekkel kattintgató-sokkba merevült turistákat. Valójában mára már övék ez a vidék, minden szép kis vidéki kúria ‘agroturismo’ lett ahol a hagyományos olaj- és szőlőtermelés már csak kiegészítő díszlet amit a tehetős fizető szállásvendégek és a borkóstoló túrára érkezett vidám társaságok kedvéért tart fent a leleményes olasz családi üzlet.
Mi is nekiindultunk és pár városka után úgy éreztük magunkat mint aki beszabadul egy nagy hírű étterem tízfogásos kóstoló menüjére - a hely varázsával csordultig telve nem is próbáltunk mindent megnézni és útba ejteni - az előétellel jól lakva ínyenc módjára turkálunk a következő fogásokban. Itt bizony heteken át lehet bóklászni, borokat és ételeket próbálgatni és csak élvezni az életet.
Pár hely ahol mi megálltunk és bárkinek merjük ajánlani. Radda, Volpaia, Greve in Chianti, Montefioralle, Castellina, San Gimignano, Monteriggioni - azoknak akik szeretnek kacskaringós utakon beleveszni a tájba, akik nem rohannak, akik szívesen elücsörögnek egy étterem teraszán helyi (világhírű) borokat szürcsölve és olajbogyókat eszegetve, akik szeretnek ódon macskaköves utcácskákon, apró zegzugos városkákat felfedezni.
