2009. augusztus 23., vasárnap

Pataki kiábrándulás

Régóta vágytunk már egy jó kis fagyikehelyre, és mivel egész miskolcon nem találtunk olyan helyet ahol ilyet ehetnénk, egész jó ötletnek tűnt egy forró nyárvégi nap estéjét azzal megkoronázni, hogy az Érdi Pataki cukrászda fagyikehely-kínálatát végigkóstoljuk.

Régebben klasszikus családi eseménynek számított beülni a kocsiba és Érden megtömni magunkat, persze a Pataki cukrászdában ahol hosszú sorok állnak mindig. Pontosan nem tudtuk meg mi történt de hosszú sorok sem voltak és a hasunk sem lett tele.

Gasztronómiai katasztrófánk úgy kezdődött, hogy nem tudtunk választani, annyira rosszul komponált kelyhek mosolyogtak vissza a fagyilapról. Előbb még arra gyanakodtunk, hogy elkapattuk magunkat még Nizzában ahol nagyon-nagyon finom fagyit adtak. Aztán végül megkaptuk a kelyheket és sajnos a kiábrándulás it érte el a tetőfokát... én még fagyit nem hagytam ott - eddig. Pedig a pincérnő szerint ott készítik és nem az Auchanban vásárolják az alapanyagot. A gyümölcssaláta az erjedés második fázisában járt, a tejszínhabba kókuszreszelék került amitől másnapos tejhab íze lett és a fagyiban pedig a gyümölcsre emlékeztető darabkák ping-pong labdányi jégtömböket alkottak. És az íze is kriminális volt.

Hát ennek is vége van... szóljon aki tud jó fagyizót dél-Budán!

2009. augusztus 16., vasárnap

A terminál

Sikerült kaland-túrává átalakítani az augusztusi hazalátogatásunk kezdetét. Rögtön nem is hittünk a szemünknek mikor megláttuk, hogy a gépünk 19:35-ös indulása picit késik így várhatóan 23:55-lesz a felszállás időpontja. Aztán kiderült, hogy nem kell szemüveg, csak néhány jó ötlet arra, hogy mive lehet eltölteni 6 órát egy reptéren. Virág például kifejezetten örült, hogy meg tudjuk nézni a repülőket és nem kell azonnal az egyikbe bezsúfolódni. Meg aztán van játékbolt is a reptéren, meg játszótér... Tom Hanks is példát vehetne rólunk az idő elütését illetőlen.

A legdurvább az volt, hogy a gép csak bécsbe ment és onnan még autózás következett Budapestig... így kedves szüleink velünk szívtak és bizony világos volt már mikor Budapestre értünk. Arra sem számítottunk, hogy a magyar és a spanyol kánikula között a terminál légkondija teljesen lefagyaszt minket - volt rá ugye ideje.

Meg is fogadtuk, hogy többet mi olyat nem szervezünk, hogy ne Budapestre érkezzen a gép - de másnap láttuk is a hírekben, hogy a SKY-t ki is tiltották a Bécsi repülőtérről... tehát ha úgy vesszük még szerencsénk is volt, hogy nem aznap repültünk amikor végetért a türelem... Párizsban például lefoglalták az egyik gépüket, Bécsből sem szállhatnak föl többé.

Olvastuk is az Interneten nem sokkal később, hogy a fapadosokkal utazni manapság könnyen kalandtúrává fajulhat.

2009. augusztus 9., vasárnap

Cote d'Azur - A nagy kékség


Gondolom észrevettétek, hogy volt egy cseppnyi adásszünet. Persze minket ismerve nehéz elképzelni, hogy semmi sem történt volna, valójában inkább sűrű volt a program ráadásul még nyaralni is voltunk ahová nem vittünk magunkkal internetet... hát most erről a nyaralásról dióhéjban.

Nem akartunk messzire menni, de azért mégse a környéken tébláboljunk, nem akartunk nagyon meleget, de azért hideg se legyen, ne olyan helyre menjünk ahol már sokat voltunk és legyen strand vagy tenger de azért ne csak a parton üljünk másfél héten át... Nos ha ezeket a kritériumokat megnézzük, hát azért leszűkül a kocsival elérhető nyaralóhelyek száma. Végül ide a szomszédba ugrottunk át, Nizza és Cannes közé konkrétabban Antibes-ba. Persze nem ültünk a parton egész végig és ezért sikerült bejárnunk a Riviéra Nizza körüli lánivalóit, strandjait és múzeumait. A kaszinóba nem mentünk be Monte Carlóban mert nem volt épp nálam az öltönyöm, és végül nem mentünk el a Szaudi herceg jótékonysági árverésére Cannes-ben, mert nem találtunk parkolóhelyet a szálloda előtt a sok Ferráritól és Bentley-től. Ezen kívül mindent megnéztünk, bejártunk.
Azt kell mondanom, hogy a Riviéra egy életérzés... jártunk ott 11 éve, de akkor fel sem tűnt az a felfoghatatlan gazdagság és kulturális terülj-terülj asztalka ami a strand-túristákkal keveredve ellepi a partot és az ottani alpokalja vízközeli hegyeit. A villák, yachtok, sportkocsik és ékszerboltok igen komoly koncentrációja mellbe vágó, még akkor is ha gyakran utazunk és nem csak a gazdasági felzárkózás előtti világrészekbe. (Autóbolondoknak esetleg még összehozok egy postot, sok érdekes dolgot láttunk arrafelé... hajókhoz sajnos nem értek, talán ha valakinek az 5-fős egyenruhás személyzet és a három szintes 120 lábas méret mond valamit...)

Miért is hívják a Francia mediterrán partvidékét kék partnak? Most, hogy a tenger partján élünk kicsit délnyugatabbra és szinte minden nap látjuk a víz végtelenjét de a hétvégéken így nyáron biztosan eltöltünk pár órát a strandon, egyből látható az amit amúgy csak vakító PR szövegnek gondoltam volna: a víz kékebb a Riviérán, mint a Costa Brava-n vagy a Costa Daurada-n! Nem mintha itt nem lenne kék a tenger, de erre leginkább egyfajta mélykék a meghatározó míg Nizza magasságában a víz mintha az ég világoskékjét próbálná visszaadni, külösen ahol öblök és szirtek szabdalják fel a partvonalat. (az alábbi galériában érdemes nézelődni).

Egyébként az lepett meg minket leginkább, hogy a strandoktól eltávolodva milyen sok érdekes látnivaló van - és nem a tömegturisztikai szórakoztatóparkokra gondolok - a poszt-impresszionista festőktől a huszadik század legtöbb vonulata megtalálható a gyönyörű hegyi falucskák apró és nagyobb galériáiban. A Nizzai modern művészetek múzeuma nagyon élvezhető volt éppen úgy ahogyan az Antibes-i Picasso múzeum vagy a Cimiez villái közt megbúvó Chagall életműház - amelynek a hatalmas fák alatti kis kávézójának a hangulatát is nagyon szerettük.

Persze van mit csinálni gyerekekkel és szabadtéren is... Mi a Marineland komplexumba látogattunk el, mivel voltak emlékeink a nagy halakról és szerettük volna Virágnak is megmutatni az Orcákat. Érdekes módon a kevesek által látogatott 'vadnyugati falu' volt neki talán a legjobb móka, és minket is meglepett ahogyan a minigolfpályán végigkergette a labdákat, talán jobban élvezte mint mi! Persze azért emlékezetes volt ahogyan a gyilkos bálnák kiugrottak a vízből a maguk 9-10 tonnájával, még ha a nagy tömeg és túlzottan amerika-ízű showműsor teljesen kultúridegen volt is. A Cannes-i pirotechnikai művészeti verseny esti tüzijátéka nagyon jó volt (augusztus 20 amolyan kocsma mögötti petárdázás mellette), és Eze botanikus kertjéből lenézni Cap Ferrat-ra és Nizza öbleire miközben a lemenő nap surlófényei simogatják a 'corniche' szikláit szintén életérzés.

Majd még írunk biztosan a kék partokról ahogyan ellep bennünket az ihlet, talán amikor kint esik az eső és fúj a szél - Novemberben??

Biztosan visszanézünk még, de valószínű hogy nem fogunk unatkozni!



2009. július 14., kedd

A mágikus DJ szökőkút

Az iroda ablakából szépen rálátok a Barcelonai Palau Nacional - azaz a Montjuic nemzeti múzeumának a a gyarmatosítás korát idéző látképére, lépcsők és utak emelkednek klasszicista stílusban a placa Espanyol-tól egészen a múzeum teraszáig - ami egyébként némiképp hasonlít a budapesti király palotához. Ezen a grandiózus sugárúton az egyik leglátványosabb állomás a szökőkút, amely csak hétvégénként és esténként üzemel (nyáron talán minden nap).

A szökőkút - klikk a galériához


amikor először sétáltunk arra - még három éve - fura is volt, hogy a gyönyörűen elképzelt csobogó víz-özön amely a palotától vezet egészen le a térig, miért nem üzemel állandóan - a közepén koronaként elhelyezett szökőkút például akkor sem ment. Aztán elolvastuk a kis táblát, hogy ez bizony egy mágikus szökőkút és nem szökik csak úgy bármikor. Ettől a kis táblácskától megnyugodva nem is volt hiányérzetünk egészen az egyik elmúlt hétvégéig, amikor úgy döntöttünk, hogy ideje megnézni közelebről, mitől is varázslatos ez a látványosság.

Az egy dolog, hogy pont a Montjuic éjszakáját sikerült kinézni, amikoris az összes múzeum mindenféle rendezvényeket szervezett ott, ráadásul a 24 órás kerékpárverseny lankadó szereplői is ott köröztek. Így hát mondhatni nem voltunk egyedül... Mikor végre sikerült leparkolni egy pár saroknyira és sétáltul vissza a pl Espanya-ra, még egy magyar csoportot is láttunk ahogy egy szex-shop előtt ácsorogva várták a buszukat (először azért tanakodtunk, hogy milyen banda az ahol 30-40 tinédzser egy szex-shop előtt malmozik, aztán hallottuk az ismerős szavakat...)

A tömeget is feledtette végül a szükőkút grandiózus látványa, hatalmas a szökőkút és a különféle vízfúvókáknak köszönhetően még pom-pom-nál is több formát fel tud venni. Ezt még fűszerezi, hogy különféle színű fényekkel világítják meg és zenés keverék szól alatta - ez utóbbi eleme feledhető lenne egyébként. Emberek pedig ülnek a lépcsőkön és csak nézik. És tényleg nagyon szép, tehát mi is néztük. A zenei keverék a klasszikusoktól a modern-instrumentálisig szépen átölelnek mindent, ráaádsul szezononként új zenei blokkot raknak a szökőkút belső kazettásmagnójába. Valószínűleg jó állás lehet a kút zenei szerkesztőjének lenni, legalábbis a buzgalom kilátszik a keverékből, ami sajnos inkább megmosolyogtató olyan gyakran váltogatják a külömböző számokat. Azért örültünk, hogy a magyar táncok is felfértek a repertoárra és ha jól emlékszem a finálét pont ez adta.

Virágnak annyira tetszett, hogy alig akart eljönni onnan, pedig már igen későre járt. Sebaj, beszéltük, majd visszamegyünk!

2009. július 12., vasárnap

Ha kánikula, akkor mojito


A múlt héten annyira nagy melegek voltak errefelé, hogy folyamatosan kívántunk valami hideg innivalót és gondoltam, hogy próbálkozzunk valami fanyarabb ízzel, hátha jobban oltja a szomjat, mint a mindenféle édes lötty. Persze a víz a legjobb, de azért néha nem árt valami íz is. Így aztán megkezdődött a mojito gyártás itthon, persze alkoholmentesen...

A recept nagyon egyszerű, az arányok nem is aranyszabályok, hiszen valaki édesebben, valaki savanykásabban szereti, én valahogy így csináltam most:

2 dl vízből és 2 dl cukorból jó sűrű cukorszirupot készítettem, amibe beledaraboltam jónéhány lime-ot és sok-sok mentalevet, majd belecsavartam még néhány lime levét. Ezt az alapot aztán a hűtőben tároltam és mintha szörp lenne, a következőképpen használtam fel:

Egy poharat jól megtöltöttem jégkockákkal, majd ráöntöttem kevés (nekem tényleg nagyon kevés szirup kellett, mert amúgy túl édesnek éreztem) szirupot és aztán felöntöttem kis vízzel és kis gyömbérrel. Volt amikor még extra mentaleveleket vagy lime darabkákat dobáltam bele, de amúgy az alap ennyi.

Virág csak annyit fűzött hozzá, hogy "miért isszuk meg a petrezselymet?" (mármint a mentaleveleket), de azért időnként ő is jól felfrissült tőle, én pedig nagyon belehabarodtam. A végén már az alapszirup nélkül egyszerűen csak lime-citrom-menta-gyömbér-jégkocka kombináció volt a nyerő. Ha jól látom, akkor megint jó kis kánikulahullám lesz Budapesten is, úgyhogy tessék kipróbálni!

2009. július 11., szombat

Óvodai alkotások albuma

Lassan itt az óvodaév vége és ugyan most csütörtökön a kivételesen rossz idő miatt elmaradt az óvodai évzáró buli, pár hét van már csak hátra a felhőtlen óvodai játszadozásokból és szeptemberben indul máris az iskola. Virág pedig egyre nagyobb, mostanában nagyon "nagylányos" lett és sokat beszélget bonyolultabbnál bonyolultabb dolgokról. Sokszor érdekes lenne bebújni a kis fejébe, hogy mi is zajlik ott, mert az kívülről is látszik, hogy nagyon dolgoztatja az agytekervényeit.

Nemcsak itthon, hanem az óvodában is sokat kreatívkodnak és most így év vége felé kaptunk is egy mappát, amit a gyerekek csináltak és a saját kis alkotásaik vannak benne. A büszke szülők persze máris kis Picasso-kat sejtenek a festmények mögött, mi egyelőre még nem megyünk ennyire messzire a jövőképet illetően, egyszerűen csak büszkék vagyunk Virágra és tetszenek a kis művei.

Íme az első online kiállítása, jó nézelődést!



2009. július 10., péntek

Poblet-kolostor


Tegnap ellátogattunk a híres Poblet-kolostorba, ami 1991 óta az UNESCO Világörökség részét képezi és ugyancsak bő egyórás útra fekszik Barcelótól. Nem véletlenül, hiszen ebben a gyönyörűen megmaradt, illetve felújított épületben kisebb megszakítással folyamatosan éltek és tevékenykedtek cisztercita szerzetesek. Az épület hatalmas és egyszerűen lenyűgöző. Van itt hatalmas borfeldolgotó terem (ahol ma a családtagok találkoznak a szerzetesekkel), ebédlő, konyha, árkádos kerengő, díszes kút, hatalmas kápolna és templom, ahol Aragónia királyai nyugszanak gyönyörű alabástrom oltár előtt és óriási modern könyvtár, ami a nagyobb egyetemi könyvtárakkal verseng felszereltség és az itt található kötetek száma tekintetében. Sajnos a szerzetesek mindennapjaiba nem nagyon nyújt betekintést a vezetett túra, de a környező táj, a kolostor környéke és maga az épület miatt mindenképpen megér egy látogatást.


Ráadásul a környéken nem ez az egyetlen kolostor, úgyhogy akinek kerengő hiánya van, akár sorba is látogathatja őket a cisztercita útvonal keretében. A múlt héten pedig még az is kiderült, hogy a mi Mátyásunk, azaz Hunyadi Mátyás felesége, Beatrix, tulajdonképpen Aragóniai Ferdinánd lánya volt és miután Olaszországan meghalt, ebben a kolostorban helyezték örök nyugalomra. Szóval jól értettük, amikor valamilyen magyar királynéról meséltek a királysíroknál, csak azt nem tudtuk, hogy ki lehet az. Most pedig már erre is fény derült.


Poblet


2009. július 9., csütörtök

Reus


Szombaton lassú ébredezés után Reus-ba indultunk, ami Barcelonától bő egyórányi autóútra, délre található.

 

A város több dologról híres: egyrész arról, hogy a 19. században, textil- és brandyiparának köszönhetően Katalónia második legnagyobb városa volt, és ennek köszönhetően szebbnél-szebb, hol felújított, hol még romjaiban heverő szecessziós 

épület figyel ránk a girbe-gurba utcácskákban.

 

Ezeket egyébként a szecessziós városnéző útvonal  keretén belül kis térképpel vagy egyszerűen csak a táblákat követve nézhetjük meg, sajnos csak kívülről.

 

A hely másik fő nevezetessége, hogy Gaudí  itt született és a főtéren ennek megfelelően van is egy hatalmas Gaudí Központ , amit mindenképpen érdemes végigjárni, mivel nagyon kulturált, modern, érthető és érdekes formában vezetnek minket végig a művész életén, munkásságán. Így, hogy az elmúlt egy évben nemcsak Barcelonában, hanem más városokban is sikerült Gaudí házakat, műveket végiglátogatni, nagyon sok dolog visszaköszönt a kiállításon, de valahogy mégis nagyon más oldalról világították meg a módszereit, az életcélját, a gondolkodását.

Itt maketteken mutatják be az arányokat, az építészeti technikákat, majd találós kérdéseket keresztül mutatnak rá egy-egy furfangos építészeti megoldásra, aztán gombnyomásra nézhetjük végig, hogy hogyan találta ki a nagy zseni a levegőkeringetést az általa tervezett házakban vagy hogyan forgatták és hasznosították újra a Parc Güell esővizét. 

Itt kipróbálhatjuk és megnézhetjük azt a módszert is, amivel Gaudí teljesen megreformálta az építészeti tervezést, azaz itt rekonstruálták azt a modellt, amivel anno a művész megtervezte a Kolónia Güell templomát , majd ennek nyomán a Sagrada Família  terve is elkészülhetett. 

Egyszóval ez kicsit olyan, mintha nem a művész alkotásait járnánk be, hanem a kulisszák mögé vinnének minket és a MI helyett a HOGYANt mutatnák be. És ez a legjobb példa arra nézve is, hogy hogyan csináljunk üzletet és turizmust a szinte semmiből, hiszen építettek itt egy hatalmas 4 szintes Gaudí központot anélkül, hogy a városban a híres építész bármit is alkotott volna…

 

Reus ezen kívül a boltok városa, lépten-nyomon márkaboltokba, butikokba botlunk, kivéve persze, hogyha szombaton délután vagy vasárnap érkezünk, hiszen jó 

spanyol szokás szerint ekkor semmi nincs nyitva. Hogyha pedig elfáradtunk a nagy mászkálásban, akkor innen nem messze található a Costa Daurada, azaz az Aranypart is, ahol kipihenhetjük a városnézés fáradalmait.

2009. június 30., kedd

Lehet választani a nyelvek közül!


Virág most már nagyon intenzíven használja a tanult nyelveket, szerencsére jól meg tudja különböztetni őket és csak ritkán keveri-kavarja őket. Velünk itthon mindig magyarul beszél, de például amikor óvodai szituációhoz hasonló környezetbe kerülünk (gyerekek, játszótér, stb.), akkor már megjelennek az angol, a spanyol és katalán szavak (meg persze néhány holland és még ki tudja, hogy mi...). A babáit is legtöbbször angolul fegyelmezi (mint ahogy óvónéni, óvóbácsi őket), de hogyha játszik velük, akkor inkább spanyolul cseverésznek (ahogy a gyerekekkel).

A héten például a következő mondatot sikerült mondania az udvaron:
"Anya, careful! Aquí madárkaka." - azaz Vigyázz Anya, itt van egy madárkaka - és mindez magyarul, angolul és spanyolul.

Hát, most épp így beszél a többnyelvű környezetben felcseperedő 3 éves lányunk.

2009. június 19., péntek

A spanyol narancs




Amikor pár hete végigautóztuk Spanyolország keleti partvidékét Murcia felé, majd vissza, akkor láttuk, hogy a hatalmas narancstermelő vidékeken a fák alatt rogyásig megpakolt zsákokban szedik a narancsot és pont ebben az időszakban itt a barcelonai boltokban is megjelentek a 4-5 kilós narancshálók. Én is vettem egy ilyen háziasszonyok karizmát erősítő kiszerelést, merthogy a mostani smoothie gyártáshoz csak jobb, hogyha friss narancsot préselünk, mint hogyha kész narancslevet veszünk (még akkor is, hogyha azt a PEPSI gyártja) és azért is gondoltam, hogy írok gyorsan róla, mert az élmény meghatározó volt. Vágtam fel a nem túl egyenméretű, nem is túl szép narancsokat és kezdtem kicsavarni a levüket. Az egyből feltűnt, hogy alig volt bennük mag, aztán jött a következő meglepetés, a kis citromprés 1-2 narancs leve után csordulásig telt, tehát ezeket a narancsokat tényleg lédúsnak lehet nevezni és végül jött a kóstolás: édes, zamatos, hmmmm. Ha a jövőbeli fényképeken izmos bicepszeket, tricepszeket véltek felfedezni rajtam, akkor tudhatjátok, hogy sok narancsot vettem (ja és ásványvizet, mert itt azt is leginkább 5-8 literes megapalackban adják..).

 

Ez a narancs Valenciából jött, azaz Valencia tartományból valahonnan, ami itt országon belül egy híresen jó narancstermelő vidék. Persze itt is többféle narancs terem a fákon, van például olyan, amit csak lekvárokhoz használnak fel, amúgy nem igazán fogyasztható a gyümölcse (ilyenek nőnek a parkokban, vagy itt a környékbeli utcákban) és vannak az ehető, vagy levüket kicsavarva iható narancsok. Ezek között is vannak a mandarinfélék és a nagyobb, savanykásabb narancsok. A Navelina az egyik sztár narancsfajta itt, mivel nagyon korán, már tavasz elején beérik, lédús, édes izű, vékonyhéjú és magtalan és a Valencia Late, ami ugyan kisebb, de éppúgy édes, lédús, mint az előbb említett. De van még Navel, Salustiana, Marisol, Oronules, Clemenpons és Loretina fajtájú is. Sajnos még leírás után sem nagyon tudnám beazonosítani ezeket, talán majd pár év tapasztala után menni fog. Amit most ettünk-ittunk az a Valencia Late volt és nekünk nagyon ízlett. Már itt is érezhető volt a nagy különbség, hogy a gyümölcs nem zötyögött napokig kamionban, majd várakozott agyonhűtött tárolókban. Vajon milyen lehet frissen leszedni a narancsot a fáról és azonnal megenni…

 

Van amúgy, amit azt hiszem, hogy sosem fogok megérteni: otthon általában az EU-s szabványnak megfelelő egyengyümölcsöket lehet megvenni a boltokban arra hivatkozva, hogy ha már EU-s ország vagyunk, akkor ez így van rendjén. De hogy van az, hogy itt lehet kapni formátlan, csúnyácska, ellenben nagyon finom, ízletes paradicsomot, narancsot, almát, stb.??

2009. június 17., szerda

Katalán nyelvtanulás

Miután a hivatalos ügyintézések nyelve itt Barcelonában a katalán, egy évi ittlét után katalán nyelvtudásunk nem a nullával egyenlő, de ez mégsem jelenti azt, hogy valakivel akárcsak pár mondatot is, de tudnánk már beszélni. Múltkoriban beültünk egy helyi étterembe, ahol az akkor már aránylag jó kommunikációs szintű spanyolunkkal egy kukkot sem értettünk meg abból, amit katalánul mondtak. És mit ne mondjunk, elég rossz érzés kerített minket hatalmába, hogy ezek szerint mégsem hasonlít a két nyelv egymásra? Pedig mi azt gondoltuk.

 

A lényeg, hogy szeptembertől Virág olyan iskolába fog járni, ahol ugyan tanulnak spanyolul és angolul is, de azért a fő nyelv a katalán. Reményeink szerint ő elég hamar belejön majd ebbe, az utóbbi egy évben volt alkalma hozzászokni a soknyelvű környezethez, de mi lesz velünk? A beíratkozáshoz szükséges dokumentumokat sikeresen kitöltöttük, csak egy dolgot sikerült félreértelmezni, de azért nagy izgalommal tekintünk az első katalán szülői értekezletre vagy amikor már majd egy kukkot sem értünk abból, amit Virág beszél.

 

Ezt a teljes kiszolgáltatottságot elkerülendő, gyorsan neki is álltam a katalán nyelvtanulásnak. Az önkormányzat itt a nyelv és a kultúra megőrzése és támogatása érdekében ingyenes tanfolyamokat szervez több kerületben is, és mivel ezek ingyenesek, a külföldiek szívesen veszik igénybe, hiszen elég ritka, hogy valahol az embernek ingyen tanítsanak meg egy nyelvet, még akkor is, hogyha az nem túl sok országban használt nyelv…

Mivel a tanfolyamok általában délutánonként vannak, én sajnos nem tudok rájuk elmenni, így könyv (Catalan para dummies) és online oktató portál segítségével kezdtem hozzá a tanulásnak. Az online portált amúgy szintén az önkormányzat fejlesztette és ingyenes regisztráció után bárki tanulhat különböző szinteken katalánul. A rendszer szerint a teljesen kezdő szintre eddig 9894 felhasználó regisztrált, akik közül 13 magyar is van... A könyvben pedig az a vicces, hogy katalán nyelvet tanulom egy spanyol nyelven írt nyelvkönyv segítségével, így aztán teljes a siker, hiszen egyszerre tanulom a szavakat és nyelvtani fogalmakat két nyelven.

 

Az egészben az a legérdekesebb, hogy itt élve nagyon sok szót ismerünk már katalánul írásban, mivel mindenhol vagy csak katalánul vagy katalánul és spanyolul van kiírva minden. Írott anyagokban ezért aztán már nagyon jól tájékozódunk, de a beszéd mégis nagyon bonyolultnak tűnik.

 

Persze ezt gondoljuk most, aztán egy-két lecke a könyvből, néhány lecke online és remélhetőleg nem fogunk tornaruha helyett kenyérpirítót vinni az iskolába…

 

Ja, és még egy érdekes kis történet: Gondoltam, hogy az első lecke anyagának elsajátítása után, a hogyan mutatkozzunk be? szókincset próbálom Virággal megtanítani, hogyha majd első nap katalánul kérdezik, hogy hogy hívják, akkor legalább értse meg a kérdést és mondja meg, hogy Ambrózy Virág. Kérdezem én: Com et dius? Virág válaszol: Virág. Ezek szerint ő ezt már tudta.

Na ez a gáz, amikor a gyerek többet tud, mint mi és nem is tudunk róla… Lehet, hogy más nyelveken is beszél csak még nem próbáltunk rákérdezni???

2009. június 11., csütörtök

Smoothie őrület


Ahogy már a múltkoriban írtam, kicsit rákattantunk az édességekre, desszertekre, de most eldöntöttem, hogy egy jó darabig megtartóztatjuk magunkat és nem eszünk mindenféle molten chocolate cake és társai finomságokat, inkább megpróbálok a mindenféle finom gyümölcsből finomságokat kreálni. Segített ebben még az is, hogy kölcsön adtam Leyla barátnémnak a konyhai robotgépemet, így aztán nem is tudtam volna komolyabb tortákat, készíteni. 

Reggelire mostanában például Smoothie-t iszunk. Még mielőtt bárki valami furcsaságot sejtene emögött a szó mögött, elárulom, hogy egyszerű gyümölcsturmixokról van szó, annyi kiegészítéssel, hogy a Smoothie-ba lehet tenni jeget, fagyasztott gyümölcsöt, joghurtot vagy akár ritkán még tejet is, de például fagyit soha. Mert akkor ugyan még finomabb lenne, de akkor már nem hívhatnánk Smoothie-nak.

Na ennyit a definíciókról. Jöjjön a lényeg!

 

A smoothie alapreceptje nagyjából így néz ki:

2-3 gyümölcs

2 dl narancslé (persze a legjobb a frissen csavart, 100%-os)

1 joghurt

Hogyha nem találjuk elég édesnek, általában csak mézzel illik édesíteni, de legtöbbször szerintem még erre sincs szükség, márcsak azért sem, mert ez az egészséges receptek között kiemelt helyen szerepel általában.

 

A héten csináltunk banános-mangós smoothiet (2 banán, 1 mangó, 2dl narancslé, 1 joghurt), epres smoothiet (2 pohárnyi eper, 2 banán, 2 dl narancslé, 1 epres joghurt), meg sárgadinnyés smoothiet (2 nagy szelet sárgadinnye, 2 dl narancslé, 1 banán, 1 joghurt) és persze még nincs vége. Nemsokára jön az ananászos, erdei gyümölcsös és dinnyés smoothie.

 

2009. június 10., szerda

A fetás görögdinnye saláta esete

Konyhai szárnypróbálgatásaim során belebotlottam egy izgalmasnak hangzó receptbe, a fetás görögdinnye salátába. Először elvetettem az ötletet, de aztán csak nem hagyott nyugodni, így a múlt héten elkészítettem. Ez egy tipikusan hőségben fogyasztandó recept, mondjuk sült húshoz vagy csak úgy magában. Nálunk sajnos pont vasárnapra kicsit szeles lett az idő, így a jól behűtött saláta vegyes ízeivel annyira nem lett ütős, ellenben nagyon szép, piros-fehér-zöld színeivel hihetetlen mutatós  étel. Nehéz elképzelni, leírni pedig lehetetlen, hogy milyen ízhatású ez az édes dinnyegömbökből, omlós fetasalátából és markáns mentából álló saláta, úgyhogy akit érdekel, csinálja meg egy forró nyári napon.

 

Fetás görögdinnye saláta

 

Hozzávalók:

½ görögdinnye

200 gr feta

mentalevelek

fél deci oliva olaj

fél deci rizsecet

bors

 

Először is daraboljuk fel a dinnyét kockákra vagy dinnyekanállal vájjunk ki belőle golyókat. Erre morzsoljuk rá a feta sajtot és végül öntsük rá az olivaolajból,  rizsecetből és őrölt fekete borsból készített salátaöntetet. Jó pár órára vagy akár egy éjszakára is betehetjük hűlni ,hogy jól összeérjenek az ízek.

2009. június 9., kedd

Mangós sárgadinnye leves

Itt a nyár, van sok-sok gyümölcs, úgyhogy jöhetnek a hideg gyümölcslevesek. Az otthon jól bevált meggyleves itt sajnos nem téma, mivel nem nagyon lehet meggyet kapni, sem frissen, sem fagyasztott vagy befőtt formában. Így legalább lehet tovább kísérletezgetni az ízekkel.

A múlt héten a kis arab zöldségesnél gyönyörű friss mangót vettem, így fogtam neki a mangós receptek keresésének és hálás kis családom megint csak nagyon értékelte a végeredményt:

 

Mangós sárgadinnye leves

 

Hozzávalók.

1 sárgadinnye

2-3 mangó

2 lime

Ízlés szerint gyömbér (ízlésem lett volna, de gyömbérem nem volt, szóval most enélkül készült)

 

Elkészítése persze nagyon egyszerű, daraboljuk fel a gyümölcsök húsát, turmixoljuk őket össze a 2 lime levével és jól hűtsük be. Tálalni valamilyen piros gyümölccsel érdemes, mert az édes és jól mutat rajta. Előre szólok, hogy jobb, hogyha már elsőre dupla adagot készítünk, mert ebből aztán minden mennyiség pillanatok alatt elfogy.


 

 

2009. június 4., csütörtök

A Manga bal oldalán



Az elmúlt napokban a hétfői szünnap köré szervezve hosszú hétvégére indultunk és mivel a tőlünk már jól megszokott tempót vettük alapul, gondoltuk, hogy ha már van 5 napunk, akkor abba nemcsak valami közeli célpont fér bele, így hát leugrottunk Murcia tartományba, Dél-Spanyolországba. Az ugrás elég nagy lett, még minket is meglepett, hogy végül 700 kilométerre sikerült kis otthonunktól eltávolodni, Virág pedig az odaút utolsó száz kilométerében hangot is adott bánatának, hogy ő bizony Barcelóban akart volna maradni, merthogy ott is van tenger, minek Murciába menni. Ez eddig igaz is lett volna, de azért mégsem lehet mindig itthon az ember még akkor sem, hogyha itt is van tenger.

 

Murcia tartomány amúgy az egyik legritkábban látogatott tartománya Spanyolországban (legalábbis a könyvünk szerint), amit a helyszínen járkálva nem gondolnánk, mert a part telis tele van nyaralásra tervezett apartmantornyokkal, éjjel-nappali nyitvatartású boltokkal és mindenhol minden ki van írva angolul is.. Ez pedig igazán ritkaság számba megy itt Spanyolországban. De az tény és való, hogy a tengerpartot leszámítva, a főbb városok nem annyira turisztikai célpont szagúak, mint más spanyol városok.

A tartományban amúgy vannak magas hegyek, nagy síkságok, természetvédelmi területek, kis és nagy városkák és hosszú-hosszú partvidék, ahol az éves átlaghőmérséklet 18 fok körüli, így aztán nem meglepő az angol turisták magas száma.

Mi egy elég híres helyre utaztunk, a Mar Menorhoz, ami gyakorlatilag egy, a tengerbe 22 km hosszan benyúló földnyelv által bezárt, kis tengeri laguna, aminek ugyan sós a vize, de hét méternél sehol sem mélyebb, így aztán egész évben melegebb mint a tenger, mindenféle vízi sportokat lehet benne űzni, ezért kapta a “világ legnagyobb medencéje” nevet is. Itt található a 'La Manga' amely magát a földnyelvet jelenti ami elzárja a lagunát a tengertől, és amely hatalmas apartman-házak sorából áll hosszú kilométereken át (nagyon bizarr látvány ám).

 

Jól felszerelt kis apartmanunkból aztán csillagtúraszerűen látogattuk meg a környék érdekesebb városait, Murciát és Cartagenát. Mivel most megpróbáltuk magunkat visszafogni, egyáltalán nem próbáltunk meg minden múzeumot végigjárni, helyette inkább a játszótereken és a tengerparton múlattuk az időt.

 

Először Cartagena felé indultunk, ahol egy sok szempontból ambivalens város fogadott minket. Azt egyértelműen érezni lehetett ugyanis, hogy ennek a városnak a múltban fontos szerepe lehetett, hiszen már a nevét is Karthago után kapta, meg aztán van itt római színház, sok-sok vár, erőd, torony, bikaviadal aréna, szecessziós építészet és társai, de ma az egész kicsit mégis csak díszletnek tűnik, az épületek nagy része omladozó, lerobbant, az utcán lézengő munkanélküliek ütik el az időt, valahogy kicsit szellemváros jellegű az egész. Persze most is élnek itt emberek, nem is kevesen és keményen dolgoznak azon, hogy rendbe hozzák a régi épületeket, de azt érezni, hogy nem túl sok pénz van erre a célra és ma kevésbé találja meg a helyét a város, mint egykor.

Régen ugyanis a punok Európába érkezve egyből felfedezték, hogy ennek a városnak kiemelt jelentősége lehet, hiszen földrajzilag nagyon jó helyen fekszik, ráadásul egy olyan öbölben, ami jól védhető, a szárazföldön pedig az 5 dombra és azok környékére épült város szintén kiemelten jó elhelyezkedésű. Gyorsan meg is alapították itt Carthago Novat, és terveik szerint innen elindulva hódították volna meg Spanyolországot, majd terjeszkedtek volna tovább Európa és Róma felé, de Scipio a hadseregével ezt a tervet egy csapásra megsemmisítette és ezzel a város római birodalom részévé vált. 

Ezután jöttek a mórok, a vízigótok, a Habsburgok, szóval elhelyezkedésének köszönhetően nagyon színes történelme volt Cartagenának. Egész jól tartotta is magát a város, csak néhány nagyobb járvány tizedelte meg a lakosságot, ám a végső csapás az elmúlt évszázad polgárháborúja volt, amikor is az épületek nagy része megsemmisült. Ennek hatása és eredménye érezhető a lerobbant, lerobbantott házakon, omladozó falakon. A város amúgy ma a spanyol tengerészet egyik fő központja, így aztán a gyönyörű öböl, ami a várost védi, telis tele van kisebb-nagyobb hajókkal, vitorlásokkal, sőt még hadihajókkal is (az össz-hatás inkább hadi- és ipari tehát ne egy Cannes-i kikötőt képzeljünk el).  



Minden ősszel megrendezik a Karthagóiak és a Rómaiak csatáját, ahol a város egyik fele a Karthagói harcosokat, másik fele pedig a római hadsereget képviseli és nagyszabású harci játékokkal múlatják az időt és emlékeznek a város színes múltjára.

Lehet, hogy most még nem talált magára ez a város, de az biztos, hogy néhány év/ évtized felújítási munkálatok után egy olyan Cartagena fog itt állni, ahol sokféle korszak sokféle lenyomatát figyelhetjük meg, miközben jót kávézunk a főutcán és utána jót strandolunk a környező partok egyikén.


Az ellentmondások városa ez: az egykor gyönyörű szecessziós házak között sétálva marokkói utcaképhez hasonlít a tömeg és olyan fura boltok vannak, ahol egy kirakatban kínálnak Jézus szíve szobrot kis Máriával és Metallica pólót sátánista kellékekkel. A város közepén található kellemes kis parkban pedig egy nyugdíjas-tornapálya van (!), és rengeteg ücsörgő ember (az első benyomásunk az volt, hogy ez az ücsörgők városa).



Murcia tartomány központja a hasonló nevű Murcia , ami nemcsak nagyobb, mint Cartagena, de érezhetően pezsgőbb és fejlettebb is. Nem csoda, hiszen itt már az előző évszázad elején projektszerűen kezdték el fejleszteni a várost, védeni és felújítani a régi épületeket, támogatni az újakat, múzeumokat alapítottak és az év minden időszakára terveztek kisebb-nagyobb rendezvényeket, amikre a város, a környék és a nagyvilág ellátogathatott. Mindezeknek az intézkedéseknek köszönhetően a belváros tényleg nagyon rendezett, kellemes hangulatú, jól áttekinthető, bejárható, a műemlékeknél mindenhol spanyolul és angolul is ki vannak írva a legfontosabb tudnivalók, egyszóval jó itt lenni, jó itt mászkálni. A házak falán szinte mindenhol gyönyörűen helyrehozott családi címereket látunk, amitől szinte minden épület életre kel, de legalábbis nagyon színes és érdekes lesz tőle az utcakép.

Van itt Salzillo múzeum, Casino és gyönyörű katedrális, botanikus kert, meg nagyon-nagyon sok és sokféle templom.

 

Mindent összevetve mi jól éreztük magunkat Spanyolországnak ebben a nem annyira fejlett részén, sokat pihetünk, relaxáltunk és gyűjtöttük az erőt a hazaúthoz, ami nem is volt annyira vészes, mint gondoltuk. Félúton beugrottunk Valenciába a már jól ismert vízi állatkertbe, megnéztük a delfin showt, köszöntünk a dugongoknak, aztán irány haza Barcelóba.