Guapa vagy nem guapa?

Az már mindenki számára köztudott, hogy a mediterrán országokban nagyon közvetlenek az emberek és azt is sokszor tapasztaltuk már, hogy minden a család, a gyerekek, így hát nincs olyan nap, amikor az utcán meg ne simogatná valaki Virágot, vagy ne adna neki valaki valamit. És persze mindez minden mögöttes gondolat nélkül történik, senki nem feltételezi, hogy azért teszik ezt, mert éppen el akarják lopni Virágot, vagy azért mert éppen gyerekmunkába szeretnék beszervezni..

A bankszámla ügyintézésnél egyből ugranak és hoznak neki kutyás étkészletet ajándékba, a csoki múzeumban  felszolgálnak neki többféle kóstolnivalót, a buszon a nénik mindig előhalásznak valamit a táskájukból ajándékba, de még a cukrászdából sem engedtek el minket egy kis ajándék baba nélkül. Szóval semmi túlzás, ide érdemes gyerekekkel jönni, mert ahelyett, hogy kinéznék az embert egy múzeumból vagy étteremből, inkább még az ott dolgozók kezdik el szórakoztatni, foglalkoztatni a kis ugrándozót, hogy a szülők nyugodtan tölthessék el idejüket. A legjobb példa erre, amikor az egyik cukrászdában Virág elkezdte az asztalra kikészített céges emblémás szalvétákat egyenként kipakolni, hajtogatni, gyűrögetni, egyszer csak közeledett felénk a pincer. Én már persze örültem, hogy mondhatjuk Virágnak, hogy “Látod, a pincér bácsi sem engedi, hogy minden szalvétával játszunk…”, erre a pincér bácsi nemhogy elvette volna, vagy csúnyán nézett volna (segítve ezzel a szerencsétlen nevelési törekvésünket), a mellettünk lévő asztalról is odaadta az újabb adag szalvétát Virágnak, nehogy kifogyjon a játékból…

Ezen kívül mindenkinek van legalább egy jó szava Virághoz, de inkább száz. A szavak között első helyen áll a ’guapa’, ami szépet, aranyosat, helyest jelent. Namost ezt előszeretettel alkalmazzák mi kis Virágunkra (ami ugye nem csoda...) és ez már olyan méreteket ölt, hogy Virág azt hiszi, hogy mások azt hiszik, hogy az ő neve nem Virág, hanem ’guapa’. A szituációk ezért aztán úgy zajlanak, hogy valaki nagy mosollyal és szeretettel guapának nevezi Virágot, mire Virág kissé felháborodottan és nagy hangon visszakiabál magyarul, hogy ’Én nem guapa vagyok, Ambózy Virág vagyok’. A spanyolok erre értetlenül néznek, nekem pedig adott a helyzet, hogy bevessem az eddig megtanult összes szót, hogy miért is sértették meg Virágot ezzel a bókkal.

Azt hinnénk, hogy nem is igaz…

Amikor kiderült, hogy Spanyolországba jövünk, sokan sok jótanáccsal láttak el bennünket. Volt aki megemlítette, amit már sokszor sok helyen hallottuk, hogyha valaki azt mondja, hogy ‘manana’ (azaz holnap, holnapra) megcsinál valamit, akkor az egyenlő a sohával. Azt hinné az ember, hogy ez már csak olyan jópofa anekdota, nem is igaz, a mai spanyol valóság biztos sokkal gördülékenyebben, célorientáltabban működik. Hát, nem!

Erre egy jó példa a postaládánkon lévő névtábla. Amikor beköltöztünk, akkor a lelkünkre kötötték, hogy csak szabvány méretű, színű névtáblát csináltathatunk, megadott betűmérettel, típussal, stb. Még azt is megmondták, hogy melyik üzletet javasolják ennek az elkészítésére, merthogy a huszonkét emelet összes lakásához ott csináltatja mindig mindenki. Úgy tűnt, hogy ez nagyon egyszerű kis feladat lesz még az akkori nyelvtudásunkkal is.

Fogtuk tehát az előző lakó tábláját és a nevünkkel együtt leadtuk a boltban, hogy pont ugyanilyen kérünk, csak ezekkel a nevekkel. 10 nap kellett az alapos munkához.

10 napva  viszont jött a nagy meglepetés: jó a méret, jó a tábla, jó a szín, jók a nevek, DE minden betű NAGYBETŰ! Hát, ez nem lesz így jó, mondtam akkor a srácnak, aki látva, hogy tényleg nem így kértük, mondta, hogy menjek vissza ‘manana’ és akkor majd bent lesz a másik srác és megbeszéljük. Mondtam, hogy rendben, bár sokat ezen nem tudok velük beszélni.

Másnap: ugyanazt elmondtam mindkét srácnak és meg is értették, így újabb 10 nap múlvára visszarendeltek, merthogy az alapos, javított munkához is idő kell.

10 nap múlva jött az újabb meglepetés: jók a betűk, jók a nevek, jók a színek, DE rossz a tábla mérete! Persze akkor már nem volt ott a mintapéldány, így nem is sejtettem, hogy valami nem stimmel, csak akkor, amikor elhoztam és megpróbáltam kiragasztani a postaládára. Ugyan odafér, de így most eléggé kilógunk a sorból, miénk a legnagyobb névtábla!

Azt még nem tudjuk, hogy mi lesz ennek a következménye, de hogyha valaki szól érte, akkor lazán csak annyit mondok, hogy ‘manana’ megpróbálom elintézni…

Keményen tanulunk spanyolul

Miután beköltöztünk, azonnal el is kezdtük a spanyol tanulást, ami hetente kétszer másfél órát jelent, Maxnek a munkahelyén, Zsuzsinak pedig otthon, míg Virág alszik délután. Tanárunk Fanny és persze Lopez (mint itt sokan). Szerencsére jó tanár, mert nyelvtanárként kifejezetten szörnyű egy rossz tanárt elviselni, így hát nagyon örülök, hogy Fannyt kaptuk tanárnak. Neki ugyan saját állítása szerint Max és én nagy kihívást jelentünk, mivel itthon rendszeresen megbeszéljük, hogy ki mit tanult épp az órán és kinek mit hogyan magyarázott Fanny, így egyből kiderül, hogyha valami hiba csúszik Fanny rendszerébe és szerinte “őrült tempóban” tanuljuk a nyelvet, így mindig sokat kell készülnie. Na persze, ennek egy része a szokásos “bátorítsuk és dícsérjük a diákot és akkor majd jobban megy a tanulás”, de mivel a nulla nyelvtudás szintjéről könnyű nagyot előrelépni, így mi is kitartóan és nagy léptekkel haladunk előre. Most már Márquez novellákról és hétvégi kiruccanásainkról, illetve hasonló témákról írunk házi feladatot és az általánosabb témákról már egész jól tudunk beszélgetni, persze jelen időben, merthogy a múltat, jövőt és a feltételes módot még nem tanultuk…

Most már nem okoz fejfájást, hogyha valaki megszólít vagy felhív minket telefonon, mert általában ki tudjuk hámozni a lényeget, hogyha pedig mégsem, akkor legalább van egy-két kérdés a tarsolyunkban, amivel vissza tudunk kérdezni.

Egy nyelvet sokféleképpen és több környezetben tanulhat meg az ember: könyvből, beszélgetésekből, az utcán, stb… Mi most ezeket ötvözzük. Itt csak az a buktatója a dolognak, hogy az utcán sajnos katalánul vannak kiírva a dolgok, így amikor valamiről beszélek és végre eszembe jut a megfelelő szó, amit valahol láttam-olvastam, akkor kiderül, hogy épp katalánul próbálok beszélni. Ennek köszönhetően, a katalánnal is jól haladunk…

Eddig kb. 350 szó körül járhat a szókincsünk, ami egyrészt sok, másrészt kevés, mi minden esetre örülünk neki és napról-napra igyekszünk gyarapítani. Persze vannak olyan témakörök, amiket igazán jól ismerünk:

ADSL router telepítési leírása, autók konfigurálása (autók színei, extra felszerelései és kiegészítői), élelmiszerek, receptek, étlapok és társai.

Kulináriai kalandozások – a flamencai tojások

A soron következő jellegzetes spanyol étel a “huevos a la flamenca”. Hozzávalókat előkészít (krumplit darabokban kisüt, ezzel párhuzamosan zöldségeket megsüt, összekever, majd az egészet együtt főz, nagy tepsibe tesz, tetejére ráüti a tojásokat és az egészet egyben megsüti. Röviden ennyi. Van benne krumpli , sonka, kolbász, paprika, bab, borsó, sűrített paradicsom, darabolt paradicsom, egész paradicsom, pimeton (édes piros paprika fűszer), sült paprika és egyéb fűszerek – ja és persze a tojás. Az étel nagyon hegyvidéki, nagyon laktató és nagyon finom.

Szerintem. De a család többi tagjának is ízlett, főleg Virágnak, aki kifejezetten rajong a sonkáért, a kolbászért, a „kumpliért”, a tojásért és a borsóért, szóval minden kajáért. A mikönyvünk ugyan nagyon ismert spanyol ételként jelöli meg, a spanyol tanárunk még nem hallott róla, de ez már az ő baja. Ja, amúgy azt figyeltük meg, hogy a környékünkön élők leginkább félkész és kész ételeket vesznek-esznek és gyakran járnak étterembe enni. Míg én az Auchanban (itt Alcampo - a szerk.)  próbálom beszerezni a spanyol ételekhez a hozzávalókat, a helyiek készen kapkodják le ezeket a polcokról.

Valencia (II)

Sejtettük, hogy vasárnap rossz idő lesz - nem hiába írják az előrelejzéseket - ezért magabiztosan figyeltük az utcát elárasztó esőcseppeket. Gyorsan bekaptunk egy reggelit a sarki kávézóban - amit nem épp hideg időre találtak ki mivel ajtaja sem volt - és elmentünk a ‘oceanograpic- nevű hatalmas akvarisztikai és tengerélmény-ügyi kiállításra. Tudni illik van itt Valenciában egy hatalmas  park, amely egy egykoron itt csörgedező folyó medrében lett kialakítva. Ennek az egyik fő attrakciója a tudományok városa, amely teljesen modern, szinte elképesztő épületekben mindenféle múzeum és előadóterem, ezek egyike (talán a legnagyobb is egyben): az itteni tropicarium. Némileg szkeptikusan mentünk el, mert miután megnéztük Norvégiában Európa legnagyobb akváriumi medencéjét, majd Barcelonában a szintén egyedülállónak kikiáltott akváriumot - és mindkettőnél izmosabb élmény volt a Budafoki Tropikárium, nem tudtuk az itteni park mit tud.

Valencia

Hát egyvalamit érdemes megjegyezni: az Oceaografic nagy része nem fedett. Azaz esőprogramnak csak esernyővel jó! (na az esernyő az, amit mi a kocsiban hagytunk). Amúgy nagyon jó a hely, szép idő esetén kifejezetten gyönyörű. A tudományok városa eleve egy építészeti csoda, és akkor erre jön rá, hogy ebben a kis vizi állatkertben tényleg rengeteg halat és egyéb vizi lényt bepakoltak. Megéri az árát - pedig az elég húzós (24 Euro fejenként). Van például egy víz alatti étterem, ahová csak telefonon lehet asztalt foglalni - előző nap ugye -  azt legközelebb nem hagyjuk ki az biztos. 

Sajnos kint nem volt érdemes fotózni az eső miatt, az akváriumok mélyén pedig a kis automata gép hatástalan, a nagyot pedig szerencsére nem cipeltük - elég volt Virág, a babakocsi, a cuccok és mindezzel sprintelni a szakadó esőben és a bokáig érő pocsolyákban. Azért pár kép talán segít bemutatni a helyet. (élőben persze más)

Délután még megnéztük az IVAM-ot, ami a kortárs művészek modern múzeuma, ott két kiálítás fért bele a fejünkbe, az egyik egy elvadult német művész (állítólag híres meg minden) akinek a kiállított műveiből egy kukkot sem értettünk és egy huszadik század eleji Spanyol fotós, akinek a képei nagyon jók voltak.

A szállodában hazafelé menet találkoztunk a délutáni bikaviadal torreádoraival (ott pucolták a cipőiket) aztán elmentünk vacsorát keresni. Mondani sem kell, ekkora már szépen sütött a nap és sehol sem volt az esőnek nyoma... Végül egy kis hangulatos terecske apró helyi éttermében kötöttünk ki és Paella Valenciana-t ettünk.

Apropó Paella... mivel úgy tartják, hogy ők találták fel ezt az ételt, gondoltunk alaposan kiptóbáljuk a helyi Paellát. Természetesen lehet kapni ilyet is és olyat is, mi Valenciai-t ettünk... szám szerint hármat (illetve négy félét) a két nap alatt. Hát teljesen különbözőek voltak... Varrjon rá gombot aki akar (és aki talál varrókészletet a szállodában. - mi egyébként találtunk, csak piros cérnát nem).

Hétfőn egy jót sétáltunk a vásárcsarnokban és a belvárosban (Paella), Virág megkergette a galambokat és feltörölte Tigrissel a főteret, majd el is indultunk haza. 

Valencia (I)

mivel hosszú a hétvége, kigondoltuk, hogy körülnézünk Barcelonán kívül is és Valenciára esett a választásunk. Miért pont Valencia? Már jártunk itt és kellemes élményeink vannak - noha akkor nem kértünk az utcán felkínált kábítószerből... és most sem. A város egyébként Bolyki Gyuri kedvenc spanyol városa, az ország harmadik legnagyobbika, valamivel egymillió lakos alatt és az azonos nevű tartomány fővárosa. Barcelonától 3-3/fél óra autózásra van (autópályán) és itt is a katalán nyelv egyik dialektusát beszélik a spanyol mellett - a Valenciana-t. Történelmét tekintve hasonló a magyarhoz - többször is rossz lóra tettek... az arab elnyomásról mondjuk nem tehettek és mikor El Cid majd a keresztény reconquista seregek visszaszerezték a várost, egy darabig a leggazdagabb spanyol város volt, a Földközi-tenger egyik leforgalmasabb kikötőjével és pezsgő egyetemekkel. Aztán sikerült az örökösödési háború rossz oldalára kerülni, aminek az ára az volt, hogy minden előjogot megvont tőle Madrid, majd szépen parkolópályára került (Barcelonával együtt). A Katalán befolyás folyamatos volt, ezért is beszélik ugyanazt a nyelvet - csak kicsit más dialektusban. Aztán a vérzivataros huszadik században a Franco ellen szövetkező köztársaságiak központja lett, és miután Franco maradt hatalmon sokáig teljesen mellőzték a várost. Madridból egyébként a Földközi-tenger leghamarabb Valenciánál érhető el, ráadásul innen kezdődik a ‘Costa Blanca’ ami a tömegturizmus melegágya, így aztán ma ebből a mellőzöttségből semmit sem lehet érezni, talán csak a nemzetközi tőke nincsen annyira jelen, mint mondjuk Barcelonában.

Valencia

Mikor három körül ideértünk, bepakolódtunk a szállodába - kis Internetes nézelődés után a Vincci Hoteles Lys mellett döntöttünk - ami nagyon kellemes helyen van és még parkolni is lehet alatta, és elmentünk ebédet keresni. Alig egy saroknyira találtunk is egy helyet (itt szinte minden irányban sétáló-utcák vannak) ahol végignyammogtunk egy ‘menu de dia’-t. Sajnos a Paella már ekkorra elfogyott, de azért sikerült masszívan jóllakunk. (nem hiába, aki fél ötkor kezd ebédelni...) A Paella-evést majd még be kell pótolnunk, mivel a fáma szerint Valencában találták fel ezt a tipikusan spanyol ételt - amit azóta országszerte bárhol helyi ételként kínálnak. Mondjuk érdemes óvatosan bánni ezzel a ‘mi honnan származik’ dologgal, mert például ebéd után megnéztük a katedrálist, ahol azt a kelyhet tartják amelyből - a Valenciai közhiedelem szerint - Jézus ivott az utolsó vacsorán. Ezzel aztán a szent Grált már rögtön két helyen is megtaláltuk két héten belül, hiszen Montserrat-ban is őrzik ugyanezt... nem is értem Indiana Jones mit szenvedett ennyit a dolgon.

Csaptunk egy szép városnéző sétát, ahol a kellemes napsütés már csak azért is nagyon jól esett, mert Barcelonában már előző nap és induláskor is szakadt az eső, némi orkán hátán süvítve. Találkoztunk szebbnél szebb kis utcákkal, egy csomó dél-amerikai és afrikai táncossal, akik díszruhában mászkáltak egy színpadon és körül, aztán találkoztunk néhány kósza esőcseppel is.

Vacsorára kinéztem egy éttermet - Seu-Xerea - amit az utikönyv melegen ajánlott (nem csak melegeknek), és szerencsére háromnegyed kilenckor ki is nyitott vacsorára... Azoknak akik erre járnának: két étterem van ugyanazen a néven, ugyanebben az utcában... az egyik a lounge, a másik az étterem. Mi persze a Lounge-ben voltunk, ami teljesen jó volt és finom, viszont egészen más a választék, és itt főleg hideg salik és ínyenc falatok (nem tapas) vannak drága borokkal körbevéve. Ennyire különleges íz-kombinációkat nem is tudom hol ettem, talán a Lou-Louban Budapesten... Virágnak is ízlett a libamájas-narancsos-diós-kuszkusz.

A város egyik szombat-esti érdekessége volt a menyasszony-roham. Étterem után bóklászva egy szép régi házakkal körülvett modernista térre tévedtünk (La Almonia) ahol amerre néztünk menyasszonyokat fotóztak (néha vőlegényestül). Nagyon bizarr volt egyszerre 4-5 menyasszonyt látni pózolni a fotósoknak.

Estére persze beindult az élet, mire 10-re megettük a vacsit és visszaindultunk, a városban be is sötétedett és indult a szombat esti korzózás és élet...

A pedralbesi királyi palota

Úgy indultunk el a pedralbesi királyi palotába ezen a szép vasárnapon, hogy nem vágytunk igazából “museum hangulatra”, egyszerűen csak szívesebben sétálgattunk volna egy szép kastélyban vagy a parkjában, mivel gyönyörű idő volt és Virág sem mindig viseli jól a (számára) unalmas kiállításokat…

Pedralbes

Pedralbes Barcelona egyik kerülete és az erről elnevezett királyi palota egy XX. században épült nem annyira nagy királyi palota. A királyi palota a Güell családé volt (ugyanazé a családé, mint a Park Güell), míg 1926-ban ki nem sajátította a város és királyi rezidenciát nem csináltak belőle. A palota tényleg inkább egy nagy nemesi kastélyra hasonlít királyi palota helyett, de a parkja megállja a híresebb nagy parkok között is a helyét. A parkban kezdtük a sétát, így aztán a kellemes séta megadta a jó hangulatot.

A hónap első vasárnapja lévén ingyen megnézhettük az egész palotát és a benne található két múzeumot: a Kerámiamúzeumot és az Iparművészeti Múzeumot. A Kerámiamúzeumban a tányérok, kelyhek vannak tartományonként kiállítva, így minden szoba más tartomány mintáit, hagyományos ábrázolásmódját mutatja be. Még mi sem gondoltuk volna, hogy ez érdekes is lehet! Hogyha itthon elolvassuk a leírást, akkor valószínűleg nem döntünk úgy, hogy meg szeretnénk nézni több száz „csöbröt”, mégis valahogy a kastély hangulata, a kiállítás igényessége miatt, de minden esetre nagyon élveztük a múzeumot. És csak ezután következett az Iparművészeti Múzeum, ami ezután már csak hab volt a tortán: az állandó kiállítás a kastély eredeti bútorait mutatja be, a mostani időszakos kiállítás pedig a modern lakberendezést mutatta be korszakonként.

Virágot mintha elvarázsolták volna, már a kerámiák is nagyon tetszettek neki, de az teljesen lenyűgözte, hogy a következő kiállításon a múzeumban modern bútorok, formatervezett WC-k  voltak a kiállítás tárgyai és ez persze őt is érdekelte. Ezután már a múzeum WC-jét is nagy áhitattal csodálta meg...

Ha valaki érdeklődik a hasonló tematikájú kiállíttások iránt, akkor ide mindenképpen érdemes benézni. Ha nem, akkor a palota kertje is megér egy sétát. Hogyha pedig nyitás környékén érkezünk, akkor tapasztalatunk szerint a legtöbb spanyol még otthon alszik, így nem kell a tömegben tolongani. (bár lehet, hogy az ehhez hasonló helyeken amúgy sincs soha nagy tömeg..)

Első medencézés – április 30.

A címhez már nem is nagyon kellene semmit sem írni, hisz önmagáért beszél. Ugyan a szomszédaink közül többen már korábban is bemerészkedtek a számunkra akkor még hideg vízbe, most már nekünk is annyira melegünk lett, hogy jól esett bemenni a medencébe. Virág először persze csak bokáig ment a vízbe, de aztán “véletlenül” vizes lett a nadrág, aztán valahogy a póló is beleért a vízbe és végül mindenki számára egyszerűbb volt, hogy Virág meztelenül fürödjön a medencében. Láthatóan nagyon élvezte a fürdőzést és ha minden igaz, akkor ez így lesz október végéig, amíg itt a hivatalos nyári szezon tart.

(kicsit elkésett a POST - nem volt internetünk pár napig)

Csokoládé, Xocolata, chocolate, Schokolade, chocolat, σοκολάτα, choklad...

Ezt a szót persze még fordítani sem nagyon kell, mindenki mindenhol megérti és szereti, hiszen ez a csokoládé. És mivel itt Spanyolországban nagy hagyománya van a csokoládé fogyasztásnak, az itteni nagyobb gyártók, boltok és más csokoládéhoz kötődő cégek egyesületbe szerveződtek és múzeumot is szenteltek a témának. Virággal hétfőn délelőtt fel is kerekedtünk, hogy megnézzük és nem bántuk meg. Nem sokkal nyitás után alig voltak rajtunk és az ott dolgozókon kívül a múzeumban, így meghitt, családias hangulatban nézhettük végig a kiállítást. Virágot mintha nagyon megérintette volna a téma, mert az összes leírást lefordítottam neki és csendben végighallgatta, figyelte, mindent megnézett, kipróbált, szóval nagyon bejött neki ez a csoki múzeum. Olvastunk a csoki történetéről, Európába vándorlásáról, a különböző kakaófajtákról, minderről persze voltak szöveges leírások, táblázatok, képek, térképek, így aztán tényleg érdekes volt a kiállítás. Volt még szó csokival kapcsolatos hagyományokról és  a múzeum tele volt ezen kívül még nagyon sok csokiból készített szoborral, közöttük a Sagrada Familia, Gaudi szobrainak másai, Bambi, stb.

A múzeum szinte minden nap szervez iskoláknak, óvodáknak vagy egyszerűen csak pár gyereknek is bemutatót, ahol élőben készítenek csokit, sütnek, főznek, stb. Amikor mi arra jártunk, akkor is volt ilyen, de sajnos 3 év alatt nem lehet ilyenre jelentkezni, így aztán hogy ne maradjon ki az interakció, Virág nagy örömmel próbálta meg újra üzembe helyezni az antik kakaó örlő gépeket, de a legnagyobb sikert mégiscsak az aratta nála, hogy a múzeum megtekintése után beültünk a múzeum csokibárjába és míg Anya forró csokit fogyasztott, addig Virág színes csokigolyókat kóstolgathatott. És miután a kedves kiszolgálók látták, hogy Virág egy kis csoki gourmand, így sorra hozták a kóstolgatnivaló csokikat. Persze Maxnek is vettünk kóstolót, hogy ő se maradjon ki a nap élményéből. A forró csokiból a kis adag is nagyon soknak tűnik, mert minden korty után összetapad az ember szája a sűrű, kicsit kesernyés, ugyanakkor nagyon krémes és finom csokitól. A bárban többen voltak, mint a múzeumban, mert úgy tűnik sokat csak úgy a hangulat miatt járnak oda csokizni, kávézni. Aki erre jár, ugorjon be egy rövid sétára vagy csokira! Viva la Xocolata! További infó itt: www.museuxocolata.com

ÍRJATOK NEKÜNK 'COMMENTET'

...különben még a végén azt hisszük, hogy nem olvassátok a blogot...

minden kis írás alján lehet hozzáírni, kérdezni, ilyesmi.

(na jó, nem kötelező)

Aki 2 éves nagylány, annak már bugyi jár!

Ahogy arról már beszámoltunk, Virág 2 éves lett. Megfogadtuk Jutka néni tanácsát és arra hivatkozva, hogy most már nagylány lett Virág, levettük róla a pelust és megpróbálkoztunk a szobatisztasággal. Először még nem volt teljesen eredményes a dolog, de az első riadalom óta tökéletesen haladunk a cél felé. Egyelőre itthon van még csak bugyi, ha elutazunk vagy éjszaka van, akkor még persze marad a pelus.

Arra persze nem gondoltunk, hogy ehhez a projekthez nem elég a kezdetekben pár bugyi, így hát gyorsan beszereztünk egy királylányos-kiscicás szettet (ezt valószínűleg a lányos családok tudják csak értékelni), így most már teljes a boldogság.
Várjuk a javaslatokat, hogy hogyan és miként érdemes az otthonról való elmenetelnél is bugyival indulni...

Éljenek a két évesek!

Április 25. Virág születésnapja, amit most rendhagyóan szűk családi körben ünnepeltünk meg. Na persze ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy nem volt nagy a buli, de azért határozottan hiányoltuk a család többi tagját is. A hiányt úgy próbáltuk magunkkal valahogy feledtetni, hogy sok mindent belezsúfoltunk a nagy napba. Délelőtt volt nagy vásárlás, Zsuzsi és Virág kifosztottuk a szomszéd Auchan édességes polcait, körbejártuk az összes közeli játszóteret, csúszdát és parkot, aztán pedig mivel péntek volt és itt pénteken nem szokás sokáig dolgozni, három körül már Max is csatlakozott vidám kis csapatunkhoz. Elmentünk egy játszóházba, Virág ült Western lovon és körhintán is, szóval volt nagy buli. Ezután hazajöttünk és Virág kibontotta az ajándékait. Vettünk jó sok lufit is, de sajnos ezeket a spanyol lufikat biztos máshogyan kell felfújni, nekünk a nagy fúvós hátterünkkel sem sikerült egyet sem életre kelteni… De a nagy durranásokból a szomszédok biztos rájöttek, hogy nálunk buli van.

Virág két éves lett!!!

És hát mindezek után jöttek a torták. Hogy miért is lett több torta?

1. Tavaly is két torta volt az első szülinapon (bár akkor voltunk kb. huszan rá…)
   
2. Tavaly a Sacher torta nagyon bejött, így azt mindenképpen kellett csinálni, meg hát ugye a nagy osztrák-magyar barátság, stb, stb.. Így hát volt egy Sacher-torta, amit a hagyományos készítésimóddal ellentétben most beszórtunk színes cukorkákkal
   
3. Ha már itt vagyunk Spanyolországban, ne csak hazait együnk, ezért csináltam egy Torta de Santiago-t is :-) Ez nem olyan faksznis, mint a hazai torták, de finom. A képeken látható, hogy a díszítése ennek is rendhagyó, mert az itt megszokott “csíkozással” ellentétben én egy V betűt szórtam rá porcukor segítségével.
   

Egyszóval, jó volt a buli, Virág is élvezte és mi is, kár, hogy nem jöttetek el.. De hogyha gyorsan jöttök, akkor még megkóstolhatjátok a tortákat!