A csokis-banános muffin

Az úgy volt, hogy gondoltunk Virággal egyet és kitaláltuk, hogy sütünk gyorsan egy finom muffint. Van is egy szakácskönyvem, amiben van több száz féle muffin, kiválasztottuk a csokis-banánosat, mert ahhoz minden volt itthon és jött a sütés. A muffin előnye, hogy gyorsan készen van, egyszerű és finom, ráadásul előre tudja az ember, hogy 12 darab lesz belőle.

A muffin jól sikerült, mégis bosszankodtam közben egy kicsit, mert a recept totál el volt szúrva. Valószínűeg aki írta vagy fordította, sosem sütött muffint vagy legalábbis ezt a receptet nem próbálta ki, mert annyi lisztet kellett (volna) beletenni, hogy az egy hadsereg kenyérellátmányát fedezte volna, nemhogy ezt a 12 muffint... Szerencsére ezt már útközben sikerült észrevennünk, így aztán csak kicsit lett lisztízű a süti, de amúgy minden rendben volt vele.

De mégis, hogy lehet az, hogy bárki bármit írhat egy szakácskönyvben?

Hogy lehet az, hogy amikor odaírja, hogy 12 darab muffin lesz belőle (ugyanaz a méret), akkor 18 lesz?

hogy lehet az, hogyha a recept alapján csinálná az ember, akkor ehetetlen lenne?

Ilyen kérdések forogtak az agyamban, amikre a választ valószínűleg sohasem kapom meg, csak egyszerűen valahogy nekem nem lenne merszem a nevem adni olyan receptekhez, amiket ki sem próbáltam. Ezért van az, hogy mostanában vagy csak ismerős által ajánlott szakácskönyvet merek megvenni vagy pedig csak interneten keresgélek recepteket fórumokon, blogokon, ahol a jól bevált receptjét osztják meg egymással a főzni szeretők. 

A katalán karácsonyi vásár

A hétvégén Virággal beugrottunk a katedrális előtti karácsonyi vásárra. Kis karácsonyi hangulatot vártunk,nagy tömeggel és sok-sok bulival, zenével, hangoskodással, mint ahogy azt már az itteni egyéb ünnepeknél megszoktuk. És nem csalódtunk! A tömeg már a Catalunya tértől kezdve gyakorlatilag tömött sorokban közeledett a vásártér felé, és a helyzet persze ezután még csak fokozódott. A téren sok kis bódé volt felállítva, de közel sem volt olyan sok mondjuk mint a Vörösmarty téren szokott lenni. Ami pedig egyből feltűnt, hogy itt nem igazán lehet mondjuk karácsonyi ajándékokat venni (ami engem egyáltalán nem zavart), hanem inkább csak pár dolgot lehet kapni, ami ahhoz kell, hogy igazi katalán karácsonyunk legyen. De milyen az igazi katalán karácsony ezek szerint?

Hát van karácsonyfa, vannak rajta díszek, aztán van egy kis fabábu (Caga Tió), amit különböző méretekben lehet kapni és a hagyomány szerint fabotokkal kell ütlegelni, illetve tűzre dobni Karácsonykor. Ettől lesz majd állítólag a gyerekeknek sok ajándéka! Hát, nem tudom, így elég furcsának tűnik maga a szokás, de a bábu aranyos. A főtéren most amúgy egy sonkagyártó cég felállított egy hatalmas farönköt, amit a gyerekek botokkal ütögettek, majd ezért kis ajándékcsomagot kaptak cserébe. A mi kis Virágunk ugyan nem igazán akart ebbe a számára érthetetlen ütlegelős mókába bekapcsolódni, de az ajándékért azért sorba állt…

Na de van itt még valami furcsaság! Merthogy a betlehemi kis jelenetben is feltűnt már itt-ott 

egy kis furcsa figura, de azt hittem, hogy csak rosszul láttam. Aztán kiderült, hogy nem! Ő a “Caganer”, aki letolt nadrággal, guggolva jelenik meg mindenhol, miközben nagydolgát végzi. A hagyomány szerint éppen fertőtleníti a termőföldet és a termékenységet szimbolizálja. Hát, még ezt is bele lehet magyarázni, minden esetre vicces kis figura és nagyon is hozzátartozik a katalán karácsonyhoz. 2005-ben például a kormány megpróbálta kitiltani a kis kakilós embert a boltokból, mire lelkes katalánjaink felvonultak “Mentsük meg Caganert!” feliratú molinókkal.

Szóval, ezek a katalán karácsonyi kellékek és persze a betlehemi kis színtér, amit makettekből alkot meg mindenki saját ízlése szerint otthonra. A vásár bódéinak mondjuk kilencven százalékában ezek készítéshez lehet mindenfélét kapni: istálló makett, gipszforma, többféle műszalma a borításhoz, jászol, állatok, millióféle pásztor, állateledel, kosarak, vödrök, díszek, stb.. Szóval itt aztán tökélyre lehet fejleszteni a modellépítést! És úgy tűnik, hogy sokan ezt is teszik otthon, mert őrült tolongás volt a standoknál és nagy gondolkodás és vitatkozás közepette próbáltak a családok megegyezni, hogy vajon pálmafát vagy olajfát vegyenek a betlehemi jászol mellé. A főszereplők Jézus, Mária és Józsefen kívül persze a Három Királyok, akik itt januárban majd az ajándékokat hozzák a barcelonai gyerekeknek is.

Összegezve, kicsit megismertük az itteni karácsonyi szokásokat, lett némi karácsonyi hangulatunk, meg hatalmas tömegiszonyunk. És hogyha választani kell, akkor azt hiszem, hogy a haza Karácsony közelebb áll a szívemhez.

Ja, és útközben még egy jótékonysági vásárba is belebotlottunk, ahol gyerekek árulták az otthon már megunt játékaikat. Virágnak vettünk is gyorsan egy 162 darabos mágneses számkészletet, amiből meglepő módon mind a 162 darab megvan!

Alul meleg felül hideg

Totalcar-os múltam megkísértett, hogy beszámoljak a friss hamburgi autós élményeimről. Ugye mint ismert, Barcelonából szoktam idelátogatni ahol sokféle autó van az utcákon, a magyar életképtől persze elszokik hamar a szem: sok a seat, a mindenféle kiöregedett német, francia és olasz kocsi és úgy összességében nem sokkal fényesebb a kép mint akár Budapesten. Persze nincsenek trabantok és wartburgok... Akiknek jobban megy a sora, mindenképpen prémium márkákat vesznek, amiben főleg csak a német trió szerepel de inkább csak a kisebb darabok. BCN-ről részletesebben majd talán máskor, viszont ugye most Hamburgban vagyok (nem először). Itt bizony az autópark (legalábbis amit a belvárosban látni) csillog és villog. Egyedi kiadású prémium kocsik virítanak minden sarkon (BMW, Mercedes, Audi csak a kezdet), felénk elképzelhetetlen méretű felnik és természetesen magas köbcentik... Ez az Autobahn életérzés errefelé.

Munka úgy alakult, hogy érdemes volt autót bérelni. Nem volt semmi különös igényem, egy közepes árfekvésű autót foglaltam online. Mikor odaadták a kulcsot, láttam hogy Renault, mondták is, hogy Megane. Szívtam picit a fogam, hogy hát ha már inkább kisebb kocsit adtak legalább lett volna Audi v. ilyesmi... aztán észrevettem mikor beszáltam, hogy ez bizony kabrió :-)

és ugye nem lehetett kihagyni: nyitott tetővel gurultam a belvárosban, fűtés a maximumon, kint 2 fok és néha szemerkélő eső. Tulajdonképpen inkább melegem volt. Az utcán jobban megnéztek mintha egy Porschével lettem volna, abból úgyis sok van itt, viszont Decemberben nyitott kabrióból úgy tűnik kevés. Mivel a vezető fölé hajlik a szélvédő, az eső már 20-30 felett nem esik ránk, az ülésfűtés is győzi. Nem is értem, hogy a többiek miért nem nyitják ki - meglepően sok erre a nyitható tetejű kocsi ami azért meglepő, mert azért általában felhős az ég és esik is.

Vezetési élmény maga teljesen elhanyagolható. Talán mert kölcsönzői kocsi és a legkisebb motort kapta, talán mert jobbhoz szoktam de gázadásra nem nagyon történik semmi. Aztán szép lassan felgyorsul de cserébe a kanyarban bizonytalan és úgy általában sincsen úttartása - hiába a szép nagy alufelnik, mintha virsligumikat raknának rá indulás közben. Csukva nyikorog-nyekereg a tetőszerkezet, nyitva pedig úgysem hallani semmit a menetszéltől. A tető nyitás-zárás nagyon impozáns, azt leszámítva, hogy mindkét esetben először le kell engedni az összes ablakot - négy darab is van. A csomagtartó amikor nem rejti a behajtogatott tetőt, akkor egész nagy és használható.

Az egyik úton a hátsó ülésre bepakoltam két kollégát , örültek mikor végül kiszálhattak onnan. Hogy lábterük szinte semennyi sincsen az még elmegy, de azt kifejezetten fájlalták, hogy az üléslap és a háttámla hegyesszöget zár. Temészetesen négy felnőttel csak az nem gyorsult le aki nem akart. Franciás a navigációs rendszer de cserébe csak németül tud. Fél óra volt mire rájöttem, hogy hogyan kell életre kelteni és egy másik fél óra mire ki tudtam kapcsolni a rádiót amitől nem hallottam mit mond.

Mindezek ellenére szerethető. Jó érzés a keret nélküli ajtókat nyitogatni, az üvegtetőn kibámulni vagy éppen a tető harmonikázását figyelni a tükörből. Tavasszal ebben gurulni, vagy egy nyári estén - erre van kitalálva. Télen, csukott tetővel meg elmegy. Igazi második autó.

Mikulások Hamburgban

Amíg a családom otthon egy szál pólóban teker az állatkertben, én rendszerátállást támogatok éjjel és nappal itt Hamburgban. Virág szerencsére nem ismeri a naptárat még ezért neki majd akkor jön a mikulás amikor én hazaértem (már csak egy kis Hollandia van hátra). A lebukás esélye kicsi, mert Barcelonában nincsen Mikulás-kultusz, az oviban meg 11-én ünnepli a német csoport vezetésével a gyereksereg. Itt bezzeg van mikulás, nem is kevés. Reggelre a szobámban egy mikuláscsomagot is találtam pedig nem tisztítottam ki a cipőmet. És persze no virgács, talán ez azt jelenti, hogy idén végre jól viselkedtem.

ha esetleg kis családom is olvassa a blogunkat, üzennék én innen nekik:

¡Hola!

Képzeljétek itt megtalálatam a Barcelonából hiányzó karácsonyi hangulatot. Nem sejtettem de úgy tűnik Hamburg mikulás- és karácsonyivásár-ügyi nagyhatalom. Azt már korábban kiszúrtam, hogy valami lehet a hétvégén, mert minden szálloda tele volt, de csak valami szakmai rendezvényre, konferenciára gyanakodtam. Ahogy ideértem egyből kiderült, hogy a karácsonyi vásárról van szó. Tele van a város minden tere kis installációkkal, és zacskós-szatyros vásárlók kerülgetik egymást amolyan udvarias-németesen. A Spanyol tolongáshoz szokott Apa egészen meglepődött a tömegben ahol senki nem taszított rajta de még a lábára sem léptek. Van itt minden, a bécsi vásár az itten Rathaus előtt felállított installációhoz képest vursli. És persze mindennek az otthon megszokott karácsony színe és szaga van. Mézeskalács és forralt bor mindenütt, emberek falatoznak wurst és egyéb tipikus germán téli-karácsonyi dolgokat.

Banális dolog ez, de honvágyam is lett kicsit az otthonira emlékeztető karácsonyi hangulattól. Szépen németesen, precizen és tisztán folyik itt a vásár és a hangulat, igényesen berendezve azért néha giccsbe hajlóan... szóval most ráhangolódtam a karácsonyra és várom a hazautat!

sok puszi

Apa

A Micimackó torta története

Egy napon, amikor Anyának semmi dolga nem akadt, eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat....

Kitalálta tehát, hogy készít Virág névnapjára Micimackó formájú tortát. Mivel a tortaforma már megvolt, naívan azt gondoltam, hogy sitty-sutty készítek egy egyszerű tortát, csokikrémmel és a tetejét pedig kidíszítem, azaz ráfestem ételfestékekkel Micimackót. 

Ekkor vettem a nyakamba a várost és legalább 10 boltot végigjártam, mire kiderült, hogy sehol nincs ételfesték vagy bármi olyan anyag, amivel a torta díszítését meg lehetne oldani. Na, akkor utánanéztem interneten, hogy marcipánnal hogy lehetne díszíteni. És akkor újabb 10 bolt + legalább 5 cukrászda, de marcipán sehol. Jaaaj, most mi lesz?

A tortát kisütötttem, krémmel megkentem a lapok között és aztán elkeztem házilag egy Micimackó sárga krémet készíteni, amihez pudingot, fehér csokit kevertem össze, majd a színes tortadíszítő szívcukrokból kimazsoláztam a narancssárgákat, feloldottam őket forró vízben és valahogy így sikerült elérni a kívánt eredményt. Aztán persze kellett még fekete csoki öntet is és eperszósz a piros pólóhoz. 

A torta kész lett, fincsi is lett és még Micimackót is felismerte benne Virág! Így leírva lehet, hogy nem annyira drámai, de amikor már több napi keresgélés után még 3-4 órai konyhai munka volt a torta, akkor erősen elkezdtem azon gondolkodni, hogy miért is nem vettem egy kész tortát? De most így utólag is azt mondom mégis, hogy megérte!

Éljenek a Virágok!

Teljesen átvettük a spanyol életritmust, mi is állandó ünneplésben vagyunk: Márton nap, Virág nap, Advent, Mikulás, Karácsony. De ezt is kicsit rendhagyóan tesszük, mivel mindig csak akkor ünneplünk, hogyha Max éppen itthon van, így kicsit visszaélünk ugyan azzal, hogy Virág nem ismeri még a naptárat, de azért minden ünnepre sor kerül.

Virágnak is jól megünnepeltük a névnapját, feldíszítettük a lakást, volt torta, sok-sok lufi és persze voltak ajándékok is. Egész nap buliztunk, játszóházba mentünk, szóval nagy buli volt. Virág nagyon élvezte és persze mi is. Köszönjük mindenkitől a küldött jókívánságokat, leveleket és ajándékokat!

Most pedig már készülünk a Mikulásra, aki Apával együtt jövő héten érkezik csak ide a mi lakásunkba, de már nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mit fog hozni...

Advent van

Advent, várakozás, ünneplés, hó, hideg, karácsonyi készülődés, tömeg a boltokban, adventi koszorú, adventi naptár... Egyszóval (vagyis kettővel) ÜNNEPI HANGULAT! Valahogy november táján már nagyon hiányzik is mindez, úgyhogy nekem már a november is szinte advent, mert én például már akkor nagyon várom az ünnepeket. És amikor először meghallja az ember a boltokban vagy máshol a Csendes éjt! vagy először látja kivilágítva sötétben az utcákat, boltokat, akkor hirtelen már futnánk is a karácsonyfát megvenni és ünnepelni. 

Itt is hasonlóan van ez, csak mégis nagyon másképpen...

Például nincs annyira hideg (13 fok körül napközben). Bár az évszakhoz képest most ez itt hidegnek számít és a hegyekben havazik is, ennek ellenére verőfényesen süt általában a nap, szóval azért nem annyira karácsonyi. 

Aztán pedig nincs annyi szokás és hagyomány, mint nálunk. Nincs koszorú, nincs adventi naptár, nincs Mikulás és nincs karácsonyi ajándékozás (legalábbis az eredeti spanyol hagyományok szerint). Itt ugyanis január 5-6 a kiemelt ünnep, amikor is a Három Királyok jönnek és ajándékot hoznak nemcsak a kis Jézusnak, hanem a spanyol gyerekeknek is. Úgyhogy Január 7-ig itt minden kihal, bezár, addig tart mindig a szünet is és persze a munkaszünet is. Akkor aztán van nagy felvonulás, buli, tűzijáték és ajándékozás, de addig semmi.

Na, mindegy, úgy döntöttünk, hogy ebben az esetben csakúgy mint a kínai emigránsok, megtartjuk saját szokásainkat, kulturális hátterünket és ünnepelünk, ahogy megszoktuk. Ennek jegyében, Virág már napok óta Halleluja kórusként viharzik át a lakáson. 

Én már elkezdtem az ablakokat dekorálni, meg elkészült az adventi koszorúnk is. Ez külön kaland volt, merthogy hiába van már meg szinte minden hozzávaló, hiszen évről-évre én gyártom ezeket, de azért volt néhány buktató ám! Például otthon elég volt csak kiszaladni a kertbe és a nagy fenyőfákról pár gallyat vágni és már kész is volt a koszorúalap. Itt viszont rohangálhatok én a kertben, van virágzó muskátli, leánder és pálmafa. Azért ezekből szentségtörés lenne koszorút csinálni. Úgyhogy vasárnap reggel leküldtem Max-et a belső kertbe, ahol van egy széles, lapos levelű zöld növény, amit el tudtunk képzelni fenyőág helyett. Szóval Max lelopakodott a kertbe egy olló társaságában és miközben mindössze pár száz ablakból figyelhették az akcióját, a naponta gondozott és ápolt közös kertből levágott pár levelet. Virág közben az ablakból ujjongva kommentálta az akciót: "Nézd Anya, Apa ott lop!".... Nem tudjuk, hogy az élmény mennyire lesz maradandó lányunkban, de a koszorú végül elkészült.

Lesz adventi naptár Virágnak és a család felnőttjeinek is (minden napra egy új spanyol szóval - de psszt, el ne áruljátok Max-nek). 

Amúgy az Advent a várakozás ideje: várjuk a Karácsonyt, várjuk, hogy Jézus is visszajön és elröppent minket a még Barcelonánál is szuperebb helyre és ebben az évben még a hazautazást is várjuk, szóval nagyon szuper. Éljen az advent!

Így néztek ki a kis csokigolyók

Közkívánatra gyorsan kirakjuk ide a múltkor készített csokigolyók képét, hogy rásegítsünk kicsit a nyálmirigyek munkájára...

Csúnya, de finom, hmmm...

A halételek készítésétől valahogy a kezdetektől fogva távol tartottam magam, mert úgy gondoltam, hogy halat sütni, főzni igazán nagy tudomány. És hát annak ellenére, hogy más ételeknél bátran belevágok bármilyen recept elkészítésébe, itt megállt a tudomány és a bátorságom. Most viszont, amikor Max külföldön van, Virág pedig az óvodában ízlelgeti a spanyol konyha remekeit ebédre, saját szakállamra kipróbáltam az első halas receptemet. Az előzmények a megszokottak voltak, hosszas keresgélés, hogy vajon melyik recept elolvasása után jelzi a gyomrom, hogy ez neki tetszene, aztán szótárazás, vásárlás és sütés.

A recept a Fűszeres sült tőkehal lett végül. És hát nagyon jó választás volt! Ilyen egyszerű és finom étel elég ritka, mert ugye sok olyan finomság van, amin órákig kell dolgozni, aztán fél perc alatt elfogy, de olyan, ami gyors is és finom is… Hát, ez az! Kb. 15 perc alatt teljesen kész. A halfiléket berakjuk egy tűzálló tálba és az előre elkészített szósszal nyakon öntve 5-10 perc alatt készre grillezzük (valószínűleg egyszerű sütés funkcióval is hasonló eredményt kapunk). A szósz pedig most az én esetemben paradicsomszószból nagyon sok petrezselyemből, és joghurtból állt + persze só és bors. Amikor elkészült, akkor még jó sok citromot ráfacsartam, amitől még pikánsabb lett, de enélkül is eléggé ízletes volt már.

Most aztán sajnálom, hogy a kis családom nem kóstolta meg, csak én ehettem belőle, de futok is gyorsan a boltba és veszek még tőkehalat, mert kíváncsi vagyok, hogy nekik hogy ízlik majd holnap…