2008. december 8., hétfő

A katalán karácsonyi vásár

A hétvégén Virággal beugrottunk a katedrális előtti karácsonyi vásárra. Kis karácsonyi hangulatot vártunk,nagy tömeggel és sok-sok bulival, zenével, hangoskodással, mint ahogy azt már az itteni egyéb ünnepeknél megszoktuk. És nem csalódtunk! A tömeg már a Catalunya tértől kezdve gyakorlatilag tömött sorokban közeledett a vásártér felé, és a helyzet persze ezután még csak fokozódott. A téren sok kis bódé volt felállítva, de közel sem volt olyan sok mondjuk mint a Vörösmarty téren szokott lenni. Ami pedig egyből feltűnt, hogy itt nem igazán lehet mondjuk karácsonyi ajándékokat venni (ami engem egyáltalán nem zavart), hanem inkább csak pár dolgot lehet kapni, ami ahhoz kell, hogy igazi katalán karácsonyunk legyen. De milyen az igazi katalán karácsony ezek szerint?


Hát van karácsonyfa, vannak rajta díszek, aztán van egy kis fabábu (Caga Tió), amit különböző méretekben lehet kapni és a hagyomány szerint fabotokkal kell ütlegelni, illetve tűzre dobni Karácsonykor. Ettől lesz majd állítólag a gyerekeknek sok ajándéka! Hát, nem tudom, így elég furcsának tűnik maga a szokás, de a bábu aranyos. A főtéren most amúgy egy sonkagyártó cég felállított egy hatalmas farönköt, amit a gyerekek botokkal ütögettek, majd ezért kis ajándékcsomagot kaptak cserébe. A mi kis Virágunk ugyan nem igazán akart ebbe a számára érthetetlen ütlegelős mókába bekapcsolódni, de az ajándékért azért sorba állt…






Na de van itt még valami furcsaság! Merthogy a betlehemi kis jelenetben is feltűnt már itt-ott 
egy kis furcsa figura, de azt hittem, hogy csak rosszul láttam. Aztán kiderült, hogy nem! Ő a “Caganer”, aki letolt nadrággal, guggolva jelenik meg mindenhol, miközben nagydolgát végzi. A hagyomány szerint éppen fertőtleníti a termőföldet és a termékenységet szimbolizálja. Hát, még ezt is bele lehet magyarázni, minden esetre vicces kis figura és nagyon is hozzátartozik a katalán karácsonyhoz. 2005-ben például a kormány megpróbálta kitiltani a kis kakilós embert a boltokból, mire lelkes katalánjaink felvonultak “Mentsük meg Caganert!” feliratú molinókkal.



Szóval, ezek a katalán karácsonyi kellékek és persze a betlehemi kis színtér, amit makettekből alkot meg mindenki saját ízlése szerint otthonra. A vásár bódéinak mondjuk kilencven százalékában ezek készítéshez lehet mindenfélét kapni: istálló makett, gipszforma, többféle műszalma a borításhoz, jászol, állatok, millióféle pásztor, állateledel, kosarak, vödrök, díszek, stb.. Szóval itt aztán tökélyre lehet fejleszteni a modellépítést! És úgy tűnik, hogy sokan ezt is teszik otthon, mert őrült tolongás volt a standoknál és nagy gondolkodás és vitatkozás közepette próbáltak a családok megegyezni, hogy vajon pálmafát vagy olajfát vegyenek a betlehemi jászol mellé. A főszereplők Jézus, Mária és Józsefen kívül persze a Három Királyok, akik itt januárban majd az ajándékokat hozzák a barcelonai gyerekeknek is.

Összegezve, kicsit megismertük az itteni karácsonyi szokásokat, lett némi karácsonyi hangulatunk, meg hatalmas tömegiszonyunk. És hogyha választani kell, akkor azt hiszem, hogy a haza Karácsony közelebb áll a szívemhez.
Ja, és útközben még egy jótékonysági vásárba is belebotlottunk, ahol gyerekek árulták az otthon már megunt játékaikat. Virágnak vettünk is gyorsan egy 162 darabos mágneses számkészletet, amiből meglepő módon mind a 162 darab megvan!