Mikor Barcelonába költöztünk, elhoztuk a sífelszerelésünket is, mivel nem túl messze tőlünk a Pireneusokban azt hallottuk síelni is lehet. Mivel már március végén is nagyon kellemes, nyárias volt tavaly az idő (és most is), ezért nem tűnt valószínűnek, hogy minőségi sípályákat találnánk alig 2 óra autózásnyira innen. Aztán némi kérdezősködés után kiderült, hogy a 'La Molina' nevű síterep ami Barcelonához legközelebb található, hétvégenként valódi tömegnyomor - beleértve az oda és visszautat is. Ezért hát mikor azon kaptuk magunkat, hogy tavaszodik és még nem is voltunk síelni, inkább egy kicsivel távolabbi pályarendszert néztünk ki (Par bácsi referenciája nyomán) amely Andorra nagyobbik síparadicsoma és hogy biztosra menjünk, csütörtök estétől szombat délutánig mentünk két napnyi síelésre.
A La Grandvalira síközpont úgy jött létre, hogy az egymás mellett elterülő völgyekben lévő falvak összefogtak és a felvonórendszerüket összekapcsolták. Így jött létre 180 km sípálya, méghozzá nem is akármilyen. Mi a 'Pas de la Casa' nevű falucskában laktunk 2100 méteren, amely a legszéle a pályarendszernek és egyben a Francia határhoz legközelebb eső település. A falu maga nem túl emlékezetes, tele van olcsó (és drágább) szállodákkal de összességében mintha nem stílus és a külcsíny számítana hanem, hogy Andorra vámszabad terület lévén olcsóbb a pia. Tele van ezért esténként villogó szórakozóhelyekkel és részeg angolokkal. Nappal kicsit konszolidáltabb a helyzet, a felvonók pár lépésre vannak szinte bármelyik szálláshelytől és csak a parkolás reménytelen. A pályák viszont - igaz idén jó sok hó esett - remekek voltak, a felvonóknál még szombaton sem kellett sorban állni és reggelre szépen rendezett volt a hó - ami délutánra kicsit kásásra olvadt, ugyanis olyan szikrázó napsütés volt, amely ellen még a 30-as naptej is kevés volt. Sejtettük, hogy vigyázni kell a nappal, mert első este láttunk pár hólyagosra égett emberkét, ijesztő bíbor színárnyalatokkal a fejükön.
A pályák feketétől zöldig mindent tudnak és szép széles szinte mindenhol, így az Ausztriából ismert szűkületi tömegnyomor elmaradt. Virágnak béreltünk kis bakancsot és sílécet, aminek nagyon örült, és a kis gumiszalagos felvonós kezdőpályának egyből ő lett az ördöge. Síoktatásáról Zsuzsi tudna sokat mesélni, hiszen ő tologatta naphosszat Virágot, de ami tény: a második nap delére már szépen csúszott, tudott kanyarodni és a hóeke is ment - nagyon büszkék voltunk a kis manóra. Max fel is vitte az egyik nagy felvonóval a hegy tetejére, ahonnan azért nem is eredmény volt le is jönni... hiszen a zöldpálya lankáin egyenesen csúszni azért mégsem ugyanaz, mint egy pirospályán lekanyarogni... Virágot persze cseppet sem izgatta a meredek lejtő, neki a felvonózás tetszett, így hát míg Max leizzadt vele a pálya feléig, ő már azt magyarázta, hogy megint liftezni kellene.
Az Andorrai síelés egyébként vetekszik sok Alpokbeli pályával, és amilyen szép időnk volt mindehhez, az még azt is kárpótolta, hogy Európa egyik legkitűnőbb SPA létesítményébe nem tudtunk elmenni, mivel oda 5 év alatt gyermek nem vihető be. A szezon egyébként Április közepéig tart, így lehet, hogy még egy síelés idén összejön.
