Vasárnapi program: Figaro

Nem mintha nem szeretnénk, de most vasárnap Figarot mégsem az operában néztük meg, hanem egy kirándulás keretében látogattunk el a Figaro nevű kis hegyi faluba. Itthonról mindössze fél óra autózással jutottunk el a Montseny hegységbe, ahol egy előre kinézett sétautat akartunk bejárni (múltkori kirándulásunkkor az egyik információs központban kezünkbe nyomtak egy igényes kiadványt, amiben a katalán nemzeti parkok egyesülete népszerűsíti a tartomány 22 sétaútját).

Figaro falucskája már önmagában is szép célpont, anno a barcelonai városlakók kedvelt nyaralóhelye volt, ennek köszönhetően kedves és stílusos kúriák bújnak meg a hegyes-völgyes zöld háttérben. De azt sem bánjuk meg, hogyha a faluból elindulunk valamelyik sétaúton, így tettünk mi is.

Az út a "bebörtönzött völgyben" halad, ami nem is túl nagy lódítás, hiszen a patak egy mély völgyben fut, hatalmas fák árnyékában. A patakot több forrás is táplálja, okos kis könyvünk még azt is elárulta, hogy csak itt a Montseny hegységben több, mint 600 forrás van, ami egész Spanyolország ásványvíz fogyasztásának a felét adja. Amikor tehát megnéztük a környező helység- és forrásneveket, nem lepődtünk meg, hogy visszaköszönnek az ismert ásványvízmárkák: Viladrau, Font Agudes, Font Vella, Vichy Catalan, stb.

Sétáltunk, sétálgattunk tehát, ittunk több forrásból, itt-ott átkeltünk a patakon, amiben a helyi természetvédelmi programnak köszönhetően gyönyörű nagy pisztrángok úszkáltak és élveztük hogy a börtönbe zárt völgyben tiszta trópusi hangulat uralkodott: óriásfák és óriáspáfrányok között bóklásztunk a párás nyári levegőben. Virág persze nagyon élvezte a túrát, a hercegnős hátizsákban velünk jöttek a túrázás elmaradhatatlan kellékei is: a nagyítós bogárgyűjtő doboz és a kis elemlámpa, amivel az üregekben kerestük a rókákat és nyulakat... (az öröm vagy épp riadalom csak akkor lett volna nagyobb, hogyha találtunk volna egyet-kettőt)

A kis túra jól esett, szép volt, így valószínűleg folytatjuk a felfedezéseinket a szuper kis túrakönyv segítségével.

A Blog visszatér - a gyakrabban frissített azaz élő blogok közé

És nocsak: újraformáztuk!

Reméljük mindenkinek tetszik ez így is - ahogyan mi is néha elmegyünk fodrászhoz vagy veszünk egy-egy új zoknit, hát a blogunk is divatosabb, fiatalosabb lett!

és hát milyen hírrel kezdjük a visszatérést? Legyen mondjuk Autó!

Ma reggel ugyanis arra lettem figyelmes a teraszunkról, hogy valamilyen élénk színű autócsoda állja el a forgalmat a házunk előtt - na igen, még egy fotózás/filmezés - mondtam magamban, mivel a házunkelőtt készült többek között a Porsche Panamera, az új Seat Ibiza és még ki tudja mennyi új autó reklámképeinek némelyike. Gondoltam hát, lemegyek megnézem miféle darab lehet ez, a hangja után ítélve 500 lóerő lehet legalább...

és lementem a kocsi körül szorgoskodó csapathoz - akikkel aztán angolul csevegtem egy hatalmas kaliberűt:

- may I ask what type of car this is? (megkérdezhetem miféle autó ez?)

- this is a McLaren MP4 12C

- very nice (nagyon szép)

- hum (aha)

szóval hogy így megdícsértem, gondolom bearanyoztam a napjukat, lehet ugyanis hogy hatalmas kétségek között vergődtek álmatlanul egész északa: lehet, hogy ez a félmillió eurós 608 lóerős eddig 10 darabban gyártott szuper-sport autó-ínyencség valójában csak egy rakás szalma? Mondták is mikor lekapták a kevlár motorvédőt a szépen üvegtető alatt láthatóvá V8-as középmotorrol: 'rubbish' (vacak) - persze lehet, hogy valami másra értették.

körbenézegettem, lefotózgattam (a telefonommal... no comment, minek tartok fényképezőgépet?) majd elkértem a kulcsokat és mentem egy kört a városban: igen kellemes az úttartása, megfelelően gyorsul csak hát a fogyasztás... meg ezek a kellemetlen felfelé nyíló ajtók...

Na jó, csak csorgott a nyálam, úgysem adták volna oda hiszen csak most csinálják a katalógus-képeket, féltek volna, hogy megkarcolom... vagy vissza sem hozom.

azt is csak utólag tudtam meg, hogy pontosan mi ez, némi google keresés után - na ő az

kedvesen bújik meg a barcelonai taxik közt - egy katalán anyó majdem le is intette

na hol is van a motor... ja, nem itt, ide csak a CD-im férnek

Múzeumban éjszakáztunk

Repül az idő hiszen szinte csak tegnap volt mikor Virággal elmentünk a múzeumok éjszakájára, most pedig ismét itt volt a nagy lehetőség. Nem is hagytuk ki, kényelmesen este 8 körül elindultunk és mivel sejtettük, hogy a Pg Grácia nagy látnivalói ismét kilométeres sorokkal lesznek csak megközelíthetőek, más célpontokat néztünk ki. (És egyébként valóban baromi sokan voltak a Tapies múzeumnál és a Pedreránál is)

Első beugrásunk egy kis fotógaléria volt ahol még sosem jártunk és ahol mindenki megtalálta a neki valót. (Colectania alapítvány) Virág boldogan rajzolgatott, Zsuzsi nespresso kávéval a kezében sétált körbe-körbe, én pedig a parkolóhely-challenge után a képeket nézegettem buzgón.

Utána pedig felmentünk a Pedralbes negyed előkelő villái között megbúvó Pedralbes kolostorba ahol a nyíltnap, illetve este különlegesen hangulatot eredményezett. Körbesétálgattunk a belső kert illatozó növényei között, bekukucskáltunk a szerzetesek celláiba és a konyhájukba is.

Teljesen BAFF vagyunk!

Egy ideje ácsingóztam már, hogy elmenjünk valamelyik itteni filmfesztiválra - ugyanis elég sok van belőlük és szinvonalasak is. Most éppen a BAFF zajlott: Barcelonai Ázsiai Filmek Fesztiválja. Mivel Virágnak az elvont művészfilmek nem biztos, hogy bejönnek - egy rajzfilm-vetítésre mentünk el hármasban (Anime kategóriában) amit a CCCB aulájában tartottak. Én konkrétan nagyon büszke voltam a lányomra aki négy évesen végig bírt ülni egy baromira lelassult japán rajzfilmet amelyben az élet alakulásást a cseresznyefa virágzásához hasonlítják 62 percen át japánul spanyol felirattal... (Virág még nem tud olvasni). Aztán ehhez képest már könnyen ment a félórás koreai anime, amelyben egy néhai szamurájról láthatunk szatirikus kalandfilmet miután egy kávéautomatában született újra. Na ez a film egyébként tényleg jó volt.

Na az ifjú szamuráj a háttérben figyeli ahogyan későbbi szerelme a boltos lány kávét iszik

A közönség amolyan bölcsész-fazonokból állt de nem az extrém fajtából. Persze az anime kategória rajongói azért itt is fura fazonok mint bárhol máshol. A fesztivál egyébként a központ két teremében és még két moziban futott majd két héten át. Az eseménynek volt blogja is ahol követni lehetett az eseményeket.

Garraf - a Pleta tanösvény

Régen nem voltunk kirándulni és már nagyon jól esett kicsit kimenni a városból, így ismét a Garraf természetvédelmi parkra esett a választásunk, mivel ez aránylag közel található és szép időben csodálatos kilátás nyílik onnan a tengerre. Ugyan messziről nézve a Garraf nem más mint egy kopasz hegylánc ami nyáron ráadásul olyan forró mint a sivatag, viszont ilyenkor tavasszal telis-tele van virágokkal mivel az itt honos növényzet - a sűrű tüskés, bozontos, pozsgás levelű makka - éli a világát.

Interneten kinéztük a tanösvényt, amihez a helyszínen - a Pleta természetvédelmi központ egy szép modernista épületben van - kaptunk is színes-szagos könyvecskéket a növény- és állatvilág ismertetésével. Nagyon korrekt egyébként a helyszín: a séta egy része még kerekesszékkel is bejárható, továbbá mindenhol kis táblácskák mutatják be a növényeket.

persze katalánul van

Virág szerencsére már abban a korban van, hogy szépen végigsétálta a körutat, és ráadásul nagyon élvezte, hogy meg-megálltunk minden új bokornál és virágnál, megnézegettük és megszagolgattuk a flóra nemes képviselőit.

A kiránduló csapat

az egyetlen Európában őshonos pálmafajta - Margallo avagy chamaerops humilis

(Virág felett)

Virágot a virágnak

A tisztítókúra és az eperfesztivál

Történetünk úgy kezdődött, hogy mivel ezekben a hetekben nem utaztam sokat kitaláltuk, hogy egy tavaszi tisztítókúrát illeszthetnénk be a mindennapi kis étrendünkbe. A diéta célja itt nem a fogyás volt, hanem egyfajta méretelenítés - amit olyankor sokkal könnyebbnek tűnt végrehajtani amikor az ember többet van otthon - hiszen amikor utazom, elég nehéz a megadott ételeket hirtelen beszerezni a reptereken vagy szállodákban. Egyszóval jónak tűnt az időzítés, csak éppen... Virág osztálykirándulása végett akadt itt egy este amikor kettesben maradtunk, és hát a kúra miatt tulajdonképpen nem abba a Gracia-beli kis kedves-hangulatos étterembe mentünk amit kinéztem - hiszen ott a vegan menü kizárva - hanem a Barceloneta csücskén egy takeaway-wok éttermecske pároltzöldséges-tofus-bambuszos menüjét eszegettük.

De hát kísértés ilyen esetekben általában nem csak egy akad... itt van rögtön a konyhánkban a kávégép (ugye nem kell mondanom: kávé az tilos) ami Zsuzsinak elég komoly szívfacsarást okozott puszta látványával. Hát akkor menjünk el sétálni... akkor mit is lehet csinálni a sétányokon és parkokban? Kávézni.. őőő azt ugye most nem. Fagyizni? - khm azt mégannyira sem. Esetleg Tapas (mindenféle ízes falatka)? - sajnos az étlapokról egy vagy két dolog kivételével semmi nem fér a kúrába. Salátabár? Van elvétve egy-kettő a városban, de sajnos pont nem akkor és ott amerre mi.... szóva kihívás. És még az is kiderült, hogy a hétvége inkább súlyosbító tényező, hiszen Virág nem diétázik hanem itt eszegeti a finomabbnál finomabb kis dolgait naphosszat.

Sebaj - gondoltuk ma reggel - holnap vége a nagy megtisztulásnak és amellett, hogy mennyivel egészségesebbek lettünk, ismét eszegethetünk azokból a dolgokból is amelyeket most sajnos nem lehetett. Jó programnak is tűnt, hogy elmenjünk Sant Pol de Mar-ba (fél óra északra a part menti autópályán), ahol ma eperfesztivált rendeztek. (Ugye epret ennünk szabad, hiszen az első nap után amikor csak gyümölcslevet és vizet lehetett inni, epret korlátlanul lehetett már enni).

Sant Pol de Mar egy aranyos kis falu, ahol ha sikerül valahogyan leparkolni, akkor aranyos kis utcácskák tekerednek a halászkikötő felett, apró virágos kertekkel és modernista homlokzatokkal. A parti sétányon lévő kis téren volt most a fesztivál: gyerekeknek kerámiázás (ahol Virág elkészítette élete első kerámiáját - neki kellett kifesteni mielőtt kiégették), felnőtteknek epervásár, eper-evés, eperlikőr kóstolás, és a tisztítókúra ideiglenes felfüggesztését jelentő epres-sütemény verseny és kóstoltatás. Szépen sorba kellett állni és mindenki kapott egy tányért, kiskanalat, egy értékelő-cédulát és a sokféle epres sütit végig kellett kóstolni. Mivel ez kötelező volt, meg is győztük magunkat, hogy a süteményekben, tortákban főleg csak eper van - tehát valójában nem is gond ha belekóstolunk...

A kávés-csokis-epres süteményre szavaztam.

Az esemény legtöbb résztvevője helyi lehetett, vagy olyanok akiknek ott van nyaralója - Sant Pol-nak kellemes kis strandja van és sok appartman láthatólag nyaralási céllal van fenntartva - ugyanis főleg katalán szót lehetett hallani, és persze elég gyakran azt, hogy 'maduixa' ami annyit tesz katalánul, hogy 'eper'. A vidám és családias forgatagban a napsütötte tengerparton igazán jól esett az eperfesztivál.

Az úgy kezdődött, hogy...

Ma reggel elmentem katalán órára és mivel a múlt heti nagy méregtelenítésnél megintcsak rászoktam a belvárosi szuper piacra és az ottani gyönyörű, friss, ropogós, mosolygós, illatos gyümölcsökre és zöldségekre, beugrottam hát most is. Múlt héten ugyan már lefagyasztottam a télire szánt eperadagunkat, de mivel még mindig ott illatoztak a pulton (remélhetőleg nem a múlt heti) eprek, vettem is pár kilót. Meg hát megérkeztek az érett, puha brazil mangók is és ezt a mangózabáló családunknak nem lehet kihagyni.. Persze beugrott a táskába még egy kis friss, roppanós spárga (erre a méregtelenítésnél kaptam rá), meg Virágnak málna, így hát alig bírtam el a vásárlást még a kocsiig is. A cipelést megkönnyítette, hogy közben már azon járt az agyam, hogy mi is legyen ebből a sok finomságból. És akkor itthon azonnal neki is láttam: eperpucolás, felvagdosás, mangópucolás és kezdődött a nagy buli: LEKVÁRFŐZÉS..

Legutóbb talán a bon-bonkészítés kerített ennyire a hatalmába, bár a farsangi kis partyfalatkákat és Virág szülinapi finomságait is nagy örömmel készítettem, most a lekvárfőzés megintcsak súlyosbodott elmeállapotra utaló jeleket mutatott nálam. Egyszer kell csak nekiállni, jön az ihlet, jönnek a fűszerek, közben persze vadul kutatok azért az interneten, hogy vajon mások is finomnak gondolták-e már, amit én most kieszeltem.

És az eredmény?

Melegdunsztban kuksolnak a kis és nagy lekvárosüvegek a konyhában: egyszerű, de nagyszerű eperlekvár, csodás zamatos mentás eperlekvár (azt hiszem, hogy mennyei lesz vele meglocsolni a babapiskótákat, mietőtt habos mascarponekrémet kanalaznánk rá), pikáns citrusos ananászos eperlekvár (ezt valamilyen csokis desszerthez gondoltam) és a lágyabb ízhatású kókuszos eperlekvár.

Igyekeztem nem túl édesre készíteni őket és nádcukrot használtam, a készítés közbeni kóstolásnál mindegyik elég (na jó nagyon) finomnak tűnt így is. Nálam talán a mentás lesz az abszolút díjnyertes, a család többi tagja majd később kóstol és voksol.

Ja, és hogy mi lett a maradék eperből és mangóból? Hát, mi más, mint házi mentás eper - és mangós eperfagyi. Persze ilyet sem csináltam még, de ha már így belejöttem, akkor ebbe is gyorsan belevágtam.

Semmi ördöngősség, csak úgy pár dolgot összekeverünk és fagyasztóban behűtjük. Hűtés közben pedig időnként kevergetni kell, hogy ne egyben fagyjon meg, hanem szemcsésre/kásásra (ha nincs kéznél fagyigép – nekünk nincs). A mentás epresben turmixolt eper, apróra vágott mentalevél, kis mascarpone, tej, tejszín és tojás van. A mangósban pedig mangó, narancslé, citromlé, banán, joghurt és eper.

Közben már persze ez sem volt elég, kezd lassan összeállni a kép, hogy melyik vendégünknek mit fogok majd ezekből csinálni. Márcsak másfél hét és nővéremék jönnek hozzánk, akik nagy gourmandok. Ha Gyuri bográcsos babgulyására vagy óriás Gundel palacsintájára gondolok, vagy Tini házi csokifagyijára, egyből inamba száll a bátorság, hogy mit is fogok én itt nekik produkálni. De sebaj, van még pár éjszakám a megálmodásra, aztán jöhet a főzés!

Ha Lacó erre jár, neki már tuti gasztrokényeztetés lesz a mangós-epres sorbet, csak neki ínyencségként még pár málnaszemet is belefagyasztgatnék... Anyunak pedig rebarbarás eperlekvár volt a tervezet, de itt nincs rebarbara.

Ja, és pénteken futok még vissza a piacra ebből a finom mangóból venni párat, mert próbára tesszük a kanári-szigeteki vaníliás mangólekvárt is.

Érdemes amúgy így egyben elkészíteni a mentás eperlekvárt és mentás eperfagyit, mert mint kiderült, a forró lekvárágyra fektetett hideg mentás fagyi hihetetlenül finom! Lehet, hogy mire a vendégek jönnek, nem marad belőle semmi???

Az én kis katalán csoportom

Max már említette fél szóban a Szent György napi szürreális élményemet, ami mindent összevetve tényleg nagyon mély benyomást keltett bennem. Mivel a katalánóra éppen San Jordi napján volt, ezért a tanárnő javaslatára a csoport nem a megszokott helyen, hanem a városi buli kellős közepén találkozott (a találkahely a híres Zürich kávézó volt, bár erre elég sokára jöttem rá, merthogy itt „cürih” helyett csak úgy katalánosan „zurik”-nak ejtik – itt nagy hátrány ám a némettudás így..).

A szokásos dél-amerikai későket kb. fél óráig vártuk, majd kis csoportokra oszolva próbáltuk beszerezni a tanárnő kérdéseire a választ: Mi volt a tavalyi év legkelendőbb könyve, mi lesz vajon idén a bestseller és vajon sikerül-e mindenkinek a saját nyelvén írt könyvet találnia a standokon... Én a kis dél-amerikai női alakulathoz csapódva indultam neki a nagy kihívásnak, de valahogy már az első standnál sikerült lemaradnom, mert őket annyira nem is érdekelték a könyvek, én meg keresgélhettem a magyar írókat... Nemsokára felbukkant ám a következő kis csoport: Ricardo (a Macskafogóból mondjuk a Safranekhez tudnám hasonlítani, amúgy középkorú spanyol), Antonio (szintén középkorú spanyol és kicsit – vagy inkább nagyon – olyan, mint Dustin Hoffmann az Esőemberben) és Christian, a csendes svéd fiú. Ez lett hát végül az én csapatom is, akivel nekiindultunk az utcáknak. Christian már az első pultnál talált svéd könyveket, így részéről letudta a közösségi feladatot, beült valahova kávézni, maradt tehát a szuper hármas. Ricardo, aki kb. úgy csodálkozott rá minden könyvre, mintha még csak a minap találták volna fel a könyvnyomtatást is, forgatta őket és a legnagyobb öröm akkor érte, amikor rálelt Pujol könyvére. Persze ez a kis „bódotság” is csak addig tartott, amíg nem derült ki, hogy ez tényleg egy író könyve és nem az egyik kedvenc focistájáé....

Antonio már járatosabb volt a könyvek világában, de minden standnál elmondta a biztonság kedvéért, hogy őt nem érdekli az irodalom, csak a történelem, mert az már legalább megtörtént, nem valami kitaláció...

Én pedig mindeközben keresgéltem a magyar írók alkotásait, amik még ide a nagy katalán fővárosba is eljutottak. Végül sikerült találnom egy Dragomán György könyvet – pipa.

Így sétálgattunk hármasban a tömegben, majd mikor már kezdett fogyni az idő, akkor még Antonio meghívott minket egy kávéra, ahol a kávézóban ücsörgő sok-sok katalán között barátaim fennhangon fejtették ki véleményüket a sóher, zsugori, rideg katalánokról. Sikeresen megmenekültünk azért a nép haragja elöl és már csak a visszaút volt előttünk, miközben Antonio és Ricardo egymásra licitálva mesélte el saját szívinfartusát, agyvérzését, kit hány perc alatt vittek kórházba, stb.

A téren a csoport még egyszer összeverődött, átbeszéltük a feladatokat, majd miután a csoport egyik része mindenképpen be akart valahogy kerülni a helyszíni TV közvetítésbe (és ezért persze mindent meg is tettek, ugráltak, fütyültek, stb.), akkor a tanárnő jobbnak látta lezárni a pénteki katalánoktatást és egy nagy Adéu-val hazabocsátotta a fura kis bandát.

A feladatot teljesítettük, a sokkot túléltük, de azért visszatekintve még mindig nem tudom, hogy valójában ott voltam-e és tényleg pár ilyen fura fazonnal töltöttem el az itteni szerelmesek napját vagy ez is csak egy irodalmi mű kitalált helyzete volt, esetleg álmodtam volna?

A négy éves nagylány

Múlt héten szülinapsorozatban ünnepeltük meg, hogy Virágunk négy éves nagylány lett. Először közösen megvettük a családi ajándékunkat neki: egy szuper biciklit. Aztán jött a nagy készülődés, csütörtökön az itthoni buli barátokkal és családjukkal, majd pénteken az iskolai ünneplés és hétvégére maradtak azok a barátok, akikekkel strandolással egybekötött utóbulin ünnepeltünk és persze otthonról is érkeztek a jókívánságok emailben, skype-on, telefonban.

Nagyon jó volt, élveztük még mi is a nagy mókát, Virág pedig teljesen odavolt, hogy milyen sok barátja van és milyen sok ajándékot kapott. A bohóc segítségével az is kiderült, hogy Virág ügyesen tud varázsolni, az osztálytársak pedig valahogy (...) megsejtették, hogy Virág kedvenc hercegnője most Tiana és egy csodaszép Tiana ruhát adtak Virág méretében neki. Hát, látnotok kellett volna, ahogy még azonnal a buli után magára kapta és futkosott a kistündér a zöld ruhában, zöld koronával... A gyerekek is élvezték a bulit, az anyukák először meglepve álltak a sok házi süti előtt, de aztán mindenki megtalálta a neki ízlőt és a fényképek segítségével még vissza is tudtuk nézni, hogy ki mennyit nassolt...

A képek magukért beszélnek, a bohóc annyira elvarázsolta a gyerekeket, hogy sokszor csak tátott szájjal várták a mágiát. Utána jött a lufihajtogatás, aztán pedig a nagy csata a sok lufikarddal.

Nekünk nagyon jó érzés volt így ünnepelni, hiszen a tavalyelőtti 3 fős, majd a tavalyi, szűk körű buli (5 gyerek + család) után igazán jó volt ennyi emberrel együtt lenni. Jó, hogy Virágnak ilyen sok barátja van, jó, hogy ilyen jó az anyukák csapata is, szóval örülünk, hogy sokan szeretik Virágot és minket. Egyszóval minden nagyon jó volt.

Megy az osztály - 2 napra!

Virágunk ma indult el élete első két napos osztálykiránydulására! Namost a helyzet az, hogy ő nagyon örült, készülődött, mi pedig egyre jobban izgultunk az utóbbi napokban. Vettük neki hálózsákot, meg kislámpát, becsomagoltunk mindent a részletes utasítás szerint (mindent zacskóba tenni, majd névvel ellátni, megadott helyre berakni), a készülődést ezzel le is tudtuk.

Ma reggel pedig családilag vonultunk a nagylánnyal suliba.

A szervezés nagyon kikristályosodott volt: gyerekeket adjuk be az osztályba egy kis zacskóval, amiben a tízóraijuk van, majd a szülők a hátitáskákkal/bőröndökkel várták az utcán a buszokat. Ez itt teljesen normális, hogy mintha éppen senkinek nem lenne munkahelye, időtlenül várakozik a csomagokkal, a szülők beszélgetnek, akiknek jut még hely, azok pedig fellendítik a kis utcai kávézó reggeli forgalmát. A buszok megjelennek, szülők bepakolják a csomagokat, majd jönnek kis kígyóban a gyerekek. Mindenki fotózza őket, anyukák sikítozva odarohangálnak hozzájuk, puszilgatják őket. Szóval akik eddig még nem értették, hogy milyen súlyos is egy ilyen 2napos kirándulás, azok a gyerekek is rájönnek, hogy itt valami turpisság van – őket bizony elviszik sok időre. Merthogy itt vannak az apukák, anyukák, néhányan sírnak. A gyerekek beülnek a buszba és még csak akkor jön az integetés: gyerekek bentről, szülők a járdáról integetnek, ugrándoznak.

Na itt már lehetett érezni, hogy azért nemcsak színház itt ez a móka, a szülők nagy része hatalmas buliként éli meg, hogy a gyereke nincs otthon, az anyukák félig sírva, de azért mosolyogva ugrálnak a szabadság érzésétől (nem mintha ugyanezt nem tehetnék meg bármelyik másik nap...): ki szabadságot vett ki a munkahelyén, ki strandolni megy, ki vásárolni fog egész nap. Estére mindenki persze gyertyafényes vacsorát tervez a férjével, vagy bulizni megy valahova.

Közben pedig azért kicsit mindig azon jár mindenki esze, hogy mit csinálnak a manók, mit esznek, alszanak-e, felkelnek-e éjszaka inni, megtalálják-e a ruháikat, stb....

Az első izgalmon már túl vagyunk: az iskolai intraneten már megkaptuk az első levelet, hogy a gyerekek épségben megérkeztek a farmra és nagyon tetszik nekik. Mivel még zárójelben, utóiratban sem volt szó arról, hogy valakinek – mondjuk Virágnak – valami baja lenne, így nyugodtak vagyunk.

Ja, és erre a farmra mennek kirándulni a gyerekek.

Az elhanyagolt blog

Kedves hűséges olvasóink néha bizony gondolhatják, hogy elnyelt minket a spanyol valóság vagy esetleg semmi sem történik velünk - holott valójában minden napra jut ám valami izgalom aminek következtében nem jut időnk számot adni róla...

ma van például Sant Jordi - azaz Szent György napja, amitől áll a bál városszerte és még Virág iskolájában is volt népünnepély. Persze azt is megemlíthehjük, hogy a suliban az osztály ma ünnepelte Virág születésnapját tortával, koronával és köszöntéssel. Vagy, hogy Zsuzsinak milyen szürreális terepgyakorlata volt a katalán-tanfolyam keretei között (erről talán még beszámol), esetleg, hogy mekkora kihívás volt ma megtalálnunk egymást a Zurich kávézó előtt (katalánul csak 'zurik').

szóval nálunk zajlik az élet, itt a tavasz és még nem tudtuk eldönteni, hogy ez a tavaszi fáradtság ami néha leterít minket esténként vagy pedig túl sok aktivitás.

Első családi biciklitúra

Virággal lepkét lehetett tegnap fogatni, ugyanis a négyéves születésnapi ajándékát mentünk el együtt kinézni és megvenni. Már hónapok óta álmodozott egy olyan lila vagy rózsaszín bicikliről aminek van pedálja is (ugyanis egy éve egy olyan bringát kapott aminek nincsen pedálja hanem lábbal kell lökni) és hátul kis kitámasztó-kerekek segítik a gondtalan száguldást.

Néhány boltban kellet csak megnézni és már előttünk is állt az igazi: rózsaszín-lila-fehér hercegnő mintákkal, kitámasztóval (aminek később lesz csak jelentősége) és egy baba-tartóval az ülés mögött amiben azóta Tigris végig is aludta az első biciklis éjszakáját.

Ma reggel pedig mivel szép idő volt, egyből el is indultunk első családi biciklitúránkra amellyel a Port Olimpic tengerparti fagyizó-kávézó és napsütésben ücsörgő teraszait vettük célba, és amelyen Virág olyan szépen bizonyított, hogy én már a kerékpáros Katalónia körtúrát kezdem gondolatban tervezgetni. Mi Zsuzsival a köz-bicikliken, Virág mint a villám hasít előttünk a kis lila-rózsaszín krúzeren és mellettünk lustán nyújtózik a délelőtti nap melegében a strand és a tenger - kell ennél jobb szombat délelőtti program? Persze kapott a kis versenyzőnk fagyit is és két nagy puszit mikor hazaértünk a több kilométeres csapatásból.

Azért van pár tanulság ilyenkor is, mint például, hogy csak azt mi gondoljuk, hogy a kitámasztó-kerekekkel ellátott gyermekkerékpár nem tud felborulni, no meg hogy a homokos egyeneten talajon a két oldalsó kerék remekül felemeli a hajtott hátsó kereket, Virág meg teper egyhelyben mintha csak szobabicikilje lenne.

Tigris is nagyon boldog volt (a képet Virág készítette)

Fergeteges buli készülődik

A tavalyi kis házi szülinapi buli óta sok minden megváltozott: Virág egy évvel idősebb lett (érdekes, hogy csak mi nem öregszünk..), iskolába kezdett járni, barátaink száma megsokszorozódott. És hogy mindebből mi következik??? Nemsokára lesz Virág 4 éves szülinapi bulija, ahova legalább 20-25 gyerek jön (+szülők és testvérek). Mivel ennyien nem férünk be a lakásba és most már a helyi szokásokat is jobban ismerjük, hatalmas szülinapi bulit szervezünk, hadd tudja meg a világ, hogy mulat a MAGYAR, küldöldön.. nem lesz bor, meg néptánc, viszont hívunk bohócot, hogy ő szórakoztassa a népet spanyolul és katalánul... Jó, mi?

Rövid hírekkel jelentjük majd, hogy hol tartunk. Kevés ugyan az idő, de minden meglesz jókedvűek leszünk, Virág pedig nagyon menő lesz, reméljük.

- A lista már meg is van, Virág összeírta, hogy kik jöjjenek...

- A házunk játszóházát már lefoglaltuk.

- Bohócot megrendeltük. Ő amúgy Micki Moco (nyers fordításban annyit jelent, hogy Takony Miki vagy mondjuk Fika Miki, Fika Mika....), aki többféle programjából a 2-est javasolta nekünk. Ebben lesz bűvészkedés, zenés show, a végén pedig fél óra lufihajtogatás...

- Egyelőre Hello Kitty tortában maradtunk Virággal, de ez még alakulhat, Max pedig hozza a PEPSI csodás rágcsálnivalóit és chipseit.

Aki akar, jöhet!

Új tanfolyam, új csoport, vannak még meglepetések

Elkezdődött a harmadik katalán tanfolyamom is, amit ezúttal hivatalos vizsga, az alapfok zár majd le. A tanfolyam a város teljesen másik végén van, így a heti kétszer kétórás biciklis edzés ezzel ki is lesz pipálva. A környék inkább gettós, az órát pedig a helyi szociális központ omladozó falú pincéjében élvezem még kb. 15 lelkes katalánul beszélni vágyó „bevándorlóval” együtt. A csapat itt is lelkes, a dél-amerikaiak aránya a már megszokott módon mondjuk 90% körüli a csoportban. Az első feladat oldódásképpen az volt, hogy mindenki mondjon pár kedvcsináló mondatot saját országáról, hogyha valaki el akarna a csoportból oda látogatni, akkor mit is nézzen meg.

A nyelvtanárok bevonási kísérleteit támogatandó egyből jelentkeztem is, és a dohos hideg pincében felfestettem szemük elé, hogy milyen csodás is a magyar gyógyvizekben ücsörögni, stb. Aztán rájöttem, hogy szavak ide vagy oda, valószínűleg szegények leragadtak az első mondatnál, amiben a Magyarország szerepelt, hiszen nekik ez valami olyan titokzatos távoli helynek tűnhet, mint nekünk valamilyen sosem hallott apró afrikai vagy ázsiai állam...

Ezután jött Maria, aki Peruba csábította volna a csoportot, ha nem ragad le annál a pontnál, hogy mivel az ő országa tengerszint felett nagyon magasan fekszik, ezért a legtöbb európai nagyon rosszul van, amikor megérkezik és bizony hogyha nem adunk magunknak pár napot, akkor még meg is halhatunk. De még ebben az esetben is, nagyon fog fájni a fejünk, szédülünk majd és nem nagyon tudunk figyelni az ország sok szépségére... Őt követte az equadori fiú, aki bizony nem kertelt, megmondta, hogy az ő országában nem leszünk rosszul, de az idegeneket nem nagyon szeretik, a nagyvárosban tuti, hogy kirabolnak és bárkinek bármi ruhánk, kiegészítőnk megtetszik, késsel kéri majd tőlünk. Ő viszont legalább egy konkrét utazási tippet adott: van ott egy kisebb vulkán, ami működik, de nem „annyira”, menjünk fel és egy útközben talált kidobott fadeszkán/ajtón csússzunk le a vulkán oldalán, ez állítólag nagy buli.

Hát igen, nem is olyan könnyű saját országunkat fényezni, ugye??? Most még mindenesetre nagyon kell gondolkodni, hogy Peru vagy Equador a jobb hely: szívinfarktusban vagy kés által elvérezni a nyaralásunkon...

A csoport itt amúgy nem túl erős, sem a katalánban, sem más téren: az óra egy jelentős részében arról folyt a vita, hogy Barcelona (ami ugye közvetlenül a tenger partján fekszik, azzal egy szintben) hány ezer méter magasan fekszik tengerszint felett. Két nagy tábor csapott össze: az 1500 és az 1800 méterre tippelők!!!! Ezt ugye nem hiszitek el??? Én először azt hittem, hogy csak nem jól értettem, hogy miről megy a vita, aztán amikor rájöttem, akkor azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy a címet tévesztettem el és valami más csoportba csöppentem.

Hát igen-igen, így mennek itt a dolgok, persze mindez még mindig felhőtlen, dél-amerikai jóhangulatban, nevetgéléssel.

Pár kilógó arc van (gondolom rajtam kívül): a svéd fiú, aki eddig a maga diplomatikus svéd távolságtartásával még csak figyelte az eseményeket, a senegali fekete fiú, aki öltönyben, ingben, nyakkendőben kicsit furán hatott a dohos pincében.

Itt aztán biztos lesz miről mesélni, jelentkezem még!