Pedikür, manikür

Ahogy azt egy kislánynak illik, Virág imád öltözködni, ruhákat, cipőket próbálni és különös vonzalmat érez a láb- és kézápolás iránt is, ezért szinte naponta elcsórja a kis manikür készletet és a körmeit gondosan reszelgeti, piszkálgatja, közben pedig bíztatja magát, hogy most ez így már nagyon szép lesz, csak egy kicsit még itt-ott igazítani kell rajta… Ez az egyik olyan tevékenység (a nagyon kevés közül), amivel kicsit hosszabb időn keresztül egyedül is jól elvan, de még ezt is jobban szereti úgy csinálni, hogy valaki más kezét, lábát ápolgatja, kenegeti. Lassan majd megtanítom az arcmasszázs alapfogásaira is és akkor megnyithatjuk a kis házi kozmetikánkat.

Speelklok múzeum Utrechtben

Miután a hétvégén és hétfőn minden kisebb múzeum zárva volt Utrechtben, Virággal a sok borongós városi séta után (a második nap után már keresztül-kasul bejártuk a belvárost) kiéhezve vágtunk neki reggeli után, hogy már nyitásra a múzeumhoz érjünk. Az útikönyvünk leírása szerint utcai zenélő órák és zeneszerszámok múzeuma ez, de valahogy azt nem gondoltuk, hogy annyira érdekes lesz, mint amilyen volt.

Speelklok

Merthogy a múzeumban mindenféle zenélő óra, utcai zenedoboz, magától játszó gépzongorák, tánctermi és vásártéri orgonák vannak, amiket természetesen megnézni is érdemes, de hogyha órakor pontosan érkezünk, akkor a tárlatvezetővel együtt akár ki is lehet próbálni ezeket. És hát leginkább ezért érdemes ide elmenni, mert ahogy a srác elkezdte életre kelteni a szerkezeteket, ez valahogy elröpíti az embert egy másik korba, amikor nem volt elég a Play gombot megnyomni, hanem erősen és kiegyensúlyozottan kellett tekerni ahhoz, hogy megszólaljon a zene. És hiába nagyon gépi ezeknek a hangzása és nagyon hangosak, pont ezektől lesz olyan érzésünk, mintha egy régi vásárba vagy búcsúba vagy cirkuszba vetődtünk volna. A srác mindig figyelmeztetett minket, hogy nagyon hangos lesz, nehogy Virág megijedjen, de hát Virágnak eszébe sem jutott megijedni, tátott szájjal hallgatta a zenét, figyelte a maguktól játszó zongorabillentyűket (persze egyből hiányolta Lacót a zongora mellől) és hogyha jó volt a zene, még táncra is perdült(ünk). Ja, és a végén persze mindig tapsolt Virág.

Azért volt jónéhány meglepő és mulatságos darab is: a kalapból zenére kibújó nyuszi, vagy Van Gogh, amint egyik napraforgós képét zenére festi, a kis zenélő órák, a gépzongora mellett a “géphegedűk”, vagy amikor egy nagy bálteremben beindították a tánctermi orgonát (ami kívülről inkább egy díszes reneszánsz szekrényhez hasonlított és inkább egy kastélyba illett volna) és vártuk, hogy megszólal rajta mondjuk valamelyik Vivaldi remekmű és aztán őrült hangerővel megszólalt a Rock és a Roll… És már sajnáltuk is, hogy otthon maradt a pöttyös ruha, fejpánt és pántos magassarkú cipő.

Aki arra jár, szereti a zenét és nem sajnálja rá a pénzt (mert a belépő az átlagnál azért kicsit több: 8 EUR), nézzen be és nem fogja megbánni. A végén a múzeum boltjában a szokásos albumkönyvek mellett stílusosan egy csomó zenélő játékot, könyvet, zenedobozt, tekerentyűt, sípot vagy akár dobot is lehet venni ajándékba. 

Holland India

Bő hete, egy szép és munka miatt zaklatott vasárnapon vendégségbe mentünk Venkat (Venkatchalam) kollégámékhoz, ebédre. Ők Indiából költöztek Utrechtbe egy fél éve, és vegetáriánusok viszont van egy Virággal majdnem egykorú kislányuk, Srea.

Szegényeket jól megvárattuk, mert csak nem akart vége szakadni a telefonkonferenciáknak, ráadásul a városrészüket is nehéz volt megközelíteni térkép nélkül... viszont amennyivel később kezdtük, annyival többet ettünk.

milyen is az autentikus dél-Indiai konyha?
Krumplilepény, csípős és nagyon csípős szósz, mindeféle zöldségek rántva vagy sütve. Kézzel kell enni, de kizárólag jobb kézzel (tehét egy kézzel kell a rízst és a krumplifánkot trancsírozni), és meg kell tanulni nemet mondani, mert addig rakják az ételt a tányérodra amíg enni bírsz. vagy inkább még sokkal tovább.

későn vettük észre, de ők a kikészített hat-hét fogásból alig ettek, miközben velünk megetettek volna mindent, ha győztük volna az iramot... de hát a negyedik tál és a vega hamburger után megadtuk magunkat. persze ekkor jött még a répa-deszert.

igazi interkulturális élmény volt, nagyon élveztük - attól eltekintve hogy ételre nem bírtunk egy napig nézni. Virág előbb lefagyott az Indiai kislánytól, aki nagyon határozottan halandzsázott neki (nem diszkriminatív szöveg ez, nem beszélt se Indiaiul, se angolul, se hollandul, hanem halandzsa nyelven magyarázott kitartóan), de később együtt játszottak aranyosan. Jópofa volt, hogy Virág szinte hófehérnek nézett ki mellette, holott mindenki a barnaságát szokta kiszúrni amikor meglátja.

Venkaték ebédje óta egyébként sikerült eltöltenem egy másik Indiai társasággal egy vacsorát egy másik ország másik városában, és az összehasonlító elemzés alapján nagyon kellemes ebédet raktak össze nekünk - és mivel igyekeztek nem nagyon csípősre fűszerezni, csak kicsit haltunk bele...

A cipősszekrény

Lakásunkban ugyan voltak szekrények, de a cipőinket már sehova nem tudtuk bepakolni, így aztán adott volt a hely, a méretek, irány a boltok. Végül az Ikea-ban kötöttünk ki, ahol találtunk egy nem túl széles, elég magas és nem túl mély cipősszekrényt. Előnye, hogy befér az adott falra, az eleje tükör (ami egyben hátrány is, mert Virág után naponta lehet törölgetni), férnek bele cipők. Hátránya, hogy nem túl sok cipő fér bele és annyira már nem mély, hogy a magas sarkú cipők berakása után is be lehessen zárni az ajtót…

A szekrény összerakásában természetesen az egész család tevékenyen részt vett és Virág gondos felügyeletének és szakértelmének (és a szülők türelmének) köszönhetően a szekrény kész is lett és már használatba is vettük.

Ha valakit bővebben érdekel, hogy hogyan is kell szakszerűen összecsavarozni egy ilyen szekrényt, nézze meg a videót!

 

Colónia Güell

Ha Barcelonába látogat valaki, akkor érthető módon még a csapból is Gaudi folyik, így hát még aki szereti is Gaudi rendhagyó és formabontó munkáit, gyorsan eltelítődik a sok-sok ház és park meglátogatása után. És hogy melyik is tekinthető Gaudi legfontosabb vagy leginkább jellemző alkotásának, azt meg aztán tényleg nehéz eldönteni. Hogyha a sok-sok okos művészettörténész és építész véleményére hagyatkozunk, akkor a Sagrada Familia templom után a Colónia Güell közvetlenül a második legfontosabb alkotása Gaudinak. De most akkor mi is ez a Colónia Güell?

Colónia Güell

Az 1800-as évek végén járunk, amikor is Eusebi Güell, a textilgyáros üzletember elhatározza, hogy textilgyárát átszervezi, modernizálja és egyben át is telepíti Barcelonából egy 20 km-re fekvő területre, Santa Coloma de Cervellóba. Gaudit bízza meg a teljes település megtervezésével, a cél egy olyan kolónia létrehozása a gyár körül, ahol a munkásoknak, a vezetőiknek házakat, lakásokat és természetesen iskolát és templomot építenek. Gaudi elvállalja a nagyszabású megbízást és mintegy 10 év tervezgetés után elkezdődnek a munkálatok. A házakat különböző neves építészek tervezték, míg a vallásosságáról híres Gaudi természetesen teljes gőzzel a templom tervezésén dolgozott.

A kolóniát  amúgy a Güell család 1945-ben eladta, a gyárat 1973-ban zárták be, a lakások, házak pedig magánkézbe kerültek. Ha most odalátogatunk, akkor a kolóniában a nevesebb építészek által tervezett házakat, az iskolát, az orvosi házat és természetesen a templom elkészült részét nézhetjük meg, de hogyha van kedvünk és pár százezer Eurónk, akkor vásárolhatunk is itt egy kisebb házikót. Az egész nagyon mesterséges, olyan, mintha egy filmstúdióban lennénk, vagy időutazásra adtuk volna fejünket.

A házak, a település is kedves és megér egy sétát, de a lényeg mégis a templom! Mivel elfogyott a pénz és a lelkesedés, ráadásul neki kellett akkor állni a barcelonai Sagrada Familiának is, így 1908-1916 között csak az altemplom készült el, az eredmény mégis lenyűgöző. Gondolom, hogy a tervezett felső templom lett volna tipikusan (már hogyha Gaudi esetében lehet ilyet mondani…) templomszerű, minden esetre az elkészült altemplom inkább hasonlít egy kis templomocskához, ami kicsit kunyhószerű vagy inkább barlang, nagyon természetes, nagyon emberléptékű és nagyon meghitt. A falak sok-sok kis  vörös téglából vannak kirakva, a színekkel természetesen itt is játszott Gaudi (a sötétebb és világosabb téglák úgy váltakoznak az oszlopokon, mintha fatörzsek lennének az oszlopok). A templomban sehol nem találunk egy egyenes falat, oszlopot és mégis áll, ami meglepő! Az még érdekesebb, hogy hogy csinálta!!! Mivel a templom falait itt nem külső támasztó pillérekkel erősítette meg, nagyon ki kellett találni, hogy melyik oszlop hogyan és hol kell, hogy támasszon és tartson. Négy óriási bazaltoszlop van a templomban, ami elvileg aztán később a felsőtemplom fő súlyát is tartotta volna. Szóval, a módszer a következő volt: a templom alaprajzát Gaudi felrajzolta egy szoba mennyezetére és a főbb pontokra fonalakat erősített, a fonalak végére pedig a terhelésnek megfelelő súlyokat erősített, így aztán a fonalak megmutatták neki, hogy milyen formában lesz a súlyelosztás a legmegfelelőbb és statikailag hogy fogják tartani az oszlopok a terhelést. Miután kész volt a fonalháló, csak meg kellett “fordítani” és megépíteni…

Így utólag persze nagyon érthető a módszer, de hogy valaki ezt így kitalálja és persze aztán meg is építse az 1900-as évek elején, azért az már zsenialitás. És persze ez csak egy dolog a sok közül, merthogy ott vannak a nyitható, csukható gyönyörű virágformájú színes ablakok, amikkel különlegesen gyönyörű színeket varázsolt a templomba, aztán a három szenteltvíztartó, amik valójában óriási kagylók a Fülöp-szigetekről, amihez aztán a természetes formához tökéletesen illeszkedő kovácsoltvas tartókat készítettek, vagy a kényelmes és gyönyörű faragott padok, a vidám, színes mozaikok a templom külsején, szóval minden kis és nagy részlet magával ragadja az embert. Állítólag Gaudi itt kísérletezett ki sok módszert, amit aztán később a Sagrada Familiánál is megvalósított. Biztos, hogy van nagyon sok hasonlóság is, de hangulatában össze sem hasonlítható a kettő. Az egyik (persze itt csak altemplom van) kicsi, meghitt, barátságos, természetbe símuló, míg a másik nagyszabású, grandiózus és teljesen másképpen ragad magával. Engem az érdekelne nagyon, hogy hogyan zajlott az építkezés: azt ugyan tudjuk, hogy Gaudi mindent maga tervezett, minden építőanyagot egyenként ő vizsgált meg, vagy hogyha üveget kellett az ablakhoz készíteni, akkor mélyére ásta magát annak a szakmának is, de vajon minden tégla elhelyezésénél ott volt? A munkások mit értettek meg mondjuk a fonalrendszerből? És hogy vajon az ott dolgozó munkásemberek hogyan nézték ezt a templomot? Nekik is tetszett vagy őrültnek hitték Gaudit? Hát, lehet, hogy ezekre nem kapok választ, minden esetre ha más nem, érdemes erről egy könyvet átlapozni, de hogyha valaki erre jár, személyesen se hagyja ki, a Colónia Güell tényleg megér egy misét!

Virágnak nagyon tetszett a kis mesefalu, viszont annyira kifáradt, hogy mikor hazaértünk ülve elaludt…

A bukfenckirálynő

Azoknak, akik a szavazás szerint Virágról szerettek volna többet hallani, írom, hogy kis örökmozgó Virágunk már bukfencezni is tud. Így hát nem elég, hogy egész nap fut, szalad, pörög, forog, mászik, csúszik, csúszdázik háton, fejjel, hason és mindenhogy, eljött a bukfencezés ideje is! Rövid kis videó mutatja is, de mióta (véletlenül) megemlítettük, hogy van ám olyan is, hogy tigrisbukfenc, azóta már azt próbálgatja…

Budapesten is jártunk ám…

Nagy készülődés után júliusban hazamentünk (Zsuzsi és Virág) Budapestre egy kis időre nyaralni. Azért is helyénvaló a nyaralás szó, mert ebben az évben úgy tűnik, hogy kivételesen Budapesten melegebb van, mint Barcelonában…

Home sweet Home

Nekivágtunk hát ketten a nagy útnak, Max kivitt minket a repülőtérre hajnalban, aztán jött a nagy kaland. Először is versenyfutás Virággal, a babakocsival és a két kézipoggyásszal lépcsőn le, majd lépcsőn fel a helyfoglalásért a repülőn. Lehet, hogy majd gyakorolni kell a jövőben a súlyzós futást, mert most majdnem utolsóként szálltunk be a gépbe… De szerencsére volt még hely, ráadásul egymás mellett! Az utazás zökkenőmentes volt, Virág kb. 1 óra után jegyezte meg, hogy “Vigyázz Anya, nemsokára indulunk!”. És már otthon is voltunk. Virág úgy toppant be nagymama kapuján, mintha csak a kisboltba szaladt volna ki előtte, teljes természetességgel állapította meg, hogy minden rendben van és lépten-nyomon megjegyezte, hogy “Anya, nézd, itt vótunk”. Szóval, mindenre emlékezett és nagyon élvezte, hogy most nemcsak Anya vagy Apa van, akit irányítani lehet, hanem sok-sok ember. Gyorsan beköltöztünk hát nagymamához, ahova odavonzottuk az unokatestvéreket is, Zsófit, Blankát és Tamást, így aztán nagyon nagy buli kerekedett a Liszt Ferenc utcában. Mama főzött nekünk finomságot, Virág egész nap pedig csak játszott a gyerekekkel, nyúzta a kiscicákat és Lacót. Annyira fel volt pörögve a sok élménytől, hogy aludni 2 napig nem is nagyon akart, csak amikor már teljes kimerültségében elájult.

Mivel úgy gondoltam, hogy Virágnak az a legfontosabb, hogy gyerekek és család vegye körül, otthon kihagytuk a múzeum és városnézős programokat, tényleg csak nagyon kevés “muszáj” programot szerveztünk, azt is inkább csak én intéztem el egyedül, Virág addig bulizott. Még így is nagyon nehéz lenne felsorolni, hogy merre jártunk, mit csináltunk, feltöltöttünk pár képet a főbb eseményekről:

Nagymamának van két kiscicája, amiket lehet nyúzni, fürdetni, fésülgetni és kergetni

Voltunk látogatóban Edit dédinél is, ahol örömmel állapította meg Virág, hogy megvannak még a halak, a degu és a papgájok, na és persze a macska, akit már kevésbé lehet nyúzni. Az is kiderült, hogy Edit dédi ágyán lehet a legjobban meditálni

Virág nagy lelkesedéssel tanította meg Kata mama és Gábor kutyáját, Bodzát a közös labdázásra

Lacó elvitte Virágot a kisboltba és vettek nyalókát (amit máskor nem szabad a fognyűvő manók miatt, de Lacótól szabad ilyet kapni)

Meglátogattuk Emi nénit is, ahol Virág régebben több időt töltött, de most is nagyon feltalálta már magát és Emi nénit is sikerült meglepni, hogy Virág már mennyit beszél

Jártunk Sztasákéknál, ahol Virág és Nátán kimosták a babaruhákat, kiteregettek, majd ki is vasaltak. Ha Nátán így áll a jövőben is a házimunkákhoz, akkor valószínűleg érdemes lesz vele jóban maradni…

Megtudtuk, hogy Kriszti hasában nem labda és nem is kiscicák vannak, hanem kis Gábi (aki azóta már ki is bújt és nem is olyan kicsi).

Kata mama bábozott Virágnak és Majának (Virág unokatestvérének) és hozott mindig túrórudi utánpótlást

Gyuri papával is sikerült találkozni, mert csak miattunk hamarabb hazajött Franciaországból, így most kivételesen ő is és mi is Budapesten voltunk. Virág azóta is emlegeti, hogy Gyuri papa zongorázott neki.

Jártunk ám Bián is a Bolyki családnál, hogy ne csak ők jöjjenek hozzánk, ettünk nagyon finom ebédet, amit az új szokások szerint a család közösen készít el, Virág ott is megnyúzta a cicát, etetett lovakat, játszóterezett, szóval szuper nap volt! Ja, és Bián még vízautomata is van Tiniéknél, ami aztán nagyon szuper, mert csak meg kell nyomni, és jön a finom víz! Mit gondoltok, Virág vajon mennyi vizet ivott???

És hát persze reggeltől-estig sokat játszottunk Lacóval és nagymamával és Virág végre süthetett-főzhetett nagymamával, mert szerinte csak a nagymama tud jól tésztát gyúrni, anya nem. Szóval ment a nagy tésztagyúrás, keverés, kavarás és közben a kóstolgatás.

Nagymama kertjében naponta többször is leszüreteltük a ribizlit, a málnát és a barackot, ebben Lacó volt a fő partner.

Hát, sok minden történt és valószínűleg még jóval több napot is teljesen ki tudtunk volna tölteni, de így is nagyon jól éreztük magunkat és jó volt. Aztán jött a készülődés és a visszaút, de most nem Barcelonába, hanem Apa után Hollandiába. Állítólag tele volt a légtér (ezt nem tudom, hogy hogy lehet), ezért több mint egy órát kellett ücsörögni a gépben indulás előtt, de amúgy minden rendben volt és ezen a járaton sokszor előreengedtek, elsőként szállítottak be és még valaki a csomagokat is segített cipelni. Apa pedig már Hollandiában várt a reptéren minket, de akkorra már Virág teljesen összezavarodott, hogy “Hol van Hollandia?” “Barcelonában vagyunk?” “A szálloda a lakásunk?” “Hol van a nagymama?” Ezeket a fogalmakat majd még tisztázzuk a jövőben, a lényeg, hogy nagy világutazók lettünk és Virág élvezi és jól viseli.

Gastro tour avagy újabb helyi étel: Empanadas

Lehet előétel, főétel vagy tapas, de teljesen megfelel egy kis tízórainak (almorzo) vagy uzsonnának (merienda) is: ez az empanadas, azaz kis tésztapárnácskák, tonhallal, vagy bármi mással megtöltve. Elkészítését csak azoknak ajánlom, akiknek van idejük, türelmük, nagy konyhájuk, sodrófájuk, nyújtódeszkájuk és nincs kis gyerekük a közelben. Nekem időm, kedvem, türelmem, konyhám és sodrófám volt a felsoroltakból, sajnos nyújtódeszka nem volt, ellenben Virág is hamarabb kialudta magát és nagyon aktívan részt vett a nagy empanadas készítésben.

Először is ki kell keverni a tésztát (itt kiderült, hogy a még valahogy otthonról elhozott 1kg-os Bácskai lisztben 1 kg helyett csak 80 dkg van…), aztán kicsit behűteni, majd jön a tészta nyújtása, formák szaggatása, megtöltése, tojással bekenése és persze a sütés. Ja, és mindezzel párhuzamosan persze elkészítjük a tölteléket is, ami esetünkben most tonhalas, paradicsomos, petrezselymes, paprikás finomság volt.

Virág már otthon is nagyon érdeklődött a sütés-főzés iránt, így nagymamától el is leste ennek főbb fortélyait, így hát még véletlenül se foghatunk neki a munkának feltűrt pólóujj nélkül és hát sajnos szerinte én egyáltalán nem tudom jól gyúrni a tésztát, mert azt csak nagymama és Virág tudják tökéletesen (mondjuk ezzel nem is szállnék vitába), de azt nem gondoltam volna, hogy még a tészta nyújtása sem megfelelő… Minden esetre megpróbáltunk Virággal kiegyezni és valahogy elkészültek a kis párnácskák is, és persze csináltunk még polipformát és rákformát is Virágnak, hogy ne csak azok az uncsi párnácskák készüljenek el.

Négy tepsi telt meg a párnácskákkal (lehet, hogy kicsit elszámoltuk magunkat???).

És hát mit is mondhatnánk még: finom lett, sok lett, de azért jól megfonotolom, hogy mikor állok megint neki ennek a kis programnak. Most már inkább majd a “könnyű, gyorsan elkészíthető, mediterrán ételek” kategóriában kellene keresgélni…

Visszaérkeztünk Barcelonába

A Holland kalandok után tegnap este befutottunk El Prat légikikötőjébe, egy igencsak felpörgött ám hullafáradt Virággal. Jó érzés hazaérkezni, még ha még picit fura is, hogy ide jövünk haza. Mivel a gép idefelé is késett, éjfél lett mire az ágy felé vehettük az irányt.

Virág persze még a taxiban bealudt és reggelig nem is nagyon ébredt fel. Viszont reggel annál inkább örült az itthon hagyott játékainak és kis dolgainak. Zsuzsira mosás és mosás várt a kéthetes roaming után, Max pedig szokás szerint dolgozni ment reggeltől estig.

Visszaálltunk tehát a Spanyol kerékvágásba - és mivel két hét alatt több, mint ezer kép készült erről és arról, hamarosan megosztjuk élményeinket!

(sajnos Max hétvégi munkája nem ment zökkenőmentesen, ezért blogot írni már nem volt idő és energia) 

Ismét együtt a csapat - Eindhoveni gyorsjelentés

az elmúlt napokban Virág és Zsuzsi Budapesten jártak, mindeközben Max pedig a Holland esőben próbált rájönni Utrecht város labirintusának (ismertebb nevén úthálózat) megfejtésére. Szerencsére elveszés esete nem forgott fenn, de ami légvonalban 100 méter, az néha 10 perces autózást tud jelenteni...

Nagy most az öröm, Virág és Zsuzsi befutottak Eindhovenbe - igaz hulla fáradtan a wizzair több, mint egy órás késése miatt - kezdődhet a holland hétvége.

Fapappucs és tulipán,
a kis család de vidám!
a biciklikkel vigyázunk
van esernyőnk nem ázunk!

ha Max munkája rendben halad a hétvégén, akkor szép napjaink lesznek - amelyről természetesen tudósitunk!

Parkok a városban

Barcelona híres arról, hogy a városban kifejezetten sok a park, játszótér. Még a legnagyobb utakat is széles, füvesített gyalogos és bicikliutak szegélyezik, a villamossínek is füvesítettek, és minden sarkon van egy játszótér + egy kutyasétáltató park. Ahol pedig nincs játszótér, ott is akad egy-két pad vagy egy szökőkút (most a vízhiány miatt ugyan nem nagyon üzemelnek a szökőkutak). Amikor a várost anno elkezdték tervezetten bővíteni, akkor ez is volt a kimondott cél, hogy négyzethálószerűen osszák fel a területet utcákkal (Eixample negyedet érdemes megnézni egy térképen) és minden kereszteződésnél kicsit hasítsanak ki a sarkokból, így alakítva ki kis tereket, játszótereket, parkokat és persze parkolóhelyeket. A négyzetalapú társasházak közepén pedig a tervek szerint mindenhol egy belső kert lett volna fákkal, fűvel, medencével. Kezdetekben ez így is volt, de aztán jöttek a tömeges autózás és ezeket a belső udvarokat sok helyen átalakították parkolókká, garázsokká. Sok helyen viszont még most is megmaradtak a belső kertek, a külsőbb kerületek fejlesztéseinél pedig visszatértek a régi elképzelésekhez (mondjuk ezekben a kerületekben még van is erre hely) és minden nagyobb társasház mögött nagy kert rejtőzik padel pályával, játszótérrel, kerttel és medencével. Ezek az új fejlesztések persze most már mind magánkézben vannak, így aztán érthető is, hogy miből futja a parkokra, kertekre, medencékre.

Little Park in BCN

Azt viszont nagyon jó látni, hogy a város nem próbál meg minden talpalatnyi földterületből pénzt csinálni, hanem újabb és újabb parkokat alakítanak ki, gombamód nőnek ki a földből a játszóterek (amiket aztán karban is tartanak). Lakásunktól nem messze épp egy ilyen nagy parkot alakítottak ki, ahol még csak most ültették el az első fákat, bokrokat, de a környék lakói már nagy örömmel töltik itt szabadidejüket. Bár a fényképek nem annyira mutatósak, mint mondjuk a Parc Güell képei, de talán más is átérzi a képeket látva, hogy milyen izgalmas egy ilyen parképítés kezdeteit látni, amikor még sokkal jobban lehet látni, hogy milyen vonalakat, tereket, formákat akartak a park alkotói látrehozni, hiszen ezeket még nem takarják el a burjánzó bokrok és a fák. Kicsit “nyeszlett” még minden, de remélem, hogy időről-időre láthatjuk majd a fejlődést és a végeredményt is (ha egyáltalán egy  iphopark esetében van ilyen állapot)… 

Barcelona város történeti múzeum

Úgy tűnik, hogy az elmúlt hetünk a történelem jegyében zajlott, mert többször és több helyen sikerült más és más szemszögből végignézni, átolvasni Barcelona és a környék történelmét. Talán így halmozottan jobb is ezeket megnézni, mert jobban összeáll a végén a kép…

Ma minden esetre a városi történelmi múzeumban jártunk Virággal a Plaza del Rei-n. Mivel a múzeum a város szívében található, már eleve nagyon “Barcelona hangulatba” kerültünk, mire odaértünk. Sok ember, sok turista, minden sarkon utcazenész, gyönyörű épületek, sokszínű utcai programok, kávézókban cseverésző emberek, szóval nehéz volt ellenállni a kísértésnek, hogy ne álljunk meg mindenhol, hanem érjünk oda az eredeti célunkhoz, a múzeumhoz.

A helyszín: gyönyörű középkori épület egy kis téren, ahol régen piac és az áruk vámolása zajlott, az épületen belül izgalmas időutazás. Alig lépünk be, egy-két régészeti lelet (Virág legnagyobb örömére volt néhány régi érme és pár orr nélküli szobor is…) után irány egy lift, ami leröpít minket egy szinttel lejjebb és kétezer évvel korábbra, ahol a föld alatt szó szerint bejárhatjuk az első század környéki római település (Barcino) romjait. A római romok között/fölött labirintusszerű üvegjárda vezet végig minket, miközben jobbra-balra alattunk a feltárt romokat és az azok alapján rekonstruált helyiségeket, mosodákat, ruhafestőket, bortárolókat, fürdőket, tornyokat, vízvezetékeket, templomokat figyelhetjük meg közelebbről. Magamtól egy-egy ilyen romra vagy házalapra nézve soha nem találnám ki, hogy milyen funkciója volt az adott épületnek, de szerencsére a kis táblák eligazítják a magamfajta bizonytalankodókat is.

Egy szinttel feljebb jön a középkor, majd szó esik azért a jelenről is, bár nem sok.

Van viszont kis filmszoba, ahol 10 perces kis filmben mutatják be, hogy hogy is fejlődött a város alapításától kezdve napjainkig. Nekem ez volt talán a legérdekesebb része a múzeumnak, mert nagyon látványosan mutatta be a film a város természetes, majd aztán tudatos fejlődését, terjeszkedését és mindezt térképekkel, statisztikai adatokkal, archív felvételekkel fűszerezte. Először spanyolul néztük meg, aztán kiderült, hogy angolul is adják, így bent maradtunk Virággal még arra is.

Barcelona History Museum

A múzeumról még azt érdemes tudni, hogy ez volt a királyi palota, ahol többek között Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd is laktak és például ennek az épületnek a falai között (Saló del Tinell) hallgatták meg Kolumbusz beszámolóját a nagy felfedezéstől is! Ha másért nem is, ezért el kell ide jönni…

Mi ugyan nem tettük, mert ma már zárás előtt nem volt rá idő, de állítólag mindenképpen érdemes felmenni a toronyba, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra. Helyette hazafelé kicsit elidőztünk Virággal az utcai zenészek és mutatványosok között: volt ott Monti csárdás, szimfónikus zenekar, katalán idősek körtánca, utcai piac, akrobata, biciklis tanpálya kicsiknek és meztelen biciklis és görkoris felvonulás. Mondanom sem kell, hogy Virágban leginkább a meztelenül biciklizők látványa hagyott mély benyomást…

A kép minden esetre így volt teljes mára Barcelonáról: a múlt, a gyönyörű középkori épületek, a királyi fényűzés, a város fejlődése és a mai hangulat, amitől ez a város olyan, amilyen: élénk, pezsgő, nyüzsgő, árad belőle a kultúra, a könnyed szórakozás, a meghökkentés, amiktől ez annyira más és amitől nagyon könnyen megszerethető.

Ha ide látogatóként csak egy helyre jöhetnék el Barcelonában, akkor az valószínűleg ez a tér és ez a kis környék lenne.

Montserrat

Nem túl messze Barcelonától, konkrétan úgy fél óra autózásra található egy csodahegy (csak azért nem írok varázshegyet, nehogy Thomas Mann megforduljon a sírjában - még a végén leborulna a mécsestartója), megdöbbentő sziklákkal és egy kolostorral szépen beékelve az ég és föld közé. Messziről látszik a délutáni napban vöröses szikla-sün hegy, és sokszor felhőnek nézi az ember olyan valószínűtlen.

Montserrat

Naná, hogy Május elsején próbáltuk megnézni - amikor mint később kiderült zarándok-hét volt és akkora tömeg, hogy csak reméltük, hogy maradt legalább egy spanyolka Barcelonában aki szemmel tartaná, hogy nem jönnek-e vissza a mórok... egy órát álltunk kocsival a szerpentinen a parkolóba vezető sorban... aztán mivel nem fent akartunk megállni, egy órát álltunk a vonatra várva.. aztán átugrottuk a fekete Madonna egy órás sorát és az önkiszolgáló étteremben álltunk egy órát sorba. hamar elmegy így a nap...

egyébként csodálatos a hegy maga, és a kolostort is érdemes megnézni. még az időnk is jó volt, nagyot kirándultunk Virággal a nyakunkban és jól elfáradtunk estére. 

A képek magukért beszélnek remélem.

Chicago - late edition

Még Június elején megjártam a nagybetűs Ámerikát, ahol sokat dolgoztam de azért sikerült időt szakítani Chicago megnézésére is. Ezt a kis leleplező jellegű összegést azoknak szánom akik még nem jutottak el az igéret angolszász földjére. Ja, és képek is vannak.

Chicago

Mindez úgy kezdődött, hogy kis országunkban szuszializmus vala, és mivel az illetékesek féltek, hogy a rothadó kapitalizmus álságos csillogása túlzott csáberővel bírna hazánkfiaira és még talán ott találnának maradni, nem nagyon engedtek csak úgy állampolgárt át az óceánon. Persze volt akinek összejött, gyerekkoromban én is hallottam egy bácsiról aki járt az usában, csak azt nem értettem, hogy minek jött vissza.

Merthogy az Amerikai Egyesült Államok lett számunkra - nyolcvanas években felcseperedő gyerkőcök számára az álmok és minden földi jó lelőhelye. Aki pedig a Dallas összes részét látta vagy éppen David Hasselnuss kalandjait izgulta esténként a feketefehér doboz előtt... (na jó volt akinek színes volt a junoszty) Szóval levetve az ironizálást: gyerekként úgy tűnt, hogy amerika az igazi hely, és amit tudtunk ehhez az álomhoz igazítottunk; ruhát, zenét, ílést...

Aztán ahogyan felnőttünk kinyílt a szemünk is. Amerikának már nem csak a sztárjait láttuk, hanem a felszínességét, az agresszív gazdasági és külpolitikáját is... és mert a Szovjet birodalom beadta a kulcsot, szép lassan az elnyomó nagy és gonosz szerepét átvette az USA. A kilencvenes évek már nem arról szóltak hogy de jó lenne nekünk is odamenni, hanem inkább egyfajta kiábrándulásról a felszínes hollywoodból és az agymosott mentalitásból.

Hát így sikerült odajutnom 2008-ban, sok-sok előítélettel és inkább negatívakkal.

Összegezve tapasztalataimat: 

• nincsen kolbászból a kerítés, de még a kolbász sincsen kolbászból
  
• (még) Chicagoban (is) a feketék külön negyedekben laknak, és az a közvélekedés javaslata, hogy inkább ne mászkáljunk arra - csodás a szegregáció
• a felhőkarcolók azok bazi magas házak, de nem érnek az égig, és közöttük csámborogva nem is tűnnek olyan nagynak
• a belvárosban lehet az utcán sétálni, és mivel nehéz parkolni, sokkal többen tömegközlekednek, mint nem. 
• az éttermek nagyon jók, a hús minősége kíváló és hát közhely, de amit adnak sosem bírtam mind megenni... egy sportbárban a hamburger akkora volt mint a fejem (és elég nagy fejem van - egyébként ezt nem is sejtettem addig amíg bukósisakot nem mentem venni Lambival)
• nem is láttam olyan sok hiper-elhízott embert (mint amennyit vártam)
• a Pepsinek Coca íze van, a Fanta pedig tiszta Mirinda... 
• a gyorsliftek tényleg gyorsak, de nem érezni
• az éttermekben kedvesek a pincérek
• a biztonsági őrök hülyék (szerintem a sapkától van)
• a határőrök a leghülyébbek
• a külvárosi és elővárosi házak úgy néznek ki mintha fából lennének, ami közelről kiderül, hogy műanyag, aztán mikor megérinted, lehull a lepel: bádogból van! (tehetősebb népeknél műtégla díszíti a homlokzatot - hypergáz)
• az élő (blues) zene nagyon jó
• a taxik baromi kényelmetlenek... hihetetlen hogy még ma is ilyeneket gyártanak
• a baseball játékot meg lehet érteni, és egészen élvezhető
• prűdebb a társaság mint Vatikán és Schin Klára együtt (ex magyartanárom az aranyból)
• motoron nem kötelező a bukósisak
• semmi sem túl modern, a dolgok fele mintha a nyolcvanas évekből felejtődött volna ott, negyede a hetvenesből, a többi japán import
• a külvárosi vonat echte ugyanaz mint amit a hatvanas években legyártottak
• az ART múzeum tele van impresszionista csemegékkel
• minél jobban néz ki egy amerikai autó kívülről, annál gagyibb a belső és a vezetési élmény (lásd Dodge Charger). Még egy Limuzin is fapados belülről (??) 300M
• a kávé k*ki, talán csak a starbucks megy el
• minden ár nettóban van kiírva, a kasszánál jön a meglepetés áfa
• korán kelnek, korán fekszenek

pozitív csalódás volt. rácsodálkoztam és megértettem hogy még mindig ilyen sokan igyexenek odavándorolni. magam részéről nem tűzném ezt ki célul, de ha pont oda kellene menni, nem ellenkeznék (ha megfelelő az infrastruktúra és nem kell napi másfél órát ingázni). 

Persze azt is mondták nekem azóta, hogy Chicago belvárosa (Loop és Near North) az egyik legjobb az ötvenmittudoménhány államban. Tényleg jó.

Motorpróba a Costa Brava-n

Mivel a család nőnemű tagjai a Magyar ugaron nyaralnak, gondoltam mégsem maradok itthon egy ilyen szép nyári szombaton. Mivel még az új motorral nem is voltam városon kívül, összekötöttem a szombati strandolást a motorozással. Végül főleg motoron ültem, és csak egy ebédre meg egy másfél órányi strandolásra álltam meg.

Már jártunk Zsuzsival a Costa Brava-n, de ma ismét rácsodálkoztam, hogy mennyire gyönyörű. Az ég és a tenger kékje az egyik oldalon, sziklás ormok és mediterrán fák és bokrok között tekergő szerpentin a másik oldalon... Nagyon szép. A meredeken a tengerbe zuhanó szikla-hegyek között kis, nehezen megközelíthető öblök vannak, amelyek meseszép strandokat rejtenek.

Nekem a fő kihívás a motor volt. Először is volt vagy 30 fok, én meg beöltöztem ahogyan kell.. sport-integrál sisak, motoroscipő, dzseki... A többi motoroson csak sisak volt, meg póló és papucs. Mikor kiértem az autópályára, rájöttem, hogy 100 felett nagyon fúj a szél... a Costa Brava hajtű-kanyarjaiban pedig rá kellett éreznem a kanyarvételre egy ekkora motorral... 

(Virágnak üzenem h néha már apa is azt hitte bojul)

mire hazaértem, több mint 200km után olyan izomlázam lett... pedig 'csak' motoron ültem.

azért örültem amikor végül leparkoltam a garázsban

ettem egyébként egy nagyon finom halat Tossa de Mar-ban, és úsztam egyet az egyik kis strandon (azért vannak a túraboxok a motoron, mert abban lapul a strand-cucc)

Bloglélektan

miért is nehéz néha naprakészen tartani a blogot?
hát például ha utazunk, akkor azért - Zsuzsi + Virág most ért földet Budapesten.

aztán gyakran a technológia sem segít, képek a gépben maradnak - OK, akkor várjuk meg míg Max előkerül és csak akkor töltsünk fel valamit ha már a képek is készen vannak. Videókkal még rosszabb a helyzet, hiszen azoknak a megvágása több-órás feladat, ami ráadásul kumulálódik.

aztán meg itt van az EB, amit nézni kell, főleg ha a Spanyolok nyernek :-)
nem is beszélve arról, hogy Ricsin és Mikin kívül igen kevés lelkes kommentezőnk van.

na jó, annyiban maradtam magammal h. ha nincsen kép, és nincsen kész a Videó, akkor is érdemes életjelet adni, ha máshogyan nem hát röviden.

élünk, Virulunk. Család Budapesten, Max Hollandiában