Krémsajtos palacsintatekercsek salátaágyon

Nyáron néha annyira meleg volt, hogy napközben nem esett igazán jól az étel, legfeljebb valami hideg leves, egy kis saláta, így aztán estére kellett valami finomságot az asztalra varázsolni. Mivel persze este nem túl jó teletömni a hasunkat mondjuk csülökkel (hmmm, miért is nem???), ezért aztán el kellett kezdenem gyűtjögetni a meleg, de mégsem túl nehéz ételek listáját. Ebben most már a helyi főzős magazinok is adnak ötletet, úgyhogy ezekből majd szépen lassan meg is osztok veletek néhányat. Most, hogy Virág délben a suliban eszik, azt hiszem, hogy az anyai aggodalom miatt ősszel is eszünk majd mindig valami főttet vacsorára, “nehogy éhen haljon a gyermek” – erre persze semmi ok nincs, hiszen mindig mindent megeszik általában a suliban. Íme a sorozat első büszkesége:

Krémsajtos palacsintatekercsek salátaágyon

(jó hosszú lett a neve, de legalább elárulja a lényeget)

Hozzávalók:

80 g liszt

1 tojás

180 ml tej

vaj

3 póréhagyma apróra szeletelve

Petrezselyem

200 g krémsajt

Darált dió (6-8 darab)

Darált pisztácia (6-8 darab)

Fél citrom reszelt héja

Saláta

Olaj

Só, bors, fűszerek

Először is kikeverjük a tészta alapját a lisztből, olvasztott margarinból és a tej feléből. Ehhez keverjük majd hozzá a fűszerekből, hagymából, petrezselyemből tojással és maradék tejjel felvert keveréket, majd az egészet betesszük fóliával letakarva, fél órára pihenni a hűtőbe. A fél óra elteltével egy olajjal kikent palacsintasütőben kisütjük belőle a palacsintákat.

Míg a tészta a hűtőben pihen, összekeverjük a krémsajtot a darált dióval, darált pisztáciával, beleszórjuk a fél citrom reszelt héját, sózzuk, borsozzuk, majd megkenjük vele a palacsintákat.

A felcsavart palacsintákat ferdén feldaraboljuk és salátaágyra fektetjük. A salátát amúgy meglocsolhatjuk valamilyen joghurtos öntettel is, úgy még finomabb.

Én azzal variáltam még egy kicsit, hogy a palacsinták felénél a tésztába daráltam néhány szárított paradicsomot, amitől nemcsak a színe lett pirosas, hanem pikánsabb is lett a tészta tőle. De ennyi erővel el tudom képzelni egy kis spenóttal, brokkolival, hogy zöld roládunk is legyen. A töltelékbe pedig aztán bármi mehet, akár reszelt sajt, akár bacon, akár egy kis mustár, szóval ez egy jó kis alapkaja, amit millióképpen lehet variálni. Jó kísérletezést!

Járványmizéria

Miután az utóbbi napokat egyenruhák, iskolai törölközők, előkék hímzésével töltöttem, tegnap nem igazán tudtam örülni az iskolai megelőző rendelkezésnek, miszerint az első nap után a gyerekek ne vigyenek be többet saját törölközőt, előkét (amiből persze napi egy kellett), mert a járvány megelőzésének érdekében a második naptól kezdve eldobható papírtörlőket és papírelőkéket használnak.

Próbáltam nem nagyon csúnyán nézni, amikor ezt bejelentették, végülis csak pár napi hímzés volt felesleges, amit ha talán múlt héten átgondolnak, akkor talán már el sem kezdek, de hát ez van. Legalább rájöttem, hogy melyik hímzéstípus a legjobb betűk írásához és azon is erősen csodálkoztam, hogy anno a nagymamámék hogyan tudtak annyira gyönyörű, szabályos matyóvirágokat hímezni. Kész csoda!

Első iskolai nap

Túl vagyunk az első iskolai napon és nem is sikerült annyira rosszul, mint amennyire féltünk tőle! Nagy lendülettel, iskolatáskával indultunk neki reggel az 5 perces sétának, még Max is velünk jött, így aztán Virág tényleg érezte, hogy ez egy nagy esemény. Végigcsacsogta az utat az iskoláig, aminek örültünk ugyan, de azt is lehetett sejteni, hogy ez csak a belső feszültség leplezése...

Az itteni iskolában 9-kor kezdődik a tanítás, ennek megfelelően háromnegyed kilenckor kell minden osztálynak és a szülőknek az utcán várakozni. Mivel ez Virág iskolája esetében legalább 26 osztálynyi gyereket jelent, hatalmas a tömeg a járdán, vannak akik az úttestre szorulnak, ahol amúgy sem lehet közlekedni ilyenkor, mert a szülők parkolóhely hiányában az út közepére parkolnak. Mi arra próbáltunk vigyázni, hogy apró kis Virágunkat a lábak között el ne hagyjuk, bár nehéz lett volna, mert ekkorra már ő is érezte, hogy kezd fokozódni a hangulat és élesedik a helyzet, szorította erősen a kezünket. Valamikor háromnegyed és egész között ajtónyitás és az előbb említett csorda megpróbál egyszerre benyomulni két nagy ajtón. Aki sérülésmentesen bejut, mehet is az osztálytermébe, a többiek az orvosi szobán várják sebeik lekezelését...

A kicsik (3 és 4 éves osztályok) termei szerencsére a földszinten vannak, így a lépcsős tolakodást már nem kellett végigharcolnunk. Bementünk az osztályterembe, ahol már megvan Virág kis sárga akasztója mellette a fényképével, ahova a hátizsákot kell felakasztani. Ezután felvehettük a köpenyt és máris kezdett kialakulni az egységes osztálykép: 25 egyforma kis manó, zöld-fehér csíkos köpenyben. Na jó, a kép nem volt ennyire szép: néhányan sírtak és voltak, akik ordítottak. Persze páran nyugodtak maradtak, talán csak azért, mert még álmosak voltak, vagy egyszerűen nem fogták még fel, hogy mi vár rájuk, de lehet, hogy a pár hónapos koruk óta tartó bölcsőde, óvoda után már szemük se rezzen, hogyha egész nap valahol a szülőktől messze kell lenniük.. (a második napra már ők is rájöttek a rideg valóságra, és ők is sírtak)

Virág nyugodt volt, bár nagyon ráncolta a homlokát, hogy mi lesz itt. Max elrohant dolgozni, akkor még nem is volt nagy baj, de azért erősen szorította a kezem, hogy én még azért maradjak. Aztán mikor már csak a kínai anyuka és én maradtunk, akkor elkezdtük mi is a búcsúzást. A tanítónéni segített gyorsan a figyelemelterelésben, így aztán kisebb sírással megúsztuk a búcsút. A folyosón pedig a kínai anyukával felváltva tapadtunk a tejüveg kis kukkoló nyílására, hogy ellenőrizzük, megnyugodtak-e már a gyerekek. Szegény anyukának a két lányát két különböző osztályba rakták be, így rohangálhatott a két ajtó között aggódva...

Aztán teltek-múltak az órák (Max és én aggódva nyugtattuk egymást, hogy biztos minden rendben van) és eljött a háromnegyed 5. Most az iskola hátsó kapujánál kellett tolongani, de már csak a 3 és 4 éves osztályok szüleivel, tehát durván 100 gyerek szülőjével. Nemsokára nyílt a kapu, ahol most a szülők taposták agyon egymást, ki-ki kereste a saját csemetéjét. Virág már messziről kiszúrta, hogy hol jövök és a lábak között átbújva futott gyorsan hozzám és kapaszkodott most már erősen belém. Láthatóan jól érezte magát, állítólag nagyon jól viselkedett egész nap, sokat evett és ő aludt délben a legtöbbet (meg is jegyezték, hogy erről a nagy pihengetésről le is kell majd ám szokni, mert egy 3 éves gyerek ne nagyon aludjon ekkorát.. Én pedig mondtam, hogy nyugodtan keltsék fel - már ha tudják, haha).

Hazafele és itthon Virágnak persze be sem állt a szája, mesélte, hogy mi történt, miket csináltak, hogy sárga a csúszda, van hozzá mászóka, de lépcső nincs, van lógódzkodó, volt egy kisfiú, aki a WC-ben a földön sírt sokat, van sokféle könyv, lehet inni kérni, egyik kislány el akarta venni a köpenyét, jó volt aludni az új matracon, két kis WC van a teremnél, nagyon finom volt az ebéd, de volt benne valami gusztustalan, egyik tanítónéninek lógós fülbevalója van, stb.

Ehhez hasonló élményekkel tért haza a nagy megfigyelő Virág első nap, amiket gyorsan le is rajzoltunk egy kis naplóba és izgatottan várjuk, hogy mit hoz a holnap.

a la recherche du fagyikehehely perdu

szeretnénk megemlíteni, hogy a fagyikelyhes lúzerszériánk végére értünk, ma reggel ugyanis egy Farggi-ban sikerült fagyiznunk (nem életünkben először ugyan, de a nyár eleje óta igen), és hirtelen megvolt minden a fagyiban amitől egy kehely több, mint néhány íz összessége.

ha valaki Barcelonában jár (vagy valahol Spanyolország olyan szerencsés pontján ahol szintén van ilyen fagyizó), akkor melegben melegen tudjuk ajánlani. (Vállalkozó szelleműeknek pedig a cég franchise modell sikerét érdemes meg-guglizni)

Chicago skyline

Ismét az óceán másik oldalára szólított a kötelesség. Ez általában Chicago-t jelent hajnali keléssel, misztikus felhőkbe burkolózó felhőkarcolókkal, az utcaszint alatti alagutakban padlógázzal száguldó taxikkal, a Michigan av-en a boltok között hömpölygő tömeggel, a tó partján éjjel-nappal futó emberekkel, a loop irodái között laptokokkal siető üzletemberekkel, a minden-sarki starbucks-ban wireless-en lógó fiatalokkal, a nagyhangú újságárusokkal és természetesen sok munkával.

Tavasszal és nyáron Chicago fülledt, párás és meleg. A parkokban sportolnak, sétálnak és heverésznek az emberek, a tó vonalán futó lakeshore drive melletti strandröplabda pályákon százak próbálják játékban tartani a labdát, sok a szabadtéri rendezvény és a biciklis. Télen viszont érdemes messzire elkerülni a latyakos utcákat és a fagyos szelet ami mindenen átfúj és jobban fagyaszt mint egy gorenje.

A near north felhőkarcolóiban esténként lakások százai pislákolnak amitől olyan a városkép mintha karácsonyi dísz lenne. Függönyöket sem nagyon szereltek az amúgy sem nyitható ablakokra, John a harminchetedikről akár át is integethetne Tracy-nek aki a szemközti torony negyvenharmadik emeletén lakik. De nem teszi, mert vagy tévézik vagy rohan. Mindenki rohan, pedig még szabadságuk is csak 10 nap van egy évben. Viszont legalább lelkesen rohannak, szeretik a munkájukat és talán annak is élnek. Hátizsákjukban laptop, bal kézben starbucks kávé, jobb kézben blackberry vagy iPhone. Chicagoban egyébként már véget ért a krízis, lendülnek már felfelé. Obama beszédet mondott a minap az egészségügyről amit gatyába szeretne rázni, Oprah pedig (24 éve az egyik legnézettebb beszélgetősó fekete háziasszonya) lezárta a Magnificent Mile kellős közepét egy hatalmas színpaddal ahová koncertek és ilyen-olyan hírességek vonzották be a külsőbb negyedek lakóit. Buliztak egyet délután öt és hét között, és rohantak is tovább. Barcelonában hétkor még ki sem nyitottak az éttermek....

A béka Tossát dobott

Mit lehet tenni, mikor egy szombat reggel arra ébredünk, hogy sűrű felhőtakaró alá bújt a város pedig mi még szerettünk volna megfürödni a nyár végi napsugarakban? Időjárás-elemzést! Talán a Pireneusok és a tenger kölcsönhatása miatt vagy csak a várost körülvevő hegyek miatt, de nálunk gyakran egészen más az idő mint amit előrejeleznek, akár csak az előző nap. Viszont amit reggel mondanak az legalább aznapra általában igaz. Ha Barcelona felhős, akkor sokszor vagy északra vagy délre indulva szép napos időnk lehet még aznap.

Mivel a béka nekünk Costa Bravá-t dobott, elmentünk a kb. egy óra autózásnyira lévő Tossa Del Mar apró városkájába, ahol a nyári túristaroham már kezd kifogyni és így több volt a spanyol mint a külföldi és tömegiszonyt sem kaptunk. Találtam egy kis weblapot ahol leírják, hogy milyen strandok vannak a városka körül - és persze a nagystrandon kívül rengeteg kis öblöcske van. Mi az egyszerűség kedvéért a város északi strandjához mentünk, ami búvár-paradicsomnak tűnt, ugyanis ez itt a Costa Brava egyik fő starthelye a merüléshez. Hatalmas palackokkal mindenféle termo és védőszerelésbe bújt búvárcsapatok caplattak be a vízbe mellettünk, és amikor a napozás után már jól esett egy kis csobbanás fel is húztam a szemüveget, hogy megnézzem mi van a víz alatt.

A sziklákon zúgó hullámverés sokkal ilyesztőbbnek látszik, mint amennyire az. Egy-két méterre a hatalmasat robajló és magasba fröcskölő zuhatag mellett már nyugodtan lehet lebegni és a meredeken a mélybe zuhanó kőfal mellett úszkáló halrajokat nézni. Mivel az első víz alatti élményem a vörös tengernél volt Dahab környékén, az eddigi európai halnézegetős események inkább színtelennek és uncsinak hatottak. Ma azonban többször is halrajok vettek körül és szinte karnyújtásnyira voltam tőlük amikor felém úszak mint egy felhő.

Persze Virágnak is tetszett a tenger, Zsuzsi meg eljutott napozás közben valamilyen izgalmas könyv végére - így teljes volt a családi öröm. Megebédeltünk a strand kis chiringuitójában és még egy fagyira is beültünk az egyik kávézóban (és sajnos továbbra sem találtunk rá arra a kehelyre ami miatt érdemes autóba ülni, viszont legalább a strand és a kocsi között útba esett).

Van ám ennek a Costa Bravának egy hangulata ami a könnyed nyaralást és tengerparti ellazulást csomagolja nagyon romantikus szikláktól szabdalt tengerparti öblöcskék vásznára, természetesen mélykék kerettel. Itt is van víz a sarkon túl, de nem ugyanaz...

Rövid állatkerti híreink

Az állatkertet most nyáron még gyakrabban látogatjuk Virággal, hiszen jó hosszúak a nappalok és nemcsak a hűvösebb nyári estéken, de még a forró délelőttökön is élvezet sétálgatni az állatkerti hatalmas fák árnyékában. Mostanság nagyon nagy a mozgolódás és sok a fejlesztés az állatkert háza táján. Néhány év múlva megnyit az állatkerthez tartozó tengeri állatkert a környékünkön és láthatóan már ennek részeként a régi, belvárosi állatkertet is kezdik átalakítani.

Az eddigi 1-2 oroszlán helyett most 3 nőstény és egy hímoroszlán van, de ott valami nagyon nem stimmel, mert a hím állandóan ordít. De azzal a tipikus “Meneküljetek, mert mindjárt szétszedlek benneteket!” ordítással. Tényleg félelmetes…

Érkezett egy új elefánt is: Yoyo, akit még nem engedtek össze az eddigi Susi-val, de állítólag nagyon kedvelik egymást.

Nemsokára komodói varánusz is lesz az állatkertben, amit még csak plakátok jeleznek és hatalmas munkagépekkel készítik a helyet neki..

Két csimpánz egymásba szeretett és állítólag már kézenfogva sétálgatnak is egymással, de persze nem csak kettesben, mögöttük felügyelve megy mindig a mamacsimpánz.

Született egy kis orangutan is nemrégen.

A delfinshow is kicsit más volt nyáron: azt mutatták be, hogy milyen módszerekkel tanítják be a delfineknek a produkciót és ezt sokszor egy kicsi (3 éves) delfinnel szemléltették, amit Virág persze nagyon élvezett, hiszen vele egyidős volt a delfin.

Ennyit mára, de figyelünk nagyon és amint van újdonság, jelentkezünk!

Egyenruha

A helyi iskolákban mindenhol van valamilyen egyenruha, valahol csak egyenköpeny, valahol (mint ahogy Virág iskolájában is) pedig mindenféle egyenruha. Ez akkor derült ki, amikor nyár elején az iskolában kezünkbe nyomták két varrodának a névjegykártyáját, ahol beszerezhetjük az iskolai egyenruhát. Miután mindenkitől azt hallottuk, hogy szinte lehetetlen egyszerre és megfelelő méretben megvenni ezeket, nagy félelemmel indultunk neki a vásárlásnak. Nekünk úgy tűnik szerencsénk volt, mert egyszerre, egy boltból sikerült mindent megvenni, ahol a néni nagy kereskedelmi gyakorlattal még némi “kedvezményt” is adott nekünk.

Persze bármennyi kedvezményt mondhatott volna, hiszen az alapárak nem voltak a ruhákon és mivel ezek egyedi darabok, nem is nagyon állnak versenyben senkivel. Na de ez itt Barcelona! Itt mindenki a környéki kis boltokban vesz meg mindent, még a szomszédos kerületekbe is ritkán látogatnak el a helyiek és lám még az iskola is csak a helyi varrodákkal dolgozik. Ott pedig mindenki azt mond, amit akar.

Visszatérve kis boltunkra: a néni egy tényleg pici, sötét kis boltocskában árul, aminek talán nem is nagyon lenne forgalma, ha az iskolai egyenruhákat nem csak innen lehetne beszerezni. Amikor Virággal tanácstalanul beléptünk a boltba, csak a névjegyet tudtuk megvillantani és elmondtam, hogy Virág a Grévol iskolát kezdi szeptemberben, azért vagyunk most itt. Ennél több információnk nem is volt, de neki már ennyi is elég volt. Elkezdte kipakolni az egyenruhákat, amiket meg kell venni iskolakezdéshez: köpeny, hosszú melegítő nadrág, melegítő felső, hosszú ujjú felső, rövid ujjú felső, rövid nadrág és hátizsák. Én csak néztem és azon gondolkodtam, hogy vajon mit pakolhat még ki: egyenzoknit, egyentrikót, egyenkabátot… De szerencsére “csak” ennyi volt, Virág persze el volt ragadtatva a nagy halom ruhától, én már kevésbé az árától…

De a néni váltig állította, hogy majd ha lesznek Virágnak kistestvérei és ugyanebbe az iskolába járnak, hordhatják ők is ezeket a ruhákat, így aztán ez igazából nem is drága! Én meg elképzeltem, hogy az egy éven át kirándulásokra és iskolai sportversenyekre, akadályversenyekre hordott melegítőnadrág milyen szép állapotban lesz az év végére…

Azóta már csak azzal foglalatoskodom, hogy mindegyikre “jól láthatóan” bele legyen hímezve Virág neve. VIRÁG AMBRÓZY. Tulajdonképpen nem is gondoltam eddig, hogy ez nagyon sok betű, túl sok. És azok a fránya G, R, B betűk… Hívhattuk volna Évának, az jó rövid és könnyű, de igazából az Ambrózy sem semmi… Az első teljes név hímzés után úgy döntöttem, hogy csak VIRÁG-ot hímzek, nem hinném, hogy sok más Virág lesz a suliban, a sok José, Sergi, Pablo, Carla és Lucia között pedig már talán ez is elég lesz.

Első szülői katalánul

Mivel nemsokára (szeptember közepén) kezdődik Virágnak a suli, megkezdődött a nagy készülődés is! Tegnap voltunk Virággal életünk első katalán szülői értekezletén. Talán már az is sokat mond, hogy este nyolctól tíz utánig tartott, hiszen itt semmit nem szabad elkapkodni, mindennek meg kell adni a módját. Nem mintha nem hangzottak volna el fontos információk, de azért hogyha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor ezt egy órában bőven el lehetett volna mondani. Na sebaj, én kifejezetten örültem annak, hogy szájbarágós volt és sokszor elmondtak mindent, így legalább többé-kevésbé (szerencsére végeredményben inkább többé) sikerült megérteni, hogy miről is van éppen szó.

Virág nagyon izgatott volt, ünneplő ruhát vett fel és magára aggatott mindent, ami csak a keze ügyébe akadt: karkötő, masnis hajráf és az én egyik nyakláncom.

Így aztán elég nehéz lett volna eltitkolnunk, hogy a mi családunkból a többiekkel ellentétben nem a kedves szülők, hanem Virág és én jelentünk meg. Fogadkoztam is a tanítónéninek, hogy sajnos a férjem (éppen) külföldön van és hogy Virág megígérte, hogy csöndben lesz. Amúgy tényleg csöndben is volt, amit a szülőtársakról már kevésbé lehetett elmondani. De hát ez itt Spanyolország, bármi elhangzik, azt utána meg kell vitatni, mindenkinek van egy okos hozzászólása, tanácsa, kérdése. Persze a tanárokat sem kell félteni! Talán éppen az évek tapasztalatainak köszönhetően az egész szülői értekezlet (3 éves csoport esetében!!!!) teljes tanári kar felvonultatásával, Power Point prezentációval zajlik, már-már azt éreztetve, hogy a gyerekeinket mintha legalábbis a Sorbonne-ra vették volna fel.

Mindenféléről volt itt szó: kirándulásokról, múzeumlátogatásokról, sokféle projektről, amiken majd hetente dolgoznak a manók és persze nem maradt ki a zenei, informatikai, mozgáskoordinációs, művészeti oktatás sem. Lesz még nekik angol foglalkozás is, énekekkel, mondókákkal és úszásoktatás. Az úszásoktató egy kopasz fiatalember, aki a szülők elé penderülve fél órás stand-up comedy-be illő kis magánszámot adott elő természetesen az ő óráinak a fontosságáról. Virágnál egyből jó ponttal indult, hiszen az óvóbácsi is kopasz volt. Reméljük, hogy amikor sorban löki be őket a mélyvízbe, akkor is megmarad a szerelem…

Le a kalappal amúgy a tanárok előtt, hogy az esti fülledt, párás levegő nélküli teremben, teljesen áttizzadt ruhákban is állták a sokszor már zavaróan okoskodó szülők kérdéseit. Valószínűleg ezek után a gyerekekkel már tényleg gyerekjáték lesz a munka!

Virág nagyon élvezte, közben kiolvasta a teremben található összes könyvet és már csak az utolsó negyed órában kérdezgette folyamatosan, hogy “miért szövegelnek ennyit?”.

A tanárokon kívül én is kicsit leizzadtam a nagy figyelésben, de hála a nyári kis online katalán tanfolyamomnak egyáltalán nem éreztem magam elveszve. Csak azért imádkoztam, hogy ne kelljen megszólalni, mert akkor aztán bajban lettünk volna. De erre szerencsére nem került sor.

Ezután már majd csak a tanítónénivel lesz még egy személyes találkánk, de ott már lehet spanyolul is beszélni (legalábbis én ezzel hitegetem magam). Folyt. Köv.

Pataki kiábrándulás

Régóta vágytunk már egy jó kis fagyikehelyre, és mivel egész miskolcon nem találtunk olyan helyet ahol ilyet ehetnénk, egész jó ötletnek tűnt egy forró nyárvégi nap estéjét azzal megkoronázni, hogy az Érdi Pataki cukrászda fagyikehely-kínálatát végigkóstoljuk.

Régebben klasszikus családi eseménynek számított beülni a kocsiba és Érden megtömni magunkat, persze a Pataki cukrászdában ahol hosszú sorok állnak mindig. Pontosan nem tudtuk meg mi történt de hosszú sorok sem voltak és a hasunk sem lett tele.

Gasztronómiai katasztrófánk úgy kezdődött, hogy nem tudtunk választani, annyira rosszul komponált kelyhek mosolyogtak vissza a fagyilapról. Előbb még arra gyanakodtunk, hogy elkapattuk magunkat még Nizzában ahol nagyon-nagyon finom fagyit adtak. Aztán végül megkaptuk a kelyheket és sajnos a kiábrándulás it érte el a tetőfokát... én még fagyit nem hagytam ott - eddig. Pedig a pincérnő szerint ott készítik és nem az Auchanban vásárolják az alapanyagot. A gyümölcssaláta az erjedés második fázisában járt, a tejszínhabba kókuszreszelék került amitől másnapos tejhab íze lett és a fagyiban pedig a gyümölcsre emlékeztető darabkák ping-pong labdányi jégtömböket alkottak. És az íze is kriminális volt.

Hát ennek is vége van... szóljon aki tud jó fagyizót dél-Budán!

A terminál

Sikerült kaland-túrává átalakítani az augusztusi hazalátogatásunk kezdetét. Rögtön nem is hittünk a szemünknek mikor megláttuk, hogy a gépünk 19:35-ös indulása picit késik így várhatóan 23:55-lesz a felszállás időpontja. Aztán kiderült, hogy nem kell szemüveg, csak néhány jó ötlet arra, hogy mive lehet eltölteni 6 órát egy reptéren. Virág például kifejezetten örült, hogy meg tudjuk nézni a repülőket és nem kell azonnal az egyikbe bezsúfolódni. Meg aztán van játékbolt is a reptéren, meg játszótér... Tom Hanks is példát vehetne rólunk az idő elütését illetőlen.

A legdurvább az volt, hogy a gép csak bécsbe ment és onnan még autózás következett Budapestig... így kedves szüleink velünk szívtak és bizony világos volt már mikor Budapestre értünk. Arra sem számítottunk, hogy a magyar és a spanyol kánikula között a terminál légkondija teljesen lefagyaszt minket - volt rá ugye ideje.

Meg is fogadtuk, hogy többet mi olyat nem szervezünk, hogy ne Budapestre érkezzen a gép - de másnap láttuk is a hírekben, hogy a SKY-t ki is tiltották a Bécsi repülőtérről... tehát ha úgy vesszük még szerencsénk is volt, hogy nem aznap repültünk amikor végetért a türelem... Párizsban például lefoglalták az egyik gépüket, Bécsből sem szállhatnak föl többé.

Olvastuk is az Interneten nem sokkal később, hogy a fapadosokkal utazni manapság könnyen kalandtúrává fajulhat.

Cote d'Azur - A nagy kékség

Gondolom észrevettétek, hogy volt egy cseppnyi adásszünet. Persze minket ismerve nehéz elképzelni, hogy semmi sem történt volna, valójában inkább sűrű volt a program ráadásul még nyaralni is voltunk ahová nem vittünk magunkkal internetet... hát most erről a nyaralásról dióhéjban.

Nem akartunk messzire menni, de azért mégse a környéken tébláboljunk, nem akartunk nagyon meleget, de azért hideg se legyen, ne olyan helyre menjünk ahol már sokat voltunk és legyen strand vagy tenger de azért ne csak a parton üljünk másfél héten át... Nos ha ezeket a kritériumokat megnézzük, hát azért leszűkül a kocsival elérhető nyaralóhelyek száma. Végül ide a szomszédba ugrottunk át, Nizza és Cannes közé konkrétabban Antibes-ba. Persze nem ültünk a parton egész végig és ezért sikerült bejárnunk a Riviéra Nizza körüli lánivalóit, strandjait és múzeumait. A kaszinóba nem mentünk be Monte Carlóban mert nem volt épp nálam az öltönyöm, és végül nem mentünk el a Szaudi herceg jótékonysági árverésére Cannes-ben, mert nem találtunk parkolóhelyet a szálloda előtt a sok Ferráritól és Bentley-től. Ezen kívül mindent megnéztünk, bejártunk.

Azt kell mondanom, hogy a Riviéra egy életérzés... jártunk ott 11 éve, de akkor fel sem tűnt az a felfoghatatlan gazdagság és kulturális terülj-terülj asztalka ami a strand-túristákkal keveredve ellepi a partot és az ottani alpokalja vízközeli hegyeit. A villák, yachtok, sportkocsik és ékszerboltok igen komoly koncentrációja mellbe vágó, még akkor is ha gyakran utazunk és nem csak a gazdasági felzárkózás előtti világrészekbe. (Autóbolondoknak esetleg még összehozok egy postot, sok érdekes dolgot láttunk arrafelé... hajókhoz sajnos nem értek, talán ha valakinek az 5-fős egyenruhás személyzet és a három szintes 120 lábas méret mond valamit...)

Miért is hívják a Francia mediterrán partvidékét kék partnak? Most, hogy a tenger partján élünk kicsit délnyugatabbra és szinte minden nap látjuk a víz végtelenjét de a hétvégéken így nyáron biztosan eltöltünk pár órát a strandon, egyből látható az amit amúgy csak vakító PR szövegnek gondoltam volna: a víz kékebb a Riviérán, mint a Costa Brava-n vagy a Costa Daurada-n! Nem mintha itt nem lenne kék a tenger, de erre leginkább egyfajta mélykék a meghatározó míg Nizza magasságában a víz mintha az ég világoskékjét próbálná visszaadni, külösen ahol öblök és szirtek szabdalják fel a partvonalat. (az alábbi galériában érdemes nézelődni).

itt vannak a képeink

Egyébként az lepett meg minket leginkább, hogy a strandoktól eltávolodva milyen sok érdekes látnivaló van - és nem a tömegturisztikai szórakoztatóparkokra gondolok - a poszt-impresszionista festőktől a huszadik század legtöbb vonulata megtalálható a gyönyörű hegyi falucskák apró és nagyobb galériáiban. A Nizzai modern művészetek múzeuma nagyon élvezhető volt éppen úgy ahogyan az Antibes-i Picasso múzeum vagy a Cimiez villái közt megbúvó Chagall életműház - amelynek a hatalmas fák alatti kis kávézójának a hangulatát is nagyon szerettük.

Persze van mit csinálni gyerekekkel és szabadtéren is... Mi a Marineland komplexumba látogattunk el, mivel voltak emlékeink a nagy halakról és szerettük volna Virágnak is megmutatni az Orcákat. Érdekes módon a kevesek által látogatott 'vadnyugati falu' volt neki talán a legjobb móka, és minket is meglepett ahogyan a minigolfpályán végigkergette a labdákat, talán jobban élvezte mint mi! Persze azért emlékezetes volt ahogyan a gyilkos bálnák kiugrottak a vízből a maguk 9-10 tonnájával, még ha a nagy tömeg és túlzottan amerika-ízű showműsor teljesen kultúridegen volt is. A Cannes-i pirotechnikai művészeti verseny esti tüzijátéka nagyon jó volt (augusztus 20 amolyan kocsma mögötti petárdázás mellette), és Eze botanikus kertjéből lenézni Cap Ferrat-ra és Nizza öbleire miközben a lemenő nap surlófényei simogatják a 'corniche' szikláit szintén életérzés.

Majd még írunk biztosan a kék partokról ahogyan ellep bennünket az ihlet, talán amikor kint esik az eső és fúj a szél - Novemberben??

Biztosan visszanézünk még, de valószínű hogy nem fogunk unatkozni!

A mágikus DJ szökőkút

Az iroda ablakából szépen rálátok a Barcelonai Palau Nacional - azaz a Montjuic nemzeti múzeumának a a gyarmatosítás korát idéző látképére, lépcsők és utak emelkednek klasszicista stílusban a placa Espanyol-tól egészen a múzeum teraszáig - ami egyébként némiképp hasonlít a budapesti király palotához. Ezen a grandiózus sugárúton az egyik leglátványosabb állomás a szökőkút, amely csak hétvégénként és esténként üzemel (nyáron talán minden nap).

A szökőkút - klikk a galériához

amikor először sétáltunk arra - még három éve - fura is volt, hogy a gyönyörűen elképzelt csobogó víz-özön amely a palotától vezet egészen le a térig, miért nem üzemel állandóan - a közepén koronaként elhelyezett szökőkút például akkor sem ment. Aztán elolvastuk a kis táblát, hogy ez bizony egy mágikus szökőkút és nem szökik csak úgy bármikor. Ettől a kis táblácskától megnyugodva nem is volt hiányérzetünk egészen az egyik elmúlt hétvégéig, amikor úgy döntöttünk, hogy ideje megnézni közelebről, mitől is varázslatos ez a látványosság.

Az egy dolog, hogy pont a Montjuic éjszakáját sikerült kinézni, amikoris az összes múzeum mindenféle rendezvényeket szervezett ott, ráadásul a 24 órás kerékpárverseny lankadó szereplői is ott köröztek. Így hát mondhatni nem voltunk egyedül... Mikor végre sikerült leparkolni egy pár saroknyira és sétáltul vissza a pl Espanya-ra, még egy magyar csoportot is láttunk ahogy egy szex-shop előtt ácsorogva várták a buszukat (először azért tanakodtunk, hogy milyen banda az ahol 30-40 tinédzser egy szex-shop előtt malmozik, aztán hallottuk az ismerős szavakat...)

A tömeget is feledtette végül a szükőkút grandiózus látványa, hatalmas a szökőkút és a különféle vízfúvókáknak köszönhetően még pom-pom-nál is több formát fel tud venni. Ezt még fűszerezi, hogy különféle színű fényekkel világítják meg és zenés keverék szól alatta - ez utóbbi eleme feledhető lenne egyébként. Emberek pedig ülnek a lépcsőkön és csak nézik. És tényleg nagyon szép, tehát mi is néztük. A zenei keverék a klasszikusoktól a modern-instrumentálisig szépen átölelnek mindent, ráaádsul szezononként új zenei blokkot raknak a szökőkút belső kazettásmagnójába. Valószínűleg jó állás lehet a kút zenei szerkesztőjének lenni, legalábbis a buzgalom kilátszik a keverékből, ami sajnos inkább megmosolyogtató olyan gyakran váltogatják a külömböző számokat. Azért örültünk, hogy a magyar táncok is felfértek a repertoárra és ha jól emlékszem a finálét pont ez adta.

Virágnak annyira tetszett, hogy alig akart eljönni onnan, pedig már igen későre járt. Sebaj, beszéltük, majd visszamegyünk!

Ha kánikula, akkor mojito

A múlt héten annyira nagy melegek voltak errefelé, hogy folyamatosan kívántunk valami hideg innivalót és gondoltam, hogy próbálkozzunk valami fanyarabb ízzel, hátha jobban oltja a szomjat, mint a mindenféle édes lötty. Persze a víz a legjobb, de azért néha nem árt valami íz is. Így aztán megkezdődött a mojito gyártás itthon, persze alkoholmentesen...

A recept nagyon egyszerű, az arányok nem is aranyszabályok, hiszen valaki édesebben, valaki savanykásabban szereti, én valahogy így csináltam most:

2 dl vízből és 2 dl cukorból jó sűrű cukorszirupot készítettem, amibe beledaraboltam jónéhány lime-ot és sok-sok mentalevet, majd belecsavartam még néhány lime levét. Ezt az alapot aztán a hűtőben tároltam és mintha szörp lenne, a következőképpen használtam fel:

Egy poharat jól megtöltöttem jégkockákkal, majd ráöntöttem kevés (nekem tényleg nagyon kevés szirup kellett, mert amúgy túl édesnek éreztem) szirupot és aztán felöntöttem kis vízzel és kis gyömbérrel. Volt amikor még extra mentaleveleket vagy lime darabkákat dobáltam bele, de amúgy az alap ennyi.

Virág csak annyit fűzött hozzá, hogy "miért isszuk meg a petrezselymet?" (mármint a mentaleveleket), de azért időnként ő is jól felfrissült tőle, én pedig nagyon belehabarodtam. A végén már az alapszirup nélkül egyszerűen csak lime-citrom-menta-gyömbér-jégkocka kombináció volt a nyerő. Ha jól látom, akkor megint jó kis kánikulahullám lesz Budapesten is, úgyhogy tessék kipróbálni!

Óvodai alkotások albuma

Lassan itt az óvodaév vége és ugyan most csütörtökön a kivételesen rossz idő miatt elmaradt az óvodai évzáró buli, pár hét van már csak hátra a felhőtlen óvodai játszadozásokból és szeptemberben indul máris az iskola. Virág pedig egyre nagyobb, mostanában nagyon "nagylányos" lett és sokat beszélget bonyolultabbnál bonyolultabb dolgokról. Sokszor érdekes lenne bebújni a kis fejébe, hogy mi is zajlik ott, mert az kívülről is látszik, hogy nagyon dolgoztatja az agytekervényeit.

Nemcsak itthon, hanem az óvodában is sokat kreatívkodnak és most így év vége felé kaptunk is egy mappát, amit a gyerekek csináltak és a saját kis alkotásaik vannak benne. A büszke szülők persze máris kis Picasso-kat sejtenek a festmények mögött, mi egyelőre még nem megyünk ennyire messzire a jövőképet illetően, egyszerűen csak büszkék vagyunk Virágra és tetszenek a kis művei.

Íme az első online kiállítása, jó nézelődést!

Poblet-kolostor

Tegnap ellátogattunk a híres Poblet-kolostorba, ami 1991 óta az UNESCO Világörökség részét képezi és ugyancsak bő egyórás útra fekszik Barcelótól. Nem véletlenül, hiszen ebben a gyönyörűen megmaradt, illetve felújított épületben kisebb megszakítással folyamatosan éltek és tevékenykedtek cisztercita szerzetesek. Az épület hatalmas és egyszerűen lenyűgöző. Van itt hatalmas borfeldolgotó terem (ahol ma a családtagok találkoznak a szerzetesekkel), ebédlő, konyha, árkádos kerengő, díszes kút, hatalmas kápolna és templom, ahol Aragónia királyai nyugszanak gyönyörű alabástrom oltár előtt és óriási modern könyvtár, ami a nagyobb egyetemi könyvtárakkal verseng felszereltség és az itt található kötetek száma tekintetében. Sajnos a szerzetesek mindennapjaiba nem nagyon nyújt betekintést a vezetett túra, de a környező táj, a kolostor környéke és maga az épület miatt mindenképpen megér egy látogatást.

Ráadásul a környéken nem ez az egyetlen kolostor, úgyhogy akinek kerengő hiánya van, akár sorba is látogathatja őket a cisztercita útvonal keretében. A múlt héten pedig még az is kiderült, hogy a mi Mátyásunk, azaz Hunyadi Mátyás felesége, Beatrix, tulajdonképpen Aragóniai Ferdinánd lánya volt és miután Olaszországan meghalt, ebben a kolostorban helyezték örök nyugalomra. Szóval jól értettük, amikor valamilyen magyar királynéról meséltek a királysíroknál, csak azt nem tudtuk, hogy ki lehet az. Most pedig már erre is fény derült.

Poblet

Reus

Szombaton lassú ébredezés után Reus-ba indultunk, ami Barcelonától bő egyórányi autóútra, délre található.

 

A város több dologról híres: egyrész arról, hogy a 19. században, textil- és brandyiparának köszönhetően Katalónia második legnagyobb városa volt, és ennek köszönhetően szebbnél-szebb, hol felújított, hol még romjaiban heverő szecessziós 

épület figyel ránk a girbe-gurba utcácskákban.

 

Ezeket egyébként a szecessziós városnéző útvonal  keretén belül kis térképpel vagy egyszerűen csak a táblákat követve nézhetjük meg, sajnos csak kívülről.

 

A hely másik fő nevezetessége, hogy Gaudí  itt született és a főtéren ennek megfelelően van is egy hatalmas Gaudí Központ , amit mindenképpen érdemes végigjárni, mivel nagyon kulturált, modern, érthető és érdekes formában vezetnek minket végig a művész életén, munkásságán. Így, hogy az elmúlt egy évben nemcsak Barcelonában, hanem más városokban is sikerült Gaudí házakat, műveket végiglátogatni, nagyon sok dolog visszaköszönt a kiállításon, de valahogy mégis nagyon más oldalról világították meg a módszereit, az életcélját, a gondolkodását.

Itt maketteken mutatják be az arányokat, az építészeti technikákat, majd találós kérdéseket keresztül mutatnak rá egy-egy furfangos építészeti megoldásra, aztán gombnyomásra nézhetjük végig, hogy hogyan találta ki a nagy zseni a levegőkeringetést az általa tervezett házakban vagy hogyan forgatták és hasznosították újra a Parc Güell esővizét. 

Itt kipróbálhatjuk és megnézhetjük azt a módszert is, amivel Gaudí teljesen megreformálta az építészeti tervezést, azaz itt rekonstruálták azt a modellt, amivel anno a művész megtervezte a Kolónia Güell templomát , majd ennek nyomán a Sagrada Família  terve is elkészülhetett. 

Egyszóval ez kicsit olyan, mintha nem a művész alkotásait járnánk be, hanem a kulisszák mögé vinnének minket és a MI helyett a HOGYANt mutatnák be. És ez a legjobb példa arra nézve is, hogy hogyan csináljunk üzletet és turizmust a szinte semmiből, hiszen építettek itt egy hatalmas 4 szintes Gaudí központot anélkül, hogy a városban a híres építész bármit is alkotott volna…

 

Reus ezen kívül a boltok városa, lépten-nyomon márkaboltokba, butikokba botlunk, kivéve persze, hogyha szombaton délután vagy vasárnap érkezünk, hiszen jó 

spanyol szokás szerint ekkor semmi nincs nyitva. Hogyha pedig elfáradtunk a nagy mászkálásban, akkor innen nem messze található a Costa Daurada, azaz az Aranypart is, ahol kipihenhetjük a városnézés fáradalmait.