Virág nagyon izgatott volt, ünneplő ruhát vett fel és magára aggatott mindent, ami csak a keze ügyébe akadt: karkötő, masnis hajráf és az én egyik nyakláncom.
Így aztán elég nehéz lett volna eltitkolnunk, hogy a mi családunkból a többiekkel ellentétben nem a kedves szülők, hanem Virág és én jelentünk meg. Fogadkoztam is a tanítónéninek, hogy sajnos a férjem (éppen) külföldön van és hogy Virág megígérte, hogy csöndben lesz. Amúgy tényleg csöndben is volt, amit a szülőtársakról már kevésbé lehetett elmondani. De hát ez itt Spanyolország, bármi elhangzik, azt utána meg kell vitatni, mindenkinek van egy okos hozzászólása, tanácsa, kérdése. Persze a tanárokat sem kell félteni! Talán éppen az évek tapasztalatainak köszönhetően az egész szülői értekezlet (3 éves csoport esetében!!!!) teljes tanári kar felvonultatásával, Power Point prezentációval zajlik, már-már azt éreztetve, hogy a gyerekeinket mintha legalábbis a Sorbonne-ra vették volna fel.
Mindenféléről volt itt szó: kirándulásokról, múzeumlátogatásokról, sokféle projektről, amiken majd hetente dolgoznak a manók és persze nem maradt ki a zenei, informatikai, mozgáskoordinációs, művészeti oktatás sem. Lesz még nekik angol foglalkozás is, énekekkel, mondókákkal és úszásoktatás. Az úszásoktató egy kopasz fiatalember, aki a szülők elé penderülve fél órás stand-up comedy-be illő kis magánszámot adott elő természetesen az ő óráinak a fontosságáról. Virágnál egyből jó ponttal indult, hiszen az óvóbácsi is kopasz volt. Reméljük, hogy amikor sorban löki be őket a mélyvízbe, akkor is megmarad a szerelem…
Le a kalappal amúgy a tanárok előtt, hogy az esti fülledt, párás levegő nélküli teremben, teljesen áttizzadt ruhákban is állták a sokszor már zavaróan okoskodó szülők kérdéseit. Valószínűleg ezek után a gyerekekkel már tényleg gyerekjáték lesz a munka!
Virág nagyon élvezte, közben kiolvasta a teremben található összes könyvet és már csak az utolsó negyed órában kérdezgette folyamatosan, hogy “miért szövegelnek ennyit?”.
A tanárokon kívül én is kicsit leizzadtam a nagy figyelésben, de hála a nyári kis online katalán tanfolyamomnak egyáltalán nem éreztem magam elveszve. Csak azért imádkoztam, hogy ne kelljen megszólalni, mert akkor aztán bajban lettünk volna. De erre szerencsére nem került sor.
Ezután már majd csak a tanítónénivel lesz még egy személyes találkánk, de ott már lehet spanyolul is beszélni (legalábbis én ezzel hitegetem magam). Folyt. Köv.
