Azt tudtuk és hamar érzékeltük is, hogy a katalánok nem éppen a nyitottságukról híresek, így nem igazán lepődünk meg, hogyha teljesen elkülönülnek itt a házon belül, nem köszönnek és nem is nagyon érintkeznek a spanyolokkal, vagy esetleg velünk, külföldiekkel.
Nehéz közéjük bekerülni, hiába mosolygunk lelkesen, köszöngetünk barátságosan, udvariaskodunk kitartóan, itt kérem falak, ajtók, zárak, reteszek vannak, nehogy valaki bejusson rajtuk a szentélybe.
De mi most valahogy áttörtünk az első gátakon és bejutottunk valahova, ami még nem a BENT, de azért már nem is KINT. és mindezt azzal sikerült elérni, hogy felvették Virágot a környék egyik legjobban ismert iskolájába, ahova minden katalán jár és ahova mindenki be akar jutni, de csak kevés a kiválasztott.
Szóval, egyik nap, amikor az iskolai egyenruhába kellett menni suliba, hazafele jövet több szomszéddal is találkoztunk az utcán és az udvaron és láss csodát: kiderült, hogy tudnak köszönni és még mosolyogtak is. Szóval, eddig is láttak már minket, megismernek, de most hogy Virág a Grévol egyenruhában feszít, hirtelen már barátkozhatunk is!
Egyelőre még csak az egyenruhát vetettük be, de vajon mi lesz, hogyha majd megszólalunk katalánul??? Lehet, hogy a végén még barátkozni fognak velünk? Persze ez még csak a távoli jövő, most megelégszünk a köszöngetéssel, a mosolyokkal és büszkék vagyunk, hogy mindehhez csak egy év kellett (a spanyoltanárunknak 7 éven keresztül nem sikerült igazán katalánokkal kapcsolatot létesítenie, pedig spanyol és tökéletesen beszél katalánul is).
