Ismét eljött a város nagy ünnepe (Fiesta grande), és mivel látogatónk is volt, gondoltuk, hogy kivételesen nem a bohócokat nézzük meg hanem a belvárosban látható hagyományos látványosságokat. Frissen és üdén bementünk reggel a városba ahol az ünnepnap délelőttjén még ráérősen rakták össze a bódékat és színpadokat, melegítettek a zenészek és csak turisták kószáltak az üres utcákon. Aztán már egy múzeumon túl, dél magasságában megjelent a tömeg, és mivel gondoltuk, hogy érdekes lenne megnézni a városház előtti téren az óriásokat és a 'castellers'-eket benyomultunk mi is a hullámzó ember-masszába.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgn5w8wJ7fdTmBFYk-xD8B0obHmxlgd5X3ncYqzoei9HuV9F_f7fqoJOHJ_R2sEWy3N_EggUxumCxXDslNqpmw90VQyrvdSzytrK7v6YI9MabhM3gFDXfsXB0SGvx0dM_MzLLsh14XgMpzi/s320/human-tower.jpg)
Utóbb láttam a hírekben, hogy 12000 ember volt a téren, de nem lepett meg, ugyanis akkora tömeg volt, hogy mozdulni sem lehetett. Persze ezt egy babakocsival súlyosbítva éltük át, ráadásul a casteller-ek bevonuló útvonalán álltunk aminek hatására több csapat szabályosan átgázolt rajtunk ahogy behozták az élő tornyot. Aztán menekülőre fogtuk, persze patakokban folyt rólunk a víz mire áttoltam a babakocsit a tömegen. (ki lehet próbálni a budapesti metrón az élményt. Mikor már teljesen tele van egy kocsi, meg kell próbálni babakocsival felszállni az egyik ajtón, áttolni a metrókocsi belsejében és kiszállni egy másik ajtón. Persze mielőtt még elindulna az állomásról)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg3dMr6dWHXJ6WGS7lwbEPKCzsNNI5A5NM5S4ptr5NE4s5DCIqargKEOH_kKmcmmlIx1LbRgRGxU4Tvz2huvDslUGoZMt53SI03Y5FsmR6eDhsPaZDwpSxgxaItTx-pi0xhmNTYZYCc6rd-/s320/festival_merce_1sfw.jpg)
Ezek után már inkább el is szöktünk a városból is egy hosszabbított hétvégére Baix Emporda partjaira és falvaiba, ahol kipróbáltuk a 'casa rural' intézményét amelyről majd holnap mesélünk.