Mikroblog | Tweet

Technológiai kalandozásunk következő állomása a családi twitter - azaz talán egy mikroblogra több időnk jut? Próbálkozásunk itt követhető

Hidegriadó és mosolygás | a szibéria visszavág

Tudjuk ám, hogy Magyarországon épp a rettentő nagy hó érkezése tart mindenkit izgalomban de képzeljétek itt Barcelonában is kritikus ám a helyzet! Csütörtökön bejelentették, hogy vészhelyzet van és kaptunk is egy e-mailt Virág iskolájából, hogy 1 órától folyamatosan mentsük ki a gyerekeket (a levél 12:58-kor érkezett). A nagy hidegre és várható havazásra tekintettel a munkahelyen is jött a kör-email, hogy aki messzebb lakik az inkább induljon haza - no meg akinek gyereke van annak úgyis futni kell az iskolába összeszedni...

 

Calella de Parafrugell - valóban meglepő

Valóban hűvösebb volt a szokásosnál, lehetett vagy +2 fok mikor megindult az armageddon. Az iskolák elött izgatott szülők, nagyszülők - ki hogyan tudott ugye reagálni az azonnali helyzetre. Kicsit fújt egyébként a szél is, szóval még sapkát is vettem. A felkészültség jegyében hókotrók köröztek a kerületünkben valamint két centi vastagon (nem vicc) felsózták az iskola előtt a járdát és a munkahelyem autókijáratát is.

Estefelé látni véltünk egy azaz 1 db hópihét, másnap ragyogó napsütés és kb +3 fok. A tévét is megnéztük a riadó eséjén, hogy lássuk kiket kell kiásni a só alól. Kiderült, hogy tőlünk kicsit északabbra esett pár centi hó és tényleg voltak települések ahol a közlekedés leállt (nyári gumikkal keresztbeálló autók, hógolyózó gyerekek) - csak épp Barcelonában volt inkább komikus a felkészültség. Az itteni autóklub oktatófilmet mutatott arról, hogyan kell letakarítani a havat a kocsi szélvédőjéről ha valakinek mégiscsak esne rá... 50 éves hidegrekord dől épp meg Katalunyában.

Most kb 2-3 fok van és hajnalra -2 lesz. Aztán holnapután indulok Moszkvába ahol olyan -20 várható.

Egyesek egy évesek lettek | Robin az út századánál jár

Nos repül az idő, nem is könnyű elhinni de Robin már több, mint egy éves. Természetesen nagy születésnapi zsúrt csaptunk - szűk családi körben. Az ünneplésről szóló képes beszámolónkat osztanánk meg veletek:

Az ünneplő gyerekek nagyon türelmesen várták míg apjuk beállította a fényképezőgépet

Robin már egyáltalán nem baba, hanem egy igazi kisfiú

Kis családunk 2012 Januárjában - Virág 5 és fél, Robin 1, mi pedig már kortalanok

Kis elméleti oktatást tartottak a lányok Robinnak a gyertya elfújásának technikájáról. Őt a marcipándíszek jobban érdekelték

'Robin egy éves születésnapja' feliratú kekszek várták Virág összes osztálytársát a nagy napon

A kis legényke épp az élet múlandóságán elmélkedik

Az elrejtett barlang nyomában | túrázni mentünk

A hétvégén szép időnk volt (ami itt 17-18 fokot jelent napsütésben) és úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kirándulni egyet ebéd után. Ehhez azért érdemes tudni, hogy így januárban mivel korábban sötétedik ez csak egy rövidebb sétát jelenthet ami rendszerint abba torkollik, hogy már szinte tök sötét van mire visszatalálunk a kocsihoz. 

 

 

Szóval volt egy kis nyomás a túravezetőn (rajtam) hogy ezúttal ne a vaddisznók kergessenek haza. Kitaláltuk tehát, hogy az egyik közeli természeti parkba (Parc Natural de Sant Llorenc del Munt) nézünk el ami tőlünk északra, Terrassa városkája felett helyezkedik el és már messziről meg lehet ismerni a félelmetesen furcsa homokkő és ki tudja milyen kő formációiról.

Nos így néz ki a kőzet közelebbről

 

Virág büszkén menetelt végig az új túrabakancsaiban és a túra nadrágjában amitől már végre nem éreztük magunkat kegyetlen szülőnek aki a kis barbie-szettben hajtja végig a gyerekét a GR5-ön (GR = grand recorrido azaz mint a kéktúra otthon, csak itt mivel nagy az ország számozzák és sok van belőle), és mivel gyönyörű időnk volt ezért amíg a hágóig elsétáltunk az egész nem volt keményebb egy margitszigeti krúzolásnál - főleg mivel az út alig emelkedik és csak a tájat kell csodálni.

 

A távolban szépen kirajzolódik a Montserrat mesébe illő kontúrja, illetve a mi hegységünk egyéb csúcsai amiket ugyan nappal szemben nem tudtam lefotózni de képzeljétek el hogy milyen szépek!

Aztán a séta kezdett kicsit keményedni mert a hágó után egy elég köves-sziklás ereszkedés indult meg sűrű erdővel súlyosbítva, majd kinyílt alattunk egy szakadék is és mikor már azt hittük, hogy megint betaláltunk a csalitosba egyszer csak egy csodálatos panoráma tárult elénk meg egy nagy hasadék a sziklában ami nem volt más, mint a Somanya barlang. 

Mivel kezdett a nap ismét alábukni, spuriztunk visszafelé hiszen sötétben mégsem szeretünk kirándulni - meg ugye a hőmérséklet is ilyenkor zuhan egyet. A levegő mondjuk amúgy sem volt meleg, de a napon nem lehetett érezni, hogy itt fent 900 méteren már csak 7-8 fok van. Kis Robin talán jobban megérezte mert ő ugye nem a lábain hanem most először a háti-hordozóban tette meg az utat, néha kajáért, néha melegebb környezetért reklamálva.

Boldog 2012 | Blogdog frissítés és tartalmi elágazás

Kedves olvasóink és véletlenül idetévedt klikkelőink, kellemes évet kívánunk és sok jó Internetes barangolást! Talán feltűnt, hogy már egy jó ideje nem jelentkeztünk és ez nem annyira hanyagságból történt hanem egyrészt azért mert a gyerekek jelenlegi növekedési szakaszában pont az az esti fél-egy óra amikor régebben leültünk blogot írni valahogyan kiesett a naptárból (és azóta sem találjuk), másrészt pedig mivel lassan négy éve, hogy Barcelonában élünk szép lassan a nézőpontunk átalakult és már nem fedezünk fel minden nap valami új dolgot és ha rá is csodálkuzunk valamire, azt már nem Magyarország tükrében tesszük - igazából lassan egy-egy Budapesti látogatás kezd külföldi út lenni és a helyi barangolásaink és mindennapjaink pedig a rutin.

 

kis színes csapatunk Budapesten szilveszterezett

Így jutottunk arra az álláspontra, hogy kicsit alakítani kell a blogon, ahogyan és amit irogatunk magunkról. Idén szeretnénk magunkról, az első fogacskákról, lépésekről és kedvenc süteményekről írni, pár képet megosztani a növekvő gyerekekről és inkább a családunk köré szervezni a tartalmat. Talán néha kicsit rövidebben de legalább nem ekkora szünetekkel. Annak akinek Barcelona és környéke volt a szíve csücske, azoknak szeretettel tudjuk az új, angol nyelvű blogunkat ajánlani Around Barcelona and Catalunya

 

Készülünk a karneválra

 

Állítsátok tehát be az RSS-t vagy rakjatok ikszeket a naptárba, hamarosan ismét jelentkezünk BOLDOG ÚJ ÉVET!

 

Jókedvünk nyara - Platja Castell en Costa Brava

Itt az iskolakezdés a nyakunkon (Szeptember 12) így a hétvégi program a nyár utolsó hétvégéjének kihasználásán alapult. Egy gyors reggeli Pádel-meccs és az időjárás alapos mérlegelése után északnak vettük az irányt (Costa Brava) ahol a Palamós és Cap Roig közötti vad partszakaszon található Castell strandon töltöttük a napot. Ez a rész a Costa Brava egyik legszebb vidéke és a strand egy aránylag nyitott öbölből teljesen dél felé néz. Ez egy úgy nevezett természetes part, azaz nem házak vagy egy kiépített part veszi körül hanem egy természetvédelmi terület így maga az öböl és a környéke gyönyörű viszont pont ezért az infrastruktúra pár mobil WC-re és két chiringuito-ra van korlátozva (ezek azóta nőttek oda amióta itt élünk mert mikor először jártunk ezen a parton akkor nem voltak).

A búvár és a homoktúró

Mások is ráérezhettek, hogy strandidő van mert a nemrégiben kibővített parkoló (fél szántóföld) majdnem tele volt és a strandon is voltak rendesen. Persze ez a népsűrűség nem összehasonlítható egy városi stranddal, itt körülöttünk pár méter senki földje van ilyenkor is amikor 'teltház' van. Robinnal azért a homokos strand nem kis kihívás hiszen számára a homok túrása és szerteszórása maga a kaland, míg mi mindent megteszünk, hogy a törölközőink úgy legyenek leterítve, hogy kis homokmentes szigetet alkossanak. Gyakorlott tengerpartozóként van kis divatos hűtőszatyrunk (nem láda, az nem menő) és napernyőnk homok-fúróval és profi tokkal (köszi Tini) és ilyenkor érkezéskor komoly tábort verünk egy pillanat alatt (nem, strand-sátrat nem állítunk, az itt nem szokás).

Vamos a la playa

 
A hullámzó-szeles tenger látványa sem tudta Virágot eltántorítani attól, hogy kajakkal nekivágjunk a szomszédos öblök és sziklafalak felfedezésének. Nagyon élvezte a hullámokon billegést csak egy ponton bizonytalanodott el, hogy vajon vannak-e alattunk cápák (ugyanis cápákról tanultak az iskolában még tavaly), én meg megküzdöttem az egyre erősödő széllel hogy visszajussunk a mi öblünkbe (ezek a tengeri kajakok a hullámok miatt magas építésűek és így a szél szépen tolja amerre fúj).

Indulnak a felfedezők

Robinnak nagyon tetszett a homokban matatás és a tenger is (ami nagyon kellemes meleg így a nyár végére) Virággal pedig még indulás előtt elmentünk halakat nézni (snorkeling) ami nagy élmény mindkettőnknek: neki mert halakat lát, nekem mert a lányunkkal már ilyen kalandokat lehet tervezni.

Az X-láb csak a csábos beállás része

Reméljük lesz még idén strandidő mert egy-egy ilyen naptól könnyedén nyaralásnak tűnik az élet.

Katalan nyelvtorveny uj hullamai

Aki mar egy ideje koveti a kalandjainkat az tudja, hogy Spanyolorszag kozel sem egynyelvu es, hogy szamunkra a Katalan okozta a legtobb kezdeti fejtorest. Szoval akit erdekel a tema, szivesen elmeselem, hogy ismet nagy hullamokat vetett az ugynevezett nyelvtorveny mivel ismet a legfelsobb birosagra jutott egy olyan ugy amelyben a Katalan nyelvu alapoktatast kerdojelezik meg (emlekeztetoul: itt az iskolaban minden katalanul tortenik es nem is valaszthato a spanyol mint opcio - kiveve a teljesen magan iskolakban)

Tele is volt a sajto a hevegen az ezzel kapcsolatos nyilatkozatokkal es az iteni oktatasi biztos (vagy tanacsos vagy miafene) kozlemenyevel miszerint nagyszeruen mukodik a rendszer es a katalan marpedig marad. Tudni illik, hogy evrol-evre vannak szulok akik beperelik a katalan allamot mert nem jutnak spanyol nyelvu oktatashoz, es persze rendszeresen vannak tuntetesek a rendszer ellen. Nekunk is nagy dilemma volt, hogy gyerekeink minek tanuljanak meg meg egy nyelvet, raadasul a vilagszerte beszelt spanyol helyett a nem olyan gyakori katalant.

Eleg sok a pro es a kontra, a katalan mellett szol a helyiek jogos identitasvedelme es az as allitas mely szerint egy nyelv alapu szegregacio nagy karokat okozna a tarsadalmi inegracioban (mintha a katalanok integralodnanak...) Ugyanakkor a ketnyelvuseg itteni mitosza (hogy a gyerekek mindket nyelvet egyforman megtanuljak) mar tobb kutatas szerint is megdolt - Viragnak minden tankonyve es iskolai oraja katalanul van es ennek megfeleloen nem is beszel olyan szepen spanyolul.

Vita van - de megsincs mivel a katalan alkotmanyban a nyelv alkotja az onallosaguk es identitasuk gerincet igy a helyzet aligha fog megvaltozni a kozeljovoben. Akinek nem tetszik uljon vonatra.

Le Crete

Toszkána már csak emlék, hiszen itt Barcelonában lassan csak visszaáll a kis életünk - viszont ahogyan itt rendezgetjük a képeket, könnyű gondolatban visszarepülni - most például a Sienától délre fekvő dimbes-dombos 'Crete' vidékre ahol a fényképekről ismert toszkán táj legjellegzetesebb színei és formái várják a kanyargós utakon érkező utazót.

 

Mi 6 napot töltöttünk Július vége felé a Monte Amiata árnyékában fekvő  Castel del Piano városka egyik agroturismójában - és persze nem tudtunk sokat a fenekünkön ülni és hamar nekivágtunk a környék felfedezésének. (Talán ha egy napot tudtunk a medence partján tölteni, a többin mindenféle körutakat tettünk meg).

Ez a vidék kevésbbé látogatott, mint Firenze és Siena közvetlen környéke, ugyanakkor itt a kis hegyormokon megbúvó kis falvacskák igazi élő közösségek, és nem csak szuvenírboltok megszámlálhatatlan sora.  Kis képes beszámolónkon felbukkan Montalcino ahol a világhírű Brunello bort termesztik és ahol ilyenkor nyáron szervezik a 'wine and jazz' fesztivált amely ki tudja miről szólhat. Elvarázsolt vidék sok csodával és mesével - jó nézegetést.

És jött a feketeleves

Mai gasztrokulturális hivatkozásunk értelmezéséhez párszáz évet vissza kell repülnünk az időben. Lássuk csak: A népi etimológia arra a legendára vezet vissza, amelyben a törökök meghívnak ebédre egy magyar urat, akit a "hátra van még a fekete leves" jelszóra a katonák foglyul ejtenek. (A feketeleves eszerint a török által az ebéd végén fogyasztott kávéra utalna.) A szerencsétlenül járt magyar méltóság az erdélyi hagyományban Majláth István vajda, Szirmay Antal anekdotagyűjteményében[2] Thököly Imre, Arany János versében Török Bálint. (forrás: Wikipedia.hu)

A mi esetünkben egyébként a feketeleves nem az étkezés lezárásás, hanem éppen a főfogást jelentette, amit Brownie+Vaníliafagyi koronázott meg (Zsuzsinak itt külön köszönet) - és hogy miért érdekes, hogy az ember egy nyári délután kávézik egy kics édességgel? Ugyanis a fentebb említett főuraknak akartunk furfangos módon emléket állítani mivel kávévendégeink a házunkba a héten beköltöző török kolléga és felesége voltak - ugye milyen ravaszul zárult be a kör? Sajnos ők nem vették észre ezt a duplacsavart, és még azt sem hogy a kedvenc török web-rádiómat (Power XL Lounge from Istanbul) tettem be háttérzeneként - így érdeklődés hiányában nem ejtettük őket foglyul.


Viccet féretéve amúgy Baltáék nagyon kedves családnak tűnnek és mivel két hónap múlva érkezik első kisbabájuk - és ugyanannál a doktornál akinél mi szültünk - volt miről beszélgetnünk a kávé mellett. 

Most, hogy már a házunkban lakó spanyolkák is szinte mind visszatértek az Augusztusi nagy nyaralásból egyre sűrűbb a közösségi élet.

Nem vesztunk el - csak utazo majomcirkuszunk nem mindig jut Internethez - vagy levegohoz

Most eppen Gmunden festoi foteren rendezkedtunk be a Hotel Seeschwann egyik tora nezo szobajaban. Akar innen az erkelyrol is tudnank hattyukat vagy kacsakat etetni a toban es egyszeruen hihetetlen a hegyekkel korulolelt to tukorsima vizen tukrozodo taj.

Mivel most nem mindig fogunk tudni blogolni, ha valaki nagyon izgul, hogy epp merre jarunk az a twitter.com/MaxAmbrozy cimen nyomon kovetheti
M.

Nappal Mozaik

Elsétáltunk a helyi művészeti múzeumba (MAR -Museo d’Arte della cittá di Ravenna) ahol végignéztük az állandó tárlatot (99% festmény, ebből 44% középkori csoda). Eredetileg a múzeum azért érdekelt minket mert itt kortárs kiállítások és gyűjtemények is vannak, nem csak a minden sarkon fellelhető egyháztörténeti relikviák, freskók és egyéb antik szépségek (amik nagyon érdekesek csak nem az öt és a harmincnégy éveseknek). Nos a tárlat időrendi sorrendben volt elhelyezve és sajnos a múzeumőr bácsi annyira lelkiismeretes volt, hogy nem engedett legalább a tizenkilencedik századig előreszaladni, hanem végig kellett nézni az ikonoktól a husimusi angyalkákon és meghatóan néző mártírokon át az összes olyan festményt (sokat) amik már nem nagyon szólnak a ma emberéhez - pláne nem ha nem is ezek érdekelnek.

Robin és a Mozaikok

Aztán mint kiderült a legjobb rész nem is a nagy tárlatban, hanem a múzeum földszinti kerengőjén mintegy mellékesként kiállított modern mozaik-kiállítás volt. Itt Ravennában ugyanis olyan hagyománya van a mozaikoknak, hogy a belvárosi kitáblázott körút egyenesen ‘mozaik-séta’ és több mozaik-stúdiót is találtunk jövet-menet. Nem tartom magam műveletlennek de eddig a mozaikról vagy Gaudi mozaik-felületei (lásd Parc Güell) vagy pedig az otthoni úszómedencénk szép kék mozaik-csempéi jutottak eszembe. Itt viszont teljesen új megvilágítást kapott a téma. (Azért tudni illik, hogy a mozaikos díszítés már az ókori Mezopotámiában divatos volt, aztán természetesen Egyiptomban is lelkesen alkalmazták majd a görögökön és rómaiakon át szinte mindenki - és Ravenna a világ egyik Mozaik-központja a fennmaradt mozaikoknak köszönhetően)

Robin teljesen lázba jött a modern mozaikoknak köszönhetően. Voltak impresszionista festmények mozaik-leképzései (eredeti festmény bal oldalon, jobbra pedig az 1:1 arányú mozaik verzió), mozaik-szobor kreációk, non-figuratív mozaik-képek és még egy mozaik-borítású unikornis is. Neki szerintem az élénk színek tetszettek leginkább - bár az is elképzelhető, hogy a művészettörténeti értéküknek lelkendezett.

Spanyolként Olaszországban

Ami a legutolsó utunk óta nagy változás számunkra (ez négy éve volt, Virág egy évesen totyogott le Siena főterének a közepére, ránk hátra sem nézve) az nem más mint az új spanyol identitásunk! Nem is gondoltuk volna de mivel Spanyolországból érkeztünk ide, kicsit más a fogadtatásunk. Mondjuk a kocsi rendszáma alapján, de Virág csokibarna színének köszönhetően is simán spanyolnak nézünk ki - és mivel az olaszok rokon népnek tartják a spanyolokat nagy mosollyal köszöntenek mindenfelé. Spanyolból aránylag kevés jön ide, rengeteg a német, holland, belga, francia, lengyel - és persze láttunk pár magyar kocsit is (lehet, hogy ők magyarországi spanyolok voltak?) - tehát talán ez is emeli a fényünket.

Aztán az első benyomások után Robin mindig rámosolyog a helyi mammákra akik a házuk előtt traccsolnak (vagy mammák hiányában bárkire) és máris beszédbe elegyedünk a helyi erőkkel. No és itt jön a második nagy mutatvány: ők beszélnek olaszul, mi spanyolul és értjük egymást! Mire nem jó a nyelvrokonság! Eleinte furcsa volt, és mindig vagy olaszul próbálkoztunk - ami nem megy, mert nem tudunk pár szó kivételével semmit -  vagy angolul - ami szintén nem megy, ugyanis a helyi erők ritkán tudnak angolul.

A kölcsönvett identitásunkra a koronát az tette fel amikor a Palazzio Vecchióba (Firenze) egy spanyol-nyelvű gyerekekre specializált látogatásra mehettünk - és csak tíz percet kellett várnunk, míg aki ugyanezt angolul szerette volna, négy napja volt míg sorra került a foglalások miatt. Molto bene!

Firenze vagy Siena?

A középkorban sokszáz éven át versengett a három nagy Toszkán város: Firenze, Siena és Pisa. Ez utóbbit most nem látogattuk meg - úgyis csálé a tornya - viszont Firenzét és Sienát két egymás utáni napon néztük meg, így volt lehetőségünk rendesen összehasonlítani őket. Természetesen a régi vetekedésnek mára már csak a focipályán van jelentősége, közigazgatásilag Toszkána fővárosa egyértelműen Firenze lett.

Mi már jártunk korábban mindkét helyen, de mivel annyira részletgazdag a két - egyébként  nagyon különböző - városka, volt mire rácsodálkozni. Amikor készülődtünk az útra, akkor Firenze lebegett a szemünk előtt csábító uticélként, azonban mikor végül Virággal és Robinnal befutottunk a Medicik reneszánsz díszletei közé akkor már inkább túl nagy, túl zsúfolt és túlságosan is macskaköves volt a belváros (na igen, próbáljuk csak ki babakocsival). Igaz szinte mindegyik utcában van valami olyan ház, palota vagy templom amin valamilyen korabeli zseninek a keze nyoma látható, az üzletek és éttermek is szinte megszólalnak - a környező vidék városkáinak letisztult szépsége után valahogy Firenze sok. Ennyi turistát egyébként utoljára Barcelona belvárosában láttunk - amit a főszezonban messzire el is kerülünk. Aztán úgy gondoltuk, hogy céltalan sétával kezdjük a városnézést, elkerülve a főbb látványosságokat, amiből az lett, hogy egyből a bazilikánál találtuk magunkat, onnan jobbra elmenekülve a piazza della Repubblica közepére érkeztünk, ahonnan mintegy sorsszerűen a Piazza della Signorára sodródtunk ahol bepánikolva úgy döntöttünk, hogy inkább ebédeljünk valami csendesebb kis helyen, mire a következő sarkon balra fordulva a Ponte Vecchio tárult fel előttünk - ahol az egy négyzetméterre eső tömeg a legmagasabb az egész régióban. Ámokfutásunk egy kellemes osteriában ért véget ahol kiüríthettük a fejünket és megtölthettük a gyomrunkat ami után kellemesebb lett a további séta és nézelődés. (Ha valakinek nem ismerős a szituáció, a következőt próbálja ki: vegyünk két gyereket, az egyik legyen csecsemő akinek éppen ennie/pelenkát cserélnie/aludnia kell, a másik úgy 5 éves aki nem akar várost nézni, ellenben szeretne játélboltokba menni amiből a belvárosban talán ha egy darab van. Pakoljuk tele a babakocsit cuccokkal amíg már alig bírjuk tolni a macskaköveken, majd próbáljunk meg átkelni pár kínai/japán/amerikai/német csoporton akik esernyős vezetőjüket vakon követve letipornak bármit ami eléjük kerül. Ezután keressünk egy éttermet ahol pizzát adnak, nem csak turistáknak és még hely is van kettő körül. Miután nem találunk ilyet az első pár utcában, próbáljuk meg átfésülni a belvárost a két óbégató gyerekkel akik természetesen a lábukon nem hajladóak jönni így a nyakunkban lógnak (mondjuk az egyik még nem tud járni, a másik pedig nem akar). Szerencsére később minden jóra fordult, még játékboltot is találtunk ahol Virágnak már csak az volt a gondja, hogy melyik hercegnős szettet válassza a sok közül.

Siena jóval kisebb Firenzénél, viszont hegytetőre épült (ami kizárja a babakocsi használatát). Az egy macskakőre eső turisták száma nem sokkal alacsonyabb, de valahogyan jobb az eloszlásuk. A Piazza del Campo akár valamilyen park, telis tele földön ücsörgő, piknikező emberkékkel - akiket látszólag nem zavarja, hogy a napon felhevült terrakotta kövezet akár egy főzőlap szép lassan pirosra süti a hátsójukat. A zebracsíkos katedrális egyébként nagyon impozáns ahogyan megkoronázza a várost és a sok kis tekergő utca és lépcső is valamilyen helyi ünnep vagy talán a mi köszöntésünkre zászlókba öltözve virított - Siena könnyen belopja az ember szívébe magát. Természetesen itt nincsen Uffizi képtár és hatalmas Medici paloták - azaz a reneszánsz kincsek java mégiscsak Firenzében van, azonban egy napi sétára és nézelődésre Siena nekünk jobban tetszett.

Akiknek Firenzét ajánljuk: akik ékszert vagy designer ruhákat, cipőket akarnak vásárolni, akik oda vannak a reneszánsz festők, szobrászok műveiért, akiket nem zavar többszázezer turista, aki képes olyan korán felkelni, hogy az utcák még az eredeti arcukat mutassák, akik több napot el tudnak itt tölteni és a jobb éttermekbe előre asztalt foglalni

Akiknek Sienát ajánljuk: akinek az érintetlen belváros labirintusában való eltévedés örömet okoz, akik nem bánják a lépcsőzést, akiknek a kisebb és kompaktabb város előny, akik szeretik a szép kilátást

Agroturismo - az olasz családi gazdaság vendégeket fogad

Az első szállásunk egy gyönyörűen kialakított és ma is működő családi gazdaság középkori kúria-vendégházában volt. A ‘rezidencia’ Greve de Chianti mellett, a dimbes-dombos, vadregényes Toszkán táj szívében egy hegyoldalban fekszik, csodálatos kilátással, ‘infinity-pool’ medencével és kilencezer olajfával amelyek egyébként a családi gazdaság munkáját és fő bevételét adják: az extraszűz olasz oliva-olajat. Egy fa kb egy liter olajat ad, és mint megtudtuk egy öntöző-rendszert is ki kellett építeniük, hogy a száraz-forró nyári hetekben se torpanjon meg a bogyók növekedése.

Egy ilyen helynek - ha jó helyen fekszik - olyan varázsa van amit képekkel vagy leírással szinte lehetetlen visszaadni: madárcsicsergés, a kerti csobogóból egy béka kuruttyolása, az olajfák kemény leveleit rezegtető szellő és csend és csend és csend. Ha szerencsénk van akkor nincsen sok szállóvendég - ezen a helyen amúgy is csak kilenc szoba van - és ezek is különböző szegleteibe rejtve az ódon épületcsoportnak. Aki ilyen helyre jön az többnyire amúgy is a csendet és nyugalmat keresi és ráadásul reggel autóba ül és eltűnik egész napra, hogy felfedezze a tájat vagy bevásároljon az eldugott kis pincészetek kiváló borából.

Ami még emelheti a hely fényét az a házigazda ötletessége a vendéglátás terén. Itt például az appartmanok stílusosan, könnyed de nem túlzott eklektikával ötvözték a rusztikus, az antik és a modern olasz belsőépítészetet, és a lakóknak nagy segítség az is ha a vendéglátójuk beszél angolul is (vagy franciául, vagy mindkettőn). Esténként aki akar befizethet egy nagy közös vacsorára ahol a kemencében sül az olasz pizza vagy grillen készül a toszkán lakoma - attól függően, hogy milyen nap van, hiszen megvan előre, hogy a hét melyik napján mi a program - például csütörtökönként a gazdaságot lehet megnézni, olajprésestül és méz-palackozóstul.

Amerre csak kanyarog az út, midenfelé ilyen vendégházakat jelölnek a kis mellékutak sarkára kitett nyilak, valószínűleg a turizmus képes csak a családi gazdaságokat nyereségessé tenni, a házigazdák pedig ha ügyesek és kitartóak, sok visszatérő vendéggel töltik fel a nyári szezont - amikor a nyaralók valósággal ellepik ezt a vidéket.

Il Chianti - Toszkána szívében

Na itt is vagyunk azon a dimbes-dombos, olajfa- és szőlősoros zöld tájon amiről a giccses képeslapfilmeket készítik. Napsütötte Toszkána, Az élet szép, Sok Hűhó semmiért - és még ki tudja hány film játszódik ezen a vidéken, ezekben a középkori kőfalakkal körbevett ékszerdoboz városkákban. A kicsiny tekergős utakon száguldani nem lehet, a kis falvakban-városokban szintén lelassul az élet, a nyár melegében árnyékba húzódik és medidálva szemléli a táj fölött úszó bárányfelhőket, valamint a fényképezőgépekkel kattintgató-sokkba merevült turistákat. Valójában mára már övék ez a vidék, minden szép kis vidéki kúria ‘agroturismo’ lett ahol a hagyományos olaj- és szőlőtermelés már csak kiegészítő díszlet amit a tehetős fizető szállásvendégek és a borkóstoló túrára érkezett vidám társaságok kedvéért tart fent a leleményes olasz családi üzlet.

Mi is nekiindultunk és pár városka után úgy éreztük magunkat mint aki beszabadul egy nagy hírű étterem tízfogásos kóstoló menüjére - a hely varázsával csordultig telve nem is próbáltunk mindent megnézni és útba ejteni - az előétellel jól lakva ínyenc módjára turkálunk a következő fogásokban. Itt bizony heteken át lehet bóklászni, borokat és ételeket próbálgatni és csak élvezni az életet.

Pár hely ahol mi megálltunk és bárkinek merjük ajánlani. Radda, Volpaia, Greve in Chianti, Montefioralle, Castellina, San Gimignano, Monteriggioni  - azoknak akik szeretnek kacskaringós utakon beleveszni a tájba, akik nem rohannak, akik szívesen elücsörögnek egy étterem teraszán helyi (világhírű) borokat szürcsölve és olajbogyókat eszegetve, akik szeretnek ódon macskaköves utcácskákon, apró zegzugos városkákat felfedezni.

Olasz Riviera: Cinque Terre - Riomaggio

Az olasz Riviera egyik ékköve a Cinque terre néven futó öt kis halászfalu ami Firenze felől kb egy órára lévő La Spezia lepattant kikötővárosából induló szerpentinen át érhető el. Mi az első városkáig jutottunk csak mivel kerek egy óránk volt erre a gyönyörű vidékre

Riomaggio az első városka a partvonal mentén, és bár van fizetőparkolója, főszezonban némi kis szerencse is kell ahhoz, hogy le tudjunk parkolni. Innen indulnak a tengerbe majdnem függőlegesen beleszakadó sziklafalak oldalában kanyargó túristaösvények, amelyek összekötik a falvakat. A hegyoldalakban lépcsőzetesen kialakított teraszokon szőlők, olajfák - és csak elképzelni tudjuk a helyi farmerek vádliját a megállás nélküli lépcsőjárás után.

Benyomásaink összegzése Virág által (a jelzőket Apa tunningolta fel):
Sok lépcső, gyönyörű vad tenger, krémes finom kapuccsínó, fagyizók, turisták akik hegynek fel vagy le küzdenek a bőröndjeikkel, pottyantós vécék és a mindent ellepő külföldieket sztoikus nyugalommal tűrő halászok, akiknek a színes csónakjai inkább a parton pihennek a romantikus díszlet részeként.

Kiknek ajánljuk: akinek nincsen tériszonya, aki szeret zegzugos utcácskák/lépcsők labirintusában kószálni, aki szeret magas sziklákról a tengerbe fejest ugrani, akik szeretik a tenger illatát, akik szeretnek sok más turistával együtt kapuccsínót szürcsölni egy gyönyörű helyen

Toscanaban nyaralunk

Nem gondoltuk volna, hogy van olyan hely Europa nyugati felen - es raadasul egy ennyire latogatott es kozkedvelt videk mint Toscana - ahol nemhogy wifi nincsen kozel-tavol, de meg a mobil internet sem mukodik a lefedettseg hianyaban.

Szoval mi a gyonyoru Toszkan nyarat elvezzuk, es a kepek es elmenybeszamolok majd elszortan erkeznek, ahogy sikerul kapcsolodnunk

Mindenkit Puszil:
Robin&Virag&Zsuzsi&Max
---

Robin vagyok és két hónapos lettem

Sziasztok, először is elnézést, hogy csak most írok először, de eddig nagyon elfoglalt voltam, ezért csak ma sikerült végre gép elé kerülnöm, hogy leírjam az élményeimet.

Szövegelni nagyon szeretek

Először is a száraz tények, számok, amik valamiért mégis mindenkit nagyon érdekelnek: 59 cm lettem és 5,5 kg. Azt mondják, hogy nagyon akkurátus vagyok, mert egy hónap alatt grammra pontosan 1 kg-ot híztam. Hát, nem tudom, én csak ettem szépen serényen és gyakran. még mindig tartom a 3 óránkénti evést, anyát néha azért megtévesztem egy-egy éjszakával, amikor csak 4-5 óra után ébredek, de aztán szépen visszaáll a rendszer, ugyanis én éhes vagyok és kész. Ő meg biztos unatkozva várja, hogy mikor ébred már ez a drága kis Robin, nem is hagyom cserben szegényt.

 Szeretek tanulni...

Nagyon nyugodt srác vagyok amúgy: eszem, nézelődöm, mosolygok, gagyarászgatok. Annyiféle nyelven beszélnek itt körülöttem, hogy fogalmam sincs, melyikkel kezdjem, ezért egyelőre megmaradtam a nemzetközileg elfogadott babanyelvnél: e, ő, heő, ge, gü. Kezemet amúgy születésem óta szinte állandóan fityiszben tartom, még szerencse, hogy itt Barcelonában ez nem jelent semmit! Remélem viszont, hogy majd otthon senki nem veszi sértésnek.

Robin vagyok, jófej és laza

A család, ahova pottyantam nagyon kellemesnek mondható. Apával "kinek van több haja" versenyt játszunk, Anya abban a tévhitben él, hogy amennyit az én súlyom nő, az övé legalább annyival csökken, ezért aztán nagyon lelkesen táplál. És itt van nekem a nővérem, Virág. Na, ő aztán igazán nagy segítség, mivel mindent elmagyaráz, beszélni tanít és állandóan puszilgat, meg ölelget. Rajta keresztül könnyen bejutottam eddig a 4-5 éves nagylányok szülinapi bulijaiba, meg a suliba, ahol mindenki engem csodált és kényeztetett. Múltkor, amikor hevesen tiltakoztam körömvágás közben, türelmesen elmondta, hogy nem kell félnem, csak a körmömet vágja le Anya, az ujjam megmarad. Ha hiszitek, ha nem, én egyből megnyugodtam! Sokat számítanak ám ezek az információk..

Ki bírja mindezt végignézni...

A családdal csak annyi a gond, hogy valahogy nekik senki nem szólt, hogy hogyan kellene élni egy kisbabás családnak (tudniillik nyugalomban, csendben). Ők meg vannak győződve arról, hogy a boldogság titka a mozgásban rejlik, ezért aztán jártunk mi már az elmúlt hetekben múzeumokban, szülinapokon, játszótereken, tengerpartozni, kirándulni, farsangozni, éttermezni és síelni. Én mindezt elég jól viselem, imádom a pörgést és a bulit, csak egy dolgot viselek nehezen: sötétben az autóban gyerekülésben kuksolni... Na, ilyenkor kiengedem csodaszép, férfias búgó hangomat!

SPA mindenek előtt - vagy néha után

És hogy mit szeretek az evésen kívül? teli pocakkal mosolyogva gőgicsélni, beszélgetni másokkal, persze csak teljes odafigyelés mellett, az ágyikómban figyelni a mozgó-zenélő állatkákat, fürödni, játszóterezni Virággal és a hasmasszázst.

Kérjük csatolják be biztonsági öveiket... - csak ne menjünk alagútban

Mára ennyit, jelentkezem majd még, de egyelőre legyetek türelemmel, mert túl sok a felfedeznivalóm!

Új múzeum költözött a szomszédba

Ma délután elmentünk megnézni a kék múzeumot (Museu Blau v Azul) ami egy építészetileg nagyon érdekes és mostanáig kihasználatlan épületben nyílt meg - tőlünk 5 perc sétára. A történet valójában ott kezdődött amikor az ősszel bezárták a Ciutadella parkban lévő természettudományi múzeumot - amely egyébként a város első múzeuma volt és egy gyönyörű szecessziós - ám korszerűnek már nem nevezhető épületben üzemelt. Amikor ott megnéztük a kiállítást elég világos volt, hogy miért zárják be: teljesen retro-múzeum volt, néhány kitömött állattal és kaviccsal. Mondták is, hogy a múzeum nem bezár hanem átalakul. Nos csak azt nem gondoltuk, hogy ennek a metamorfózisnak a jegyében ide is költözik a szomszédba - Kék múzeum néven.

Az épület maga egy korábbi világkiállításra épült (Herzog&DeMeuron) és elég abszrakt kívülről, át lehet alatta menni és elég nehéz elképzelni, hogy belül hogyan is nézhet ki. A helyiek még örültek is a hasznosításának, mivel egy ideje már üresen állt és amellett, hogy jól néz ki nem sok hasznát vették (ha azt nem számítjuk, hogy jól lehet alatta görkorcsolyázni). Szóval kívülről úgy néz ki mint valami nagy ásvány - és most belül is van jó sok kavics és kvarc - mivel a korábbi természettudományi múzeum gyűjteményének az elhelyezése volt az egyik cél.

Szerencsére azért nem csak a feltűzött pillangók és kitömött állatkák vannak benne hanem interaktív panelek, mindenféle vetítések, rengeteg olyan műhely-labor ahová majd osztályok járnak foglalkozásokra meg egy médiatár ahol sok gyerekeknek szóló könyv és természetfilm van és ahonnan ingyen lehet majd kölcsönözni.

Az ultra-design belső tér sajnos nem mindig praktikus és ráadásul most, hogy új a múzeum és még pár hónapig ingyen meg lehet nézni, elég sok család választotta vasárnap délutáni programnak így elég nagy volt a tömeg. Meg is beszéltük, hogy majd iskola után valamelyik hétköznapon visszatérünk - beiratkozunk a médiatárba és ugrálunk egyet a tükör-szobában ahol ma alig fértünk be a sok spanyoltól.

Karneváli rovartámadás

Idén valahogyan átcsúszott a karnevál Márciusba  - hiszen általában Februárban van - viszont így legalább szép napos időben tarotta Virág iskolája ezt a mókás népszokást. Talán visszatérő olvasóink emlékeznek még, hogy itt mekkora buli ez (katt ide) és hát idén sem volt máshogyan. Az iskolai napi dress-code ugyan egy kicsit húzósabb volt mint tavaly (minden nap más ruhába kell mindenkinek beöltözni), de egy szóviccen alapuló feladaton kívül mindent remekül abszolváltunk. Virág idén is díjat nyert: 'a legálmosabb diák' címűt, aki annak járt aki a leghihetőbben felelt meg annak a feladatnak, hogy 'gyere úgy iskolába mint ha most másztál volna ki az ágyból'. Persze mi annak is örültünk volna ha a 'legjobb hippi' esetleg a 'leghitelesebb burzsuj' címet nyeri el (ugyanis ezekben a ruhákban is indulni kellett).

Grevol Karnevál

A karneváli hét nagy attrakciója pedig a szokásos iskolai felvonulás volt, amin kis Virágunk hangyának öltözve vonult végig (persze nem csak ő hanem az egész osztály hangya volt). A sort a legisebbek kezdték akik katicabogarak voltak, utánuk vonultak a hangyák, majd ki tudja milyen rovarok zárták a sort - őket már nem vártuk meg hanem együtt vonultunk a hangyabollyal.

Hangya-album

Nehéz az élet

Kemény telek járnak erre... ma Virággal és Robinnal kisétáltunk a tengerpartra ahol egy vidám nyugdíjas társaság napfürdőzött, majd csobbant egy picit... akárcsak a Palatinuszon szemptember elején amikor már azért annyira nincsen meleg de a fecskés bácsikák és fürdődresszes nénikék azért még egész nap eltársalognak a szélárnyékban. Mi azért még nem fürödtünk, megvárjuk a márciust... A strand egyébként ilyenkor nagyon hangulatos, sok ember ücsörög, sétál, fekszik a homokban, gyerekek szaladgálnak és sárkányt eregetnek. Olyasmi mint az Annarét egy májusi szombaton

A napon a melegérzet 23 fok körül volt...

Azt hiszem elpakolom a hóember-építő szettet és a répát meg belefőzzük valami levesbe. Éljen a mediterrán tél.

Első napok együtt - nyílik már a csipája

Repül az idő és Robin úrfi máris kéthetes lett - bár az első napokra így visszaemlékezve kicsit olyan mintha egy hosszú nap lett volna ez a két hét. Evés, kakilás, alvás, sírás, evés - akárcsak az évszakok körforgása csak itt 3-4 órás ciklusokba zárva. Leírva kicsit talán kicsit monotonnak hangzik de valójában ilyenkor szinte szemmel látható a növekedés, az első gesztusok, mosolyok és persze az akusztikus élmény a kis nyöszörgésektől az áriákon át a nagy pukkanásokig.









FAQ - azaz a gyakran feltett kérdések:
Virág féltékeny? Mit szól a kis testvéréhez?   - Okos nagylánnyá cseperedett idő közben, így bár azt érezni lehet, hogy foglalkoztatja a szituáció, nagyon örül Robinnak és úgy tekinti mint a 'mi' - azaz a hármunk gyermekét.


Jól alszik a kis Robin? - Igen, főleg nappal - olyankor maga a megtestesült alvás 3-4 órán át. Mi is jól alszunk csak éppen keveset. Zsuzsi Robinnal összeköltözött és én csak akkor lépek akcióba ha már végszükség van.


Anyatejet eszik? - Igen és csak azt. Tejhozammal nincsen gond, Robin is rá van cuppanva a menüre, biztosan tetszik neki a csomagolása.


Kire hasonlít? - Leginkább Virág csecsemőkori képeire, egyébként pedig kiköpött George Clooney


Fáj a hasa? - Néha bizony fáj, olyankor sír is szegény. Asszem ez amolyan csecsemő dolog - viszont amikor nem fáj neki akkor nagyon kis nyugodt baba


Vittétek már sétálni? - mivel szerencsére itt jauárban sincsen olyan hideg, már többször is voltunk ebédelni - ma például szép napsütéses időben egy teraszon ettünk és még melegünk is volt. Robin nagyjából végigaludta az egészet a friss levegőn


Van neki facebook oldala? - Nincsen, de barátai már vannak és mindenki lájkolja aki szembejön

A nap gondolata - vacsorázz dilisekkel

Na igen, ehhez mondjuk legalább amerikainak vagy angolnak kell lenni... Ma olvastam a Lonely Planet ajánlásában Jim Haynes Párizsi 'Sunday Supper' történelméről ami elgondolkodtató. A pasas (33-ban született) amerikai és már egy jó ideje Párizsban él, ha jól értettem akkor a diáklázadások, mechanikus narancs és a nagy klasszikusok kora óta. Arra jutott egy idő után, hogy azt a rengeteg embert aki rendszeresen nála kosztol és lóg, megpróbálja valamilyen rendszerbe szervezni - olyan korban vagyunk ugye amikor a hátizsákos világcsavargás farmerben, gitárral a vállon és szabad-a-szerelem kitűzővel épp a tetőpontjára ért. Jim elkezdett belépőt szedni a vacsoráira és mindig valaki mást kért fel arra, hogy főzzön a díszes társaságnak - ami 60-80 fő körül stabilizálódott vasárnapról-vasárnapra. Törzsvendégek? Nem feltétlenül, sokan épp Párizsban jártak, ismerősök ismerőseiként hallottak Francia milliőbe ékelt expat társaságról, mára pedig már akár a LP utikönyven is megtalálhatják Jim címét ahol jelentkezni lehet a következő vacsira.


Mivel Jim ezt harminc éve szervezi gondolom nem kis rutinnal, le is írja a saját weblapján a maga kis ars poetica-ját: neki az emberek véletlenszerű találkozása tetszik, a világ embereken keresztül történő megismerése. Számára egy országba elutazni nem mondjuk az Eiffel torony megnézéséből áll, hanem a helyi vagy az éppen oda vetődőtt nemzetközi közösség megismeréséből. Nem semmi.


Mondjuk nálam már ott borulna a képlet, hogy ugye ki akar gyakorlatilag bárkit a vacsora-asztala körül? Minimum intelligencia-teszt, telefoninterjús előszűrés és fénykép alapján történő válogatással indulna a szervezés. Aztán mivel nála a csapat legkisebb töbszöröse az angol nyelv valamilyen fokú ismerete, nálunk biztosan sokkal többen tolonganának anyanyelvi- vagy hobbiból tanult magyarral.


A világpolgár amerikai egyébként egy zsibbasztó madárfaj: nagyon hangosan csivitel, rettentő trendi, bárhol fellelhető, anyagi gondokkal csak ritkán küszködik, kultúr-empatikus képessége minimális, kultúrális tájékozottsága felületes és persze egyébéként is tojik magasról a helyi törzsekre (ebben az esetben Franciák). Milyen jó lehet egy csomó ilyen klisével összefutni hétről hétre! 


Persze az is igaz, hogy aki képes kivárni a felületes dumák végét, érdekes életeket és sorsokat ismerhet meg és a Facebook-on sokkal messzebb menően kapcsolhatja össze a nappalijában a világot.

Kiszáradt a tó, elmentek a madarak

Aki már járt nálunk az tudja, hogy itt a házunk mellett van egy modern park, egy szép nagy tóval a közepén. Azt is megfigyeltük, hogy elég mozgalmas élővilága is van ennek a tónak: laknak benne teknősök, halak és rengeteg vizimadár. A lelkes környéken lakó madárbarátok még egy weblapot is készítettek ami (spanyolul és) képeken keresztül bemutatja (katt ide ha meg akarod nézni), hogy ki milyen madarat figyelt meg. Összesen egyébklént 126 féle madár fordult meg itt a szomszédunkban, sokuk gyűrűzött ittlakó és persze voltak vendégek. Az ősz slágere a kormorán volt ami itt a városban elég ritkának számít, a mi kedvencünk pedig a kis fekete piros csőrű fejdíszes amit még nem sikerült azonosítanunk.


Azt is megtudtuk, hogy magyar madarak is vannak ám itt nálunk! Az egyik szerecsensirályról például megtudtuk, hogy Fülöpszállásról érkezett ide hozzánk - ugyanis ottani gyűrű volt a lábán, és egy budapesti dankasirály is a vendégünk volt nem sokkal előtte (akit a korábban itt lakó Vincének ajánlottak).

Magyar szerecsensirály

Úgy két hete arra lettünk figyelmesek, hogy egyre apad a víznek a szintje, és előbb csak a vizifenyők közül tűnt el, majd a madarak és a halak is egy egészen sekély kis pocsolyába szorultak vissza. Megjelentek a park-karbantartók és egy kis földmunkagéppel kezdték el a fenéken összegyűlt mindenfélét  kitisztítani és napról-napra matatni valamit a kiszáradt mederben.

Se víz, se madarak..

Egy városi parkban mondju érdemes néha-néha rendet rakni (a mi kis parkunk egyéként példás rendezettségű) de a tó kiszippantása és hetekig tartó napi 2-3 órás matatás ugyanakkor szerintünk egy kisebb ökológiai katasztrófa legalábbis az élővilágra nézve. Lelkesen várjuk, hogy ismét legyen benne víz és visszatérjenek a madarak - Virággal szoktunk menni madarat etetni ugyanis.

Amikor van benne víz is....

Robin

Megérkezett családunk legifjabb tagja: Robin! Az internetes csend ennek tudható be - fel ne ébredjen a kicsi... Ugye mint tudjuk a pici babák általában másik időzónában élik a világukat és ezért vagyunk mi most éjjel-nappal álmos 'jetlag' áldozatok. Robin egyébként jól bírja a gyűrődést és nyugodtan szemléli maga körül a világot - már amennyit lát belőle.

Virág már nagyon várta a kisbabát és nagy volt az öröm részéről is mikor megérkezett - szokott is neki magyarázni katalánul, reméljük, hogy nem fog megártani neki.

Első nap

Isten hozott pici Robin

Nadal - a barcelonai karácsony

Idén úgy alakult, hogy a karácsony arra az időszakra esett amikor a pocaklakó miatt nem hogy repülőre nem ülhettünk de még a lakást sem nagyon tudtuk elhagyni. Így rendhagyó ünnepünk volt amit itt töltöttünk Barcelonában, szűk családi körben és többnyire a nappaliban. Ha már így alakult, ennek örtültünk és próbáltuk ízlelegtni a helyi jellegzetességeket.

Kis karácsony nagy karácsony...

A karácsony ünneplése itt Barcelonában hasonlít ahhoz amit Magyarországon megszoktunk, azonban van pár dolog amitől mégis határozottan más. Ahogyan azt már az első évek során megtanultuk, ez egy bazi nagy ország mindenféle kulturális variánssal ugyanarra a dallamra és így a különböző autonóm közösségeknek megvan a saját jellegzetessége (például Katalóniában a Caga-Tio vagy Baszkföldön az Olentzero).

A karácsonyfa nálunk a megvásárlásnál jelentette az első kihívást. Otthon december 24-én reggel csak el kellett ugrani az ilyenkor gombamód elszaporodó karácsonyfa-árushoz, fát a csomagartóra feldobni és aztán boldog és néha önpusztító farigcsálással talpba beszerelni. Nos a dillemma valahogy úgy kezdődött, hogy mégis hol lehet itt fát kapni? A legtöbb kolléga és ismerős bizony mű-fenyővel készül az ilyesmire és a kollégáim meg sem tudták mondani, hogy mégis merre lehet természetes fát venni. Aztán végül pár tippel felfegyverkezve Darren-el (szintén muzsikus szomszéd) nyakunkba vettük a várost. Nem kevés kilométer megtétele után végül a Navarro féle virágüzletben kötöttünk ki, ami egyébként a város egyik legjobb virágüzlete - nem reprezentatív felmérés eredménye - és sikerüt is kiválasztani a fát. Itt házhoz szállítással működik a logisztika (szerencsére) és cseréppel/gyökérrel lehet csak venni azt a fát ami a végén ugyanúgy a kuka mellett landol. Faragcsálás, kocsi tetejére pókozás elmaradt tehát és másnap reggel otthon is volt a fenyő (18-án voltunk vásárolni). Fő tanulság, hogy hamarabb kell itt fát nézni, a legtöbb családnál már december elején-közepén teljes karácsonyi díszben áll a lakás. Nálunk Virág díszítette a fát csak kis segítséggel (főleg a magasan lévő ágakkal és az elektronikával nem próbálkozott)

A híres El Gordo azaz a karácsonyi lottó, amiről már mi is írtunk - december 22-én tartotta a népet izgalomban. Idén mi nem izgultunk mivel nem volt lottónk. Nagyjából ugyanezzel az eredménnyel végeztünk mint tavaly, illetve most 20 euróval gazdagabban. Fura hogy az emberek azt mondják a végén, hogy nem nyertek - holott valójában vesztettek...

A szenteste (itt Nochebuena) nem mindenkinek nagy ünnep, a katalán családok konkrétan semmit sem ünnepelnek este, a spanyol hátterű (Kasztília, Galícia stb) családoknál pedig közös vacsora és apróbb ajándékozás (ugyanis a nagyobb ajándékok a királyokkal érkeznek). 25-én azaz karácsony reggel a katalán családoknak ajándékokat hoz a Caga Tió, már ha a gyerekek rendesen etették az elmúlt napokban és jól el is verték az erre rendszeresített fapálcával. Délben van a tradícionális nagy ebéd amikoris a menü teljesen eltérő lehet attól függően, hogy ki milyen családból és spanyolország melyik szegletéből származik, ami biztos pont az a 'Turron' azaz a hagyományos karácsonyi desszert. Itt Barcelonában a kagylótésztás leves (azaz sopa de galets) tartja magát úgy a köztudatban, hogy tipikusan karácsonyi fogás.

Ami nekünk furcsa volt az a 24.-e kellemes napsütéses-pálmafás és nappali 17 fokos hangulata, amikor mi már készültünk a gyertya-gyújtásra, ajándékok a fa alatt sorakoztak és nemhogy nem volt hó az ablak alatt, de egy szál pólóban szaladgáltak a teniszezők és kabát nélkül a gyerekek. Persze tudjuk jól, hogy a názáreti Betlehemben sem volt méteres szűzhó de talán karácsonyfa sem... szóval a mi magyar eszünknek a szenteste hangulatában furcsa volt a tengerpart és szikrázó napsütés.

Aztán szokatlan volt, hogy nem rohanunk családról családra (csak kicsit virtuálisan) bár Darren-Niki angolos karácsonyi menüje nagyon megadta a módját - és még az emeletet sem kellett elhagynunk. Így nagyon nyugis volt a program - bár én titkon azt reméltem, hogy összeségében kevesebbet fogok enni, mint mikot otthon végig kóstolom az összes család összes fogását - de tévedtem. Most ugyanis volt több karácsonyi fogás de nem volt rá sok családtag... maradt tehát, hogy szépen betoltam a narancsos kacsát, meg a mustáros-juharszirupos lazacot egy kis aranygaluskával tömítésnek.

Itt az évet búcsúztatni 12 szem szőlővel kell (Nochevieja) amit a legtöbben valamilyen étteremben vagy szállodában tesznek meg és legtöbbször családilag. Éjfélkor egy pezsgős- vagy borospohárban a szőlőszemekkel várja mindenki a TV által sugárzott 12 harangütést amely alatt be kell termelni a szőlőt és akinek nem akad a torkán annak már boldog is az új év. A családi koccintás és éjféli puszi után indulnak neki az emberek bulizni - persze itt az év közben is csak éjjel 2 körül kezdődik a parti-party.

Újév napján miután az emberek összeszedték magukat, sokan lemennek a tengerpartra (idén gyönyörű napos és meleg idő is volt ehhez) és megmártóznak a tengerben ami kb 10 fokos - tehát ez nem egy guinness rekord úgy önmagában. A város ilyenkor forralt boros befutós kikötő-átúszást is szervez amin idén kb 500 ember vett részt.

Akit részletesen érdekelnek a spanyol népszokások, ezen az oldalon elég részletesen leírnak párat (ki lehet választani hogy angolul v akár magyarul legyen de akkor inkább kabaré jellegű mint kultúr-antropológ).