Körülvesznek minket a gyárak

Múlt héten a katalán csoportunk kimerészkedett a tanteremből és tudásunkat tesztelendő elmentünk az egyik közeli múzeumba, a CaixaForumba. Itt részt vettünk egy katalán vezetett múzeumlátogatáson, majd végignéztük az éppen látogatható kiállításokat.

A csoport nagy lelkesen figyelte az idegenvezetőt, majd igyekeztünk egymás között katalánul megvitatni a kiállításokat, végül pedig a múzeum kifejezetten igényes kávézójában fejeztük be az óránkat kávé és finomabbnál finomabb sütik társaságában.

A múzeumról már többször írtunk a blogon, hiszen rendszeresen látogatjuk az igényes kiállításait, de magáról az épületről eddig nem sokat tudtunk. A múzeum épületét eredetileg Casimir Casaramona textilgyáros építtette, miután az előző barcelonai városi gyára tűzvész áldozata lett. A gyáros gyorsan fel is kérte az akkori leghíresebb építészek egyikét, Puig i Cadafalch-ot, hogy tervezzen neki egy gyárat a Montjüic hegy tövében. Az építész nagyot alkotott, nemcsak a Casaramona igényeit vette figyelembe, de mindezt modernista elemekkel díszítve összességében egy csodálatos épületet tervezett.

A gyár sok-sok épületből áll, melyek között folyosók, kisebb udvarok, aknák vannak, hogy lehetőleg a korábbi tűzeset soha többet ne fordulhasson elő. A gyár tornyainak egyikébe pedig hatalmas víztárolót építettek be, hogy vész esetén innen oltsák el a lángokat. Az egyes termeket pedig az ott végzett munkafolyamatoknak megfelelően alakítottak ki, így más és más mondjuk a tároló, a feldolgozó vagy a raktárterem. A praktikum és persze esztétikum mellett egyik legfontosabb tényező volt még a munkások egészségének megóvása, ami a termek folyamatos levegőztetését, szellőztetését, a levegő szűrését jelentették, hogy a munkások tüdeje ne teljen meg az apró kis szöszökkel, amikkel a levegő megtelik.

Amellett híres még a gyár tetőmegoldása is, hiszen az egész olyan, mint egy hullámzó téglatenger, gyönyörű és praktikus is, hiszen az esővizet a megfelelő ciszternákba vezetik a hullámok.

Miután 1911-ben kezdték el építeni a gyárat, a rákövetkező évben Cadafalch meg is kapta érte a legjobb épület díjat itt Barcelonában. 1913-ban nyitott meg a gyár, sajnos a tulajdonos Casaramona rá egy évre elhunyt, a gyárat pedig 1920-ban be is zárták. A rákövetkező évtizedekben rendőrségi székhely lett, majd 1963-ban a La Caixa bank vásárolta meg a gyárépületet, amit 1976-ban nemzeti műemlékké nyilvánítottak. Később kezdték meg a felújítási munkálatokat, ennek eredménye a ma látogatható múzeum.

A régi főbejáratot lezárták és az egyik oldalfalat nyitották meg, ahol hatalmas bejáratot építettek, tágas, modern előcsarnokkal, a különböző épületrészek adnak helyet a kis színháztermeknek, előadótermeknek, modern mediotékának, gyerekjátszónak és a 2-3 havonta megújuló kiállításoknak. Az egész múzeum ingyenes, néhány programjára kell csupán jegyet váltani, bár az ár ott is inkább csak jelképes. Itt amúgy nagy divatja van mostanában a régi gyárak felújításának: láttunk már régi ipari kolóniákat teljesen felújítva, vagy múzeumot, mint a CaixaForum, de a kerületünkben egy hasonló gyárat szuper könyvtárrá varázsoltak át, külön gyerekbirodalommal és nagyon felkapottak a gyárakban kialakított loft lakások is.

Így már-már megvalósul a régi iparosok álma, hogy mindenki járjon a gyárakba, csak kicsit másképp: reggel egy gyors kávéval kezdjük a napot az egyik gyárban, majd elmegyünk művelődni egy másik gyárba, a harmadikba a gyerekünket hordjuk színházba, majd este a gyári loft lakásunkba térünk haza pihenni.. Lehet, hogy régen nem örültek ennyire a gyári munkások, ha a gyárba mehettek?

Hull a hó és hózik-zik-zik

Nem gyakran ugyan, de itt is eshet a hó! Tegnap a mi és leginkább a helyiek legnagyobb döbbenetére heves havazás volt a program Barcelonában. A várost nemcsak sokkolta, de blokkolta is a hó: kora délutántól estig sűrű, vizes pelyhekben esett, így a végére már mindent beborított a puha fehér takaró, ami a magas víztartalmának köszönhetően hamar latyak lett... A környező hegyekben és a magasabban fekvő településeken viszont teljes falvakat zárt el a hó, az utak járhatatlanok voltak. A város gyakorlatilag egy hatalmas közlekedési káosz volt, amibe itt-ott elakadt a néhány hókotró is. A helyiek csapot-papot otthagyva menekültek (volna) haza, így mindenki valahol úton ragadt, mivel mindenki telefonálni próbált, a telefonhálózat is itt-ott szünetelt.

Állítólag 10 éve esett itt utoljára kisebb hó, ehhez hasonló mennyiség pedig kb. 25 éve nem volt errefelé látható, így nem lepődtünk meg, amikor a városlakók apraja-nagyja ugrándozott, hempergett, csúszkált a hóban, a kisebbek ízlelgetni próbálták, aztán rájöttek, hogy a latyak nem éppen mennyei manna. Aki éppen nem csúszkált, az telefonjával, videójával, fényképezőgépével csinálta a felvételeket, így az utcán végigmenve már-már Oscar-díj átadáson érezhettük magunkat a sok villogó vaku között.

Azért hideg ide, káosz oda, nagy buli volt ez itt és valószínűleg még egy darabig téma is lesz.. Az újságírók máris azon elmélkednek, hogy vajon érdemes-e olyan városba téli olimpiát rendezni (mert ugye itt - értsd ezalatt a környező hegyeket - most azt szeretnének majd), ahol a várost már néhány órás hóesés is lebéníthatja. A kérdés jó, bár szerintem a téli olimpiára való pályázásnál senki nem gondolta, hogy itt a tengerparton is sífutóversenyek lesznek...

Szigetcsere

Ma áthajóztunk Teneriféről Gran Canariara – így is terveztük, reggel kipakolás az egyik resortból, némi fanyalgó városnézés Santa Cruz-ban (nem egészen értjük az utikönyv szerzőit akik pozitív csalódásként élték meg ezt a városkát), majd autó vissza, irány a kikötő és hullámok szárnyán vár Gran Canaria. Itt ismét taxi az itteni reptérre ahol várt a bérelt autó, majd némi életmentő perritos (hot-dog spanyolul) után irány a Playa del Inglés ami az olcsó egyhetes üdülésekről elhíresült nyaraló-telep és egyben retró-monstrum. Az itteni appartmanunk jó helyen fekszik az óceánhoz képest, ám ezt úgy sikerült elérnie, hogy akkor épül valószínüleg amikor még a nyaralóturizmus felllendülőben volt. Nos azóta egy-két lámpatesten kívül nem nagyon módosítottak a szállodán, ami így az egykori SZOT üdülőket is űbereli stílusban, minőségben és praktikumban. Nos a Tenerife-i resortunkhoz képest ez olyan, mint Virág nálunk lévő mesekönyvének főszereplője: (kipp-)KOPP.

Persze nem hagyjuk, hogy a szállás ránknyomja a bélyegét, végülis ez a sziget a legkakottabb az összes közül és talán nem véletlenül. Las Palmas egy igazi nagyváros, és éppúgy megtalálható itt a szép hegyi kis falu mint a külföldieket kiszolgáló üdülővárosok. Még sivatag is van, pont itt a szállásunktól egy sarokra! (a Maspalomas-i homokdűnék több filmben is szerepeltek már)

TENERIFE – Puerto de la cruz és Orotava

Reggel sűrű felhő ült a sziget közepén – természetesen nálunk még sütött a nap – ésezért amikor a sziget másik felé lévő Puerto de la Cruz felé vettük az irányt és a hágón elkezdett csepegni az eső, fel voltunk készülve a rossz időre. Szerencsére az északkeleti oldalon éppúgy napsütés fogadott, az esőfelhőket a hegyek vonzották, és úgy tűnik magukhoz horgonyozzák őket napokon át fehőbe burkolva a hegyeket.

Láttunk banánültetvényeket egészen közelről és a valaha forgalmas kikötő mai lelassult életét a hatamas hullámtörő sziklák felett. Puerto de la Cruz a pár kilométerre felfelé a hegyoldalban fekvő Orotava kikötője volt, aztán önálló életet kezdett élni. Virágnak találtunk remek játszóteret a hangulatos főtéren, magunknak hangulatos kávézót és hozzá napsütést. Miután körbesétáltuk a belvárost, felkerekedtünk, hogy megnézzük a sziget híres állatkerjét a Loro Parque-t, amely eleinte papagájokból tartott csak rengeteget, majd mikor betiltották a majmokkal fényképezkedést a városban, csimpánzok jelentek meg, aztán adományként két tigris... ma pedig már delfinek, gyilkos bálnák alkotjáj a fő látványosságokat – természetesen sokszáz papagáj között.

Ami egyedi volt a parkban – mivel már jártunk pár hasonó helyen – az a természeti környezet, a rengeteg trópusi virág, pálma és bambuszerdő no meg a szép idő. Virágnak nagy esemény volt természetesen a deflin-show és az orkák ugrabugrálása no meg a rengeteg pingvin. Egyébként a ’Pingvinek menetelése’ című dokumetumfilmet nem is olyan régen láttuk vele, így a királypingvinek látványa igencsak megfogta (és hát a legtöbb állatkertben az egyszerűbben tartható Humboldt pingvinek totyognak tucatszám). Nem véletlenül hordják ide a sziget minden csüsckéből a nyaralókat nagy buszokkal, a Loro Parque kellemes családi élmény minden korosztálynak.

Mikor az Orca kiugrik a vízből, mindenki hirtelen picinek érzi magát

Hazafelé még Orotava városkájában álltunk meg, ahonnan szép kilátás nyílt Puerto de la Cruz-ra és az Atlanti óceánra, és nem is a sok felújított erkélyes városi ház fogott meg minket leginkább hanem egy ma is működő malom ahová a helyi asszonyságok ugrottak be mint egy sarki boltba, majd sétáltak haza a frissen őrölt liszttel.

Orotava-i képeslappal búcsúzik a Tenerifei délután

TENERIFE – Masca szakadékai

Tenerife nyugati csücske felé a vulkáni kúpokat és lejtőket egy másfajta táj váltja fel. Gomera szigete sejtelmesen úszik a láthatáron, miközben egyre nagyobb sziklák szakadnak bele az óceánba. Puerto de Santiago halászfalu volt régen, ma a napimádók és a búvárkodást kedvelők paradicsoma. A kis falut amerre a szem ellát, üdülők veszik körül és az óriásoknak (Los Gigantes) nevezett sziklafalak, amelyek festői vonásokkal vezetik a partot napnyugat felé, többszáz méteres fügőleges bordáikkal megbabonázva az erre látogatókat.

Az óriások

Az innen induló nemzeti park a Punta del Teno-ig nyúlik, amely a sziget legnyugatibb csücske, és egyben a gyűrűk urába illő vad táj tengerbe szakadása. A keskeny út hosszasan tekereg a vulkanikus meredélyek oldalán, míg egyszercsak egy hágón átbillenve egy teljesen más arcát mutatja a szigetnek. Ezek a hegyláncok és szakadékok már nem a Teide lábai, hanem egy egészen más formáció, amely mélyzölden zuhan bele a tengerbe. Közel kétezer méteres hegyek között szinte függőleges lejtők szelidülnek meg ahogy a hasadékban fekvő faluhoz (Masca) érnek. Az ittlakók keskeny teraszok százait alakították ki az évszázdok alatt, hogy valahogyan meg tudjon nőni a krumpli vagy a paradicsom. A kertek között sövény helyett kaktuszok vigyázzák a rendet, az út pedig olyan meredek és keskeny, hogy sokszor csak egyesben tudtunk felkapaszkodni rajta.

Egyébként a hatvanas évekig itt nem is volt út, csak ösvény. Ma persze már nagy parkoló is van, hogy a völgybe le-araszoló turisták meg tudjanak itt álni egy kávéra. Nem nagy falu ám ez a Masca, és még a házak szét is vannak szórva egy nagyobb területen. Ahogyan a szél végigsüvít a szakadékokon, azt gondolnánk, hogy mindjárt mindent elvisz amit talál – persze ez nem így van hiszen már sokszáz éve élnek itt, többek között azért, mert ide még a kalózok sem tudtak eljutni akik pedig szorgos látogatói voltak a szigetnek.

A táj egszerűen hihetetlen, a hágóról visszanézve még egyet csodálkozik az ember de aztán ahogyan megy előre, a Teide havas csúcsa emlékezteti, hogy kínál még a sziget más meglepetéseket is. Mit üzennénk az utánunk jövőknek? Érdemes ide ellátogatni, de aki tűsarkúban jön (mint azt láttuk pár turistán), az jobb ha a parkolóban marad.

A hegyekben autózva a sziklák vad kiszögelléseit és fantasztikus formáit rendkívül kiegyensúlyozottá teszi az óceán, amely ráadásul nyugatra fekszik tőlük, tehát délután ezöstösen csillogó palásttal vonja be a látohatárt. A többi napszakban persze mindez mélykék, ami friss ellenpárja a szirtek zöldjének. A vizen néha látni hajókat, ahogy átviszik a nyugalmasabb időtöltést kereső emberkéket Gomorára, vagy éppen bálna-figyelő útra azokat, akik karnyújtásnyira szeretnének lenni az óceán óriásaitól. – Mi ezt egyébként kihagytuk mivel a szél egyre nagyobb hullámokat és habokat vetett, és féltünk, hogy a csapat nőtagjai bálnák és delfinek helyett rókákat kergetnének a hajón...

TENERIFE - Majomkodás a köbön

Mivel is lehet a nyaraló gyerekeket megörvendeztetni? Hát például egy kupac majommal, legalábbis ezen alapszik a ’monkey park’ üzleti ötlete amely szerint életünk egyik feledhetetlen élménye lesz ahogyan a majmócák a vállunkra ülnek és a kezünkből esznek. Nahát – gondoltuk – Virágnak mindenképpen kijár egy ilyen feledhetetlen élmény, irány tehát a mankipark.

A bejáratnál lévő trópikus tó-imitáció főszereplője a krokodil – aki szegény vagy már az életének utolsó időszakában van, vagy baromi álmos az előző napi majom-kergetés után – mindenesetre életjeleit olyan szinten redukálta, hogy akár műanyagból is lehetett volna. Ezután hirtelen előpattan egy fiatalember egy bazi nagy ara-papagájjal amit a kezünkbe nyom, majd mire felocsúdnánk, lefényképez és el is veszi a madarat még mielőtt saját képet készítenénk magunkról és a madárról.

Itt van Virág kedvence: 'Julien Király' a Madagaszkárból

Aztán már tényleg majmok jönnek, nem is kevesen. Olyan ketrecekben vannak, amelyeken át vezet az útvonalunk és így akár a kezünkből is ehetnek – vagy a kezünket is megehetik, legalábbis az előttünk haladó család egyik tagjának az ujjába sikerült beleharapnia a makinak, hogy szaladhattak seb-fertőtleníteni. Végsősoron mi is aranyozhatná be az egyhetes kanári szigeti nyaralást, mint egy elfertőződő majomharapás nyomán amputált végtag. No de mi legalább óvatosak voltunk ezután, és megfelelő tisztelettel és türelemmel közelítettük a majmócákat, akik elég válogatósak voltak mert a zoo-csemegéből csak a szotyit voltak hajlandóak megenni, és azt is csak úgy ha meghántoltuk nekik.

A kis kosztos próbálta elcsenni az egész zacskót

Virág persze nagyon élvezte ahogyan ’Julien király’ a kezéből vette ki a szotyit, miközben szülei mindúttalan átbotlottak a fel-alá kószáló óriásteknősőn és igyekeztek elkerülni a bazi nagy varánuszokat és egyéb óriás gyíkokat – amelyek egyébként védett állatok az egyik itteni szigeten. Voltak még madarak és olyan majmok amelyeket nem lehetett ketrecen belül megközelíteni, hanem csak a klasszikus ő bent, mi kint felállásban.

Kedvenceink azok a majmócák voltak akik akár kezünkből is elcsenték a falatokat, vállunkra ugrottak és villámgyorsan szaladgáltak körülöttük. Ha valaki még nem látott majmokat ilyen közelről, akkor ez tényleg egy jó élmény, főleg ha nem kell rohanni mert akkor csak várni kell és a kis kíváncsi majmok odajönnek hozzánk.

A csíkos a majom..

TENERIFE – Vihar utáni csend

Szombaton még reggel elmentünk sétálni egyet és hát viccelődtünk, hogy Virágot nem szabad elengedni, mert még a végén elviszi a szél – ugyanis a tengerparton elég erős volt a huzat. Beszéltük is, hogy itt vajon ez mindig így van-e, és hogy a növényzet vajon ehhez idomult-e a sok sok év alatt. Később egy helyi újságba belelapozva láttuk, hogy szélvihar csapott le Tenerife szigetére, az iskolákat bezárták, a hegyi utakat lezárták és néhány helyet evakuáltak... Mi ebből nem vettünk észre semmit, a vihar elkerülhetett minket. Aztán később láttuk is nyomait a helyenként 150km/h-s szélviharnak, letört ágak, kidőlt fák, összedőlt falak, megkopasztott banánültetvények... és hát mi is viharárosultak lettünk, ugyanis a Güimar-i piramisok és a Puerto de la Cruz-i botanikus kert zárva voltak amikor pedig mi szerettük volna megnézni őket – vihar utáni kármentesítés zajott odabent. Ja és itt a szállodánkban még mobil-hálózat sem volt egy fél napig (bár nem nagyon hiányoltuk) és az internet kapcsolatot is csak várjuk,várjuk... Hát így esett. Bajunk az nem lett, de még meg sem ijedtünk.

ez a szellemváros 'los Roques'

TENERIFE - Taigetosz program angol hölgyeknek

Ma reggel mivel szépen kisimult a tenger a tegnapi vihar után, és egy kis bárányfelhő kószált csak az egész égen, úgy döntöttünk, hogy mielőtt a felfedezőutunkat folytatnánk, lejövünk a medencéhez lubickolni egy picit, mivel Virágnak mindig ez a nap fénypontja. Mire belecsobbantunk a kellemes (27 fokos) vízbe, mellettünk ki is pakolták a hangszórókat és el is hangzott a háromnyelvű felhívás, hogy kezdődik a nyanyatorna (angol, francia és végül spanyol csak úgy a rend kedvéért).

Na ők nem a nyanyatorna szereplői hanem a kis családom aki élvezi a napsütést

Meg is jelent pár idős hölgy (átlagéletkor 70 és a halál között) és a diszkógeneráció slágereire melegítettek, majd relaxációs dallamokra végeztek mindenféle gyakorlatot, többek között a közismert fehér műanyag székek segítségével. Na ezeket nem egészen konditermi gyakorlatokra fejlesztették ki a távolkeleti fröccsöntő bajnokok, ezért az egyik sportos nagyi alól ki is csusszant nagy csattanással, aki pedig úgy terült el a kövön, hogy azt hittük sosem kel fel onnan.. A többiek egy ideig tanácstalanul körbeállták ahogyan vonaglott a földön, majd jobb dolguk nem lévén folytatták a tornát és az baywatch srácra hagyták az élesztést.

Morbid egy sztori, ön is küldje ide nyaralni idős családtagjait ha már elég rozogák ahhoz, hogy itt is maradjanak! (egyébként a néni végül a saját lábán csoszogott vissza a nyugágyakhoz, pedig ahogyan kinézett a történet mi már a mentőt vártuk)

TENERIFE – az üdülőketchup

Mindig kicsit elgondolkodunk, hogy a sokszáz vagy ezer embert befogadó üdülőtelepek kiket is vonzanak, de itt gyorsan megtaláltuk a választ: a nyugdíjas vagy családos angolokat. Tenerife déli csücske körül több olyan, szinte mesterséges város áll, amelyek a tömegek befogadására és kiszolgálására épültek. Los Americas szinte már nyomasztó a hetvenes és nyolcvanas évek panel-szállóival, bevásárló boltocskáival és bárjaival. Az üdülőtelepnek persze van egy menőbb része, ahol a ’gyikos’ és más luxus boltok egymást érik , és ahol a szállodák lounge teraszain nem csak nyugdíjasklub található.

Hát igen, az óceán hideg így hát marad a fűtött medence. Reggel 9 körül megindul a verseny a nyugágyakért

Los Christianos mára összenőtt Los Americas-al, parti sétányán angol feliratok buzdítják a látogatókat sörfogyasztásra, a padokon pedig napfürdőzik a nép. Nyugdíjasok főleg. Nem is rossz nyugdjasnak lenni, nem is értem, hogy a magyar nyugdíjasok miért a közértbe meg a gyógyszertárba járnak és nem pedig a kanári szigetekre.

Nekem bezzeg nyugdíjam sem lesz ha megérem... nekik még szép az élet a parti sétányon vörösödve

Persze a tájképnek annyira nem tesz jót a sok ’resort’, amerre a szem ellát, kis házikók, nagy épületek és mesterségesen telepített kertek. Ugyanakkor mivel kószáltunk egyet a sziget kevésbé napos oldalán, elmondhatjuk, hogy azért a kopár sziklák és vulkanikus göröngyöknél szebb a mesterésgesen telepített és öntözéssel fenntartott trópusi kert, a rengeg virág és a csobogó vizek és medencék. A sziget formájából és elhelyezkedéséből is adódik, hogy a déli oldalon általában magasabb a hőmérséklet, és amíg a hegyek felett felhők dekkolnak, ott akkor is süt a nap és barnul a nép. Vagyis inkább vörösödik, legalábbis mi regeteg paradicsomszínű angolt láttunk pár nap alatt.

Mindenkinek megvan a kedvenc helye a városban - naná, hogy Virág a játszótereket teszteli

TENERIFE – Első benyomások

Három-és-fél óra repüléssel érkeztünk meg, és mikor a marokkói kopár táj után már csak a tenger volt alattunk, a gépen utazók kisgyerekként ujjongtak amikor a kanári szigetek keleti tagjai felbukkantak alattunk. Hét nagy és hat apró szigetből áll ez a vulkanikus eredetű formáció, amely Spanyolországhoz tartozik közigazgatásilag, de annyira, hogy ugyanolyan autonóm régió, mint akár Valencia tartomány vagy Katalónia. Tenerife (amely a legnagyobb sziget), gyakorlatilag egy hatalmas vulkán, amelynek kiemelkedése hozta létre a szigetet, a csúcsa (El Teide) az egész Spanyol közigazgatás – beleértve az Ibériai félszigetet – legmagasabb csúcsa (3718 méter), ami még kb ugyanennyi a tenger alatt, hiszen a sziget már nem a kontinentális selfen, hanem az Atlanti óceán fenekén helyezkedik el, Tenerife egyébként olyan mint egy háromszög, amelynek az átfogója északkelet-délnyugat irányba mutat, és bármerre is járunk egyenletesen és meredeken emelkedik a vulkáni Teide csúcsa felé.

Laguna belvárosa a háttérben, az előtérben Zsuzsi, történetünk egyik fáradhatatlan főszereplője

Úgy gondoltuk, hogy a télből jól fog esni egy kis tavasz, itt ugyanis egyik első benyomás az a kellemesen langyos idő ami az év bármely szakában fogad minket, a második pedig az a rengeteg turista aki ideáramlik a tél elől menekülve. Rengeteg angol például. Aztán elhagyjuk a repteret és szembe ötlik a sok pálmafa, ami nekünk azért volt érdekes, mert másmilyen pálmákat láthatunk itt, mint mondjuk nálunk Barcelonában. Sok a növény és szép zöld a sziget. Ilyekor – február végén március ejelén - nap közben 20-24 fok van és este sem megy a hőmérséklet 17-18 fok alá ami azt jelenti, hogy kalap-kabát otthon marad. Sok a napsütés, és vigyázni is kell vele, mert a nap jó erős itt.

A régi udvarházak némelyikébe be is lehet menni nézelődni

Ahogyan érkeztünk, első utunk Laguna városába vezetett ami a második legnagyobb a szigeten, és régen az akkori spanyol gyarmat fővárosa volt. Szerencsére megmaradt a belváros hangulata és sok régi ház és templom idézi az akkori épitészet és utcakép hangulatát. Az Unesco képviselőinek is tetszett, mert világörökség matricát ragasztottak rá pár éve. Minket a brazil Paraty városkára emlékeztetett, és kószálni a házacskák között, vagy csak egy kávéval ücsörögni az utcán, hasonlóan nyugodt, lassú és gondtalan érzés. Laguna egyébként azon kevés pontok egyike, ahol a történelem megmutat magából valamit, a sziget legtöbb települése ugyanis vagy a tömegturizmus, vagy a helyiek jellegzetes de nem túl stílusos formáit követi.

Az egyik legjobb dolog, hogy kellemes langyos idő fogad tavasziasak a napok

Az autók, boltok, bankok és óriásplakátok kavalkádja határozottan emlékeztet Spanyolországra, azonban inkább mintha valamilyen szegény rokon lenne mondjuk Barcelona mellett. Laguna nem világváros, hanem üdülési érdekesség és a szigetre érkező sokszázezer turistát kiszolgáló cégek és közigazgazás egyik szíve.

sok szép régi templom van Laguna belvárosában