2009. április 29., szerda

Virág 3 éves lett – volt ám “csavard fel a szőnyeget” party!

Virágban tavaly elég mély nyomott hagyott a 2 éves születésnapja, ahol "csak hárman" voltunk, hiszen még nem nagyon ismertünk itt Barcelonában senkit, ezért egy éven át keményen dolgoztunk azon, hogy a mostani szülinapon elő tudjunk rukkolni barátokkal, gyerekekkel és micsoda siker, tele is lett lakásunk Virág kis barátaival és szüleikkel, szóval hatalmas nemzetközi buli kerekedett így hirtelen.

Mivel eddig még csak kisebb csapatok jártak nálunk vendégségben, óriási izgalommal készültünk a meghívott 6 gyerek és testvéreik, szüleik látogatására. A hatból végül 5 tudott csak eljönni, de jöttek

szülők, testvérek szép számmal és persze annyira jónak ígérkezett a buli, hogy mi is itthon maradtunk.

Küldtünk először is meghívót, aztán vártuk a visszajelzéseket, közben persze napról-napra egyre több finomságot készítettünk el, mígnem teljesen tele lett a hűtőnk. Az utolsó napokban a két torta elkészítése volt Zsuzsi fő feladata, míg Max hosszas kutatómunka és elemzés után a kiválasztott fő ajándékot, a biciklit beszerezte. És eljött a nagy nap, április 25. Még éjszaka gyorsan összeszereltük a biciklit, hogy reggel azonnal lehessen próbálgatni és nem hiába, mert Virág még szinte félálomban, pizsamában nekiállt és bejárta vele az egész lakást. Nagyon örült a biciklinek és persze annak, hogy ez már egyben azt is jelenti, hogy ő már NAGYLÁNY!

A bicikli amúgy egy pedál nélküli, két kerekes járgány, amire később lehet pedált szerelni, hogyha szeretnénk. Itt (és úgy láttuk, hogy otthon is) ez most nagyon divatos és azért javasolják inkább, mint az oldalkerekes bicikliket, mert könnyebben megtanulják vele a gyerekek az egyensúlyozást és amikor azzal már nincs gond, akkor jöhet a pedálozás is. Majd meglátjuk.

Na de ne ragadjunk le a reggelnél, merthát ezután jött a lakás díszítése, átrendezése. Szó szerint a szőnyeget is felcsavartuk, hogy semmi akadálya ne legyen a féktelen gyerekzsúrnak, a nagy teraszajtó segítségével teljesen egybenyitottuk a nappalit a terasszal, így aztán reméltük, hogy mindenki el fog férni még akkor is, hogyha a gyerekek nagy rohangászásba kezdenek. Párhuzamosan persze elvégeztük az utolsó simításokat a konyhában, majd a végén ünnepi ruhába öltözve vártuk, hogy megszólaljon a csengő.

És akkor csak jöttek és jöttek és jöttek és egyre többen lettünk, volt itt mindenféle nemzet: olasz, angol, spanyol, német, holland, svéd és argentín (sajnos magyar barátaink épp elutaztak…), a gyerekek nagyot buliztak, Virág kapott sok-sok szuper ajándékot, melyeknek egy részének az összeszerelésével a későbbiekben az apukákat sikerült lekötni. A szülőket kis falatkákkal (saláták, baconbe tekert aszalt szilva, datolya és csirkemáj, chips), a gyerekeket pedig gyümölcsfalatokkal vártuk, és persze utána jöttek a torták: a már jól ismert Micimackó torta (most szuper otthoni Szamos marcipán bevonattal turbózva) és a túrótorta erdei gyümölcsökkel (amihez itt csak túrót nem lehetett kapni, de megoldottuk).

Ezután pedig jött a buli fergeteg része, ahol az érzékenyebb lelkű anyukák már néha feszengtek, hiszen a lakásban jött a lufidobáló és szappanbuborékfújó verseny. De mi úgy gondoltuk, hogy ez most a gyerekek napja, a padlót pedig majd fel lehet mosni (jónéhányszor, mire nem ragad…).

A bulin annyira jól érezte mindenki magát, hogy 3 óra elteltével csak az tűnt fel a szülőknek, hogy a kisebbek valamiért nyugtalanok (szegény kis pár hónapos babák már enni akartak volna és persze a tortából nem kaptak), úgyhogy lassan elszállingóztak, bár egy család egész késő délutánig itt maradt és míg a gyerekek felváltva ettek-aludtak, addig mi jól elbeszélgettünk, utána pedig még azért elmentünk kipróbálni az új bringát a szabadban is!


Nagyon szuper volt, Virág is élvezte, hogy végre “sokan vagyunk” itt is és nemcsak Budapesten és mi is élveztük, hogy ilyen sok ember azért gyűlt össze nálunk, hogy együtt legyünk és mindenkit ismerünk, az apukák is megismerték egymást, azóta pedig mindenki azt kérdezi, hogy mikor szervezzük a következő bulit – az sem baj úgy látszik, hogyha nincs szülinap…

2009. április 28., kedd

Micimackó torta marcipán tunninggal


Talán emlékeztek (bennem mély nyomokat hagyott…), hogy a múltkori micimackó torta bevonatával órákat kellett vesződni, mivel itt nem igazán lehet semmilyen ételfestéket vagy tortabevonó anyagot venni, így aztán kevertem, kotyvasztottam, színes cukorkákat olvasztottam és úgy készült el a torta. Most aztán, amikor Budapesten voltunk, vettem gyorsan a Szamosnál Gyurmarcit, ami gyakorlatilag színes marcipán gyurma. Gondoltam is, hogy ezzel majd aztán szuper könnyen csak úgy beborítom a tortát. Hát, azért ez sem így volt ám!

 

Először is megsütöttem a Micimackó formát. Aztán három leheletvékony lapba vágtam, hogy lehetőleg minél több csokitöltelék jusson egy szeletnyi tortára. A töltelék most a dobostorta csokitöltelék receptje alapján készült, ami hihetetlenül finom, cserébe elég macerás elkészíteni… Amikor minden kész volt, akkor jött a marcipánmassza.

Összegyúrtam és jó vékonyra kinyújtottam, majd bevontam vele a tortát. Erre kiderült, hogy a világos marcipánmasszán át tud kicsit ütni a csokikrém. Szóval akkor lebűvészkedtem valahogy a marcipánbevonatot és a sötét csokikrémre gyorsan csináltam egy világosat. Ezek után a marcipánt újra összegyúrtam, kinyújtottam és újra bevontam a tortát, majd persze jött Micimackó kis piros pólója és végül maga a mackó körvonala. Végül szerintem nagyon jól nézett ki, az íze pedig még szuperebb volt.

 

Megérte a sok munkát, de ha tehetitek soha ne vegyetek micimackó tortaformát!!!!!

 

Néhány jótanács a marcipános bevonathoz:

-          Vizes kézzel dolgozzunk a marcipánnal

-          Porcukros sütőpapíron nyújtsuk ki, így nem nagyon ragad majd le

-          Inkább több marcipánt vegyünk, mintsem hogy vékonyra kelljen nagyon nyújtani

-          A világos marcipán alatti sötét krém át tud ütni a marcipánon

-          A különböző marcipánrétegeket, díszeket egyszerűen vízzel tudjuk egymáshoz ragasztani

-          A díszítéseket utólag kenjük át vizes egyettel, így szebb lesz a szélük és jobban odaragadnak az alaphoz

-          Sose felejtsük el, hogy a torta teljes beterítéséhez a teljes felületet kell nézni (azaz a torta oldalát is és minden kis “beugrót”, amiből például egy Micimackó tortánál sok van)



Iskolahelyzet

Nagyon úgy néz ki, hogy felvették Virágot abba a suliba, ahova elsőként jelentkeztünk. Az eredmény majd csak május végén lesz végleges, de a sorsolás után úgy tűnik, hogy bejutottunk. Ez nagyon nagy dolog ám, mivel az 50 helyből, ami ebben az iskolában a 3 éveseknek van, 44 hely már eleve foglalt volt azoknak, akiknek a testvérük már abba az iskolába jár vagy valamiért több pontjuk van, mint az átlag gyerekeknek. Így aztán a fennmaradó 6 helyre pályázott 38 gyerek, ahol a sorsolás döntött. Úgy tűnik, hogy mi bent vagyunk, a mostani állás szerint az 50 helyből a 48-as a miénk,  reméljük, hogy semmi nem jön közbe és így is marad és akkor szeptembertől Virág katalán iskolába fog majd járni, ahol spanyolul és angolul is tanulnak majd: www.escolagrevol.org

Az, hogy elsőre bejutottunk ide, az már szinte nem is szerencse, inkább isteni gondviselés, ahogyan eddig is nagyon szuperül alakultak itt a dolgaink a lakáskereséssel, a lakóhelyünkkel, az óvodával és általában mindennel. Sok-sok angyal dolgozik azon, hogy ennyire jó dolgunk legyen!

2009. április 19., vasárnap

Állatkertfejlesztés


Ma reggel szerencsénk volt az időjárással, egészen amíg ebéd után be nem ültünk a kocsiba, hogy hazamenjünk, ragyogó napsütésünk volt. Amint kikanyarodtunk a parkolóból eleredt az eső és sötét felhők zavarták haza a sok-sok ezer embert akik a Parc de la Ciutadella földnapi bódéi és sátrai között élvezték a vasárnapot.

de kezdjük előről: Par kollégámékkal 10:15-kor találkoztunk az állatkertben (nem ám 10kor vagy fél11-kor), ahol végiglátogattuk kis barátainkat: a medvéket, delfineket, majmokat, zebrákat, vizilovakat és még fagyit is ettünk. Itt lehet bérletet váltani az állatkertbe, amit ma meg is hosszabbítottunk mivel majdnem lejárt a tavalyi, ráadásul 3 éves kortól már Virágnak is kell jegy. Vettünk hát egy családi bérletet ami egy évre szól és már ha kérszer elmegyünk az egy év alatt olcsóbbak vagyunk mint jegyekkel (megjegyzem szerintem elég drága móka itt az állatkert, de mivel láttam mennyi halat ettek meg csak a pingvinek - érthető hova kell a pénz).
és ha már az állatkert igazgatási oldalánál járunk:
Par kollégámmal kidogoztunk egy IT szakembereknek szóló képregényt (persze csak szóban) amelyben egy állatkerten keresztül mutatnánk be az ITIL alapjait (IT infrastructure library - avagy az informatika-menedzsment alapjai felsőfokon). A gorillák lennének az end-userek avagy végfelhasználók... de nem lövöm le a jövedelmező ötletnek tűnő eszmefuttatást - ráadásul az olvasótábor fele biztosan kitörli a bookmarkot amennyiben ilyen szakmai irányba kanyarodik el a kis blogunk...

Virág nagyon szeret állatkertbe menni, és bár Peter barátunk (17. emelet 4) szerint minden állatkert egyforma ezért elég az életben egyszer állatkertbe menni (megjegyzem saját lánya épp meggyőzi ennek az ellenkezőjéről), Virág nagyon szeret újra és újra ellátogatni az állatkertbe. Valószinüleg egy álma válik épp valóra ugyanis az állatkert hamarosan ideköltözik hozzánk! Kitalálták ugyanis, hogy mivel a város közepén található kert nem tud bővülni, kettéválasztják amolyan tematikai alapokon, és itt tőlünk két saroknyira a tengerparton alakítják ki a másik felét. Persze ez nem megy egyik napról a másikra, de már elkezdték túrni a földet azt tanusíthatom. Ennek az állatkert-projektnek egyébként van saját tájékoztató weblapja (katalánul) és már virtuális képeken meg is nézhetjük a virtuális állatokat.

2009. április 18., szombat

Sant Cugat - a hegyen túl

szép tavaszi szombaton mit csinál aki korán kel?
hát előszöris tisztázzuk: aranyat nem lehet errefelé találni, hacsak az aranypart (Costa Dorada) fényesen csillogó homokszemeit nem számítjuk. és persze a KORÁN sem az iszlám szent könyve, de nem is egy reggel 9 előtti időpont errefelé. az aranyszabály, hogy ha 10 körül elindulunk valahová a hétvégén, akkor még szinte kihalt a vidék, 11 és dél között jelennek meg az álmos arcúak reggelizni az addigra épp kinyílt kávézókba.
mi úgy döntöttünk ma, hogy kiugrunk Sant Cugat-ba, ami egy kis régi faluközpont és sok családi ház a Tibidabo hegy mögött. Pályázhatna a 'Barcelona Szentendréje' titulusra de ebben az esetben azért Sitges-el és még pár városkával versenyezne. persze nem pályázik, azt sem tudja mi az a Szentendre.

Sok kis stílusos bolt, érezhetően egy tehetősebb lakosság ízlésére hangolva, néhány kávézó és pékség, finom kenyér-illattal és gusztán elrendezett cipókkal a pulton. Találtunk még egy kolostort, ahol egy múzeum is található (amit most kihagytunk).

Több kollégám is lakik errefelé, kedvelik a külföldiek ezt a kis falut mivel egész sok kertes ház van és a nyugat-európai elővároska tipikus ám errefelé ritka példája. Szép dimbes-dombos a környék és egy alagút is megy át a hegy alatt ami Barcelonától elválasztja Sant Cugat-ot. Virágnak tetszett a sok játélbolt és a játszótér is, nem is beszélve az eperfagyiról.

2009. április 13., hétfő

Kanyargós utak

Húsvét hétfőjén - mivel itt nincsen locsolkodás, sem tojáskeresés - kitaláltam, hogy motorozni megyek, próbálok felfedezni olyan kisebb helyeket amerre még nem jártunk, viszont ahova érdemes esetleg visszamenni családostul. Mikor motorral indul neki az ember, előny ha az utak kanyarognak egy picit, így ugyanis élvezetesebb a motorozás. Itt Barcelona környékén szinte csak ilyen utak vannak, ha az autopályákat nem vesszük. Talán ezért is van itt ekkora motoros-kultusz: jó minőségű kanyargós utak mindenfelé. Én ma az alábbi utat jártam be:

A várost a tengerpart melletti nagy úton hagytam el, kellemes volt pár kilométert a víz mellett gurulni, még az illatát is lehetett érezni a szél miatt. Utána nekivágtam a part feletti hegyhátnak, és egy kis kanyargás után máris a Montseny nemzeti parknál voltam. Itt elég sok kiránduló (és motoros) jött szembe, hiszen Barcelonától alig 50km-re 1800m magas hegység van, a tetején még kis hó is világított. Az út egy kellemes kanyargás egészen Montseny falujáig, ahonnan pedig egy igen vadregényes szerpentin vezet át egészen Seva falujáig. Van itt minden: vízesés, szakadék, viadukt, hágó... és persze mind szép. A fenyveseken túl kanyargó napsütötte útnak azért vannak hátulütői: még a fák között a képemen landolt egy lekpe, amitől gyakorlatilag elsötétült a kép és szerencsére pont félre tudtam álni lemosni földi maradványait mert tényleg nem volt sok kilátás alatta. A másik kedvenc a tegnapi eső után otmaradt és még nem felszáradt vizes kanyarok voltak, ahol csak igen finoman mertem játszani a centrifugális erővel.

Innen egy rövid autóút szakasz után Vic városkájába mentem, nem kevesebb széndékkal, mint hogy megebédeljek (és persze adtam 'enni' a motornak is egy takaros Repsol kútnál). Vic felkerült a listára, kellemes főtere van, sétálós belváros közepén, igen szép épületekkel. Vic után Prats de Llucanés-ig tekeregtem el egy dimbes-dombos vidéken, ahol a Lourdi szent Szűzhöz nevezet öregotthon mögötti kis panorámás templom előtt megettem egy almát és visszafordultam.
Olost után már nem Vic felé, hanem nyugatra majd délre mentem L'Estany és Moia irányába. Megállni egyiknél sem volt már kedvem (illetve erőm), de mindkettő megér még egy-egy misét - így ránézésre. Ezután már csak az egyre szélesedő és egyenesedő utakon Barcelonát kellett nézni és aránylag hamar haza is értem. 250km összesen, és mivel megálltam több helyen is, nem igazán tudom, hogy mennyi idő alatt sikerült valóban teljesíteni. A kis kanyargós utakon 3-mas - 4-es sebességben mentem 40-80 között.

2009. április 12., vasárnap

Amerikaiak Barcelonában

sokan vannak.
valahogyan ez egy olyan hely, ami vonzza a kicsit elvont szerencsét próbálókat. Persze a városról kialakult képről a katalánok is tehetnek. íme az egyik klisé:




persze más ha csak egy hétvégére jön valaki, vagy ha nagykövetként vagy egyéb expatriot gazdagon tartottként. Mindenesetre szerencsére nekünk azért más képünk van erről a városról.
(a video egyébként a Lonely Planet travel-blogján jelent meg, a szerzője két évet élt itt 2006 magasságában. azért van a sztoriban valami)

2009. március 29., vasárnap

365 dias en Barcelona - hamar eltelt az első év!

Ma elmentünk egy kellemes éttermebe megünnepelni egy finom vasárnapi ebéddel, hogy pont ma egy éve, hogy megérkeztünk Barcelonába.

így visszanézve gyorsan elröppent az idő, utaztunk erre-arra, jártunk otthon is, minket is sokan meglátogattak tehát nem unatkoztunk. Ha menni kell valamit elintézni vagy csak úgy sétálni a városban, már magabiztosan tudjuk az irányt és a spanyol sem jelent gondot. Tudjuk, hogyan működik az egészségügyi rendszer - és még kártyánk is van hozzá - és Virág iskoláztatása is szépen folyamatban van. Megvan, hogy melyik a legjobb piac, hol kell jelmezt venni és mikor érdemes lezavarni a hetes bevásárlást, tudjuk mikor merre van dugó és már az útlezárások rendszerét is ismerjük. Vannak ismerőseink a házban, a környéken és még messzebb is, akikkel ilyen-olyan gyakorisággal összefutunk, de már a házban élő igen zárkózott katalán családok is elkezdtek visszaköszönni. A külföldiek közül egyre többen már minket kérdeznek arról, hogy mit hogyan és hol lehet elintétni - és természetesen osztjuk nekik a tudnivalókat hiszen már nekünk rutinfeladat egy busz-térkép beszerzése (még a helyiek sem tudják hol lehet ilyenre szert tenni) vagy egy reklamáció a Bicing-nél. A Barcelonai reptér megszokott közeg, fejből tudjuk melyik járatra hol kell bejelentkezni és, hogy hogyan lehet a leggyorsabban átjutni a biztonsági ellenőrzéseken. Tudjuk melyik strand milyen és hogy merre vannak a legjobb játszóterek - egyszóval már itthon vagyunk.

Az első év a felfedezésről és a spanyol nyelvhez való hozzászokásról szólt. Vendégek voltunk, frissen érkezettek és mindenre felkészültek. Mostanra már inkább vagyunk házigazdák és a dolgok menetéhez hozzáedződöttek.




Miről szól majd a második évünk?

Szavazz te is (balra fent)!

2009. március 25., szerda

Ha húsvét és angol csoport, akkor Répatorta

Holnap lesz az óvodai húsvéti buli, amit Virág angol csoportja szervez, úgyhogy megint nagy készülődésben vagyunk Virággal: minél több sárga ruhadarabot kell felvenni, csokitojásokat kellett vinni a héten az oviba, és persze megint valamilyen házi készítésű finomságot kell vinni a buliba.

Így esett a választás a répatortára, amit ugyan még soha nem készítettem, de gondoltam, hogy megpróbáljuk, aztán legfeljebb ha nagyon rosszul sül el (meg), akkor veszünk valami bolti cuccot.

Míg Virág aludt, gyorsan előkészítettem mindent a konyhában, kimértem a hozzávalókat, így amikor felébredt, kezdődött is a közös sütés-főzés-keverés-kavarás-kóstolás. Nagyon élveztük és szuper finom lett a végeredmény. Íme a kép a répatortáról és a recept, hogyha valaki kedvet kapna gyorsan elkészíteni:
Répatorta


Hozzávalók (mivel ez egy amerikai recept, én is az ott használt mértékegységekkel dolgoztam):

2 bögre liszt
2 bögre cukor
3 bögre reszelt répa (nekem kicsit többre sikeredett, úgy belejöttem a reszelésbe, de jót tett a tésztának)
1 bögre darált dió
1 1/4 bögre olaj
4 tojás
1 cs. vaníliás cukor
2 tk. szódabikarbóna
2 tk. sütőpor
kis só
2 tk. fahéj

Krémhez:
1 doboz sajtkrém (itt most az alap Philadelphia sajtkrémet javasolták és mivel volt a boltban, ezt is használtuk)
vaj
porcukor (sok)

1. Miközben a sütőt előmelegítjük 180 fokra, összekeverjük a lisztet, a cukrot, az olajat, a tojást, vaníliáscukrot, sót, sütőport, szódabikarbónát, fahéjat. Mikor ezeket jól összekevertük, beleforgatjuk a sok-sok reszelt répát és a darált diót.

2. A kész masszát ezután beleöntjük egy kivajazott, kilisztezett tortaformába vagy tepsibe (én most az eredeti recept szerint javasolt, 23x33 cm-es tepsiben sütöttem), majd kb. 80 percen át sütjük a sütőben, míg teljesen jól át nem sül a tészta.

3. Amikor elkészült, kivesszük és hagyjuk kihűlni, közben pedig elkészítjük a tetejére a krémet. A krémhez először is teljesen simára keverjük a sajtkrémet, majd hozzákeverünk kb. ugyanannyi vajat és ezután kezdjük el szép lassan adagolni a porcukrot. egy kis porcukor, keverés, kóstolás. Hogyha még nem elég sűrű a krém vagy édesebbre szeretnénk, jöhet még porcukor és így tovább, míg megfelelő állagú és ízű nem lesz a máz.

4. A kész mázat elkenjük a torta tetején és jöhet a díszítés, darabolás és persze a várva várt kóstolás is!

Jelentem, hogy a mi répatortánk nagyon finom lett, Virág szerint még a húsvéti nyúlnak is ízleni fog, így biztosan hoz majd neki valami ajándékot... (végülis ha úgy nézzük, akkor most én vagyok a nyúl és mivel nekem ízlett a torta, vehetem is az ajándékot! Na meg Max-nek is félretettünk belőle egy jó adagot, hogy hazacsábítsuk ezzel a finomsággal)

2009. március 22., vasárnap

Mustáros-juharszirupos lazac


Ez egy újabb szuperkönnyű, gyors és finom halétel, amit szerintem mindenképpen érdemes kipróbálni!

A halkészítés terén kezdőként előnyben részesítem azokat a recepteket, ahol
1. be tudom azonosítani a halat (magyarul, spanyolul)
2. előkészített halfiléből elkészíthető (azaz nem nekem kell a hal kifogásával kezdeni a főzést)
3. a hozzávalók kis családom szája íze szerint valók
4. és hát az is előny, hogyha gyorsan, könnyen elkészíthető, mivel általában hétvégén eszünk családilag halat, ilyenkor viszont egy délelőtti séta, csónakázás, strandolás után ugye nem nagyon van türelme a családnak az órákig tartó főzőcskézést kivárni...

És hát íme a recept, ami a fenti kritériumoknak megfelelt:

Mustáros-juharszirupos lazac

Hozzávalók:

5-6 szelet lazac
2 ek dijoni mustár
2 ek juharszirup
pici só és bors

1. a lazacfiléket kiterítjük egy vékonyan beolajozott alufóliára, tepsire.
2. Összekeverjük a dijoni mustárt, a juharszirupot, egy kis sót és borsot és ezzel a sűrű sziruppal egyenletesen bekenegetjük a lazacok tetejét (esetleg oldalát is).
3. Az előmelegített sütőbe betoljuk és 8-10 perc alatt készre grillezzük vagy sütjük.

ENNNNYI!!!

Köretet még nem alkottam hozzá, mert az eredetileg ajánlott keserű salátalevél nekem nem tetszett, így most elsőre egyszerű krumplipürével tálaltam, ami a családnak ízlett, de majd azért ígérem jön még valami finom salátaöntet is hozzá! És legközelebb kipróbálom egy olyan technikával, hogy a lazacfiléket picit bevagdosom, hogy még több szirupot felvegyen, így még dominánsabb lehet ez a nagyon finom édes-pikáns szósz..




2009. március 17., kedd

Boldog Apák Napját Maxnek!

Itt Spanyolországban most ünneplik az apák napját, Szent József napján. Mivel ő volt Jézus földi édesapja és Spanyolország a hagyományait tekintve erősen katolikus gyökerekkel rendelkező ország, ezért itt az apák napját most ünnepli mindenki. Persze ez is egy újabb alkalom a bulira, ünneplésre, ajándékozásra. A boltok megtelnek "férfias" ajándékokkal, vicces felíratú képeslapokkal és tortákkal, amiket az apukáknak kell adni. De mégiscsak jó, hogy létezik ilyen nap, otthon valahogy egyáltalán nem is vagy nem ennyire ünneplik meg az apákat. Vagy csak mi nem vettük észre?

Állítólag a katalalánok ilyenkor Crema Catalana-t készítenek az apáknak, így aztán mi is ezt tettük, persze ehhez sokáig jártunk karamellizáló pisztoly után, majd mikor kiderült hogy azt gázzal meg is kell tölteni, akkor jött csak az igazi kihívás. Persze végül sikerült gázt is szerezni és még a Crema Catalana is sikerült, de erről majd még később részletesen is írunk.
A spanyol finomság mellé került azért még az asztalra rántott hús krumplipürével és uborkasalival is, hogy Apa elégedett legyen a menüvel. Ajándékba pedig kapott még egy autóápolási készletet, hogy ha véletlenül "valaki" rálépne poros cipővel vagy síbakanccsal a BMW bőrülésére, akkor legyen mit előkapni és gyorsan letörölni :-) Így aztán ez midenkinek jó ajándék!

Persze mi kicsit előre hoztuk az ünneplést, mert hát Max pont ma utazott el, de így még jobb volt, mert nem számított rá! Virág még egy kis ráadás ajándékkal is készült: szépen kiszínezte Max spanyol leckéjét, hogy mikor Max majd tanulja a szavakat, eszébe jusson a kis gondoskodó lánya...

Még egyszer Boldog Apák napját!


2009. március 15., vasárnap

Andorra és a síelés


Mikor Barcelonába költöztünk, elhoztuk a sífelszerelésünket is, mivel nem túl messze tőlünk a Pireneusokban azt hallottuk síelni is lehet. Mivel már március végén is nagyon kellemes, nyárias volt tavaly az idő (és most is), ezért nem tűnt valószínűnek, hogy minőségi sípályákat találnánk alig 2 óra autózásnyira innen. Aztán némi kérdezősködés után kiderült, hogy a 'La Molina' nevű síterep ami Barcelonához legközelebb található, hétvégenként valódi tömegnyomor - beleértve az oda és visszautat is. Ezért hát mikor azon kaptuk magunkat, hogy tavaszodik és még nem is voltunk síelni, inkább egy kicsivel távolabbi pályarendszert néztünk ki (Par bácsi referenciája nyomán) amely Andorra nagyobbik síparadicsoma és hogy biztosra menjünk, csütörtök estétől szombat délutánig mentünk két napnyi síelésre.
A La Grandvalira síközpont úgy jött létre, hogy az egymás mellett elterülő völgyekben lévő falvak összefogtak és a felvonórendszerüket összekapcsolták. Így jött létre 180 km sípálya, méghozzá nem is akármilyen. Mi a 'Pas de la Casa' nevű falucskában laktunk 2100 méteren, amely a legszéle a pályarendszernek és egyben a Francia határhoz legközelebb eső település. A falu maga nem túl emlékezetes, tele van olcsó (és drágább) szállodákkal de összességében mintha nem  stílus és a külcsíny számítana hanem, hogy Andorra vámszabad terület lévén olcsóbb a pia. Tele van ezért esténként villogó szórakozóhelyekkel és részeg angolokkal. Nappal kicsit konszolidáltabb a helyzet, a felvonók pár lépésre vannak szinte bármelyik szálláshelytől és csak a parkolás reménytelen. A pályák viszont - igaz idén jó sok hó esett - remekek voltak, a felvonóknál még szombaton sem kellett sorban állni és reggelre szépen rendezett volt a hó - ami délutánra kicsit kásásra olvadt, ugyanis olyan szikrázó napsütés volt, amely ellen még a 30-as naptej is kevés volt. Sejtettük, hogy vigyázni kell a nappal, mert első este láttunk pár hólyagosra égett emberkét, ijesztő bíbor színárnyalatokkal a fejükön.
A pályák feketétől zöldig mindent tudnak és szép széles szinte mindenhol, így az Ausztriából ismert szűkületi tömegnyomor elmaradt. Virágnak béreltünk kis bakancsot és sílécet, aminek nagyon örült, és a kis gumiszalagos felvonós kezdőpályának egyből ő lett az ördöge. Síoktatásáról Zsuzsi tudna sokat mesélni, hiszen ő tologatta naphosszat Virágot, de ami tény: a második nap delére már szépen csúszott, tudott kanyarodni és a hóeke is ment - nagyon büszkék voltunk a kis manóra. Max fel is vitte az egyik nagy felvonóval a hegy tetejére, ahonnan azért nem is eredmény volt le is jönni... hiszen a zöldpálya lankáin egyenesen csúszni azért mégsem ugyanaz, mint egy pirospályán lekanyarogni... Virágot persze cseppet sem izgatta a meredek lejtő, neki a felvonózás tetszett, így hát míg Max leizzadt vele a pálya feléig, ő már azt magyarázta, hogy megint liftezni kellene.

Az Andorrai síelés egyébként vetekszik sok Alpokbeli pályával, és amilyen szép időnk volt mindehhez, az még azt is kárpótolta, hogy Európa egyik legkitűnőbb SPA létesítményébe nem tudtunk elmenni, mivel oda 5 év alatt gyermek nem vihető be. A szezon egyébként Április közepéig tart, így lehet, hogy még egy síelés idén összejön.

2009. március 14., szombat

Kreatívkodtunk


Virág mostanában imád babázni és emellett mindenféle aktív és tanulást igénylő dolgokat csinálni. Tehát nagyon jó együtt sütni-főzni, pakolászni, takarítani, vásárolni, de persze ezek inkább az élet szükséges tevékenységei, ezeknél jobb a túrázás, kreatívkodás.

A héten például kollázst készítettünk, amihez Virág segített kivágni a papírdarabokat, majd nagy élvezettel ragasztgatta belőle a modern alkotást.

Ezen kívül mostanában a testfestészet is menő, főleg az oviban. De hogyha azt nézzük, hogy én a falakat pingáltam ilyen koromban, akkor ez még mindig a jobbik eset!

Persze minden esetben fontos megjegyezni, hogy Virág egyedül csinál mindent, mert ő már "nagylány", segíteni tilos, vagy nagyon úgy kell tálalni, mintha nem is segítenénk, hanem csak valami véletlen folytán kerülnénk mi is a tevékenység közelébe... A túrázásnál is csak azért kértük, hogy fogja meg a kezünket, mert mi nem tudunk még olyan ügyesen a sziklákon mászni, mint ő, aki már nagylány.

2009. március 12., csütörtök

A jövő Barcelonája

Arról írtunk, hogy Hamburgban megadott ütemterv szerint halad a városfejlesztés és a következő évtized teljesen jól előre tervezett, de ki gondolta volna, hogy ez Barcelona esetében is így van?
Merthogy a spanyolok azért nem afféle precizitásukról híres nép. És mégis!
Egyik nap a kezünkbe akadt egy cikk arról, hogy milyen fejlesztések, építkezések várhatók a következő pár évben és hát nem mondom... Ha mindez valóra válik, itt akár 2-3 éven belül is nagyon meg fog változni a város képe, jó értelemben. Lesznek új kulturális központok, szórakoztató, oktató intézmények, múzemok, új metróvonal, hatalmas modern tengeri állatkert, gyorsvasút és sok ezer négyzetméternyi új irodaház. Ezeken kívül az újabb parkokat, tereket, föld alá vezetett utakat már szinte nem is kell említeni, hiszen az mindennapos téma itt, hogy hogyan csökkentsék a város zaj- és légszennyezettségét, hogyan teremtsenek a meglévőnél is több teret és helyet szórakozásra. Nyáron megnyitja kapuit a repülőtér új terminálja is, de  a közeljövőben Gaudi megmaradt tervei alapján hatalmas nemzetközi vásárpavilonokat is terveznek.
Persze most mindezek pénzügyi megvalósíthatósága kicsit megkérdőjeleződött, de az már biztos, hogy itt presztízskérdést csinál abból a városvezetés, hogy Barcelonának ne csak a régi épületei legyenek stílusosak, hanem a város legyen állandó fejlődésben, mozgásban és mindehhez nagy nevű építészeket kérnek persze fel.
Mindez a cikk elolvasása nélkül is érezhető csak egy rövid séta során is itt a városban. Sokféle épület, sokféle stílus, igényesség, bohóság, sokszínűség, pezsgés: Barcelona.

2009. március 11., szerda

Itt kérem a vasárnap az pihenőnap

A Spanyolországba látogatóknak elég gyorsan feltűnik, hogy itt a vasárnap tényleg pihenőnap, tehát nincsenek nyitva a boltok, áruházak, a családok együtt sétálgatnak a parkokban és nem boltok kirakatait nézegetve ütik el a szabadnapot. Ez elég meglepő Magyarországról idecsöppenve, mert kis időbe telik, mire rááll az ember agya, hogy hiába lenne jó még egy kis tejszínhab a vasárnapi ebéd utáni desszerthez, vagy jobb lenne egy friss kenyér vasárnap estére, mert nincs nyitva semmi!

A semmi persze normális boltokat jelent, mert a turisztikai övezetekben persze vannak üzletek, éjjel-nappali boltok, de amúgy a többi bolt komolyan zárva van.

Szóval ezt már ideérkezésünk után nekünk is elég hamar sikerült észrevenni és egész jól meglehet tanulni ezzel együttélni. De most olvastam egy cikket, hogy miért is van ez és hogyan működik a szabályzása. A hagyományos vasárnaponként minden zárva állapothoz képest a mostani ugyanis már itt is egy lazább szabályzás, mely szerint évente minden boltnak 8 vasárnap nyitva kell lennie. (a napok száma tartományonként változó, a legtöbb helyen ennyi, de Madridban például évi 22) A napok számát tartományilag megadják és egyes városok, községek ezen még 2 napot ide vagy oda módosíthatnak, hogyha a megadott nap valamilyen helyi ünnepbe ütközne.

A nyolc napban általában a karácsony előtti vasárnapok vannak benne és a nagy leárazások első vasárnapjai januárban és júliusban.

Tehát azt már tudjuk, hogy évente nyolc vasárnap mehetünk vásárolni és mérget vehetünk emellett arra is, hogy az összes többi vasárnap pedig valamilyen helyi buli, ünnep, esemény, fiesta lesz a környéken, mert a bulizás itt szabályzás nélkül is kötelező!

2009. március 10., kedd

Hogy állunk az iskolakereséssel?



Sokan kérdezitek, hogy mi a helyzet az iskolakereséssel.. Köszönjük, még élünk, megvagyunk, egész jól tudunk már katalánul, legalábbis megértjük a szülői értekezleteket.



A hétvégén voltunk nyílt napon is, ahol gyerekekkel együtt lehetett körbejárni az egyik iskolát. Virágnak nagyon tetszett a dolog, sok-sok játék volt a tantermekben, így míg mi Max-szel felváltva figyeltük a tanárnéni elbeszélését, Virág jól feltalálta magát, a tantermi babákat bilire ültette
 és a fellelhető összes rongyot kivasalta a játékvasalóval. reméljük, 
hogy a háziasság pluszpontot jelent a felvételinél, mert akkor talán még be is jutunk valamelyik iskolába!


2009. március 9., hétfő

Az a csodás szalagos fánk

Hogyha az embernek gyereke van, akkor adja magát, hogy minden ünnepnél el kell magyarázni, hogy mit is ünneplünk, miért is vannak ünnepek, mit eszünk ilyenkor, stb. Hogyha pedig mindezt még külföldön is tesszük, akkor még jobban felértékelődnek az otthoni szokások, a hagyományok, hiszen hogyha mi nem mondjuk el, hogy például farsangkor mit eszik a magyar ember, akkor mástól nem nagyon fogja Virág ezt megtudni. Így hát erősen koncentrálunk a gyerekkori emlékekre, hívjuk a családot, hogy amennyire teljes képet tudjunk adni így a távolból is az otthoni ünnepekről.
A farsanghoz így mindenképpen kötődik a farsangi fánk és míg otthon biztos, hogy Anyu csodás fánkját majszoltuk volna, itt neki kellett állnom megpróbálkozni előállítani a híres szalagos farsangi fánkot. Szerencsére sikerült és bár minden ismerősünk először furán nézte, hogy "mit esznek ezek a magyarok ilyenkor", miután megkóstolták, dícsérték a magyar konyhát (meg engem...).

hogy is készült?

A hosszas internetes receptvadászat után a következő recept alapján készült, ami nemcsak elsőre, de második alkalomra is teljesen sikerült, így beváltnak minősítettem.

Hozzávalók:
500 gr liszt
200 ml tej
40 gr élesztő
50 gr porcukor (másodszorra kicsit többet raktam bele, jót tett neki)
60 gr olvasztott vaj
5 tojássárgája
+ lekvár, porcukor

Először beletettem a langyos cukros tejbe az élesztőt és kb. 15 perc alatt felfuttattam. Majd ezt ráöntöttem a liszt + olvasztott vaj + tojássárgák keverékére és jól összekeverem, majd elkezdem gyúrni. A pontos gyúrómozdulatot leírni nem tudom, én is csak visszagondoltam, hogy Anyu hogy szokta csinálni és működött.. 
Addig gyúrtam, míg teljesen szép síma tésztagolyót nem kaptam. Ezt utána letakarva hagytam fél órán át kelni, majd utána kinyújtottam ujjnyi vastagságúra. Ezután jött a szaggatás. Az eredeti recept szerint 25 darab 6cm-es fánk lesz ennyi tésztából, nekem 25 darab 6 cm-es és 25 db minifánkom lett, hála gondolom a jó élesztőnek...
A szaggatás után még kicsit állni hagytam a fánkokat sütés előtt, hogy tudjanak még kelni, utána pedig jött a furfangos fánk sütés, merthogy a fánkot sok olajban kell sütni, ami nem túl forró, nem túl hideg. Szóval, ott kell állni, forgatni a fánkot, figyelni az olajat és örvendezni, hogyha nem ég meg a fánk és megjelenik a híres "szalag" az oldalán.

hogy teljesen autentikus legyen a fánk, hazai lekvárral töltöttük meg a közepét Virággal és így vittük büszkén az oviba az első adagot. A másodikat a házunk belső farsang bulijára vittük, majd ment még egy adag a barátainknak és még Max is vitt egy tálcányit a munkahelyére.



2009. március 8., vasárnap

Farsangi őrület

Meglepődtünk volna, hogyha az ünnep nélkül is állandóan bulizó spanyolok éppen farsang tájékán nem ünnepelnének. De hogy ennyire, azt azért nem sejtettük volna, merthogy itt már két hete farsangi lázban ég a város, az emberek. Az utcán mindenhol jelmezbe öltözött gyerekekbe, felnőttekbe lehet botlani és szinte minden este van valami farsangi buli, felvonulás: van óvodai, van munkahelyi, van iskolai, van kerületi, van lakóközösségi, van bevásárlóközponti, szóval ahol lehet, ott buliznak.

A boltok többsége is megtelik ilyenkor jelmezekkel, hatalmas a választék, de itt-ott azért saját készítésű jelmezeket is lehet látni az utcákon.

Az óvodában már két hete készítik elő a farsangi bulit, egy hete pedig minden nap jelmezben játszanak bent a gyerkőcök, tegnap pedig este közös szülők-gyerekek felvonulás volt megint az óvoda környékén jelmezben.

Mi is jól felkészültünk, Virággal sütöttünk farsangi szalagos fánkot, amit még finom hazai házilekvárral megtöltve, porcukorral megszórva vittünk az oviba, hadd tudják meg, hogy milyen finomságokat esznek a magyarok farsangkor. Virág pedig mi másnak is öltözhetett volna, mint Tigrisnek, így most már teljes lett a csapat, van már a kis Tigrisnek anyukája is!

2009. március 2., hétfő

Brazília képesebbik fele

egy ideje már ígérgetjük, hogy előrukkolunk a brazil képekkel, és hát nem kis idő volt átválogatni azt az ezerkétszáz fotót amit készítettünk. Két válogatást is készítettünk:

1) válogatás azoknak akik rohannak és csak bele akarnak kóstolni a vizuális benyomásainkba, 21 kép összesen:

Brazil - selection


2) Válogatás azoknak, akik szívesen végigböngésznek több képet a kalandjainkról:

Brazil - details



Mivel nem mertük elvinni a 'rendes' tükörreflexes, teleobjektíves gépet és néhány helyre az automata gépet sem, volt pár igen vizuális élmény amit nem tudtunk megörökíteni.