 |
| Provence |
Provence híre már Magyarországra is eljutott egy ideje, akkor legalábbis biztosan amikor az 'Egy év Provence-ban' és a könyv többféle folytatása megjelent libri-szerte. Bennünk is élt tehát egy kedves kép már az út előtt, szép terméskő házakkal, levendulamezőkkel és aranyos városkákkal. Azt kell mondjam, hogy egy cseppet sem csalódtuk. Lehet, hogy nem pont úgy néztek ki a kis városkák mint amire számítottunk, de a táj és a falvak-városok hangulata annyira jellegzetes és homogén volt, hogy megdöbbentünk tőle. Első nap ebédelni megálltunk még Languedoc régió területén egy kis városkában (ami semmilyen könyvünkben nem szerepelt), és noha a Spanyol határ nem is volt messze onnan, a házak spalettásak és lapos tetejűek voltak, az emberek a kis terecskéken üldögéltek és kávéztak vagy ebédeltek - azaz ugyanazok a díszletek voltak mint Spanyolországban - összetéveszthetetlenül Francia volt minden az ízektől, az illatokon át a szellő fújásáig. Nem tudtunk rájönni, hogy mi ennek a kulcsa, de valami nagyon mélyen kulturális.
Provence egyébként igen gazdag Római kori leletekben és építményekben, és városai (legalábbis amerre jártunk - Nimes, Avignon, Arles) a Spanyol-Olasz-Francia kereskedelmi útvonalak találkozásában álltak évszázadokon át, amitől is az anyagi gazdagság mellett kultúr-import is volt bőven. A XVI. és a XIX század között inkább hanyatlás volt jellemző a vidékre, ám ezt követően a művészetek és többek között a rízstermesztés új életet öltött a régióba. A huszadik század pedig amilyen viharosan kezdődött, olyan szép kiegyensúlyozott évtizedekkel ajándékozta meg azokat akik egyre több országból költöztek erre a vidékre, nem is beszélve arról a rengeteg túristáról aki megfordul itt minden évben.
Főbb állomásainkról:
Avignon a Pápák városa. Már a Rómaiak is tiszteletüket tették itt viszont a város akkor tett szert hírére, mikor 1309-ben úgy döntött az akkori Pápa (Clement V), hogy a családi klánok ádáz harcaitól lángoló Róma nem pálya neki és különben is a legtöbb Katolikus hívő Angliában és Franciaországban van (ezidőtájt), tehát költözzünk ide. Ideiglenes megoldásnak tekintette és csakúgymint a baráti szovjet csapatok Magyarországon, kicsit elhúzódott az állomásozás, kb 100 évig kormányozták a Katolikus egyházat az Avignoni pápák. Ha már ott voltak, építettek hatalmas palotát, szép hidat és olyan rezidenciákat, amelyeknek most a turizmus örül leginkább. A város egyébként nagyon kedves, falakkal és bástyákkal övezett belvárosában leginkább sétálni, kávézni és múzeumokat keresni érdemes.
Uzes egy szép és kedves kisváros, némi antik emlékekkel és sok-sok középkori épülettel és történettel. Mi pont a heti (vagy havi?) nagypiac napján tévedtünk oda, amikoris a legszűkebb belvárost körülrajzoló Boulevardon, illetve a sétálóövezet minden négyzetméterén mindenféle árus kínálta a portékáját, természetesen sok-sok nézelődőnek. Nem is nagyon tudtuk elképzelni, hogy milyen lehet a városka a tömeg nélkül amiben ott hullámoztunk. A kedves kis sétáló-utcák és hangulatos terek mellett van még egy hely ami említésre méltó: a Haribo-nak van egy gyára ott amiben egy Bonbon-múzeum és egy nagy bolt is van. Ez utóbbiba jutottunk csak be mert a múzeum pont bezárt egy hosszabb ebédszünetre amikor odaértünk. Azért félelmetes amikor tele kosárral vásárolják a gumicukrot és a mindenféle szintetikus gumi-cukor édességeket. Mi egy klasszikus gumimaci-zacskót vettünk csak Virágnak és furán is nézett a pénztáros, hogy 'c'est tout' (ez minden)?
Pont du Gard, amely egy antik, még Rómaiak által épített vízvezeték-híd, amely az egyik leguniverzálisabb jelképe a környéknek. Egy szépen rendezett hatalmas parkoló várja az évi sok-sok ezer látogatót (Franciaország leglátogatottabb antik látványossága), aztán étterem és mindenféle múzeum és bolt, ami után kellemes meglepetés, hogy maga a híd és a folyóvölgy két oldala szép és természetes, mindenféle árusok és űberturisztika nélkül. Maga a híd egyébként lélegzetállító, a képek alapján nem is gondoltuk volna. Még gondolkodtunk is, hogy megálljunk-e itt, felrémlett a sok japán turista meg a buszokkal idehurcolt gimnáziumi osztályok.. mindebből semmi, ráadásul a gyönyörű séta után egy nagyon hangulatos kis étteremben kíváló Provence-i ebédet ettünk, a híd panorámájának árnyékában.
Fontaine de Vaucluse egy kis falu amely (legalább) két dologról híres: itt élt és alkotott az olasz költőóriás Petrarca akinek a szonettjei legalább olyan jól megmaradtak, mint a falu felett eredő forrás, amelynek az a különlegessége, hogy egy igen bő vízű folyócska bukkan ki egy sziklafal tövéből, ahol egy strandmedencényi természetes kis tó található ami nagyon mély. A másodpercenként 200 köbméteres hozamával a világ legbővizűbb forrása (amikor épp nincsen szárazság), és még csak nem is ez a legnagyobb meglepetés hanem az a projekt amit évszázadokon át folytattak az erre lakók, hogy kiderítsék hol van a feneke. A legfrissebb eredmények szerint 400 méter mély természetes kútból tör fel a víz, ami akármerről is nézzük egyedülálló. Ez volt egyébként az a hely ahol konkrétan tömegiszonyunk lett, egy hosszú hétvége középső napjára senkinek sem ajánljuk ezt a falut. A fagyikelyhek a folyócska partján található éttermekben nagyon finomak voltak.
Gordes nagyon kellemes kis falucska, amelyet akkor érdemes felkeresni amikor a turisták rohama épp lankad. Nem egy óriási hely, nekünk még egy óra sem volt körbeséltálni és bebámészkodni a kis utcácskákba. Provence (és Franciaország) egyik legszebb falujának van kikiáltva, és nem véletlenül. Van kis főtere, pár görbe utcája és lépcsője és mivel egy meredek hegykúpra épült, festői látványt nyújt amikor megközelíti az ember.
Arles városa a római Amfiteátrumáról, színházáról és Van Gogh-ról híres, aki itt alkotott egy darabig, és talán még a fülét is itt kurtította meg valamelyik rohamában. Ma ez egy szépen prosperáló város sétálónegyeddel, mini turista-vonattal és sok múzeummal-galériával. Innen szervezik a Camargue régió (természetvédelmi terület a tenger partján) közigazgatását és turizmusát. Érdemes akár egy hétvégét is eltölteni itt, van annyi sétálni- és látnivaló. Amikor a Rizs fesztivált rendezik minden évben, újra feléled a Római korban aktívan üzemelő Amfiteátrum és bikaviadalok szórakoztatják a népet, igaz itt nem a spanyol típusú 'corrida' megy hanem egy francia verzió. Érdekes még, hogy egész utunk során nem bírtunk egy croissant+café au lait kombinációt reggelizni, például Arles-ban palacsintát tudtak adni az amfiteátrumra néző szép napos teraszos kávézóban, de croissant nem akadt. És ha már kávézó: valamilyen különös okból a 'café creme' hasonlított leginkább arra amit máshol inni szoktunk, a Cappuccino és a tejeskávé feledhetően borzasztó volt.
Utunk utolsó állomása Nîmes volt, ahol egy szép kis belvárosi sétára és egy kellemes ebédre volt csak időnk, pedig akár két napot is el lehet nézelődni az antik amfiteátrum, a 'maison carré' és a különféle múzeumokat behálózó belvárosi utcácskákban. Itt gyakrabban van bikaviadal és mivel egy aránylag nagyobb városról van szó, megtalálható itt minden a ronda külvárostól a sportrendezvényeken át a kulturális fesztiválokig. A tenger és a már említett Camargue régió csak fél óra autóval. Azt is megfigyeltük, hogy az utcán ücsörgős éttermek itt voltak a legolcsóbbak az előbbi helyekhez képest (és még itt sem olcsó - 11-12 EUR a menü).
Sokféle szállás-lehetőség van Provence-ban, mi egy kis vidéki vendégházban aludtuk, ami egyrészt olcsóbb volt mint a városi szállodák, másrészt nem volt gond a parkolás és még Virágnak is volt kis hinta és csúszda a kertben. Stílusos régi épületben kis szobácskák, házinéni és végre nem a konfekció-szobák mint a szállodaláncokban.
Jól éreztük magunkat, még biztosan visszamegyünk erre a környékre.
