2009. május 17., vasárnap

Halak terén jól hal-adunk…

Azaz kezdünk belejönni a halas ételek készítésébe is, már van is jónéhány alaprecept, amiket aránylag gyakran készítek és mindig találok valamit, amivel érdemes próbálkozni.

 

A nagy fejlemény most az volt, hogy míg eddig általában a kisebb-nagyobb bevásárlóközpontokban frissen filézett halakat vásároltunk, most elmerészkedtünk a nagypiac halas pultjaihoz és ott egy nemrég kifogott egész halat választottunk ki, amit aztán a halárus a kért módon feldarabolt, filézett nekünk. Nagy büszkeséggel tértünk hát haza a mi halunkkal, amit itthon Max még egy kicsit azért szálkátlanított, én pedig közben már melegítettem is a sütőt, kevertem a szószt és 20 perc múlva már eszegettük is a nagy szerzeményt.


Olajbogyós hal

 

Hozzávalók:

¼ csésze zöld olajbogyó

¼ csésze fekete olajbogyó

2 tk Capribogyó

2 tk aprított fokhagyma

1,5 tk olaj

1 ek balzsamecet

½ csésze paradicsompüré

2 ek aprított petrezselyem

Só, bors

Szárított paradicsom

4-5 halfilé (mi most tőkehalat vettünk)

 

A sütőt 150 fokra melegítsük elő, majd konyhai mixerrel a hal kivételével az összes hozzávalót jól turmixoljuk össze! A végén sűrű, sötét masszát kell, hogy kapjunk, amivel aztán a halfiléket jól borítsunk be és így süssük a halat kb. 20 percig!

Nagggyon finom! Sajnos annyira finom volt, hogy hipp-hopp megettük az összeset és képet sem tudtunk nektek csinálni, de majd legközelebb...