Ma az Eixample (aminek semmi köze sincsen az angol 'example' szóhoz noha évente sokezer turista van erről szentül meggyőződve, ezzel szemben katalánul 'bővítést' jelent) a belváros 'tömege', az elegáns nagy lakások és ódivatú irodák mellett rengeteg embernek, kisboltnak és sarkonként egy-egy nagyobb mélygarázsnak otthona.
Sok épület a boldog békeidőket, a szecesszió fénykorát idézi, és sajnos van a 60-as, 70-es évek jellegtelen szürke építészetéből is nem is kevés. Aki itt lakik a sokszor nagy ám az utcára néző szobákon kívül sötét lakásokban, az robogóval vagy tömegközlekedéssel oldja meg a mászkálnivalóját ugyanis minden közel van és parkolni reménytelen - hacsak nem bérel az ember egy helyet valamelyik szomszédos mélygarázsban.
A háztömbök csapott sarkát 'chaflan'-nak hívják, amelytől lesz igazán jellegzetes a városkép bármerre is jár az ember, ráadásul így minden sarkon mintha egy kis tér lenne. Általában az utcák felváltva egyirányúak (ha az első sarkon csak balra akkor a következőn csak jobbra lehet fordulni). Ha valakit rettentően érdekel ez a városrendezési megoldás és már kimerítette a fenti angol linket, akkor spanyolul ITT még részletesebb ismertetőt találhat.
Ma a városatyák a lelkes lakosokkal együtt próbálják élhetőbbé, lakhatóbbá alakítani ezt az érdekes városrészt, ennek keretei között szokásos homlokzat-felújítás mellett 40 belső udvart rekultiváltak valódi közösségi területté hol játszótérrel, hol iskolával, illetve fokozatosan szorítják ki az autókat a gyalogosok és a mindenfelé felfestett és 'védett pályás' bicikliutak térnyerése érdekében.
Rengeteg civil szervezet nyüzsög, a legtöbb utcának vagy ilyen-olyan saroknak van valamilyen önkéntes, szomszédok alkotta szerveződése, pl. a calle Gerona lakosai már évről évre megszervezik a szecessziós napokat, amikor az utca a gyalogosoké és a mindenféle kiállított dolgoké és foglalkozásé. Mivel két hete voltunk Terrassa hasonló rendezvényén, nem vártunk túl sok meglepetést, csak gondoltuk ha már biciklire ültünk nézzünk el arra - mégis mit találtak ki a szomszédok.
Érdekes volt, hogy bár a téma ugyanaz, a hangulat és a megvalósítás érezhetően más volt. Az idősebbek korhű ruhákban nosztalgiáztak - hiszen ennek a városrésznek a szecesszió volt a kiinduló stílusa - a fiatalok pedig a mindenféle tevékenységekkel, játékokkal és ehető-iható finomságokkal voltak elfoglalva.
A sok látnivaló közül egy katalán különlegességet, a helyi 'castellers' csapat által bemutatott élő tornyot emelném ki. Ez egy helyi hagyomány, amely Tarragona városkájának környékéről származik a 18. század magasságából, és mostanra egész Katalánföldön és még Mallorcán is a népünnepélyek egyik csúcspontja.
Nagyjából úgy kell elképzelni, hogy egy csapat egyen-ingbe és nadrágba öltöztt emberke elkezd egy kupacba tömörülni - valahogy úgy ahogy az amerikai fociban a csapatok összeborulnak - (ezt a szakaszt nevezik 'pinya'-nak) és egyszercsak megindul pár ügyes emberke fölfelé, mint a farkasos mesében amikor a malacka a fa tetejéről rikkantja el magát, hogy 'forró vizet a kopaszra!' és akár 10 ember magas élő tornyot alkotnak a közönség nagy örömére. Az utolsó általában egy kiskölök aki felmászik a formáció legtetejére (őt enxaneta-nak hívják) mire a nép nagy tapsban tör ki - ekkorra már a többieket mind a vállán viselő nagydarab férfiak akik a 'pinya' tetején állnak (ők a folre) rendesen izzadnak és remegnek. Egy pillanat alatt lecsusszannak egymás hátán a magasban dülöngélők és fellélegzik a közönség is.
Láttam már erről képeket (népszerű képeslap vagy prospektus téma a folklór kategóriában) de valahogyan élőben látni - noha csak 4 szintes volt a torony - nagyon jópofa élmény volt, talán azért is mert a résztvevők hétköznapi emberek akiknek ez az egyik hobbijuk. Nem érdemes otthon kipróbálni mert bármennyire népszerű, egy veszélyes tevékenység, pár éve lepottyant valaki és nyakát is szegte.
