Szobafogság

Az orvosi szakjelentés szerint a méhszáj egy ujjnyira kinyílt és a kisbaba farfekvésben 'csücsül' és a külvilág ritmusára kis lábaival rugdossa a kijáratot. A doki szerint sokat kell pihenni, lábat feltéve feküldni és mászkálni pedig már nem szabad. A családi és webes kutatások alapján sokszor az otthoni verdikt a kórházba való befekvés lenne - itt lazább az egészségügy, kaptunk egy telefonszámot, ahol jelezhetjük ha véletlenül beindult a szülés (32. hétnél még nem illik azért neki). Mit lehet hát tenni - naphosszat szorítunk hogy a legifjabb Ambrózy maradjon még, ahol van, illetve forduljon majd be a helyes irányba, ahogy a jól viselkedő babák szoktak.

Az első hétvégét jól sikerült abszolválni, nagy családi összefogással takarítottunk, mostunk, vasaltunk, szinte teljesen gördülékenyen mentek a dolgok. Zsuzsi emelt magnéziumadaggal benyugtatva és ellazítva, felpócolt lábbal igyekezett összeszedni a sorrendet, a helyes útmutatókat, amiket követve Max belevetette magát a kétnapos "Fedezd fel a házimunka gyönyöreit" házi tréningbe. Virág hol információkkal segítette Maxet, hol szándékosan torzított információkkal vezette félre, majd jót nevetett rajta. Azt, hogy hogy fogjuk így hetekig kihúzni, azt még nem tudjuk, a végére valószínűleg már az egész család magneB áldásos nyugtató hatásával fog lebegni valahogy a valóságtól elhatárolódva.

World Press Photo at the CCCB

Most hétvégén úgy döntöttünk hogy megpróbáljuk megnézni a world-press-photo kiállítást amit a CCCB szervez itt Barcelonában és hát végül sikerült is némi sorbanállás után. Azért írom, hogy megpróbáljuk mert egyszer már nekifutottam és akkor olyan hosszú sor kígyózótt ki a múzeumból, hogy még ha egy fél órát bicikliztem is a kiállítás érdekében, inkább hazatekertem minthogy hosszasan sorbanálljak a tömegben. Na igen, a populáris kultúra - főleg ha ingyen van vasárnap délutánonként.

Aztán mire ezúttaé bejutottunk rá is jöttünk, hogy Virágnak nem éppen jó ötlet a világ leglátványosabb szörnyűségeit végignézni, tehát váltás volt és ő csak csalódottan kérdezte mikor mi már mindketten megnéztük külön-külön, hogy ő akkor most mikor mehet be megnézni a képeket. Mondtuk, hogy pár év múlva... Azért túltette magát rajta hamar, főleg hogy elmeséltem neki Miki-Maki kalandjait Afrikában (saját költés).

Aztán megtartottuk a családi kultúr-értékelést amelyen a kiállítás minden erénye mellett csúfosan szerepelt: a képek többnyire csak a kontexus részletes ismertetése mellett érthetőek, részben csak azért vannak itt mert sokkolnak, ha meg nem akkor pedig képileg egyáltalán nem különlegesek. Ha mondjuk teljes riportokat versenyeztetnének akkor sokkal értelmezhetőbb lenne a tényfeltárás és a képi világ kapcsolata, de így leginkább csak az elkényesztetett konzumer-társadalmak hűvös elborzasztására alkalmas de azt legalább tömeges szinten.

Szóval ha vért akarsz látni, meg tömegben sodródni a kiállításon - esetleg a filosz hajlamú ismerőseiddel azon merengeni, hogy a halálra kövezés vajon kultúr-antropológiailag hova tartozik és hogy ha oda is de miért kell akkor lefotózni - nos akkor nézd meg feltétlenül.

Azért van mosolygós téma is, mint például a SAPE egyesület színes tagjai akik az eleganciát igyekszenek Kongó fekete-fehér hétköznapjaiba becsempészni

MacBookPro RIP

Különválasztani a munka világának sosem véget érő e-mail zuhatagát az otthon és a hétvége nyugalmával - erre a célrá állítottuk csatasorba korunk egyik legszebb számítógépét: az előző szériából való MacBook Pro-t. Rajta futott a skype a családdal, az itthoni rajzfilm-nézések és a blog szerkesztése is. Na ő nem ébredt fel az egyik őszi reggelen és hát azóta sem.

A Barcelonai Apple-Store szimpatikus géniusza csak csóválta a fejét mikor a vizsgálat végén kimondta a verdiktet: alaplap. Ez nagyjából annyit jelent hogy nem éri meg javtani.

Szerettük, szinte családtag volt és világító betűivel, élénk színeivel és trendi fémes házával a nappalink egyik sztárja volt. Azt elnéztük neki, hogy már két év után is szinte használhatatlan volt az aksija (típushiba), és azt is hogy derekasabban forrósodott mint egy olajfűtőtest (szinte égési sérüléseket okozva a nem épp megfelelő helyen).

Utódja gyengébb, kisebb, még a betűi sem világítanak - cserébe akár 6 órát is elketyeg és egy közepes borítékba is beférer. Ami klassz volt az a migrációs asszisztens (nem Ricsi, ez nem egy kellemes kinézetű irodai munkatárs hanem egy apple szoftver) ami egy óra alatt a kimúlt gép merevlemezéről gyakorlatilag átemelt mindent az újra - programokkal, beállításokkal és fájlokkal együtt.

RIP MacBook Pro

Kissé ugyan megkésve...

De örömmel tudatjuk, hogy a tavalyi blogszavazásnak eleget téve (miszerint mik legyenek az éves célkitűzéseink: barátok, nyelvtanulás, családbővítés, stb.), családunk 2011. januárban várhatóan egy kisfiúval lesz gazdagabb. Az orvosok szerint az ultrahang egyértelműen mutatja, hogy az új családtag fiú lesz. A várakozás eddig jól telik, az első hónapokban rókavadászat volt a fő foglalatosság, majd nyáron Virág gondoskodott a mindennapos vízi terhestornáról, most pedig nyugodtan várjuk az utolsó hónapok készülődéseit és keresd a babacuccokat rejtő dobozkereső versenyt játszunk itt és Budapesten.

A baba jól van, az orvosok szerint rendben növekszik, mozgását figyelve Virágot is megszégyenítő aktivitással rendelkezik. Repülni egyelőre nem szeret és az egészséges táplálkozásnak sem híve még: műzlit, joghurtot azonnal küldi vissza, a spanyol sonka vagy magyar kolbász jöhet viszont. Virág hangját már megismeri és cinkos viháncolásba kezd, amint a közelébe kerül. Max apai szigorától már most tart, ha már csak a közelbe is jön Apa, a baba abbahagyja a mozgást és visszavonul.

Virág is nagyon készül már a nővér szerepkörre, készítgeti a kis játékait és már konkrét fejlesztési terv van a fejében, hogy mikor is mit fog éppen a kisbabának megtanítani. A legfőbb aggodalma most éppen az, hogy esetleg katalán lesz a kisbaba és akkor Apa majd nem tud vele szót érteni...

Sztrájkol Európa

A repülőgépes utazásnak egyik előnye a gyorsaság, hiszen innen Barcelonából mindeössze 2 óra 15 percre van szükség (+ taxizás itt-ott, várakozás), hogy Budapestre érkezzünk. Ezzel szemben egyik hátránya az, hogy az idő szűke miatt szinte fel sem fogja az ember, hogy már másik országban van. Míg autóval látjuk a mellettünk elsuhanó tájat, érezzük a különböző országok más és más virágainak illatát, repülőről néha csupán egy felhőmasszát lesünk végig (már hogyha ablakhoz ülünk), majd hirtelen landolunk is és szinte fejbevág minket a más ország, más kultúra, más nyelv, más időjárás, stb.

Most, amikor hazaugrottunk egy hosszú hétvégés villámlátogatásra, fel voltunk készülve a már jól megszokott WizzAir útvonalra, mialatt Virág a felszállópályára gurulásnál elalszik, a leszállópályán érkezésnél ébresztem, így az utazás egyben 2 óra nyugodt olvasást, alvást, elmélkedést jelent.

Arról már leszoktam, hogy azon gondolkodjak, mi maradt otthon, így marad hát az utazás élvezete: ahogy a gép felszáll Barcelonából, még egy darabig lehet látni fentről a várost, az Ildefons Cerdá által jól megtervezett rácsos utcahálóival, Ramblával, kikötőivel, majd még messziről a házunktól is búcsút vehetünk és már repülünk is végig a Costa Brava gyönyörűen tagolt partja felett, ahol nemrég még a forró levegő után olyan jól esett megmártózni a hidegnek tűnő vízben, hogy gyors váltással már a dél-francia hangulat kerítsen minket hatalmába. Nizza, Provence felett haladunk el és ha éppen nem ekkor kezdik el kínálgatni a kávét a gépen, akkor gondolatban elénk tárulhatnak a gyönyörű levendulamezők, háttérben a Cote d’Azur-rel, érezhetjük a világhírű parfümgyárakat körülvevő virágmezők telt illatát, már-már elmerülünk a meghitten nyüzsgő kisvároskák hangulatában, de lassan a meghittséget felváltja az észak-olasz nyüzsgés és az Alpok, ahol viszont ilyenkor már inkább a friss, alpesi levegő ragad magával és hirtelen már az jár az ember eszében, hogy milyen csodás is egy jó síelés vagy túrázás után hazamenni a tipikus kis osztrák falusi Gasthofba, ahol már vár minket a jól befűtött szauna, majd utána relaxálhatunk kicsit a havasi gyógynövényekkel illatosított szobában. És Klagenfurt, Graz, óratornyok, faberakásos házak, puha osztrák császárzsemle nutellával és friss tejjel, sátrazás, kirándulás, jaj de gyönyörű... Innen fentről nem annyira érezhető a határátkelés, de mivel a gép elkezd lassan ereszkedni, már tudhatjuk, hogy hazai földek, legelők felett suhanunk át a Dunántúlon és mindjárt elérjük Budapestet, és már otthon is vagyunk.

Most a francia légi irányítás sztrájkja miatt nem merülhettünk el a francia életérzésben, mivel Barcelonából „kisebb” kerülővel mehettünk csak Budapestre: felszállás után egyenesen Korzika felé vettük az irányt és hamar elértük a zord, sziklás kis szigetet kanyargós útjaival, ahonnan hogyha tavasz lett volna, valószínűleg még a gép magasságáig is megéreztük volna a csodásan émelyítő jázminillatot, de így ősszel valószínűleg sokkal nyugodtabb a sziget is, ahol a helyiek már készülnek a gesztenyeszüretre és éneklik a maguk bús korzikai dalait. Ezután jött Róma, olaszok, nyüzsgés, dolce vita, vulkánok, pizza vagy pasta, mindegy, de sok-sok finomság és életigenlés után haladunk tovább a horvát partok felé, ahonnan fentről követhetjük haza az utószezon magyar turistabuszait és délről érkezünk most kivételesen hazánkba.

Jó kis repülőút volt, sok élménnyel, mégtöbb emlékkel, nagyon jó utazni. Gondolatban meg is köszöntük a franciáknak a sztrájkot. Akkor még nem sejtettük, hogy a spanyol sztrájk miatt a hazafele utunk nemcsak más útvonalon fog zajlani, de még a gépünket is törlik, így a villámlátogatásunk 4 nappal hosszabbra sikeredik majd. Ezt sem bántuk, hiszen így többet lehettünk otthon, de azért ide is jó volt utána hazajönni. Milyen jó, ha az embernek két hazája van!

Cooper teszt a Schipol-on

Minden utazás egyben kaland is. Többnyire inkább mentálisan - a mai nap volt az üdítő kivétel. Lelkileg arra készültem, hogy a Ferihegyi 'becsekkolás' és biztonsági ellenőrzés hirhedten sok időt fog igénybe venni, ezért nem 1 hanem 2 órával az indulás előtt már ott voltam. Mondanom sem kell 15 perc alatt már a tranzitban voltam egy kapucsínóval - persze sorok azok voltak, de a frequent-flyer státusz átsegített mintegy száz emberen. (ők is örültek, én is)

Az igazi kaland az Amsterdami átszállásnál adódott, mikoris a kapura állt gépből nem a terminálba engedtek be minket, hanem a kis oldalsó lépcsőn át buszra pakoltak mindenkit, és egy oldalsó kis ajtón próbálták az összes utast betuszkolni egy olyan beléptető/biztonsági ellenőrző pontra, ahol szerintem 10 ember tud óránként átjutni. Volt népharag, tolakodás, kis elveszett kínai csoport egymásba kapaszkodva, hollandok akik kiosztották a honfitársaikat (mármint a biztonsági személyzetet) és hát volt egy nagyon béna security csapat, szerintem valahol a betanuló pályakezdők és az alkamassági vizsgán megbukott de politikailag korrektségből mégsem elutasítottak között. Volt nekik egy kis átvilágító berendezésük amit szerintem csoportokra nem hitelesítettek a kapacitása miatt.




Aztán az udvariasságomon a józan ész győzedelmeskedett, magam mögé utasítottam kb mindenkit aki még nem jutott be a vizsgáló-helységbe, majd az idegőrlő átvilágítás után (persze ha nem megy a sor, akkor mindenki nekiáll vitatkozni a kis majmokkal, akik erre idegesek lesznek és ahelyett, hogy nyomnák a gombot, tárogatják szét a kezüket mint valami politológiai elemző a választások után) indult a futás. A reptér egyik végéből 10 perc alatt átrohantam a másikba - szabályos sprint egy akadállyal - útlevél-ellenőrzés is volt. Kérdezte a tiszt: miért nem vidám, nem akar Cork-ba menni? Mondom akarok én de épp lekésem a gépet....




...még utánam kiáltott: 'fuss Forrest, fuss!' Megvolt a mai edzés is.

A szürreális Román szörny

Amikor keresztül-kasul járja az ember a világot, szép lassan hozzászokik a dolgok váltakozásához. Egy-egy új országba érkezve mindenféle új vár bennünket, azonban ugyanakkor mégiscsak minden ugyanaz.... Más az építészet, ezért az utcakép, új illatok és színkavalkád, a nyelv zenéje és a szavak vizuális képi világa a plakátokon és feliratokon. Természetesen a helyi ételek, arcok és ahogyan a divat kirajzolódik az embereken... Ugyanakkor egyre több az azonos márka, üzlet és szálloda - és a végén mindig angolul találjuk meg amit keresünk.

Amikor hosszúra nyúlnak a munkanapok, sokszor ki sem jutok a reptér-szálloda-iroda háromszögből, ezért fontosak a vacsorák amikor egy picit belekóstolhatunk az adott országba - szó szerint.

Miután tegnap este 9 körül megtudtam, hogy a Bukarest-Budapest gépemet törölték és a reggel 10:40-es indulás helyett hajnali 6:15-kor már a levegőben a helyem - és még milyen szerencse hogy mániákusan nézem az e-mailjeimet mert különben Balázs&Kriszta úgy tanu nélkül maradtak volna, hogy veszélyben a frigy - elkezdtem átszervezni a tranfszert, a bérautót, persze telefonon egy zajos éttermből kontaktok után nyomozva. Amikor egy több-állomásos úton vagyok, általában minden előre le van szervezve, és feszített ütemben haladok A-ból B-n és C-n keresztül D-be, tehát az ilyen fennforgások nem annyira hiányoznak. Szóval mire átszerveztem és a kezdeti stressz is feloldódott, a kopogó szemű asztaltársaság szerencséjére a vacsora is megérkezett. Akár egy szürreális látomás: a húshalom. Egyből sikerült kizökkenni a trendi éttermek futószalagszerű végigkóstolásából. (így utólag is köszönöm a facebook kommenteket, jót mulattam rajtuk). Igaz, hogy most már Ferihegyen dekkolok, de még mindig emésztem a vacsorát miután éjszaka a feldolgozási munkálatoktól michelin-csillagokat láttam.

A hatszemélyes ínyenc-tál - mennyiség mindenek előtt - Excalibur/Bucharest

A gyulai májas mégiscsak otthon az igazi

Amikor kiköltöztünk ide, akkor hamar rájöttünk, hogy itt még a tejbegrízt sem lehet ugyanúgy megfőzni, mint otthon, más a liszt, nincs túró, nincs meggy és ezért valahogy beállt nálunk a rend, hogy ami itt kapható a boltokban, abból főzünk és ami nincs, abból nem, tehát nem keztünk el konténerekben túró-rudit szállítani és a helyi malacokból sem álltunk neki házi gyulai kolbászt tölteni a medenceparton. Próbáltunk úgy hozzáállni a helyzethez, hogy éppen ez adja talán a kiköltözés egyik szépségét, hogy itt gazpachot eszünk, míg otthon túrós csuszát.

Persze hogyha valaki jött látogatóba, nem üldöztük csak azért el, mert hozott egy kis gyulai kolbászt, meg a mi csomagunkba is került néha a Szamos Marcipántól színes gyurmarci tortadíszítési céllal, de nagyjából sikerült átállni a receptekkel is az itteni ételekre. Otthon pedig örültünk, hogy ehetünk túrós csuszát, túrógombócot, sárgaborsófőzeléket, gyulai májast, szilvás gombócot, stb.

És akkor nemrég jött a hír, hogy van ám itt Barcelonában egy magyar bolt, a Paprika Gourmet!

Februárban nyitottak, mi pedig (Nikivel, az új magyar szomszédasszonyommal) ma indultunk neki a nagy felfedező útnak. Odafele azon tanakodtunk, hogy vajon mi vár ránk a boltban, lesz-e túró-rudi, kenőmájas, erős Pista és társai. A férjek pedig leadták a rendelést: pálinka, kolbász, bor és persze már előre jót mulattak azon, hogy az asszonyaik kiéhezve a magyar ízekre felvásárolják majd az egész magyar boltot.

A bolt nem messze van a Sagrada Familia-tól és tényleg jó sokféle magyar termék van a polcokon és a hűtőkben: lekvárok, mézek, lisztek, ecetek, tészták, konzervek, felvágottak, Sió üdítők, szörpök, borok, pálinkák. De kaphatók még a főbb kötelező magyar olvasmányok is, illetve jópár elég igényes kiadvány a magyar konyháról és Magyarországról (persze spanyolul). De hogyha pár év külföldi lét után kezdenénk törni aztat a szép magyar nyelvünket, akkor itt beszerezhetjük a Magyar szólások és közmondások pár ezer oldalas kötetét is, hogy kicsit felfrissítsük tudásunkat. Sőt, rendelhetünk még Zsolnay porcelánt is a helyszínen.

Az ötlet jó, bár még mindig nem nagyon tudtam teljesen túltenni magam azon, hogy tényleg nemcsak álmodtam az igazi túrót a polcon és hogy most akkor mi legyen, amikor már éppen kezdtem szuper finom ricottás túrógombócokat készíteni, álljunk-e vissza az otthon megszokottra???

Szállítás 3 hetente van, fel is lehet a gyorsan fogyó dolgokra íratkozni (túró-rudi, liszt, meggy és társai).

Mivel mi éppen a kifogyó készletnél jártunk ott, egyes dolgoknak csak hírét hallottuk (sport szelet, túró-rudi, tejföl, lisztek, meggy), de azért így is vettünk pár dolgot: Karaván füstölt sajt, csípős magyar kolbász és szalámi, gyulai májas, pilóta keksz, gulyáskrém, fokhagymakrém, erős pista, sió levek, bor, pálinka, meggylekvár és persze egy kis vecsési savanyú káposztasaláta.

Hazafelejövet Nikivel felismertük, hogy a sok, otthont idéző finomságot kénytelenek leszünk magunkban megkóstolni, mivel a férjeink éppen külföldön vannak, de aztán este Virág is nagy étvággyal tömte magába puha zsömlén a gyulai májast (bár azért megjegyezte, hogy nem olyan, mint amit a Mamánál eszünk - na igen, még ugyanannak a termék is máshogy esik itt, mint otthon....). a jövőre nézve viszont azért vannak tervek: túrós pogácsa, szilvás derelye, karácsonyra diós és mákos beigli, meggyes süti forrón fahéjmártással, füstölt sajtos répasaláta, túrós csusza, stb.

Amit még kifejezetten jó volt látni, hogy milyen sok olyan magyar termék van, ami gusztusos, ízléses csomagolásban, tehát teljesen szuper exportálható kinézettel jelenik meg a polcokon. Vannak persze, amiknek a varázsát nem a csomagolás adja (búzadara), de minden esetre teljesen büszkék lehettünk a csokijaink, boraink, befőtteink kinézetére.

Viva Hungria!

Beton-tarzan visszavág

Néha olyan szép az idő, hogy nem akarunk otthon ülni, viszont Virágot mostanában nem lehet akármivel kicsalni mert szívesebben nézi az 'édi-bédi' rózsaszín gumicukor meséit (my little pony) vagy játszik a babáival. Ma bedobtam az egyik adu-ászt: a Forum beton-fennsíkján berendezett városi dzsungel-kötélpályát. Virág már egy ideje ácsingózott, hiszen a múltkor is arra sétáltunk Par bácsiékkal, ráadásul az osztályból Pablo és Alejandro is már jártak itt, tehát nehogymá pont mi ne!

A Bosc Urbá projekt lényege, hogy sportos szabadidő-tevékenységet helyezünk el a városban (ami azért a Fórum esetén eléggé kukutyinban van). Aki járt már ilyen erdei kötélpályákon, annak nem sok újdonságot jelent, hacsak az nem, hogy a híres-látványos városvégi napelemeket tartó oszlopcsarnok beton-oszlopai között van kifeszítve, mint valamilyen sztalkeri játszótér. Szerencsére egyik oldalon a XXI. századi építészeti remekek (mint pl a Torre Diagonal Zero) a másik oldalon pedig a tenger kék végtelenje oszlatja a beton-érzést.

A kisebb gyerekeknek (11-éves korig) egy másfél méter magasan végigszaladó kötélpálya 14 állomása jelenti a szórakozást - miközben a nagyobbak és a felnőttek 4-6 méter magasan szerencsétlenkednek a beülőikkel a mindennapi városi életmód után kicsit felkészületlenül csimpaszkodva a mindenféle lengő akadályba. Virág tehát nincsen nagyon magasan, és a tőle megszokott nyugodtsággal nem is nagyon siet. Szépen veszi az akadályokat és büszkén jelentjük, hogy egyszer sem pottyant le - ami ilyenkor csak a beülőt jelenti, hiszen végig szépen karabinerekkel biztosítva mászott. Egy ponton még elmélkedett is, hogy vajon a pici babák hogyan másznak ezen a pályán végig, mert hiszen még leesnének!

Apa segít ha kell - de itt már arra nincsen szükség

Tarzan hozzám képest járókeretes néni!

nagyon komolyan koncentrálok, hisz csak egy rossz lépés...

...na ugye megy ez mint egy karikacsapás!

Elkezdődött az Iskola

Szalad az idő és ha itt még a nyárnak nincs is vége (a spanyolok komolyan ragaszkodnak a csillagászati évszakokhoz és hát az időjárás is mintha elfogadná ezt), a héten elkezdődött Virágnak az iskola. Itt a 'Vuelta' azaz a visszatérés nem pont olyan, mint amit mi otthon megszoktunk. A vakond-osztály (Talps - azaz Virágék) kedden egy másik osztályteremben kezdett, mint ahol tavaly voltak, de ráadásul új tanítónőt is kaptak (Mária néni - aki a már megszokott vékony, csont és bőr, szikár katalán típussal ellentétben inkább egy magas, jól megtermett, orosz-német súlylökőnőre hasonlít inkább) és ami a leginkább meglepő: átnevezték őket 'Isards'-nak ami azt jelenti, hogy kis Virágunk idén nem vakond hanem zerge. Ez azért testhezállóbb.

azt senki sem látja, hogy a pizsamanadrág rajtunk maradt az első napon... (Apa öltöztette)

Fura, hogy a tanítónéni csere nem azért történt mert mondjuk az előző világgá ment volna, hanem itt az a megszokott, hogy minden évben új tanítónénit kapnak. Végsősoron vannak ennek előnyei, ha valakire pikkel az egyik, akkor nem lesz személyiség-torzulása, mire 16 évesen elhagyja az intézményt. Virág egyébként csak a második napon reggel gondolta úgy, hogy jobb lenne otthon maradni, a többi napon energizáltan ment be és pergő katalánsággal osztotta az észt a kis osztálytársainak. Talán nemcsak mi tartottunk attól, hogy sokat felejt hanem ő is, és amint rájött, hogy megy ez, mint a karikacsapás, vidáman csevegett.

Túl vagyunk már az év első szülői értekezletén is, ahol sok újdonság ugyan nem hangzott el, de számomra már az is nagy siker volt, hogy a tavalyi év tanfolyamainak köszönhetően mindent értettem. Elmondták, hogy milyen sokféle program és óra lesz ebben az évben is, a főbb oktatási célok elég elvontak: a gyermekek legyenek önállóak, tanuljanak meg gondolkodni, érvelni.. Na, hogyha Virágot még inkább fejlődik ezeken a területeken, akkor nekünk végünk, de azért kíváncsian várjuk az eredményt.

Virág amúgy mostanában a "mi hogy készült", "mit hogy teremtett Isten", "mi hogy működik" kérdésekre keresi a választ, úgyhogy esti kis elmélkedéseink közben a víz molekulaszerkezetéről, a bélbolyhok működéséről cseverészünk, Max pedig végre elmesélheti, hogy miként is történik az autómotornál a benzinbefecskendezés. És mondanunk sem kell, hogy nem ér olyan válaszokat adni, hogy "csak mert", "így van és kész", "nem tudom"...

Családi nyaralás Virág szemével

Vége lassan a nyárnak és hát ilyenkor szokás megosztani, hogy ki merre járt és mit látott. Mi úgy gondoltuk, hogy az egyhetes észak-katalóniai nyaralásunkról azokat a képeket osztjuk meg, amiket Virág készített:

Egyébként a kis fotográfus egy kellemesen nyugodt és ugyanakkor aktív nyaraláson vett részt szüleivel, ahol a fő tevékenységek így néztek ki:

Golfozás kicsiben és nagyban

Kirándulás természetben és hangulatos városkákban

Stílusgyakorlatok csak hercegnőknek

Vasárnapi program: Figaro

Nem mintha nem szeretnénk, de most vasárnap Figarot mégsem az operában néztük meg, hanem egy kirándulás keretében látogattunk el a Figaro nevű kis hegyi faluba. Itthonról mindössze fél óra autózással jutottunk el a Montseny hegységbe, ahol egy előre kinézett sétautat akartunk bejárni (múltkori kirándulásunkkor az egyik információs központban kezünkbe nyomtak egy igényes kiadványt, amiben a katalán nemzeti parkok egyesülete népszerűsíti a tartomány 22 sétaútját).

Figaro falucskája már önmagában is szép célpont, anno a barcelonai városlakók kedvelt nyaralóhelye volt, ennek köszönhetően kedves és stílusos kúriák bújnak meg a hegyes-völgyes zöld háttérben. De azt sem bánjuk meg, hogyha a faluból elindulunk valamelyik sétaúton, így tettünk mi is.

Az út a "bebörtönzött völgyben" halad, ami nem is túl nagy lódítás, hiszen a patak egy mély völgyben fut, hatalmas fák árnyékában. A patakot több forrás is táplálja, okos kis könyvünk még azt is elárulta, hogy csak itt a Montseny hegységben több, mint 600 forrás van, ami egész Spanyolország ásványvíz fogyasztásának a felét adja. Amikor tehát megnéztük a környező helység- és forrásneveket, nem lepődtünk meg, hogy visszaköszönnek az ismert ásványvízmárkák: Viladrau, Font Agudes, Font Vella, Vichy Catalan, stb.

Sétáltunk, sétálgattunk tehát, ittunk több forrásból, itt-ott átkeltünk a patakon, amiben a helyi természetvédelmi programnak köszönhetően gyönyörű nagy pisztrángok úszkáltak és élveztük hogy a börtönbe zárt völgyben tiszta trópusi hangulat uralkodott: óriásfák és óriáspáfrányok között bóklásztunk a párás nyári levegőben. Virág persze nagyon élvezte a túrát, a hercegnős hátizsákban velünk jöttek a túrázás elmaradhatatlan kellékei is: a nagyítós bogárgyűjtő doboz és a kis elemlámpa, amivel az üregekben kerestük a rókákat és nyulakat... (az öröm vagy épp riadalom csak akkor lett volna nagyobb, hogyha találtunk volna egyet-kettőt)

A kis túra jól esett, szép volt, így valószínűleg folytatjuk a felfedezéseinket a szuper kis túrakönyv segítségével.

A Blog visszatér - a gyakrabban frissített azaz élő blogok közé

És nocsak: újraformáztuk!

Reméljük mindenkinek tetszik ez így is - ahogyan mi is néha elmegyünk fodrászhoz vagy veszünk egy-egy új zoknit, hát a blogunk is divatosabb, fiatalosabb lett!

és hát milyen hírrel kezdjük a visszatérést? Legyen mondjuk Autó!

Ma reggel ugyanis arra lettem figyelmes a teraszunkról, hogy valamilyen élénk színű autócsoda állja el a forgalmat a házunk előtt - na igen, még egy fotózás/filmezés - mondtam magamban, mivel a házunkelőtt készült többek között a Porsche Panamera, az új Seat Ibiza és még ki tudja mennyi új autó reklámképeinek némelyike. Gondoltam hát, lemegyek megnézem miféle darab lehet ez, a hangja után ítélve 500 lóerő lehet legalább...

és lementem a kocsi körül szorgoskodó csapathoz - akikkel aztán angolul csevegtem egy hatalmas kaliberűt:

- may I ask what type of car this is? (megkérdezhetem miféle autó ez?)

- this is a McLaren MP4 12C

- very nice (nagyon szép)

- hum (aha)

szóval hogy így megdícsértem, gondolom bearanyoztam a napjukat, lehet ugyanis hogy hatalmas kétségek között vergődtek álmatlanul egész északa: lehet, hogy ez a félmillió eurós 608 lóerős eddig 10 darabban gyártott szuper-sport autó-ínyencség valójában csak egy rakás szalma? Mondták is mikor lekapták a kevlár motorvédőt a szépen üvegtető alatt láthatóvá V8-as középmotorrol: 'rubbish' (vacak) - persze lehet, hogy valami másra értették.

körbenézegettem, lefotózgattam (a telefonommal... no comment, minek tartok fényképezőgépet?) majd elkértem a kulcsokat és mentem egy kört a városban: igen kellemes az úttartása, megfelelően gyorsul csak hát a fogyasztás... meg ezek a kellemetlen felfelé nyíló ajtók...

Na jó, csak csorgott a nyálam, úgysem adták volna oda hiszen csak most csinálják a katalógus-képeket, féltek volna, hogy megkarcolom... vagy vissza sem hozom.

azt is csak utólag tudtam meg, hogy pontosan mi ez, némi google keresés után - na ő az

kedvesen bújik meg a barcelonai taxik közt - egy katalán anyó majdem le is intette

na hol is van a motor... ja, nem itt, ide csak a CD-im férnek

Múzeumban éjszakáztunk

Repül az idő hiszen szinte csak tegnap volt mikor Virággal elmentünk a múzeumok éjszakájára, most pedig ismét itt volt a nagy lehetőség. Nem is hagytuk ki, kényelmesen este 8 körül elindultunk és mivel sejtettük, hogy a Pg Grácia nagy látnivalói ismét kilométeres sorokkal lesznek csak megközelíthetőek, más célpontokat néztünk ki. (És egyébként valóban baromi sokan voltak a Tapies múzeumnál és a Pedreránál is)

Első beugrásunk egy kis fotógaléria volt ahol még sosem jártunk és ahol mindenki megtalálta a neki valót. (Colectania alapítvány) Virág boldogan rajzolgatott, Zsuzsi nespresso kávéval a kezében sétált körbe-körbe, én pedig a parkolóhely-challenge után a képeket nézegettem buzgón.

Utána pedig felmentünk a Pedralbes negyed előkelő villái között megbúvó Pedralbes kolostorba ahol a nyíltnap, illetve este különlegesen hangulatot eredményezett. Körbesétálgattunk a belső kert illatozó növényei között, bekukucskáltunk a szerzetesek celláiba és a konyhájukba is.

Teljesen BAFF vagyunk!

Egy ideje ácsingóztam már, hogy elmenjünk valamelyik itteni filmfesztiválra - ugyanis elég sok van belőlük és szinvonalasak is. Most éppen a BAFF zajlott: Barcelonai Ázsiai Filmek Fesztiválja. Mivel Virágnak az elvont művészfilmek nem biztos, hogy bejönnek - egy rajzfilm-vetítésre mentünk el hármasban (Anime kategóriában) amit a CCCB aulájában tartottak. Én konkrétan nagyon büszke voltam a lányomra aki négy évesen végig bírt ülni egy baromira lelassult japán rajzfilmet amelyben az élet alakulásást a cseresznyefa virágzásához hasonlítják 62 percen át japánul spanyol felirattal... (Virág még nem tud olvasni). Aztán ehhez képest már könnyen ment a félórás koreai anime, amelyben egy néhai szamurájról láthatunk szatirikus kalandfilmet miután egy kávéautomatában született újra. Na ez a film egyébként tényleg jó volt.

Na az ifjú szamuráj a háttérben figyeli ahogyan későbbi szerelme a boltos lány kávét iszik

A közönség amolyan bölcsész-fazonokból állt de nem az extrém fajtából. Persze az anime kategória rajongói azért itt is fura fazonok mint bárhol máshol. A fesztivál egyébként a központ két teremében és még két moziban futott majd két héten át. Az eseménynek volt blogja is ahol követni lehetett az eseményeket.

Garraf - a Pleta tanösvény

Régen nem voltunk kirándulni és már nagyon jól esett kicsit kimenni a városból, így ismét a Garraf természetvédelmi parkra esett a választásunk, mivel ez aránylag közel található és szép időben csodálatos kilátás nyílik onnan a tengerre. Ugyan messziről nézve a Garraf nem más mint egy kopasz hegylánc ami nyáron ráadásul olyan forró mint a sivatag, viszont ilyenkor tavasszal telis-tele van virágokkal mivel az itt honos növényzet - a sűrű tüskés, bozontos, pozsgás levelű makka - éli a világát.

Interneten kinéztük a tanösvényt, amihez a helyszínen - a Pleta természetvédelmi központ egy szép modernista épületben van - kaptunk is színes-szagos könyvecskéket a növény- és állatvilág ismertetésével. Nagyon korrekt egyébként a helyszín: a séta egy része még kerekesszékkel is bejárható, továbbá mindenhol kis táblácskák mutatják be a növényeket.

persze katalánul van

Virág szerencsére már abban a korban van, hogy szépen végigsétálta a körutat, és ráadásul nagyon élvezte, hogy meg-megálltunk minden új bokornál és virágnál, megnézegettük és megszagolgattuk a flóra nemes képviselőit.

A kiránduló csapat

az egyetlen Európában őshonos pálmafajta - Margallo avagy chamaerops humilis

(Virág felett)

Virágot a virágnak

A tisztítókúra és az eperfesztivál

Történetünk úgy kezdődött, hogy mivel ezekben a hetekben nem utaztam sokat kitaláltuk, hogy egy tavaszi tisztítókúrát illeszthetnénk be a mindennapi kis étrendünkbe. A diéta célja itt nem a fogyás volt, hanem egyfajta méretelenítés - amit olyankor sokkal könnyebbnek tűnt végrehajtani amikor az ember többet van otthon - hiszen amikor utazom, elég nehéz a megadott ételeket hirtelen beszerezni a reptereken vagy szállodákban. Egyszóval jónak tűnt az időzítés, csak éppen... Virág osztálykirándulása végett akadt itt egy este amikor kettesben maradtunk, és hát a kúra miatt tulajdonképpen nem abba a Gracia-beli kis kedves-hangulatos étterembe mentünk amit kinéztem - hiszen ott a vegan menü kizárva - hanem a Barceloneta csücskén egy takeaway-wok éttermecske pároltzöldséges-tofus-bambuszos menüjét eszegettük.

De hát kísértés ilyen esetekben általában nem csak egy akad... itt van rögtön a konyhánkban a kávégép (ugye nem kell mondanom: kávé az tilos) ami Zsuzsinak elég komoly szívfacsarást okozott puszta látványával. Hát akkor menjünk el sétálni... akkor mit is lehet csinálni a sétányokon és parkokban? Kávézni.. őőő azt ugye most nem. Fagyizni? - khm azt mégannyira sem. Esetleg Tapas (mindenféle ízes falatka)? - sajnos az étlapokról egy vagy két dolog kivételével semmi nem fér a kúrába. Salátabár? Van elvétve egy-kettő a városban, de sajnos pont nem akkor és ott amerre mi.... szóva kihívás. És még az is kiderült, hogy a hétvége inkább súlyosbító tényező, hiszen Virág nem diétázik hanem itt eszegeti a finomabbnál finomabb kis dolgait naphosszat.

Sebaj - gondoltuk ma reggel - holnap vége a nagy megtisztulásnak és amellett, hogy mennyivel egészségesebbek lettünk, ismét eszegethetünk azokból a dolgokból is amelyeket most sajnos nem lehetett. Jó programnak is tűnt, hogy elmenjünk Sant Pol de Mar-ba (fél óra északra a part menti autópályán), ahol ma eperfesztivált rendeztek. (Ugye epret ennünk szabad, hiszen az első nap után amikor csak gyümölcslevet és vizet lehetett inni, epret korlátlanul lehetett már enni).

Sant Pol de Mar egy aranyos kis falu, ahol ha sikerül valahogyan leparkolni, akkor aranyos kis utcácskák tekerednek a halászkikötő felett, apró virágos kertekkel és modernista homlokzatokkal. A parti sétányon lévő kis téren volt most a fesztivál: gyerekeknek kerámiázás (ahol Virág elkészítette élete első kerámiáját - neki kellett kifesteni mielőtt kiégették), felnőtteknek epervásár, eper-evés, eperlikőr kóstolás, és a tisztítókúra ideiglenes felfüggesztését jelentő epres-sütemény verseny és kóstoltatás. Szépen sorba kellett állni és mindenki kapott egy tányért, kiskanalat, egy értékelő-cédulát és a sokféle epres sütit végig kellett kóstolni. Mivel ez kötelező volt, meg is győztük magunkat, hogy a süteményekben, tortákban főleg csak eper van - tehát valójában nem is gond ha belekóstolunk...

A kávés-csokis-epres süteményre szavaztam.

Az esemény legtöbb résztvevője helyi lehetett, vagy olyanok akiknek ott van nyaralója - Sant Pol-nak kellemes kis strandja van és sok appartman láthatólag nyaralási céllal van fenntartva - ugyanis főleg katalán szót lehetett hallani, és persze elég gyakran azt, hogy 'maduixa' ami annyit tesz katalánul, hogy 'eper'. A vidám és családias forgatagban a napsütötte tengerparton igazán jól esett az eperfesztivál.

Az úgy kezdődött, hogy...

Ma reggel elmentem katalán órára és mivel a múlt heti nagy méregtelenítésnél megintcsak rászoktam a belvárosi szuper piacra és az ottani gyönyörű, friss, ropogós, mosolygós, illatos gyümölcsökre és zöldségekre, beugrottam hát most is. Múlt héten ugyan már lefagyasztottam a télire szánt eperadagunkat, de mivel még mindig ott illatoztak a pulton (remélhetőleg nem a múlt heti) eprek, vettem is pár kilót. Meg hát megérkeztek az érett, puha brazil mangók is és ezt a mangózabáló családunknak nem lehet kihagyni.. Persze beugrott a táskába még egy kis friss, roppanós spárga (erre a méregtelenítésnél kaptam rá), meg Virágnak málna, így hát alig bírtam el a vásárlást még a kocsiig is. A cipelést megkönnyítette, hogy közben már azon járt az agyam, hogy mi is legyen ebből a sok finomságból. És akkor itthon azonnal neki is láttam: eperpucolás, felvagdosás, mangópucolás és kezdődött a nagy buli: LEKVÁRFŐZÉS..

Legutóbb talán a bon-bonkészítés kerített ennyire a hatalmába, bár a farsangi kis partyfalatkákat és Virág szülinapi finomságait is nagy örömmel készítettem, most a lekvárfőzés megintcsak súlyosbodott elmeállapotra utaló jeleket mutatott nálam. Egyszer kell csak nekiállni, jön az ihlet, jönnek a fűszerek, közben persze vadul kutatok azért az interneten, hogy vajon mások is finomnak gondolták-e már, amit én most kieszeltem.

És az eredmény?

Melegdunsztban kuksolnak a kis és nagy lekvárosüvegek a konyhában: egyszerű, de nagyszerű eperlekvár, csodás zamatos mentás eperlekvár (azt hiszem, hogy mennyei lesz vele meglocsolni a babapiskótákat, mietőtt habos mascarponekrémet kanalaznánk rá), pikáns citrusos ananászos eperlekvár (ezt valamilyen csokis desszerthez gondoltam) és a lágyabb ízhatású kókuszos eperlekvár.

Igyekeztem nem túl édesre készíteni őket és nádcukrot használtam, a készítés közbeni kóstolásnál mindegyik elég (na jó nagyon) finomnak tűnt így is. Nálam talán a mentás lesz az abszolút díjnyertes, a család többi tagja majd később kóstol és voksol.

Ja, és hogy mi lett a maradék eperből és mangóból? Hát, mi más, mint házi mentás eper - és mangós eperfagyi. Persze ilyet sem csináltam még, de ha már így belejöttem, akkor ebbe is gyorsan belevágtam.

Semmi ördöngősség, csak úgy pár dolgot összekeverünk és fagyasztóban behűtjük. Hűtés közben pedig időnként kevergetni kell, hogy ne egyben fagyjon meg, hanem szemcsésre/kásásra (ha nincs kéznél fagyigép – nekünk nincs). A mentás epresben turmixolt eper, apróra vágott mentalevél, kis mascarpone, tej, tejszín és tojás van. A mangósban pedig mangó, narancslé, citromlé, banán, joghurt és eper.

Közben már persze ez sem volt elég, kezd lassan összeállni a kép, hogy melyik vendégünknek mit fogok majd ezekből csinálni. Márcsak másfél hét és nővéremék jönnek hozzánk, akik nagy gourmandok. Ha Gyuri bográcsos babgulyására vagy óriás Gundel palacsintájára gondolok, vagy Tini házi csokifagyijára, egyből inamba száll a bátorság, hogy mit is fogok én itt nekik produkálni. De sebaj, van még pár éjszakám a megálmodásra, aztán jöhet a főzés!

Ha Lacó erre jár, neki már tuti gasztrokényeztetés lesz a mangós-epres sorbet, csak neki ínyencségként még pár málnaszemet is belefagyasztgatnék... Anyunak pedig rebarbarás eperlekvár volt a tervezet, de itt nincs rebarbara.

Ja, és pénteken futok még vissza a piacra ebből a finom mangóból venni párat, mert próbára tesszük a kanári-szigeteki vaníliás mangólekvárt is.

Érdemes amúgy így egyben elkészíteni a mentás eperlekvárt és mentás eperfagyit, mert mint kiderült, a forró lekvárágyra fektetett hideg mentás fagyi hihetetlenül finom! Lehet, hogy mire a vendégek jönnek, nem marad belőle semmi???