Robin vagyok és két hónapos lettem

Sziasztok, először is elnézést, hogy csak most írok először, de eddig nagyon elfoglalt voltam, ezért csak ma sikerült végre gép elé kerülnöm, hogy leírjam az élményeimet.

Szövegelni nagyon szeretek

Először is a száraz tények, számok, amik valamiért mégis mindenkit nagyon érdekelnek: 59 cm lettem és 5,5 kg. Azt mondják, hogy nagyon akkurátus vagyok, mert egy hónap alatt grammra pontosan 1 kg-ot híztam. Hát, nem tudom, én csak ettem szépen serényen és gyakran. még mindig tartom a 3 óránkénti evést, anyát néha azért megtévesztem egy-egy éjszakával, amikor csak 4-5 óra után ébredek, de aztán szépen visszaáll a rendszer, ugyanis én éhes vagyok és kész. Ő meg biztos unatkozva várja, hogy mikor ébred már ez a drága kis Robin, nem is hagyom cserben szegényt.

 Szeretek tanulni...

Nagyon nyugodt srác vagyok amúgy: eszem, nézelődöm, mosolygok, gagyarászgatok. Annyiféle nyelven beszélnek itt körülöttem, hogy fogalmam sincs, melyikkel kezdjem, ezért egyelőre megmaradtam a nemzetközileg elfogadott babanyelvnél: e, ő, heő, ge, gü. Kezemet amúgy születésem óta szinte állandóan fityiszben tartom, még szerencse, hogy itt Barcelonában ez nem jelent semmit! Remélem viszont, hogy majd otthon senki nem veszi sértésnek.

Robin vagyok, jófej és laza

A család, ahova pottyantam nagyon kellemesnek mondható. Apával "kinek van több haja" versenyt játszunk, Anya abban a tévhitben él, hogy amennyit az én súlyom nő, az övé legalább annyival csökken, ezért aztán nagyon lelkesen táplál. És itt van nekem a nővérem, Virág. Na, ő aztán igazán nagy segítség, mivel mindent elmagyaráz, beszélni tanít és állandóan puszilgat, meg ölelget. Rajta keresztül könnyen bejutottam eddig a 4-5 éves nagylányok szülinapi bulijaiba, meg a suliba, ahol mindenki engem csodált és kényeztetett. Múltkor, amikor hevesen tiltakoztam körömvágás közben, türelmesen elmondta, hogy nem kell félnem, csak a körmömet vágja le Anya, az ujjam megmarad. Ha hiszitek, ha nem, én egyből megnyugodtam! Sokat számítanak ám ezek az információk..

Ki bírja mindezt végignézni...

A családdal csak annyi a gond, hogy valahogy nekik senki nem szólt, hogy hogyan kellene élni egy kisbabás családnak (tudniillik nyugalomban, csendben). Ők meg vannak győződve arról, hogy a boldogság titka a mozgásban rejlik, ezért aztán jártunk mi már az elmúlt hetekben múzeumokban, szülinapokon, játszótereken, tengerpartozni, kirándulni, farsangozni, éttermezni és síelni. Én mindezt elég jól viselem, imádom a pörgést és a bulit, csak egy dolgot viselek nehezen: sötétben az autóban gyerekülésben kuksolni... Na, ilyenkor kiengedem csodaszép, férfias búgó hangomat!

SPA mindenek előtt - vagy néha után

És hogy mit szeretek az evésen kívül? teli pocakkal mosolyogva gőgicsélni, beszélgetni másokkal, persze csak teljes odafigyelés mellett, az ágyikómban figyelni a mozgó-zenélő állatkákat, fürödni, játszóterezni Virággal és a hasmasszázst.

Kérjük csatolják be biztonsági öveiket... - csak ne menjünk alagútban

Mára ennyit, jelentkezem majd még, de egyelőre legyetek türelemmel, mert túl sok a felfedeznivalóm!

Új múzeum költözött a szomszédba

Ma délután elmentünk megnézni a kék múzeumot (Museu Blau v Azul) ami egy építészetileg nagyon érdekes és mostanáig kihasználatlan épületben nyílt meg - tőlünk 5 perc sétára. A történet valójában ott kezdődött amikor az ősszel bezárták a Ciutadella parkban lévő természettudományi múzeumot - amely egyébként a város első múzeuma volt és egy gyönyörű szecessziós - ám korszerűnek már nem nevezhető épületben üzemelt. Amikor ott megnéztük a kiállítást elég világos volt, hogy miért zárják be: teljesen retro-múzeum volt, néhány kitömött állattal és kaviccsal. Mondták is, hogy a múzeum nem bezár hanem átalakul. Nos csak azt nem gondoltuk, hogy ennek a metamorfózisnak a jegyében ide is költözik a szomszédba - Kék múzeum néven.

Az épület maga egy korábbi világkiállításra épült (Herzog&DeMeuron) és elég abszrakt kívülről, át lehet alatta menni és elég nehéz elképzelni, hogy belül hogyan is nézhet ki. A helyiek még örültek is a hasznosításának, mivel egy ideje már üresen állt és amellett, hogy jól néz ki nem sok hasznát vették (ha azt nem számítjuk, hogy jól lehet alatta görkorcsolyázni). Szóval kívülről úgy néz ki mint valami nagy ásvány - és most belül is van jó sok kavics és kvarc - mivel a korábbi természettudományi múzeum gyűjteményének az elhelyezése volt az egyik cél.

Szerencsére azért nem csak a feltűzött pillangók és kitömött állatkák vannak benne hanem interaktív panelek, mindenféle vetítések, rengeteg olyan műhely-labor ahová majd osztályok járnak foglalkozásokra meg egy médiatár ahol sok gyerekeknek szóló könyv és természetfilm van és ahonnan ingyen lehet majd kölcsönözni.

Az ultra-design belső tér sajnos nem mindig praktikus és ráadásul most, hogy új a múzeum és még pár hónapig ingyen meg lehet nézni, elég sok család választotta vasárnap délutáni programnak így elég nagy volt a tömeg. Meg is beszéltük, hogy majd iskola után valamelyik hétköznapon visszatérünk - beiratkozunk a médiatárba és ugrálunk egyet a tükör-szobában ahol ma alig fértünk be a sok spanyoltól.

Karneváli rovartámadás

Idén valahogyan átcsúszott a karnevál Márciusba  - hiszen általában Februárban van - viszont így legalább szép napos időben tarotta Virág iskolája ezt a mókás népszokást. Talán visszatérő olvasóink emlékeznek még, hogy itt mekkora buli ez (katt ide) és hát idén sem volt máshogyan. Az iskolai napi dress-code ugyan egy kicsit húzósabb volt mint tavaly (minden nap más ruhába kell mindenkinek beöltözni), de egy szóviccen alapuló feladaton kívül mindent remekül abszolváltunk. Virág idén is díjat nyert: 'a legálmosabb diák' címűt, aki annak járt aki a leghihetőbben felelt meg annak a feladatnak, hogy 'gyere úgy iskolába mint ha most másztál volna ki az ágyból'. Persze mi annak is örültünk volna ha a 'legjobb hippi' esetleg a 'leghitelesebb burzsuj' címet nyeri el (ugyanis ezekben a ruhákban is indulni kellett).

Grevol Karnevál

A karneváli hét nagy attrakciója pedig a szokásos iskolai felvonulás volt, amin kis Virágunk hangyának öltözve vonult végig (persze nem csak ő hanem az egész osztály hangya volt). A sort a legisebbek kezdték akik katicabogarak voltak, utánuk vonultak a hangyák, majd ki tudja milyen rovarok zárták a sort - őket már nem vártuk meg hanem együtt vonultunk a hangyabollyal.

Hangya-album

Nehéz az élet

Kemény telek járnak erre... ma Virággal és Robinnal kisétáltunk a tengerpartra ahol egy vidám nyugdíjas társaság napfürdőzött, majd csobbant egy picit... akárcsak a Palatinuszon szemptember elején amikor már azért annyira nincsen meleg de a fecskés bácsikák és fürdődresszes nénikék azért még egész nap eltársalognak a szélárnyékban. Mi azért még nem fürödtünk, megvárjuk a márciust... A strand egyébként ilyenkor nagyon hangulatos, sok ember ücsörög, sétál, fekszik a homokban, gyerekek szaladgálnak és sárkányt eregetnek. Olyasmi mint az Annarét egy májusi szombaton

A napon a melegérzet 23 fok körül volt...

Azt hiszem elpakolom a hóember-építő szettet és a répát meg belefőzzük valami levesbe. Éljen a mediterrán tél.

Első napok együtt - nyílik már a csipája

Repül az idő és Robin úrfi máris kéthetes lett - bár az első napokra így visszaemlékezve kicsit olyan mintha egy hosszú nap lett volna ez a két hét. Evés, kakilás, alvás, sírás, evés - akárcsak az évszakok körforgása csak itt 3-4 órás ciklusokba zárva. Leírva kicsit talán kicsit monotonnak hangzik de valójában ilyenkor szinte szemmel látható a növekedés, az első gesztusok, mosolyok és persze az akusztikus élmény a kis nyöszörgésektől az áriákon át a nagy pukkanásokig.









FAQ - azaz a gyakran feltett kérdések:
Virág féltékeny? Mit szól a kis testvéréhez?   - Okos nagylánnyá cseperedett idő közben, így bár azt érezni lehet, hogy foglalkoztatja a szituáció, nagyon örül Robinnak és úgy tekinti mint a 'mi' - azaz a hármunk gyermekét.


Jól alszik a kis Robin? - Igen, főleg nappal - olyankor maga a megtestesült alvás 3-4 órán át. Mi is jól alszunk csak éppen keveset. Zsuzsi Robinnal összeköltözött és én csak akkor lépek akcióba ha már végszükség van.


Anyatejet eszik? - Igen és csak azt. Tejhozammal nincsen gond, Robin is rá van cuppanva a menüre, biztosan tetszik neki a csomagolása.


Kire hasonlít? - Leginkább Virág csecsemőkori képeire, egyébként pedig kiköpött George Clooney


Fáj a hasa? - Néha bizony fáj, olyankor sír is szegény. Asszem ez amolyan csecsemő dolog - viszont amikor nem fáj neki akkor nagyon kis nyugodt baba


Vittétek már sétálni? - mivel szerencsére itt jauárban sincsen olyan hideg, már többször is voltunk ebédelni - ma például szép napsütéses időben egy teraszon ettünk és még melegünk is volt. Robin nagyjából végigaludta az egészet a friss levegőn


Van neki facebook oldala? - Nincsen, de barátai már vannak és mindenki lájkolja aki szembejön

A nap gondolata - vacsorázz dilisekkel

Na igen, ehhez mondjuk legalább amerikainak vagy angolnak kell lenni... Ma olvastam a Lonely Planet ajánlásában Jim Haynes Párizsi 'Sunday Supper' történelméről ami elgondolkodtató. A pasas (33-ban született) amerikai és már egy jó ideje Párizsban él, ha jól értettem akkor a diáklázadások, mechanikus narancs és a nagy klasszikusok kora óta. Arra jutott egy idő után, hogy azt a rengeteg embert aki rendszeresen nála kosztol és lóg, megpróbálja valamilyen rendszerbe szervezni - olyan korban vagyunk ugye amikor a hátizsákos világcsavargás farmerben, gitárral a vállon és szabad-a-szerelem kitűzővel épp a tetőpontjára ért. Jim elkezdett belépőt szedni a vacsoráira és mindig valaki mást kért fel arra, hogy főzzön a díszes társaságnak - ami 60-80 fő körül stabilizálódott vasárnapról-vasárnapra. Törzsvendégek? Nem feltétlenül, sokan épp Párizsban jártak, ismerősök ismerőseiként hallottak Francia milliőbe ékelt expat társaságról, mára pedig már akár a LP utikönyven is megtalálhatják Jim címét ahol jelentkezni lehet a következő vacsira.


Mivel Jim ezt harminc éve szervezi gondolom nem kis rutinnal, le is írja a saját weblapján a maga kis ars poetica-ját: neki az emberek véletlenszerű találkozása tetszik, a világ embereken keresztül történő megismerése. Számára egy országba elutazni nem mondjuk az Eiffel torony megnézéséből áll, hanem a helyi vagy az éppen oda vetődőtt nemzetközi közösség megismeréséből. Nem semmi.


Mondjuk nálam már ott borulna a képlet, hogy ugye ki akar gyakorlatilag bárkit a vacsora-asztala körül? Minimum intelligencia-teszt, telefoninterjús előszűrés és fénykép alapján történő válogatással indulna a szervezés. Aztán mivel nála a csapat legkisebb töbszöröse az angol nyelv valamilyen fokú ismerete, nálunk biztosan sokkal többen tolonganának anyanyelvi- vagy hobbiból tanult magyarral.


A világpolgár amerikai egyébként egy zsibbasztó madárfaj: nagyon hangosan csivitel, rettentő trendi, bárhol fellelhető, anyagi gondokkal csak ritkán küszködik, kultúr-empatikus képessége minimális, kultúrális tájékozottsága felületes és persze egyébéként is tojik magasról a helyi törzsekre (ebben az esetben Franciák). Milyen jó lehet egy csomó ilyen klisével összefutni hétről hétre! 


Persze az is igaz, hogy aki képes kivárni a felületes dumák végét, érdekes életeket és sorsokat ismerhet meg és a Facebook-on sokkal messzebb menően kapcsolhatja össze a nappalijában a világot.

Kiszáradt a tó, elmentek a madarak

Aki már járt nálunk az tudja, hogy itt a házunk mellett van egy modern park, egy szép nagy tóval a közepén. Azt is megfigyeltük, hogy elég mozgalmas élővilága is van ennek a tónak: laknak benne teknősök, halak és rengeteg vizimadár. A lelkes környéken lakó madárbarátok még egy weblapot is készítettek ami (spanyolul és) képeken keresztül bemutatja (katt ide ha meg akarod nézni), hogy ki milyen madarat figyelt meg. Összesen egyébklént 126 féle madár fordult meg itt a szomszédunkban, sokuk gyűrűzött ittlakó és persze voltak vendégek. Az ősz slágere a kormorán volt ami itt a városban elég ritkának számít, a mi kedvencünk pedig a kis fekete piros csőrű fejdíszes amit még nem sikerült azonosítanunk.


Azt is megtudtuk, hogy magyar madarak is vannak ám itt nálunk! Az egyik szerecsensirályról például megtudtuk, hogy Fülöpszállásról érkezett ide hozzánk - ugyanis ottani gyűrű volt a lábán, és egy budapesti dankasirály is a vendégünk volt nem sokkal előtte (akit a korábban itt lakó Vincének ajánlottak).

Magyar szerecsensirály

Úgy két hete arra lettünk figyelmesek, hogy egyre apad a víznek a szintje, és előbb csak a vizifenyők közül tűnt el, majd a madarak és a halak is egy egészen sekély kis pocsolyába szorultak vissza. Megjelentek a park-karbantartók és egy kis földmunkagéppel kezdték el a fenéken összegyűlt mindenfélét  kitisztítani és napról-napra matatni valamit a kiszáradt mederben.

Se víz, se madarak..

Egy városi parkban mondju érdemes néha-néha rendet rakni (a mi kis parkunk egyéként példás rendezettségű) de a tó kiszippantása és hetekig tartó napi 2-3 órás matatás ugyanakkor szerintünk egy kisebb ökológiai katasztrófa legalábbis az élővilágra nézve. Lelkesen várjuk, hogy ismét legyen benne víz és visszatérjenek a madarak - Virággal szoktunk menni madarat etetni ugyanis.

Amikor van benne víz is....

Robin

Megérkezett családunk legifjabb tagja: Robin! Az internetes csend ennek tudható be - fel ne ébredjen a kicsi... Ugye mint tudjuk a pici babák általában másik időzónában élik a világukat és ezért vagyunk mi most éjjel-nappal álmos 'jetlag' áldozatok. Robin egyébként jól bírja a gyűrődést és nyugodtan szemléli maga körül a világot - már amennyit lát belőle.

Virág már nagyon várta a kisbabát és nagy volt az öröm részéről is mikor megérkezett - szokott is neki magyarázni katalánul, reméljük, hogy nem fog megártani neki.

Első nap

Isten hozott pici Robin

Nadal - a barcelonai karácsony

Idén úgy alakult, hogy a karácsony arra az időszakra esett amikor a pocaklakó miatt nem hogy repülőre nem ülhettünk de még a lakást sem nagyon tudtuk elhagyni. Így rendhagyó ünnepünk volt amit itt töltöttünk Barcelonában, szűk családi körben és többnyire a nappaliban. Ha már így alakult, ennek örtültünk és próbáltuk ízlelegtni a helyi jellegzetességeket.

Kis karácsony nagy karácsony...

A karácsony ünneplése itt Barcelonában hasonlít ahhoz amit Magyarországon megszoktunk, azonban van pár dolog amitől mégis határozottan más. Ahogyan azt már az első évek során megtanultuk, ez egy bazi nagy ország mindenféle kulturális variánssal ugyanarra a dallamra és így a különböző autonóm közösségeknek megvan a saját jellegzetessége (például Katalóniában a Caga-Tio vagy Baszkföldön az Olentzero).

A karácsonyfa nálunk a megvásárlásnál jelentette az első kihívást. Otthon december 24-én reggel csak el kellett ugrani az ilyenkor gombamód elszaporodó karácsonyfa-árushoz, fát a csomagartóra feldobni és aztán boldog és néha önpusztító farigcsálással talpba beszerelni. Nos a dillemma valahogy úgy kezdődött, hogy mégis hol lehet itt fát kapni? A legtöbb kolléga és ismerős bizony mű-fenyővel készül az ilyesmire és a kollégáim meg sem tudták mondani, hogy mégis merre lehet természetes fát venni. Aztán végül pár tippel felfegyverkezve Darren-el (szintén muzsikus szomszéd) nyakunkba vettük a várost. Nem kevés kilométer megtétele után végül a Navarro féle virágüzletben kötöttünk ki, ami egyébként a város egyik legjobb virágüzlete - nem reprezentatív felmérés eredménye - és sikerüt is kiválasztani a fát. Itt házhoz szállítással működik a logisztika (szerencsére) és cseréppel/gyökérrel lehet csak venni azt a fát ami a végén ugyanúgy a kuka mellett landol. Faragcsálás, kocsi tetejére pókozás elmaradt tehát és másnap reggel otthon is volt a fenyő (18-án voltunk vásárolni). Fő tanulság, hogy hamarabb kell itt fát nézni, a legtöbb családnál már december elején-közepén teljes karácsonyi díszben áll a lakás. Nálunk Virág díszítette a fát csak kis segítséggel (főleg a magasan lévő ágakkal és az elektronikával nem próbálkozott)

A híres El Gordo azaz a karácsonyi lottó, amiről már mi is írtunk - december 22-én tartotta a népet izgalomban. Idén mi nem izgultunk mivel nem volt lottónk. Nagyjából ugyanezzel az eredménnyel végeztünk mint tavaly, illetve most 20 euróval gazdagabban. Fura hogy az emberek azt mondják a végén, hogy nem nyertek - holott valójában vesztettek...

A szenteste (itt Nochebuena) nem mindenkinek nagy ünnep, a katalán családok konkrétan semmit sem ünnepelnek este, a spanyol hátterű (Kasztília, Galícia stb) családoknál pedig közös vacsora és apróbb ajándékozás (ugyanis a nagyobb ajándékok a királyokkal érkeznek). 25-én azaz karácsony reggel a katalán családoknak ajándékokat hoz a Caga Tió, már ha a gyerekek rendesen etették az elmúlt napokban és jól el is verték az erre rendszeresített fapálcával. Délben van a tradícionális nagy ebéd amikoris a menü teljesen eltérő lehet attól függően, hogy ki milyen családból és spanyolország melyik szegletéből származik, ami biztos pont az a 'Turron' azaz a hagyományos karácsonyi desszert. Itt Barcelonában a kagylótésztás leves (azaz sopa de galets) tartja magát úgy a köztudatban, hogy tipikusan karácsonyi fogás.

Ami nekünk furcsa volt az a 24.-e kellemes napsütéses-pálmafás és nappali 17 fokos hangulata, amikor mi már készültünk a gyertya-gyújtásra, ajándékok a fa alatt sorakoztak és nemhogy nem volt hó az ablak alatt, de egy szál pólóban szaladgáltak a teniszezők és kabát nélkül a gyerekek. Persze tudjuk jól, hogy a názáreti Betlehemben sem volt méteres szűzhó de talán karácsonyfa sem... szóval a mi magyar eszünknek a szenteste hangulatában furcsa volt a tengerpart és szikrázó napsütés.

Aztán szokatlan volt, hogy nem rohanunk családról családra (csak kicsit virtuálisan) bár Darren-Niki angolos karácsonyi menüje nagyon megadta a módját - és még az emeletet sem kellett elhagynunk. Így nagyon nyugis volt a program - bár én titkon azt reméltem, hogy összeségében kevesebbet fogok enni, mint mikot otthon végig kóstolom az összes család összes fogását - de tévedtem. Most ugyanis volt több karácsonyi fogás de nem volt rá sok családtag... maradt tehát, hogy szépen betoltam a narancsos kacsát, meg a mustáros-juharszirupos lazacot egy kis aranygaluskával tömítésnek.

Itt az évet búcsúztatni 12 szem szőlővel kell (Nochevieja) amit a legtöbben valamilyen étteremben vagy szállodában tesznek meg és legtöbbször családilag. Éjfélkor egy pezsgős- vagy borospohárban a szőlőszemekkel várja mindenki a TV által sugárzott 12 harangütést amely alatt be kell termelni a szőlőt és akinek nem akad a torkán annak már boldog is az új év. A családi koccintás és éjféli puszi után indulnak neki az emberek bulizni - persze itt az év közben is csak éjjel 2 körül kezdődik a parti-party.

Újév napján miután az emberek összeszedték magukat, sokan lemennek a tengerpartra (idén gyönyörű napos és meleg idő is volt ehhez) és megmártóznak a tengerben ami kb 10 fokos - tehát ez nem egy guinness rekord úgy önmagában. A város ilyenkor forralt boros befutós kikötő-átúszást is szervez amin idén kb 500 ember vett részt.

Akit részletesen érdekelnek a spanyol népszokások, ezen az oldalon elég részletesen leírnak párat (ki lehet választani hogy angolul v akár magyarul legyen de akkor inkább kabaré jellegű mint kultúr-antropológ).

A tevék nagy kupit hagytak maguk után

Elkedződött az új év és itt Spanyolországban ilyenkor nem a karácsony-újév utáni munkába visszatérő depresszió a fő jelenség mivel ez az év kereskedelmileg legmagasabb forgalmú hete ami iskolai szünet és sokaknak még vakáció: ilyenkor érkeznek a háromkirályok (január 6) és másnaptól pedig a leárazás (Rebajas) ami nagyjából azt jelenti, hogy mindenki őrülten és féláron vásárol napokon át.

Mivel most először minket is itt találtak a kiráyok, Virággal el is mentünk szerda este a királyok bejövetelére - azaz a cukorka-hajigáló karneválra. Ez egy tradícionális felvonulás amit minden kerület megszervez (persze van egy mega-cavalcada is Barcelona központjában) és főleg a gyerekek és családosok állnak ki a menetet köszönteni és azt a fejenként pár kiló cukorkát összeszedni amit a királyok vagy a menetben lévő kocsikról a gyerekek szórnak kilométereken keresztül.

Íme a Poblenou menete
Szerencsére hozzánk közel volt a felvonulás indulási pontja és még Virág osztálytársai közül is belebotlottunk egy-kettőbe. Rögtön azt is megtudtuk, hogy amatőrök vagyunk mert nem hoztunk nejlonzacskót ami pedig a királyokat fogadó gyerekeknél alapfelszerelés ugyanis abba kell gyűjteni a cukorkákat - amiket pedig marokkal szórnak az út mellett felsorakozó tömegbe a királyok és mindenféle segítők és jelmezes alakok. Azért szerencsére ügyesen megoldottuk a dolgot mivel a kabátom zsebébe belefért az a kiló cukorka amit gondolom a helyi fogorvosok ajánlásával szedegettünk össze. A menetet egy takarító-brigád zárta akik gyakorlatilag nyom nélkül eltűntették a széttiport cukrokat meg azt a koszt amit a tömeg maga után hagyott. Ilyenkor persze még a menet egy buliba torkollik - ami a Parc de Poblenou-ban volt - de oda mi már nem mentünk csak a tüzijátékokat hallottuk hazafele menet.
Szóval a királyok már itt vannak (Gáspár, Menyhért és Boldizsár), és a Spanyol gyerekekben az izgalom a tetőfokára hág ugyanis nekik hagyományosan nem karácsonykor hanem ilyenkor 'los reyes'-kor érkeznek az ajándékok. A felvonulást még megelőzően meg kell írniuk a levelet a királyoknak (persze van aki ezt már december elején abszolválja) és azt több helyen le lehet adni a városban (király-jelmezben ücsörgő szociális munkások várják a gyerekeket karácsony utántól folyamatosan, átveszik az ákom-bákom leveleket, adnak egy-két cukrot és családi fotó is készül általában). A sajtóban már arról írnak egy ideje elemzéseket, hogy az idei ajándék-kérő levelekben a különböző korosztályok milyen játékokat kérnek leggyakrabban és ennek milyen szociológiai trendjei vannak (idén is a video-játékok az adu ászok). Szóval miután a levél már a királyoknál, a családok hazamennek és a gyerekeket korán ágyba dugják - ilyenkor este még ki kell tenniük ennivalót a tevéknek és innivalót (Pezsgőt - itt szigorúan Cava-t) és reggelre ott is van az ajándék.

Virág szépen le is írta, hogy mit szeretne
Virág már hajnalban kiugrott az ágyból - naná, hogy zabszem volt a fenekében – viszont nem mert kimenni a nappaliba, minket piszkált ki az ágyból, hogy menjünk vele meglesni, hogy vajon itt jártak-e a királyok és ha igen akkor idekakiltak-e a tevék a nappaliba. Szerencsére egy kisebb kupit és ajándékokat hagytak (de ürüléket nem), aminek Virág nagyon örült, főleg mivel pontról-pontra teljesült a kívánságlistája. A spanyol gyerekek általában kapnak Carbon-t (azaz csoki-szenet) is, akárcsak otthon mi a krampusz virgácsát.
..és lám mennyire örül is az ajándékoknak!
Ezen a napon a nagycsaládok összejönnek, együtt ebédelnek és megeszik az ünnepi süteményt a Rosca-t, amelyben el van rejtve egy király-figura meg egy babszem. Aki az elsőt találja az egy koronát kap a fejére, aki pedig a babot az a család lúzere mivel neki kell kifizetnie az ebédet (legalábbis elvileg).
Holnap (Január 7-én) pedig kígyózó sorok állnak majd az El Corte Inglés (Spanyolország legnagyobb áruházlánca, az óriás angol department store mintájára működik hazai viszonylatban a - már nem igen létező - Skálára hasonlít) ajtajai előtt mivel ami tegnapig 100 Euró volt, az holnap 50 vagy akár csak 25. Tombol tehát a vásárlási láz.

Sok gyerek sorban áll fesztivál

Gondoltuk Virágnak jót tenne egy kis buli és mivel a karácsonyi iskolai szünetre hagyományosan egy gyermek-fesztivált szervez a helyi közjó, hát gondoltuk nekünk is ott a helyünk.

A probléma csak az volt, hogy nagyon sok gyerekes szülő ugyanezt gondolta, a kiállítás színvonala pedig bár volt pár érdekesebb játék, úgy összességében nem nagyon ütötte meg azt a szintet ahol már lelkendeztünk volna. Virág persze a nyugodtan rajzolgatós programokat választotta leginkább, ugyanis az ugrálóvár és társai több mint egy órás sorral kezdődtek.

Az óriás mikádó is jó játék volt, Virág mondta is, hogy 'avokádózzunk' - nem hiába a karácsonyi menü benne is nyomot hagyott. Összességében pedig az volt a benyomásunk, hogy ha valaki befizeti a belépőt akkor azzal sorban állásra jogosult akár egész nap ugyanis a programok mennyisége és a gyerekek száma nem állt összhangban.

a képen Virág látható ahogyan épp a falat készül megmászni, kezében a felügyelő srác aki majd tartja biztos ami biztos

Sitges Chill - out for the new year

Ismét egy új esztendő - gondoltuk - és egy kellemes Sitges-i kirajzással ünnepeltük meg, hogy 2011 is naposnak ígérkezik a mediterrán bölcső Katalán partján. A városka parti sétányán rengeteg ember sétált a gyönyörű időben de mégsem volt tömeg, hanem inkább csak olyan élettel csordultig teli korzózás a szinte teljesen hullámtalan tenger mellett.

Fotográfusunk Virág azt kérte mosolyogjunk és vágjunk jó képet az ebédhez, ami egyébként nagyon finom és hangulatos volt - az amúgy is magasan jegyzett Fragata napsütötte teraszán. Az éttermet melegen merjük ajánlani azoknak akik nem sietnek, nem ár-érzékenyek és vagy odamennek még fél kettő előtt vagy előre foglalnak asztalt. (bocs a szóviccért, ez nem egy gay étterem)

Sitges egyébként nem egy óriási város és ilyenkor télen vagy valamilyen fesztivál vonz oda embereket, vagy csak a hétvégi szép idő. Egyébként csendes és nyugodt - ilyenkor piheni ki a nyár sűrű forgatagát.

A párszáz méterenként a tengerbe könyöklő hullámtörő mólók egyikére kifeküdtünk, bámultuk az aranyhidat, Virággal ugráltunk a köveken és magunk sem hittük, hogy Január 2 van és egy szál pólóban olvasgatunk a tengerparton.

A Sitges-i 'promenade' képeslappal kívánunk mindenkinek kellemes és napos 2011-et innen Barcelonából

Szobafogság

Az orvosi szakjelentés szerint a méhszáj egy ujjnyira kinyílt és a kisbaba farfekvésben 'csücsül' és a külvilág ritmusára kis lábaival rugdossa a kijáratot. A doki szerint sokat kell pihenni, lábat feltéve feküldni és mászkálni pedig már nem szabad. A családi és webes kutatások alapján sokszor az otthoni verdikt a kórházba való befekvés lenne - itt lazább az egészségügy, kaptunk egy telefonszámot, ahol jelezhetjük ha véletlenül beindult a szülés (32. hétnél még nem illik azért neki). Mit lehet hát tenni - naphosszat szorítunk hogy a legifjabb Ambrózy maradjon még, ahol van, illetve forduljon majd be a helyes irányba, ahogy a jól viselkedő babák szoktak.

Az első hétvégét jól sikerült abszolválni, nagy családi összefogással takarítottunk, mostunk, vasaltunk, szinte teljesen gördülékenyen mentek a dolgok. Zsuzsi emelt magnéziumadaggal benyugtatva és ellazítva, felpócolt lábbal igyekezett összeszedni a sorrendet, a helyes útmutatókat, amiket követve Max belevetette magát a kétnapos "Fedezd fel a házimunka gyönyöreit" házi tréningbe. Virág hol információkkal segítette Maxet, hol szándékosan torzított információkkal vezette félre, majd jót nevetett rajta. Azt, hogy hogy fogjuk így hetekig kihúzni, azt még nem tudjuk, a végére valószínűleg már az egész család magneB áldásos nyugtató hatásával fog lebegni valahogy a valóságtól elhatárolódva.

World Press Photo at the CCCB

Most hétvégén úgy döntöttünk hogy megpróbáljuk megnézni a world-press-photo kiállítást amit a CCCB szervez itt Barcelonában és hát végül sikerült is némi sorbanállás után. Azért írom, hogy megpróbáljuk mert egyszer már nekifutottam és akkor olyan hosszú sor kígyózótt ki a múzeumból, hogy még ha egy fél órát bicikliztem is a kiállítás érdekében, inkább hazatekertem minthogy hosszasan sorbanálljak a tömegben. Na igen, a populáris kultúra - főleg ha ingyen van vasárnap délutánonként.

Aztán mire ezúttaé bejutottunk rá is jöttünk, hogy Virágnak nem éppen jó ötlet a világ leglátványosabb szörnyűségeit végignézni, tehát váltás volt és ő csak csalódottan kérdezte mikor mi már mindketten megnéztük külön-külön, hogy ő akkor most mikor mehet be megnézni a képeket. Mondtuk, hogy pár év múlva... Azért túltette magát rajta hamar, főleg hogy elmeséltem neki Miki-Maki kalandjait Afrikában (saját költés).

Aztán megtartottuk a családi kultúr-értékelést amelyen a kiállítás minden erénye mellett csúfosan szerepelt: a képek többnyire csak a kontexus részletes ismertetése mellett érthetőek, részben csak azért vannak itt mert sokkolnak, ha meg nem akkor pedig képileg egyáltalán nem különlegesek. Ha mondjuk teljes riportokat versenyeztetnének akkor sokkal értelmezhetőbb lenne a tényfeltárás és a képi világ kapcsolata, de így leginkább csak az elkényesztetett konzumer-társadalmak hűvös elborzasztására alkalmas de azt legalább tömeges szinten.

Szóval ha vért akarsz látni, meg tömegben sodródni a kiállításon - esetleg a filosz hajlamú ismerőseiddel azon merengeni, hogy a halálra kövezés vajon kultúr-antropológiailag hova tartozik és hogy ha oda is de miért kell akkor lefotózni - nos akkor nézd meg feltétlenül.

Azért van mosolygós téma is, mint például a SAPE egyesület színes tagjai akik az eleganciát igyekszenek Kongó fekete-fehér hétköznapjaiba becsempészni

MacBookPro RIP

Különválasztani a munka világának sosem véget érő e-mail zuhatagát az otthon és a hétvége nyugalmával - erre a célrá állítottuk csatasorba korunk egyik legszebb számítógépét: az előző szériából való MacBook Pro-t. Rajta futott a skype a családdal, az itthoni rajzfilm-nézések és a blog szerkesztése is. Na ő nem ébredt fel az egyik őszi reggelen és hát azóta sem.

A Barcelonai Apple-Store szimpatikus géniusza csak csóválta a fejét mikor a vizsgálat végén kimondta a verdiktet: alaplap. Ez nagyjából annyit jelent hogy nem éri meg javtani.

Szerettük, szinte családtag volt és világító betűivel, élénk színeivel és trendi fémes házával a nappalink egyik sztárja volt. Azt elnéztük neki, hogy már két év után is szinte használhatatlan volt az aksija (típushiba), és azt is hogy derekasabban forrósodott mint egy olajfűtőtest (szinte égési sérüléseket okozva a nem épp megfelelő helyen).

Utódja gyengébb, kisebb, még a betűi sem világítanak - cserébe akár 6 órát is elketyeg és egy közepes borítékba is beférer. Ami klassz volt az a migrációs asszisztens (nem Ricsi, ez nem egy kellemes kinézetű irodai munkatárs hanem egy apple szoftver) ami egy óra alatt a kimúlt gép merevlemezéről gyakorlatilag átemelt mindent az újra - programokkal, beállításokkal és fájlokkal együtt.

RIP MacBook Pro

Kissé ugyan megkésve...

De örömmel tudatjuk, hogy a tavalyi blogszavazásnak eleget téve (miszerint mik legyenek az éves célkitűzéseink: barátok, nyelvtanulás, családbővítés, stb.), családunk 2011. januárban várhatóan egy kisfiúval lesz gazdagabb. Az orvosok szerint az ultrahang egyértelműen mutatja, hogy az új családtag fiú lesz. A várakozás eddig jól telik, az első hónapokban rókavadászat volt a fő foglalatosság, majd nyáron Virág gondoskodott a mindennapos vízi terhestornáról, most pedig nyugodtan várjuk az utolsó hónapok készülődéseit és keresd a babacuccokat rejtő dobozkereső versenyt játszunk itt és Budapesten.

A baba jól van, az orvosok szerint rendben növekszik, mozgását figyelve Virágot is megszégyenítő aktivitással rendelkezik. Repülni egyelőre nem szeret és az egészséges táplálkozásnak sem híve még: műzlit, joghurtot azonnal küldi vissza, a spanyol sonka vagy magyar kolbász jöhet viszont. Virág hangját már megismeri és cinkos viháncolásba kezd, amint a közelébe kerül. Max apai szigorától már most tart, ha már csak a közelbe is jön Apa, a baba abbahagyja a mozgást és visszavonul.

Virág is nagyon készül már a nővér szerepkörre, készítgeti a kis játékait és már konkrét fejlesztési terv van a fejében, hogy mikor is mit fog éppen a kisbabának megtanítani. A legfőbb aggodalma most éppen az, hogy esetleg katalán lesz a kisbaba és akkor Apa majd nem tud vele szót érteni...

Sztrájkol Európa

A repülőgépes utazásnak egyik előnye a gyorsaság, hiszen innen Barcelonából mindeössze 2 óra 15 percre van szükség (+ taxizás itt-ott, várakozás), hogy Budapestre érkezzünk. Ezzel szemben egyik hátránya az, hogy az idő szűke miatt szinte fel sem fogja az ember, hogy már másik országban van. Míg autóval látjuk a mellettünk elsuhanó tájat, érezzük a különböző országok más és más virágainak illatát, repülőről néha csupán egy felhőmasszát lesünk végig (már hogyha ablakhoz ülünk), majd hirtelen landolunk is és szinte fejbevág minket a más ország, más kultúra, más nyelv, más időjárás, stb.

Most, amikor hazaugrottunk egy hosszú hétvégés villámlátogatásra, fel voltunk készülve a már jól megszokott WizzAir útvonalra, mialatt Virág a felszállópályára gurulásnál elalszik, a leszállópályán érkezésnél ébresztem, így az utazás egyben 2 óra nyugodt olvasást, alvást, elmélkedést jelent.

Arról már leszoktam, hogy azon gondolkodjak, mi maradt otthon, így marad hát az utazás élvezete: ahogy a gép felszáll Barcelonából, még egy darabig lehet látni fentről a várost, az Ildefons Cerdá által jól megtervezett rácsos utcahálóival, Ramblával, kikötőivel, majd még messziről a házunktól is búcsút vehetünk és már repülünk is végig a Costa Brava gyönyörűen tagolt partja felett, ahol nemrég még a forró levegő után olyan jól esett megmártózni a hidegnek tűnő vízben, hogy gyors váltással már a dél-francia hangulat kerítsen minket hatalmába. Nizza, Provence felett haladunk el és ha éppen nem ekkor kezdik el kínálgatni a kávét a gépen, akkor gondolatban elénk tárulhatnak a gyönyörű levendulamezők, háttérben a Cote d’Azur-rel, érezhetjük a világhírű parfümgyárakat körülvevő virágmezők telt illatát, már-már elmerülünk a meghitten nyüzsgő kisvároskák hangulatában, de lassan a meghittséget felváltja az észak-olasz nyüzsgés és az Alpok, ahol viszont ilyenkor már inkább a friss, alpesi levegő ragad magával és hirtelen már az jár az ember eszében, hogy milyen csodás is egy jó síelés vagy túrázás után hazamenni a tipikus kis osztrák falusi Gasthofba, ahol már vár minket a jól befűtött szauna, majd utána relaxálhatunk kicsit a havasi gyógynövényekkel illatosított szobában. És Klagenfurt, Graz, óratornyok, faberakásos házak, puha osztrák császárzsemle nutellával és friss tejjel, sátrazás, kirándulás, jaj de gyönyörű... Innen fentről nem annyira érezhető a határátkelés, de mivel a gép elkezd lassan ereszkedni, már tudhatjuk, hogy hazai földek, legelők felett suhanunk át a Dunántúlon és mindjárt elérjük Budapestet, és már otthon is vagyunk.

Most a francia légi irányítás sztrájkja miatt nem merülhettünk el a francia életérzésben, mivel Barcelonából „kisebb” kerülővel mehettünk csak Budapestre: felszállás után egyenesen Korzika felé vettük az irányt és hamar elértük a zord, sziklás kis szigetet kanyargós útjaival, ahonnan hogyha tavasz lett volna, valószínűleg még a gép magasságáig is megéreztük volna a csodásan émelyítő jázminillatot, de így ősszel valószínűleg sokkal nyugodtabb a sziget is, ahol a helyiek már készülnek a gesztenyeszüretre és éneklik a maguk bús korzikai dalait. Ezután jött Róma, olaszok, nyüzsgés, dolce vita, vulkánok, pizza vagy pasta, mindegy, de sok-sok finomság és életigenlés után haladunk tovább a horvát partok felé, ahonnan fentről követhetjük haza az utószezon magyar turistabuszait és délről érkezünk most kivételesen hazánkba.

Jó kis repülőút volt, sok élménnyel, mégtöbb emlékkel, nagyon jó utazni. Gondolatban meg is köszöntük a franciáknak a sztrájkot. Akkor még nem sejtettük, hogy a spanyol sztrájk miatt a hazafele utunk nemcsak más útvonalon fog zajlani, de még a gépünket is törlik, így a villámlátogatásunk 4 nappal hosszabbra sikeredik majd. Ezt sem bántuk, hiszen így többet lehettünk otthon, de azért ide is jó volt utána hazajönni. Milyen jó, ha az embernek két hazája van!

Cooper teszt a Schipol-on

Minden utazás egyben kaland is. Többnyire inkább mentálisan - a mai nap volt az üdítő kivétel. Lelkileg arra készültem, hogy a Ferihegyi 'becsekkolás' és biztonsági ellenőrzés hirhedten sok időt fog igénybe venni, ezért nem 1 hanem 2 órával az indulás előtt már ott voltam. Mondanom sem kell 15 perc alatt már a tranzitban voltam egy kapucsínóval - persze sorok azok voltak, de a frequent-flyer státusz átsegített mintegy száz emberen. (ők is örültek, én is)

Az igazi kaland az Amsterdami átszállásnál adódott, mikoris a kapura állt gépből nem a terminálba engedtek be minket, hanem a kis oldalsó lépcsőn át buszra pakoltak mindenkit, és egy oldalsó kis ajtón próbálták az összes utast betuszkolni egy olyan beléptető/biztonsági ellenőrző pontra, ahol szerintem 10 ember tud óránként átjutni. Volt népharag, tolakodás, kis elveszett kínai csoport egymásba kapaszkodva, hollandok akik kiosztották a honfitársaikat (mármint a biztonsági személyzetet) és hát volt egy nagyon béna security csapat, szerintem valahol a betanuló pályakezdők és az alkamassági vizsgán megbukott de politikailag korrektségből mégsem elutasítottak között. Volt nekik egy kis átvilágító berendezésük amit szerintem csoportokra nem hitelesítettek a kapacitása miatt.




Aztán az udvariasságomon a józan ész győzedelmeskedett, magam mögé utasítottam kb mindenkit aki még nem jutott be a vizsgáló-helységbe, majd az idegőrlő átvilágítás után (persze ha nem megy a sor, akkor mindenki nekiáll vitatkozni a kis majmokkal, akik erre idegesek lesznek és ahelyett, hogy nyomnák a gombot, tárogatják szét a kezüket mint valami politológiai elemző a választások után) indult a futás. A reptér egyik végéből 10 perc alatt átrohantam a másikba - szabályos sprint egy akadállyal - útlevél-ellenőrzés is volt. Kérdezte a tiszt: miért nem vidám, nem akar Cork-ba menni? Mondom akarok én de épp lekésem a gépet....




...még utánam kiáltott: 'fuss Forrest, fuss!' Megvolt a mai edzés is.