Baix Empodra - A Montgrí hegy tövében

Mivel sok lett a tömegből itt Barcelonában az ünnepi hétvégére elhatároztuk, hogy észak-Katalónia irányában meglógunk. Mivel Gyuri-Nagypapa is pont látogatóba jött hozzánk, a szálláskeresést a falusi-turizmus vendégház kategóriában indítottuk meg (Casa Rural).

Mivel ez volt az első ilyen kisérletünk (eddig szállodákban szálltunk), nagy volt az izgalom, hogy hogyan találunk egy olyan apartmant ami nem csak egy egész hétre bérelhető, és ami nem 15 személyes - merthogy ez a fajta szállás ideális azoknak akik nagy családdal vagy baráti társasággal 5-6 szobát sok fürdőszobával keresnek. Természetesen a foglalás sem olyan egyszerű, mint a booking.com már bejáratott oldalain. És végül sikerült: foglaltunk, utaltunk, előzetesen telefonon egyeztettünk a házigazdával és még oda is találtunk.

Maga a szállás L'Estartit halászfalujától 5 percre, a tengertől kevesebb, mint egy kilométerre egy farm pajtájából lett kialakítva, szépen stílusosan a rusztikust ötvözve némi modernnel. A felszerelés sose legyen rosszabb, mosogatógéptől az LCD tévén át a wifi-ig minden volt (igaz, a wifi nem nagyon működött). A régi pajtából három kétszobás-nappali-konyhás apartmant alakítottak ki, így nem csak mi voltunk kint a mező közepén. A medence, nyugágyakkal és napernyőkkel nagyon csábító volt, és mivel jó időnk volt sikerült is fürdőzni és ejtőzni. Virág kicsit sajnálta, hogy a cicák nem mentek oda hozzá, volt viszont egy csomó lehasznált bicikli és még gyerek-ülés is, így a szomszédos Torroella de Montgrí városkájába szépen be tudtunk karikázni. (ott azért meg kellett küzdeni a drótparipákkal, az enyémen pl. a fékek szinte egyáltalán nem fogtak ami a keskeny mellékutcákból kilépő járókelők veszélyeztetésére kiváló volt).

Az utunk során egy db múzeumba mentünk be, de az nagyon érdekes volt: ki tudja milyen indíttatásból Torroella de Montgrí egy 'Mediterrán múzeumot' rendezett be, ami a földközi tenger kultúráit, népeit és zenéit dolgozza fel határok nélkül, kifejezetten érdekes interaktív szekciókkal. Egy nívós film zárja a kiállítást előtte pedig hangszereket, zenéket, illatokat lehet kipróbálni és persze katalánul rengeteget olvasni. Aki angolul tévedne be, annak is élvezhető ám!

Sok középkori falu van a környéken (pl. Dali Gala-jának Pubol-ja is) amik nagyon kedves sétaterepne bizonyulnak, Peratallada egyik kis árkádos terén pedig a fagyizó is kiváló volt. A környéken egyébként fellelhető az első Ibériai település, rengeteg Római emlék de ha jobban a mélyére ásunk Görög és Föníciai nyomok is. A Mór világ hagyatéka csak hab a tortán, de az elég sokfelé megtalálható itt Spanyolországban.

Annyira szép időnk volt, hogy Calella de Parafrugell kis strandján fürödtünk, halakat nézegettünk és a sok színes napernyős étteremben meg is ebédeltünk. A jó idő egyébként végig kísért minket, olyan volt mintha egy kora júliusi nyaraláson lettünk volna - talán csak a napok voltak már érezhetően rövidebbek és a nap szelídebben perzselő.

Meglátogattunk az Illes Medes partjait olyan sétahajóval amelynek üvegfolyosó van a fenekén amiből karnyújtásnyira látszanak a halrajok, belefutottunk egy kalóz-fesztiválba ahol a gyerekeknek hab-partit rendeztek épp miközben a kicsit kelta hangzású kalóz-zenekar csinálta a hangulatot. Végül még Gironába is beugrottunk egy kis sétára és persze kávéra.

Tökéletes hosszú-hétvégi élmény volt, rengeteg szép látnivalóval és gyönyörű idővel. Jobbat ennél kívánni sem lehet. Az is biztos, hogy még visszalátogatunk erre a környékre, mert még vannak ám falvak amiket nem volt időnk megnézni.

Mercé 09 - tömegiszony

Ismét eljött a város nagy ünnepe (Fiesta grande), és mivel látogatónk is volt, gondoltuk, hogy kivételesen nem a bohócokat nézzük meg hanem a belvárosban látható hagyományos látványosságokat. Frissen és üdén bementünk reggel a városba ahol az ünnepnap délelőttjén még ráérősen rakták össze a bódékat és színpadokat, melegítettek a zenészek és csak turisták kószáltak az üres utcákon. Aztán már egy múzeumon túl, dél magasságában megjelent a tömeg, és mivel gondoltuk, hogy érdekes lenne megnézni a városház előtti téren az óriásokat és a 'castellers'-eket benyomultunk mi is a hullámzó ember-masszába.

Utóbb láttam a hírekben, hogy 12000 ember volt a téren, de nem lepett meg, ugyanis akkora tömeg volt, hogy mozdulni sem lehetett. Persze ezt egy babakocsival súlyosbítva éltük át, ráadásul a casteller-ek bevonuló útvonalán álltunk aminek hatására több csapat szabályosan átgázolt rajtunk ahogy behozták az élő tornyot. Aztán menekülőre fogtuk, persze patakokban folyt rólunk a víz mire áttoltam a babakocsit a tömegen. (ki lehet próbálni a budapesti metrón az élményt. Mikor már teljesen tele van egy kocsi, meg kell próbálni babakocsival felszállni az egyik ajtón, áttolni a metrókocsi belsejében és kiszállni egy másik ajtón. Persze mielőtt még elindulna az állomásról)

Ezek után már inkább el is szöktünk a városból is egy hosszabbított hétvégére Baix Emporda partjaira és falvaiba, ahol kipróbáltuk a 'casa rural' intézményét amelyről majd holnap mesélünk.

Bent vagyunk az előszobában

Azt tudtuk és hamar érzékeltük is, hogy a katalánok nem éppen a nyitottságukról híresek, így nem igazán lepődünk meg, hogyha teljesen elkülönülnek itt a házon belül, nem köszönnek és nem is nagyon érintkeznek a spanyolokkal, vagy esetleg velünk, külföldiekkel.

Nehéz közéjük bekerülni, hiába mosolygunk lelkesen, köszöngetünk barátságosan, udvariaskodunk kitartóan, itt kérem falak, ajtók, zárak, reteszek vannak, nehogy valaki bejusson rajtuk a szentélybe.

De mi most valahogy áttörtünk az első gátakon és bejutottunk valahova, ami még nem a BENT, de azért már nem is KINT. és mindezt azzal sikerült elérni, hogy felvették Virágot a környék egyik legjobban ismert iskolájába, ahova minden katalán jár és ahova mindenki be akar jutni, de csak kevés a kiválasztott.

Szóval, egyik nap, amikor az iskolai egyenruhába kellett menni suliba, hazafele jövet több szomszéddal is találkoztunk az utcán és az udvaron és láss csodát: kiderült, hogy tudnak köszönni és még mosolyogtak is. Szóval, eddig is láttak már minket, megismernek, de most hogy Virág a Grévol egyenruhában feszít, hirtelen már barátkozhatunk is!

Egyelőre még csak az egyenruhát vetettük be, de vajon mi lesz, hogyha majd megszólalunk katalánul??? Lehet, hogy a végén még barátkozni fognak velünk? Persze ez még csak a távoli jövő, most megelégszünk a köszöngetéssel, a mosolyokkal és büszkék vagyunk, hogy mindehhez csak egy év kellett (a spanyoltanárunknak 7 éven keresztül nem sikerült igazán katalánokkal kapcsolatot létesítenie, pedig spanyol és tökéletesen beszél katalánul is).

És még egy szülői értekezet

A héten kiderült, hogy a házunkban is szerveznek angolórákat gyerekek, ezért gyorsan szerveztek is egy tájékoztató szülői értekezletet, ahol elmondták, hogy mikor, milyen csoportokban szervezik majd itt az angoloktatást.

Ha nem lettem volna ott, el sem hinném, hogy ez tényleg így zajlik itt, de most Ti azért nyugodtan higgyétek el, ez itt a valóság!

A hatra meghirdetett értekezletnél persze nem meglepő, hogy hat előtt még csak mi lófráltunk Virággal a kertben, majd hat körül elkezdtek szállingózni az emberek és fél hétkor már le is ültek szépen az előkészített székekre az anyukák. Képzeljetek el kb. 20 anyukát egy közösségi teremben, aminek a végében a kisebb gyerekek játszanak, a nyitott ajtaja pedig az udvarra nyílik, ahol a nagyobb gyerekek nyúzzák egymást.

Az alaphangulat ugye adott: kisgyerekek egymást verik a véges számú játékok megszerzéséért, néhány anyuka a szó szerint 1-2 napja született kisbabáját szoptatja, majd adja kézről-kézre, a nagy gyerekek kint verekszenek, ordibálnak.

Elkezdődik a prezentáció, ami abból áll, hogy egy angoltanár próbálja elmondani, hogy majd mi is lesz ezeken az órákon, közben pedig a háttérben bekapcsol néhány demovideót, hogyha esetleg az alapzaj nem lenne valakinek elég. Az anyukákat láthatóan nem nagyon érdekli a módszertan vagy a csoportok egymásra épülése, senki nem jegyzetel rajtam kívül, de mindenki nagyon vidám és lelkes. A picibabákat most már kb. mindenki végigfogdosta, megpuszilgatta, hangosan dícsérik az anyukákat, akik pár nappal a szülés után is már milyen jól néznek ki, van aki telefonálgat közben, szóval jó a hangulat, mindenki jól érzi magát. Még az is lehet, hogyha egy pillanatra megállítanánk az időt és megkérdeznénk tőlük, hogy miért is vagyunk most itt, akkor némelyikük nem tudná...

A felbolydulás csak akkor jön, amikor a tanár kiosztja a csoportbeosztást! merthogy ez egy két oszlopból és három sorból álló táblázat, színekkel, csoportnevekkel, szóval ez már túl bonyi... Merthogy annyit kell csinálni, hogy átgondolja az ember, hogy hány éves a gyereke (mondjuk a mi esetünkben 3), ki kell keresni, hogy a 3-as számhoz melyik szín tartozik (sárga) és akkor már látjuk is, hogy ez a csoport kedden délután 17:30-18:30 között lesz.

De ugye mi van, ha nem tudjuk, hogy hány éves a gyerekünk? Vagy nem ismerjük a színeket? Vagy esetleg a napokat? Vagy bármi... Szóval ezt a táblázatot legalább fél órába telik mindenkinek értelmezni.

A legérdekesebb az az, hogy egyetlen kérdés sincs a tanár végzettségéről, a módszerről, a tananyagról, árakról, stb. Itt a lényeg a társaság, hogy a gyerekek együtt legyenek, persze az angolnak azért van presztízse, de ha az urd lenne a trendi, akkor a szülők arra íratnák be csemetéiket. A bemutató végén persze az összes anyuka lelkiismeretesen kitölti a jelentkezési lapot, bár ennek is minden sorát jól megbeszélik egymással és gondolom, hogy már alig várják, hogy míg a gyerekek majd bent tanulnak angolul, ők kint egy órán keresztül beszélgethessenek jó nagyokat.

Töltött cukkinikarikák

Van ám még jó ötlet vacsorára, ami ráadásul még gyorsan el is készül, könnyű és finom. Itt van például megint egy, amit millióképpen lehet variálni, és még talán elrontani sem nagyon lehet.

Töltött cukkini

Hozzávalók:

2-3 cukkini

Sonkakockák

Fűszerek

2 dl főzőtejszín

1 tojás

Sajtkockák (bármilyen sajt lehet, akár camembert is)

Néhány szelet kenyér

Mustár

Előmelegítjük a sütőt 200 fokra, mossuk meg a cukkiniket, vágjuk le a végeiket és fektessük egy kivajazott hőálló tál aljára a karikákra szeletelt cukkinit (a közepükből vájjuk ki a puha, magos részt)! A tölteléket készítsük el úgy, hogy jól összekeverjük a néhány szelet kenyeret 1 tojással, sonkakokcákkal, sajtkockákkal (vagy sajtreszelékkel), mustárral és fűszerezzük ízlés szerint sóval, borral vagy mondjuk provence-I fűszerkeverékkel.

Ezzel a töltelékkel tömjük meg a cukkinikarikákat, a maradékot rakhatjuk melléjük is, majd az egészet öntsük le a tejszínnel és süssük készre kb. 20 perc alatt, míg meg nem pirul kicsit a teteje.

Szerintem nagyon finom, akárhogy is fűszerezzük, akármivel töltjük és így legalább némi kis cukkinit is csempészhetünk a családi menübe, nem is tűnik annyira fel senkinek.

Krémsajtos palacsintatekercsek salátaágyon

Nyáron néha annyira meleg volt, hogy napközben nem esett igazán jól az étel, legfeljebb valami hideg leves, egy kis saláta, így aztán estére kellett valami finomságot az asztalra varázsolni. Mivel persze este nem túl jó teletömni a hasunkat mondjuk csülökkel (hmmm, miért is nem???), ezért aztán el kellett kezdenem gyűtjögetni a meleg, de mégsem túl nehéz ételek listáját. Ebben most már a helyi főzős magazinok is adnak ötletet, úgyhogy ezekből majd szépen lassan meg is osztok veletek néhányat. Most, hogy Virág délben a suliban eszik, azt hiszem, hogy az anyai aggodalom miatt ősszel is eszünk majd mindig valami főttet vacsorára, “nehogy éhen haljon a gyermek” – erre persze semmi ok nincs, hiszen mindig mindent megeszik általában a suliban. Íme a sorozat első büszkesége:

Krémsajtos palacsintatekercsek salátaágyon

(jó hosszú lett a neve, de legalább elárulja a lényeget)

Hozzávalók:

80 g liszt

1 tojás

180 ml tej

vaj

3 póréhagyma apróra szeletelve

Petrezselyem

200 g krémsajt

Darált dió (6-8 darab)

Darált pisztácia (6-8 darab)

Fél citrom reszelt héja

Saláta

Olaj

Só, bors, fűszerek

Először is kikeverjük a tészta alapját a lisztből, olvasztott margarinból és a tej feléből. Ehhez keverjük majd hozzá a fűszerekből, hagymából, petrezselyemből tojással és maradék tejjel felvert keveréket, majd az egészet betesszük fóliával letakarva, fél órára pihenni a hűtőbe. A fél óra elteltével egy olajjal kikent palacsintasütőben kisütjük belőle a palacsintákat.

Míg a tészta a hűtőben pihen, összekeverjük a krémsajtot a darált dióval, darált pisztáciával, beleszórjuk a fél citrom reszelt héját, sózzuk, borsozzuk, majd megkenjük vele a palacsintákat.

A felcsavart palacsintákat ferdén feldaraboljuk és salátaágyra fektetjük. A salátát amúgy meglocsolhatjuk valamilyen joghurtos öntettel is, úgy még finomabb.

Én azzal variáltam még egy kicsit, hogy a palacsinták felénél a tésztába daráltam néhány szárított paradicsomot, amitől nemcsak a színe lett pirosas, hanem pikánsabb is lett a tészta tőle. De ennyi erővel el tudom képzelni egy kis spenóttal, brokkolival, hogy zöld roládunk is legyen. A töltelékbe pedig aztán bármi mehet, akár reszelt sajt, akár bacon, akár egy kis mustár, szóval ez egy jó kis alapkaja, amit millióképpen lehet variálni. Jó kísérletezést!

Járványmizéria

Miután az utóbbi napokat egyenruhák, iskolai törölközők, előkék hímzésével töltöttem, tegnap nem igazán tudtam örülni az iskolai megelőző rendelkezésnek, miszerint az első nap után a gyerekek ne vigyenek be többet saját törölközőt, előkét (amiből persze napi egy kellett), mert a járvány megelőzésének érdekében a második naptól kezdve eldobható papírtörlőket és papírelőkéket használnak.

Próbáltam nem nagyon csúnyán nézni, amikor ezt bejelentették, végülis csak pár napi hímzés volt felesleges, amit ha talán múlt héten átgondolnak, akkor talán már el sem kezdek, de hát ez van. Legalább rájöttem, hogy melyik hímzéstípus a legjobb betűk írásához és azon is erősen csodálkoztam, hogy anno a nagymamámék hogyan tudtak annyira gyönyörű, szabályos matyóvirágokat hímezni. Kész csoda!

Első iskolai nap

Túl vagyunk az első iskolai napon és nem is sikerült annyira rosszul, mint amennyire féltünk tőle! Nagy lendülettel, iskolatáskával indultunk neki reggel az 5 perces sétának, még Max is velünk jött, így aztán Virág tényleg érezte, hogy ez egy nagy esemény. Végigcsacsogta az utat az iskoláig, aminek örültünk ugyan, de azt is lehetett sejteni, hogy ez csak a belső feszültség leplezése...

Az itteni iskolában 9-kor kezdődik a tanítás, ennek megfelelően háromnegyed kilenckor kell minden osztálynak és a szülőknek az utcán várakozni. Mivel ez Virág iskolája esetében legalább 26 osztálynyi gyereket jelent, hatalmas a tömeg a járdán, vannak akik az úttestre szorulnak, ahol amúgy sem lehet közlekedni ilyenkor, mert a szülők parkolóhely hiányában az út közepére parkolnak. Mi arra próbáltunk vigyázni, hogy apró kis Virágunkat a lábak között el ne hagyjuk, bár nehéz lett volna, mert ekkorra már ő is érezte, hogy kezd fokozódni a hangulat és élesedik a helyzet, szorította erősen a kezünket. Valamikor háromnegyed és egész között ajtónyitás és az előbb említett csorda megpróbál egyszerre benyomulni két nagy ajtón. Aki sérülésmentesen bejut, mehet is az osztálytermébe, a többiek az orvosi szobán várják sebeik lekezelését...

A kicsik (3 és 4 éves osztályok) termei szerencsére a földszinten vannak, így a lépcsős tolakodást már nem kellett végigharcolnunk. Bementünk az osztályterembe, ahol már megvan Virág kis sárga akasztója mellette a fényképével, ahova a hátizsákot kell felakasztani. Ezután felvehettük a köpenyt és máris kezdett kialakulni az egységes osztálykép: 25 egyforma kis manó, zöld-fehér csíkos köpenyben. Na jó, a kép nem volt ennyire szép: néhányan sírtak és voltak, akik ordítottak. Persze páran nyugodtak maradtak, talán csak azért, mert még álmosak voltak, vagy egyszerűen nem fogták még fel, hogy mi vár rájuk, de lehet, hogy a pár hónapos koruk óta tartó bölcsőde, óvoda után már szemük se rezzen, hogyha egész nap valahol a szülőktől messze kell lenniük.. (a második napra már ők is rájöttek a rideg valóságra, és ők is sírtak)

Virág nyugodt volt, bár nagyon ráncolta a homlokát, hogy mi lesz itt. Max elrohant dolgozni, akkor még nem is volt nagy baj, de azért erősen szorította a kezem, hogy én még azért maradjak. Aztán mikor már csak a kínai anyuka és én maradtunk, akkor elkezdtük mi is a búcsúzást. A tanítónéni segített gyorsan a figyelemelterelésben, így aztán kisebb sírással megúsztuk a búcsút. A folyosón pedig a kínai anyukával felváltva tapadtunk a tejüveg kis kukkoló nyílására, hogy ellenőrizzük, megnyugodtak-e már a gyerekek. Szegény anyukának a két lányát két különböző osztályba rakták be, így rohangálhatott a két ajtó között aggódva...

Aztán teltek-múltak az órák (Max és én aggódva nyugtattuk egymást, hogy biztos minden rendben van) és eljött a háromnegyed 5. Most az iskola hátsó kapujánál kellett tolongani, de már csak a 3 és 4 éves osztályok szüleivel, tehát durván 100 gyerek szülőjével. Nemsokára nyílt a kapu, ahol most a szülők taposták agyon egymást, ki-ki kereste a saját csemetéjét. Virág már messziről kiszúrta, hogy hol jövök és a lábak között átbújva futott gyorsan hozzám és kapaszkodott most már erősen belém. Láthatóan jól érezte magát, állítólag nagyon jól viselkedett egész nap, sokat evett és ő aludt délben a legtöbbet (meg is jegyezték, hogy erről a nagy pihengetésről le is kell majd ám szokni, mert egy 3 éves gyerek ne nagyon aludjon ekkorát.. Én pedig mondtam, hogy nyugodtan keltsék fel - már ha tudják, haha).

Hazafele és itthon Virágnak persze be sem állt a szája, mesélte, hogy mi történt, miket csináltak, hogy sárga a csúszda, van hozzá mászóka, de lépcső nincs, van lógódzkodó, volt egy kisfiú, aki a WC-ben a földön sírt sokat, van sokféle könyv, lehet inni kérni, egyik kislány el akarta venni a köpenyét, jó volt aludni az új matracon, két kis WC van a teremnél, nagyon finom volt az ebéd, de volt benne valami gusztustalan, egyik tanítónéninek lógós fülbevalója van, stb.

Ehhez hasonló élményekkel tért haza a nagy megfigyelő Virág első nap, amiket gyorsan le is rajzoltunk egy kis naplóba és izgatottan várjuk, hogy mit hoz a holnap.

a la recherche du fagyikehehely perdu

szeretnénk megemlíteni, hogy a fagyikelyhes lúzerszériánk végére értünk, ma reggel ugyanis egy Farggi-ban sikerült fagyiznunk (nem életünkben először ugyan, de a nyár eleje óta igen), és hirtelen megvolt minden a fagyiban amitől egy kehely több, mint néhány íz összessége.

ha valaki Barcelonában jár (vagy valahol Spanyolország olyan szerencsés pontján ahol szintén van ilyen fagyizó), akkor melegben melegen tudjuk ajánlani. (Vállalkozó szelleműeknek pedig a cég franchise modell sikerét érdemes meg-guglizni)

Chicago skyline

Ismét az óceán másik oldalára szólított a kötelesség. Ez általában Chicago-t jelent hajnali keléssel, misztikus felhőkbe burkolózó felhőkarcolókkal, az utcaszint alatti alagutakban padlógázzal száguldó taxikkal, a Michigan av-en a boltok között hömpölygő tömeggel, a tó partján éjjel-nappal futó emberekkel, a loop irodái között laptokokkal siető üzletemberekkel, a minden-sarki starbucks-ban wireless-en lógó fiatalokkal, a nagyhangú újságárusokkal és természetesen sok munkával.

Tavasszal és nyáron Chicago fülledt, párás és meleg. A parkokban sportolnak, sétálnak és heverésznek az emberek, a tó vonalán futó lakeshore drive melletti strandröplabda pályákon százak próbálják játékban tartani a labdát, sok a szabadtéri rendezvény és a biciklis. Télen viszont érdemes messzire elkerülni a latyakos utcákat és a fagyos szelet ami mindenen átfúj és jobban fagyaszt mint egy gorenje.

A near north felhőkarcolóiban esténként lakások százai pislákolnak amitől olyan a városkép mintha karácsonyi dísz lenne. Függönyöket sem nagyon szereltek az amúgy sem nyitható ablakokra, John a harminchetedikről akár át is integethetne Tracy-nek aki a szemközti torony negyvenharmadik emeletén lakik. De nem teszi, mert vagy tévézik vagy rohan. Mindenki rohan, pedig még szabadságuk is csak 10 nap van egy évben. Viszont legalább lelkesen rohannak, szeretik a munkájukat és talán annak is élnek. Hátizsákjukban laptop, bal kézben starbucks kávé, jobb kézben blackberry vagy iPhone. Chicagoban egyébként már véget ért a krízis, lendülnek már felfelé. Obama beszédet mondott a minap az egészségügyről amit gatyába szeretne rázni, Oprah pedig (24 éve az egyik legnézettebb beszélgetősó fekete háziasszonya) lezárta a Magnificent Mile kellős közepét egy hatalmas színpaddal ahová koncertek és ilyen-olyan hírességek vonzották be a külsőbb negyedek lakóit. Buliztak egyet délután öt és hét között, és rohantak is tovább. Barcelonában hétkor még ki sem nyitottak az éttermek....

A béka Tossát dobott

Mit lehet tenni, mikor egy szombat reggel arra ébredünk, hogy sűrű felhőtakaró alá bújt a város pedig mi még szerettünk volna megfürödni a nyár végi napsugarakban? Időjárás-elemzést! Talán a Pireneusok és a tenger kölcsönhatása miatt vagy csak a várost körülvevő hegyek miatt, de nálunk gyakran egészen más az idő mint amit előrejeleznek, akár csak az előző nap. Viszont amit reggel mondanak az legalább aznapra általában igaz. Ha Barcelona felhős, akkor sokszor vagy északra vagy délre indulva szép napos időnk lehet még aznap.

Mivel a béka nekünk Costa Bravá-t dobott, elmentünk a kb. egy óra autózásnyira lévő Tossa Del Mar apró városkájába, ahol a nyári túristaroham már kezd kifogyni és így több volt a spanyol mint a külföldi és tömegiszonyt sem kaptunk. Találtam egy kis weblapot ahol leírják, hogy milyen strandok vannak a városka körül - és persze a nagystrandon kívül rengeteg kis öblöcske van. Mi az egyszerűség kedvéért a város északi strandjához mentünk, ami búvár-paradicsomnak tűnt, ugyanis ez itt a Costa Brava egyik fő starthelye a merüléshez. Hatalmas palackokkal mindenféle termo és védőszerelésbe bújt búvárcsapatok caplattak be a vízbe mellettünk, és amikor a napozás után már jól esett egy kis csobbanás fel is húztam a szemüveget, hogy megnézzem mi van a víz alatt.

A sziklákon zúgó hullámverés sokkal ilyesztőbbnek látszik, mint amennyire az. Egy-két méterre a hatalmasat robajló és magasba fröcskölő zuhatag mellett már nyugodtan lehet lebegni és a meredeken a mélybe zuhanó kőfal mellett úszkáló halrajokat nézni. Mivel az első víz alatti élményem a vörös tengernél volt Dahab környékén, az eddigi európai halnézegetős események inkább színtelennek és uncsinak hatottak. Ma azonban többször is halrajok vettek körül és szinte karnyújtásnyira voltam tőlük amikor felém úszak mint egy felhő.

Persze Virágnak is tetszett a tenger, Zsuzsi meg eljutott napozás közben valamilyen izgalmas könyv végére - így teljes volt a családi öröm. Megebédeltünk a strand kis chiringuitójában és még egy fagyira is beültünk az egyik kávézóban (és sajnos továbbra sem találtunk rá arra a kehelyre ami miatt érdemes autóba ülni, viszont legalább a strand és a kocsi között útba esett).

Van ám ennek a Costa Bravának egy hangulata ami a könnyed nyaralást és tengerparti ellazulást csomagolja nagyon romantikus szikláktól szabdalt tengerparti öblöcskék vásznára, természetesen mélykék kerettel. Itt is van víz a sarkon túl, de nem ugyanaz...

Rövid állatkerti híreink

Az állatkertet most nyáron még gyakrabban látogatjuk Virággal, hiszen jó hosszúak a nappalok és nemcsak a hűvösebb nyári estéken, de még a forró délelőttökön is élvezet sétálgatni az állatkerti hatalmas fák árnyékában. Mostanság nagyon nagy a mozgolódás és sok a fejlesztés az állatkert háza táján. Néhány év múlva megnyit az állatkerthez tartozó tengeri állatkert a környékünkön és láthatóan már ennek részeként a régi, belvárosi állatkertet is kezdik átalakítani.

Az eddigi 1-2 oroszlán helyett most 3 nőstény és egy hímoroszlán van, de ott valami nagyon nem stimmel, mert a hím állandóan ordít. De azzal a tipikus “Meneküljetek, mert mindjárt szétszedlek benneteket!” ordítással. Tényleg félelmetes…

Érkezett egy új elefánt is: Yoyo, akit még nem engedtek össze az eddigi Susi-val, de állítólag nagyon kedvelik egymást.

Nemsokára komodói varánusz is lesz az állatkertben, amit még csak plakátok jeleznek és hatalmas munkagépekkel készítik a helyet neki..

Két csimpánz egymásba szeretett és állítólag már kézenfogva sétálgatnak is egymással, de persze nem csak kettesben, mögöttük felügyelve megy mindig a mamacsimpánz.

Született egy kis orangutan is nemrégen.

A delfinshow is kicsit más volt nyáron: azt mutatták be, hogy milyen módszerekkel tanítják be a delfineknek a produkciót és ezt sokszor egy kicsi (3 éves) delfinnel szemléltették, amit Virág persze nagyon élvezett, hiszen vele egyidős volt a delfin.

Ennyit mára, de figyelünk nagyon és amint van újdonság, jelentkezünk!

Egyenruha

A helyi iskolákban mindenhol van valamilyen egyenruha, valahol csak egyenköpeny, valahol (mint ahogy Virág iskolájában is) pedig mindenféle egyenruha. Ez akkor derült ki, amikor nyár elején az iskolában kezünkbe nyomták két varrodának a névjegykártyáját, ahol beszerezhetjük az iskolai egyenruhát. Miután mindenkitől azt hallottuk, hogy szinte lehetetlen egyszerre és megfelelő méretben megvenni ezeket, nagy félelemmel indultunk neki a vásárlásnak. Nekünk úgy tűnik szerencsénk volt, mert egyszerre, egy boltból sikerült mindent megvenni, ahol a néni nagy kereskedelmi gyakorlattal még némi “kedvezményt” is adott nekünk.

Persze bármennyi kedvezményt mondhatott volna, hiszen az alapárak nem voltak a ruhákon és mivel ezek egyedi darabok, nem is nagyon állnak versenyben senkivel. Na de ez itt Barcelona! Itt mindenki a környéki kis boltokban vesz meg mindent, még a szomszédos kerületekbe is ritkán látogatnak el a helyiek és lám még az iskola is csak a helyi varrodákkal dolgozik. Ott pedig mindenki azt mond, amit akar.

Visszatérve kis boltunkra: a néni egy tényleg pici, sötét kis boltocskában árul, aminek talán nem is nagyon lenne forgalma, ha az iskolai egyenruhákat nem csak innen lehetne beszerezni. Amikor Virággal tanácstalanul beléptünk a boltba, csak a névjegyet tudtuk megvillantani és elmondtam, hogy Virág a Grévol iskolát kezdi szeptemberben, azért vagyunk most itt. Ennél több információnk nem is volt, de neki már ennyi is elég volt. Elkezdte kipakolni az egyenruhákat, amiket meg kell venni iskolakezdéshez: köpeny, hosszú melegítő nadrág, melegítő felső, hosszú ujjú felső, rövid ujjú felső, rövid nadrág és hátizsák. Én csak néztem és azon gondolkodtam, hogy vajon mit pakolhat még ki: egyenzoknit, egyentrikót, egyenkabátot… De szerencsére “csak” ennyi volt, Virág persze el volt ragadtatva a nagy halom ruhától, én már kevésbé az árától…

De a néni váltig állította, hogy majd ha lesznek Virágnak kistestvérei és ugyanebbe az iskolába járnak, hordhatják ők is ezeket a ruhákat, így aztán ez igazából nem is drága! Én meg elképzeltem, hogy az egy éven át kirándulásokra és iskolai sportversenyekre, akadályversenyekre hordott melegítőnadrág milyen szép állapotban lesz az év végére…

Azóta már csak azzal foglalatoskodom, hogy mindegyikre “jól láthatóan” bele legyen hímezve Virág neve. VIRÁG AMBRÓZY. Tulajdonképpen nem is gondoltam eddig, hogy ez nagyon sok betű, túl sok. És azok a fránya G, R, B betűk… Hívhattuk volna Évának, az jó rövid és könnyű, de igazából az Ambrózy sem semmi… Az első teljes név hímzés után úgy döntöttem, hogy csak VIRÁG-ot hímzek, nem hinném, hogy sok más Virág lesz a suliban, a sok José, Sergi, Pablo, Carla és Lucia között pedig már talán ez is elég lesz.

Első szülői katalánul

Mivel nemsokára (szeptember közepén) kezdődik Virágnak a suli, megkezdődött a nagy készülődés is! Tegnap voltunk Virággal életünk első katalán szülői értekezletén. Talán már az is sokat mond, hogy este nyolctól tíz utánig tartott, hiszen itt semmit nem szabad elkapkodni, mindennek meg kell adni a módját. Nem mintha nem hangzottak volna el fontos információk, de azért hogyha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor ezt egy órában bőven el lehetett volna mondani. Na sebaj, én kifejezetten örültem annak, hogy szájbarágós volt és sokszor elmondtak mindent, így legalább többé-kevésbé (szerencsére végeredményben inkább többé) sikerült megérteni, hogy miről is van éppen szó.

Virág nagyon izgatott volt, ünneplő ruhát vett fel és magára aggatott mindent, ami csak a keze ügyébe akadt: karkötő, masnis hajráf és az én egyik nyakláncom.

Így aztán elég nehéz lett volna eltitkolnunk, hogy a mi családunkból a többiekkel ellentétben nem a kedves szülők, hanem Virág és én jelentünk meg. Fogadkoztam is a tanítónéninek, hogy sajnos a férjem (éppen) külföldön van és hogy Virág megígérte, hogy csöndben lesz. Amúgy tényleg csöndben is volt, amit a szülőtársakról már kevésbé lehetett elmondani. De hát ez itt Spanyolország, bármi elhangzik, azt utána meg kell vitatni, mindenkinek van egy okos hozzászólása, tanácsa, kérdése. Persze a tanárokat sem kell félteni! Talán éppen az évek tapasztalatainak köszönhetően az egész szülői értekezlet (3 éves csoport esetében!!!!) teljes tanári kar felvonultatásával, Power Point prezentációval zajlik, már-már azt éreztetve, hogy a gyerekeinket mintha legalábbis a Sorbonne-ra vették volna fel.

Mindenféléről volt itt szó: kirándulásokról, múzeumlátogatásokról, sokféle projektről, amiken majd hetente dolgoznak a manók és persze nem maradt ki a zenei, informatikai, mozgáskoordinációs, művészeti oktatás sem. Lesz még nekik angol foglalkozás is, énekekkel, mondókákkal és úszásoktatás. Az úszásoktató egy kopasz fiatalember, aki a szülők elé penderülve fél órás stand-up comedy-be illő kis magánszámot adott elő természetesen az ő óráinak a fontosságáról. Virágnál egyből jó ponttal indult, hiszen az óvóbácsi is kopasz volt. Reméljük, hogy amikor sorban löki be őket a mélyvízbe, akkor is megmarad a szerelem…

Le a kalappal amúgy a tanárok előtt, hogy az esti fülledt, párás levegő nélküli teremben, teljesen áttizzadt ruhákban is állták a sokszor már zavaróan okoskodó szülők kérdéseit. Valószínűleg ezek után a gyerekekkel már tényleg gyerekjáték lesz a munka!

Virág nagyon élvezte, közben kiolvasta a teremben található összes könyvet és már csak az utolsó negyed órában kérdezgette folyamatosan, hogy “miért szövegelnek ennyit?”.

A tanárokon kívül én is kicsit leizzadtam a nagy figyelésben, de hála a nyári kis online katalán tanfolyamomnak egyáltalán nem éreztem magam elveszve. Csak azért imádkoztam, hogy ne kelljen megszólalni, mert akkor aztán bajban lettünk volna. De erre szerencsére nem került sor.

Ezután már majd csak a tanítónénivel lesz még egy személyes találkánk, de ott már lehet spanyolul is beszélni (legalábbis én ezzel hitegetem magam). Folyt. Köv.