Járműpark-bővülés

nem egyszerű itt az autóvásárlás... hetek, hónapok teltek-múltak mire ki tudtam választani hogy milyen autó legyen a fenekünk alatt, aztán újabb hetek-hónapok mire meg is tudtam rendelni. Aztán azóta csak várni kellett... és várni...

BMW on board

...volt közben mercedesünk csillaggal, audink karikával és automata váltóval, eleinte még alfánk bézs bőrrel... 

aztán tegnap révbe értünk, átvehettem a család legújabb szekerét!

teljes lett a flotta. nagy az öröm

Szent Márton napi interkulturális élmény

Virág óvodájában van német, angol és katalán csoport is, így aztán mindegyik nemzet kis kultúrájából csipegetnek egy kicsit a programok szervezésénél. Most például a német csoport szervezte meg a Szent Márton napi lampionos felvonulást.

Jó előre minden szülő megkapta három nyelven az eredeti német monda leírását, nehogy tudatlanul érkezzünk az alkalomra és persze kiosztották a ilyenkor szokásos ének szövegét is kottával együtt. Mint kiderült, ezeket a német szülők természetesen az anyatejjel együtt már magukba szívták, a többiek közül pedig csak mi vettük komolyan ezek tanulmányozását. Merthogy Virággal mi már itthon szerepjátékban eljátszottuk, hogy mi is történt Kr. U. 300 körül a “híres” Márton lovaggal és bőszen gyakoroltuk a német szövegű dalocskát is. A lapon még az is kérés volt, hogy mindenki vigyen magával házilag készített süteményt, innivalót és egy jó erős 60 cm-es fabotot, amire majd a lampiont lehet erősíteni. A házilag készített sütemény nálunk a kekszes csokigolyó lett, ezt is természetesen Virággal közösen készítettük, gyúrtuk a kis golyókat és aztán beleforgattuk színes cukordíszbe. Szóval nagy buli volt. 60 cm-es erős botot nem találtunk a környéken, így a túrabotunkat vittük helyette. A helyszínen kiderült, hogy ebből sem kellett volna nagy ügyet csinálni, ugyanis mivel a szokás szerint soha senki nem visz botot, az óvoda előre szerzett botokat…

Na, nem gond, ott álltunk teljes készültségben, mindenki kapott egy lampiont (papírból készítette a német csoport, a közepébe pedig gyertyát állítottak), aztán rájöttek a német óvónők is a nagy turpisságra! A helyzet ugyanis az, hogy ilyentájt Németországban már jó sötét van, így aztán tényleg nagy buli a lampionnal kódorogni a sötét utcákon. Barcelonában viszont este 6 és 8 között még nagyban zajlik az élet és nincs túl sötét. Hát mit volt mit tenni, nekiindultunk így is a nagy körútnak az óvoda körüli utcákon és énekeltük az “Ich gehe mit meiner Laterne…” éneket (legalábbis a németek és mi) a lelkes német gitáros apukákkal, akik között ruházat alapján voltak elvont Minnesänger típusúak és voltak szegecses öves rokkerek is – a közös csak az volt bennük, hogy nagyon szenvedtek attól, hogy lassú tempóban legalább negyvenszer kellett ugyanazt az éneket eljátszaniuk.

Miután visszaértünk az óvodába, jött a nagy evészet-ivászat, a terülj-terülj asztalra került ott minden, amit a különböző népek anyukái jónak találtak: túrótorta, darabolt ananász, olajbogyótál, sonka (lehet, hogy ezt egy lelkes spanyol apuka készítette…) és persze a mi kis golyócskáink. Ezután még lett volna valami kis előadás is Márton lovagunkról és közös éneklés, de ezek érdeklődés hiányában elmaradtak, a gyerekeket ugyanis jobban lekötötte a sokféle étel-ital és az, hogy rájöttek, hogyha elborítják a lampionokat, akkor a gyertya meggyújtja a papírkeretet és az egész nagy lángra kap, ami sokkal izgalmasabb, mint bármi más. A szülők gyorsan eloltogatták a kisebb-nagyobb tüzeket és mindenki gyorsan hazafelé vette útját. Persze ez is kultúrák szerinti megoszlásban történt: a németek és a hollandok már 7 körül indultak, mert ugye a gyereknek legkésőbb fél nyolckor ágyban a helye, a spanyolok szerintem még éjfélkor is ott buliznának, ha lehetne.

Hát, egy-egy ilyen alkalom azt hiszem, hogy többet mond az embernek a kulturális különbségekről, mint amennyit otthon bármilyen nemzetközi kommunikációs képzésen meg tudnak tanítani…

Családunk új barátja, Wii

A nemzetközi közösségekben is éppúgy megvannak a divatos dolgok, mint mondjuk gyerekkorunkban volt a jojo, a Barbie vagy a hullahopp karika. Most éppen Wii őrületben van mindenki a környéken. Hogyha Max a kollegáival vacsorán beszélget, akkor ott is ez a téma és az otthon ülő külföldi anyukák is erről áradoznak. Gyorsan utána is jártunk, hogy mi is ez a Wii: a Nintendo új fejlesztésű videójátéka, amivel a tévére csatlakozva lehet játszani, de a régi videójátékoknál sokkal fejlettebb módon. Tehát van egy kütyü, amit össze kell kapcsolni a tévével és olyan programot tudunk rajta futtatni, amilyen DVD-t éppen megvettünk. Lehet rajta játszani kicsiknek (mondjuk egy jegesmedvekölyköt kell úgy irányítani a kis távirányítós manccsal, hogy megegye a fókákat, miközben a nagymackót nem ébreszti fel), vagy lehet rajta nagyobbaknak való játékokat játszani, de lehet sportolni is. A lényeg, hogy a kütyü érzékeli a kezünkben lévő távirányítót vagy a lábunk alatt lévő tornapadot vagy tornaszőnyeget és az ezekben okosan elhelyezett érzékelőkön keresztül mindig azonnal mutatja is a képernyőn, hogy jó helyen van-e a súlypontunk, mennyire remeg a lábunk, milyen erős az adott izom, stb. Szóval ez már szinte felér egy személyi edzővel (szegény Claudio, lehet, hogy ezért egyre kevesebb az ügyfele mostanában…)!

Max, a gondos férj és apa vett is gyorsan a családjának egy ilyet, nehogy szégyenbe kerüljünk a külföldi bagázsban. (De lehet, hogy az volt a mögöttes szándék, hogy jól lekössük magunkat, míg ő mostanában sokat utazik a munkája miatt.)

A WiiFit program nagyon okosan van ám kitalálva módszertanilag. Vannak benne Jógagyakorlatok, Aerobic gyakorlatok, Erősítő gyakorlatok és Egyensúlyi gyakorlatok. Amikor megvesszük a DVD-t, akkor ezekből csak néhány van aktiválva, majd amikor már megfelelő percet edzettünk, akkor bónuszként kapjuk az újabb típusú feladatokat.

Szóval ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor mondjuk 10 percen át hullahoppkarikáztunk (hullahoppkarika nélkül) és már nem érezzük a derekunkat, csípőnket, akkor kiírja nekünk a gép, hogy “Nagyon jól csináltad, bónuszként megkapod a 20 perces csomagot is, hogy legközelebb ne kelljen 10 percnél megállnod.” Vagy: “a jobb lábad erősítésén kell még kicsit javítanod, ehhez most adunk neked egy nagyon hatékony gyakorlatot ajándékba”.

De minden feladatra pontszámot is kapunk ám, így egyből tudhatjuk, hogy hova tegyük magunkat. Akkor voltam a legbüszkébb, amikor az egyik izomerősítő gyakorlat után négy csillagból négyet értem el és a következő volt a minősítésem: “Muscle legend”. Ezt még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna semelyik izomcsoportomról sem, de hát egyszer csak ki kell derülnie az igazságnak, ugye… És aki muscle legend, az muscle legend!

Persze az is motiváló ám, hogy mások eredményeit is láthatod, és kit ne zavarna az, amikor az általa jól felállított rekordot a férje vagy netalán felesége megdönti. Azonnal vissza kell állítani a rendet és addig edzeni és próbálkozni, míg újra mi nem vagyunk az elsők. És észrevétlenül, de máris tornáztunk megint egy órát. Szóval, nagyon ki van találva és nem is gondolná az ember, de tényleg teljesen magával tudja ragadni ez a kis program.

De lehet ám együtt futni, egymással teniszezni, együtt bowlingozni vagy golfozni. Mindenkiről külön statisztikát vezet a rendszer, így pontosan mutatja, mikor mit csináltál, mennyit fejlődtél, stb.

Egyszóval nagyon okos kütyü, nagyon átgondolt a program és most nagy őrület ez az egész! Ha például este sötétben jövünk hazafele és a kivilágított lakásokba belátunk, akkor a mi toronyházunkban néhány lakásban tuti, hogy láthatunk pár embert, aki a távirányítóval a kezében éppen teniszezik, bokszol vagy hullahopp karikázik. És ez a legjobb amúgy benne: másokat figyelni játék közben! Képzeld el, amikor valaki teljes erőbedobással áll a tévével szemben és teniszezik egy láthatatlan teniszlabdával távirányítóval a kezében, vagy síelőpózban éppen a síugrást gyakorolja a szoba közepén. Edzésnek sem rossz, de csapatépítésnek még jobb.

Amerikából jöttem....

...mesterségem címere: Apa!

tömény hetem volt sok-sok repülőn töltött órával.

Meglátogattam Obama mester városát ismét, de nem nagyon volt időm kaladozni, meg a havas-esőben még kedvem sem. Viszont Virág már nagyon várt itthon ezért siettem haza ahogyan tudtam.

Most az tűnt fel ott, hogy az emberek - akár az utcán is - nagyon segítőkészek ugyanakkor bármi is legyen a dolguk, rettentő komolyan veszik. Iparkodnak a taxisok, iparkodnak az étteremben felszolgálók... még az én kollégáim is iparkodnak. persze maglátjuk h ez kirántja-e őket a válságukból.

Örülök, hogy végre itthon!

A hétvégén még Miki is itt lesz!!!

Csokoládé-kiállítás avagy Mostra de la Xocolata y Cacau

Gyönyörű vasárnapra ébredtünk ma reggel és elhataroztuk, hogy biciklivel megyünk be a városba megnézni a csoki-kiállítást. Itt Barcelonában ugyanis nagy hagyománya van a cukrászdáknak és a mindenféle csokoládé-készítményeknek - erre utal többek között a Csokoládé-Múzeum is ami Virág egyik kedvence. Évről-évre megrendezik a csokoládé-fesztivált, ahol sok-sok cukrászműhely állítja ki az esztétikai és gasztronómiai remekműveket, sok standon szerencsére kóstolóval összekötve.

Mostra de Xocolata

A kaland persze már hamarabb elkezdődött, végiggurultunk a tengerparton a vidám piros bicingekkel és ahogyan odaértünk a diadalívhez - ahol a monstre mostra volt - már láttuk hogy a kerékpár-parkolás nem lesz egyszerű. A Bicing lényege, hogy az emberek innen-oda, onnan-amoda és amonnan-ide kerekeznek és ettől mindig szabadul fel elég hely és bringa az adott állomásokon. Persze ha a vasárnapi tömeg egy helyre áralmik, akkor aztán ott megtelik a parkoló-dokkoló és a később érkezők hoppon azaz bringán maradnak. Persze ilyenkor csak annyi a tennivaló, hogy meg kell keresni a legközelebbi állomást - ami két sarkonyira volt - és mire visszasétáltunk a diadalívhez, már ott is voltak a bicing-mozgatók nagy utánfutóval vitték el a többlet-kerékpárokat.

A kiállításon rengeteg ember, sok-sok gyerek és igényes cukrászkülönlegességek sorakoztak. Virág élvezte a gyerek-sarkot, ahol csokival festett, mindenfélét mártogatott csokiba (amit aztán főleg én ettem meg) és még ajándékcsomagot is kapott. Volt csoki-dalra csoki-tánc, de ott ő inkább a többi gyereket figyelte ami azért is különös mert mostanában egész-nap táncol és ugrabugrál itthon.

A csokoládé kultúrája nagyon igényesen volt prezentálva, talán ha hétköznap megyünk, végig tudtuk volna nézegetni a standokat aprólékosan, így a tömeg miatt nem mindenhol álltunk le szemlélődni - viszont talán ettől meg még holnap is beleférünk a ruháinkba mert nem ettünk annyi kóstolót. Volt csoki-design kiállítás, emberke aki csokival festett csokoládé-alapú vászonra akvarell-szerű képeket mindenféléről. Volt egy stand ahol a nőknek csoki-pakolást raktak az arcára, egy különteremben pedig egy szakács tartott teltházas előadást valamilyen féltudományos témában. Lehetett bekötött szemmel kóstolni egy szinpadon, vagy nyitott szemmel kóstolni szinte bármelyik standon...

Hazafelé még játszótéren megálltunk, olyan szépen sütött a nap, hogy 22-23 fok volt és az összes pulóvert le kellett venni Virágról - még barnultunk is.

Hát itten kérem most vacak idő van

kérdezik ám néha otthonról, hogy milyen az idő... 

és hát a hétvége csodás volt (lásd alábbi képgaléria pár napja). 26 fok, napsütés, emberek a tengerben fürödtek, napoztak, sétálgattak jobbra-balra.

most pedig bár a hideghullám már tovább-állt, esik az eső és nagyon erős szélvihar kócolja a házunk előtti pálmákat. ez van.

azért a meteorológiai tapasztalataink Barcelonáról azt mutatják, hogy október volt eddig az egyik legkellemesebb hónap, sok napsütéssel és langyos idővel. szeptember változó volt, gyönyörű nyári napokkal és néha esővel. augusztus forró volt égető nappal, július szintén de sokszor fújt a szél amitől sokkal elviselhetőbb volt a meleg mint Budapesten. Június és Május esős volt, de évszázados esőrekord állt be tehát feltehetőleg ez inkább kivétel volt.

kabátot még nem hordtam amióta itt lakunk.

hétvégén ismég jön a napsütés (remélem)

Most gyertek, mert beindították a szökőkutakat!

A tavaszi vízhiánynak köszönhetően egész nyáron nem indították be a köztéri szökőkutakat, így aztán aki már látta Barcelonát szökőkutakkal együtt, annak meglehetősen nagy hiányérzete volt egész nyáron. Most viszont a Mercé ünnepsorozatainak köszönhetően a szökőkutakat kitiszították, feltöltötték és beindították, úgyhogy újra életre keltek a kisebb-nagyobb vízköpők.

És azért ezek valahogy nagyon hozzátartoznak itt a látványhoz is és az életérzéshez is! A házunk előtt ugyan csak egy kisebb szökőkút van, de már csak ettől a kis csobogástól, meg attól, ahogy az őszi napfény megcsillan a vízben, teljesen más a hangulat. Szóval most jöjjön, aki így akarja látni a várost, mert ki tudja, hogy meddig lesz még felhőtlen csobogás és mikor zárják el újra a csapokat!

A mi Barcelonánk

képriport az utolsó októberi vasárnap napfényben fürdő Barcelonájáról

BCN - last weekend of October

Megvan a Bicing kártya!

Arról már írtunk talán korábban, hogy itt Barcelonában a tömegközlekedés egyik közkedvelt módja a biciklizés. Mostanában már kezdenek is ebből nagyobb viták és közlekedési problémák kerekedni, mert annyira sokan bicikliznek, hogy lépten-nyomon konfliktushelyzet alakul ki az autós, a gyalogos és a biciklis társadalom között… Merthát ugye annak örülni kell, hogyha egyre kevesebben autóznak a városban, de akkor nagyon gyorsan neki kell állni bicikliutakat építeni, de az meg azért nem megy annyira gyorsan. Lényeg a lényeg, amerre néz az ember, sok a biciklis és nem csak privát kétkerekűn teker itt a nép, hanem a szemnek már ismerős piros BICING feliratú járgányokon. A BICING egy olyan városi tömegközlekedési forma, melyet csak barcelonai lakosok vehetnek igénybe, elő kell rá fizetni és akkor a városon belül bárhol felkapunk a kártyánkkal egy biciklit egy automatikus tárolóból és eltekerünk vele oda, ahova menni akarunk, illetve az ahhoz legközelebb eső Bicing állomásig.

Azt gondolhatnánk, hogy ez így kicsit bonyolult, mert egy csomó kérdés felmerül, ugye:

Mi van, hogyha nincs Bicing állomás ott, ahonnan megyünk, vagy ahova megyünk? Hát, ez egy nevetséges kérdés, merthogy szinte minden sarkon van felvevő és lerakóállomás.

Mi van, hogyha elvitték az összes biciklit a felvevőhelyről? Ez is nevetséges, merthogy a központban figyelik, hogy hol mennyi a bicikli és egy autóval állandóan járják a várost, aminek csak annyi a feladata, hogy a teli állomásokat ürítse, az üreseket pedig feltöltse biciklivel.

Miért jobb ez, mint a tömegközlekedés? Mert akkor mész, amikor akarsz, gyorsabb is (bár ez kondifüggő) és jóval olcsóbb, mivel az éves bérlet ugyanannyiba kerül, mint az 1 havi tömegközlekedési bérlet és hogyha egyszerre nem megy az ember 30 percnél többet, akkor ezen felül nincs is más fizetnivalója.

Hát, röviden ennyit általánosságban a Bicingről. Az ezzel kapcsolatos nagy kaland az éves bérlet megszerzése volt, merthogy első pillanatban fantasztikusan egyszerűnek tűnt a dolog. Májusban az első dolgaink között kezdtük el intézni, interneten megrendeltük a két bérletet, majd interneten ki is fizettük és minden nap nagy izgalommal néztük a postaládát, hogy mikor érkeznek meg a kártyák, hogy ki tudjuk mi is próbálni a piros járgányokat. De a kártyák csak nem jöttek… Júliusban úgy gondoltuk, hogy a két hónap már kicsit sok idő még az itteni mentalitást tekintve is, ezért Max felhívta őket telefonon. Nagyon kedvesen elnézést kértek és megígérték, hogy nemsokára megérkeznek a kártyák postán. Eltelt újabb 3 hónap és a kártyák sehol. Most, októberben én keltem útra és mentem be személyesen a Bicing központba, lelkiismeretesen felkészülve, kiszótárazva a szükséges szavakat és láss csodát, pár perc alatt sikerült megszerezni a két kártyát! (Persze ez már kicsit bosszantóan gyors is volt és nem tudtam eleget gyakorolni a már tetemes szókincsemet sem, így aztán még kérdeztem pár nem annyira fontos kérdést is, hogy meglegyen a napi spanyol csevegés is)

Szóval, megvannak a kártyák, Virággal jól ki is próbáltuk délután a biciklizést, bár szegénynek ezeken a bicikliken csak az első csomagtartó jut, de ennek ellenére nagyon élvezte a dolgot!

Azóta mentünk családilag, meg szólóban, Zsuzsi vitte Virágot Oviba bringával és Max ment a gumisnál hagyott kocsiért Bicinggel, sőt még céges vacsorára is simán be tudott tekerni a végig a tengerparton a belvárosig. Aztán csak visszafele derült ki, hogy hétköznapokon csak éjfélig lehet bringát leakasztani az állomásokon...

Közérdekű közlemény

Zsuzsi és Virág Budapesten vannak egészen November 2-ig!
Élőben megtekinthetők Budafokon, az előjegyzést Zsuzsi vezeti..
(örülnek minden kedves érdeklődőnek)

én meg BCN-ben lógatom az orromat, hogy magamra maradtam.
Viszont itt ma 24 fok volt és szép napsütés, így annyira azért nem eszem a kefét.
(Max)

Eltelt egy hónap az oviban - és még élünk

Az óvodában töltött első hónapban több korszakon estünk át:

“A rózsaszín köd időszaka”: Az első napok nagyon gördülékenyen mentek, Virág imádta, én persze a nagyon családbarát beszoktatási módszernek köszönhetően végig ott ültem, óvóbácsi boldog és elégedett volt.

Ezt követte a “rázós időszak”, amikor is engem először rövidebb, majd hosszabb időre elküldtek sétálni. Ez nemcsak engem érintett rosszul (akkoriban esős időszak volt itt), hanem Virág is ordítósra váltott át, így óvóbácsi sem volt már annyira boldog… De szerencsére óvóbácsi nagyon kitartóan próbálkozott Virággal közös nyelv nélkül ilyenkor kapcsolatot teremteni, így aztán a jól megalapozott pedagógiai és módszertani ismeretei és gyakorlata átsegítették valahogy ezen a korszakon.

“Anya betegségének időszaka”: már-már kezdtünk belesüppedni a rázós idődszak ordítós mocsarába, amikor hála Istennek, lebetegedtem és nem volt mit tenni, muszáj volt otthagyni Virágot az óvodában. Én ennek a betegség egyéb tüneteit leszámítva nagyon örültem, mert tudtam, hogy csak ilyen drasztikus és határozott megoldás fog Virágnál működni, mert amíg ott vagyok, addig úgyis mosolygós lesz, utána pedig így is- úgy is jön az ordítás. Hát, az most is jött, de max. 5 percig, aztán teljes volt a béke és a harmónia.

“A szerelem időszaka”: annyira jól sikerült az óvóbácsinak Virággal megbarátkozni, hogy Virág attól a pillanattól kezdve, hogy én kilépek az óvodából, Virág az óvóbácsival van, követi mindenhova, figyeli minden mozdulatát, aztán pedig délután részletesen elmeséli, hogy mit és hogyan csinált az óvóbácsi, hogyan ütötte be a kezét, hogyan mozgatja a fejét, stb.

Most két napja éljük a “nagy kiábrándulás időszakát”, amikor is az óvóbácsi megpróbálja megértetni Virággal, hogy nem csak Virág van az óvódában, de úgy tűnik, hogy ez az üzenet nem igazán talál nyitott fülekre a mi kis Virágunknál. Az igazság az, hogy én ezen nem vagyok meglepődve, mert Virág itthon hasonlóan kezel engem és azt is elmondta, hogy az óvódában az ő barátja az óvóbácsi, az összes többi gyereknek pedig ott vannak az óvónénik.
Remélem, hogy azért ezen is túl leszünk hamar és eljön a “nagy a boldogság, minden szép és jó időszaka”. Vagy olyan nincs?????

Szelektívek

Ma SantCugat-ban jártam és egy láttam egy elég ötletes hulladékgyűjtőt, ami a képen alább látszik az a teteje egy Budapesten is jól megszokott utcai kivilágított plakátnak, ám a reklám felett különböző hulladéktípusokat lehet bedobni! CD-t, nyomtató-patront, tollat, villanykörtét, elemeket stb...
Itt Barcelonában is szelektív a háztartási hulladék. Az utca tele van háromféle nagy műanyagkonténerrel, ahova üveget, műanyagot és papírt dobnak a lakók. Naponta ürítik (nem hetente mint Budafokon) és csak az nehéz, hogy a konyhában hova rakjuk a különböző zacskókat az ilyen v. olyan szeméttel.

Ezen felül sok a szemét mindenfelé... de az látszik, hogy az ország iparkodik ezen a téren, csak a lakók egy része még sötét a megvalósításhoz.

“Claudio vagyok, a személyi edző”

Van itt a házban konditerem, amit bárki bármikor kedvére használhat. Egész jó, bár azt nem mondhatnánk, hogy túl gyakran látogatjuk… Minden esetre kifejezetten nagy előnye az, hogy már sportruhában egyszerűen csak lekocog az ember és utána otthon tud lezuhanyozni, átöltözni. A spanyol nyelv gyakorlását csak kis mértékben segíti, mert a lihegő spanyol kiejtést még nehezebb megérteni a normálnál, így vagy mosolyogva bólogatunk nagyokat beszélgetés közben vagy zenét hallgatunk és akkor senki nem szól hozzánk.

Csak a személyi edző - a brazil Claudio, aki időnként ellátogat a konditerembe és az itteni gépeket használva edzi a klienseit. Na, tőle nagyon nehéz megszabadulni, mert vagy el akarja adni nekünk magát vagy csak úgy “szakértő szemmel” méregeti az ott kondizókat, hogy vajon ki hogyan milyen tartással és mennyire profin használja a gépeket. Amúgy Claudio aranyos, kedves és jól is néz ki, amikor pedig mosolyog, akkor olyan, mint Hellinger Balázs barátunk, úgyhogy már csak ezért is, jól megvagyunk vele.


Claudio általában tapintatosan próbál újabb ügyfeleket szerezni, de azért az üzlet az üzlet, így most már a saját kis prospektusát is osztogatta, amin nagyon professzionálisan edz különböző korosztályú embereket különböző helyszíneken. Na de van ám weboldala is Claudionak! És mi derült ki? Kétszer volt aerobic világbajnok és mindenféle országokban tart táncos és profi aerobic konferenciákat, stb. Nézzétek meg a weboldalon a videókat, megéri! Mit szóltok, mik vannak!


www.claudiolima.com

Az élet apró örömei

Sokszor túlságosan elfoglaltak vagyunk, hogy észrevegyük azokat az apró kis dolgokat, amik örömöt okozhatnának, hogyha értékelnénk őket. Általában akkor kezdünk valamit értékelni, hogyha a hiányát érezzük. Hogy miért írom most ezt nagy okosan?

Ma délelőtt jöttem hazafelé autóval, miután Virágot elvittem óvodába és útközben megláttam az út másik oldalán az egyik ismerős családot a környékről, rájuk dudáltam, kiintegettem az ablakon, majd ők mosolyogva visszaintegettek. Ennyi.

Persze, hogyha mindez Budafokon történt volna, talán nem is emlékeznék rá a nap végén. Itt mégis valahogy fordulópontnak éreztem, merthogy az utcán csak úgy meglátni valakit, akit ismerünk, az azt jelenti, hogy vannak ismerőseink. Rádudálni bárkire bármikor lehet, de hogy mosolyogva visszaintegessen, az azt jelenti, hogy tényleg vannak ismerőseink, barátaink! Persze ne sértődjetek meg, ettől még nagyon hiányoztok Ti ott otthon, de azért ez már azt jelenti, hogy kezdenek itt is alakulni a társas kapcsolataink! A héten nemcsak ez történt ám, hanem voltak nálunk itteni vendégek, meg egyik barátunk egyik nap csak úgy átugrott egy kis délutáni beszélgetésre.

(És most hogyha az interneten körbeküldött elgondolkodtató levelek hangvételét szereném megütni, akkor biztos írnám még azt is, hogy gondolj csak rá, hogy mennyi barátod van és örülj nekik és vedd észre ezeket a pillanatokat, stb. – de remélem, hogy ezt nem nagyon kell itt ragozni tovább)

Girona

Sokaknak talán csak annyit mond Girona városa, hogy a Wizz-Air “barcelonai” járata kissé megtévesztő módon nem Barcelonában landol, hanem Gironában. Persze ez ugyan csak 90 km Barcelonától, azért mégiscsak egy másik város.

Girona

De még mennyire hogy másik! Habár Észak-Katalónia legnagyobb városa, mégis inkább kisvárosias hangulatú, ha betévedünk a központjába. A város az Onyar folyó két partján fekszik, az egyik oldalon az óvárossal, a másik oldalon pedig az egyre terjeszekedő újvárosi résszel. Mi most az óvárost jártuk csak be annak ellenére, hogy a városvezetés érezhetően nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy a turistákat átcsalogassa a historikus oldalról az újonnan fejlesztett részekre is.

A város nemcsak azért tekinthető fontos közlekedési csomópontnak, mert napjainkban ide érkeznek a Wizz-Air budapesti járatai (…), hanem azért is, mert már régen is a városon keresztül haladt a híres Via Augusta út, ami Rómát kötötte össze Cádizzal (ez pedig Spanyolország délkeleti csücskében található). Persze akkor még nem Girona volt a neve, hanem Gerunda.

Ha tehát engedi időnk és kedvünk, akkor ide mindenképpen érdemes beugrani pár órára, mert a város hanagulatos és bőven kínál látnivalókat és programokat. Van itt gyönyörű katedrális, szépművészeti múzeum, várostörténeti múzeum, sok-sok templom, kolostor, egyetem és minden, ami egy szép történelemmel rendelkező városhoz még hozzátartozik: kicsi görönygyös utcácskák, lépcsők, sikátorok, apró terek kávézókkal, éttermekkel, macskák, galambok, kis parkok.

Nagyon szépen megmaradt a város régi zsidó kerülete, a Call, ami Barcelona után a legfontosabb  spanyol zsidó közösség lakhelye volt anno. Nemcsak a házakat láthatjuk, hanem a helyi zsidótörténeti múzeumban a mindennapok világával is megismerkedhetünk.

De van ám itt még Arab Fürdő is, ami még nagy szám is lehetne, hogyha éppen nem Budapestről jöttünk volna és nem láttuk volna már otthon például a Széchenyit… Merthogy itt a pár teremben próbálták elmagyarázni, hogy mi volt ott régen, hol volt a frigidárium és hol a tepidárium, de azért mégiscsak más, hogyha az ember mindezen úgy elmélkedik, hogy közben ül a gőzölgő szabadtéri medencében. (Jaj, de jó is lenne egy jó kis gőzfürdőbe beülni!)

Amit még érdemes betervezni, hogyha erre járunk, hogy a várost körülvevő városfal jókora részét megőrizték, felújították, így egész nagy sétát tehetünk, miközben felülről is megcsodáljuk az óvárost, utána pedig menjünk le az Onyar partjára és sétáljunk át az egyik hídon, innen nézhetjük meg legjobban a partmenti színes házak sorát, ami talán az egyik leginkább ismert gironai látvány.

A Gironai népek szerint Barcelona a ‘Catalunya Decaffeinado’ – merthogy Girona az igazi Katalán város

 

Pals – a középkori gyöngyszemfalu

Pals egy picike kis falu, nem túl messze Gironától, és még csak nem is közvetlen tengerparti, szóval nem lenne túl érdekes, de valamiért mégiscsak érdemes ide beugrani: a kis faluban sétálva úgy érezhetjük, mintha időutazást tennénk és hirtelen a középkorban sétálgatnánk. Persze hiányoznak a lovak, a kosz, a bűz és a jól ismert kurjangatás, hogy “Visszük a halottakat, hozzátok a halottakat!” (…), de így is vannak gyönyörűen és egységesen (!) restaurált kőházak, kicsi zegzugos utcácskák, óratorony lépcsővel és mindezt persze egy városfal veszi körül, ahogy azt anno illett.

Pals

Pár évvel ezelőtt, amikor Spanyolországba még csak nyaralni jöttünk, a gironai landolás után a kis bérelt autónkkal ide vetődtünk először és azt hiszem, hogy talán ennek a kis falunak is köszönhető, hogy már akkor szinte elsőre szívünkbe zártuk az országot, mert ahol ilyen kis falvak vannak, ahol így vigyáznak ezekre, az csak jó hely lehet…

Azóta ide költöztünk és Pals még mindig nem sokat vesztett a varázslatából. Kattints a képre és utazz egy kicsit a történelemben te is!

Illes Medes (Medes-szigetek)

Az Illes Medes egy 7 sziklából álló szigetcsoport neve, ami kb. 1 km-re fekszik a parttól és az egyik leghíresebb víz alatti természetvédelmi terület itt a környéken, hiszen a Földközi-tenger spanyol szakaszát nézve itt van az egyik legváltozatosabb tengeri élővilág. A víz alatti élővilág sokszínűségének köszönhetően a környék nemcsak a napozókat, hanem a búvárokat is vonzza, rengeteg búvártúrát és üvegfenekű hajós utat kínálnak az ide érkezőknek. Most, így a szezon végén mi már a kihalt, nyugodt tengerpartot élvezhettük, ahol a gyönyörű őszi napsütésben, meg az érintetlen homokban sétálgattunk, kávéztunk és játszótereztünk.

Illes Medes

Persze gondoltunk az otthoniakra is, akik mindeközben a szinte téli hidegben fagyoskodnak és gondolatban küldtünk haza egy kis meleget, meg most néhányat a Max által készített szuper fotók közül!

A sajttorta

Honnan ered a sajttorta? Fogalmam sincs, próbáltam utánaolvasni, de túl sok országban mondják, hogy az igazi amerikai, angol, norvég, stb. sajttorta ilyen és olyan, közben pedig hát sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy apróbb különbségekkel ugyan, de mindegyik mégis hasonló. Szóval nem tudom, hogy honnan származik, de nagyon finom. Azért is kezdtem utánanézni, mert itt Spanyolországban is az éttermek desszertjei között szinte mindig megtalálható a Tarta de queso, azaz sajttorta.

 Váncsa István szakácskönyvében például New York-I sajttorta szerepel és hát idézném is, hogy ő mire jutott eredetnyomozás terén: „ A recept nevében szereplő „New York” kitétel arra látszik utalni, hogy a sajttorta valami speciálisan újvilági és ezen belül is nagyvárosi képződmény, azaz modern, hiperurbánus, angolszász és persze globalizációíze van. Holott, ahogy Karinthy mondaná, már a régi görögök is ismerték a sajttortát és ezt most vehetjük nyugodtan szó szerint. Ismerték. Ahogy később ismerték a rómaiak is, ők pedig magukkal vitték Európában mindenhova. A reneszánsz lényegében a sajttorta virágkora volt.” (Váncsa István szakácskönyve, 510.o)

Tehát vehetjük úgy, hogy ez egy ősrégi recept, amiben persze országonként vannak kis mutációi. Ennyi. De most akkor térjünk a lényegre. Otthon is csináltam már, de hogy is volt? Vettem a darált kekszet, a vajjal jól összekevertem, tortaformába beledöngöltem, hűtőbe be, majd közben gyorsan összekevertem a mascarpone, tojás, tojássárgája, citrom leve, citromhéja és porcukorból álló krémet, azt a kihűlt lapra öntöttem és máris mehetett a sütőbe sülni, illetve főni és sülni, merthogy ezt is vízzel teli tepsiben kell sütni, mint az angol pudingokat.

Mivel ebben már volt azért gyakorlatom, nem volt nagyon nagy kihívás maga a sütés, a folyamatnak mégis egy pontjára nagyon büszke vagyok: az Auchanban (Itt Alcampo a neve) a pénztárnál kedélyesen és SPANYOLUL elbeszélgettem a pénztárosnővel arról, hogy miért is nincs itt darált keksz és hogy bezzeg Magyarországon van, merthogy én onnan jövök és ott vettem darált kekszet és abból csináltam a sajttortát. Azért ez már valami! Megkérdezni valamit, aztán megérteni a választ, majd általános kis eszmecserét folytatni. Ez talán már egy középfokú nyelvvizsga szóbeli fordulóján is elment volna 60% feletti értékeléssel…

 

Calella de Palafrugell (ejtsd palafrüzsell, merthogy katalán)

Elsőként itt álltunk meg hétvégi kis kiruccanásunk során és biztos, hogy a szép napsütés, a megszokottnál kevesebb turista is hozzájárult, de minden esetre nagyon jól éreztük itt magunkat. Sétáltunk egyet a parton, majd a helyi kis vendéglőben ebédeltünk egy jót, Virág megkergette és megetette a környék összes macskáját és még azért az ebéd utánra is maradt egy kis séta a hangulatos, girbe-gurba kis utcácskákon. Valahogy ilyennek képzeli el az ember a régi kis halászfalukat: pici kis falu, pár utcával, melyek kissé felkúsznak a dombra, lent a homokos öbölben pedig sok színes halászcsónak. A falu feletti hegy tetején, a Roig-fokon egy hatalmas botanikus kert is van, de most mi nem ugrottunk be oda, bár aki a mediterrán flóra iránt fogékony, valószínűleg érdemes ott eltöltenie egy kis időt.

Palafrugell

Calella de Palafrugell amúgy még arról híres, hogy itt rendezik a Costa Brava legnagyobb nyári énekversenyét, a cantada de havanarest. Ilyenkor a havanareseket, a szomorkás hangvételű matrózdalokat, crema (rum, kávé, cukor, citrom és fahéj) mellett énekelgetik egymásnak a versenyzők. Attól függetlenül, hogy általában nem mondható el rólunk, hogy szomorkodva rumozgatunk egy kis halászfaluban, talán egyszer azért majd még benézünk erre az eseményre, mert nagyon érdekesnek tűnik.

Pár nap Girona körül

Most, hogy volt egy munkaszüneti nap a hét közepén, az utána következő csütörtököt  és pénteket Max kivette szabinak (úgynevezett Puente-t csinált), így 5 napra elszakadtunk Barcelonától és bejártuk kicsit Gironát és környékét, azaz Katalánföld tőlünk északra fekvő részeit. Mivel a nyári szezonnak lassan már vége van, így a Costa Brava partjai is sokkal nyugodtabbak, meghittebbek és ilyenkor lehet a simogató őszi napsütésben mezítláb az érintetlen homokban jókat sétálni. És hát annak ellenére, hogy egész hétre esőt jósoltak, gyönyörű napsütéses időnk volt végig 20-25 fokokkal…

Hogyha Barcelonát “Gaudi városának”neveznénk, akkor ezt a környéket itt Dalí hazájának kell mindenképpen nevezni, hiszen itt van Cadaqués, ahol született, Port Lligat, ahol később vett egy kis halászkunyhót és átalakítva több mint 30 évet élt benne később, Figueres, ahol a híres Dalí színház és múzeum van és persze még a Púbol-kastély is, amit ugyan csak a feleségének Galának vett, de Gala halála után ő is beköltözött oda egy kicsit. Szóval Dalí, Dalí, Dalí és Dalí. Lehet szeretni, érteni, nem érteni, meghökkenni rajta, kritizálni, kinevetni, de figyelmen kívül nem nagyon lehet hagyni és nem is érdemes. Főleg, hogyha valaki errefelé jár. És ha már itt vagyunk, akkor talán a tájat, a házát, a kastélyt látva még könnyebb is beleélnünk magunkat az ő világába, bár elefántokat hiába keresünk, azokat nem innen vette a képeihez.

Nekem nagyon sokat számít egy művész emberi oldala, élete, ezért Dalí háza és Gala kastélya nagyon megfogott, mindenkinek tudom ezeket ajánlani. Egyrészt nagyon emberi volt (mindenhol Gala kedvenc virágaival, teljesen hétköznapi dolgokkal), másrészt pedig egyáltalán nem volt hétköznapi a telefonfülkével a kertben, kitömött medvével az előszobában, az óriási Pirelli gumikkal a medence mellett, szóval Dalí háza valahol olyan, mint a képei, van ott minden! A figueresi Dalí színházat is érdemes megnézni, de előtte azért nem árt kicsit felkészülni a képeiből, úgy azért élvezhetőbb, mert a helyszínen nincs túl sok információ az alkotásokról. Nagyon sok mindent kiállítottak, minden részletnek jelentése van, szóval az biztos, hogy igénybe veszi az ember figyelmét, de még a német turista fiatalok is elismerték, hogy “Mann, das ist aber Kunst!”, szóval hát a művészi érték nem megkérdőjelezhető.. És hogyha már itt járunk, nehogy kihagyjuk a Dalí-ékszerek kiállítást, ahol Dalí által tervezett és amerikai ékszerészek által aztán elkészített ékszereket mutatnak be. Hát, ez sem semmi!

Ezekről írni elég nehéz, látni érdemesebb! Ja, és hogyha ott jártok, ne higgyetek a kiírásoknak, miszerint nem szabad fényképezőgépet még bevinni sem, mert ez nem igaz! Szabad, csak vakuzni nem szabad. Mi persze szót fogadtunk és ezért most nem is láttok képeket a színház múzeumról sem, és Dalí házának belső titkaiból sem. 

Mercé 08 - Barcelona védőszentje visszavág

ezen a héten nagy móka van Barcelonában, ugyanis most ünnepeli a város a védőszentjét ami gyakorlatilag az év legnagyobb fesztiváljába torkollik. Még réges-régen kitört itt a pestis és hullottak az emberek mint a legyek. Még a legyek is hullottak. Akkor a város védőszentjét megkérték ugyan legye már vége a járványnak, és hipp-hopp abba is maradt. Azóta minden évben megünnepelik az egyben nyár-búcsúztatónak is számító egyhetesre nőtt ünnepet. Ma konkrétan munkaszüneti nap is van - de csak Barcelonában.

Hétvégén mi is kinéztünk egy két helyre, és láttunk bohócokat, mindenféle előadókat, artistákat, zenészeket és rengeteg embert mindenfelé. Hogy biztos legyen a hangulat, esténként koncertek és egy nemzetközi pirotechnikai találkozó szórakoztatja a népet. A szervezés profi és a Magyarországon megszokott lenyúlós büfések teljes hiánya felüdítő. Partira fel!

Volt fodrászkodás itthon is

A fodrászatos élményeinket utólag látva, most örülünk, hogy Virágot 

nem vittük el fodrászhoz itt és mivel otthon sem akart nyáron Krisztánál nyugodtan ücsörögni és megvárni, míg levágják a haját, ezért aztán házi fodrászatot rendeztünk be itthon és hosszas mókázás közepette még a haját is sikerült aránylag jól levágni. Próbáltam a Krisztánál látott mozdulatokat utánozni, de azért lehet, hogy  a fodrászsulikban tanítanak valamit, mert nekem valahogy nem akart mindig úgy működni az olló a kezemben, ahogy kellett volna. Minden esetre a frizura elkészült, hátul fokozatosan vágtam le, hogy a szép kis göndör fürtökből minél több legyen, oldalt és felül pedig kicsit rövidebb lett a hajkorona, mert az óvodában ugye sokat kell futkosni és nem jó, hogyha a szemébe lóg a haja, a hajgumikat viszont Virág egyelőre inkább csak karkötőként és bokaláncként hajlandó hordani, mert szerinte az úgy a divatos…

Ízlések és pofonok, elfogadjuk, hogy így látja. Krisztát pedig üdvözöljük innen és üzenjük, hogy sokszor gondolunk az arany kezeire! 

Első nap az oviban

Túl vagyunk az első napon az óvodában. Kicsit tartottunk tőle, mert ugyan Virág már nagyon vágyott gyerekek közé, azért az elmúlt időszakban leginkább csak nagyon szűk családi körben voltunk vele (egyedül, illetve ketten). Ennek ellenére úgy tűnik, hogy sikeres volt az alapos felkészítés, a sok-sok mese az óvodáról, az óvóbácsiról és a programokról. Az oviban minden angolul zajlik, de egyelőre még teljesen jól elkommunikáltak a gyerekek a non-verbális eszközökkel is, mi azért nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mikor bukkannak majd fel az első angol szavak Virág történeteiben.

A nap végén az óvóbácsink véleménye az volt, hogy a beszoktatási folyamatot Virág esetében nyugodtan felgyorsíthatjuk, mert Virág egy “szuper higgadt és nyugodt, intelligens, érdeklődő kislány”. Na, ettől aztán még büszkébbek voltunk rá!

Ami még nagy hír, hogy megtaláltuk a második magyar ismerőst is itt Barcelonában! Az óvodába jár egy magyar anyuka és katalán apuka kis fekete, göndörhajú afrikai örökbefogadott kisfia, Dani, aki ugyancsak magyarul beszél… Mik vannak (Max: Magyar Néger)! Amilyen határozott kissrácnak tűnt, szerintem Virággal pár hónap alatt megalakítják a magyar csoportot és megtanítják a gyerekeket magyarul vagy esetleg dobolni.

Fodrásznál jártunk - no photo

az egyik legkomolyabb kihívás a külföldre költözés történetében a haj levágásának megszervezése. Mert ugye néha hazalátogatunk, és akkor Kriszta levágja ami itt nő, de sajnos nem utazunk megfelelő gyakorisággal, vagy a hajunk nő túl gyorsan.

Itt hogyan kell fodrászatot választani?
mivel senki sem tudott ajánlani, hát bementünk a legközelebbi, egyébként profin kinéző fiatalos szalonba. Spanyolországban nem lehet és nem is kell időpontot egyeztetni (legalábbis errefelé), be kell ülni a sorba és kész. (retro kedvelőknek ajánlom az itt még létező borbélyszalon kipróbálását, ahol fene nagy késekkel az arcon dolgoznak). Én (Max) már egyszer bepróbálkoztam, kinéztem a szótárból, hogy 'cortar' ami annyit tesz mint 'vágni' és vártam, hogy mi lesz ebből.

Első érdekesség az volt, hogy itt előbb vágnak, aztán mosnak - férfiak esetén. Nem tudtam rájönni a lényegére, de fura volt. Egy kedves és igen langyos fiatalember foglalkozott a hajammal, és próbálta eltalálni, hogy mire gondolhatok, mert elmagyarázni nem tudtam. egész tűrhető eredménye lett, a kellemetlen élmény csak az volt, mikor megmosta és maszírozta a fejemet (fejmasszázs a szolgáltatás része), mert akkor kifejezetten rosszul voltam.

Tegnap levonultunk ugyanoda családostul, és meg is kaptuk a magunkét.
Virág kimaradt a jóból, neki csak annyi dolga volt, hogy kibírja amíg minket vágnak, mosnak meg ide-oda ültetgetnek. Nagyon ügyesen olvasgatott egy könyvből és mindenféle dráma nélkül végigvárta amíg minket elrondítanak.

Én (még mindig Max), egy olyan fodrásznőt kaptam ki, aki szerintem hentes lehetett régebben, ugyan nem vágta le a fülemet, de a mozdulatai a sonkát szelő nénikre emlékeztettek, és az arckifejezése is. Annyira volt kíváncsi, hogy mit akarok, hogy hármas vagy négyes? Mire kiderült, hogy ez miliméter és a gép... addigra már nem sok haj maradt a fejemen (egyébként kiharcoltam egy hatost közben). Míg Kriszta mondjuk a frizurámmal a kopaszodás jeleit enyhíteni szokta, a henteslány szépen kiemelte, hogy merre nincsen már sok hajam. Jó hogy gumikesztyűt nem húzott a műsorhoz...

Zsuzsi is megtapta, neki egy félvér lány jutott (vagy talán háromnegyedvér), aki korábban valszeg birka- vagy esetleg tevenyírással foglalkozhatott, mert géppel végigment kis feleségem hajzatán, nem sokat törődve olyan fogalmakkal, mint választék, vagy természetes esés... a végeredmény egy retro bilifrizura lett, amihez ma egy csini pöttyös ruhácska is került - Csinibaba módra. Egyébként annak a műsornak a része volt a 'hogyan kínozzunk kefével' bemutató és élménytapasztalat is.

jót nevettünk, és már alig várjuk, hogy visszanőjön a hajunk, vagy megtanuljunk végre Spanyolul.
addig is Kriszta majd mindent ki-igazít :-)
(S.O.S.)

A mi cigányunk legalább sötétbőrű lett… - avagy kulinária megint

Már régóta szemeztem a szakácskönyv “Cigánykartorta” receptjével, aztán amikor nyaralásunk alatt egy étteremben rendeltem is egyet és a pincér kihozott egy normál fehér piskótatekercset fehér vajkrémmel megtöltve, akkor elhatároztam, hogy én bizony most már megcsinálom ezt a receptet, hogy lássuk is, hogy milyen is egy igazi cigány igazi karja, merthát hogy lehet az fehér…

A recept egyszerűen indul: sok-sok csokit gőz fölött felolvaszt, kávéval összefőz, tojássárgáját cukorral hozzákever, majd a felvert tojásfehérjét is óvatosan beleforgat. Ez a tészta, amit ki kell sütni, majd egyszerűen a tepsiből kiborítani, kakaóval megszórni és felvert habtejszínnel megtöltve piskótatekercsszerűen feltekerni. Így megkapjuka fehér krémmel töltött fekete cigánykartortát.

Nálam minden rendben volt a sütésig. De a mi cigánykánk nagyon ragaszkodott a tepsihez, így a tepsiből kiborítani már nem nagyon lehetett, csak nagy nehezen kikapargatni és már kezdtem is fontolgatni, hogy megy a kukába az egész, amikor egy pici darabot megkóstolva valami iszonyatosan finom ízt éreztem. Szóval nagyon finom, csak csúnya… Ezután jött a kakaóval beszórás, habbal megtöltés és feltekerés. Fóliában kell behűteni és úgy tálalni.

Ugyan a mi cigányunk valahogy ellopta vagy felszívta a fehér habtölteléket, de a vengégeink és a család szerint finom lett, bár Virág inkább a habot eszegette a torta helyett.

Szerintem az én cigánykartortám még így csúnyácskán is több joggal viseli a Cigánykartorta nevet, mint a Michelin csillagos étteremé… 

Vendégjárás

Mozgalmas volt az elmúlt hónap, hiszen Ricsi is és Lambiék is beugrottak pár napra (külön-külön) meglátogatni minket és Barcelonát. Virágnak nagyon jó élmény volt, még mindig emlegeti Ricsit (Apa barátja akit hogy hívnak) és Lambiékat (naná, friss az élmény, meg ugye egy kisbaba is el volt rejtve Fanniban)

Kis családom csak azt tudja nyilatkozni, hogy nekünk nagyon jól esik ha valaki erre jár, és a vendéglátás apró terheit jóval megelőzi annak az öröme h megmutathatjuk merre is élünk, és beszélgethetünk nagyokat.

Ricsi élményeit itt találjátok:http://nemmondhatomel.blogspot.com/2008/08/barcelona.html

Lambiék még emésztgetik a történteket, próbálják kiehverni ugye :-)

Szülői értekezletről bővebben

Mindenki mondta, hogy “Majd melátjátok, hogy rohan az idő, ha gyereketek születik…” és tényleg!  Nemrég született Virág és a héten mégis nagy izgalommal életünk első szülői értekezletére indultunk, kirittyentve magunkat, mert első gyerek első szülői értekezleténél mégiscsak így illik.

Mi tehát nekiindultunk csütörtökön délután először is a “Szülői interjúra”, ahol Virág óvóbácsijával beszélgettünk Virágról, majd az esti szülői értekezletre, ahol a többi szülővel együtt az óvoda kertjében hallgattuk végig a fontos és kevésbé fontos információkat – Persze mindezt spanyolul!! Jól megálltuk a helyünket, szeptember 15-én kezdjük is a beszokást!

Virág, aki persze jött velünk a szülőire, nagyon élvezte a helyzetet. Először azzal került a figyelem középpontjába, hogy az igazgatónő beszédéből az érdekesebb spanyol szavakat hangosan ismételgette, mint egy kis papagáj, majd miután úgy gondolta, hogy túl passzívan ül ott az a 40-50 szülő, beállt a kör közepére és egy labdával interaktívvá tette a szülőit, a szimpatikus szülőknek odadobta, majd kérte vissza és így ment körbe-körbe. Lehet, hogy jövőre már óvodapedagógusként fogják alkalmazni, mert nagyon gyorsan sikerült feloldania a hangulatot és bevonnia az amúgy maguk elé bambuló szülők többségét!

Az óvóbácsi pedig a szeme sarkából figyelte, hogy milyen belevaló kis csaj került a csoportjába és úgy tűnt, hogy a két nagy kópé közös nyelv nélkül is jól megérti egymást. Reméljük, hogy ez így is marad!

Itt a Virág, hol a Virág

Mostanában nagy divat lett nálunk itt az elbújás, eltűnés. Virág elbújik vagy valamit elrejt, mi pedig látványosan és kétségbeesetten kell, hogy keressük, míg aztán valahogy mégiscsak rábukkanunk az eldugott Tigrisre az edények között vagy Virágra a ruhásszekrényben :-)

Kulinária megint: kabinet-puding

Nem mintha már teljesen kimerítettem volna a spanyol konyha remek receptjeit, de most egy kis extra desszertet volt kedvem csinálni, és az egyik francia receptkönyvemben a Kabinet-puding indította el a fantáziámat. Tehát Spanyolországban, francia recept alapján elkészítettem ezt a hagyományos angol pudingot és kicsit meg is variáltam, tehát a’la Budapest is lehetne a neve most már.

Az elkészítését csak annak ajánlom, aki szeret egy pár falatnyi kis finomság miatt sok-sok időt a konyhában bűvészkedni!

Először is kell hozzá piskótalap, amit süthetünk vagy lustábbak vehetnek is, ezt kis darabokra vágjuk és beáztatott mazsolával, kis cseresznyepálinkával összekeverve kicsit állni hagyjuk (mivel itt nem találtam a boltban mazs

olát és cseresznyepálinkánk sincs, ezért én egyszerűen egy kis tejbe áztattam…) Belekeverünk még a recept szerint cukrozott gyümölcszselédarabkákat, amiket én kiváltottam formás, finom óriási málnadarabokkal (hm….). ehhez aztán hozzáadjuk azt a vaníliakrémet, amit tojás, cukor, habbá verse után forró tejjel összekeveerve, gőz fölött kevergetve főzünk meg és miután mindez készen van, akkor az így elkészült masszát pici kis formákba töltjük, amiket előtte egyenként kivajaztunk, porcukorral beszórtunk.

A kis tálkákat pedig vízzel megtöltött tepsiben párolva sütjük. Az eredeti recept szerint előmelegített tányérokon, forró vaníliaöntettel tálaljuk, de a mediterrán klímára való tekintettel én behűtve, hideg vaníliahabbal szervíroztam a családnak és így is teljesen jó volt, de lehet, hogy hidegebb téli napokon a forró verzíóval is megpróbálkozunk.

A spanyol bölcsi, ovi és iskolarendszer

Amikor március végén megérkeztünk, akkor még nem is sejtettük, hogy milyen nehéz lesz átlátni és helyet találni Virágnak az itteni képzési rendszerben. Azt elég hamar megtudtuk, hogy teljesen másképpen működik, mint otthon: a gyerekek pár hetesen mennek is a bölcsibe, aztán jön a “guarderia” (ami megörzőt jelent) és három évesen kezdik az iskolát (ami otthon az ovi), ami általában egyben van már az őt követő általános iskolával. És mindenből van persze állami és magán is, meg egynyelvű, meg soknyelvű, szóval ami csak kell és amennyit az ember pénztárcája bír. Szóval, amikor megérkeztünk, akkor az derült ki számunkra, hogy az állami guarderia-ról már lecsúsztunk, mert nagy a túljelentkezés, kevés a hely, szóval elkezdtem Virággal végigjárni a magánovikat. Volt ott katalán, spanyol, csak angol, csak német, mindenféle nyelvű, szóval ami csak kell, csak éppen hely nem volt már sehol most szeptemberre 4 hónappal előtte.

Kérdezhetnétek, hogy miért is keresgéltünk ilyen elszántan, hiszen Virág lehetne még bőven itthon velem? Hát, a helyzet az, hogy Virág már egy évesen is nagyon társasági lény volt és mostanra ez annyira megerősödött, hogy lépten-nyomon más családokhoz, gyerekesekhez, ovis csoportokhoz csatlakozik az utcán, hogy közöttük legyen. Így hát nem halogathattuk tovább a dolgot, Virágnak közösséget kellett keresni!

Most viszont megvan a tuti, mégpedig a Kinder Barcelona nevezetű óvoda, ahol az utolsó helyre csaptunk le a délelőtti angol csoportban. Ott tehát angolul fog tanulni Virág és hogyha később szereti és akarjuk, akkor maradhat majd a délutáni spanyol csoportban is.

Az ovi módszertana nagyon jónak tűnik, sokat játszanak, a játszás és aktív foglalkozások közbeni tanuláson és a kreativitáson van a hangsúly. Ami pedig egy plusz pont, hogy van kis kert is nyuszikkal és pipikkel, így aztán Virág már egyből kérdezte is, hogy “Hol van Emi néni?” (merthogy otthon Emi néninél voltak nyuszik és pipik) De itt nemhogy Emi néni nincs, valószínűleg óvóbácsi lesz, aminek mellesleg nagyon örülünk! aAz első nap az ismerkedés nagyon jól sikerült, Virág minden programot akkurátusan végigcsinált, az angolt, a németet, a spanyolt és a katalánt is, szóval egyelőre nem jöttek ki a nyelvi problémák. A spanyol gyerekekhez pedig továbbra is az általa megalkotott halandzsanyelven beszél… nem tudom, hogy mikor derül ki számára, hogy ez így nem teljesen működik ám! Ha minden igaz, jövő héten vagy utána kezdünk beszokni az oviba. ígérem, hogy jelentkezünk a részletekkel, mi már nagyon izgulunk, szurkoljatok Ti is nekünk!

Ja, és időközben részt kellett vennünk egy szülői interjún, ahol Virág különféle szokásait kellett elmesélnünk, illetve egy szülői értekezleten, ahol az összes gyerek közel összes szülője egyszerre ott volt (rengeteg) és átbeszélték a beszoktatás és egyéb részletek kérdéskörét – Spanyolul. Mi csak hallgattunk és próbáltuk követni a beszélgetést, míg Virág – aki nem az egyetlen gyerek volt aki ott sertepertélt, de a legnagyobb feltünést keltette a mókáival – alaposan feltérképezte a szülői kört. A szülő tipikusan spanyolos volt: este 7-9 között rengeteg szövegelés. Már csak azt kellene kiderítenünk, hogy mi az a ‘gorro’ amiről rengeteget kérdeztek és szótár szerint sapkát jelent – ami a kotexussal csak nem akar összejönni.

Vasárnap délutáni séta a horta-I labirintus parkban

Vasárnap délután kinéztük magunknak a horta-i labirintus parkot, mert már ugyan sokszor el akartunk oda menni, de még soha nem jött össze.

Azt hittük, hogy majd lesz egy parkocska, meg talán egy kisebb labirintus, aztán kész, de amikor odaértünk valami teljesen más fogadott minket. Egy domboldalnyi, 9 hektáros park, tele rejtett zegzugokkal, különböző stílusban kialakított alkertecskékekkel, szökőkutakkal, vízköpőkkel, kis romantikus (bár békanyálas) csatornácskával, hidakkal, sok-sok szoborral, sokféle növénnyel és a közepén a nevéhez méltóan egy nagy labirintussal, ahol akár egy óráig is tekereghet az ember a tujasövény között, mert tele van zsákutcákkal.

 Virágot alig lehetett rávenni, hogy hagyjuk ott a labirintust és a kertet, annyira tetszett neki.

Állítólag ez az egyik legrégebben telepített park Barcelonában, a magját a 18. Század végén kezdték el telepíteni, de hát ezt érezni is a hatalmas fák és a teljesen buja növényzet láttán!

Az egésznek az élvezeti értékét csak az csökkenti talán (bár ez lehet, hogy csak az ingyenes belépésű vasárnapokra igaz), hogy a környék nem túl felkapott Horta Guinardó negyedének dél-amerikai lakói lepik el ilyenkor a parkot. De ezt vehetjük úgyis, hogy szociológiai tanulmányt is kapunk az ingyenes belépő mellé.
Aki tehát nyugodtan akar egy kicsit sétálgatni, távol a turistáktól, a város zajától, mindenképpen ugorjon el ide.