2008. december 8., hétfő

A csokis-banános muffin


Az úgy volt, hogy gondoltunk Virággal egyet és kitaláltuk, hogy sütünk gyorsan egy finom muffint. Van is egy szakácskönyvem, amiben van több száz féle muffin, kiválasztottuk a csokis-banánosat, mert ahhoz minden volt itthon és jött a sütés. A muffin előnye, hogy gyorsan készen van, egyszerű és finom, ráadásul előre tudja az ember, hogy 12 darab lesz belőle.


A muffin jól sikerült, mégis bosszankodtam közben egy kicsit, mert a recept totál el volt szúrva. Valószínűeg aki írta vagy fordította, sosem sütött muffint vagy legalábbis ezt a receptet nem próbálta ki, mert annyi lisztet kellett (volna) beletenni, hogy az egy hadsereg kenyérellátmányát fedezte volna, nemhogy ezt a 12 muffint... Szerencsére ezt már útközben sikerült észrevennünk, így aztán csak kicsit lett lisztízű a süti, de amúgy minden rendben volt vele.

De mégis, hogy lehet az, hogy bárki bármit írhat egy szakácskönyvben?
Hogy lehet az, hogy amikor odaírja, hogy 12 darab muffin lesz belőle (ugyanaz a méret), akkor 18 lesz?
hogy lehet az, hogyha a recept alapján csinálná az ember, akkor ehetetlen lenne?

Ilyen kérdések forogtak az agyamban, amikre a választ valószínűleg sohasem kapom meg, csak egyszerűen valahogy nekem nem lenne merszem a nevem adni olyan receptekhez, amiket ki sem próbáltam. Ezért van az, hogy mostanában vagy csak ismerős által ajánlott szakácskönyvet merek megvenni vagy pedig csak interneten keresgélek recepteket fórumokon, blogokon, ahol a jól bevált receptjét osztják meg egymással a főzni szeretők. 

A katalán karácsonyi vásár

A hétvégén Virággal beugrottunk a katedrális előtti karácsonyi vásárra. Kis karácsonyi hangulatot vártunk,nagy tömeggel és sok-sok bulival, zenével, hangoskodással, mint ahogy azt már az itteni egyéb ünnepeknél megszoktuk. És nem csalódtunk! A tömeg már a Catalunya tértől kezdve gyakorlatilag tömött sorokban közeledett a vásártér felé, és a helyzet persze ezután még csak fokozódott. A téren sok kis bódé volt felállítva, de közel sem volt olyan sok mondjuk mint a Vörösmarty téren szokott lenni. Ami pedig egyből feltűnt, hogy itt nem igazán lehet mondjuk karácsonyi ajándékokat venni (ami engem egyáltalán nem zavart), hanem inkább csak pár dolgot lehet kapni, ami ahhoz kell, hogy igazi katalán karácsonyunk legyen. De milyen az igazi katalán karácsony ezek szerint?


Hát van karácsonyfa, vannak rajta díszek, aztán van egy kis fabábu (Caga Tió), amit különböző méretekben lehet kapni és a hagyomány szerint fabotokkal kell ütlegelni, illetve tűzre dobni Karácsonykor. Ettől lesz majd állítólag a gyerekeknek sok ajándéka! Hát, nem tudom, így elég furcsának tűnik maga a szokás, de a bábu aranyos. A főtéren most amúgy egy sonkagyártó cég felállított egy hatalmas farönköt, amit a gyerekek botokkal ütögettek, majd ezért kis ajándékcsomagot kaptak cserébe. A mi kis Virágunk ugyan nem igazán akart ebbe a számára érthetetlen ütlegelős mókába bekapcsolódni, de az ajándékért azért sorba állt…






Na de van itt még valami furcsaság! Merthogy a betlehemi kis jelenetben is feltűnt már itt-ott 
egy kis furcsa figura, de azt hittem, hogy csak rosszul láttam. Aztán kiderült, hogy nem! Ő a “Caganer”, aki letolt nadrággal, guggolva jelenik meg mindenhol, miközben nagydolgát végzi. A hagyomány szerint éppen fertőtleníti a termőföldet és a termékenységet szimbolizálja. Hát, még ezt is bele lehet magyarázni, minden esetre vicces kis figura és nagyon is hozzátartozik a katalán karácsonyhoz. 2005-ben például a kormány megpróbálta kitiltani a kis kakilós embert a boltokból, mire lelkes katalánjaink felvonultak “Mentsük meg Caganert!” feliratú molinókkal.



Szóval, ezek a katalán karácsonyi kellékek és persze a betlehemi kis színtér, amit makettekből alkot meg mindenki saját ízlése szerint otthonra. A vásár bódéinak mondjuk kilencven százalékában ezek készítéshez lehet mindenfélét kapni: istálló makett, gipszforma, többféle műszalma a borításhoz, jászol, állatok, millióféle pásztor, állateledel, kosarak, vödrök, díszek, stb.. Szóval itt aztán tökélyre lehet fejleszteni a modellépítést! És úgy tűnik, hogy sokan ezt is teszik otthon, mert őrült tolongás volt a standoknál és nagy gondolkodás és vitatkozás közepette próbáltak a családok megegyezni, hogy vajon pálmafát vagy olajfát vegyenek a betlehemi jászol mellé. A főszereplők Jézus, Mária és Józsefen kívül persze a Három Királyok, akik itt januárban majd az ajándékokat hozzák a barcelonai gyerekeknek is.

Összegezve, kicsit megismertük az itteni karácsonyi szokásokat, lett némi karácsonyi hangulatunk, meg hatalmas tömegiszonyunk. És hogyha választani kell, akkor azt hiszem, hogy a haza Karácsony közelebb áll a szívemhez.
Ja, és útközben még egy jótékonysági vásárba is belebotlottunk, ahol gyerekek árulták az otthon már megunt játékaikat. Virágnak vettünk is gyorsan egy 162 darabos mágneses számkészletet, amiből meglepő módon mind a 162 darab megvan!

2008. december 7., vasárnap

Alul meleg felül hideg

Totalcar-os múltam megkísértett, hogy beszámoljak a friss hamburgi autós élményeimről. Ugye mint ismert, Barcelonából szoktam idelátogatni ahol sokféle autó van az utcákon, a magyar életképtől persze elszokik hamar a szem: sok a seat, a mindenféle kiöregedett német, francia és olasz kocsi és úgy összességében nem sokkal fényesebb a kép mint akár Budapesten. Persze nincsenek trabantok és wartburgok... Akiknek jobban megy a sora, mindenképpen prémium márkákat vesznek, amiben főleg csak a német trió szerepel de inkább csak a kisebb darabok. BCN-ről részletesebben majd talán máskor, viszont ugye most Hamburgban vagyok (nem először). Itt bizony az autópark (legalábbis amit a belvárosban látni) csillog és villog. Egyedi kiadású prémium kocsik virítanak minden sarkon (BMW, Mercedes, Audi csak a kezdet), felénk elképzelhetetlen méretű felnik és természetesen magas köbcentik... Ez az Autobahn életérzés errefelé.

Munka úgy alakult, hogy érdemes volt autót bérelni. Nem volt semmi különös igényem, egy közepes árfekvésű autót foglaltam online. Mikor odaadták a kulcsot, láttam hogy Renault, mondták is, hogy Megane. Szívtam picit a fogam, hogy hát ha már inkább kisebb kocsit adtak legalább lett volna Audi v. ilyesmi... aztán észrevettem mikor beszáltam, hogy ez bizony kabrió :-)




és ugye nem lehetett kihagyni: nyitott tetővel gurultam a belvárosban, fűtés a maximumon, kint 2 fok és néha szemerkélő eső. Tulajdonképpen inkább melegem volt. Az utcán jobban megnéztek mintha egy Porschével lettem volna, abból úgyis sok van itt, viszont Decemberben nyitott kabrióból úgy tűnik kevés. Mivel a vezető fölé hajlik a szélvédő, az eső már 20-30 felett nem esik ránk, az ülésfűtés is győzi. Nem is értem, hogy a többiek miért nem nyitják ki - meglepően sok erre a nyitható tetejű kocsi ami azért meglepő, mert azért általában felhős az ég és esik is.



Vezetési élmény maga teljesen elhanyagolható. Talán mert kölcsönzői kocsi és a legkisebb motort kapta, talán mert jobbhoz szoktam de gázadásra nem nagyon történik semmi. Aztán szép lassan felgyorsul de cserébe a kanyarban bizonytalan és úgy általában sincsen úttartása - hiába a szép nagy alufelnik, mintha virsligumikat raknának rá indulás közben. Csukva nyikorog-nyekereg a tetőszerkezet, nyitva pedig úgysem hallani semmit a menetszéltől. A tető nyitás-zárás nagyon impozáns, azt leszámítva, hogy mindkét esetben először le kell engedni az összes ablakot - négy darab is van. A csomagtartó amikor nem rejti a behajtogatott tetőt, akkor egész nagy és használható.

Az egyik úton a hátsó ülésre bepakoltam két kollégát , örültek mikor végül kiszálhattak onnan. Hogy lábterük szinte semennyi sincsen az még elmegy, de azt kifejezetten fájlalták, hogy az üléslap és a háttámla hegyesszöget zár. Temészetesen négy felnőttel csak az nem gyorsult le aki nem akart. Franciás a navigációs rendszer de cserébe csak németül tud. Fél óra volt mire rájöttem, hogy hogyan kell életre kelteni és egy másik fél óra mire ki tudtam kapcsolni a rádiót amitől nem hallottam mit mond.



Mindezek ellenére szerethető. Jó érzés a keret nélküli ajtókat nyitogatni, az üvegtetőn kibámulni vagy éppen a tető harmonikázását figyelni a tükörből. Tavasszal ebben gurulni, vagy egy nyári estén - erre van kitalálva. Télen, csukott tetővel meg elmegy. Igazi második autó.

2008. december 6., szombat

Mikulások Hamburgban

Amíg a családom otthon egy szál pólóban teker az állatkertben, én rendszerátállást támogatok éjjel és nappal itt Hamburgban. Virág szerencsére nem ismeri a naptárat még ezért neki majd akkor jön a mikulás amikor én hazaértem (már csak egy kis Hollandia van hátra). A lebukás esélye kicsi, mert Barcelonában nincsen Mikulás-kultusz, az oviban meg 11-én ünnepli a német csoport vezetésével a gyereksereg. Itt bezzeg van mikulás, nem is kevés. Reggelre a szobámban egy mikuláscsomagot is találtam pedig nem tisztítottam ki a cipőmet. És persze no virgács, talán ez azt jelenti, hogy idén végre jól viselkedtem.


ha esetleg kis családom is olvassa a blogunkat, üzennék én innen nekik:




¡Hola!

Képzeljétek itt megtalálatam a Barcelonából hiányzó karácsonyi hangulatot. Nem sejtettem de úgy tűnik Hamburg mikulás- és karácsonyivásár-ügyi nagyhatalom. Azt már korábban kiszúrtam, hogy valami lehet a hétvégén, mert minden szálloda tele volt, de csak valami szakmai rendezvényre, konferenciára gyanakodtam. Ahogy ideértem egyből kiderült, hogy a karácsonyi vásárról van szó. Tele van a város minden tere kis installációkkal, és zacskós-szatyros vásárlók kerülgetik egymást amolyan udvarias-németesen. A Spanyol tolongáshoz szokott Apa egészen meglepődött a tömegben ahol senki nem taszított rajta de még a lábára sem léptek. Van itt minden, a bécsi vásár az itten Rathaus előtt felállított installációhoz képest vursli. És persze mindennek az otthon megszokott karácsony színe és szaga van. Mézeskalács és forralt bor mindenütt, emberek falatoznak wurst és egyéb tipikus germán téli-karácsonyi dolgokat.


Banális dolog ez, de honvágyam is lett kicsit az otthonira emlékeztető karácsonyi hangulattól. Szépen németesen, precizen és tisztán folyik itt a vásár és a hangulat, igényesen berendezve azért néha giccsbe hajlóan... szóval most ráhangolódtam a karácsonyra és várom a hazautat!

sok puszi

Apa

2008. december 3., szerda

A Micimackó torta története


Egy napon, amikor Anyának semmi dolga nem akadt, eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat....

Kitalálta tehát, hogy készít Virág névnapjára Micimackó formájú tortát. Mivel a tortaforma már megvolt, naívan azt gondoltam, hogy sitty-sutty készítek egy egyszerű tortát, csokikrémmel és a tetejét pedig kidíszítem, azaz ráfestem ételfestékekkel Micimackót. 

Ekkor vettem a nyakamba a várost és legalább 10 boltot végigjártam, mire kiderült, hogy sehol nincs ételfesték vagy bármi olyan anyag, amivel a torta díszítését meg lehetne oldani. Na, akkor utánanéztem interneten, hogy marcipánnal hogy lehetne díszíteni. És akkor újabb 10 bolt + legalább 5 cukrászda, de marcipán sehol. Jaaaj, most mi lesz?

A tortát kisütötttem, krémmel megkentem a lapok között és aztán elkeztem házilag egy Micimackó sárga krémet készíteni, amihez pudingot, fehér csokit kevertem össze, majd a színes tortadíszítő szívcukrokból kimazsoláztam a narancssárgákat, feloldottam őket forró vízben és valahogy így sikerült elérni a kívánt eredményt. Aztán persze kellett még fekete csoki öntet is és eperszósz a piros pólóhoz. 

A torta kész lett, fincsi is lett és még Micimackót is felismerte benne Virág! Így leírva lehet, hogy nem annyira drámai, de amikor már több napi keresgélés után még 3-4 órai konyhai munka volt a torta, akkor erősen elkezdtem azon gondolkodni, hogy miért is nem vettem egy kész tortát? De most így utólag is azt mondom mégis, hogy megérte!



Éljenek a Virágok!


Teljesen átvettük a spanyol életritmust, mi is állandó ünneplésben vagyunk: Márton nap, Virág nap, Advent, Mikulás, Karácsony. De ezt is kicsit rendhagyóan tesszük, mivel mindig csak akkor ünneplünk, hogyha Max éppen itthon van, így kicsit visszaélünk ugyan azzal, hogy Virág nem ismeri még a naptárat, de azért minden ünnepre sor kerül.

Virágnak is jól megünnepeltük a névnapját, feldíszítettük a lakást, volt torta, sok-sok lufi és persze voltak ajándékok is. Egész nap buliztunk, játszóházba mentünk, szóval nagy buli volt. Virág nagyon élvezte és persze mi is. Köszönjük mindenkitől a küldött jókívánságokat, leveleket és ajándékokat!



Most pedig már készülünk a Mikulásra, aki Apával együtt jövő héten érkezik csak ide a mi lakásunkba, de már nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mit fog hozni...


2008. december 1., hétfő

Advent van

Advent, várakozás, ünneplés, hó, hideg, karácsonyi készülődés, tömeg a boltokban, adventi koszorú, adventi naptár... Egyszóval (vagyis kettővel) ÜNNEPI HANGULAT! Valahogy november táján már nagyon hiányzik is mindez, úgyhogy nekem már a november is szinte advent, mert én például már akkor nagyon várom az ünnepeket. És amikor először meghallja az ember a boltokban vagy máshol a Csendes éjt! vagy először látja kivilágítva sötétben az utcákat, boltokat, akkor hirtelen már futnánk is a karácsonyfát megvenni és ünnepelni. 

Itt is hasonlóan van ez, csak mégis nagyon másképpen...


Például nincs annyira hideg (13 fok körül napközben). Bár az évszakhoz képest most ez itt hidegnek számít és a hegyekben havazik is, ennek ellenére verőfényesen süt általában a nap, szóval azért nem annyira karácsonyi. 
Aztán pedig nincs annyi szokás és hagyomány, mint nálunk. Nincs koszorú, nincs adventi naptár, nincs Mikulás és nincs karácsonyi ajándékozás (legalábbis az eredeti spanyol hagyományok szerint). Itt ugyanis január 5-6 a kiemelt ünnep, amikor is a Három Királyok jönnek és ajándékot hoznak nemcsak a kis Jézusnak, hanem a spanyol gyerekeknek is. Úgyhogy Január 7-ig itt minden kihal, bezár, addig tart mindig a szünet is és persze a munkaszünet is. Akkor aztán van nagy felvonulás, buli, tűzijáték és ajándékozás, de addig semmi.

Na, mindegy, úgy döntöttünk, hogy ebben az esetben csakúgy mint a kínai emigránsok, megtartjuk saját szokásainkat, kulturális hátterünket és ünnepelünk, ahogy megszoktuk. Ennek jegyében, Virág már napok óta Halleluja kórusként viharzik át a lakáson. 


Én már elkezdtem az ablakokat dekorálni, meg elkészült az adventi koszorúnk is. Ez külön kaland volt, merthogy hiába van már meg szinte minden hozzávaló, hiszen évről-évre én gyártom ezeket, de azért volt néhány buktató ám! Például otthon elég volt csak kiszaladni a kertbe és a nagy fenyőfákról pár gallyat vágni és már kész is volt a koszorúalap. Itt viszont rohangálhatok én a kertben, van virágzó muskátli, leánder és pálmafa. Azért ezekből szentségtörés lenne koszorút csinálni. Úgyhogy vasárnap reggel leküldtem Max-et a belső kertbe, ahol van egy széles, lapos levelű zöld növény, amit el tudtunk képzelni fenyőág helyett. Szóval Max lelopakodott a kertbe egy olló társaságában és miközben mindössze pár száz ablakból figyelhették az akcióját, a naponta gondozott és ápolt közös kertből levágott pár levelet. Virág közben az ablakból ujjongva kommentálta az akciót: "Nézd Anya, Apa ott lop!".... Nem tudjuk, hogy az élmény mennyire lesz maradandó lányunkban, de a koszorú végül elkészült.


Lesz adventi naptár Virágnak és a család felnőttjeinek is (minden napra egy új spanyol szóval - de psszt, el ne áruljátok Max-nek). 

Amúgy az Advent a várakozás ideje: várjuk a Karácsonyt, várjuk, hogy Jézus is visszajön és elröppent minket a még Barcelonánál is szuperebb helyre és ebben az évben még a hazautazást is várjuk, szóval nagyon szuper. Éljen az advent!

Így néztek ki a kis csokigolyók

Közkívánatra gyorsan kirakjuk ide a múltkor készített csokigolyók képét, hogy rásegítsünk kicsit a nyálmirigyek munkájára...




Csúnya, de finom, hmmm...

A halételek készítésétől valahogy a kezdetektől fogva távol tartottam magam, mert úgy gondoltam, hogy halat sütni, főzni igazán nagy tudomány. És hát annak ellenére, hogy más ételeknél bátran belevágok bármilyen recept elkészítésébe, itt megállt a tudomány és a bátorságom. Most viszont, amikor Max külföldön van, Virág pedig az óvodában ízlelgeti a spanyol konyha remekeit ebédre, saját szakállamra kipróbáltam az első halas receptemet. Az előzmények a megszokottak voltak, hosszas keresgélés, hogy vajon melyik recept elolvasása után jelzi a gyomrom, hogy ez neki tetszene, aztán szótárazás, vásárlás és sütés.

A recept a Fűszeres sült tőkehal lett végül. És hát nagyon jó választás volt! Ilyen egyszerű és finom étel elég ritka, mert ugye sok olyan finomság van, amin órákig kell dolgozni, aztán fél perc alatt elfogy, de olyan, ami gyors is és finom is… Hát, ez az! Kb. 15 perc alatt teljesen kész. A halfiléket berakjuk egy tűzálló tálba és az előre elkészített szósszal nyakon öntve 5-10 perc alatt készre grillezzük (valószínűleg egyszerű sütés funkcióval is hasonló eredményt kapunk). A szósz pedig most az én esetemben paradicsomszószból nagyon sok petrezselyemből, és joghurtból állt + persze só és bors. Amikor elkészült, akkor még jó sok citromot ráfacsartam, amitől még pikánsabb lett, de enélkül is eléggé ízletes volt már.


Most aztán sajnálom, hogy a kis családom nem kóstolta meg, csak én ehettem belőle, de futok is gyorsan a boltba és veszek még tőkehalat, mert kíváncsi vagyok, hogy nekik hogy ízlik majd holnap…

2008. november 23., vasárnap

Ha én ablak volnék, mindig tiszta lennék…

Hát igen, ezt már Koncz Zsuzsa is jól megénekelte (dalszöveg szerzője Bródy), de azért énekelni könnyebb róla, mint tisztává varázsolni az ablakokat. Amikor vendégeink jönnek, mindenkinek nagyon tetszik, hogy alig van fal a lakásunkban a kert és udvar felé, mindenhol csak ablakok, ablakok és ablakok. Ennek viszont ára van ám! A sok ablakpucolás. Még belülről csak-csak megy a dolog, hetente egyszer (de akár többször is lehet) nekiállok és röpke 1-2 óra alatt meg is vagyok az összes ablakkal. Kívülről persze semmi esély, így aztán várni kell, míg jönnek a kötélen lógó emberek és elvégzik helyettem a nemes feladatot. Azért ezek is kellemes pillanatok, amikor bentről a fotelből nézi az ember, hogy kint valaki karizmait nem kímélve tisztítja a nagy ablakainkat…

Na, és akkor ott van még a terasz! Ott jön a nagy mutatvány, merthogy ott kívül is nekünk kell tisztítani, így ilyenkor a Cirque du Soleil akrobatáitól ellesett mozdulatokkal lazán derékig kihajolok a korláton és először a felmosó moppal mosom le mosószeres vízzel az üvegeket, majd jön a nedvszívó törölközős törölgetés és végül a teleszkópos ablaktisztítós körkörös mosás. Ez az eddig legcélravezetőbb módszerem eddig. Ha mindezt végigcsinálom, akkor elképzelhető, hogy tiszta lesz az üveg mondjuk akár 1 hétig is! Szóval mire a kar- és hátfájásom és a tériszonyom emléke valahogy megszűnik, kezdhetem elölről.

Mindent összevetve mégiscsak megéri mindezt végigcsinálni, mert utána a látvány kárpótolja az embert. Ja, és persze így végre tiszta lesznek az ablakok, amit Virág egyből észrevesz és kis kézlenyomatait azonnal ott is hagyja mindenütt.

2008. november 22., szombat

Mi ez és mit kell vele csinálni?


Ha a fenti kérdésre nincs kész válaszod, akkor elárulom: ez a boniato (vagy batata, vagy moniato), vagy egyszerűen lefordítva édes burgonya. Úgy néz ki, mint a krumpli, csak kicsit nagyobb, hosszúkásabb, göcsörtösebb. Többféleképpen lehet elkészíteni, de a legegyszerűbb, hogy félbevágva cukorral megszórva vagy mézzel leöntve megsütjük. Így nagyon hasonlóan készítjük el, mint mondjuk a sütőtököt otthon, csak ez még édesebb és teltebb ízű talán, bár ezzel nyugodtan lehet vitatkozni. Szerintem nagyon finom, mi most a Boniato de Nerja-t próbáltuk ki, de a piacon úgy tűnt, hogy van még vagy hatféle hasonló zöldség, szóval most aztán úgy érezhetjük magunkat, mint Kolumbuszék, akik Közép- és Dél-Amerikában találkoztak ezzel a számukra újfajta növénnyel, indulhat újra a felfedezések kora!

2008. november 18., kedd

Járműpark-bővülés

nem egyszerű itt az autóvásárlás... hetek, hónapok teltek-múltak mire ki tudtam választani hogy milyen autó legyen a fenekünk alatt, aztán újabb hetek-hónapok mire meg is tudtam rendelni. Aztán azóta csak várni kellett... és várni...

BMW on board


...volt közben mercedesünk csillaggal, audink karikával és automata váltóval, eleinte még alfánk bézs bőrrel... 

aztán tegnap révbe értünk, átvehettem a család legújabb szekerét!
teljes lett a flotta. nagy az öröm

2008. november 17., hétfő

Szent Márton napi interkulturális élmény

Virág óvodájában van német, angol és katalán csoport is, így aztán mindegyik nemzet kis kultúrájából csipegetnek egy kicsit a programok szervezésénél. Most például a német csoport szervezte meg a Szent Márton napi lampionos felvonulást.

Jó előre minden szülő megkapta három nyelven az eredeti német monda leírását, nehogy tudatlanul érkezzünk az alkalomra és persze kiosztották a ilyenkor szokásos ének szövegét is kottával együtt. Mint kiderült, ezeket a német szülők természetesen az anyatejjel együtt már magukba szívták, a többiek közül pedig csak mi vettük komolyan ezek tanulmányozását. Merthogy Virággal mi már itthon szerepjátékban eljátszottuk, hogy mi is történt Kr. U. 300 körül a “híres” Márton lovaggal és bőszen gyakoroltuk a német szövegű dalocskát is. A lapon még az is kérés volt, hogy mindenki vigyen magával házilag készített süteményt, innivalót és egy jó erős 60 cm-es fabotot, amire majd a lampiont lehet erősíteni. A házilag készített sütemény nálunk a kekszes csokigolyó lett, ezt is természetesen Virággal közösen készítettük, gyúrtuk a kis golyókat és aztán beleforgattuk színes cukordíszbe. Szóval nagy buli volt. 60 cm-es erős botot nem találtunk a környéken, így a túrabotunkat vittük helyette. A helyszínen kiderült, hogy ebből sem kellett volna nagy ügyet csinálni, ugyanis mivel a szokás szerint soha senki nem visz botot, az óvoda előre szerzett botokat…

Na, nem gond, ott álltunk teljes készültségben, mindenki kapott egy lampiont (papírból készítette a német csoport, a közepébe pedig gyertyát állítottak), aztán rájöttek a német óvónők is a nagy turpisságra! A helyzet ugyanis az, hogy ilyentájt Németországban már jó sötét van, így aztán tényleg nagy buli a lampionnal kódorogni a sötét utcákon. Barcelonában viszont este 6 és 8 között még nagyban zajlik az élet és nincs túl sötét. Hát mit volt mit tenni, nekiindultunk így is a nagy körútnak az óvoda körüli utcákon és énekeltük az “Ich gehe mit meiner Laterne…” éneket (legalábbis a németek és mi) a lelkes német gitáros apukákkal, akik között ruházat alapján voltak elvont Minnesänger típusúak és voltak szegecses öves rokkerek is – a közös csak az volt bennük, hogy nagyon szenvedtek attól, hogy lassú tempóban legalább negyvenszer kellett ugyanazt az éneket eljátszaniuk.

Miután visszaértünk az óvodába, jött a nagy evészet-ivászat, a terülj-terülj asztalra került ott minden, amit a különböző népek anyukái jónak találtak: túrótorta, darabolt ananász, olajbogyótál, sonka (lehet, hogy ezt egy lelkes spanyol apuka készítette…) és persze a mi kis golyócskáink. Ezután még lett volna valami kis előadás is Márton lovagunkról és közös éneklés, de ezek érdeklődés hiányában elmaradtak, a gyerekeket ugyanis jobban lekötötte a sokféle étel-ital és az, hogy rájöttek, hogyha elborítják a lampionokat, akkor a gyertya meggyújtja a papírkeretet és az egész nagy lángra kap, ami sokkal izgalmasabb, mint bármi más. A szülők gyorsan eloltogatták a kisebb-nagyobb tüzeket és mindenki gyorsan hazafelé vette útját. Persze ez is kultúrák szerinti megoszlásban történt: a németek és a hollandok már 7 körül indultak, mert ugye a gyereknek legkésőbb fél nyolckor ágyban a helye, a spanyolok szerintem még éjfélkor is ott buliznának, ha lehetne.

Hát, egy-egy ilyen alkalom azt hiszem, hogy többet mond az embernek a kulturális különbségekről, mint amennyit otthon bármilyen nemzetközi kommunikációs képzésen meg tudnak tanítani…

2008. november 15., szombat

Családunk új barátja, Wii

A nemzetközi közösségekben is éppúgy megvannak a divatos dolgok, mint mondjuk gyerekkorunkban volt a jojo, a Barbie vagy a hullahopp karika. Most éppen Wii őrületben van mindenki a környéken. Hogyha Max a kollegáival vacsorán beszélget, akkor ott is ez a téma és az otthon ülő külföldi anyukák is erről áradoznak. Gyorsan utána is jártunk, hogy mi is ez a Wii: a Nintendo új fejlesztésű videójátéka, amivel a tévére csatlakozva lehet játszani, de a régi videójátékoknál sokkal fejlettebb módon. Tehát van egy kütyü, amit össze kell kapcsolni a tévével és olyan programot tudunk rajta futtatni, amilyen DVD-t éppen megvettünk. Lehet rajta játszani kicsiknek (mondjuk egy jegesmedvekölyköt kell úgy irányítani a kis távirányítós manccsal, hogy megegye a fókákat, miközben a nagymackót nem ébreszti fel), vagy lehet rajta nagyobbaknak való játékokat játszani, de lehet sportolni is. A lényeg, hogy a kütyü érzékeli a kezünkben lévő távirányítót vagy a lábunk alatt lévő tornapadot vagy tornaszőnyeget és az ezekben okosan elhelyezett érzékelőkön keresztül mindig azonnal mutatja is a képernyőn, hogy jó helyen van-e a súlypontunk, mennyire remeg a lábunk, milyen erős az adott izom, stb. Szóval ez már szinte felér egy személyi edzővel (szegény Claudio, lehet, hogy ezért egyre kevesebb az ügyfele mostanában…)!

Max, a gondos férj és apa vett is gyorsan a családjának egy ilyet, nehogy szégyenbe kerüljünk a külföldi bagázsban. (De lehet, hogy az volt a mögöttes szándék, hogy jól lekössük magunkat, míg ő mostanában sokat utazik a munkája miatt.)

A WiiFit program nagyon okosan van ám kitalálva módszertanilag. Vannak benne Jógagyakorlatok, Aerobic gyakorlatok, Erősítő gyakorlatok és Egyensúlyi gyakorlatok. Amikor megvesszük a DVD-t, akkor ezekből csak néhány van aktiválva, majd amikor már megfelelő percet edzettünk, akkor bónuszként kapjuk az újabb típusú feladatokat.

Szóval ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor mondjuk 10 percen át hullahoppkarikáztunk (hullahoppkarika nélkül) és már nem érezzük a derekunkat, csípőnket, akkor kiírja nekünk a gép, hogy “Nagyon jól csináltad, bónuszként megkapod a 20 perces csomagot is, hogy legközelebb ne kelljen 10 percnél megállnod.” Vagy: “a jobb lábad erősítésén kell még kicsit javítanod, ehhez most adunk neked egy nagyon hatékony gyakorlatot ajándékba”.

De minden feladatra pontszámot is kapunk ám, így egyből tudhatjuk, hogy hova tegyük magunkat. Akkor voltam a legbüszkébb, amikor az egyik izomerősítő gyakorlat után négy csillagból négyet értem el és a következő volt a minősítésem: “Muscle legend”. Ezt még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna semelyik izomcsoportomról sem, de hát egyszer csak ki kell derülnie az igazságnak, ugye… És aki muscle legend, az muscle legend!

Persze az is motiváló ám, hogy mások eredményeit is láthatod, és kit ne zavarna az, amikor az általa jól felállított rekordot a férje vagy netalán felesége megdönti. Azonnal vissza kell állítani a rendet és addig edzeni és próbálkozni, míg újra mi nem vagyunk az elsők. És észrevétlenül, de máris tornáztunk megint egy órát. Szóval, nagyon ki van találva és nem is gondolná az ember, de tényleg teljesen magával tudja ragadni ez a kis program.

De lehet ám együtt futni, egymással teniszezni, együtt bowlingozni vagy golfozni. Mindenkiről külön statisztikát vezet a rendszer, így pontosan mutatja, mikor mit csináltál, mennyit fejlődtél, stb.

Egyszóval nagyon okos kütyü, nagyon átgondolt a program és most nagy őrület ez az egész! Ha például este sötétben jövünk hazafele és a kivilágított lakásokba belátunk, akkor a mi toronyházunkban néhány lakásban tuti, hogy láthatunk pár embert, aki a távirányítóval a kezében éppen teniszezik, bokszol vagy hullahopp karikázik. És ez a legjobb amúgy benne: másokat figyelni játék közben! Képzeld el, amikor valaki teljes erőbedobással áll a tévével szemben és teniszezik egy láthatatlan teniszlabdával távirányítóval a kezében, vagy síelőpózban éppen a síugrást gyakorolja a szoba közepén. Edzésnek sem rossz, de csapatépítésnek még jobb.

2008. november 14., péntek

Amerikából jöttem....

...mesterségem címere: Apa!
tömény hetem volt sok-sok repülőn töltött órával.
Meglátogattam Obama mester városát ismét, de nem nagyon volt időm kaladozni, meg a havas-esőben még kedvem sem. Viszont Virág már nagyon várt itthon ezért siettem haza ahogyan tudtam.
Most az tűnt fel ott, hogy az emberek - akár az utcán is - nagyon segítőkészek ugyanakkor bármi is legyen a dolguk, rettentő komolyan veszik. Iparkodnak a taxisok, iparkodnak az étteremben felszolgálók... még az én kollégáim is iparkodnak. persze maglátjuk h ez kirántja-e őket a válságukból.

Örülök, hogy végre itthon!
A hétvégén még Miki is itt lesz!!!

2008. november 9., vasárnap

Csokoládé-kiállítás avagy Mostra de la Xocolata y Cacau

Gyönyörű vasárnapra ébredtünk ma reggel és elhataroztuk, hogy biciklivel megyünk be a városba megnézni a csoki-kiállítást. Itt Barcelonában ugyanis nagy hagyománya van a cukrászdáknak és a mindenféle csokoládé-készítményeknek - erre utal többek között a Csokoládé-Múzeum is ami Virág egyik kedvence. Évről-évre megrendezik a csokoládé-fesztivált, ahol sok-sok cukrászműhely állítja ki az esztétikai és gasztronómiai remekműveket, sok standon szerencsére kóstolóval összekötve.



Mostra de Xocolata


A kaland persze már hamarabb elkezdődött, végiggurultunk a tengerparton a vidám piros bicingekkel és ahogyan odaértünk a diadalívhez - ahol a monstre mostra volt - már láttuk hogy a kerékpár-parkolás nem lesz egyszerű. A Bicing lényege, hogy az emberek innen-oda, onnan-amoda és amonnan-ide kerekeznek és ettől mindig szabadul fel elég hely és bringa az adott állomásokon. Persze ha a vasárnapi tömeg egy helyre áralmik, akkor aztán ott megtelik a parkoló-dokkoló és a később érkezők hoppon azaz bringán maradnak. Persze ilyenkor csak annyi a tennivaló, hogy meg kell keresni a legközelebbi állomást - ami két sarkonyira volt - és mire visszasétáltunk a diadalívhez, már ott is voltak a bicing-mozgatók nagy utánfutóval vitték el a többlet-kerékpárokat.

A kiállításon rengeteg ember, sok-sok gyerek és igényes cukrászkülönlegességek sorakoztak. Virág élvezte a gyerek-sarkot, ahol csokival festett, mindenfélét mártogatott csokiba (amit aztán főleg én ettem meg) és még ajándékcsomagot is kapott. Volt csoki-dalra csoki-tánc, de ott ő inkább a többi gyereket figyelte ami azért is különös mert mostanában egész-nap táncol és ugrabugrál itthon.

A csokoládé kultúrája nagyon igényesen volt prezentálva, talán ha hétköznap megyünk, végig tudtuk volna nézegetni a standokat aprólékosan, így a tömeg miatt nem mindenhol álltunk le szemlélődni - viszont talán ettől meg még holnap is beleférünk a ruháinkba mert nem ettünk annyi kóstolót. Volt csoki-design kiállítás, emberke aki csokival festett csokoládé-alapú vászonra akvarell-szerű képeket mindenféléről. Volt egy stand ahol a nőknek csoki-pakolást raktak az arcára, egy különteremben pedig egy szakács tartott teltházas előadást valamilyen féltudományos témában. Lehetett bekötött szemmel kóstolni egy szinpadon, vagy nyitott szemmel kóstolni szinte bármelyik standon...

Hazafelé még játszótéren megálltunk, olyan szépen sütött a nap, hogy 22-23 fok volt és az összes pulóvert le kellett venni Virágról - még barnultunk is.

2008. október 31., péntek

Hát itten kérem most vacak idő van

kérdezik ám néha otthonról, hogy milyen az idő... 
és hát a hétvége csodás volt (lásd alábbi képgaléria pár napja). 26 fok, napsütés, emberek a tengerben fürödtek, napoztak, sétálgattak jobbra-balra.
most pedig bár a hideghullám már tovább-állt, esik az eső és nagyon erős szélvihar kócolja a házunk előtti pálmákat. ez van.

azért a meteorológiai tapasztalataink Barcelonáról azt mutatják, hogy október volt eddig az egyik legkellemesebb hónap, sok napsütéssel és langyos idővel. szeptember változó volt, gyönyörű nyári napokkal és néha esővel. augusztus forró volt égető nappal, július szintén de sokszor fújt a szél amitől sokkal elviselhetőbb volt a meleg mint Budapesten. Június és Május esős volt, de évszázados esőrekord állt be tehát feltehetőleg ez inkább kivétel volt.

kabátot még nem hordtam amióta itt lakunk.
hétvégén ismég jön a napsütés (remélem)

2008. október 29., szerda

Most gyertek, mert beindították a szökőkutakat!

A tavaszi vízhiánynak köszönhetően egész nyáron nem indították be a köztéri szökőkutakat, így aztán aki már látta Barcelonát szökőkutakkal együtt, annak meglehetősen nagy hiányérzete volt egész nyáron. Most viszont a Mercé ünnepsorozatainak köszönhetően a szökőkutakat kitiszították, feltöltötték és beindították, úgyhogy újra életre keltek a kisebb-nagyobb vízköpők.

És azért ezek valahogy nagyon hozzátartoznak itt a látványhoz is és az életérzéshez is! A házunk előtt ugyan csak egy kisebb szökőkút van, de már csak ettől a kis csobogástól, meg attól, ahogy az őszi napfény megcsillan a vízben, teljesen más a hangulat. Szóval most jöjjön, aki így akarja látni a várost, mert ki tudja, hogy meddig lesz még felhőtlen csobogás és mikor zárják el újra a csapokat!

2008. október 26., vasárnap

A mi Barcelonánk

képriport az utolsó októberi vasárnap napfényben fürdő Barcelonájáról



BCN - last weekend of October


Megvan a Bicing kártya!

Arról már írtunk talán korábban, hogy itt Barcelonában a tömegközlekedés egyik közkedvelt módja a biciklizés. Mostanában már kezdenek is ebből nagyobb viták és közlekedési problémák kerekedni, mert annyira sokan bicikliznek, hogy lépten-nyomon konfliktushelyzet alakul ki az autós, a gyalogos és a biciklis társadalom között… Merthát ugye annak örülni kell, hogyha egyre kevesebben autóznak a városban, de akkor nagyon gyorsan neki kell állni bicikliutakat építeni, de az meg azért nem megy annyira gyorsan. Lényeg a lényeg, amerre néz az ember, sok a biciklis és nem csak privát kétkerekűn teker itt a nép, hanem a szemnek már ismerős piros BICING feliratú járgányokon. A BICING egy olyan városi tömegközlekedési forma, melyet csak barcelonai lakosok vehetnek igénybe, elő kell rá fizetni és akkor a városon belül bárhol felkapunk a kártyánkkal egy biciklit egy automatikus tárolóból és eltekerünk vele oda, ahova menni akarunk, illetve az ahhoz legközelebb eső Bicing állomásig.


Azt gondolhatnánk, hogy ez így kicsit bonyolult, mert egy csomó kérdés felmerül, ugye:


Mi van, hogyha nincs Bicing állomás ott, ahonnan megyünk, vagy ahova megyünk? Hát, ez egy nevetséges kérdés, merthogy szinte minden sarkon van felvevő és lerakóállomás.


Mi van, hogyha elvitték az összes biciklit a felvevőhelyről? Ez is nevetséges, merthogy a központban figyelik, hogy hol mennyi a bicikli és egy autóval állandóan járják a várost, aminek csak annyi a feladata, hogy a teli állomásokat ürítse, az üreseket pedig feltöltse biciklivel.


Miért jobb ez, mint a tömegközlekedés? Mert akkor mész, amikor akarsz, gyorsabb is (bár ez kondifüggő) és jóval olcsóbb, mivel az éves bérlet ugyanannyiba kerül, mint az 1 havi tömegközlekedési bérlet és hogyha egyszerre nem megy az ember 30 percnél többet, akkor ezen felül nincs is más fizetnivalója.


Hát, röviden ennyit általánosságban a Bicingről. Az ezzel kapcsolatos nagy kaland az éves bérlet megszerzése volt, merthogy első pillanatban fantasztikusan egyszerűnek tűnt a dolog. Májusban az első dolgaink között kezdtük el intézni, interneten megrendeltük a két bérletet, majd interneten ki is fizettük és minden nap nagy izgalommal néztük a postaládát, hogy mikor érkeznek meg a kártyák, hogy ki tudjuk mi is próbálni a piros járgányokat. De a kártyák csak nem jöttek… Júliusban úgy gondoltuk, hogy a két hónap már kicsit sok idő még az itteni mentalitást tekintve is, ezért Max felhívta őket telefonon. Nagyon kedvesen elnézést kértek és megígérték, hogy nemsokára megérkeznek a kártyák postán. Eltelt újabb 3 hónap és a kártyák sehol. Most, októberben én keltem útra és mentem be személyesen a Bicing központba, lelkiismeretesen felkészülve, kiszótárazva a szükséges szavakat és láss csodát, pár perc alatt sikerült megszerezni a két kártyát! (Persze ez már kicsit bosszantóan gyors is volt és nem tudtam eleget gyakorolni a már tetemes szókincsemet sem, így aztán még kérdeztem pár nem annyira fontos kérdést is, hogy meglegyen a napi spanyol csevegés is)


Szóval, megvannak a kártyák, Virággal jól ki is próbáltuk délután a biciklizést, bár szegénynek ezeken a bicikliken csak az első csomagtartó jut, de ennek ellenére nagyon élvezte a dolgot!




Azóta mentünk családilag, meg szólóban, Zsuzsi vitte Virágot Oviba bringával és Max ment a gumisnál hagyott kocsiért Bicinggel, sőt még céges vacsorára is simán be tudott tekerni a végig a tengerparton a belvárosig. Aztán csak visszafele derült ki, hogy hétköznapokon csak éjfélig lehet bringát leakasztani az állomásokon...

2008. október 25., szombat

Közérdekű közlemény

Zsuzsi és Virág Budapesten vannak egészen November 2-ig!
Élőben megtekinthetők Budafokon, az előjegyzést Zsuzsi vezeti..
(örülnek minden kedves érdeklődőnek)

én meg BCN-ben lógatom az orromat, hogy magamra maradtam.
Viszont itt ma 24 fok volt és szép napsütés, így annyira azért nem eszem a kefét.
(Max)

Eltelt egy hónap az oviban - és még élünk

Az óvodában töltött első hónapban több korszakon estünk át:

“A rózsaszín köd időszaka”: Az első napok nagyon gördülékenyen mentek, Virág imádta, én persze a nagyon családbarát beszoktatási módszernek köszönhetően végig ott ültem, óvóbácsi boldog és elégedett volt.

Ezt követte a “rázós időszak”, amikor is engem először rövidebb, majd hosszabb időre elküldtek sétálni. Ez nemcsak engem érintett rosszul (akkoriban esős időszak volt itt), hanem Virág is ordítósra váltott át, így óvóbácsi sem volt már annyira boldog… De szerencsére óvóbácsi nagyon kitartóan próbálkozott Virággal közös nyelv nélkül ilyenkor kapcsolatot teremteni, így aztán a jól megalapozott pedagógiai és módszertani ismeretei és gyakorlata átsegítették valahogy ezen a korszakon.

“Anya betegségének időszaka”: már-már kezdtünk belesüppedni a rázós idődszak ordítós mocsarába, amikor hála Istennek, lebetegedtem és nem volt mit tenni, muszáj volt otthagyni Virágot az óvodában. Én ennek a betegség egyéb tüneteit leszámítva nagyon örültem, mert tudtam, hogy csak ilyen drasztikus és határozott megoldás fog Virágnál működni, mert amíg ott vagyok, addig úgyis mosolygós lesz, utána pedig így is- úgy is jön az ordítás. Hát, az most is jött, de max. 5 percig, aztán teljes volt a béke és a harmónia.

“A szerelem időszaka”: annyira jól sikerült az óvóbácsinak Virággal megbarátkozni, hogy Virág attól a pillanattól kezdve, hogy én kilépek az óvodából, Virág az óvóbácsival van, követi mindenhova, figyeli minden mozdulatát, aztán pedig délután részletesen elmeséli, hogy mit és hogyan csinált az óvóbácsi, hogyan ütötte be a kezét, hogyan mozgatja a fejét, stb.

Most két napja éljük a “nagy kiábrándulás időszakát”, amikor is az óvóbácsi megpróbálja megértetni Virággal, hogy nem csak Virág van az óvódában, de úgy tűnik, hogy ez az üzenet nem igazán talál nyitott fülekre a mi kis Virágunknál. Az igazság az, hogy én ezen nem vagyok meglepődve, mert Virág itthon hasonlóan kezel engem és azt is elmondta, hogy az óvódában az ő barátja az óvóbácsi, az összes többi gyereknek pedig ott vannak az óvónénik.
Remélem, hogy azért ezen is túl leszünk hamar és eljön a “nagy a boldogság, minden szép és jó időszaka”. Vagy olyan nincs?????

Szelektívek

Ma SantCugat-ban jártam és egy láttam egy elég ötletes hulladékgyűjtőt, ami a képen alább látszik az a teteje egy Budapesten is jól megszokott utcai kivilágított plakátnak, ám a reklám felett különböző hulladéktípusokat lehet bedobni! CD-t, nyomtató-patront, tollat, villanykörtét, elemeket stb...
Itt Barcelonában is szelektív a háztartási hulladék. Az utca tele van háromféle nagy műanyagkonténerrel, ahova üveget, műanyagot és papírt dobnak a lakók. Naponta ürítik (nem hetente mint Budafokon) és csak az nehéz, hogy a konyhában hova rakjuk a különböző zacskókat az ilyen v. olyan szeméttel.

Ezen felül sok a szemét mindenfelé... de az látszik, hogy az ország iparkodik ezen a téren, csak a lakók egy része még sötét a megvalósításhoz.

2008. október 17., péntek

“Claudio vagyok, a személyi edző”

Van itt a házban konditerem, amit bárki bármikor kedvére használhat. Egész jó, bár azt nem mondhatnánk, hogy túl gyakran látogatjuk… Minden esetre kifejezetten nagy előnye az, hogy már sportruhában egyszerűen csak lekocog az ember és utána otthon tud lezuhanyozni, átöltözni. A spanyol nyelv gyakorlását csak kis mértékben segíti, mert a lihegő spanyol kiejtést még nehezebb megérteni a normálnál, így vagy mosolyogva bólogatunk nagyokat beszélgetés közben vagy zenét hallgatunk és akkor senki nem szól hozzánk.

Csak a személyi edző - a brazil Claudio, aki időnként ellátogat a konditerembe és az itteni gépeket használva edzi a klienseit. Na, tőle nagyon nehéz megszabadulni, mert vagy el akarja adni nekünk magát vagy csak úgy “szakértő szemmel” méregeti az ott kondizókat, hogy vajon ki hogyan milyen tartással és mennyire profin használja a gépeket. Amúgy Claudio aranyos, kedves és jól is néz ki, amikor pedig mosolyog, akkor olyan, mint Hellinger Balázs barátunk, úgyhogy már csak ezért is, jól megvagyunk vele.


Claudio általában tapintatosan próbál újabb ügyfeleket szerezni, de azért az üzlet az üzlet, így most már a saját kis prospektusát is osztogatta, amin nagyon professzionálisan edz különböző korosztályú embereket különböző helyszíneken. Na de van ám weboldala is Claudionak! És mi derült ki? Kétszer volt aerobic világbajnok és mindenféle országokban tart táncos és profi aerobic konferenciákat, stb. Nézzétek meg a weboldalon a videókat, megéri! Mit szóltok, mik vannak!


www.claudiolima.com

2008. október 15., szerda

Az élet apró örömei

Sokszor túlságosan elfoglaltak vagyunk, hogy észrevegyük azokat az apró kis dolgokat, amik örömöt okozhatnának, hogyha értékelnénk őket. Általában akkor kezdünk valamit értékelni, hogyha a hiányát érezzük. Hogy miért írom most ezt nagy okosan?

Ma délelőtt jöttem hazafelé autóval, miután Virágot elvittem óvodába és útközben megláttam az út másik oldalán az egyik ismerős családot a környékről, rájuk dudáltam, kiintegettem az ablakon, majd ők mosolyogva visszaintegettek. Ennyi.

Persze, hogyha mindez Budafokon történt volna, talán nem is emlékeznék rá a nap végén. Itt mégis valahogy fordulópontnak éreztem, merthogy az utcán csak úgy meglátni valakit, akit ismerünk, az azt jelenti, hogy vannak ismerőseink. Rádudálni bárkire bármikor lehet, de hogy mosolyogva visszaintegessen, az azt jelenti, hogy tényleg vannak ismerőseink, barátaink! Persze ne sértődjetek meg, ettől még nagyon hiányoztok Ti ott otthon, de azért ez már azt jelenti, hogy kezdenek itt is alakulni a társas kapcsolataink! A héten nemcsak ez történt ám, hanem voltak nálunk itteni vendégek, meg egyik barátunk egyik nap csak úgy átugrott egy kis délutáni beszélgetésre.

(És most hogyha az interneten körbeküldött elgondolkodtató levelek hangvételét szereném megütni, akkor biztos írnám még azt is, hogy gondolj csak rá, hogy mennyi barátod van és örülj nekik és vedd észre ezeket a pillanatokat, stb. – de remélem, hogy ezt nem nagyon kell itt ragozni tovább)

2008. október 7., kedd

Girona

Sokaknak talán csak annyit mond Girona városa, hogy a Wizz-Air “barcelonai” járata kissé megtévesztő módon nem Barcelonában landol, hanem Gironában. Persze ez ugyan csak 90 km Barcelonától, azért mégiscsak egy másik város.



Girona


De még mennyire hogy másik! Habár Észak-Katalónia legnagyobb városa, mégis inkább kisvárosias hangulatú, ha betévedünk a központjába. A város az Onyar folyó két partján fekszik, az egyik oldalon az óvárossal, a másik oldalon pedig az egyre terjeszekedő újvárosi résszel. Mi most az óvárost jártuk csak be annak ellenére, hogy a városvezetés érezhetően nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy a turistákat átcsalogassa a historikus oldalról az újonnan fejlesztett részekre is.

A város nemcsak azért tekinthető fontos közlekedési csomópontnak, mert napjainkban ide érkeznek a Wizz-Air budapesti járatai (…), hanem azért is, mert már régen is a városon keresztül haladt a híres Via Augusta út, ami Rómát kötötte össze Cádizzal (ez pedig Spanyolország délkeleti csücskében található). Persze akkor még nem Girona volt a neve, hanem Gerunda.

Ha tehát engedi időnk és kedvünk, akkor ide mindenképpen érdemes beugrani pár órára, mert a város hanagulatos és bőven kínál látnivalókat és programokat. Van itt gyönyörű katedrális, szépművészeti múzeum, várostörténeti múzeum, sok-sok templom, kolostor, egyetem és minden, ami egy szép történelemmel rendelkező városhoz még hozzátartozik: kicsi görönygyös utcácskák, lépcsők, sikátorok, apró terek kávézókkal, éttermekkel, macskák, galambok, kis parkok.

Nagyon szépen megmaradt a város régi zsidó kerülete, a Call, ami Barcelona után a legfontosabb  spanyol zsidó közösség lakhelye volt anno. Nemcsak a házakat láthatjuk, hanem a helyi zsidótörténeti múzeumban a mindennapok világával is megismerkedhetünk.

De van ám itt még Arab Fürdő is, ami még nagy szám is lehetne, hogyha éppen nem Budapestről jöttünk volna és nem láttuk volna már otthon például a Széchenyit… Merthogy itt a pár teremben próbálták elmagyarázni, hogy mi volt ott régen, hol volt a frigidárium és hol a tepidárium, de azért mégiscsak más, hogyha az ember mindezen úgy elmélkedik, hogy közben ül a gőzölgő szabadtéri medencében. (Jaj, de jó is lenne egy jó kis gőzfürdőbe beülni!)

Amit még érdemes betervezni, hogyha erre járunk, hogy a várost körülvevő városfal jókora részét megőrizték, felújították, így egész nagy sétát tehetünk, miközben felülről is megcsodáljuk az óvárost, utána pedig menjünk le az Onyar partjára és sétáljunk át az egyik hídon, innen nézhetjük meg legjobban a partmenti színes házak sorát, ami talán az egyik leginkább ismert gironai látvány.

A Gironai népek szerint Barcelona a ‘Catalunya Decaffeinado’ – merthogy Girona az igazi Katalán város

 

2008. október 6., hétfő

Pals – a középkori gyöngyszemfalu

Pals egy picike kis falu, nem túl messze Gironától, és még csak nem is közvetlen tengerparti, szóval nem lenne túl érdekes, de valamiért mégiscsak érdemes ide beugrani: a kis faluban sétálva úgy érezhetjük, mintha időutazást tennénk és hirtelen a középkorban sétálgatnánk. Persze hiányoznak a lovak, a kosz, a bűz és a jól ismert kurjangatás, hogy “Visszük a halottakat, hozzátok a halottakat!” (…), de így is vannak gyönyörűen és egységesen (!) restaurált kőházak, kicsi zegzugos utcácskák, óratorony lépcsővel és mindezt persze egy városfal veszi körül, ahogy azt anno illett.



Pals


Pár évvel ezelőtt, amikor Spanyolországba még csak nyaralni jöttünk, a gironai landolás után a kis bérelt autónkkal ide vetődtünk először és azt hiszem, hogy talán ennek a kis falunak is köszönhető, hogy már akkor szinte elsőre szívünkbe zártuk az országot, mert ahol ilyen kis falvak vannak, ahol így vigyáznak ezekre, az csak jó hely lehet…

Azóta ide költöztünk és Pals még mindig nem sokat vesztett a varázslatából. Kattints a képre és utazz egy kicsit a történelemben te is!

2008. október 5., vasárnap

Illes Medes (Medes-szigetek)

Az Illes Medes egy 7 sziklából álló szigetcsoport neve, ami kb. 1 km-re fekszik a parttól és az egyik leghíresebb víz alatti természetvédelmi terület itt a környéken, hiszen a Földközi-tenger spanyol szakaszát nézve itt van az egyik legváltozatosabb tengeri élővilág. A víz alatti élővilág sokszínűségének köszönhetően a környék nemcsak a napozókat, hanem a búvárokat is vonzza, rengeteg búvártúrát és üvegfenekű hajós utat kínálnak az ide érkezőknek. Most, így a szezon végén mi már a kihalt, nyugodt tengerpartot élvezhettük, ahol a gyönyörű őszi napsütésben, meg az érintetlen homokban sétálgattunk, kávéztunk és játszótereztünk.



Illes Medes


Persze gondoltunk az otthoniakra is, akik mindeközben a szinte téli hidegben fagyoskodnak és gondolatban küldtünk haza egy kis meleget, meg most néhányat a Max által készített szuper fotók közül!

2008. október 4., szombat

A sajttorta

Honnan ered a sajttorta? Fogalmam sincs, próbáltam utánaolvasni, de túl sok országban mondják, hogy az igazi amerikai, angol, norvég, stb. sajttorta ilyen és olyan, közben pedig hát sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy apróbb különbségekkel ugyan, de mindegyik mégis hasonló. Szóval nem tudom, hogy honnan származik, de nagyon finom. Azért is kezdtem utánanézni, mert itt Spanyolországban is az éttermek desszertjei között szinte mindig megtalálható a Tarta de queso, azaz sajttorta.

 Váncsa István szakácskönyvében például New York-I sajttorta szerepel és hát idézném is, hogy ő mire jutott eredetnyomozás terén: „ A recept nevében szereplő „New York” kitétel arra látszik utalni, hogy a sajttorta valami speciálisan újvilági és ezen belül is nagyvárosi képződmény, azaz modern, hiperurbánus, angolszász és persze globalizációíze van. Holott, ahogy Karinthy mondaná, már a régi görögök is ismerték a sajttortát és ezt most vehetjük nyugodtan szó szerint. Ismerték. Ahogy később ismerték a rómaiak is, ők pedig magukkal vitték Európában mindenhova. A reneszánsz lényegében a sajttorta virágkora volt.” (Váncsa István szakácskönyve, 510.o)

Tehát vehetjük úgy, hogy ez egy ősrégi recept, amiben persze országonként vannak kis mutációi. Ennyi. De most akkor térjünk a lényegre. Otthon is csináltam már, de hogy is volt? Vettem a darált kekszet, a vajjal jól összekevertem, tortaformába beledöngöltem, hűtőbe be, majd közben gyorsan összekevertem a mascarpone, tojás, tojássárgája, citrom leve, citromhéja és porcukorból álló krémet, azt a kihűlt lapra öntöttem és máris mehetett a sütőbe sülni, illetve főni és sülni, merthogy ezt is vízzel teli tepsiben kell sütni, mint az angol pudingokat.

Mivel ebben már volt azért gyakorlatom, nem volt nagyon nagy kihívás maga a sütés, a folyamatnak mégis egy pontjára nagyon büszke vagyok: az Auchanban (Itt Alcampo a neve) a pénztárnál kedélyesen és SPANYOLUL elbeszélgettem a pénztárosnővel arról, hogy miért is nincs itt darált keksz és hogy bezzeg Magyarországon van, merthogy én onnan jövök és ott vettem darált kekszet és abból csináltam a sajttortát. Azért ez már valami! Megkérdezni valamit, aztán megérteni a választ, majd általános kis eszmecserét folytatni. Ez talán már egy középfokú nyelvvizsga szóbeli fordulóján is elment volna 60% feletti értékeléssel…