Egy kis kulinária

Miután az első hónapban megpróbáltam a jól bevált “otthoni” receptek alapján főzni, rá kellett jönnöm, hogy jobb, ha feladok minden ilyen irányú próbálkozást. Krumpliból van vagy 10 féle a boltokban (és ezek tényleg különböző fajták is és nemcsak az áruk más…), de persze egyik sem igazán úgy sül meg, mint az otthoni (tehát nem lesz olyan az íze, mint amilyet nagymama tud sütni, akárhogy próbálkozunk), a majonéz íze is más, az ismerős márkák itt nem ismertek, az itt nagyon javasolt tápszert Virág minden alkalommal “visszaadta” a spanyoloknak.. Na, szóval, eljutottunk oda (amit persze így is –úgy is akartunk volna), 

hogyha már Spanyolhonban élünk, akkor együnk itteni ételeket.

Ez (az éttermeket leszámítva) a következőképpen néz ki: recepteket nézeget, szimpatikus kép alapján választ, hozzávalókat lefordít, listát megír, napokig keresgél különböző boltokban, hogy megtalálja az adott alapanyagot és ha már minden megvan, akkor jöhet a várva várt főzés és kóstolás.

A tengeri herkentyűktől egyelőre még távol maradtam, miután elolvastam a következő kis útmutatót, ami a polip előkészítését írja le:

„Vágjuk ketté egy kis késsel óvatosan a polipot a feje és a csápjai között. A csápok közepén az ujjunkkal nyomjuk ki- és felfelé a polip csőrét. Dobjuk el. A polip fejének megtisztításához óvatosan hasítsuk fel az egyik oldalon, és húzzuk vagy vágjuk ki a beleket és a zsigereket. Öblítsük le a polipot folyóvíz alatt, stb, stb....” Hát nekem ez sok volt. Úgyhogy vagy találunk előre felvagdalt, szem és belek nélküli polipot vagy szégyenszemre nem fogjuk megkóstolni itthon...

Első próbálkozás a Torta de Santiago volt Virág születésnapjára. Ez nagyon finomra sikeredett, mindenkinek tudom ajánlani, pikáns citromos íze van és tökéletes étel mondjuk a reggeli vagy délutáni kávé mellé. A recept amúgy Galíciából származik.

Itt Barcelonában elég sok a csokoládéüzlet és már ebből is gondolhatjuk, hogy nagy szeretettel használják a csokit mindenhez, de vannak churreiras nevű helyek is, ahol csokoládét és churrost lehet fogyasztani. Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy a churros valami csúnya szó, keressen rá a neten, hogy mi is ez és rájön, hogy inkább valami finomságról van szó. A churrost lisztből és vízből készítik és egy csillag formában végződő nyomózsákból nyomják bele forró olajba, ahol aztán jól kisütik. Ezt kell tehát a forró csokiba mártogatni. Persze a forró csokoládénak is megvan a maga boszorkányos receptje, amitől jó sűrű lesz, így aztán ez a mártogatás már-már tényleg felér egy igazi rituáléval. Főzés közben már kezdtem magam úgy érezni, mint a Csokoládé című filmben Vianne...

Én a hétvégét szemeltem ki csokiés churros kóstolásra és szombaton próbáltam meg hamarabb felkelni, mint a család és jól nekiis láttama csoki és churros készítésnek. Ugyan a speciális churros nyomózsákja egyből kiszakadt, a magyar nyomózsák meg persze nem ilyen formát nyomott, az íze nem lett rossz (leginkább a fánkhoz tudnám hasonlítani). A forró csokoládé pedig egyenesen nagyon finom lett!

Hogyha viszont reggelire együnk néhány churrost egy jó nagy adag ilyen forró csokoládéval, utána ne tervezzünk nagy mozgással járó tevékenységet, mert ez azért nem könnyű kaja!! – de ezt nem is mondta senki, hogy itt kímélő ételek vannak. Folytatás következik, már elkezdtem beszerezni a hozzávalókat a Huevos a la flamenca ételhez is!

Ayuntamiento (önkormányzat)

Ezt a szót elég hamar megtanulja az ember, hogyha Spanyolországba költözik. Lépten-nyomon kihallani a beszélgetésekből ezt a szót és máris görcsbe szorul az ember gyomra, hiszen köztudott, hogy itt sem mozog nagyon olajozottan az állami gépezet.

Ayuntamiento

Ezért tehát kedves mentorunk, a már sokat emlegetett Charlotte elkísért minket a helyi önkormányzatra, hogy regisztráljuk ott magunkat és megszerezzük mindazokat a papírokat, amik a helyi orvosi ellátásba vagy az iskolai (óvodai) rendszerbe való felvételhez kellenek majd.

Az önkormányzaton először is sorban kell állni és egy hölgynek elmondani, hogy mit is szeretnénk intézni, majd ő ad egy sorszámot. Ez már ugye eleve nem túl hatékony, de legalább nagyon emberbarát, mert aki beszél spanyolul, barátságosan eltrécselhet a nénivel. Aztán jön a váróterem, ahol a spanyoloknál megszokott módon nagy a buli, a társasági élet. A nagy várakozás közepén egyszer csak megjelent egy férfi, aki Sant Jordi nap alkalmából minden hölgy várakozónak adott egy szál rózsát. Virág és én is kaptunk tehát, ami azért akárhogy is nézzük elég szép gesztus. Az ügyintézők nem beszélnek angolul, így hát Charlotte jól jött. Amikor ennek már éppen elkezdtünk örülni, kiderült, hogy Charlotte elfelejtette mondani, hogy még milyen papírok kellenek, így Virágot nem tudták regisztrálni, vissza kell még jönni, de akkor már egyedül.

Na, akkor már sejtettük, hogy azért ez nem lesz annyira könnyű menet. De Virág és Zsuzsi felkerekedtünk és minden bátorságunkat, spanyol nyelvtudásunkat és a kis szótárunkat összeszedve, elmentünk az önkormányzatra. A sorban még minden rendben volt, aztán jött a néni rengeteg kérdéssel. Lehet, hogy katalánul beszélt, mert szinte egy szót sem sikerült kiragadni a véget érni nem akaró mondatokból és kérdésekből. Minden esetre a beszélgetés végére már minden lehetséges iratunk, papírunk kint volt a pulton és sikerült kapni egy sorszámot. Húúúú. Végre jött egy kis agypihentetés a váróteremben. A pihi rövid volt, nemsokára már a kedves fekete bőrű hivatalnokkal próbáltuk meg hasonlóképpen megértetni, hogy mi is kell nekünk. Itt már könnyebb volt, valószínűleg ő már spanyolull beszélt. A kérdéseire csak úgy lazán mondtam a spanyol válaszokat, sőt még az első spanyol órák tananyagát is becsempésztem a társalgásba, így a végén már barátként váltunk el José-tól, aki megtudta, hogy Budapestről jöttünk, magyarok vagyunk, Virág neve spanyolul Flor lenne, stb. (szóval mindent, amit csak eddig tanultunk).

Egyelőre ennyi volt a nagy kaland az önkormányzaton, a következő akkor lesz, hogyha másik kerületbe költözünk, remélhetőleg akkor már sokkal gazdagabb szókinccsel.

Sant Jordi napja

ami nem más, mint Szent-György és valamiért a Katalán hagyományokban olyan, mint amerikában a Valentin-nap. A nők virágot (vörös vagy mindenféle fura színű rózsát) a férfiak könyvet kaptan ajándékba, a város központjában pedig óriási tömeg nézelődik és vásárlgat - olyan kipakolás van, mint nálunk könyvhétkor. persze a vidámságot elősegítendő mindenféle zenés móka van, meg egyéb mutatványok is.

Sant Jordi

az alábbi magyarázat csak feltételezés: szerintem azért van ekkora jelentősége a Jordi-napnak Katalánföldön, mert itt szent György a könyv és a betű védőszentje - és a Kasztíliától (Spanyolország avagy Madrid) való függetlenség, valamint a saját nyelv használatának a joga évszázados küzdelem volt a Katalánoknak. voltak idők, amikor konkrétan tiltva volt a nyelv használata vagy Katalán könyvek kiadását.

mi is végigsétáltunk a Ramlán a Plaza de Catalunya-tól, egy kis kitérővel a Raval felé amikor már elegünk volt a tömegből. ücsörögtünk egy kis patio-ban és rátaláltunk a bevándolrók kis sötét utcácskáira, aztán még mielőtt megkezdődött volna a futbalrajongók szokásos örjöngése (Manchester-Barcelona) szépen hazajöttünk.

ja és miért április 23? talán nálunk van elcsúszva egy nappal, biztosan be kellett valahová suvasztani Bélát is.

A tejbegríz történet folytatódik...

A múltkor már írtam, hogy végre sikerült találni grízt, amiből aztán el lehet készíteni a Virág által annyira kedvelt tejbegrízt.

Hát, ez az információ csak részben volt igaz, merthogy a mosolygós gyerekes gríz (semola), az nem búzadara volt, hanem rizsdara. Tehát főzés után teljesen olyan, mintha ötvöznénk valahogy a magyar tejbegrízt és a tejberizst. Előnye, hogy finom, olyan gyorsan készen van, mint a tejbegríz (tehát nem kell órákig kevergetni) és teljesen tejberizs íze van. Persze most már a spanyol órák után az összetevők között is  felismertem a listában a rizs szót, de hát így tanul az ember…

Ezután tehát beszereztük a másik semola-t (semola de clasico) és annak ellenére, hogy ez egy elég erős sárga színű dara, ez a megfelelője az otthoni búzadarának, így hát elkészült a várva várt tejbegríz is Virág nagy örömére.

Tengerparton

érdekes itt, hogy bár a városnak van egy elég hosszú tengerpartja (hosszabb, mint ami Szlovéniának összesen van) homokkal, pálmafákkal, kikötővel, meg mindennel ami egy tengerpartra kell, az emberek nem élnek együtt a tengerrel. az elegánsabb negyedek messzebb vannak a parttól, és csak a mostani új ingatlan-beruházások nyitnak ismét a part felé (ebben az új lakónegyedben lakunk mi is). Mi is már itt voltunk hetek óta, hát gondoltunk egyet és lementünk a 10-es busszal a partra (még a hotelből).

Tengerparton

nagyon kellemes volt a meleg homokban ülni, a hullámverést hallgatni és a délutáni napban fürdeni. persze Virág a tengerben is fürödni szeretett volna, legalábbis mindenáron bele akart szaladni. aztán sikerült rávenni, hogy a homokban is nagyon jókat lehet játszani.

persze sokan voltak (az olimpic portnál voltunk) rajtunk kívül is, többnyire turisták, akik valamilyen fagyosabb országból vetődtek ide és nagyon örültek a meleg, napos délutánnak.

Beköltöztünk!

hát nem kis menet volt, de végüt itt vagyunk, az új lakásunkban, az összes cuccunkal és aránylag már szépen elrendeződve. azért is nem jelentkeztünk az utóbb pár napban mert egy hete a beköltözés izgalmai, illetve az internettelenség vett körül.

szóval az elmúlt hét péntekjén reggel kilencre felsorakoztunk itt, vártuk nagy izgalomban a 103 dobozunkat a szállítókkal. Magyarországról a teherautó fel is bukkant, de a pakoló brigád sehol sem volt. szépen mentek a percek és megindult a telefonálgatás. végül dél körül egy délamerikai mosolygós kis csapat elkezdte hurcibálni a dobozokat. a fő gond azzal volt, hogy ők spanyolul beszéltek, mi meg minden más nyelven próbálkoztunk... végül maradt a mutogatás. estére szépen ki is pakoltak - persze mivel nem tudtunk túl jól kommunikálni, később (ezzel ment el a hétvége) mindent át kellett mozgatni máshová, mint ahová ők rakták.

egyébként még az is kiderült, hogy baromi sok cuccunk van még mindig (noha otthon a felét kidobtuk már mindennek), és ha nem lenne ‘trastero’ - azaz tárolóhelyiségünk - akkor be sem férnénk. aztán persze befértünk... volt rohanás bútorboltba, hogy legyen valami szőnyeg, meg egy két apróbb dolog, aztán bútorszerelés, fúrás-faragás, és vég nélküli pakolás.

a hétvége elröppent, és utána szépen lassan minden nap még fogytak a még ki nem pakolt dobozok és lettek tele a polcok és szekrények. mostanra már nagyon otthonos minden, és furcsamód - talán mert az otthoni dolgaink vesznek körbe minket - úgy érezzük, mintha már régóta itt lennénk. 

Virág szereti a szobáját, van benne kis kuckó neki, és természetesen itt van Rudi a hintaló és a többi kedvenc játék is.

azért ha hirtelen meg kell találni valamit, az néha eltart egy negyed órát, főleg ha olyan dolgot akarunk előszedni, amit nem használunk minden nap.

képeket majd hamarosan! 

Néhány szóban az áttelepítés folyamatáról (relocation)

Hogyha valaki nem mozog sokat nagyméretű multinacionális cégek között, akkor számára teljesen idegen lehet egy ilyen áttelepítési folyamat, ráadásul az egésznek a szervezettsége magyar szemmel nézve meglepő tud lenni.

Mikor kiderült, hogy mi megyünk Barcelonába, nagyon sokan olyan technikai részletek után érdeklődtetek, amelyekre mind-mind az áttelepítés, mint szolgáltatás adott számunkra választ (azaz pl. Nem nekünk kellett kiagyalni, hogy Rudi – Virág kis gumilova – hogyan jut el Barcelonába).

De hogy is néz ki maga a folyamat? Miután valaki elfogad egy állásajánlatot (persze már a megelőző interjúk során is kiderül ez-az), kap egy részleten leírást, mely pontokba foglalva, hosszú-hosszú oldalakon át taglalja témák szerint, hogy az ajánlat mit tartalmaz. Természetesen ez itt nem a fizetésről szól, hanem az azon kívüli dolgokról, amik kifejezetten az áttelepülés kapcsán merülnek fel. Az áttelepítést magát egy cég fogja össze, de minden részfolyamatot szinte más és más cég cégez el, akinek az a szakterülete. Így fordulhatott például elő, hogy a repülőjegyeinket és autóbérléseinket egy amerikai cég intézte, ami a mi esetünkben most inkább bonyolító tényező volt ugyan, de ez van. És hogy milyen területekre terjed ki egy ilyen áttelepítés?

Költöztetés: általában egy cég koordinálja magát a folyamatot és ő dolgozik különböző alvállalkozókkal, akik megadott nemzetközi folyamatok alapján végzik Magyarországon, majd a másik cég Spanyolországban a munkáját. A magyar cégtől először is kijött egy képviselő, aki felmérte a szállítandó dolgok mennyiségét, méretét. A költöztetés napján pedig kijöttek hatan és egy napon át pakolták a dolgainkat gondosan dobozokba. Nekünk csak annyi volt a feladatunk, hogy megmutassuk, hogy mit szeretnénk magunkkal vinni és mit nem. A végeredmény 103 doboz! És mi még nem is hoztunk magunkkal túl sok bútort, mert a csomagolás napján még fogalmunk sem volt, hogy a lakás, amit kiveszünk, bútorozott lesz vagy sem. Most utólag örülünk, hogy nem hoztunk több búrort, mert nem is tudnánk hova tenni. És akkor jön ugye az itteni kipakolás, ahol jönnek a szállítók és kérésünknek megfelelően jól kipakolják a 103 dobozt. (persze mivel Spanyolország, azért késnek pár órát és senki nem tud angolul...)

Autó: a cég persze ad céges autót, de gondolnak egy ilyen áttelepülésnél arra is, hogy előtte otthon el kell adni a sajátot, így amíg otthon már nincs autó, illetve itt kint még nincs meg a céges autó, a cég bérel nekünk autót. Eddig így volt például egy Alfa Romeo-nk, most meg egy Mercedes-ünk van. Hogyha esetleg a gyors eladás miatt ár alatt sikerülne csak megválni az otthoni autótól, akkor a cég kárpótol.

Egészségbiztosítás: segítenek itt bejelentkezni és regisztrálni a szükséges orvosi ellátáshoz, stb.

Lakás keresési folyamat: arról már írtunk, hogy itt a helyszínen ez hogy is zajlott, ezt még az előzte meg, hogy márciusban 1 hétre ki lehetett családdal együtt jönni és lakásokat keresni. Ennek a túrának az összes lézető költségét az áttelepítő cég állta. Nekünk csak azt kellett megadni, hogy milyen lakást keresünk, és aztán arra rájönni, hogy ebben a városban mi és mennyiért reális, és mi az aminek már örülni kell. (egyébként a lakásunk teljesen szuper találat ahhoz képest amiket láttunk)

Nyelvtanulás: előzetesen felmérik, hogy kinek milyen nyelvtanulási igénye és szükséglete van és ez alapján rendelnek majd ki hozzánk nyelvtanárt. Erről még nem tudunk beszámolni, mert még nem kezdődtek meg az órák, de nagy izgalommal várjuk már őket (hétfőn és kedden kezdjük az órákat).

Család többi részének a segítése: segítenek óvoda, bölcsőde, gyülekezet, munka és bármi keresésben. Csak szólnunk kell, hogy mit keresünk és a kirendelt kapcsolattartó összeszedi nekünk az információkat.

Adminisztratív teendők: letelepedés, mindenféle regisztrációk, bankszámlanyitás, telefonelőfizetés, internet előfizetés és társai. Ezeknél is általában jön valaki velünk, aki a helyszínen spanyolul intézi a dolgozkat, ami felbecsülhetetlen segítség így az elején. Spanyolország a többi Európai ország között erősen bürökratikusnak számít (a Magyar valóságnál persze jobb, de van azért még pár ország ahol sokkal egyszerűbbek a dolgok). Pontosan tudni kell, hogy mely hivatalokba, milyen sorrendben, milyen nyomtatványokkal és milyen hülye nyitvatartásban kell ellátogatni.

Kultúrális beilleszkedés támogatása: még nem volt időnk rá, de kapunk majd egy kétnapos tréninget arról, hogy mi a különbség Magyarország és Spanyolország között, és milyen helyi kulturális faktorokra érdemes figyelnünk ha be akarunk illeszkedni.

És minden egyéb: és ami kimaradt volna, arra is gondolnak és adnak egy előre meghatározott keretösszeget az olyan kiadásokra, mint például új végrendelt készítése, ruhatár csere az új lakhely miatt, otthon éves klubtagságok felmondása (golf, stb.)...

Hát, nagyjából így néz ki egy ilyen áttelepítési csomag itt, persze mindehhez rengeteg cég asszisztál, minden területen más ember a kapcsolattartónk és minden dokumentálva van elektronikusan, hogy az interneten a saját ügyféloldalunkra belépve mindent nyomon tudjunk követni. Persze állandóan mindenféle listákkal (hogyan válasszuk ki a számunkra megfelelő lakást, mit kell megnézni egy kiadó lakásnál, stb.), segítő információs anyagokkal (mit kell tudni Barcelonáról), kérdőívekkel (nyelvtanfolyamhoz, interkulturális tréninghez, stb.)bombáznak minket, ami segíti a folyamatot.

Ha netán ilyen helyzetbe kerülne valaki közületek, hát szívesen segítünk, hogy mire érdemes odafigyelni – mert persze van egy pár izgalom ami nélkül kellemesebb. Rögtön az első tanács: ne az előző munkahely e-mail/telefonszám adatait adjuk meg annak a rengeteg embernek aki velünk foglalkozik, mert utána az áttelepülés percétől elveszítjük velük a kapcsolatot... (és érdemes a leadandó laptopról a költözéssel kapcsolatos fontos részleteket tartalmazó e-maileket kimenteni mielőtt visszaadjuk)

Buszozás Barcelonában

Barcelonában az egész várost szépen behálózza a több, mint 100 buszjárat. Ezt a térképen látva, teljesen oda voltunk, meg vissza, hogy milyen szuper lesz, csak egy bérletet kell venni és felfedezzük a várost.

A képlet tényleg így néz ki, csak annyi a gond, hogy néha elfelejtenek közlekedni a buszok, de erről az utazóközönséget általában nem értesítik. Így például az eddig szívünkbe zárt 51-es, ami a Sagrada Familia tövéből elvisz minket a “mammutos parkba”, tegnap óta mintha kerülné ezt a környéket, vagy megszűnt volna létezni..

Tegnap több, mint 40 perc várakozás után adtuk fel, ma már lélekben felkészülve valami hasonlóra, 20 perc után az előre jól átgondolt átszállásos-gyaloglós helyettesítő út felé vettük utunkat és csak azért is eljutottunk az állatkertbe.

Ja, és hogyha valaki babakocsi nélkül van, akkor ilyen esetekben egyszerűen válassza csak a metrót, mert az a leggyorsabb és legmegbízhatóbb! Még babakocsival is jobb néha a metró, mert sok helyen van lift a lépcsőzés helyett, de ahol nincs, ott marad a babakocsi és gyerekcipelés...

Néhány alapinfó:

• A buszmegállóban állva inteni kell a buszvezetőnek, hogyha az adott buszra fel akarunk szállni
  
• Felszállás csak az első ajtón, a sofőrnél
  
• Leszállás csak a középső és hátsó ajtón
  
• A buszjegy most épp 1,30 euró (az egy db jegy nem átszálló)
  
• Ha T-10es jegyet veszünk (ami 10 jegy) akkor 1 óra 15 percen belül akárhányszor át lehet vele szállni más járműre (mindegyik járaton be kell dugni a jegyet a kis masinába, csak 1 óra 15 percen belül nem von le belőle egységet a gép)
  
• Érdemes gyűjtőjegyeket és bérleteket venni, hogyha többet akarunk buszozni, mert így sokkal jobb ár jön ki. Nekünk most 70/30-as jegyünk van például (T-Familiar 1 Zona a neve), ami annyit jelent, hogy az 1-es zónán belül (ami gyakorlatilag az egész várost lefedi) 30 napon belül 70-szer lehet használni akármennyi embernek. Az például két egység, hogyha ketten 5 busszal elmegyeünk valahova 1 óra 15 percen belül.
  

További infók a jegyekről angolul: www.tmb.net/en_US/barcelona/moute/targetes/targetes.jsp

Irány az állatkert!

Most, hogy már legalább két hete vagyunk Barcelonában, muszáj volt ellátogatnunk az itteni állatkertbe, ami amúgy az általunk gyakran látogatott “mammutos parkban” (Parc de la Ciutadella) található. Némi fenntartással és aggodalommal indultunk neki, mert az eddig átolvasott Barcelona útikönyvek közül szinte mindegyik inkább negatív hangvételű beszámolót írt az állatkertről annak köszönhetően, hogy egy nem túl nagy területen fekszik és nagyon sok állat él itt… Sőt, szinte mindegyik könyvünk azt írta, hogy a lapzártakor már nagyon tervezték, hogy áttelepítik az állatkertet más helyszínre, ahol tágasabban és jobban elférnek az állatok.. Na, hát mi azért nekiindultunk azzal a reménnyel, hogy ami a spanyoloknál már mindjárt itt van, az még pár év… És igazunk is lett, az állatkert még a régi helyén áll és üzemel, sőt most épp itt fejlesztgetik!

Zoo in Ciutadella

Tényleg sok itt az állat és tényleg nem túl sok szegényeknek a hely, de az élmény azért inkább pozitív, mint negatív. Szép kis térképet adnak, az alapján lehet végigjárni a hatalmas területet (bár nekünk 3 óra alatt nem sikertült a végére jutni, úgyhogy még majd visszatérünk párszor). Az állatkert abban az értelemben tényleg kicsit régimódi, hogy ketrecben, jól elkerítve lehet csak megnézni az állatokat, tehát túl sok interakció nincs benne, hacsak a keresztül-kasul futkározó pávákat nem vesszük, akik mintha kicsit túlnépesedtek volna és birtokba akarnák venni az állatkertet, állandóan beléjük botlik az ember. Mi például ahogy beléptünk, találkoztunk egy gyönyörű példánnyal, akinek megtetszett Virág (vagy épp nagyon ellenségesnek tartotta Virágot) és a gyönyörű tollazatából legyezőt képezve, hangos rikácsolással eljárta az udvarlási táncát (vagy lehet, hogy harci tánc volt??). Minden esetre, Virágnak ez elég erős indítás volt, teljesen lefagyott és azután már csak azt nézte, hog y mikor közelít felénk még egy ilyen harcias páva…

Miután kicsit eltávolodtunk a pávák által ellepett területtől, láttuk, ahogy etetik a pingvineket és sikeresen kifigyeltük, hogy lesz delfin show is, ami igazán nagy élmény volt, már csak azért is, mert furcsa volt áprilisban szikrázó napsütésben végigülni egy ilyen showt, amit általában nyár közepén tengerparti helyeken lát az ember… A show-ra most így az előszezonban amúgy óvodai és iskolai csoportok jöttek iskolai egyenruhában, így mi a normál ruhánkban kicsit kilógtunk, de nagyon szuper volt a hangulat!

Utána jól megfigyeltük még a makákókat, gorillákat, az óriásteknősöket és persze az elefánt, zsiráf és orrszarvú sem úszták meg, hogy megfigyelés alá vegyük őket.

Körutunk végén gyorsan vettünk egy éves bérletet, mert bárki bármit mond, ide azért megéri többször is beugrani! Reszkessetek pávák, jön a visszavágó!

Vasárnapi séta a Montjüic-en

A vasárnap reggeli ébredés kicsit későre sikeredett, aminek az lett a következménye, hogy a múlt héten jól felfedezett nemzetközi istentiszteletről most lemaradtunk.
Mit is csinál ilyenkor egy későn kelő, nem túl jó keresztény Barcelonában? Elmegy legalább a zsidók hegyére, azaz a Montjüic-re!

Montjuic

Magyar szemmel nézve ez kicsit hasonló a Gellérthegyhez, hiszen a városban található, könnyen megközelíthető zöld területről, hegyről van szó. Amitől ez mégis kicsit más: nagyon sok látnivalóval van tele: múzeumok, spanyol falu, olimpiai falu, olimpiai stadion, erődítmény, szökőkutak, botanikus kertek és természetesen mindent behálózó hangulatos kis sétányok, kiránduló utak, tematikus parkok, játszóterek, sok-sok kilátóhely.

Most tavasszal az egész hegy virágban úszik, és ahogy sétálunk, olyan, mintha egy nagy csokorba dugnánk mélyen a fejünket és Virág, aki otthon nagymama Wanderblume kertjében cseperedett fel, teljesen otthon érezte itt is magát, egyik bokortól a másikig rohangált és csodálta a szép virágokat. Csak azt volt vele nehéz megértetni, hogy itt nem szabad ám csokrokat szedni, ellentétben az otthoni kerttel...
És rábukkantunk egy interaktív kis zenei parkra is, ahol különböző speciális játékokkal lehetett hangokat képezni (például: mintha párnákon lépkednénk, a fekete műanyag párnácskák különböző hangokat adtak ki és a speciális pallókon lépegetve az egyszerűbb magyar népdalokat is el tudtuk „járni”).

Ide biztos vissza fogunk még térni, úgyhogy Montjüic folytköv.

Mi csak mammutos parknak hívjuk – amúgy Parc de la Ciutadella

A héten többször is jártunk a “mammutos” parkban. Először Virág és én (Zsuzsi), majd Max-et is elcsábítottuk a hétvégén ebbe a nagyon hangulatos parkba. Virág a mammutra emlékezett főleg a parkból, Zsuzsit pedig a tömény jázmin illat bűvölte el.

Első alkalommal nem jutottunk a park bejáratától messzire Virággal, mert sikerült rábukkannunk egy helyi óvodás csoportra, akikhez csatlakoztunk és együtt mentünk velük játszani a parkban található játszótérre. Virág nagyon élvezte a csapathangulatot és jól eljátszott a gyerekekkel. Az egyedüli probléma csak az volt, hogy nálunk volt a kismotor, amivel minden gyerek játszani szeretett volna, de az óvónénik nem engedték… A közös móka után sétáltunk azért még egyet a park első felében, ahol Virág alaposan megkergette a helyi kacsákat, galambokat és megcsodáltuk a sok-sok rikácsoló papagájt a fákon. Megnéztük a híres sárkányos vízesést is (Cascada), de innen próbáltunk gyorsan továbbindulni, mert Virág nagyon bele akart ugrani a vízbe. Eljutottunk még a nagy mammut szoborig is (innen a “mammutos park” elnevezésünk), amit Virág azóta is a következő kis egyszerű mondatokkal emleget: “Nagy mammut. Nem él. Szobor. Nem mozog.”

Parc de Ciutadella

Második alkalommal már előrelátóbbak voltunk: kismotort otthon hagytuk és egy másik bejáraton át közelítettük meg a parkot, hogy első utunk ne a játszótérre vezessen, így talán messzebbre jutunk. De ez nem jött be, mert ahol Virág már egyszer legalább járt, tökéletesen kiismeri magát, úgyhogy fogta magát és mégiscsak a játszótéren kötöttünk ki. Innen némi mászás, futkározás után megint jöttek a kacsák, a galambok, a papagájok, a vízesés (tehát a múltkori sorrend), aztán persze a mammut.

De most tovább is jutottunk ám! Megnéztük a csónakázó tavat, majd találtunk egy másik játszóteret, aminek az volt az érdekessége, hogy a helyi önkormányzat jóvoltából telis tele volt érdekesebbnél érdekesebb játékokkal, készségfejlesztő eszközökkel. Ugyan teljesen tele volt gyerekekkel, még azért mi is befértünk és egy nagy játszás után már hulla fáradtan indultunk innen haza.

A parkban van még a katalán parlament, az állattani és növénytani múzeum + persze a híres állatkert (és a merényletek kiállítása is), úgyhogy reméljük, hogy a következő 2-3-4 alkalom során ezekbe is el fogunk egymás után jutni. Na de azért a 30 hektár mégiscsak megér jópár látogatást, nem?

Végre megvan a lakásunk!

hát nem volt egyszerű menet, sok-sok lakást megnéztünk (lásd ‘lakásnézőben’ című kis írásunkat), és végül ezt választottuk ki. aztán indult az aggódás, hogy noha megvan a lakás, végül a miénk lesz-e... hiszen láttunk már olyat, hogy kiválasztottunk egy lakást és mégsem ott lakunk...

amit nagyon röviden tudni érdemes róla: az alábbi helyen található, (lásd a két képet) ami a városnak az egyik széle felé van, igen ahogyan a képek is mutatják, egy utcányira van a tengerpart (homokos). A lakásunk egy kisebb épületcsoportban van, amelyek egy belső ‘patio’-t vesznek körül, az egész alatt pedig garázs van. Az utca másik oldalán egy hatalmas pláza van, mindenféle bolttal és étteremmel, a másik oldalon pedig egy gyönyörű park, tóval és sétányokkal. közte vagyunk mi, közös gyerekjátszóval, kis- és nagymedencével, teniszpályával és konditeremmel, garázzsal és tárolóhelyiséggel.

Maga a lakás az első emeleten van, három hálószoba, két fürdőszoba, nappali és konyha valamint egy terasz tartozik hozzá. alapvető bútorok is vannak benne (lásd a képeket) - a mi cuccaink/bútoraink jövő héten pénteken fognak ideérni.

és még képek:

Itt Lakunk

jaj de ÖRÜLÜNK!!!

Vásárlás Virággal a sarki boltban

Rövid kis szösszenet, hogy milyen praktikákkal tanultunk meg vásárolni itt a helyi boltban.
Mivel otthon legtöbbször nagymamával jártunk Auchan-ba vásárolni, így Virágot jobban le tudtuk többen kötni, meg be lehetett ültetni a nagy bevásárlókocsiba és mivel ezt szokta meg, ott már szinte zökkenőmentesen vásároltunk be minden egyes alkalommal. Itt viszont az átmeneti apartman szálloda kicsi hűtője miatt 1-2 naponta mindenképpen menni kell vásárolni, ami a következő miatt érdekes:

A boltban az otthon megszokott füles kosárnak van egy nagyobb füle is, amivel húzni és tolni lehet. Virág ezt a belépéskor magához veszi, aztán őrült versenyfutásba kezd a sorok és pultok között maga előtt tolva a kosarat, amibe bele-bele dobál fontosabbnál fontosabb dolgokat, amiket szerinte mindenképpen meg kell venni.

Néhány hasonló őrült vásárlási élmény és egy kis módszertani eszmefuttatás után a következő módszert találtam ki:
Rajzoltam Virágnak egy bevásárló listát (mindent rárajzoltam, amit venni kellett és le tudtam rajzolni), majd ezt a kezébe nyomva indítottam útjára a kis csajt a boltban, hogy keresse meg ezeket és pakolja be.

A terv bejött, a módszer működött, Virág mint a kisangyal vásárolt be “helyettem”! Siker!

Tejbegrízt mindig lehet főzni…

Ha külföldre megyünk, akkor mindig tanul valamit az ember: például nyáron Olaszországban azt tanultuk, hogy ott nem igazán vannak üveges bébiételek, tehát mégiscsak jó lett volna otthonról párat betenni.

Most, amikor amikor arra gondoltam, hogy miket lehet majd egy kisebb méretű, nem is teljesen felszerelt konyhában főzni, akkor a néhány teljesen alaprecept mellett a következő gondolatom volt Virág főtt étkezésével kapcsolatban:

“Tejbegrízt mindig lehet főzni, bármi legyen is, ha nincs idő, ha nincs felszerelés, stb.”
Na, de nézzük csak, hogy tényleg lehet-e?

Alig kell hozzá valami, csak
Tej – itt ugyan elég nagy a választék, de azért valahogy csak kiválasztottunk egyet, ami talán jó lesz
Cukor – azaz azucar
Búzadara – na, itt megállt a tudomány. A szótár “semola”-ként említi, de az Auchanban ilyet nem láttak és nem ismernek. A harmadik boltban már van semola, nem is egy féle, hanem kettő. És ráadásul átlátszó zacskóban, ami megkönnyíti ugye a felismerést. Vagyis megkönnyítené, ha ezek hasonlítanának az otthoni búzadarára. De sajnos nem. Na, mindegy, egy életünk, egy halálunk, egy Virágunk, megvettem azt a fajta semola-t, amin egy boldog kisgyerek eszik valamit. Lehet, hogy épp tejbegrízt?
Kakaópor – ez a globalizáációnak köszönhetően a jól ismert Nesquick!
És már meg is van minden a tejbegrízhez. Csak egy hét kutatómunka kellett hozzá. Ennyit arról, hogy “Tejbegrízt mindig lehet főzni”

Szereztünk busz térképet!

Ahogy azt már említettük, Barcelonában rengeteg buszjárat van, de első ránézésre szinte átláthatatlan, hogy hogyan is lehetne busszal valahova eljutni, pedig ha hiszitek, ha nem, mindenhova el lehet busszal is, metróval is jutni. Gondoltuk, hogy ha lenne egy áttekintő térképünk, hogy melyik járat mere közlekedik, az nagyon szuper lenne, de sajnos ilyet sehol nem találtunk, sehol nem írtak róla és olyan emberrel se nagyon találkoztunk, aki már látott ilyet. Szóval szinte már le is mondtunk róla, amikor az egyik metró állomáson bementem a kis pult mögött ülő nénihez és egy barátságos Hola! Után megkérdeztem félig spanyolul, félig angolul, hogy van-e ilyen térkép.

Ő a kezembe nyomott egy metrótérképet (ilyenünk van és mindenhol kapható is), majd azt mondta, hogy ilyen áttekintő busztérkép nincs, de van itt náluk egy könyv, azért abból ad egyet.
Akkor még nem tudtam, hogy mi van benne, de nagyon nagy mosollyal mondtam egy Adiost, Virág pedig a szokásos katalán tájszólásában mondta a hangos Adiu! Köszönést és kiléptünk az ajtón.

Hát, képzeljétek, hogy mi volt a könyvben:

Barcelona összes buszjárata, a teljes közlekedési útvonal térképpel, indulási időpontokkal (munka és munkaszüneti napokon is persze), oda-vissza útvonalakkal (merthogy itt az egyirányú utcák tengerében nem ugyanott közlekednek ám a buszok az egyik és a másik irányba, hahahaha…).
A könyv amúgy mintegy 300 oldal, kb. 2 kiló, de minden benne van!!!
Mivel Virág imád buszozni, ezért ez a könyv most nagyban segíti majd az életünket! Legyetek büszkék ránk, hogy felfedeztük, mert hogyha jöttök látogatóba, Ti is nagy hasznát veszitek majd!

A buszon már majdnem tökéletesen csevegünk spanyolul…

Tegnap Virággal elhatároztuk, hogy megnézzük a L’Aquárium nevű tengeri állatkertet, amiről most nem is írnék túl sokat, csak annyit, hogy akinek már volt szerencséje Budapesten a Tropicariumban járni, az nagyon hasonló élményre számíthat. Ott ugyan sokkal kisebb helyre van bezsúfolva majdnem ugyanennyi állat, mint itt, de nagyjából mégis ugyanaz a kettő. Ez talán annyiban jobban hasonlíthat a valódi tengeri élővilágra, hogy néha-néha úszik csak el az orrunk előtt a cápa és nem tolonganak az üveg mögött, mint Budapesten.
További általános info itt: www.aquariumbcn.com

Na, de a lényeg, hogy hogyan is jutottunk el a célponthoz!
Először is: Barcelonában rengeteg buszjárat van. A megállókban kiírják az adott busz közlekedési vonalát, de semmi mast (tehát mondjuk azt, hogy mikor hol hova lehet majd átszállni és az hova visz).Mi tegnap délelőtt így aztán teljesen véletlenül a szállodától 4 utcányira rábukkantunk egy olyan járatra, aminek a végállomása a Port Vell, tehát a kikötő, ahol az Akvárium is van.
Délután el is mentünk a megállóba, majd felszálltunk a buszra Virággal. A helyzet a következő volt: nyugodtan ücsörögtünk a buszon (Zsuzsi és Virág), Virág óriás szemű, mézédes szőlőt eszegetett.

Aztán egyszer csak leüllt velünk szembe egy néni, aki elkezdett velünk spanyolul beszélgetni. Én ugyan próbáltam már az elején tisztázni, hogy nem beszélünk spanyolul (Yo non hable Espanol… - elnézést attól, aki igen, mert valószínűleg ez a mondat sem tökéletes még..), de a nénit ez láthatóan cseppet sem zavarta és csak mondta és mondta és mesélte és kérdezett és válaszolt. Kb. így zajlott a beszélgetés:
Néni: - blablablabla (az lehetett, hogy milyen aranyos Virág és hogy milyen nagy lány. Tud-e már járni?
Erre Zsuzsi: Si. Dos anos (azaz 2 éves)
Néni: blablablabla (nagyon szép kislány)
Zsuzsi: Si.
Néni: blablablabla (meg tudja enni a szőlőt?)
Zsuzsi: Si.
Néni: blablablabla (van már foga?)
Zsuzsi: Si.
Néni: blablablabla (Nem fog megfulladni?)
Zsuzsi: Non.
Néni: blablablabla (jaj, de ezek nagyon nagy szőlőszemek, milyen ügyesen eszi)
Zsuzsi: Si, grande.
Néni: blablablabla (hol lehet ilyen szép szőlőt kapni?)
Zsuzsi: mercado
Virág: mivel a néni nagyon sokat beszélt a szőlőről és sokat mutogatott rá, Virág megkínálta egy szemmel.
Néni: blablablabla (jaj, de aranyos ez a kislány, de köszönöm, most nem kérek szőlőt, edd meg te aranyom nyugodtan)
Néni: blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla (itt kicsit elvesztettem a beszélgetés fonalát, fogalmam sincs, hogy miről lehetett szó)
Zsuzsi: sok bólogatás, mosolygás és néha egy-egy Si.
Néni: Adios
Zsuzsi és Virág: Adios

Hát, ebből a következő a tanulság:
1. Ha kellően sokat mosolygunk és jól tartjuk a szemkontaktust, akkor azt hiszik, hogy mindent értünk
2. Egy-egy Si megteszi a legtöbb esetben
3. Sürgősen meg kéne már tanulni spanyolul!!!
4. Nem is annyira zárkózottak az itteniek, mint azt nekünk mondták. (vagy a néni valahonnan máshonnan jött)

Ibericus

van pár dolog ami nagyon Spanyol, ilyen például a nemzeti öntudat részét képező sonka. a ‘Jamón Iberico’. vannak sonkázó bárok, minden étteremben rengeteg sonka alapú elő- és főétel - és persze szine minden boltnak legalább az egyik sarkában a plafonról lógnak a szép nagy malaclábak, patástul és cetlistül, hogy kiféle miféle disznó az.

persze az igazi sonkásznak hírneve van, így a különféle sonkák egész széles árskálán mozognak a drágától a nagyon drágáig. az igazi iberco disznó csak makkot eszik, és nagyon zöld környékeken ridegen van tartva. lehet venni szeletelve - így szokás - ilyenkor papírvékony szeleteket vág le a hentes, illetve a sonkaszakértő. grammra adják és míg a mélyvörös szeletek tornyosulnak, a szánkban sok-sok nyál gyűlik össze és alig várjuk, hogy megdézsmáljuk a pakkot amit kapunk. persze van aki egy egész lábbal távozik... 

 ma egyébként vettünk sonkát a videón látható helyen. érdekessége, hogy egy westend méretű és stílusú bevásárlóközpont közepén szelik a malacokat nagy műgonddal. finom...

Szombat délelőtt a Gracia-negyedben

Barcelona egyik szinte kultikus negyede a Grácia. Egy valaha különálló kis városka nőtt össze itt az akkor terjeszkedő Eixample négyzetrácsaival, és engem még a sokadik látogatáskor is meglep az utcácskák mérete és a házak sűrűsége. hétvégén ideális hely sétálni, egy város a városban.

mi első kanyarban megnéztük az egyik nagyobb piacot, amely a budapesti vásárcsarnokra emélkeztet talán leginkább. ez ilyenkor (szombat reggel 10 körül) a helyi nyugdíjasok paradicsoma. zsír új négykerekes bevásárló kocsikájuk van (lépcsőzni is lehet vele), némelyiken fék is van, illetve Zsuzsi kiszúrta h. van egy nyugdíjas-bevásárlókocsi-parkoló a piactér szélén (akár egy bicikli-parkoló). úgy tűnt, hogy sokan ismerik az eladókat, meg egymást is... tiszta kisváros érzésünk volt. 

kínálat kajára van szűkítve, viszont zöldség-gyümölcsből szinte mindent lehet kapni nagyon szép optikai minőségben (kóstolni csak epret és szőlőt sikerült), húsok terén is elég sok minden van, persze az igazi spanyol (bocsánat katalán) jamón (sonka) uralja a pultokat. van ezek kívül egy külön szekció a tengeri herkentyűknek. Virág eléggé sajnálta, de nem találtunk homárt - holott ő szeretett volna egy homárt megsimogatni.

gondoltuk, utána valamelyik kis kedves belvárosi téren leülünk, esetleg játszunk (ha van játszótér - ami sok helyen van) de ehhez képest azt vettük észre, hogy az izgága nyugdíjasokon kívül akik a piacra v. onnan hazafelé igyekeznek, a Grácia szívének számító ‘plaza del sol’ terecske szinte teljesen kihalt volt. mondjuk úgy, mint otthon szombat reggel 8-kor. csak hát itt már 11-volt - és persze gyönyörű idő. legközelebb mi is inkább délig alszunk... csak Virággal kellene ezt valahogyan megbeszélni, mert ő legkésőbb 8-kor kipattan az ágyából.

(igen, ez nem tévedés: már ki tud mászni. szerencsére nem gyakran teszi még meg)

miután hiányoltuk az embereket az utcákról, bőségesen be tudtuk pótolni ezt az élményt a Park Güell-ben, ahol többezer turista kezdte meg a szombati városnézést, fel- és le-hömpölyögve a híres lépcsőkön és kanyargós utacskákon. na ez tényleg klasszikus turista-csapda, minden sarokban lehet venni valamit, és pár méterenként különféle zenészek játszanak rá a kis erősítőn játszott háttérzenéjükre - persze a CD-jük 10euróért velünk is jöhet. - egyébként nem voltak rosszak, egy cimbalmos bácsi például nagyon szépen játszott valamilyen andalúz dallamcsokrot, és a flamenco gitáros srác is teljesen beleélte magát. a vivaldit játszó hegedűs és a jazz-szaxofonos kicsit tájidegen volt, de élvezeti szintjük rendben.

Gaudi helyében már a bejáratnál jelöltem volna h merre van a játszótér, mert szegény Virágot a csúszdák ígéretével csalogattuk végig a kismillió lépcsőn és utacskán, míg végül a bejárati kaputól jobbra, alig pár méterre megtaláltuk... sebaj, jövünk ide még megint.

ez egy olyan hely amit látni kell - talán nem szombat délelőtt az ideális időpont hozzá. az biztos, hogy a nyár közepén a sok lépcső miatt csak extrém turistáknak és japán csoportoknak javaslom.

Lakáskeresőben

A lakás keresésnek Barcelonában megvannak a maga adottságai és szabályai:
Ugyan a városban 3 millióan élnek, mégis a város sokkal áttekinthetőbbnek és kisebbnek tűnik, mint mondjuk Budapest és környéke. Ez leginkább annak köszönhető, hogy Barcelona többnyire néhány emeletes tömbházakakból áll, alig vannak családi házak, így aztán sokkal kisebb helyen több (jó) ember elfér. A város rendezett, átlátható és pár napi csavargás, térkép nézegetés, kocsikázás után már szinte jó ismerősnek tűnik. Eljutni egy adott címre mégsem annyira egyszerű, mivel egyik utca egyik irányba visz csak, míg a másik pont a másikba, visszakanyarodni pedig nem lehet akárhol.

A lakáskeresés főbb lépései a kezdők számára (amilyenek mi is voltunk még pár hete) a következők:

1. Összeírni, hogy melyek azok a főbb kritériumok, amiknek egy lakásnak meg kell felelnie (szobaszám, méret, jellemzők, parkolási lehetőség, tárolási lehetőség, környék, megközelíthetőség, ár, stb.)
   Ezzel a ponttal mi már februárban végeztünk, így a kívánságlistánkat elküldük a Relocation Spain nevezetű cégnek, akik a költözésünket segíteni hivatottak… Kapcsolattartónk Charlotte let, akit akkor még nem volt szerencsénk közelebbről megismerni.
   
2. A kritériumok alapján Charlotte végignézni és végighívja az összes barcelonai ingatlanügynököt és megkérdezi, hogy van-e ezeknek megfelelő ingatlan a tarsolyukban.
   
3. Az aktuálisan kínált ingatlanokra időpontot egyeztet az ügynökökkel és együtt megnézzük őket, majd döntünk, hogy megfelel-e vagy sem.
   

Hogy eddig mi történt?
Márciusban egy hétig reggelről estig lakásokat néztünk Charlotte-tal, sajnos szinte eredménytelenül. Ugyan a megnézett lakások közül majdnem az utolsó jó is lett volna, de Charlotte nem volt elég gyors és határozott, így valaki más lecsapott a kiválasztott lakásra az orrunk előtt – így hát arról lemaradtunk.
Március 29. óta most egy apartman szállodában lakunk, míg meg nem találjuk álmaink lakását, és 31. óta reggeltől délutánig megint csak lakásokat nézünk.

De hogy is néz ki egy ilyen nap?
Reggel Charlotte értünk jön a szállodához (az értünk ebben az esetben általában Virágot és Zsuzsit jelenti, mert Max már dolgozik). Beülünk az autójába, majd ezt követően 30-60 perc őrült utazás következik. Hogy miért őrült? Mivel Charlotte vezetés közben telefonál, vezet, hadonászik, magyaráz, térképet néz…

Miután legnagyobb örömünkre már bejelenti, hogy megérkeztünk az első lakáshoz, akkor jön csak a java. Barcelonában az utcán a legtöbb helyen ingyen lehet parkolni, de mielőtt ennek elkezdenénk nagyon örülni, kiderül, hogy ezzel a nagy ingyenességgel élni szinte lehetetlen, mert soha sehol nincs hely. De Charlotte mégis megpróbálja!!! Így hát az ide-oda egyirányú utcákban elkezdünk egyre nagyobb köröket írni a kinézett lakás körül és a végén szinte mindig egy mélygarázsban kötünk ki, jó esetben csak 1-2 kilométerre a lakástól. Mivel a parkolóhely kereséssel elment az idő nagy része, így a megbeszélt időpontra már csak erőltetett futással tudunk odaérni a lakáshoz. Mindenki csukja be a szemét (persze csak félig, hogy tudjon közben olvasni) és képzelje el a következő jelenetet: Barcelona dimbes-dombos utcáin Charlotte vágtat elöl, kezében a telefonján spanyolul beszél az ingatlanügynökkel, aki már türelmetlenül vár ránk a lakás előtt, mögötte Zsuzsi fut a vállán alvó kb. 14 kilós Virággal, másik vállán a nehéz táska lóg, amiben a napi túlélő felszerelés lapul. A nap már március végén és hét ágra süt, az utcák általában meredekek és persze nekünk mindig sokat és felfelé kell menni… De így minden edző álma megvalósul egyszerre, hiszen egyben zajlik a cardio edzés futással és egyben a súlyzós gyakorlatokat is elvégezzük, csak vigyázni kell, hogy mindkét oldalt terheljünk.

A másik fajta megközelítési mód, amikor Virág ébren van és minden kutyát meg akar simogatni, minden játszótéren meg akar állni játszani, illetve minden viragot meg akar szagolni az utcában…
Így érkezünk meg általában a lakáshoz, ahol a helyi ingatlan ügynök vár minket. Az ügynökök általában csak spanyolul beszélnek, így Charlotte tolmácsolásában kapjuk meg a lakás adatait. Megnézzük a lakást, mindent részletesen lefotózunk, hogy este meg tudjuk Maxnek is mutatni és már rohanunk is vissza az autóhoz, mert nemsokára a következő helyszínen kell lenni. Ilyenkor van, hogy a következő jelenet zajlik le: beülünk az autóba (mert Charlotte véletlenül tárva-nyitva hagyta az utcán) és kiderül, hogy nincs meg a slusszkulcs… Ekkor Charlotte körbefutja a közeli boltokat, mindenhol rákérdez, hogy nem látták-e a kis kulcsát, merthogy nekünk már a következő helyen kellene lennünk. Még szerencse, hogy az egyik boltos tényleg megtalálta a járdán és bevitte magához, hátha majd valaki keresi. Mondjuk a mi Charlotte-unk J

Az eddigiek alapján a következő szabályokat tudnánk felállítani Charlotte munkájára nézve:

• Az egymás után következő időpontok lehetőleg mindig más kerületben legyenek, így egy nap alatt többször is bejárjuk oda-vissza az egész várost
  
• Sose álljunk le a lakáshoz túl közel, mert nem lesz meg a napi futás adagunk!
  
• Az ingatlan ügynökökre ne kérdezzünk rá az időpont előtt, nehogy véletlenül hamarabb kiderüljön, hogy elmarad a találka…
  
• Ha nem is igazán felel meg egy lakás a kritériumoknak, akkor is nézzük meg, hátha (bár úgyse, de azért ki tudja..)
  

Hát, egyelőre így állunk, de most már legalább ismerjük a kerületeket, tudjuk, hogy melyik kerületben milyen lakások, milyen utcák vannak, hol szeretnénk lakni és hol nem. Azt is tudjuk, hogy mit hogy kell és lehet megközelíteni és adott kerületben már nagyjából a lakás árából is tudjuk, hogy milyen lakásra számíthatunk.

Szűkül a kör és reméljük, hogy nemsokára meglesz álmaink lakása, ahol majd a következő legalább 1 évet fogjuk tölteni és ahol majd szerencsés esetben meg tudtok minket látogatni.
Jó esetben lesz nálunk szoba + fürdőszoba, lesz teraszunk, ahol kint tudunk ücsörögni és vacsorázni vagy épp reggelizni, miközben nézzük, hogy tarajos-e a tenger aznap vagy sem. Ha pedig éppen nem vágytok a sós vízre, akkor a kertben lévő medencébe ugrotok le csobbani még egyet mielőtt gyorsan nekiindultok a városnézésnek. Persze a lakás csendes helyen lesz, de mégis gyorsan el lehet majd onnan érni a belvárost és a főbb látnivalókat. Max is gyorsan beér a munkahelyére és haza, szóval lesz egy szuper lakásunk egy szuper helyen. Amint megvan, küldjük a képeket és lehet időponttal jelentkezni, hogy mikor jöttök megnézni!!!

Barceloneta

Hová menjünk kora-tavaszi vasárnap délelőtti sétára? Barceloneta! Azelőtt ez egy halászfalu volt a városon kívül, a régi kikötőre kacsintva… aztán ahogyan nőtt a város és kellett a hely, a ‘raval’ negyedből kipakoltak egy csomó embert, és kicsit átrendezték Barceloneta félszigetét. Szabályos kis négyzetrácsos utcák, apró lakások lettek bezsúfolva, amitől ma nagyon egyedi hangulata van az egésznek, csak éppen lakni nem lenne jó erre, mert a lakások többnyire szűkek, picik és sötétek. Parkolni pedig majdnem lehetetlen. De még közlekedni is izgalmas a szűk helyek miatt.

Barceloneta

Virág nagyon örült a tengernek, csak azon izgult végig, hogy esetleg a tigris bele talál esni a vízbe. A homokkal és benne a kavicsokkal nagyon jót játszott, amíg minket megkapott a nap.

Később megtudtuk, hogy Paella a hivatalos vasárnapi ebéd a parton – mi pedig salátát, apró halacskákat és hasonló finomságokat ettünk. Állítólag ez a partnak az a szakasza, ahová a helyiek is lejönnek vasárnaponként, és a kis éttermekben több a katalán szó, mint a spanyol v. az angol.

Irány Barcelona

Semmi sem egyszerű… persze ilyet kitalálni sem lehetett volna előre.

Persze, hogy a reptéren derült ki, hogy Virágnak nincsen repjegye – és azt még a check-in pultos csaj sem sejtette, hogy ez nem is pótólható és ott fogunk állni fél órát… persze a koffer is túl nehéz volt… mi sem egyszerűbb, mint kipakolni belőle ezt-azt mikor épp világgá indul az ember. Még jó, hogy Lambi ott volt és elvitt egy-két nadrágot és ilyesmit… 32kg! érdemes feljegyezni.

Ezután már csak egy órát kellett telefonon tölteni ahhoz, hogy repjegyünk legyen, az első átszállásos variációra. Persze egy amerikai agent-el, akinek nem sok lövése volt arról, hogy Európa merre van, pláne azon belül Magyarország v. Barcelona.

Semmi gond, sikerrel megvette nekünk a jegyeket Lufthansára – és mivel akkor már az agyvizünk emelkedett állapotban volt – business classra. Az persze csak a következő check-innél derült ki – 2 órával később – hogy Virágnak ismét nincsen rendben a jegye. Az, hogy a nevünk sem stimmelt, már senkit nem hozott ki a béketűréséből, mint ahogyan az sem, hogy Virág beszaladgált a futószallagok közé… ismét hosszas telefonálás, majd végül a helyszínen vettük meg a repjegyet Virágnak – és végül el is tudtunk indulni. Arra következtettünk, hogy Amerikában nincsen ‘infant’, azaz csecsemő jegy, hanem a szülővel csak úgy fel tudnak szállni. Hát nálunk ez nem így van… de hogy ezt miért nem hiszik el nekem, ha telefonon hosszasan magyarázom…

Persze valaki azt is kitalálta, hogy ha egy géphez Ferihegy 1-en kell be-check, akkor miért a B legtávolabbi kapujáról indítják… nincsen kellemesebb, mint a tízmillió kézicsomaggal, Virággal és Tigrissel átvágtázni a két terminálon.

Virág egyébként meg volt győződve arról, hogy a repülőgép fel fog borulni… persze végül nem borultunk fel.

 

A tervezett fél hat helyett így érkeztünk meg 10 körül… a bérelt kocsiba viszont sikerült beférnünk – szerencsére nem látta senki, ahogyan bedobáltam a babakocsit és a maradék cuccokat a hátsó ülések kényes bőrére… 11-re szálloda, 1 körül már ágyban.

Hát így érkeztünk meg.