Ayuntamiento (önkormányzat)

Ezt a szót elég hamar megtanulja az ember, hogyha Spanyolországba költözik. Lépten-nyomon kihallani a beszélgetésekből ezt a szót és máris görcsbe szorul az ember gyomra, hiszen köztudott, hogy itt sem mozog nagyon olajozottan az állami gépezet.

Ayuntamiento

Ezért tehát kedves mentorunk, a már sokat emlegetett Charlotte elkísért minket a helyi önkormányzatra, hogy regisztráljuk ott magunkat és megszerezzük mindazokat a papírokat, amik a helyi orvosi ellátásba vagy az iskolai (óvodai) rendszerbe való felvételhez kellenek majd.

Az önkormányzaton először is sorban kell állni és egy hölgynek elmondani, hogy mit is szeretnénk intézni, majd ő ad egy sorszámot. Ez már ugye eleve nem túl hatékony, de legalább nagyon emberbarát, mert aki beszél spanyolul, barátságosan eltrécselhet a nénivel. Aztán jön a váróterem, ahol a spanyoloknál megszokott módon nagy a buli, a társasági élet. A nagy várakozás közepén egyszer csak megjelent egy férfi, aki Sant Jordi nap alkalmából minden hölgy várakozónak adott egy szál rózsát. Virág és én is kaptunk tehát, ami azért akárhogy is nézzük elég szép gesztus. Az ügyintézők nem beszélnek angolul, így hát Charlotte jól jött. Amikor ennek már éppen elkezdtünk örülni, kiderült, hogy Charlotte elfelejtette mondani, hogy még milyen papírok kellenek, így Virágot nem tudták regisztrálni, vissza kell még jönni, de akkor már egyedül.

Na, akkor már sejtettük, hogy azért ez nem lesz annyira könnyű menet. De Virág és Zsuzsi felkerekedtünk és minden bátorságunkat, spanyol nyelvtudásunkat és a kis szótárunkat összeszedve, elmentünk az önkormányzatra. A sorban még minden rendben volt, aztán jött a néni rengeteg kérdéssel. Lehet, hogy katalánul beszélt, mert szinte egy szót sem sikerült kiragadni a véget érni nem akaró mondatokból és kérdésekből. Minden esetre a beszélgetés végére már minden lehetséges iratunk, papírunk kint volt a pulton és sikerült kapni egy sorszámot. Húúúú. Végre jött egy kis agypihentetés a váróteremben. A pihi rövid volt, nemsokára már a kedves fekete bőrű hivatalnokkal próbáltuk meg hasonlóképpen megértetni, hogy mi is kell nekünk. Itt már könnyebb volt, valószínűleg ő már spanyolull beszélt. A kérdéseire csak úgy lazán mondtam a spanyol válaszokat, sőt még az első spanyol órák tananyagát is becsempésztem a társalgásba, így a végén már barátként váltunk el José-tól, aki megtudta, hogy Budapestről jöttünk, magyarok vagyunk, Virág neve spanyolul Flor lenne, stb. (szóval mindent, amit csak eddig tanultunk).

Egyelőre ennyi volt a nagy kaland az önkormányzaton, a következő akkor lesz, hogyha másik kerületbe költözünk, remélhetőleg akkor már sokkal gazdagabb szókinccsel.