hát nem kis menet volt, de végüt itt vagyunk, az új lakásunkban, az összes cuccunkal és aránylag már szépen elrendeződve. azért is nem jelentkeztünk az utóbb pár napban mert egy hete a beköltözés izgalmai, illetve az internettelenség vett körül.
szóval az elmúlt hét péntekjén reggel kilencre felsorakoztunk itt, vártuk nagy izgalomban a 103 dobozunkat a szállítókkal. Magyarországról a teherautó fel is bukkant, de a pakoló brigád sehol sem volt. szépen mentek a percek és megindult a telefonálgatás. végül dél körül egy délamerikai mosolygós kis csapat elkezdte hurcibálni a dobozokat. a fő gond azzal volt, hogy ők spanyolul beszéltek, mi meg minden más nyelven próbálkoztunk... végül maradt a mutogatás. estére szépen ki is pakoltak - persze mivel nem tudtunk túl jól kommunikálni, később (ezzel ment el a hétvége) mindent át kellett mozgatni máshová, mint ahová ők rakták.
egyébként még az is kiderült, hogy baromi sok cuccunk van még mindig (noha otthon a felét kidobtuk már mindennek), és ha nem lenne ‘trastero’ - azaz tárolóhelyiségünk - akkor be sem férnénk. aztán persze befértünk... volt rohanás bútorboltba, hogy legyen valami szőnyeg, meg egy két apróbb dolog, aztán bútorszerelés, fúrás-faragás, és vég nélküli pakolás.
a hétvége elröppent, és utána szépen lassan minden nap még fogytak a még ki nem pakolt dobozok és lettek tele a polcok és szekrények. mostanra már nagyon otthonos minden, és furcsamód - talán mert az otthoni dolgaink vesznek körbe minket - úgy érezzük, mintha már régóta itt lennénk.
Virág szereti a szobáját, van benne kis kuckó neki, és természetesen itt van Rudi a hintaló és a többi kedvenc játék is.
azért ha hirtelen meg kell találni valamit, az néha eltart egy negyed órát, főleg ha olyan dolgot akarunk előszedni, amit nem használunk minden nap.
képeket majd hamarosan!
