Ha külföldre megyünk, akkor mindig tanul valamit az ember: például nyáron Olaszországban azt tanultuk, hogy ott nem igazán vannak üveges bébiételek, tehát mégiscsak jó lett volna otthonról párat betenni.
Most, amikor amikor arra gondoltam, hogy miket lehet majd egy kisebb méretű, nem is teljesen felszerelt konyhában főzni, akkor a néhány teljesen alaprecept mellett a következő gondolatom volt Virág főtt étkezésével kapcsolatban:
“Tejbegrízt mindig lehet főzni, bármi legyen is, ha nincs idő, ha nincs felszerelés, stb.”
Na, de nézzük csak, hogy tényleg lehet-e?
Alig kell hozzá valami, csak
Tej – itt ugyan elég nagy a választék, de azért valahogy csak kiválasztottunk egyet, ami talán jó lesz
Cukor – azaz azucar
Búzadara – na, itt megállt a tudomány. A szótár “semola”-ként említi, de az Auchanban ilyet nem láttak és nem ismernek. A harmadik boltban már van semola, nem is egy féle, hanem kettő. És ráadásul átlátszó zacskóban, ami megkönnyíti ugye a felismerést. Vagyis megkönnyítené, ha ezek hasonlítanának az otthoni búzadarára. De sajnos nem. Na, mindegy, egy életünk, egy halálunk, egy Virágunk, megvettem azt a fajta semola-t, amin egy boldog kisgyerek eszik valamit. Lehet, hogy épp tejbegrízt?
Kakaópor – ez a globalizáációnak köszönhetően a jól ismert Nesquick!
És már meg is van minden a tejbegrízhez. Csak egy hét kutatómunka kellett hozzá. Ennyit arról, hogy “Tejbegrízt mindig lehet főzni”