Ugyan a városban 3 millióan élnek, mégis a város sokkal áttekinthetőbbnek és kisebbnek tűnik, mint mondjuk Budapest és környéke. Ez leginkább annak köszönhető, hogy Barcelona többnyire néhány emeletes tömbházakakból áll, alig vannak családi házak, így aztán sokkal kisebb helyen több (jó) ember elfér. A város rendezett, átlátható és pár napi csavargás, térkép nézegetés, kocsikázás után már szinte jó ismerősnek tűnik. Eljutni egy adott címre mégsem annyira egyszerű, mivel egyik utca egyik irányba visz csak, míg a másik pont a másikba, visszakanyarodni pedig nem lehet akárhol.
A lakáskeresés főbb lépései a kezdők számára (amilyenek mi is voltunk még pár hete) a következők:
- Összeírni, hogy melyek azok a főbb kritériumok, amiknek egy lakásnak meg kell felelnie (szobaszám, méret, jellemzők, parkolási lehetőség, tárolási lehetőség, környék, megközelíthetőség, ár, stb.)
Ezzel a ponttal mi már februárban végeztünk, így a kívánságlistánkat elküldük a Relocation Spain nevezetű cégnek, akik a költözésünket segíteni hivatottak… Kapcsolattartónk Charlotte let, akit akkor még nem volt szerencsénk közelebbről megismerni. - A kritériumok alapján Charlotte végignézni és végighívja az összes barcelonai ingatlanügynököt és megkérdezi, hogy van-e ezeknek megfelelő ingatlan a tarsolyukban.
- Az aktuálisan kínált ingatlanokra időpontot egyeztet az ügynökökkel és együtt megnézzük őket, majd döntünk, hogy megfelel-e vagy sem.
Hogy eddig mi történt?
Márciusban egy hétig reggelről estig lakásokat néztünk Charlotte-tal, sajnos szinte eredménytelenül. Ugyan a megnézett lakások közül majdnem az utolsó jó is lett volna, de Charlotte nem volt elég gyors és határozott, így valaki más lecsapott a kiválasztott lakásra az orrunk előtt – így hát arról lemaradtunk.
Március 29. óta most egy apartman szállodában lakunk, míg meg nem találjuk álmaink lakását, és 31. óta reggeltől délutánig megint csak lakásokat nézünk.
De hogy is néz ki egy ilyen nap?
Reggel Charlotte értünk jön a szállodához (az értünk ebben az esetben általában Virágot és Zsuzsit jelenti, mert Max már dolgozik). Beülünk az autójába, majd ezt követően 30-60 perc őrült utazás következik. Hogy miért őrült? Mivel Charlotte vezetés közben telefonál, vezet, hadonászik, magyaráz, térképet néz…
Miután legnagyobb örömünkre már bejelenti, hogy megérkeztünk az első lakáshoz, akkor jön csak a java. Barcelonában az utcán a legtöbb helyen ingyen lehet parkolni, de mielőtt ennek elkezdenénk nagyon örülni, kiderül, hogy ezzel a nagy ingyenességgel élni szinte lehetetlen, mert soha sehol nincs hely. De Charlotte mégis megpróbálja!!! Így hát az ide-oda egyirányú utcákban elkezdünk egyre nagyobb köröket írni a kinézett lakás körül és a végén szinte mindig egy mélygarázsban kötünk ki, jó esetben csak 1-2 kilométerre a lakástól. Mivel a parkolóhely kereséssel elment az idő nagy része, így a megbeszélt időpontra már csak erőltetett futással tudunk odaérni a lakáshoz. Mindenki csukja be a szemét (persze csak félig, hogy tudjon közben olvasni) és képzelje el a következő jelenetet: Barcelona dimbes-dombos utcáin Charlotte vágtat elöl, kezében a telefonján spanyolul beszél az ingatlanügynökkel, aki már türelmetlenül vár ránk a lakás előtt, mögötte Zsuzsi fut a vállán alvó kb. 14 kilós Virággal, másik vállán a nehéz táska lóg, amiben a napi túlélő felszerelés lapul. A nap már március végén és hét ágra süt, az utcák általában meredekek és persze nekünk mindig sokat és felfelé kell menni… De így minden edző álma megvalósul egyszerre, hiszen egyben zajlik a cardio edzés futással és egyben a súlyzós gyakorlatokat is elvégezzük, csak vigyázni kell, hogy mindkét oldalt terheljünk.
A másik fajta megközelítési mód, amikor Virág ébren van és minden kutyát meg akar simogatni, minden játszótéren meg akar állni játszani, illetve minden viragot meg akar szagolni az utcában…
Így érkezünk meg általában a lakáshoz, ahol a helyi ingatlan ügynök vár minket. Az ügynökök általában csak spanyolul beszélnek, így Charlotte tolmácsolásában kapjuk meg a lakás adatait. Megnézzük a lakást, mindent részletesen lefotózunk, hogy este meg tudjuk Maxnek is mutatni és már rohanunk is vissza az autóhoz, mert nemsokára a következő helyszínen kell lenni. Ilyenkor van, hogy a következő jelenet zajlik le: beülünk az autóba (mert Charlotte véletlenül tárva-nyitva hagyta az utcán) és kiderül, hogy nincs meg a slusszkulcs… Ekkor Charlotte körbefutja a közeli boltokat, mindenhol rákérdez, hogy nem látták-e a kis kulcsát, merthogy nekünk már a következő helyen kellene lennünk. Még szerencse, hogy az egyik boltos tényleg megtalálta a járdán és bevitte magához, hátha majd valaki keresi. Mondjuk a mi Charlotte-unk J
Az eddigiek alapján a következő szabályokat tudnánk felállítani Charlotte munkájára nézve:
- Az egymás után következő időpontok lehetőleg mindig más kerületben legyenek, így egy nap alatt többször is bejárjuk oda-vissza az egész várost
- Sose álljunk le a lakáshoz túl közel, mert nem lesz meg a napi futás adagunk!
- Az ingatlan ügynökökre ne kérdezzünk rá az időpont előtt, nehogy véletlenül hamarabb kiderüljön, hogy elmarad a találka…
- Ha nem is igazán felel meg egy lakás a kritériumoknak, akkor is nézzük meg, hátha (bár úgyse, de azért ki tudja..)
Hát, egyelőre így állunk, de most már legalább ismerjük a kerületeket, tudjuk, hogy melyik kerületben milyen lakások, milyen utcák vannak, hol szeretnénk lakni és hol nem. Azt is tudjuk, hogy mit hogy kell és lehet megközelíteni és adott kerületben már nagyjából a lakás árából is tudjuk, hogy milyen lakásra számíthatunk.
Szűkül a kör és reméljük, hogy nemsokára meglesz álmaink lakása, ahol majd a következő legalább 1 évet fogjuk tölteni és ahol majd szerencsés esetben meg tudtok minket látogatni.
Jó esetben lesz nálunk szoba + fürdőszoba, lesz teraszunk, ahol kint tudunk ücsörögni és vacsorázni vagy épp reggelizni, miközben nézzük, hogy tarajos-e a tenger aznap vagy sem. Ha pedig éppen nem vágytok a sós vízre, akkor a kertben lévő medencébe ugrotok le csobbani még egyet mielőtt gyorsan nekiindultok a városnézésnek. Persze a lakás csendes helyen lesz, de mégis gyorsan el lehet majd onnan érni a belvárost és a főbb látnivalókat. Max is gyorsan beér a munkahelyére és haza, szóval lesz egy szuper lakásunk egy szuper helyen. Amint megvan, küldjük a képeket és lehet időponttal jelentkezni, hogy mikor jöttök megnézni!!!