Hogyha valaki nem mozog sokat nagyméretű multinacionális cégek között, akkor számára teljesen idegen lehet egy ilyen áttelepítési folyamat, ráadásul az egésznek a szervezettsége magyar szemmel nézve meglepő tud lenni.
Mikor kiderült, hogy mi megyünk Barcelonába, nagyon sokan olyan technikai részletek után érdeklődtetek, amelyekre mind-mind az áttelepítés, mint szolgáltatás adott számunkra választ (azaz pl. Nem nekünk kellett kiagyalni, hogy Rudi – Virág kis gumilova – hogyan jut el Barcelonába).
De hogy is néz ki maga a folyamat? Miután valaki elfogad egy állásajánlatot (persze már a megelőző interjúk során is kiderül ez-az), kap egy részleten leírást, mely pontokba foglalva, hosszú-hosszú oldalakon át taglalja témák szerint, hogy az ajánlat mit tartalmaz. Természetesen ez itt nem a fizetésről szól, hanem az azon kívüli dolgokról, amik kifejezetten az áttelepülés kapcsán merülnek fel. Az áttelepítést magát egy cég fogja össze, de minden részfolyamatot szinte más és más cég cégez el, akinek az a szakterülete. Így fordulhatott például elő, hogy a repülőjegyeinket és autóbérléseinket egy amerikai cég intézte, ami a mi esetünkben most inkább bonyolító tényező volt ugyan, de ez van. És hogy milyen területekre terjed ki egy ilyen áttelepítés?
Költöztetés: általában egy cég koordinálja magát a folyamatot és ő dolgozik különböző alvállalkozókkal, akik megadott nemzetközi folyamatok alapján végzik Magyarországon, majd a másik cég Spanyolországban a munkáját. A magyar cégtől először is kijött egy képviselő, aki felmérte a szállítandó dolgok mennyiségét, méretét. A költöztetés napján pedig kijöttek hatan és egy napon át pakolták a dolgainkat gondosan dobozokba. Nekünk csak annyi volt a feladatunk, hogy megmutassuk, hogy mit szeretnénk magunkkal vinni és mit nem. A végeredmény 103 doboz! És mi még nem is hoztunk magunkkal túl sok bútort, mert a csomagolás napján még fogalmunk sem volt, hogy a lakás, amit kiveszünk, bútorozott lesz vagy sem. Most utólag örülünk, hogy nem hoztunk több búrort, mert nem is tudnánk hova tenni. És akkor jön ugye az itteni kipakolás, ahol jönnek a szállítók és kérésünknek megfelelően jól kipakolják a 103 dobozt. (persze mivel Spanyolország, azért késnek pár órát és senki nem tud angolul...)
Autó: a cég persze ad céges autót, de gondolnak egy ilyen áttelepülésnél arra is, hogy előtte otthon el kell adni a sajátot, így amíg otthon már nincs autó, illetve itt kint még nincs meg a céges autó, a cég bérel nekünk autót. Eddig így volt például egy Alfa Romeo-nk, most meg egy Mercedes-ünk van. Hogyha esetleg a gyors eladás miatt ár alatt sikerülne csak megválni az otthoni autótól, akkor a cég kárpótol.
Egészségbiztosítás: segítenek itt bejelentkezni és regisztrálni a szükséges orvosi ellátáshoz, stb.
Lakás keresési folyamat: arról már írtunk, hogy itt a helyszínen ez hogy is zajlott, ezt még az előzte meg, hogy márciusban 1 hétre ki lehetett családdal együtt jönni és lakásokat keresni. Ennek a túrának az összes lézető költségét az áttelepítő cég állta. Nekünk csak azt kellett megadni, hogy milyen lakást keresünk, és aztán arra rájönni, hogy ebben a városban mi és mennyiért reális, és mi az aminek már örülni kell. (egyébként a lakásunk teljesen szuper találat ahhoz képest amiket láttunk)
Nyelvtanulás: előzetesen felmérik, hogy kinek milyen nyelvtanulási igénye és szükséglete van és ez alapján rendelnek majd ki hozzánk nyelvtanárt. Erről még nem tudunk beszámolni, mert még nem kezdődtek meg az órák, de nagy izgalommal várjuk már őket (hétfőn és kedden kezdjük az órákat).
Család többi részének a segítése: segítenek óvoda, bölcsőde, gyülekezet, munka és bármi keresésben. Csak szólnunk kell, hogy mit keresünk és a kirendelt kapcsolattartó összeszedi nekünk az információkat.
Adminisztratív teendők: letelepedés, mindenféle regisztrációk, bankszámlanyitás, telefonelőfizetés, internet előfizetés és társai. Ezeknél is általában jön valaki velünk, aki a helyszínen spanyolul intézi a dolgozkat, ami felbecsülhetetlen segítség így az elején. Spanyolország a többi Európai ország között erősen bürökratikusnak számít (a Magyar valóságnál persze jobb, de van azért még pár ország ahol sokkal egyszerűbbek a dolgok). Pontosan tudni kell, hogy mely hivatalokba, milyen sorrendben, milyen nyomtatványokkal és milyen hülye nyitvatartásban kell ellátogatni.
Kultúrális beilleszkedés támogatása: még nem volt időnk rá, de kapunk majd egy kétnapos tréninget arról, hogy mi a különbség Magyarország és Spanyolország között, és milyen helyi kulturális faktorokra érdemes figyelnünk ha be akarunk illeszkedni.
És minden egyéb: és ami kimaradt volna, arra is gondolnak és adnak egy előre meghatározott keretösszeget az olyan kiadásokra, mint például új végrendelt készítése, ruhatár csere az új lakhely miatt, otthon éves klubtagságok felmondása (golf, stb.)...
Hát, nagyjából így néz ki egy ilyen áttelepítési csomag itt, persze mindehhez rengeteg cég asszisztál, minden területen más ember a kapcsolattartónk és minden dokumentálva van elektronikusan, hogy az interneten a saját ügyféloldalunkra belépve mindent nyomon tudjunk követni. Persze állandóan mindenféle listákkal (hogyan válasszuk ki a számunkra megfelelő lakást, mit kell megnézni egy kiadó lakásnál, stb.), segítő információs anyagokkal (mit kell tudni Barcelonáról), kérdőívekkel (nyelvtanfolyamhoz, interkulturális tréninghez, stb.)bombáznak minket, ami segíti a folyamatot.
Ha netán ilyen helyzetbe kerülne valaki közületek, hát szívesen segítünk, hogy mire érdemes odafigyelni – mert persze van egy pár izgalom ami nélkül kellemesebb. Rögtön az első tanács: ne az előző munkahely e-mail/telefonszám adatait adjuk meg annak a rengeteg embernek aki velünk foglalkozik, mert utána az áttelepülés percétől elveszítjük velük a kapcsolatot... (és érdemes a leadandó laptopról a költözéssel kapcsolatos fontos részleteket tartalmazó e-maileket kimenteni mielőtt visszaadjuk)