Irány Brazília

elérkezett az indulás ideje, felkerekedtünk és nem kevés készülődés után célba vettük Sao Paulót, ahová magyar idő szerint kb este 11-kor fogunk megérkezni. Ott reptér, érkezés igzalmai és onnan még kb 2 óra autózás után fogunk befutni Santosba - Brazília egyik legnagyobb kikötővárosa az Atlanti óceán partján.

ha minden jól megy, a mobiltelefonunk segítségével fogunk néha feltöltögetni a blogra amolyan egyperceseket: merre járunk és mit csinálunk. Addig is, megpróbáljuk Virágot lekötni a sok-sok órás repülőút során.

jó szórakozást!

Torta Caprese

Nálam az új receptek kipróbálása nem megy mindig könnyedén, ugyanis amíg bele nem szeretek egy receptbe, addig én ugyan fel nem emelem a fakanalat, viszont hogyha kialakul a szimpátia, akkor nincs akadály, ami megállíthatna. Így volt ez a mostani recepttel is: Torta Caprese, azaz torta Capri szigetéről. Meglátni, elolvasni, beleszeretni és azonnal (az én esetemben éjszaka 11-kor) megsütni.

A neve már elegendő is lenne mondjuk egy jó barátsághoz, mivel Caprit nagyon szeretem, csodálatos hely, elbűvölő kis utcácskákkal, bájos öblökkel és persze hamisítatlan olasz életérzéssel. Na de a jó barátság még nem szerelem, szóval azért nem elég egy szép név, a tartalom sem mindegy. És hát ebben sem kellett csalódnom: nincs benne liszt, helyette viszont van benne csoki, vaj, cukor, darált mandula, tojás és persze kis sütőpor.

Az elkészítés nagyon könnyű, kikeverjük a cukrot a vajjal (jó habosra), aztán hozzáadjuk a már jól felvert tojásokat, utána pedig jöhet a mandula, a sütőpor és a csokidara (és a likőr vagy rum, aki tesz bele, én most kihagytam, mert nem volt itthon). Beleöntjük egy kivajazott tortaformába (28 cm-esbe tettem) és röpke 40-50 perc alatt meg is sül 150 fokos sütőben. 

Aki megcsinálja, nem fog csalódni, ez csodálatos. És még akkor is megéri, hogyha épp nem Caprin majszolgatjuk...

Persze utána még fel lehet turbózni mindenféle extrákkal a sütit, mint például a meleg torta mellé egy kis vanília fagyi, vagy mondjuk forró csokiöntet vagy tejszínhab, de gondolom egy jó kis forró eper- vagy málnaöntettel is elmenne... ja, és még valószínűleg ki fogom fahéjas vaníliaöntettel is próbálni.

Én most a porcukor + forró keserűcsoki párosítást választottam és úgy tűnt, hogy a csapatnak bejött.

Azt megígérhetem, hogyha valaki ellátogat szerény kis otthonunkba, szívesen sütök neki ilyet, amit aztán egy csodálatos cappuchino kíséretében elfogyaszthat mondjuk a reggeli napsütésben a teraszon. De már azt is nagyon várom, hogy hazamenjünk és megsüssem a családnak, majd leüljünk Tini nővéremék asztalánál és a szuperfinom habos kávéjukkal együtt jól megegyünk egy nagy Torta Caprese-t!

És akkor közkívánatra a recept hozzávalói (merthogy egyesek már majdnem megköveztek, hogy írom itt a finomságokat részletek nélkül):

200 g vaj

200 g kristálycukor

300 g darált mandula (én csak utólag vettem észre, hogy csak 250 gramm került bele, de így is szuper volt)

6 db tojás

200 g csoki (étcsoki, minél magasabb %-kal)

1 teáskanál sütőpor

mandulalikőr vagy rum

Moco, wash your hand, finito és tschüss

Virágnak egy ideje folyamatosan folyik az orra, amit ilyen szélsőséges időben nem is csodálunk, de azért állandó harcot vívunk különböző orrcseppekkel, fújókkal, homeopátiás golyócskákkal, stb.

A minap az oviban az egyik anyuka javasolt egy állítólag szuper takonyűző szert és amikor otthon meséltem Max-nek, hogy milyen szuper, mert van egy újabb ötlet, csak be kell menni a natúrboltba és venni egy "Mocosetét" és már meg is van oldva a problémánk, akkor Virág felnevetett és lazán megjegyezte, hogy "A mocot akkor mondjuk, ha folyik az orrunk"...

Szóval, Virág már spanyolul is tud, merthogy a moco a takony spanyolul. Kérdeztük, hogy ezt honnan tudja, és mondta, hogy Zoé (az oviban a spanyol kislány) szokta mondani. Így megy ez. Legközelebb majd a francia, mexikói és egyéb gyerekek szókincsére is rákérdezünk, valahol Virág agytekervényeiben ugyanis úgy tűnik ezek mind megvannak! Persze tudtuk és mondták is, hogy ez így lesz, ilyen könnyen ráragad majd a nyelv, de azért ez mégiscsak egy csoda, nem? mi itt tanulunk, szótárazunk, hogy egy nyelvet betuszkoljunk a fejünkbe, ő meg egyszerűen csak figyel, megjegyzi és használja. Emellett persze nagyban megy most már az angol is, fennhangon énekelve megy a fürdőszobába kezet mosni: "vosjórhendz, vosjórhendz" dalocskával. Ha elköszönünk a német kislánytól, akkor Hamburg óta rutinszerűen "Tschüss-t" kiabálunk és amikor pedig készen van a WCzéssel, akkor viccből az olasz barátnéja szövegét kiabálja, hogy "Anya, finito!"

Most már mehetünk orvoshoz is!

Kicsit lusták is voltunk, kicsit kevés is volt az információnk  és a nyelvtudásunk is, így aztán inkább csak hittel vágtunk neki itt Barcelonában az életnek és reméltük, hogy nem leszünk egyhamar betegek, mert fogalmunk sem volt, hogy hogyan is működik az egészségügyi rendszer. De bevált! Eddig nem voltunk betegek, illetve Virág jól időzített és karácsonykor, otthon lett beteg...

De most már minden rendben van! megtudtuk, hogy hol van a kerületi egészségügyi intézet, elmentem oda minden iratunkkal és megkezdtem a regisztrációs procedúrát. A helyi sztk 4 regisztrációs pultja közül egyet kb. egy órán át én foglaltam le, mivel mindhármunk mindenféle adatát mindenféle iratokkal kellett igazolni. Persze nem volt minden meg, így egy hét múlvára még egy időpontot kaptam. Addig pedig futás a jól ismert önkormányzat, ahol már rutinszerűen kértem az "empadronamiento"-t, azaz azt az igazolást, hogy tényleg kerületi lakosok vagyunk.

Szóval miután minden papír, irat, adat, szám megvolt és persze mindennek a többszörös fénymásolata is, irány vissza egy hét múlva az sztk-ba és újabb egy óra múlva már kész is voltunk.

Az eredmény: van mindhármunknak katalán egészségügyi kártyája, amivel mehetünk az sztk-ba vagy interneten keresztül foglalhatunk időpontot orvosokhoz. Ha ez tényleg úgy működik, ahogy elmesélték, akkor elég szimpatikus. De azért inkább maradunk az eddigi stratégánál, azaz inkább nem leszünk betegek..

Brazília előkészületek

Az, hogy Brazíliába utazunk január végén, csak decemberben dőlt el, és mivel ez nekünk egyben a karácsonyi ajándékunk is volt Maxtől, ezért gyakorlatilag miután január közepén visszajöttünk Barcelonába, csak akkor tudtunk elkezdeni készülődni a nagy kalandra.

Merthát első körben mi jut eszébe az embernek Brazíliáról? Karnevál, Rio de Janeiro, Amazonas, szép tengerpartok, szép lányok, fiúk, szóval valami paradicsomi hely...

Aztán jön a következő gondolatsor: ott nyár van, hol vannak a nyári ruhák naptejet kell venni, talán oltások is kellenek?, hogy fogjuk Virágot lekötni a 11 órás replőút alatt?

És miután elolvastunk jópár cikket és útikönyvet jöhet a végső fázis: hol fognak kirabolni minket? hogy találunk oda egy-egy helyre? milyen bogarak/rovarok/szúnyogok terjesztik a veszélyesebb kórokat? hogy lehet ezt egyáltalán túlélni...

Na jó, nem kell ettől ennyire megrémülni, de valahogy tényleg így zajlott bennünk a folyamat. 

Most viszont már elég jól állunk a készülődéssel: sikerült előkotorni a nyári ruhákat. Virág szerencsésen belefér még a tavalyi ruhái közül néhányba (csak a kis fürdőruháját fogyta ki, szó szerint leesik róla, ami tavaly jó volt a kis husimusi combocskáira...). mosoda szinte mindenhol van Brazíliában, így aztán nem kell sok ruha, lehet mos, ha kell. 

interneten utánanéztünk magyarul, hogy milyen gyógyszereket érdemes vinni, aztán jött a már megszokott szótárazás és beszerzés, így ezek is megvannak.

Az oltásokat megszerezni már kicsit nehezebb volt: először is persze elolvastuk, hogy mik a javasolt oltások, majd kinyomoztuk, hogy milyen oltóközpontok vannak itt. ezután felhívtam őket, hogy kérjek egy időpontot, amiből végül több, mint egy órás beszélgetés kerekedett spanyolul/katalánul telefonon: születési dátumok, címek, nevek, betűzések, úticél, helyszínek, stb. A végére szó szerint a dzsungelben éreztem magam, úgy leizzadtam és csak remélni mertem, hogy nem vakbéműtétre jelentettem be a családunkat. De aztán szerencsére minden jól sikerült, megkaptuk az oltásokat mindannyian. Max és én teljesen ki voltunk tőlük ütve a következő két napon, a karunkat pedig még pár napig nem tudtuk felemelni. Velünk ellentétben Virág mintha valami jó kis brazil kábítószert kapott volna, úgy fel volt pörögve!

és hát ezekhez képest már karikacsapásnak tűnt lefoglalni a szállásokat, bérelni ott egy autót, stb...

Ebben csak az volt a nehéz, hogy elég kevés idő alatt kellett kitalálni, hogy nekünk mégis melyik városok, falvak tetszenek, hova tudunk és akarunk elmenni, ott mennyi időt érdemes eltölteni és milyen szállásokat ajánlanak mások.

De erre már szinte teljesen gördülékenyen működő rendszerünk van: készítünk egy interneten elérhető táblázatot, amibe bármikor bármelyikünk bele tud írni és itt gyűjtjük a felmerülő ötleteket, információkat, webcímeket.

ma még egy szuper navigációs kütyüt is vett Max, amire miután letöltöttük a brazil térképeket,  reményeink szerint mindig okosan megmondja, hogy a nagyvárosokból merre tudunk legegyszerűbben kikeveredni.

Egyelőre itt tartunk. Az útvonal eddig a következő: Barcelona-Madrid-Sao Paulo-Santos (itt pár napot töltünk)- Paraty (itt is leszünk 3-4 napot)- Rio de Janeiro (4-5 nap), Petrópolis, Theresópolis, Búzios, és utána vissza Sao Paulo-Madrid-Barcelona

Készülődés Brazíliába

régen nem jelentkeztünk, ám megvan ennek az oka: esténként órákat töltünk mostanában az Interneten, hogy a hamarosan megkezdődő kéthetes Brazil utunkhoz információt gyűjtsünk.

Mivel minden részletében magunk tervezzük és szervezzük az utat, az elején egyetlen biztos támpontunk volt: a repülőjegy azaz, hogy mikor és hova érkezünk és majd indulunk haza. Kimondottan izgalmas így összerakni egy utat, néha kicsit ijesztő is.

Mivel még nem jártunk Dél-Amerikában, izgalmas kalandnak tűnt az ötlet, hogy kóboroljunk 2 hetet valahol Brazíliában. Végignéztük, hogy mit érdemes megnézni, de aztán egyből kiderült, hogy ahhoz 3 hónap kellene... aztán mivel az egyik célja az utazásnak, hogy pihenjünk is valamennyit, végül lemondtunk arról az ötletről is, hogy a belföldi repülést kipróbáljuk, így maradt az autóbérlés és egy aránylag nyugis tempót igénylő útvonal kitalálása. Persze ez Európában magától értetődik, de ha valaki elolvassa a 'Driving in Brazil' és egyéb fejezeteket az Interneten, akkor hamar kiderül, hogy az utak minősége, a vezetési kultúra és a fegyveres rablások miatt ez nem feltétlenül ajánlott... persze kisgyerekkel távolsági buszozni sem. 

Utánaolvastunk a betegségeknek - már meg is kaptuk a védőoltásokat erre és arra - és annak, hogy mi a teendő ha ki akarna bennünket valaki rabolni. Összességében még csodálkozunk is majd ha egészben visszajövünk a végén.

Amióta kitaláltuk a fő pontokat, amely mentén utazni fogunk, szállásokat és néznivalókat nézünk, illetve azt találgatjuk, hogy mi mindent kell vinni a zöld- és a betondzsungelbe.

Hamburg - Kivándorlásmúzeum

1925-öt írunk és valahol Magyarország egyik lepusztult tanyavidékén járunk. A családfő József béresként dolgozott mostanáig az egyik környéki uradalomban, míg a család - asszony és 4 gyerek - a kis házuk melletti konyhakertből próbálta kitermelni ami az asztalra kellett. Persze volt amit piacon kellett megvenni és volt - például liszt - amit József kapott a fizettsége részeként. Nehezen ment ez élet, és egyre nehezebben laktak jól. Egyik nap egy képeslap érkezett hozzájuk, ami nagy szó volt hiszen éveken át semmit sem hozott a posta. Kiderült, hogy József bátyja, akiről addig úgy tudták, hogy Pesten dolgozik, Amerkiában próbált szerencsét és jól megy sora. Tollat ragadott a családfő és egy éven át tartó levelezés vette kezdetét, amely során meggyőződtek arról, hogy egy Brooklyn-i kisboltban még mindig jobb dolgozni, mint az alföld szeles sarkában. Hosszasan terveztegett a család, és mire megérkezett a József bátyja által küldött pénz, készen is álltak az útra. A kivándorálst titokban kellett tartani, ezért a család csak a legszükségesebb holmiát vette magához, és egy ködös hajnalon elindultak szekéren a legközelebbi vasutállomásra. Két és fél hét múlva értek Hamburgba, ahol a HAPAG hajózási vállalat kivándorlókat fogadó barakkjaiban még három hetet töltöttek el az indulásra várva. Számukra már az eddigi út is rettentő kalandos volt, hiszen még a szomszéd megyében sem jártak azelőtt. A pénzecskéjük is majdnem mind elfogyott, pedig összesen majd' egy évi keresetükkel indultak neki a kölcsönt is beleszámítva. Természetesen a hajó költségét már kifizették és a HAPAG várakozó-telepén a szállást és az ételt is. De, hogy mi lesz Amerikában, arról csak álmokat szőttek. A telepen barakkokban laktak 20-30 fős termekben, Európa minden szegletéből szerencsét próbáló sorstársaikkal együtt. A zsidók és az oroszok külön barakkban voltak, de velük együtt laktak németek, lengyelek, csehek és szerbek is. Hallottak persze sok történetet arról, hogy még mi vár rájuk (már amit megértettek belőle) de leginkább az egészségügyi vizsgálattól rettegtek, ami a hajóba történő beszálláskor várt rájuk. 

Akit ugyanis visszafordítottak, az nem indulhatott el és még a jegyének egy jelentős részét is elveszítette. Arról is hallottak, hogy amerikába érkezéskor is egy orvosi vizsgálat és valamilyen teszt vár rájuk, amitől szintén féltek de mivel még reménytelenül távolinak tűnt a megérkezés, erre nem sokat gondoltak. A barakkok életébe néha vidám pillanatokat csempészett a tánczenekar amely szombatonként játszott az egyik pavilonban, még magyar nótákat is ismertek Józsefék legnagyobb örömére. Aztán egy esős reggelen elérkezett az indulás ideje és a poggyászaikat cipelve megindultak a kikötő felé. Nagyon sokat kellett menniük és mindenki körülöttük már azt kérdezte, hogy mikor érnek már oda. Elhaladtak a hatalmas dokkok mellett és aztán az egyik mólónál lévő vizsgáló-állomásbe torkolló sorban találták magukat. Több óra is eltelt mire megkönnyebbülten, bár a beszállítást végző kis hajótól már tengeribetegen elfoglalták a helyüket a fedélközben található sötét és szűk kabinjukban. Tudták, hogy még több, mint két hetet ott kell tölteniük majd mire megpillantják végre az új világot.

Mi történt velük a hajón és hogyan találtak munkára és otthonra New Yorkban? Amerika bevándorlóinak családról családra megvan a maga kivándorlás-története, amely sokszor eléggé hasonlít Józsefék indulására. 

Erről a történetről mesél a Hamburg elővárosában lévő egykori HAPAG barakkok helyén újraépített kivándorlásmúzeum - vagy Ballinstadt a szállítmányozási vállalkozó neve után akié akkor a HAPAG vállalat volt. A színvonalasan kitalált és felépített múzeumban a motivációtól kezdve az indulás nehézségein át, a Hamburgi gyűjtő állomás életéről, a hajókon uralkodó körülményekről és az amerikai érkezésről láthatunk sok érdekességet. Mint megtudtuk, az Európai északi és keleti blokkjaiból Amerikába induló tömegek jelentős része Hamburgból hajózott ki New York irányába - de ment innen hajó Délamerikába is.

Érdekes és elgondolkodtató volt a múzeum - és persze Virág is megtalálta benne ami neki érdekes, hiszen voltak gyerekeknek kitalált sarkok és látnivalók, például az életnagyságú ló, amelyik a fejét és a farkát is mozgatta - és miközben az éttermében ebédeltünk és beszélgettünk a látottakról, rájöttünk arra, hogy valójában mi is kivándorlók vagyunk még ha mi nem is ilyen viszontagságosan és ennyi bizonytalanság között jutottunk Barcelonába.

Világ Magyarjai tartsatok össze!

Hamburg utazás ajánló

Budapestről legolcsóbb repülők:
Air Berlin bármilyen kombinációban. Igaz csak átszállással de jelentősen olcsóbb ha előre megvásároljuk a jegyeket.

Reptérről városba:
Tömegközlekedéssel kicsit nehézkes. Van egy HÉV-szerű járgány amit most épp bővítenek, hogy eljusson a főpályaudvarig - még sosem kísérleteztem vele ugyanis a Taxi nem túl drága: 20 euro körül van a belváros.

Szállodák
(érdemes hozzátennem, hogy üzleti úton jártam itt mindig, tehát más árkategóriát vettem célba mint ha turistaként érkeztem volna. További általános megjegyzés, hogy a reggeli a legtöbb esetben nincsen benne a szoba árában. A szállodák sorrendje a preferenciámat is jelzik)
Royal leMeridien (200 - 300 Euro) - kb. 1 km-re van a centrumtól, ami sétában csak 10-15 perc, viszont ezzel már kicsit kiesik a sétálóutcák világából a többi hotelhez képest. Igényes modern design, tágas szoba és különc kialakítás. A szálloda a külső Alster (tó) partján fekszik, nyáron gyönyörű ahogyan a vitorlások suhannak miközben körbekocogjuk a tavat. Az étterem a tetőszinten van, panorámával a tóra és haut-cusine fogásokkal. A SPA igényes, a gymn 24 órán ár nyitva van. A szálloda egy db gondja, hogy kicsit messzebb van a többitől, ami nyáron nem akadály.
Side-Design (180-300 Euro) - belsőépítészeti és lakberendezési remekmű, olyan 'fusion' étteremmel amelynek ha jól tudom Michelin-csillaga is van. Ha valakinek bejön az ultramodern, akkor csak ide szabad jönni igaz, hogy néha a funkcionalitás rovására megy a szépség de ezt könnyen elnézi az ember ha tetszik neki a kreatív belső elrendezés. A SPA és a kondi nagyon szépen van kialakítva. Az elhelyezkedése picit fura (kis mellékutcában van), de ha már egyszer megtaláltuk, közel van mindenhez.
Sofitel alter wall (180-300 Euro) - kicsit távolabb esik a centrumtól (ami csak 5 perc sétát jelent így is) viszont a modern design szépen konzisztensen végigvonul rajta. Minden van amit egy 5 csillagos szállodától várunk, a szoba kellemesen tágas és high tech egyben, van kád és zuhany is külön. A SPA rész elég szűkösre sikerült, nincsen sok nyugágy így ha sokan leszabadulnak, akkor van, hogy csak a bárban lehet lent ücsörögni. A szauna koedukált és németesen meztelen. A reggeli és az étterem nagyon kellemes.
Renaissance (140-200 Euro) - ez is a Marriott lánc tagja, de kicsit más stílust képvisel. A szoba és a fürdőszoba valamivel spártaibb stílusú volt (funkcionalitásban ugyanazt tudta) viszont a Bár és az étterem jobban tetszett. Csak konditerme van (és az sem túl jól felszerelt) és koedukált szaunája, viszont át lehet menni a Marriott-ba úszni ha valakinek az hiányzik. A két szálloda 5 perc sétára van egymástól, a Renaissance-nak a legjobb az elhelyezkedése az összes itt leírt közül (ha a városközpont közelsége számít).
Marriott (140 - 260 Euro) - sokszor teltházas, valamiért a nagy cégek mindig ide küldik a munkatársakat. Szobák kicsit régimódiak viszont tágasak. Fürdőszoba funkcionális de régen volt felújítva. Kellemes a reggeli és van SPA ahol úszni, kondizni és szaunázni is lehet (női-férfi külön). Az elhelyezkedése ideális a belvárosi sétához. Reggel kisebb tömeg van a taxik körül.

Néznivaló:
Rathaus és környéke - azaz a belváros a városházzal
Passage-boltok és a Neuer Wall - bevásárlóutcák csak luxusboltokkal
Séta az Alster körül - jóidőben felér egy kirándulással
Hafencity gyalog vagy hajóról - Hamburg legdinamikusabban épülő modern negyede a város és a kikitő szívében
Sankt Pauli - avagy a bohémnegyed, közepén a híres-hirhedt Reeperbahn amely felveszi a versenyt Amsterdam vagy Párizs hasonló utcáival
Múzeumok - lásd a korábbi írásokat a blogon részletes beszámolóval

Szösszenet az oviból

Virág az oviban angol csoportba jár, ahol már nagyon jól megért mindent, sokat énekel angolul és néhány szót, fordulatot rendszeresen használ, de azért elég nagy a két nyelv között még a különbség, hiszen magyarul tökéletesen beszél már régóta, így aztán egyszerűbb neki mindent magyarul mondani.

A minap, amikor mentem érte az óvodába, az egyik óvónéni azt mondta, hogy van egy kisebb gond Virággal. Persze az én gyomrom automatikusan feleakkora lett, mint előtte. (bár azért ezt az óvónénit már fenntartásokkal kezeljük egy ideje, mivel még nem nagyon mutatott fel túl sok empátiás, módszertani vagy egyéb nevelés terén alapvető készséget.)

A "gond" az volt, hogy evés közben Virág miután végzett a saját tízóraijával, körbejárja az asztalt, megnézi, hogy ki mit hozott tízóraira és bele-belekóstolgat mások ennivalójába (itt mindenki maga viszi otthonról a tízórait). Hát, eddig még a óvónéni szerint nincs is gond, de miért nem kérdezi meg előtte udvariasan angolul (az angolul ugyancsak nem nagyon beszéltő gyerekektől), hogy "Can I have some from your food, please?" 

Na, ez már sok volt a jóból, így kicsit irónikusan azt válaszoltam, hogy jó, majd otthon elbeszélgetünk Virággal erről a "gondról" és gyakoroljuk a főbb udvariassági kifejezéseket angolul. De az is lehet, hogy szerepjátékban elkezdjük otthon feldolgozni Shakespeare műveit??? A döntéssel még megvárjuk Max-et, hiszen azért nem mindegy, hogy milyen irányt vesz mostantól a nevelés...

Hogy mik vannak! És mi még azt hittük, hogy már az is szuper, hogy Virág a csoportjában a legjobban halad az új nyelvvel, mindent megért és kétésfél évesen egy új nyelvet sajátít el... De úgy tűnik, ez semmi! Lehet, hogy Angliában már a szülőszobán is több nyelven cseverésznek színes udvariássági fordulatokkal az időjárásról az újszülöttek és ha nem kérik szépen, akkor anyatejet sem kapnak! Az lehet ám a fejlett világ!

Virágtól minden esetre megkérdeztem, hogy hogy is történik ez, mire ő elmondta, hogy egyrészt megkóstolja, hogyha valaki valami érdekeset, finomat hoz, hogy tényleg finom-e - szerintem ez nem is gáz. Persze, hogy ez az eredmény, hogyha mindenki más kaját csomagol ki a kis motyójából. Másrészt pedig Virág szerint a többi gyerek úgysem annyira éhes, hogy megenné az összes ennivalóját - hát igen, ezt már csak Virág feltételezi, nem biztos, hogy ők is ezt gondolják. Azért biztos, ami biztos, jól megbeszéltük, hogy mások ennivalóját inkább hagyni kellene vagy előtte a nem annyira udvarias, de talán még megjegyezhető "Can I have?" mondatocskát motyogja el és hogyha Yes a válasz, akkor szabad a kóstolgatás... 

Hamburg - Fűszermúzeum

Hamburgban található a világ egyetlen fűszermúzeuma, ahol több, mint 900 féle fűszer van kiállítva, melyek többségét szagolgathatjuk, kezeink között morzsolgathatjuk. De hát hol másutt is lenne létjogosultsága egy ilyen kis múzeumnak, mint itt, ahol a világ minden tájáról beérkeznek a különlegesnél különlegesebb fűszer- és gyógynövények.

A múzeum a kikötőváros egyik raktárépületének második emeletén helyezkedik el, sok-sok keleti szőnyegbolt és raktár között, de már ahogy közeledünk, az illatokból sejtjük, hogy jó az irány, illetve a múzeumba belépve már nincs kétség, olyan, mintha egy sok-sok fűszerből készített óriás fűszerkeverékbe dobtak volna be minket, néha már-már fojtogató az intenzív illatáradat. És persze ekkor jön a találgatás, hogy mit is érzek most és a végén már abban sem biztos az ember, hogy a legegyszerűbb fűszerek illatát el tudja különíteni a többitől, annyira széles a választék.

A fűszerek hatalmas zsákokban vannak kiállítva, pontosan úgy, ahogy szállítják is őket, közben pedig a fűszernövények termesztéséről, gyártásáról, szállításáról és felhasználásáról olvashatunk mindenféle érdekességet. A legdrágább fűszert, a sáfrányt persze csak üvegvirinen keresztül láthatjuk, mivel ennek értékét sok helyen még most is az aranyéval tartják egyenértékűnek.

A körséta után mindenféle fűszerkeveréket lehet vásárolni a

múzeum boltjában, a méregdrága vaníliarudaktól kezdve, a hangulatjavító fűszerkeveréken át a boszorkányfüvekig. És büszkén pillantjuk még meg a séta végén, hogy a különlegességek között az édesnemes paprika is ki van állítva aus UNGARN, azaz Magyarországról.

Virág annyira elmerült a különböző illatok felfedezésében, hogy a múzeum elhagyása után még pár óráig tüsszentgetett, de véleménye szerint "nagyon érdekes volt ez a program".

Hamburg - mindig a piros csíkon!

Hamburgban, az óvárost körülvevő újvárosi részen sétálva Virág egyszer csak méltatlankodva kiáltott fel: "Nézd Anya, valaki összefestékezte a járdát pirossal!" És tényleg, a járdán végig piros festékcsík volt látható. Nemsokára ki is derült, hogy miért.

A kerületben felállítottak több helyre is embermagasságú szobrokat, aminek a kezében két nagy vödör lóg, jelen esetben piros festékkel megtöltve. A szobor a történet szerint vödreivel körbejárta a városrész főbb turisztikai látnivalóit és ezt a városnéző útvonalat festette be piros csíkkal.

Tehát, hogyha meg szeretnénk ismerni a kerületet, nincs más dolgunk, csak követni a piros utat és a nevezetességeknél elolvasni a kihelyezett kis tájékoztató táblácskákat.

És hogy honnan ered a figura? Ő Hans Hummel, vagyis eredeti nevén Johann Wilhelm Bentz, aki a 18. században volt vízhordó Hamburgban. Minden nap a város lakónak hordta a folyóról a vizet a vállán lógó kettő nagy vödörben. A gyerekek csúfolódva utána kiáltottak, hogy "Hummel, Hummel", mire ő "Mors, Mors" válaszolt. Állítólag ez a kis szójáték azóta is megmaradt a hamburgiak között és játékosan néha még most is mondogatják egymásnak.

A séta neve pedig Hummelbummel lett és kifejezetten szép helyekre visz el minket, kb. másfél óra alatt be is járható.

Látod Tigris, ez itt Barceló! Itt van Gaudi, állatkert, játszótér...

négy hét vándorlás után végül hazaértünk Barcelonába. Virág már napok óta mondogatta, hogy 'milyen jó lesz nekünk Barcelóban', és leszálláskor Tigrisnek is mutogatta a repülőgép ablakából, hogy mi minden van itt. Mostanában nagyon aranyosan elemesél és elmagyaráz neki mindent: 'Tudod Tigris? Nem szabad oda felülni mert leesel és akkor baj lesz, tudod?'

lakásunk kicsit kihült négy hét alatt, de azért mára már sikerült belehelnünk. Hamburgi élményeink még ugyan fel-fel bukkannak majd a blogon - hiszen olyan sokminden történt ott velünk - de már innen, a napos és langyos Barcelonából töltögetjük fel a képeket.
(hát igen, míg otthon a korcsolyások karistolják a Balatont, én ma a tengerpartra mentem ki görkorizni és nem is kellett sálat vennem..)

tehát mi újra itthon, ha valaki erre jár, ugorjon be!

Hamburg - Kommunikációmúzeum

Még mindig Hamburg a téma és városnézés a program. Általában délelőttönként Virággal nekiindulunk a városnak és pár órás sétánk közben megnézünk egy múzeumot, majd kerítünk valamilyen gyerekbarát helyet, ahol ebédet szerzünk, ezután többnyire már jól összefagyva érünk vissza a szállodai szobánkba, ahol a megérdemelt déli pihi jön.

A múzeumok közül igyekszünk azokat látogatni, ahol már a téma is gyerekbarát

vagy van valamilyen gyerekprogram. Így jutottunk el a kommunikációmúzeumba is, ami az egykori posta gyönyörű épületében van és gyakorlatilag a hír- és üzenetvivés történetéről szól. Találkozunk itt postagalambbal, régi postakocsival, napjaink legmodernebb hamburgi postai biciklijeivel is (ezekkel a szuper utánfutós járgányokkal amúgy már az utcán is összefutottunk), sőt még a "postás egyik legnagyobb ellensége" felirat alatt egy kitömött kutya is ki van állítva. Így tehát mondhatjuk, hogy a kiállítás tényleg meg

próbálta teljeskörúen lefedni a témát.

Az állandó kiállításon kívül most van még egy "Globalizáció" témájú időszakos kiállítás is, ahol kifejezetten érdekes oldaláról világítják meg a globalizáció témáját, azaz onnan nézve, hogy milyen pénzügyi, szállítmányozási és kommunikációs feltételeknek és felfedezéseknek kellett ahhoz együttesen kialakulni, hogy a mostani, 21. századi globalizált világ és piac létrejöjjön. A múzeum kiállításaihoz hasonlóan itt is nagyon szemléletesen és érdekes példákon keresztül érthetjük meg a tényeket: például órára és percre lebontva kövehetjük végig egy Dél-Amerikában levágott virág szállítását Hamburgon keresztül Svájcba - kiderül, hogy a vasárnap 18:00 órakor leszedett virágszál kedden már a svájci ebédlőasztalon illatozik... Ugye, milyen kicsi a világ? (ez már hasonlít ahhoz az élményhez, amikor Lacó otthon a fotelből figyeli az interneten keresztül, hogy a DHL-lel Németországban feladott csomag éppen hol tart és várhatóan mikor érkezik meg)

A múzeum egyik legfőbb érdeme az, hogy gyerekeknek külön területet alakítottak ki, ahol kedvükre ismerkedhetnek régi korok írásfajtáival, kódjaival, jelöléseivel. Emellett kipróbálhatják a madártollal és tintával való írást, a különböző töltőtollakat, de pecsételhetnek is különleges postai bélyegzőkkel. És persze van számítógépes játék is, ahol egy postafiók életébe kapcsolódhatnak be a kicsik és nagyok, közben pedig a kiválasztott bélyegeket, postai sablonokat ki is nyomtathatják és hazavihetik emlékbe. Virág kedvence persze a nyomdázás volt, illetve a csőposta, ahol a kis műanyag palackba rejtett üzenetünket gombnyomásra a csőposta körberöpítette a múzeum plafonján körbevezetett tekervényes útvonalon.

Ezek után már csak a távozás volt kissé nehéz, mivel Virág élvezte, hogy szinte csak övé a múzeum és akáar estig nyomtatott, pecsételt és nyomdázott volna. De azért egy kis győzködés után hangos Tschüss! keretében megváltunk a múzeumtól és cipeltük haza a sok-sok papírt, hogy Apa is

lássa, hogy nem tétlenkedtünk egész délelőtt.

Hamburg - a kávézókban jó meleg van!

Hamburgban is hidegebb van most az átlagosnál és hát nekünk is elég hidegnek tűnik a mínusz néhány fok, így aztán amikor Virággal már kezdünk nagyon átfagyni és a napi múzeumadagunkat is teljesítettük már, akkor jön a kávézó.

Szerencsére a városban sok a kávézó, mindegyik aránylag kicsi, meghitt, és jó a kávéjuk. És mivel az első alkalommal Virágnak készítettek egy kis "gyerekkávét" (kapott kis pohárban tejhabot kis mosollyal), azóta Virág csak kávézni szeretne. "Anya, ugorjunk be egy kávéra!" és már nyitja is valamelyik kávézó ajtaját...

Hamburg - Speicherstadtmuseum

Ha már Hamburg, kikötő, és raktárkerület, akkor érdemes beugrani a raktármúzemba is, ami azt mutatja be, hogy a nemzetközi szállítmányozás csak a háttérben jól megszervezett raktározás segítségével vált lehetővé. És mielőtt még azt gondolnánk, hogy mi abban a nehéz, hogy nagy raktárépületekben tároljuk az árut, képzeljük el, hogy itt az egyszerű halandó számára elképzelhetetlen mennyiségű kakaóól, kávéról, teáról, szőnyegekről és persze minden más egyébről van szó. Ezeket az óriási hajókról le kell pakolni, majd kisebb szállítóhajókkal a kikötőváros csatornáin keresztül a megadott kereskedőház raktárépületéhez vinni, ott valahogy a vízről bepakolni az épületbe, ahol aztán az árunak megfelelő módon tárolni is kell, míg a végcél felé el nem szállítják.

A múzeum minden esetre megpróbál segíteni mindenkinek abban, hogy tiszta képet kapjon arról, hogy ez egy külön szakma, nagyon speciális igényekkel és buktatókkal. Láthatunk itt szállítóhajót, kis kikötői csónakot, mérőeszközöket, megismerkedhetünk a különböző zsáktárolási formákkal, stb.

Mivel a lefontosabb áruk között mindig szerepelt a kávé, a tea és a kakaó, ezért ezek tárolásával, elkészítésével kiemelten foglalkozik a múzeum. Természetesen itt is mindenhez hozzá lehet nyúlni, ki lehet próbálni és meg lehet szagolgatni a tea- és kávékülönlegességeket.

A múzeum rendszeresen szervez kávé- és teakóstolókat, bemutatókat, melynek keretében nemcsak a termesztés, elkészítés, szállítás, raktározás folyamatával, de természetesen a házi felhasználás sokszínűségével i

s megismerkedhetünk és mindezt olyan kávé- és teafajták kóstolgatása közben tehetjük, amilyenekhez csak ritkán jut hozzá az ember.

Hamburg - Várostörténeti múzeum

A múzeumok sorából mi nem maradhat el Hamburgban? Hát, a Hamburgmuseum, azaz a várostörténeti múzeum, hiszen ez mindennél többet árulhat el nekünk arról, hogy miért is lett ez a város Európa egyik leggazdagabb városa és a második legnagyobb árukikötője...

Az épületben, amit az eredeti városfal egyik bástyájának a helyén építettek meg, több emeleten keresztül időrendben követhetjük végig a városalapítástól kezdve, a viking támadásokon keresztül, a szász telepesek bevonulásán át a város történetét, fejlődését, gazdagodását.

Merthogy fontos volt a város fekvése, elhelyezkedése is, de aztán kiemelt fontosságú

 lett később a jól felszerelt hadi erő és a vallás is. A gazdasági fellendülést pedig meghozta a Hanza-szövetség, ahol Hamburg Lübeck után közvetlenül a legtekintélyesebb kereskedőváros lett hamar. A múzeum persze arról is mesél, hogy nem elég jó helyen lenni, a város életében nagyon fontos volt a jó vezetés, a megújulási képesség, a tervezett fejlődés. Így aztán a nagy tűzvész (1842) után, amikor pár nap alatt a város harmada veszett oda, vagy a kolera járvány (1892) és persze a második világáború után, amikor hatalmas károkat szenvedett el a város, a hamburgiak mindig készek voltak erejüket és persze pénzüket áldozni a városért. Ezzel a városvezetés persze soha nem élt vissza, minden idők legjobb építészeivel, várostervezőivel alakították ki a mai Hamburg utcáit, csatornáit, közlekedését. A múzeumban már 2025-ig kész terveket látunk, hogy hol mi fog történni, és meglepődnék, hogyha nem úgy lenne minden percre pontosan, hiszen ez itt kérem Németország!

A múzeum nagyon színvonalas, érdekes és sok-sok egyedülálló dolog van kiállítva ötletesen és szemléletesen. Így aztán nem nagyon válik unalmassá a sok-sok téma: történelem, öltözködés, étkezés, életmód, kereskedők életvitele, pénzverés, városrendezés, hajózás, tűzvész, kivándorlás, hamburgi kikötő fejlődése, stb. A gyerekek számára itt is külön tájékoztató táblákon írják ki érdekesen az alapinformációkat, hogyha esetleg nem a szervezett gyerek idegenvezetés keretein belül nézné meg valaki a múzeumot.

Van ám itt is millió dolog, amit ki lehet próbálni: bújkálhatunk városi szennyvízcsatornában (szerencsére szennyvíz nélkül), vezethetünk életnagyságú gőzhajót, bemászhatunk a hajó gyomrában a hordók közé, vagy betekinthetünk a középkori kereskedők házaiba és persze sok-sok kis videót nézhetünk az amúgy is látványos kiállítás kiegészítéseként. A legfelső emeleten pedig itt is van modellvasút Virág legnagyobb örömére.

Hamburg - Hagenbeck állatkert

Gyerekkel utazók programjának egyik alappillére az adott város állatkertje. Mi is általában ellátogatunk az állatkertekbe, így itt Hamburgban is hamar sort kerítettünk rá, már csak azért is, mert állítólag több mint 100 évvel ezelőtt az alapító Carl Hagenbeck egy rácsok és ketrecek nélküli állatkertet álmodott meg, ami akkor még sehol máshol nem létezett. Sajnos éppen a havas eső volt a soros égi áldás, így aztán nagyon örültünk, hogy a helyi állatkertet nemrég trópusi akváriummal bővítették ki. Max szerencsére munka előtt elfuvarozott minket a város másik végében található helyszínre, úgyhogy a közlekedéssel nem volt gond. Még ruhatár is van, ami így télen kifejezetten nagy előny. 

És akkor irány a trópusok! A trópusi park négy szintes (8000 némgyzetméter): először kígyókat, békákat, kishalakat mutatnak be, hangulatos pálmafák alatt haladunk, kis fahidakon. Majd ezután jönnek a krokodilok és a kis élménykunyhó, ahol virágtölcsérszerű műanyag kagylókat szagolgathatnak a gyerekek és találgathatják, hogy melyikből milyen illat árad (eukaliptusz, mangó, vanília), majd kis hangszóróknál hallgathatják a dzsungel hangjait. Nem tudom, hogy másként kezelik-e őket, vagy jobban ki van alakítva itt a helyük, de az itteni krokodilok valahogy elég élethűek, míg mondjuk a Campona Tropicariumban lévőket még csak félholt állapotban láttuk eddig. Ezek figyelték az elhaladó embereket és néhány "húsosabb" falat után még oda is fordultak, a különösen ízletesebb látogatók láttán pedig még a szájukat is kitátották...

Folytatva kis utunkat bunkerszerű lejárat visz minket a denevérek, kígyók és sötétben világító skorpiók hazájába, majd jönnek a pókok és aztán a hatalmas vízi akvárium a cápákkal és a korallszirtek élővilága. Innen már csak felfelé vezet az út a legfelső emeletre, ahol szafarijárgányt lehet vezetni és persze Wurst-ot enni. Ja, és innen az egész trópusi parkot felülről is belátni, ami nagyon szuper látvány. 

A parkon látszik, hogy nemrég építették, nagyon korszerű, nagyon szuper, nagyon gyerekbarát. Tele van kis információs táblákkal, amik kifejezetten a legfontosabb és legérdekesebb információkkal szolgálnak gyereknyelven, tehát semmi fölösleges, érthetetlen, unalmas szöveg. És persze sok-sok interaktív kütyü, gomb, ami pedig külön öröm a kicsiknek.

Egy dolgot sajnált csak Virág, hogy az elvileg szabadon futkosó lemurok (makik a Madagaszkár című filmből) nem mertek még csak a közelünkbe sem jönni, pedig Virág azt várta, hogy majd át fogják őt ölelni... Hát, ehhez még be kell őket idomítaniuk a németeknek, de ha készen lesznek, újra jövünk!

Hamburg - kikötőváros

Hamburg Németország egyik északi kikötővárosa, aminek az egyik fő érdekessége, hogy az Északi-tengerrel nincs közvetlen kapcsolatban, csak az Elba folyó segítségével. Mégis ez Európa egyik kapuja, az egykori szabad Hanza város!

A legtöbb nagy kikötőváros manapság megpróbálja a mindennapi városi életet és a tengeri kikötői életet különválasztani egymástól, hiszen az egyik nagyon emberi, míg a másik teljesen ipari, óriási darukkal, gépekkel, dokkokkal, stb.

Nem így Hamburg. A város egyik fő fejlesztési és bővülési területe a kikötőváros, ahol Velencével vetekedő számú híd és úszó sziget szabdalja fel az Elba-torkollatot, így egyre nagyobb területet biztosítva a város terjeszkedésének.

A kikötő közvetlen szomszédságában ma már trendi lakóparkok, óriási múzeumok, kávézóteraszok, és sok-sok loft lakás található.

Mivel nagyon nagy terület ez a városrész és nagy részére csak az ottlakók, illetve kikötői munkások mehetnek csak be autóval, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább befizetünk egy kikötői hajós körútra. Ennek még az is előnye, hogy a süvítő kikötői téli hóvihart a fűtött hajóból szemléli az ember...

Óriási élmény behajózni egy ilyen óriási kikötő zegzugaiba, kis mellékcsatornáiba, közelről nézni, ahogy a toronymagasságú tengerjárókra százával pakolják fel a hatalmas konténereket a daruk. És a csatorna másik oldalán pedig már ott is vannak a nemrég épült üvegpaloták, 4000-8000 Euros négyzetméterárukkal, amit itt már nagyon magasnak tartanak a helyiek, de még így sem közelítik meg mondjuk a barcelonai árakat. Lehet, hogy azért, mert a tengerszint emelkedésével zuhanásszerűen csökken majd az áruk az eltűnő lakásoknak???

(vagy talán azért mert az éjszakánként is rakodó és mozgolódó hatalmas konténerszállítók nem éppen lábujjhegyen és csendben közlekednek?)

Hamburg - Miniatur-Wunderland

avagy a modellvasutak paradicsoma... A Miniatur-Wunderland az egyik leglátogatottabb német múzeum, ahol több mint 4000 négyzetméteren Skandinávia, Amerika, a tengerpartok, a hegyek országait modellezték le kicsiben. Persze vannak hamburgi terepasztalok is kikötővel, halászokkal, és szerencsénkre már a svájci szoba is elkészült, ahol 2 szintről figyelhetjük meg a hatalmas Alpok minden zegét-zugát, és a végén a Lindt csokigyár miniatűr mása gombnyomásra készít nekünk egy igazi kis csokiszeletet ajándékba.

A terepasztalokon van minden, ami csak kell: falusi táj, kis főtér, földeken dolgozó parasztok, utak, autók, oldtimer felvonulás, kamion baleset, tűzoltó kivonulás, felvonó, western falu, kikötő, repülőtér, cirkusz, Redbull hajós modell verseny, többezres koncert, jégvilág, barlang, bányászok és még nagyon-nagyon sok minden. Az egészet a 300.000 lámpa és fény, meg persze a vonatok teszik élővé és mozgóvá. Ja, és mi, a látogatók is el tudunk indítani kisebb folyamatokat, hiszen a termekben sok-sok kis gomb van, amit megnyomva újabb és újabb helyszínek válnak élővé: liftek indulnak el, vonatok érkeznek, robbantanak a barlangban, a hajórakodó daru elkezdi a konténerekkel feltölteni a tengerjáró hajót.

Egyszóval, ez itt mindenki számára nagy élmény, sok-sok órán keresztül el lehet itt nézelődni a kis mütyűrök között. És hogyha valaki maga is épít otthon terepasztalt, akkor pedig még pár órán keresztül lehet válogatni és nézelődni a boltban, ahol tízes csomagban lehet a vasutakat megvenni. A múzeumnak étterme is van, ami sosem fog valószínűleg a Michelin guide-ba bekerülni, de legalább van mit enni és inni a helyszínen és kifejezetten gyerekbarát megoldás a külön gyerekétkezde kis vonatokkal, játszósznyeggel, Thomas vetítéssel.

És egy kis hasznos, hátha valaki arra vetemedik, hogy beugrik ide: előtte érdemes megnézni interneten, hogy éppen mennyit kell várakozni a bejárat előtt. Nekünk először (a helyszínen) több, mint egy órát mondtak, aztán ez este hét után már csak 5 perc volt, így akkor merészkedtünk vissza és megérte, mert így láttunk is valamit a terepasztalokból és nem csak a tömeget...

Érkezés Hamburgba

Az otthoni Karácsony és Szilveszter után Hamburg felé vettük most utunkat, mivel Max januárban szinte végig itt fog dolgozni, így az első hetet mi is vele töltjük, hogy lássuk is legalább esténként vagy hétvégén a család fejét.

Csak azért, hogy ne legyen uncsi, Hamburgba Nürnbergen keresztül érkeztünk repülővel, átszállással. Tehát elsején nekiindultunk millió csomagunkkal a repülőútnak. Virág már az elején közölte, hogy ő már nem nagyon szeret repülni, így reméltük, hogy alszik egyet és nem kell két órán keresztül arról győzködni, hogy a repülés mégiscsak csodálatos élmény, hatalmas felfedezés az emberiség történelmében, stb. És hála Istennek, el is aludt a nagylány. Az első út így meglehetősen nyugalmasra sikeredett. 

Ezután pár óra a nürnbergi repülőtéren, majd buszozás a következő repülőhöz. Gondoltuk, hogy Németországon belül ez majd biztos egy kisebb, gyors belföldi járat lesz, de tévedtünk. A buszban fél órán át néztük, amint az előző buszok utasai egymás után tűnnek el az óriási Boeing gyomrában. Virág ekkorra már (a késő este ellenére) teljesen feléledt és halandzsa nyelven hangos énekléssel szórakoztatta a buszon várakozókat. Állítólag Magyarországról énekelt. ha ezt a többiek értették, akkor azt hiszem, hogy nem sikerült kis hazánkat most a szívükbe lopnunk... Na és akkor végre felszálltunk, ott is vártunk még vagy fél órát, majd még persze csak ezután jött a repülés. Virág teljesen fel volt pörögve, lehet, hogy ő akkor ünnepelte az új évet. 

Hamburg, repülőtér, órás várakozás a csomagokra, Virág rohanglása a vámellenőrök szobáiban, majd pár kilométeres séta az autóbérlő pultig, onnan pedig gyalog ki a parkolóházba és fel az ötödikre, autókeresés (mindez az összes csomaggal és Virággal súlyosbítva), majd szállodakeresés. És már meg is érkeztünk! Virág még ekkor sem lankadt, a szálloda lobbijába belépve belehallgatott a lounge zenébe, majd táncra pördült és Max-et úgy várta, hogy "Apa, itt nagyon jó zene van!" Szóval a szálloda jó, a zene jó és ez a lényeg. Na meg az is, hogy mindig megfogadjuk, hogy kevesebb csomag kell, de hogyan??? Ha valakinek van ötlete, várjuk szeretettel.

Karácsonyi adás-szünet vége

elrepült a 2008 - december közepén hazautaztunk és mire háromig számolhattunk volna már el is repült az a pár nap amit Magyarországon töltöttünk.

mivel a blogot főleg olyan családtagok és barátok olvassák akikkel otthon személyesen is tudtunk találkozni, nem a blog-posztolás volt a fő tevékenységünk az elmúlt napok során

most már 2009-et írunk és épp Hamburgban vagyunk.

Boldog új évet mindenkinek!