2009. január 29., csütörtök

Most már mehetünk orvoshoz is!

Kicsit lusták is voltunk, kicsit kevés is volt az információnk  és a nyelvtudásunk is, így aztán inkább csak hittel vágtunk neki itt Barcelonában az életnek és reméltük, hogy nem leszünk egyhamar betegek, mert fogalmunk sem volt, hogy hogyan is működik az egészségügyi rendszer. De bevált! Eddig nem voltunk betegek, illetve Virág jól időzített és karácsonykor, otthon lett beteg...

De most már minden rendben van! megtudtuk, hogy hol van a kerületi egészségügyi intézet, elmentem oda minden iratunkkal és megkezdtem a regisztrációs procedúrát. A helyi sztk 4 regisztrációs pultja közül egyet kb. egy órán át én foglaltam le, mivel mindhármunk mindenféle adatát mindenféle iratokkal kellett igazolni. Persze nem volt minden meg, így egy hét múlvára még egy időpontot kaptam. Addig pedig futás a jól ismert önkormányzat, ahol már rutinszerűen kértem az "empadronamiento"-t, azaz azt az igazolást, hogy tényleg kerületi lakosok vagyunk.

Szóval miután minden papír, irat, adat, szám megvolt és persze mindennek a többszörös fénymásolata is, irány vissza egy hét múlva az sztk-ba és újabb egy óra múlva már kész is voltunk.

Az eredmény: van mindhármunknak katalán egészségügyi kártyája, amivel mehetünk az sztk-ba vagy interneten keresztül foglalhatunk időpontot orvosokhoz. Ha ez tényleg úgy működik, ahogy elmesélték, akkor elég szimpatikus. De azért inkább maradunk az eddigi stratégánál, azaz inkább nem leszünk betegek..